Az év tavaszán megjelent Bernd Hecker, "Europäisches Strafrecht" [Európai büntetőjog] c. tankönyvének második kiadása a Springer kiadó gondozásában. A kötet első kiadása3 2005-ben látott napvilágot, azonban két év elteltével - azon túlmenően, hogy minden példány elkelt - szükségesnek mutatkozott a könyv tartalmi kiegészítése az időközben bekövetkezett változásoknak köszönhetően. Az európai büntetőjog témakörét érintően ugyanis több olyan jelentős jogalkotási vagy épp ítélkezési eseménynek lehettünk tanúi az elmúlt időszakban, amelyek önmagukban is indokolják egyes kérdések újragondolását.
Az európai büntetőjog fejlődéstörténetét illetően alapvető kérdés, hogy egyáltalán bevezethető-e külön, önálló európai büntetőjog, és ha igen, milyen körben és feltételekkel. További kérdés, hogy az európai érdekek és jogtárgyak védelme számára külön európai ügyészség szükséges-e. Másik oldalon az "igazi" európai büntetőjogról való ideiglenes lemondás esetében gyakorlati kérdésként adódik, hogy milyen szankciók szükségesek az európai integráció jogtárgyainak védelméhez és azok miként ültethetők át a hatályos jogba.
Kiindulásként leszögezhető, hogy európai büntetőjog a tulajdonképpeni értelmében - az Európai Uniónak büntetőjogra vonatkozó kifejezett törvényhozási kompetenciájának hiányában - még nem létezik. Mégis van adminisztratív szankciósjog, valamint az Európai Unió közvetett védelme igénybevételére a tagállamoknak büntető- és közigazgatási büntetőjoga5. Ezen kívül a tudományban6 és a Bizottságban különböző utakon és mélységben folynak az "igazi" európai büntetőjog előkészületi munkálatai. Egy ilyen büntetőjogra vonatkozó igény, esetleg szükség különösen azért igenelt, mert az Európai Unió gazdasági érdekeinek védelme a csalással, a korrupcióval, a nemzetközileg szervezett kriminalitással szemben - a jelenlegi jogszabályi háttérrel - nem kielégítően biztosítható. Az "igazi", központilag alkalmazandó európai büntetőjog európai büntető igazságszolgáltatást feltételez és ehhez európai büntetőeljárás szükségeltetne. Itt a gondolatban végigjárt út gyorsan az utópiák birodalmába vezet. Realisztikus ellenben, hogy a részterületek számára szükséges Európa-deliktumok és alkalmazásuk - még mielőtt az "igazi" európai büntetőjog kialakul - a tagállamok büntető igazságszolgáltatási rendszerében érvényesül, a tagállam számára jobbára kötelességként.
A jövőben az európai szervek oldaláról a tagállamokra irányuló nyomás a büntetőjog és a büntető eljárási jog európaizálódására, az intézmények (bíróságok, ügyészség, rendőrség stb.) bekapcsolásával várhatóan tovább erősödik. E tekintetben annak tudatában kell lenni, hogy ez az út mindvégig a törvényhozói minőség és a nemzeti jogi kultúra elvesztéséhez vezethet, mivel lehetetlen, hogy a büntetőjog a tudományos fejlődési állásának egész sokfélesége révén Európában és a tagállamok történelmébe ágyazottsága folytán közös európai szabályozásokat hozzon. S bár a tagállamok e nyomásnak a szubszidiaritási elvre hivatkozással próbálnak ellenállni, nem vitatható a büntetőjog, a büntetőeljárás további európaizálódásának folyamata.7
Hecker is tudatában van ezeknek a folyamatoknak, s tankönyve hasábjain büntetőjog-dogmatikai szempontból sokszor kritikusan értékeli a tendenciákat, ugyanakkor nem veszíti szem elől, hogy az európai jogfejlődés bizonyos vívmányaival együtt kell élni, s a büntetőjog tudósának számára ilyenkor a továbbfejlesztés megfelelő irányainak megadása az alapvető kötelesség. A könyv terjedelme mintegy 550 oldalt tesz ki. Óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy a terjedelmes oldalszámúnak minősíthető kötethez az "első számú fogyasztói", azaz a német joghallgatók hogyan viszonyulnak. A szerző, Hecker professzor e kérdésünkre azt a választ fogalmazta meg, hogy a hallgatók többségét ez a terjedelem nem "rettenti" el. A könyv viszonylag nagy terjedelmét magyarázza a roppant nagy anyagmennyiség, továbbá, mert a szerző a joggyakorlatból és a jogirodalomból sok praktikus esetet épít be, részletes megoldási javaslatokkal együtt. Természetesen mindez nagyobb oldalszámot igényel, de ezen oldalak gyorsan olvashatók. A könyv szerzője azt a koncepciót követi, hogy minden egyes fejezet külön, önállóan is olvasható legyen. Vagyis bizonyos kérdések tisztázásához nem szükséges az 550 oldal egészének egymás utáni elolvasása. A fejezetek végén tömör ösz-szefoglalások találhatóak. Sok olvasó a kötetet kézikönyvként, útbaigazító műként használja, vagyis meghatározott címszót keresnek és csak az ide vonatkozó információkat kell elolvasni néhány oldalon. Az európai büntetőjog terjedelmével összefüggő további lényeges szempont, hogy a jogi képzésben és a vizsgáztatásnál is mind nagyobb jelentőséghez jut. A legtöbb német és magyar egyetemen időközben az európai büntetőjog a jogi képzés és vizsgáztatás szerves és állandó részévé vált. Ilyen helyzetben a hallgatók tehát olyan művet igényelnek, amelyben a lekérdezhető tudás kötelező irányadó minta szerinti anyaga átfogóan feldolgozott. Disszertációk, más monográfiák és az európai büntetőjogra vonatkozó speciális tanulmányok szerzői számára is fontos és hasznosítható segítséget jelent ez a kötet.
Az európai büntetőjog centrális elvi problémájához tartozik az európai közösség büntetőjogi norma kibocsátási kompetenciájának a léte és ható köre. Miként az Európai Bíróság a feltűnést kiváltó és alapvető jelentőségűnek tekinthető 2005. szeptember 13-i ítéletében18 megerősíti, nem világos, hogy az EK-Szerződés a büntetőjogot a harmonizálási alapok alkalmazási köréből teljesen ki akarja-e venni. A Közösség hiányzó jogalkotási kompetenciája a büntetőjog területén azonban még nem mond ellent a büntetőjogi jogközelítési jogosultság elismerésének. A szekunder jogi gyakorlat a tagállamok szuverenitási fenntartására figyelemmel eddig arra korlátozódott, hogy az EK-Szerződés 10. cikkéből levezetendő követelményre utaljanak, miszerint a közösségi jogi érdekek meghatározott megsértését "alkalmas" intézkedések révén hatékonyan, arányosan és elrettentő hatással büntessék meg. A vitatott kérdést, hogy ezentúl vajon a közösségnek fennáll-e a jogosultsága arra, hogy a tagállamokat büntetőjogi normák alkotására kötelezze, most már az Európai Bíróság a környezeti büntetőjog körében igennel válaszolta meg. Az Európai Bíróság ezzel megerősíti a meggyőzőnek tekinthető uralkodó véleményt, miszerint a büntetőjog elvileg az EK-Szerződésben tartalmazott harmonizálási alapokhoz képest a jogközelítésre - adott esetben kiegészítő kompetencia bevonásával - igénybe vehető. A Közösség jogközelítési intézkedései elsősorban a gazdasági és az ún. mellékbüntetőjog körében gondol-hatók el, mivel ezen normák a belső piac működésére kihathatnak (miként pl. a pénzmosásra vonatkozó előírások). De amennyiben a közösségi politikák végrehajtásáról van szó, mint pl. a fogyasztóvédelem, a környezetvédelem, az élelmiszerjog vagy a közösség pénzügyi érdekei esetében, akkor a közösség harmonizálási jogosultságát a büntetőjog területén is el kell ismerni. A büntetőjogi jogosultság gyakorlását természetesen az EK-Szerződés elvei, kiváltképp a szubszidiaritás és az arányosság korlátozzák. Hecker művében ezt a sajátos korlátot a büntetőjogspecifikus "kíméleti parancsnak" (Schonungsgebot) nevezi, jól érzékeltetve a közösségi jog hatásának végső határát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
