Megrendelés
Magyar Jog

Fizessen elő a Magyar Jogra!

Előfizetés

Dr. Szabó Tamás: A végrehajtást elrendelő bíróság feladata a végrehajtandó határozat jogerősítő záradékának törlése esetén (MJ, 2012/4., 245-247. o.)

E tanulmány a végrehajtandó határozat jogerősítő záradékának törlése esetén a végrehajtást elrendelő bíróság intézkedési lehetőségeit vizsgálja a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) rendszerében, külön kitérve a végrehajtási költség viselésére vonatkozó rendelkezésre is.

I. Bevezetés

Jelen tanulmány célja, hogy a végrehajtandó határozat jogerősítő záradékának törlésével kapcsolatos végrehajtást elrendelő bíróság döntésének szakmai párbeszédéhez adalékul szolgáljon a kialakult eltérő bírósági gyakorlat bemutatásával, kitérve a végrehajtási költség viselésére vonatkozó rendelkezésre is.

II. A végrehajtandó határozat jogerősítő záradékának törlése

A végrehajtandó határozat alatt a végrehajtás alapjául szolgáló olyan adóssal szembeni marasztalást (kötelezést) tartalmazó jogerős vagy előzetesen végrehajtható határozatot értünk, amely esetén a teljesítési határidő letelt (Vht. 13. §). Így például: a bíróság polgári ügyben hozott marasztaló határozata (ítélet, fizetési meghagyás, bírósági meghagyás), a bíróság által jóváhagyott egyezség, a bíróság büntetőügyben hozott határozatának polgárjogi igénnyel kapcsolatos marasztalást tartalmazó része, külföldi bírósági határozat stb.).

A végrehajtandó határozat jogerősítő záradékának törlésére több esetben sor kerülhet, legtipikusabban a kézbesítési vélelem megdöntése[1] és mulasztás igazolása[2] miatt, de akár az eljárás szabálytalansága elleni kifogás[3] alapossága folytán is.

A jogerősítő záradék törlését elrendelő végzés vagy a jogerőre emelkedést megállapító végzés hatályon kívül helyezését elrendelő végzés a Pp. 227. § (2) bekezdése alapján, olyan a pervezetésre vonatkozó végzés, amelyhez a bíróság nincs kötve, ezt az elsőfokú bíróság saját hatáskörében megváltoztathatja vagy hatályon kívül helyezheti.

III. A jogerősítő záradék törlésének jogkövetkezményei

A jogerősítő záradék törlése folytán a végrehajtandó határozat nem jogerős, ezért a végrehajtás elrendelésének általános feltételei közül a Vht. 13. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétel nem teljesül, így a végrehajtást elrendelő bíróságnak a végrehajtás megszüntetése vagy a végrehajtási lap visszavonása iránt kell intézkednie.

További következmény, hogy a végrehajtást elrendelő bíróság akár a végrehajtás megszüntetése, akár a végrehajtási lap visszavonása iránt intézkedik, úgy "az addig elvégzett végrehajtási cselekmények és jogkövetkezményeik a hatályukat vesztik."[4]

IV. A végrehajtás megszüntetése és a végrehajtási lap visszavonása, mint a végrehajtást elrendelő bíróság hatáskörébe tartozó intézkedés

Elöljáróban tisztázni szükséges, hogy a végrehajtás során mely bíróság minősül végrehajtást elrendelő bíróságnak.

Ezt a kérdést a Vht. 225. § (6) bekezdés első mondata egyértelműen akként rendezi, hogy végrehajtást elrendelő bíróságnak azt a bíróságot kell tekinteni, amely a végrehajtható okirat kiállítására jogosult.

A végrehajtható okirat körét a Vht. 15. § a)-g) pontjáig terjedően sorolja fel, jelen tanulmány szempontjában az a) pontban megjelölt, a bíróság által kiállított végrehajtási lap szolgál jelentőséggel.

A végrehajtás megszüntetése több esetben lehetséges, de a jogi probléma szempontjából a Vht. 56. § (1) bekezdésében foglaltak bírnak relevanciával.

Ezen rendelkezés alapján a végrehajtást elrendelő bíróság végzéssel megszünteti a végrehajtást, ha közokirat alapján megállapította, hogy a végrehajtandó határozatot jogerős határozat hatályon kívül helyezte, illetőleg megváltoztatta. A bíróság a végrehajtást megszüntető végzésében arról is rendelkezik, hogy ki viseli a végrehajtási költséget.

A végrehajtási lap visszavonásáról a Vht. 211. § (1) bekezdése és 212. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a bíróság a végrehajtási lapot a törvény megsértésével állította ki, a végrehajtási lapot vissza kell vonni. A bíróság a végrehajtási lap visszavonását bármelyik fél kérelmére, a végrehajtó jelentése alapján vagy saját kezdeményezéséből végzéssel bármikor elrendelheti.

V. A végrehajtandó határozat jogerősítő záradékának törlése esetén a végrehajtást elrendelő bíróság intézkedése

A bírósági gyakorlat a végrehajtandó határozat jogerősítő záradékának törlése esetén a végrehajtást elrendelő bíróság intézkedése kapcsán eltérést mutat.

-245/246-

A szerző ezen eltérésekre kíván rámutatni az alábbi megoldások bemutatásával:

Némely bíróság[5] álláspontja szerint, ha utóbb a jogerősítő záradék törlése folytán megállapítható, hogy a végrehajtási lap kiállításának alapjául szolgáló határozat nem emelkedett jogerőre, nem a végrehajtás megszüntetésének, hanem a végrehajtási lap visszavonásának van helye.

Ezen bíróságok álláspontja röviden úgy foglalható össze, hogy a végrehajtandó határozatra vonatkozó jogerősítő záradékot törlő végzés a végrehajtható határozatot nem változtatta meg vagy nem helyezte hatályon kívül, hanem csupán annak jogerősítő záradékát, vagyis a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja értelmében nem fellebbezhető, az eljárás folyamán hozott úgynevezett "pervezető" végzés.

A jogerősítő záradék törlése folytán nem jogerős a végrehajtandó határozat, a végrehajtás elrendelésének Vht. 13. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétele nem teljesül, mert utóbb derült ki az, hogy olyan helyzet állt elő, hogy a végrehajtható határozat még nem volt jogerős a végrehajtási lap kiállításakor, és amennyiben a végrehajtási lap kiállítása iránti kérelem benyújtásakor a végrehajtandó határozat nem lett volna jogerős, úgy a bíróságnak a végrehajtási lap kiállítása megtagadásáról kellett volna rendelkeznie a Vht. 19. § (1) bekezdése[6] alapján.

A fentiek alapján a bíróság a végrehajtási lapot - rajta kívül álló okból - a törvény megsértésével állította ki, így azt a Vht. 211. § (1) bekezdése alapján vissza kell vonnia.

A Vht. 56. § (1) bekezdése azért nem alkalmazható, mert a bíróság nem a végrehajtandó határozatot helyezte hatályon kívül vagy változtatta meg, hanem a végrehajtandó határozatra vonatkozó jogerősítő záradékot törölte, valamint a Vht. 56. § (1) bekezdése alapján a végrehajtás megszüntetésére vagy korlátozására csak akkor kerülhet sor, ha az újabb határozat jogerős és a végrehajtandó követelésről érdemben döntést tartalmaz, önmagában a korábbi határozat hatályon kívül helyezése új eljárás lefolytatása, új határozat hozatalára való utasítás mellett nem elegendő.

Némely bíróság álláspontja szerint a Vht. 56. § (1) bekezdés analóg alkalmazása útján a végrehajtás megszüntetése iránt kell rendelkezni, mivel a végrehajtási lap kiállításakor törvénysértés nem történt, mert pl.: a kézbesítési vélelem ekkor még fennállt. A végrehajtási lap kiállítása időpontjában a végrehajtandó határozat jogerős volt, fennállt a Vht. 13. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétel és csak utóbb került törlésre a végrehajtandó határozat jogerősítő záradéka.

VI. A végrehajtási költség viseléséről történő rendelkezés

A jogerősítő záradék törlése esetén a végrehajtás megszüntetése vagy a végrehajtási lap visszavonása iránti intézkedés dogmatikai vitáján túlmenően következetes a bírósági gyakorlat a költségviselés tekintetében.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére