Napjaink egyik vitatott, tehát igen aktuális kérdése, hogy az üres hordozó díjigénynek (ÜHD)[1] milyen a magánjogi, kötelmi természete. A kötelem fogalma és a kötelemkeletkeztető tények a Ptk.[2] lehető legszélesebb körű monizmusából eredő jogdogmatikai egysége, pontosabban e jogdogmatikai egység egyik, a kötelmi jogviszonyok kezelését szolgáló elemét képezik, amit eddig szerencsére egyik reflex jogalkotási szándékból eredő Ptk.-módosítás sem érintett, és valószínűleg nem is fog érinteni. A Ptk. módosítására irányuló jogalkotási szándékoknak nincs olyan céltáblája, amelyre az írás témájául választott, meglehetősen magas absztrakciós szintű jogdogmatikai megoldást az aktuális konkrét szabályozási tárgyat rendezni kívánó jogalkotó fel kívánná tenni.
A vizsgálat tárgya az a kérdés, hogy az ÜHD hogyan illeszthető bele a kötelmi jog, pontosabban a kötelemkeletkeztető, a Ptk.-ban példásan rendszerbe foglalt jogi tények sorába. Ez egyáltalán nem jelentéktelen probléma, a következő okokból. Az egyik legvitatottabb szerzői jogi jogintézményről van szó, amelyet a copyright rendszer, így köztük néhány európai jogrendszer - az írás kereteit meghaladó okok miatt - nem is képes befogadni, illetve úgy kezelni, mint a kontinentális szerzői jog.
A technika fejlődése - a szerzői jog mozgásának egyik, ha nem a legfontosabb motorja - folyamatosan átugrandó gátakat állít fel az ÜHD-t érvényesítő jogosulti szervezetek elé. Elsőként az analóg hordozókat egyre nagyobb kapacitású, magán- és professzionális célú másolatok rögzítésére azonos módon alkalmas digitális hordozók váltották fel. Majd multifunkcionális eszközök (pl. mobiltelefon, táblagép) más funkciót is betöltő alkotórésze (beépített tárhely) vált az egyik legfontosabb magánmásolat-rögzítő eszközzé. Ez a fázis ma is tart. Közben elterjedtek a magánmásolat készítésére alkalmas, a műsorterjesztők által kínált kiegészítő szolgáltatások (digitális vevődekóder/set top box, a tv-készülékbe épített tárhely, vagy távoli, az előfizető által elérhető tárhely) is. Nemsokára pedig eljuthatunk oda, hogy az eszközökbe/hordozókba épített digitális tárhelyek kora lejár, és a bárhonnan hozzáférhető számítási felhőben rendelkezésre álló, dedikált tárhelyek állnak majd rendelkezésre a magánmásolatok készítésére, a ma ismert hordozható eszközökből pedig kikopik a tartós másolat készítésre alkalmas tárhely. A folyamat láttán az uniós jogalkotó néhány évvel ezelőtt már az ÜHD kivezetésén, elavulásán gondolkodott. ("...E folyamat eredménye alapján a Bizottság felméri egyebek mellett azt, hogy szükség van-e a magáncélú másolatkészítési kivétel hatókörének és a jogdíjak alkalmazhatóságának, valamint különösen annak tisztázására, hogy a jogtulajdonosok közvetlen díjazását lehetővé tévő számításifelhő-szolgáltatások milyen mértékben vannak kizárva a magáncélú másolatkészítés utáni jogdíj rendszeréből."[3]) Az ÜHD kivezetése, vagy pedig további uniós szabályozása jelenleg nincs napirenden. Sem a Továbbközvetítési, sem a CDSM irányelvek[4] szabályozási körébe nem esik, újabb szabályozási koncepciók még nem láttak napvilágot.
A lehető legegyszerűbb, érzékelhető minőségromlás nélküli magánmásolás digitális technika okozta elterjedése miatt az ÜHD ma már a hazai művészeti közös jogkezelő szervezetek egyik legfontosabb bevételi forrása. Mindemellett az ÜHD érvényesítése körében beszedett díjak 25%-a törvényi, az Európai Unióban tudomásunk szerint példa nélküli rendelkezés alapján [Kjkt.[5] 45. § (1)
- 479/480 -
és (2) bek.] az állami, kulturális támogatást szolgáló alap (Nemzeti Kulturális Alap) egyik forrása. Az ÜHD, amiatt, hogy a fizetendő díjak konkrétan nem köthetők az egyes magánmásolatokhoz, felhasználható diszkriminációmentesen kulturális és szociális támogatás céljára[6], de minden ilyen esetben a támogatási döntés a díjban részesülő jogosultak szervezetei kezében van.
Az ÜHD fizetésére kötelezett, a magánmásolás dologi feltételeit biztosító díjfizetők folyamatosan vitatják a fizetési kötelezettség jogalapját. A vita során, mivel az ÜHD-fizetési kötelezettség a fizetésre kötelezettek számára az ÜHD-t érvényesítő közös jogkezelő szervezet igazságügyi miniszter által jóváhagyott "Ü" díjszabásában[7] [Kjkt. 146. § (1), (2) bek., 148. § (2) bek., 163. §, 153. § (1) bek.] jelenik meg, előkerülnek a Ptk. általános szerződési szabályai is. Ilyen körülmények között nem elhanyagolható kérdés, hogyan alakul az ÜHD magánjogi minősítése. A díjigény érvényesítése ugyanis a magánjog rendszerében történik, és eltérő eredményekre lehet jutni ahhoz képest, hogy szerződési jellegű, vagy kárkötelemnek tekintjük az ÜHD-t.
Az alábbi írás nem kívánja meghaladni a megfigyelés és rendszerezés szintjét. Azt is eredménynek gondolja a szerző, ha sikerül egy olyan polgári jogi besorolást, minősítést találni az ÜHD számára a Ptk. absztrakt jogdogmatikai rendjében, amely adott esetben utat nyithat a jogviták sokoldalúbb szemléleten alapuló eldöntéséhez.
Az Európai Bíróság[8], ahogy alább ezt látni fogjuk, a tagállami jogrendszerekre hagyja az ÜHD gyakorlására vonatkozó jogi megoldás kialakítását. Ezek jelentősen különböznek egymástól, és egyik sincs "bekötve" a polgári jogi "hálózatba", sui generis jogintézményekről van szó. (ld. WIPO ÜHD felmérés[9] 4. oldal, és az országmelléketek). Ezért a jelen írás szempontjából a külföldi, a magáncélú másolással összefüggő díjazásra vonatkozó szakirodalom szinte teljesen közömbös, a jog-összehasonlítás céltalannak tűnik.
A hazai szakirodalom csak szerzői jogi szempontból szentelt eddig figyelmet az ÜHD kérdéseinek.[10] Polgári jogi, jogdogmatikai szempontú elemzést a szerző tudomása szerint eddig nem lehetett olvasni.
Az írás a polgári jogi dogmatikai elemzés szempontjából abból indul ki, hogy az ÜHD gyakorlása mindenképpen relatív szerkezetű, kötelmi jellegű jogviszonyban történik. A díj fizetésére kötelezett köteles szolgáltatást teljesíteni, ÜHD-t fizetni, a fizetésre (az ÜHD érvényesítésére) jogosult szervezet pedig követelheti a teljesítést [Ptk. 6:1. § (1) bek.]. A bevezetőben említett dogmatikai megoldás a "csillapított" hatályú kötelmi általános rész, amely nem a BGB-hez hasonló teljességre törekedve összefoglalja a valamennyi kötelemre alkalmazható, közös, a felek jogai és kötelességei meghatározása tekintetében diszpozitív szabályokat. A diszpozitivitás nem áll többek között a jogintézmények meghatározására [Ptk Kommentár[11], a Ptk. 6:1. § (3) bekezdéshez fűzött magyarázat.]. Ebből
- 480/481 -
adódóan az ÜHD kötelmi besorolása is "kógenciát" hordoz, azt nem választhatják meg az ÜHD jogviszonyban részes felek. A kötelemkeletkeztető tények Ptk.-beli felsorolása eltér a rPtk.[12] szerződés jogintézményét nagyvonalúan extrapoláló szabályától [rPtk. 198. § (1) és (3) bek., 199. §]. A Ptk. kötelemkeletkeztető tényfelsorolása ugyan példálózó, didaktikai célú, hiszen a "különösen" szó vezeti be, mindazonáltal nehezen képzelhető el olyan kötelmi viszony, amely nem illeszthető be a példálózó felsorolásba.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
