Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!
ElőfizetésA JOSZ Pest Megyei Tagozata 2016. január 22-én tartotta közgyűlését, amelyen a tagok nagy létszámban vettek részt (lévén, hogy ezt megelőzően megyei jegyzői értekezletre került sor).
A megyei tagozat vezetéséről tizenkét év után lemondtam, hiszen az országos elnökké választást követően ez tűnt észszerűnek és célszerűnek. A közgyűlésen röviden tájékoztattam a tagságot a JOSZ jelenlegi tevékenységéről és terveiről. Többek között elhangzott, hogy sikerült kapcsolatot teremteni a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárával, s így javaslatainkkal élhetünk feléjük. A JOSZ együttműködési lehetőségeket keres a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, valamint további felsőoktatási intézményekkel, civil szervezetekkel, hatóságokkal. A Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum munkájában részt veszünk, illetve két kiadvány szerkesztésében segédkezünk (Jegyző és Közigazgatás, Új Magyar Közigazgatás). A kiadványok, de főleg a Jegyző és Közigazgatás napi, gyakorlati feladatok megoldásához is igyekszik segítséget nyújtani.
A második napirenden belül került sor a megyei tagozat elnökének és vezetőségének megválasztására. A közgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül Dr. Diósgyőri Gittát (Cegléd-Kőröstetétlen jegyzőjét) megyei elnökké, Dr. Borók Dórát (Szigetszentmiklós jegyzőjét), Solymosi Beátát (Nagytarcsa jegyzőjét), Szabados Adriennt (Galgagyörk-Váckisújfalu-Püspökhatvan jegyzőjét), Pető Zsoltot (Ceglédbercel jegyzőjét) és Dr. Gerendás Gábort (Szentendre-Pilisszentlászló jegyzőjét) a vezetőség tagjaivá választotta.
Ezt követően Dr. Diósgyőri Gitta megköszönte a bizalmat és aktivitásra kérte a tagságot, hiszen a közigazgatás átalakulását éljük, melyben valamennyiünk véleményére, javaslatára figyelemmel próbáljuk az érdekeinket képviselni.
A Szegedi Tudomány Egyetem Jogi karán végeztem 2000-ben, jogászként.
2003 óta jegyzőként dolgozom, korábban Újszilváson, 2007-től pedig Cegléd városában.
2010 őszén megválasztottak a Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) Érdekvédelmi Bizottságának elnökévé.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás