A nyugat-európai polgári berendezkedésű államokban a munkajogviszony, azaz a kötött szolgálati jogviszony a szabad szolgálati jogviszonyhoz hasonlóan a polgári jog részét képezi.
Ezeknek az országoknak a polgári törvénykönyve (Ptk.) ugyanis az egyes szerzódéseket tartalmazó fejezeteiben szabályozza a szolgálati szerződést is, éspedig nemcsak az ún. szabad szolgálati szerződést, ahol a szolgálatot teljesítő tartósan a foglalkoztatója részére, annak utasításai alapján, azonban jelentós szabad mozgás mellett tevékenykedik, hanem az ún. "függő munka" végzésére irányuló kötött szolgálati szerződést, vagyis a munkaszerződést is. A nyugat-európai Polgári Törvénykönyvekben, de éppen úgy a II. világháborút megelőzően megalkotott Ptk.-tervezetekben, valamint az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslatban (Mtj.) annak ellenére, hogy az itt felsorolt szerződések tárgyát képező huzamosabb tevékenység kifejtésére irányuló szolgáltatás a szolgáltató részéről díjfizetés ellenében áll fenn, mégis a klasszikus kötelmi jogi dogmatika e szerződéseket két különböző körre bontja. Az egyik körnél a szolgáltatás fizikálisan megnyilvánuló, "facere", azaz munka végzésére irányuló jellege kerül előtérbe, míg a másik körnél a szolgáltatás bár szintén tevékenységkifejtést tartalmaz, de a tevékenység kifejtésnél előtérbe kerül annak bizalmi jellege. Ezt figyelembe véve az első csoportba a munkavégzésre irányuló szerződések cím alá kerültek a szolgálati szerződés, annak szabad szolgálati és függő munkára irányuló formája, a vállalkozási szerződés, a díjkitűzés, és az alkuszügylet, míg a másik körbe, "bizalmi ügyletek" cím alatt a megbízási szerződés és a megbízás nélküli ügyvitel. Az 1959. évi IV. tv.-el elfogadott és ma is hatályos magyar Ptk. IV. könyvének az egyes szerződéseket tartalmazó harmadik címe ezzel szemben - mivel a szocialista jogrendszer dogmatikája a munkajogot a polgári jogtól elkülönülő jogágnak tekintette -, a munkaszerződést kiiktatta a Ptk.-ból, ugyanakkor az 1948-ban bekövetkezett kommunista hatalomátvétel előtt hatályban volt Kereskedelmi Törvényben (1875: XXXVII. te.) szabályozott kereskedelmi ügyleteket összevonta az Mjt.-ben szerepelt polgári jogi szerződésekkel és az így egymással kombinált szerződéseket a gazdasági életben betöltött szerepe és jelentősége alapján szabályozta. Így került egymás mellé a rendszerjellegű dogmatikai szempontok háttérbe helyezésével az adásvételi, a szállítási- és közüzemi szerződés, valamint a vállalkozás speciális formáját képező tervezési, építési, technológiai szerelési szerződés, majd ezt követően a dare és a facere tevékenység, azaz a szállítási és a vállalkozási szerződés bizonyosfokú kombinációját jelentő mezőgazdasági termékértékesítési szerződés. Csak ezt követően, a bérleti és a letéti szerződések közbeiktatása után kerül sor a Ptk.-ban a bizalmi szerződést jelentő megbízás és megbízásnélküli ügyvitel, majd pedig a vállalkozási elemeket a bizalmi elemekkel egyesítő olyan szerződések szabályozása, mint amilyen a fuvarozás, a bizomány és a szállítmányozás. Ugyanakkor a díjkitűzést a Ptk. az egyes szerződéseket tartalmazó fejezet legvégén, az egyoldalú jogügyleti nyilatkozatok között (de nem így nevezve) helyezi el.
Mindebből kitűnik, hogy a Ptk. megalkotói a szerződések csoportosításánál a szolgáltatás "dare" és "fa-cere" jellegéből, a "facere"-nál pedig annak egyik típusánál elsősorban eredményt felmutató jellegéből, a másik típusánál pedig annak elsősorban bizalmi vonását vették kiindulási alapul, majd pedig e tiszta formákhoz az ezek kombinációját jelentő szerződéseket. Alapjában véve ez a rendszerezés logikus és a gazdasági élet igényeit teljes mértékben tükrözi. Jogdogmatikai szempontból azonban mégis hiányosnak mondható, mert nem tartalmazza a munkával összefüggő tevékenységek teljes körét és abból kiszakított egy szeletet, amelynek egy területét egy különálló jogágba, a munkajogba utalta, a szabad szolgálatot jelentő másik területét azonban sehol sem rendezi. E joghézag pedig a mai viszonyok között emberek tömegeit szolgáltatja ki és teszi egzisztenciális helyzetüket bizonytalanná.
A nyugat-európai polgári államok Polgári Törvénykönyvei, Svájcban pedig a Kötelmi Törvény egyöntetűen a civiljogi szerződések között szabályozzák a szolgálati szerződést. Egyes államokban maga a Ptk. bontja a szolgálati szerződést két részre. Eklatáns példáját adja ennek Németország, ahol a BGB 611-630. §-aiban szabályozott "Dienstvertrag" különbséget tesz "Abhängige Dienst" és ún. "frei Dienst" között. A szabályok alapvetően megegyeznek, lényeges különbség csupán a felmondási idő hosszának tekintetében található. Mindkét szolgálati szerződés esetében a szolgálatra felfogadó, vagyis az alkalmazó a szolgálattevőnek, azaz az alkalmazottnak csak meghatározott határidőt adva mondhat fel elhelyezkedésének elősegítése érdekében. Ugyanakkor azonban a kötött szolgálat esetében a felmondási idő hosszabb, mint a szabad szolgálat esetében, tekintettel arra, hogy a kötött szolgálatban álló egzisztenciája nagyobb védelemre szorul, mint a szabad szolgálatban álló, mivel kisebb a társadalmi érintkezési felülete. Ugyanakkor azonban védelmet kap a szabad szolgálatban álló is, mivel lekötöttségben áll, és nem mozoghat a társadalomban olyan szabadon, mint a szabad vállalkozó vagy pedig a szellemi szabadfoglalkozású, akinek egzisztenciája nem egy valakitől vagy egy szervezettől függ, hanem szabadon választhat magának több keresetforrást jelentő ügyletet. Azokban az országokban, amelyekben a Ptk. nem választja szét a szolgálati szerződést szabad és kötött szolgálatra, ott a szabad szolgálatot a Ptk., a kötött szolgálatot és azon belül a családi szolgálatot, valamint a kis-, és a nagyüzemi függő munkát kódexszerűen rendezett munkatörvények vagy rendszerbe foglalt munkajogszabály-gyűjteményes összeállítások szabályozzák. Ez a helyzet Franciaország, Belgium és Luxemburg esetében, ahol a szabad szolgálatot a Code Civil 1781. cikkelye alapján, míg a kötött szolgálatot és a függő munkát a Cod Civil e cikkelyéből levezetve Franciaországban és Luxemburgban a Code du Travail I. könyve, míg Belgiumban a Munkaszerződési Törvény (1978.) alapján bírálják el. Ez a tendencia érvényesül részben szokásjogi alapon, részben pedig a munkaviszony egyes részleteire megalkotott jogszabályok alapján azokban az országokban is, ahol nincs hatályban kodifikált munkajog. így az Egyesült Királyságban, Írországban és a skandináv államokban.
Ezenkívül valamennyi nyugat-európai állam munkajog elméletében és bírói gyakorlatában kijegecese-dett a határvonal egyrészt a szabad szolgálat és a kötött szolgálat, másrészt a szabad szolgálati szerződés és a tiszteletdíjas tisztségviselés, harmadrészt a szolgálat és a vállalkozás és annak speciális formája a fuvarozás, negyedrészt pedig a szolgálat, a vállalkozás és a megbízás között. A szolgálat jellemzője a felfogadó számára történő elkötelezettség és az, hogy a szolgáló a felfogadó, azaz az alkalmazó rendelkezésére bocsátja tevékenységi idejének jelentős részét, a megállapított tevékenységi, illetve rendelkezésre állási idő alatt kizárólag az ő rendelkezése szerint végzi azt a tevékenységet, amelyben a szolgálati szerződés létesítésekor megállapodtak. Mivel a szerződésben megállapított szolgálati idő alatt a szolgálatra szegődött máshonnan jövedelmet nem szerezhet, ezért az alkalmazó a szolgálatot teljesítő irányában rendszeres bérfizetésre és gondoskodásra (Fürsorgepflicht) köteles. Ugyanakkor a szolgálatra elszegődött alkalmazott, ill. munkavállaló a foglalkoztatója utasításait teljesíteni, a szerződésben megállapított tevékenységet pedig - ellenkező kikötés hiányában - személyesen ellátni, ezen kívül pedig alkalmazójának gazdasági érdekeit megőrizni, valamint az ezzel kapcsolatos adatokat és információkat bizalmasan kezelni köteles, egyszóval hűséggel tartozik. E szolgálat aszerint, hogy a szolgálatot teljesítő milyen mértékben köteles a munkáltató utasításait követni és mennyire van döntési szabadsága a tevékenység kifejtése során, azaz milyen mértékű a cselekvési és a mozgási szabadsága, dönti el azt, hogy a szolgálat függő munkavégzést vagy szabad szolgálatot takar. Függő munkára irányuló szolgálati szerződés esetén a munkavállaló teljes vagy jelentős mértékben a munkáltató utasításai szerint köteles eljárni. A megállapított munkaidő elosztását, a rendelkezésre állási időt, valamint a feladatokat vagy túlnyomó mértékben teljesen a munkáltató határozza meg és a munkavállalót szoros ellenőrzés alatt tartja. Éppen ezért itt a díjazás nem a munka, azaz a feladatteljesítés eredményétől, hanem a rendelkezésre állási időtől és az aza-latti utasítások teljesítésétől függ. Ezzel szemben a szabad szolgálatnál, bár az egzisztenciális függőség szintén túlnyomóan egy foglalkoztató irányába jelenik meg, azonban a szolgálatot teljesítő személynek a mozgásszabadsága és a reá bízott feladatok ellátásával összefüggő döntési szabadsága jóval nagyobb és a feladatok elvégzésének idejét bizonyos keretek között maga határozhatja meg. A munkáltató a szabad szolgálat esetén nagyobb mozgásszabadságot enged, a feladatok ellátását a munkavállalójára bízza, tevékenységét nem ellenőrzi folyamatosan, hanem csak időszakosan, ott is inkább a feladatok elvégzésének mikéntjét megállapító és értékelő jellegét, ami a munkavállaló, pontosabban a szabad szolgáló időszakos jelentéstételi kötelezettségében nyilvánul meg. Ennélfogva míg az előbbinél a szolgálat ténye, addig ez utóbbinál a szolgálat eredménye a releváns.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
