Jakab András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense 2011 kora őszén, röviddel a heves vitákat kavaró Alaptörvény elfogadása után egy nagyobb kötettel jelentkezett, mely arra vállalkozik, hogy "az Alaptörvényről szóló diskurzus kiindulási pontja legyen." (9. old.). A kül- és belföldön egyaránt sokak által[2] - és nem minden alap nélkül - kritizált Alaptörvény lehetőség szerint elfogulatlan és rendszeres feldolgozása nem megkerülhető bár nem egyszerű feladat. Ahogyan Sólyom László a könyv előszavában erre rámutat, azzal, hogy az Alaptörvényt meghozták, az kikerült megalkotói kizárólagos hatalma alól. "Az egész új alkotmány élete már egy sokkal tágabb és összetettebb erőtérben fog folyni: az alkotmányos kultúra alakítja értelmét és érvényesülését, miközben maga is az Alaptörvény része lesz. Most tehát az a feladat, hogy ez a kultúra bizonyítsa erejét, és a folyamatosság talaján fejlődjön tovább." (14.). A kötet lényegében erre a feladatra vállalkozik: azt az alkotmányos kultúrát igyekszik az új Alaptörvény értelmezésébe áttáplálni, amelynek kvintesszenciáját talán legjobban a Jakab András által szerkesztett Alkotmánykommentár[3] foglalja össze.
1. A kötet a szerző egyes, az alkotmányozás során írt és publikált tanulmányait szedi csokorba, melyeket az interneten már korábban megjelentetett magán-alkotmánytervezet egészít ki. Ezt követi a könyv gerincét adó minikommentár, a "Fogódzók az új Alaptörvény értelmezéséhez" című rész. Lezárásul pedig a szerző néhány, az alkotmányozás során keletkezett dokumentumot, így például a Velencei Bizottság véleményét teszi közzé.
2. A kötet bevezetőjében az alkotmányozás során íródott, és ennél fogva tapinthatóan az új Alaptörvény megalkotásának egyes fázisaihoz kapcsolódó, de ennek ellenére elméleti igényességgel fellépő és a legtöbb esetben nem csak a konkrét alkotmányozási folyamat kontextusában érthető tanulmányok kaptak helyet.
A szerző ahelyett, hogy igazságot tenne az elmúlt évben egyre inkább partalanná váló és egyre kevésbé gyümölcsöző vitában, hogy van-e vagy nincs - illetve hogy volt-e vagy nem volt - alkotmányozási szükséghelyzet, inkább azokat a szempontokat sorakoztatja fel, amelyek segítenek megérteni az alkotmány és az alkotmányozás mibenlétét, alkotmány feladatát és szerepét, és amelyek alapján mindenki maga képes levonni a szükséges következtetést arra vonatkozóan, hogy volt-e alkotmányozási kényszerűség, legitimnek tekinthető-e az új Alaptörvény, milyen funkciókat fog, illetve nem fog tudni ellátni az új alkotmány. A bevezető tanulmányok reagálnak a közbeszédben felvetett érvekre és ellenérvekre, bemutatják és elemzik ezeket anélkül ugyanakkor, hogy a szerzőt az a szándék vezetné, hogy feltétlenül igazságot tegyen. Ez a megközelítésmód több szempontból is tetszetős: nem merül el a politikai dzsungelharcban, ami azon túl, hogy nyilvánvalóan a szerző szavahihetőségét is megkérdőjelezné, mivel túlságos is az "itt és most"-hoz kötné a könyvet. Ehelyett egy olyan értelmezési keretet (toolkit) kap az olvasó, amelynek segítségével maga is végig tudja gondolni nem csak a lezajlott, hanem a jövőben vélhetően még lezajló alkotmányozási folyamatokat is, fel tudja tenni a szükséges kérdéseket és meg is tudja azokat magának válaszolni. Ebből a szempontból tehát a kötet bár az Alaptörvény keletkezéséhez kapcsolódik, a mondanivalója ettől elvonatkoztatva is érthető és hasznosítható.
Ugyanez a szimpatikus megközelítésmód jellemzi a második kamarák szükségességét elemző tanulmányt is. A Politikatudományi Szemlében korábban már napvilágot látott írás azon túl, hogy alapos
- 87/88 -
áttekintést ad a világban létező második kamarákról, szellemesen éles kritikával illeti azokat a részben a társadalmi konszenzus illúziójából, részben a múltba révedő alkotmányozás gondolatából eredő felvetéseket, amelyek immár jó két évtizede kísértik a magyar alkotmányosságot különböző második kamarák gondolatával. A szerző nagyon pontosan veszi számba a második kamara felállítása mögött meghúzódó érveket vagy gondolatokat, és helyesen következtet arra, hogy ezek nem állnak meg a magyar viszonyok között és amellett érvel, hogy egy sikeres modern alkotmányos rendszerben világos felelősségi viszonyok és erős jogállami intézmények szükségesek, mintsem kétséges legitimitású és hasznosságú második kamarák.
3. A könyv második szerkezeti részében kapott helyet Jakab András alkotmánytervezete. A tervezet már korábban is elérhető volt az interneten,[4] és egyes helyeken valamelyest befolyásolta is a végleges verziót, például az Alaptörvény O) cikk kapcsán (ld. 96. és 196.).
A szöveg nyilvánvalóan nem tökéletes, a preambulumhoz szükséges pátoszt valószínűleg nem sikerült tökéletesen "elkapni", de ennek ellenére a tervezet kétségkívül egy elfogadható konszolidációját jelenti a korábbi alkotmányos kultúrának, vagyis az alkotmány szövegszerű rendelkezéseinek és a communis opinio-vá vált alkotmánybírósági határozatoknak. A javaslat ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem számos helyen tartalmaz - különféle európai alkotmányokból átvett - jobbító jellegű megoldásokat is. Az Alkotmánybíróságról szóló 77. § kiváló példája ennek a megközelítésnek: szerencsére nem veszi át a korábbi Alkotmány alkotmánybírósági koncepcióját, hanem ahhoz a legproblémásabb helyeken - mint az actio popularis, az absztrakt alkotmányértelmezés, a hatásköri konfliktus feloldása, vagy a valódi alkotmányjogi panasz - az irodalomban megjelent kritikára és az alkotmánybírósági gyakorlatra tekintettel egy összeurópai kontextusban elhelyezett progresszív javaslatot nyújt. Az actio popularis, valamint az absztrakt alkotmányértelmezés megszüntetését, illetve a hatásköri konfliktus feloldásának valódi súlyát jelentő átalakítását javasolja, az alkotmányjogi panaszt a német mintára tekintettel szeretné bevezetni.
A magántervezet általánosan kedvező értékelése-kritikája még akkor is igaz, ha a Magyar Nemzeti Bankról javasolt 80. § megismétli a korábbi Alkotmány feleslegesen laza szövegezését, vagy ha a hitelkorlátoknak szentelt 82. § a recenzens számára nehezen érthető okoknál fogva veszi át a német alaptövény megoldását, amelyet sokkal inkább egy föderális államszervezetre szabtak, és amely ennél fogva valószínűleg kevésbé alkalmas egy unitárius állam, mint Magyarország közpénzügyeinek szabályozására. Ezek és más hasonló apróbb hiányosságok nem vonnak le ugyanakkor a tervezet értékéből és hasznosságából. Egyrészt kétségtelen, hogy egy sokkal feszesebb szövésű - és ennél fogva lényegesen rokonszenvesebb - alkotmányos szöveget sikerült írnia Jakab Andrásnak, mint Kövér László, az Országgyűlés elnöke által 2010. őszén egy sajtónyilatkozatában is csupán "közhelygyűjtemény"-nek titulált Alaptörvény; másrészt pedig a tervezet még mindig hasznos kiindulópontja, de nyilvánvalóan nem végállomása lehet egy jövőbeni alkotmányozási folyamatnak.
4. A gyakorlat számára a könyv harmadik szerkezeti egysége lehet a leghasznosabb. A "Fogódzók az új Alaptörvény értelmezéséhez" című rész "cikkről cikkre magyarázza az Alaptörvény szövegét, próbál az egyes rendelkezéseknek olyan értelmet adni, amely (...) leginkább biztosítja az alkotmányos rendszer egészének stabilitását hosszú távon" (170.). Ezzel a szerző a jogalkalmazó szervek munkáját is igyekszik segíteni, amely egyes alappal vitatott és széles értelmezést engedő rendelkezések esetén, mint a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását lehetővé tevő IV. cikk esetén mindenképpen hasznos segítséget jelenthet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
