Az új orosz családjogi törvény megszületéséről, illetve alkalmazásának tapasztalatairól Olga A. Khazova jelentetett meg tanulmányokat a Nemzetközi Családjogi Társaság éves kiadványában, a The International Survey of Family Law c. könyvben.
Az 1996-ben, 2000-ben és 2002-ben közölt tanulmányok néhány érdekesebb gondolatát ismertetem az alábbiakban.
Az 1996. március 1-jén hatályba lépett 1995. évi orosz Családjogi Törvényt jelentős gazdasági, szociális és politikai változások hatására alkották meg, amelyek mögött a peresztrojka állt. Az orosz családjogot összhangba kellett hozni ezekkel a változásokkal, valamint az 1993. évi Alkotmánnyal, az 1994.évi Polgári Törvénykönyvvel és az ENSZ-nek a Gyermekek Jogairól szóló Egyezményével.
Az új Családjogi Törvény elvei sokkal jobban kötődnek a hagyományokhoz, mint az új Polgári Törvénykönyvéi, mely utóbbi az oroszországi gazdasági forradalom jogi alapjait kívánta biztosítani. A családjogban a régi, szovjet időszak pozitív rendelkezéseit ugyanis szükségesnek látszott megőrizni, ez azonban a régi jog teljes felülvizsgálatát kívánta meg abból a szempontból, hogy alkalmas-e az új helyzetben a társadalmi igények kielégítésére. Volt olyan vélemény, hogy a poszt-szovjet korszakban a családjog meglepően kevés változtatáson ment keresztül.
Mindezek ellenére tény az, hogy az új törvénykönyv rendelkezései sokkal világosabbak és áttekinthetőbbek mint a korábbiak voltak. Jóllehet a munka egésze alatt, így a tervezet elkészítésekor vétettek hibát és tévedések is történtek, ma már elmondható, hogy egy olyan törvény született, amely megfelel az orosz társadalmi változásoknak.
A következőkben az új törvénykönyv néhány problematikus rendelkezéséről és azok társadalmi hátteréről lesz szó.
A törvénykönyvnek egyik legfontosabb feladata az volt, hogy több szabadságot biztosítson a feleknek a bontás során és egyszerűsítse az eljárási szabályokat, így lehetőséget adjon a közös megegyezésre; ugyanakkor a gyermekeket érintő kérdéseket a bíróság szigorúbb ellenőrzése alá kellett helyezni. A bíróságnak a határozatában rendelkezni kell a gyermekek elhelyezéséről és a tartásdíjról, függetlenül attól, hogy a házasság felbontására közös megegyezéssel vagy anélkül kerül sor. A jogalkotó szándéka az volt, hogy a gyermek érdekei nagyobb hangsúlyt kapjanak, függetlenül a felek kérelmeitől vagy elképzeléseitől.
A korábbi rendelkezések szerint a bíróság a tárgyaláson csupán tájékoztatta a feleket, hogy a gyermekek elhelyezéséről és tartásáról egyezséget kell kötniük. Az új törvény megváltoztatta ezt a helyzetet, amikor a 24. §-a a következők szerint rendelkezik:
(1) a házassági bontóperben a felek előterjeszthetnek egy megállapodást a kiskorú gyermek elhelyezésére és a tartásdíjra vonatkozóan,
(2) amennyiben a felek a fentiek szerint nem tudnak megegyezni, vagy az sérti a gyermek érdekét, a bíróságnak kell határoznia a gyermek elhelyezéséről a bontást követően, és arról, hogy melyik szülő milyen összeget fizet a gyermek tartására.
A jog a fentiek szerint lehetőséget ad ugyan a feleknek a megegyezésre, annak írásbeli formáját azonban nem írja elő. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy elegendő a feleknek csupán a tárgyaláson nyilatkozniuk, hogy megegyeztek. Azt viszont, hogy a valóságban miben történt köztük a megállapodás (pl. a gyermek kap-e egyáltalán tartásdíjat), a bíróság nehezen ellenőrizheti. A gyermek törvény által előírt védelme tehát ilyen garanciák mellett változatlanul aggályos.
Egy másik példa arra, hogy a törvény megfogalmazása messze elmarad a tökéletestől, a helyettes anyaság intézménye. Az 1995. évi Családjogi Törvény az első jogi dokumentum Oroszországban, amely rendelkezik a helyettes anyaság intézményéről. Az 51. § (4) bekezdése akként rendelkezik, hogy "azok a házasfelek, akik megegyeznek egy másik nő petesejtjének a terhesség előidézésére való felhasználásában, a születendő gyermek szüleiként kerülnek nyilvántartásba, amennyiben a helyettesítő anya abba beleegyezik". Ebből az következik, hogy helyettes anya az orosz jog alapján meg is tarthatja a gyermeket.
Eltekintve számos etikai és egyéb jogi problémától ez a rendelkezés több hiányosságban szenved. A törvény nem követeli meg a helyettes anyától, hogy egyedülálló legyen, így lehet férjezett is. De a törvény nem tesz említést a helyettes férjéről és az ezzel kapcsolatos következményekről. Sem ebben a törvényben, sem más jogszabályban nincs rendelkezés arról, hogy a helyettes anya férjét nyilatkoztatni kellene arra nézve, hogy akar-e gyermeket, és sehol sem kívánnak meg tőle hozzájáruló nyilatkozatot a feleségével kapcsolatos eljáráshoz. Így, ha a helyettes anya megtartja a gyermekét, a férje a vélelem alapján a gyermek apja lesz. Ez a probléma megoldható lenne, ha a jog nem csak a helyettes anyától, de annak férjétől is megkövetelné a hozzájáruló nyilatkozatot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
