Megrendelés

Konferencia-összefoglaló (Fontes, 2015/3-4., 93-96. o.)

I. Martonyi János professzor előadása az UNCITRAL 2015. július 6-ai kollokviumán

Angolból fordította: Brett András

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló Egyezmény 35. évfordulója alkalmából rendezett panelt a legkiválóbb szakértők és egy azonos érdekek és célok által vezérelt, mind az Egyezményben a kezdetek óta részes, mind az ahhoz csak a közelmúltban csatlakozott, illetve a Vételi Egyezmény családjához való csatlakozást egyelőre csupán tervező államokat képviselő emberek jelenlétében elnökölhetem, és ezáltal tovább népszerűsíthetem az Egyezményhez való csatlakozás ügyét, és elősegíthetem szélesebb körű alkalmazását.

Tíz évvel ezelőtt egy hasonló kollokviummal ünnepeltük az Egyezmény 25. évfordulóját. Ideje tehát visszatekinteni az elmúlt évtized fejleményeire az Egyezményhez való csatlakozásokat és az alkalmazást illetően. Az UNCITRAL honlapjának látványos térképe világosan jelzi az Egyezmény részes államainak növekvő számát (jelenleg 83-an vannak) és a többek között afrikai, illetve dél-amerikai országok részéről megnyilvánuló növekvő vonzódást iránta. Az UNCITRAL Titkársága elkészítette számunkra "A nemzetközi adásvételi jog jelenlegi irányai" címet viselő előkészítő dokumentumot, amely több esetben is hivatkozik hazámra, Magyarországra is. Hálás vagyok ezekért a hivatkozásokért, mert az Egyezmény és általában az UNCITRAL valóban különleges szerepet játszott országomnak nem csak a jog-, hanem a politikai történetében is.

Magyarország már a hatvanas évek eleje óta igyekezett aktív szerepet vállalni a jogegységesítésben. Az évszázados, szofisztikált jogi kultúra alapjaira támaszkodva a magyar jogtudósok sohasem akarták elfogadni egy megosztott világ gondolatát, illetve valóságát, valamint országunknak az egykori vasfüggöny mögötti elszigeteltségét. Mindannyian osztoztak a nemzetközi tranzakciók jogforrásainak egységesebbé tétele iránti vágyban, nemcsak azért mert ez univerzális szükséglet és célkitűzés volt, hanem azért is, mivel a polgári jog (de legalábbis a határokon átnyúló szerződések jogának) egységesítése ablakot nyitott Magyarországnak a politikai, gazdasági és jogi elszigeteltségéből való kitöréshez. E vezető jogtudósok közül Mádl Ferencnek, a kollíziós jog, a polgári jog, a nemzetközi kereskedelmi jog és az európai jog specialistájának a szerepe volt a legkiemelkedőbb. Mádl a 90-es évek elején oktatási és kulturális miniszter volt Magyarország első demokratikusan választott kormányában, majd 2000 és 2005 között köztársasági elnök.

A jogelméleti szerepvállalás mellett a nemzetközi kereskedelem egyre fontosabb lett országunk számára, ahogy a gazdasági önellátás korábbi elmélete teljesen idejétmúltnak és megvalósíthatatlannak bizonyult.

A rezsimnek a politikai elszigeteltség lazítását célzó erőfeszítései mellett ezek voltak az okai annak, hogy a kormány az ENSZ közgyűlésén a nemzetközi kereskedelmi jog egységesítését célul kitűző szervezet létrehozását javasolta; e javaslat alapján jött létre 1966-ban az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL).

Egy másik, nemzetközi hírnevű magyar polgári jogi professzor, Eörsi Gyula elnökölte azt az 1980-as bécsi konferenciát, amely megalkotta az Egyezményt. Magyarország egyike volt az első államoknak, amelyek aláírták az Egyezményt a konferencián, és az elsők között ratifikálta is azt.

A Titkárság dokumentuma helyesen hangsúlyozza az Egyezmény regionális és nemzeti jogi reformokat ösztönző szerepének fontosságát. Az Egyezmény befolyása nem csak az árukereskedelmi szerződésekre, hanem a szerződések általános jogára is kiterjed. A dokumentum több, a közelmúltban bevezetett nemzeti szabályozás (Argentína, Spanyolország, Japán) mellett a magyar Polgári Törvénykönyvet (2013. évi V. törvény) is megemlíti.

Ennek a befolyásnak a legékesebb példáit a szerződésszegéssel okozott károkért viselt felelősség szabályai jelentik, mind a felelősség alapját, mind a felelősség megállapítása esetén megfizetendő kártérítés mértékét illetően. A vonatkozó rendelkezések az Egyezmény 79. illetve 74. cikke mintájára születtek, és a szerződésszegés esetére a korábbi, vétkességi felelősségen alapuló rendszert az objektív felelősség rendszerével helyettesítik, a szerződésszegő által fizetendő kártérítés mértékét pedig az előreláthatóság kritériumával korlátozzák.

Az új Polgári Törvénykönyv 6:142 cikke értelmében az, aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa.

A kártérítés mértékét illetően a Polgári Törvénykönyv 6:143 cikke a szerződésszegés következményeként keletkezett károk mértékét akkorára korlátozza, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. [Érdemes megjegyezni, hogy a kár mértéke kapcsán az előreláthatósági feltétel egy változata már a korábbi rendszerben is létezett, kizárólag a nemzetközi (azaz magyar és külföldi fél között létrejött) gazdasági szerződések vonatkozásában.]

E rövid bevezetés alkalmat teremt számomra, hogy egy másik konkrét és releváns, a Titkárság dokumentumában szintén tárgyalt kérdésre is kitérjek. Ahogy az UNCITRAL Titkársága is kiemeli, az elmúlt négy évben hét, az Egyezményhez tett fenntartást is visszavontak, így jelenleg egyetlen részes állam sem zárja ki - a 92. cikkel összhangban - az Egyezmény II. illetve a III. részének alkalmazását.

- 93/94 -

Ahogy az közismert, Magyarország az Egyezmény 96. cikkéhez fűzött nyilatkozatot. Ez a nyilatkozat egy 1974-es miniszteri rendeletben rögzített korábbi szabályra vezethető vissza, amely az úgynevezett "külkereskedelmi szerződések" írásbeliségét írta elő. A nyilatkozat relevanciája, értelme és joghatása hosszú ideig vitatott volt, különösen azt követően, hogy a jogalkotó Magyarország 2004. május 1-jei EU-csatlakozásakor megszüntette a "külkereskedelmi szerződés" fogalmát. A bíróságok már ezen időpontot megelőzően megkíséreltek lazítani ezen a formális követelményen, azzal, hogy azt csak a szerződés létrejöttének bizonyítékaként kezelték, nem pedig érvényességi feltételként. A nyilatkozat nagyfokú bizonytalansághoz és jogelméleti vitákhoz is vezetett a tekintetben, hogy a követelmény a (magyar) bíróságok által a lex fori részeként automatikusan alkalmazandó-e, avagy - ahogy ezt a magyar bíróságok tették - a kollíziós szabályok alapján alkalmazandó jog alapján.[1] A nyilatkozat mindenesetre nem csak bizonytalanságot és nehézségeket eredményezett, hanem teljes mértékben redundánssá is vált[2].

Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem: a magyar országgyűlés egy hónappal ezelőtt döntést hozott a nyilatkozat visszavonásáról. A visszavonásról szóló nyilatkozat letétbe helyezését a mai napra időzítettük. A New York-i magyar képviselő most tájékoztatja az ENSZ Főtitkárságát a magyar nyilatkozat visszavonásáról.

Bevezetésem elején arra a vágyra tettem utalást, amelyen régóta sokan osztoztunk, és osztozunk jelenleg is, függetlenül attól, hogy mely földrészhez, valláshoz, kultúrához, nyelvhez vagy akár gazdasági, politikai illetve jogrendszerhez tartozunk. Ez a vágy egy ideál, amit Ernst Rabel így fejezett ki: "Il ne faut pas oublier le but suprème de nos efforts, il est idéaliste. Nous cherchons à ouvrir une voie au droit mondial..." (Nem szabad elfeledni erőfeszítéseink legfőbb célját, ami idealista. Utat akarunk nyitni a világjog számára.).[3]

Droit mondial, globális jog, globális, univerzális jogrend? Néhány évtizeddel ezelőtt mindez meglehetősen reális tervnek tűnt, a nemzetközi kereskedelem bővülésének, a gazdasági növekedésnek és a világ gazdasági, politikai és intézményi globalizációjának elkerülhetetlen velejárójaként. A kereskedelem kulcsszerepet játszott ebben a folyamatban, és mindannyian a liberalizáció és a kereskedelem jobb szabályozásának hívei voltunk. "A kereskedelem jó" - szólt a szlogen - "a szabadkereskedelem pedig még jobb". Ezzel egy időben egy biztosabb, kiszámíthatóbb, azaz homogénebb jogi környezet, egy egységesebb jogi háttér szükségét is széles körben felismerték.

Ennek a jogi háttérnek a kidolgozásában jelentős előrelépést értünk el mind a közjogi, mind a magánjogi területen, jóval a globalizációs folyamat kiteljesedése előtt. Egy multilaterális, egyre inkább univerzális kereskedelmi rendszer jött létre, a progresszív liberalizációt valamint a nemzetközi kereskedelemnek az egyenlő bánásmód elvén alapuló, elsősorban a legnagyobb kedvezmény elvének ötletes jogi eszközében testet öltő méltányos és kiegyensúlyozott szabályozását tűzve ki fő célként.

A magánjog egységesítése csak látszólag volt lemaradásban. A kereskedelmi gyakorlat gyors fejlődésen ment keresztül a nemzetközi kereskedelem robbanásszerű növekedésének köszönhetően, ahogy azt a standard szerződések és szerződéses feltételek, egységes szokványok, modellszabályok, és mindenféle standardizált gyakorlat tükrözték (és egyben ösztönözték is). Az UNCITRAL 1966-os létrehozása döntő nyomatékot adott a nemzetközi szerződések révén történő egységesítésnek, az ezt követő évtizedek látványos fejlődést hoztak. Nem kétséges, hogy a Vételi Egyezmény volt az alapja a nemzetközi kereskedelmi jog egységesítésében elért eredményeknek.

Ha a nemzetközi kereskedelmi jog jövőbeli egységesítéséről, és azon belül is a Vételi Egyezmény jövőjéről gondolkodunk, több releváns kérdést is figyelembe kell vennünk.

Elsőként az Egyezmény erősségeit és gyengeségeit a hatálybalépése óta eltelt időben szerzett tapasztalatok alapján kell elemeznünk. Ezen az elemzésen jelenleg is gőzerővel dolgozunk, eltérő véleményekkel és következtetésekkel; egyes szélsőséges vélemények szerint az Egyezmény alkalmazását "a kereskedelmi gyakorlat széles körben hanyagolja".[4] Összességében azonban a megítélés pozitív.

Másodszor, tekintettel kell lennünk az elmúlt 35 évben bekövetkezett hatalmas, elsősorban a technológiai fejlődésnek, és különösképp az információs forradalomnak betudható változásokra és az általuk kiváltott társadalmi-gazdasági és intézményi változásokra: a röviden globalizációnak nevezett folyamatra illetve tünetegyüttesre.

A fenti fejlemények fényében, ugyanakkor a mai világ összetettségét, bizonytalanságát, kiszámíthatatlanságát és véletlenszerűségét nem teljes mértékben figyelembe véve új szlogen született: "A Föld lapos".[5] A Föld távolról valóban laposnak tűnhet. Közelebb kerülve azonban kivehetővé válnak a hegycsúcsok és a völgyek, akár még a sziklák is... A játékelmélet tanítása szerint a több szereplő kölcsönhatása miatt a kimenetel nagyon bizonytalan. Fekete (és szürke) hattyúk jelennek meg (esetenként előre nem látott politikai robbanások formájában), és az események menete gyökeresen eltérő irányt vesz. Az összetettséget, a kiszámíthatatlanságot és a bizonytalanságot a véletlenszerű folyamatok felgyorsulása súlyosbítja, olyannyira, hogy amit korábban "pillangóhatásnak" neveztünk, mára "pillangódefektussá" vedlett.[6] A globalizáció összetettebb és sokrétűbb annál, mint amilyennek látszik, mivel a fragmentáció, a regionalizáció és a lokalizáció elemeivel párosul, különösen - de nem kizárólag - a kultúra, a kormányzás és a szabályalkotás terén.

- 94/95 -

Ez a szabályalkotók számára nem a legelőnyösebb hátteret jelenti. Annál is inkább, mivel a jogban, a jogszabályokban is jelentős és széles körű változások mennek végbe a tartalmat, a módszereket, az eljárást és a geometriai struktúrát tekintve. Most egy olyan többszintű (globális, regionális, nemzeti, és nemzeten belüli) rendszerrel rendelkezünk, amelyben a választóvonalak egyre halványabbak, az egyes szintek között pedig konfliktusok alakulnak ki. S ami ennél is fontosabb, nem az állam által alkotott szabályok is megjelennek mindegyik szinten, és ezek a nemzeti, illetve a nemzetközi szinten hozott szabályokkal versengenek, alkalmanként felül is írva utóbbiakat.[7]

Ami korábban meglehetősen egyértelmű, geometrikus struktúraként vagy piramisként leírható hierarchikus viszony volt a szabályok, különösen a nemzeti és a nemzetközi szabályok között, az mára egyre inkább egy olyan felhőfoszlányhoz hasonlítható, amelyben a különböző fajtájú, funkciójú és szintű jogszabályok versengenek, keverednek, és hatnak egymásra, kölcsönösen egymásra hivatkoznak, egymást táplálják vagy kizárják. Az olyan korábbi kategóriák mint a szerződés, a jogalkotás, a szabályozás, az ítélkezési gyakorlat, az alapelvek, a szokványok, a kereskedelmi gyakorlat, a közjog vagy a magánjog már nincsenek kőbe vésve, jelentésük egyre inkább relatív.

A fragmentáció és a regionalizáció trendjei a nemzetközi kereskedelmi közjog területén érzékelhetőbbek. A kevesebb mint 70 évvel ezelőtt egy "ideiglenes" megállapodással létrehozott, majd látványos módon egészen a WTO-ig, szabályozások tág körének hálózatáig fejlődő egyezmény által megteremtett multilaterális kereskedelmi rendszer fejlődése mára legalábbis jelentősen lelassult, vagy akár holtpontra is jutott. Ugyanakkor, és részben ennek köszönhetően is, az egyenlő bánásmód eredeti, szentírásként kezelt (a valóságban azonban teljesen soha be nem tartott) alapelve, és ennek jogforrása, a legnagyobb kedvezmény elve hanyatlani kezdett, gomba módra kezdtek el szaporodni a kétoldalú és a regionális kereskedelmi szabadkereskedelmi megállapodások, amelyek a világ egyre nagyobb részét lefedik.[8] A legnagyobb kedvezmény elvének e hanyatló tendenciája és az egyes kétoldalú és regionális kereskedelmi rendszerek elterjedése a jövőben is kétségtelenül folytatódni fog, különösen a világkereskedelem kulcsszereplői között folyamatban lévő jelentős tárgyalások eredményeként.

Mi tehát az Egyezmény helye, szerepe és jövője ebben a turbulens, folyton változó környezetben?

Gyakran (és helyesen) említik - és fentebb is utalunk rá - hogy az Egyezmény egyfajta modell, inspiráló forrás a regionális és a nemzeti jogalkotók számára. Az Egyezmény egyúttal egy ötletes kompromisszumot is jelentett, hidat képezvén a szerződések joga és a kereskedelmi gyakorlat között. A 6. cikk és különösen a 9. cikk (2) bekezdése igazi áttörést jelentett 35 évvel ezelőtt, nem csak azáltal, hogy a felek számára lehetővé tette az Egyezmény alkalmazásának kizárását, hanem azzal is, hogy elismerte az olyan szokások alkalmazhatóságát, amelyeket a felek ismertek, vagy ismerniük kellett; és amelyek az adott kereskedelmi ágban széles körben ismertek és rendszeresen alkalmazottak.

Ez az oka annak, hogy a Vételi Egyezmény több értelemben is a híd szerepét tölti be. Híd a nemzetközi szerződésekre vonatkozó jog egységesítésének felülről lefelé, illetve lentről felfelé történő megközelítései között, hiszen a szerződések teremtette jogot kombinálja a felek autonómiájával és a kereskedelmi gyakorlattal. Híd az angolszász jog és a kontinentális jogrend között. Híd továbbá az eltérő jogi fogalmak, megnevezések és jelentéseik között is: egy olyan közös nyelvet, lingua franca-t kíván létrehozni, amelyet senki sem tud a saját nyelvével azonosítani, mégis mindenki ért, és mindenkinek hasznára válik.[9] Ez feltehetően a legambiciózusabb, egyben legkockázatosabb feladat is, amire egy egységes jogszabály vállalkozhat. A jogi fogalmak, koncepciók és megnevezések történelmi, kulturális gyökerekkel rendelkeznek, és elválaszthatatlanok az adott nyelvtől. Legtöbbjüket a nemzeti jogrend dolgozta ki, jelentésüket kizárólag az adott jogrendben, vagy legalábbis e jogrend kontextusában és keretei között lehet értelmezni, definiálni és alkalmazni. Ha kivesszük őket biztonságos, megszokott környezetükből, ahogy a hajók elhagyják biztonságot nyújtó kikötőjüket, és ismeretlen vizekre úsznak, megszabadulhatnak egyértelmű jelentésüktől, szem elől téveszthetik az irányt. Ezen aggályok ellenére a célkitűzés helyes, a kockázat pedig korlátozott. A jogi fogalmak, megnevezések nem voltak mindig szigorúan nemzetiek (bár mindig is eltérőek voltak), sok közülük ugyanarra a kulturális örökségre vezethető vissza. Mindig is kommunikáltak egymással, a növekvő globalizáció elmúlt 150 évében pedig ez a kommunikáció egyre intenzívebbé és hatékonyabbá vált. A kölcsönös megtermékenyítés jelensége nem csak a szerződések teremtette jog és a kereskedelmi gyakorlat közti viszonyra, hanem a nemzeti jogszabályok, az igazságszolgáltatási gyakorlat, a jogi koncepciók, fogalmak és megnevezések, illetve ezek jelentéseinek kölcsönhatására is érvényes. Ahogy arra fentebb már utaltam, a jogi világ is egyre összetettebb, a trendek eltérőek, versengenek egymással, és összeütközésbe kerülnek. Az Egyezmény azon célkitűzése, hogy járatlan útra térjen, döntő lépést jelent egy biztonságosabb és olcsóbb világ felé - legalábbis a nemzetközi tranzakciókat illetően.

A Vételi Egyezmény tehát nem csak a szerződések teremtette egységes jog és a nemzetközi kereskedelmi gyakorlat; az angolszász és a kontinentális jogrend, nem csak - általánosabb értelemben - az eltérő jogi kultúrák, fogalmak és nyelvek, hanem a múlt és a jövő között is híd lehet. Más szavakkal: nem csak híd, hanem egyben a jövő előrejelzése és iránymutatója.

Visszautalva arra a vágyra, amin sokan közülünk osztoztak, és osztoznak jelenleg is, az Egyezmény az e vágy eléréshez vezető út fontos mérföldkövének tekinthető. Nem hibátlan, vannak hiányosságai, és egyes fogalmai a mindennapi bírósági, választottbírósági vagy kereskedelmi gyakorlatban nehezen emészthetőek lehetnek. Sikere a mai napig is vita tárgyát

- 95/96 -

képezi; a kereskedelmi és a szerződéses gyakorlatnak befogadóbbnak kellene lennie és több jóindulattal rendelkeznie alkalmazása során. Mindazonáltal ez marad a magánjog egységesítésének eddigi legnagyobb vívmánya.

Vágyakra a jövőben is szükség lesz, de a vágyakat össze kell egyeztetni a világ valóságával, összetettségével és különbözőségeivel. Az "egységes" illetve a "globális" szavak önmagukban is veszélyes egyszerűsítést hordoznak, és távolságtartáshoz, vagy akár kifejezett elutasításhoz vezethetnek. Éppen ezért minden jövőbeni kísérletnek reálisnak, rugalmasnak és pragmatikusnak kell lennie, ahogy a Vételi Egyezmény is megkísérelt az lenni a maga idejében, 35 évvel ezelőtt. A világ sokat változott, az alapértékek és a vágyak remélhetőleg nem.

II. Nemzetközi fejlesztés - a migrációs nyomás hatása a nemzetközi segélyezés megvalósítására c. konferencia

Szeged, 2015. november 5.

A Nemzetközi Regionális Tanulmányok Intézet, a Közösségek Európáért Alapítvány, valamint az Európa Direkt Szeged közös szervezésében került sora a Nemzetközi fejlesztés - A migrációs nyomás hatása a nemzetközi segélyezés megvalósítására c. konferenciára. Váratlanul és felkészületlenül érte Európát a migrációs válság - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetemen professzoraként is dolgozó politikus úgy fogalmazott, a jogi környezet recseg-ropog, ennek oka részben az, hogy a szabályok még más környezetben születtek, a nemzetközi és az uniós megállapodások is az egyénesítésre épülnek. A miniszter kifejtette, ott kell a problémákat megoldani, ahol azok fölmerülnek, ebben fontos szerepet játszhat a fejlesztéspolitika. Az egyetemi tanár kitért a Stipendium Hungaricum programra, amelyre 18 millió eurónyi összeg áll rendelkezésre a 2016-os költségvetésben. A kezdeményezésnek köszönhetően fejlesztésre szoruló országokból érkeznek fiatalok Magyarországra tanulni, nagy részük haza fog térni, és otthon futnak be majd karriert. Trócsányi László hangsúlyozta, a felzárkóztatás nem gyors folyamat, nem lehet mindenkinek garantálni, hogy olyan életszínvonalon éljen, mint a fejlett országokban, azonban segíteni a foglalkoztatás és az oktatás területén erkölcsi kötelességünk.

Radomir Ilic szerb igazságügyi államtitkár elmondta, Szerbia történelmében folyamatosan jelen volt a migráció. A politikus a közelmúlt eseményei közül az 1990-es évek menekülthullámát emelte ki, amikor az ország 600 ezer - Horvátországból, Boszniából és Koszovóból érkező - embert fogadott be. Az államtitkár közölte, az uniós csatlakozás folyamata során Szerbia harmonizálja jogszabályait az EU-előírásokkal, a migrációval kapcsolatos előírások alapvetően már megfelelnek az EU irányelveinek. Radomir Ilic hangsúlyozta, a migrációs helyzet eredményes kezeléséhez az érintett országok kollektív és összehangolt fellépésére van szükség.

Stefano Manservisi, az Európai Bizottság külügyi szolgálatának kabinetvezetője kijelentette, nem arra kell készülnünk, hogy a bevándorlók száma csökkenni fog, újabb és újabb hullámok érkeznek majd. Olyan rendszert kell kialakítani, amely minden tagországban egyaránt működik. A szakember rámutatott, a migráció kiváltó oka ma már nem pusztán a háború és a szegénység, a fiatalok sikeres életre és karrierre is vágynak, akár más országban, mint ahol születtek. Az uniónak, a tagországoknak és a származási országoknak közösen kell fellépniük az embercsempészekkel szemben, ugyanakkor legális perspektívát kell teremteni azok számára, akik el szeretnék hagyni az országukat - mondta Stefano Manservisi.

III. A történeti alkotmánytól az Alaptörvényig c. konferencia

2015. november 26.

A Szegedi Tudományegyetem szervezésében került megrendezésre a történeti alkotmánytól az Alaptörvényig c. konferencia. Az alaptörvény a nemzet akaratát fejezi ki, az emberek életét meghatározó, érvényesítendő elveket fogalmaz meg emelte ki Trócsányi László igazságügyi miniszter. A múlt értékeinek megbecsülése, a jelen értékeinek tiszteletben tartása és a jövő iránti elkötelezettség esetén lehet arról beszélni, hogy az Alaptörvény be tudja tölteni rendeltetését - hangsúlyozta a miniszter. "Öt év nem hosszú idő, de lehetőséget ad annak számbavételére, meddig jutottunk, tanuljunk a vitákból, a kérdésekre közösen keressünk választ, elemezzük és értékeljük az alaptörvény rendelkezéseit, vizsgáljuk a gyakorlatot és tanuljunk az Alkotmánybíróság alkotmányt értelmező, védelmező esetjogából" - közölte az Szegedi Tudományegyetem is oktató professzor. Az egyetemi tanár előadásában példákat említve fejtette ki, miként jelennek meg a gyakorlatban az Alaptörvényben foglalt alkotmányos értékek és elvek.

Trócsányi László kitért Magyarország és az Európai Unió közjogi viszonyára is. Úgy fogalmazott, a magyar alaptörvény "lezártnak vélt, európai konszenzust nem élvező kérdéseket, értékvitákat nyitott újra", kezdetektől hazai és külföldi bírálatok tárgya volt. A vita rámutatott a többségi és a részvételi demokrácia közötti ellentmondásokra, illetve a tagállami alkotmányos identitás és az egységesülő uniós elvárások közötti feszültségekre - tette hozzá. Az igazságügyi tárca vezetője hangsúlyozta, a nemzetállam "közjogi intimszférájához" tartozik az alkotmányos identitás, amelyet az Európai Unió szerződése is védelemben részesít. A jogrendszer e "kemény belső magjához" az integráció számára nem engednek hozzáférést a tagállamok. Ugyanakkor a hivatkozás a nemzeti alkotmányos identitásra nem lehet indok az európai államok közös alkotmányos hagyományaiból következő jogállami és alapjogi értékek megsértésére - mondta Trócsányi László. ■

JEGYZETEK

[1] Sándor Tamás-Vékás Lajos: Nemzetközi adásvétel - A Bécsi Egyezmény kommentárja, HVG Orac, Budapest 2005.

[2] Szabó Sarolta: "Fenn/tarthatatlan": a Bécsi Vételi Egyezmény és az írásbeliségre vonatkoztatott magyar fenntartás in Bonas Iuris Margaritas Quaerens - Emlékkötet a 85 éve született Bánrévy Gábor tiszteletére, Pázmány Press, Budapest, 2015.

[3] Ernst Rabel: Observations sur l'utilité d'une unification du droit de vente au point de vue des besoins du commerce international, 22 RabelsZ (1957) 122, 123. o.

[4] Jan H. H. Dalhuisen: Globalization and the Transnationalization of Commercial and Financial Law, 67 Rutgers University Law Review 1 (2014) 24.

[5] Thomas L. Friedman: The World is Flat, Farrar, Straus & Giroux, New York, 2005.

[6] Ian Goldin-Mike Mariathasan: The Butterfly Defect: How Globalization Creates Systemic Risks, and What to Do about I' Princeton University Press, 2014.

[7] Martonyi János: Univerzális értékek, globális szabályok, lokális felelősség [in Magyarország ma és holnap], Magyar Szemle Könyvek, Budapest, 2007. 137-175. o.

[8] Martonyi János: Decline of the Principle of Equal Treatment in the Global Economy, Foreign Trade - Legal Supplement (2015), kiadatlan.

[9] Lásd pl. Peter Schlechtriem: 25 Years of the CISG: An International Lingua Franca for Drafting Uniform Laws, Legal Principles, Domestic Legislation and Transnational Contracts, in Drafting Contracts under the CISG (szerk.: Harry M. Flechtner et al.), Oxford University Press, New York, 2007; Szabó Sarolta: A Bécsi Vételi Egyezmény, mint nemzetközi lingua franca - az egységes értelmezés és alkalmazás újabb irányai és lehetőségei, Pázmány Press, Budapest, 2014.

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére