A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Doktori Iskola és Magánjogi Kutatócsoport keretében,[1] 2012. február 17-én, péntek reggel, számos tudósjelölttel telt meg az Egyetem II. János Pál pápáról elnevezett Díszterme. A résztvevőket és az érdeklődőket Schanda Balázs (dékán, PPKE JÁK) valamint a Magánjogi Kutatócsoport vezetője, Harsági Viktória (tanszékvezető egyetemi docens, PPKE JÁK), majd a Kutatócsoport tagjaként Raffai Katalin (egyetemi docens, PPKE JÁK) köszöntötte. Ezt követően a harmincnégy előadót felvonultató rendezvény három különböző színhelyen folytatódott, az előadások címe és tartalma alapján egy Nemzetközi Magánjogi Szekció ("A határon átívelő gazdasági kapcsolatok akadályainak lebontása - különös tekintettel az európai uniós jogegységesítési törekvésekre" alcímmel) és két Polgári Eljárásjogi Szekció ("A vitarendezés, a követelések érvényesítésének különböző útjai a megváltozott társadalmi és gazdasági környezetben" alcímmel) került kialakításra.
A valóban széleskörű, hét hazai egyetem[2] tizenhárom doktoranduszát felsorakoztató Nemzetközi Magánjogi Szekció a kari Tanácsteremben Burián László (tanszékvezető, egyetemi tanár) levezető elnök rövid megnyitójával kezdte meg ülésezését, ahol a nemzetközi magánjogi előadások mellett a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogába tartozó előadások is helyet kaptak.
- 166/167 -
Elsőként Császár Mátyás (doktorandusz, SZTE-ÁJK) "Az uniós jogforrások hatása a nemzetközi magánjog általános részére - Akadálymentesítés?" címmel tartotta meg nagy érdeklődésre számot tartó referátumát. Bevezetőjében az uniós jogforrások nemzetközi magánjogra gyakorolt hatását elemezte, melynek kapcsán felhívta a figyelmet a nemzetközi magánjog megtöbbszöröződésére, széttöredezésére, valamint a jogválasztás egyre nagyobb térhódítására. A megtöbbszöröződés nyilvánvaló indoka az EU egyre nagyobb számú jogalkotási aktusai és kezdeményezései, amelyek újabban a kötelmi jogon túl más polgári jogi (nemzetközi öröklési jog), sőt egyes családjogi kérdésekre (nemzetközi házasság felbontása, házassági vagyonjog, tartás, stb.) is kiterjednek. A széttöredező nemzetközi magánjog főként azzal magyarázható, hogy egyrészről ugyan egyre nagyobb számú nemzetközi kollíziós uniós másodlagos jogforrás született/születik, azonban jelenleg nincs egy egységes uniós nemzetközi magánjogi kódex, másrészről pl. az ún. Róma III. rendelet a házasság felbontásáról ún. megerősített együttműködés keretében jött létre, azaz annak rendelkezései nem minden tagállamban alkalmazandóak. Mindezek következtében tehát szükségképpen módosul a nemzetközi magánjog általános része, egyben kirajzolódik az uniós kollíziós jog általános része. Kutatása eredményeként a doktorjelölt számba vette a változó általános részi területeket, úgy mint pl. a jogforrások, szabályozási tárgy, minősítés, renvoi, külföldi jog tartalmának megállapítása, közrend, csalárd kapcsolás, külföldi jog felek általi közös mellőzési kérelme, viszonosság, kollíziós szabály fajtái. A változatlanul maradó általános részi területek: szabályozási módszer, kapcsoló szabály szerkezeti felépítése, előkérdés. Császár Mátyás végső tézise, hogy nem a határon átívelő kapcsolatok akadályainak lebontása történik, hanem inkább új akadályok épülnek azáltal, hogy megtöbbszöröződik, széttöredezik a nemzetközi magánjog, s ez újabb jogalkalmazási nehézségekhez vezet. Konklúzióként két megoldási módot is vázolt. Az egyik, egy átfogó, egységes nemzetközi magánjogi kódex megalkotása, azonban jelen körülmények mellett, reálisabb megoldásnak tűnik egy gyorsabban, rugalmasabban reagáló belső nemzetközi magánjogi jogalkotás megteremtése.
Tóth Benedek (doktorandusz, SZTE-ÁJK) "A szerződési jog egységesülése és frag-mentálódása az EU tagállamaiban" című előadását a jogegységesítés kezdeteit bemutatva indította. A közös adásvételi jogról szóló rendelettervezet apropóján a nemzeti jogok közös alapjairól beszélt, amelyekben azonban markáns különbségek is fellelhetőek. Előadásában számba vette a nemzetközi jogegységesítés, jogharmonizáció főbb eredményeit, amelyek egy része az által, hogy megjelenik a gyakorlatban, beépül az állam jogalkotásába, amely végső soron a jogrendszerek közeledését eredményezi. A doktorandusz ezután számba vette a jogegységesítés szempontrendszerét, azaz, hogy melyek azok a körülmények, amelyek lehetővé teszik egy egységesítő/harmonizáló jogforrás létrehozatalát: a gazdasági és jogi igény, az érdekelt résztvevő államok száma, a jogrendszerek eltérésének kisebb mértéke, valamint hogy illeszkedjen az aktus a résztvevő államok jogi kultúrájába. Tóth Benedek az EU-ra térve kifejtette, hogy gazdasági szempontból a közjogi jogegységesítés majdnem teljes, ennélfogva napjainkban a magánjogi jogegységesítés van napirenden. Előadását azzal zárta, hogy a közös adásvételi jogról szóló rendelettervezet megtöbbszörözi a jogforrásokat, hiszen kereskedelmi téren a Bécsi Vételi Egyezmény, fogyasztói ügyleteknél az irányelvek
- 167/168 -
már szabályozzák a jogviszonyokat, valamint, hogy a rendelettervezet elfogadása esetén az abban foglalt szabályozás gyakorlati alkalmazása a magánjogi jogalanyok részéről erősen kérdéses.
Forgács Tünde (doktoranda, ME-ÁJK) "Az európai szerződési jog közös referenciakeretének vizsgálata, különös tekintettel annak az adásvételt tárgyaló IV. Könyv A részére" című előadása bevezetőjéül a magánjog európai unión kívüli jogegységesítésének szervezeteit (UNIDROIT, UNCITRAL, ICC, stb.) és eredményeit mutatta be. Ezt követően az EU Common Frame of Reference (CFR, Közös Referenciakeret) felé tett lépéseinek kimerítő felsorolását adta, melynek során elkülönítette a legiszlatív/nem legiszlatív utat. A legiszlatív utat hosszú ideig az ágazati irányelvek jelentették, azonban ez az európai magánjog töredezettségét idézte elő, ezért talált támogatása a nem legiszlatív út. Ez utóbbiba a magán-kodifikátori munkálatok tartoznak, mint pl. az Ole Lando vezette Európai Szerződési Jogi Bizottság (1995-ben publikálta a PECL-t, 1999-ben I-II., 2000-ben történt a III. rész kiadása), vagy a Christian von Bar vezette Study Group (2002), amely részt vett a Draft CFR (DCFR, Közös Referenciakeret tervezete) kidolgozásában is. A doktoranda részletes áttekintő bemutatást adott az európai szerződési jogról, annak egységesítésére tett lépésekről. Végül megállapította, hogy a DCFR adásvételről szóló IV. könyv A része átfogó, részletes, aprólékos szabályozás, amely maradéktalanul betölti mintatörvény funkcióját.
Kaliczka Alexandra - Szilágyi Ferenc (doktoranduszok, PPKE JÁK) "A közös európai adásvételi jogról szóló rendelettervezet - az európai szerződési jog rendszerének ideája és a párhuzamos rendszerek együttélése".
Elsőként Szilágyi Ferenc "Az európai szerződésijog rendszerének koncepciója az Európai Bizottság közös európai adásvételi jogról szóló rendeletjavaslatában" alcímmel tartotta meg részletesen elemző referátumát. Bevezetésül röviden ismertette a javaslat előzményeit, majd annak általános jellemzése és mélyre ható vizsgálata következett. Az általános jellemzők vonatkozásában érintette az ún. autonóm alkalmazást, a személyi és tárgyi alkalmazási kört, annak anomáliáit, valamint a fogyasztóvédelem - álláspontja szerint túl magas - szintjét. A doktorandusz külön kitért a szerződésszegéshez kapcsolódó jogorvoslati eszközök rendszerére, és annak analizálásakor több kritikát is megfogalmazott: az orvoslati eszközrendszer tagoltsága, feleslegesnek tűnő szabályok léte, túlzottan fogyasztóbarát rendelkezések, belső és külső hézagok az eszközrendszerben. Konklúzióként megállapította, hogy a kitűzött célnak megfelelően az eszközrendszer valóban alkalmazó-barát, valamint a DCFR vonatkozó modellszabályait figyelembe véve került megalkotásra, azonban a jogorvoslati eszközrendszer módosítása, kiegészítése a jövőben megfontolandó lenne. Nézete szerint a Bizottság rendeletjavaslata az európai szerződési jog rendszerének létrehozatala folyamatában inkább csak egy első vitatervezetnek, mintsem kiforrott koncepciónak értékelhető. Hozzátette azonban, hogy vitathatatlan a rendeletjavaslat jelentősége, hiszen az egy, a tagállami polgári anyagi jog (szerződési jog) rendszerével párhuzamban érvényesülő, lényegében azzal egyenértékű rendszert hoz létre, amely bizonyára komoly hatást gyakorol az egyes tagállamok polgári jogára.
Másodikként Kaliczka Alexandra a közös európai adásvételi jog rendelet-tervezetének alkalmazásáról tartott előadást. Kiindulópontként a javaslat és más nemzetközi
- 168/169 -
egyezmények, uniós rendeletek, valamint a belső jog kapcsolódási pontjait vonultatta fel. Ezután a javaslat és az uniós rendeletek viszonyából, a tervezet szabályainak a szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogról szóló, ún. Róma I. rendelettel való összefüggéseit elemezte. E körben kiemelte a felek általi kikötés, valamint a kógens és imperatív szabályok alkalmazhatóságának kérdését. Ugyanis bár a javaslat az ún. autonóm adásvételi rezsim létrehozását deklarálja, azaz annak kikötésekor főszabályszerűen a kollízós rendeletek, illetve az azokban található jogválasztásra, annak korlátaira vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatóak, mégis - a doktorandusz szerint - sok a bizonytalansági elem. Előadását a fogyasztóvédelmi kollíziós szabályok, valamint a nemzeti, belső, nemzetközi magánjogi rendelkezések és a tervezet összevetésével zárta. Összegzése alapján, a tervezetet - jelen formájában - az értelmezési bizonytalanságok miatt, nem fogják a gyakorlatban alkalmazni.
Kengyel Péter (doktorandusz, Andrássy Egyetem) "Az ellenszolgáltatás elve a jogegységesítésben" című referátumában a common law egyik jogintézményéről, az ún. consideration tanról adott átfogó ismertetést, valamint annak Európában való egyéb megjelenési formáit vizsgálta meg. A definíciót illetően impozáns esetjogot vonultatott fel a Currie v. Misa ügytől, azaz 1875-től. Kiemelte, hogy az ellenszolgáltatás elvével szemben támasztott követelmények nem kívánják meg az értékazonosságot, az ellenszolgáltatás lehet akár egy "borsszem" is. Továbbmenve, az angol fórumok megfelelőnek találták az ellenszolgáltatást abban az esetben is, amelyben a hanglemezért ellenszolgáltatásként adott csokoládépapíroktól a cég később megszabadult (Chappell Ltd. v. Nestlé ügy [I960]). Sőt, ellenszolgáltatásként értékelte a bíróság azt a kissé különös feltételt is, amelyben az unokaöccs "alkoholfogyasztástól, dohányzástól, káromkodástól, kártya- és biliárdjáték űzésétől való tartózkodást", tehát önmaga korlátozását vállalta (Hamer v. Sidway ügy [1891]). Végül a doktorandusz összevetette az angolszász consideration tant a német BGB, a magyar Ptk., az UNIDROIT Alapelvek és a Bécsi Vételi Egyezmény vonatkozó szabályaival.
Élénk vitát és egy hosszabb ebédszünetet követően Zoványi Nikolett (DE ÁJK) "A légi utasok jogainak megsértése esetén irányadó nemzetközi joghatósági szabályok"-ról tartott összehasonlító előadást. Az EU vonatkozó rendeletén túl bemutatta a légi utasok jogviszonyait szabályozó két főbb nemzetközi jogforrás, a Varsói (1929) és a Montreali Egyezmény rendelkezéseit, tekintettel arra, hogy ez utóbbi nemzetközi egyezmények eljárásjogi rendelkezéseket is tartalmaznak. Sajnálatos aktualitást adott előadásának a hazai társaságnak, a MALÉV-nek leállása, amelynek eredménye, hogy mára mindössze egy "fapados" légitársaság rendelkezik magyar székhellyel, ennek következtében a nemzetközi elem a jövőben még gyakoribbá válik, ez pedig hatványozottan több nemzetközi magánjogi jogviszonyt eredményez. Az egyezményes joghatósági szabályok összevetésével megállapította, hogy a Montreali Egyezmény - elődjéhez képest - két további joghatósági alapot biztosít a károsultnak, amely önmagában ugyan üdvözlendő, azonban az egyik a megfogalmazás pontatlansága miatt félreérhető, akár exorbitáns (kapcsolatszegény) joghatósági oknak is tűnhet. Újítása viszont a Montreali Egyezménynek, hogy az áruszállítási szerződések esetében választottbírósági utat is igénybe lehet venni. Végül az uniós jogforrás, a Brüsszel I. rendelet cikkeinek
- 169/170 -
alkalmazhatóságát elemezte az előadó. Összegzésében a doktoranda a joghatósági és eljárási szabályok tekintetében egy külön jogi rezsim megalkotását látná indokoltnak.
Bognár Bettina (doktoranda, PTE ÁJK) "A tartási kötelezettségek szabályai az Európai Unióban és hazánkban" cím keretében mutatta be az uniós jogalkotás egy viszonylag újabb rendeletét (4/2009 EK rendelet). A szabályozás gyökerei a 2004-es Hágai Programig nyúlnak vissza. Érdekes egybeesés, hogy a nemzetközi magánjogi szabályokat egységesítő nemzetközi szervezet, az ún. Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia is ebben az időben kezdte meg a hasonló tárgyú, korábbi egyezményeinek modernizálását. Ez utóbbi tevékenység eredményeként, 2007-ben született meg két nemzetközi jogforrás: a tartási jogviszonyokra alkalmazandó jog meghatározásáról, valamint az ilyen ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. A kapcsolatot az európai és a nemzetközi aktusok között maga a tárgyalt uniós jogforrás, a 4/2009 EK rendelet teremti meg, mely címében ugyan az alkalmazandó jogról is szól, ám valójában csak egy utaló szabályt tartalmaz a fent említett, kollíziós jogi tartalmú Hágai Jegyzőkönyvre. Ezután az előadó részletesen kifejtette az instrumentumok hatályát és rendelkezéseit, kitérve az akarati autonómia (azaz a jogválasztás), valamint a szokásos tartózkodási hely, mint az uniós rendeletekben alkalmazott kapcsoló elv előretörésére, praktikusságára.
Bakos Kitti (doktoranda, SZTE ÁJK) "A gazdasági társaságok határokon átnyúló átalakulásához kapcsolódó jogegységesítési törekvések" bonyolult, de több hozzászólást is kiváltó "világába" vezette be a hallgatóságot. Kiindulópontként számba vette az uniós jog jelenlegi állapotát, az egyes irányelveket és azok tárgykörét: társasági forma, átalakulás módja, nemzetközi elem fennállta/fenn nem állta tekintetében. Megállapította, hogy szűk körben történt csak harmonizáció a formaváltásra, szétválásra. A doktorandusz ezután azt a kérdést vizsgálta meg, hogy uniós jogforrás hiányában megengedhetőek-e az egyes átalakulási formációk. A határon átnyúló szétválás tekintetében az elemzés kiindulópontját az alapító szerződésekben szabályozott ún. letelepedés szabadsága, valamint az Európai Bíróság Sevic ügyben hozott ítélete szolgáltatta, amelynek eredménye a megengedhetőség, bizonyos korlátozásokkal. Szemléletes, magyarázó példákkal mutatta be határon átnyúló formaváltás eseteit és lehetőségeit is, ahol részben a magyar vonatkozású Cartesio ügyből vezette le a pozitív választ a feltett kérdésére.
Kaprinay Eszter (doktoranda, SZTE ÁJK) "Határok nélkül - Új típusú európai szabadalom?" címmel az iparjogvédelem egyik európai eszközének egyszerűsítési, költséghatékonyabb lehetőségeivel ismertette meg a résztvevőket. Bevezetőjében utalt arra az alapvető problémára, hogy az európai szabadalom - jelenlegi formájában tulajdonképpen a nemzeti szabadalmak kötege - megszerzése költséges, bonyolult, valamint nehézségeket okoz az ilyen módon megadott szabadalom pereskedési rendszerének széttöredezettsége is. Ezek akadályokat gördítenek az EU versenyképessége elé. Gyógyírt egy költséghatékony, egyszerűbben megszerezhető szabadalmi intézmény és az európai szabadalmi bíráskodás megújítása hozhatna. A jövőben bevezetni kívánt megoldás az ún. egységes hatályú oltalom lenne, azaz a bejelentő egy eljárás eredményeképpen anélkül szerez a tagállamok területén szabadalmat, hogy azt a tagállamokban külön-külön érvényesítenie kellene. Az Unión belüli jogalkotási folyamat ún. megerősített együttműkö-
- 170/171 -
dés keretében zajlik, ugyanis Olaszország és Spanyolország kivételével a többi tagállam megállapodott egy új oltalmi forma létrehozatalában. A doktoranda hangsúlyozta, hogy a Bizottság 2011 áprilisában meghozott javaslatai alapján a versenyképességi tanács 2011júniusának végén az általános megközelítést a magyar elnökség kompromisszumos javaslatai alapján fogadta el. Az új rendszerben egy, a 25 tagállam területére kiterjedő egységes hatállyal bíró szabadalom kérhető (várhatóan: 2014. 01.01-jétől), angol, német, francia nyelven. Záró gondolatként Kaprinay Eszter az európai szabadalmi rendszer megújítását támogatta, de a cím mögötti kérdőjel indokaként a rengeteg pontosítandó, kidolgozandó kérdést, valamint a hatékonyság, jogbiztonság "kérdőjeleit" jelölte meg (pl. a fenti három nyelven kívül a többi tagállam nyelvére az Európai Szabadalmi Hivatal gépi fordítást használna, amely azonban a peres eljárásban nem lenne felhasználható).
Rövid kávészünetet követően, Bodzási Balázs (doktorandusz, ELTE ÁJK) tartott pezsdítő előadást "A határon átnyúló banki szolgáltatások liberalizációja az Európai Unión belül, különös tekintettel a hitelbiztosítékokra vonatkozó szabályozás egységesítésére" címmel. Megállapította, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága az Európai Közösségeken belül viszonylag későn érte el a bankszektort, mert a pénzügyi szektor minden ország gazdaságában kulcsszerepet tölt be, az központi jelentőségű a gazdaság egészének működése szempontjából. A banki szolgáltatások közösségi szintű liberalizálása 1993-tól vált kézzel foghatóvá, ekkor lépett hatályba az ún. 2. bankjogi koordinációs irányelv (89/646/EGK irányelv), ezt követően irányelvek sora foglalkozott a különféle banki ügyletek szabályozásával. Külön tett említést az előadó a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról szóló jogforrásról (2002/65/EK irányelv), mert értelmezésére európai bírósági ítélet is született (Alpine-Investmente ügy). A doktorandusz leszögezte, igaz ugyan, hogy a bankügyletek - különösen pedig a fogyasztókkal kötött bankügyletek - jelentős részben harmonizáltak, ennek ellenére az irányelvek által kitűzött cél - a bankszolgáltatások határon átívelő forgalma - még távolról sem valósult meg. (A fogyasztói hitelezés területén például a határon átnyúló ügyletek aránya az 1%-ot sem éri el.) A pénzügyi szolgáltatások belső piaca tehát még mindig nagyon lassan fejlődik. Más azonban a helyzet - tette hozzá - a hitelbiztosítékok területén, itt ugyanis még tényleges harmonizációról sem beszélhetünk. Bodzási Balázs összegzése szerint, amíg tehát a határon átnyúló bankügyletekre többé-kevésbé ma már egységes uniós szabályok irányadóak, addig a jogegységesítés a hitelbiztosítékok területén gyakorlatilag alig kezdődött meg, csak a jogtudomány által kidolgozott elképzelésekről (pl. ún. Eurohypothek-koncepció) beszélhetünk.
Miczán Péter (doktorandusz, ELTE ÁJK) "Gondolatok az igényérvényesítési jog átruházásáról és a csoportos igényérvényesítésről". A doktorandusz szerint az európai polgári eljárásjog egy új állomása lehet a határon átnyúló (esetleg csak fogyasztói) jogviták körében, a kollektív jogorvoslaton belül, a csoportos perlés lehetőségének uniós jogszabály általi megteremtése. Az előadás ennek apropóján az eljárásjogi közvetett csoportképviselettel kapcsolatos azon kérdésekre kereste a választ, hogy az anyagi jogi igényérvényesítési jog formai és tartalmi szempontból milyen részjogokra osztható fel, azok átruházhatóak-e, vagy új (rész)jog keletkezik törvényi, hatósági határozatbeli feljogosítás során. Ezt követően a csoportperek egyes belföldi jogforrásairól ejtett szót, kiemelten
- 171/172 -
foglalkozott az uniós jogalkotási kötelezettségre tekintettel nemrég a PSZÁF törvényben és a versenytörvényben bevezetésre került közérdekű keresetindításra vonatkozó szabályokkal. A doktorandusz végül bemutatta az új kollektív jogorvoslatra vonatkozó uniós előkészítő anyagok releváns megállapításait, különösen az uniós szervek elvárásait az egyes tagállami és születendő uniós csoportper konstrukciókkal szemben. Konklúzióként javaslatot tett a közérdekű igényérvényesítésre vonatkozó, töredezett, hazai szabályozás módosítására, valamennyi belföldi közérdekű igényérvényesítési modell átfogó átdolgozására, amely munka során fokozott figyelmet kellene szentelni annak, hogy a csoportos igényérvényesítés speciális szükségleteinek mind az alternatív vitarendezési eljárások, mind a peres eljárás szabályai megfeleljenek.
Klára Annamária (doktoranda, ELTE ÁJK) "Egyenlő uniós piaci pozíció egyenlőtlen tagállami jogvédelmi eszközök mellett?" címmel a gyógyszer-engedélyezés eltérő tagállami védelmi szintjeivel, és a magyar szabályozás kérdőjeleivel ismertette meg a hallgatóságot. A jogvédelem hazai eszközei közül az adatkizárólagossági jog kategorizálásának nehézségéről, valamint az ebből eredő igényérvényesítés bizonytalanságairól szólt. Sorra vette a sérelem esetén - hipotetikusan - alkalmazható (közigazgatási, versenyjogi) valamint az európai uniós jog biztosította jogvédelmi eszközöket. Végül arra a központi kérdésre, hogy egy innovatív gyártó a jogsértések ellen a magyar jog alapján hogyan, milyen jogcímen indíthatna pert magyar bíróság előtt, nem talált kielégítő megoldást és választ, ez tehát a jövőben rendezésre vár.
Zárszóként Burián László professzor úr reményét fejezte ki a doktorandusz-konferencia jövőbeli folytatását illetően, ahol vissza lehetne térni az előadók által felvetett kérdőjelekhez, azok esetleges megválaszolásához. Összegzésül, e sorok írója is őszintén reméli, hogy gyökeret ver ez a fontos kezdeményezés, ahol a szerteágazó területekkel foglalkozó fiatal tudósok kutatásainak eredményeit megismerhetjük, és amely esemény lehetőséget biztosít nem csak a megmérettetésre, hanem az együttgondolkodásra, az "eszmecserére" is.■
JEGYZETEK
[1] Pázmány Péter Katolikus Egyetem TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0014. sz. projektje
[2] A Szegedi Tudományegyetemről 4, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről 3, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről 2, míg az Andrássy Egyetemről, a Debreceni Tudományegyetemről, a Miskolci Egyetemről, valamint a Pécsi Tudományegyetemről 1-1 előadó vett részt a tanácskozáson.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus (PPKE JÁK)
Visszaugrás
