Az uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás fogalma nem azonos a magyar jog állami támogatás fogalmával. Az uniós célkitűzések és kifejezetten a közös piac védelme érdekében ugyanis az Unió korlátozza a tagállamok támogatásnyújtási hatáskörét. A tagállamok nem adhatnak olyan támogatásokat, melyek torzítják az Unión belüli versenyt. Az Európai Bizottságnak kizárólagos hatásköre van az állami támogatások vizsgálatára. A tagállamok főszabály szerint valamennyi támogatási intézkedést kötelesek bejelenteni a Bizottságnak, és csak a jóváhagyásával vezethetik be jogszerűen a tervezett támogatást. Amennyiben a Bizottság tudomására jut, hogy valamely intézkedés az uniós versenyjogba ütközhet, vizsgálatot indít. Ennek eredményeként megállapíthatja, hogy a vizsgált intézkedés az uniós jog által tiltott állami támogatásnak minősül. Ilyenkor a támogatás kedvezményezettjeivel visszatérítteti a jogellenes támogatást. Ha a tagállam ezzel nem ért egyet, az Európai Unió Bíróságához fordulhat. Vajon amikor ilyen eljárások vannak folyamatban, milyen szerepe lehet a tagállami bíróságnak? Mi van akkor, ha a tagállami bíróság már hozott egy jogerős döntést, de az a bizottság utóbb született határozatával ellentétes? Vajon felülírja-e az uniós jog elsőbbsége az olyan fontos alapelveket is, mint a jogbiztonság elve vagy a res judicata?
Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSz.) 107. cikkének első bekezdése rögzíti az uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás fogalmát. E rendelkezés szerint az állami támogatás olyan támogatás, mely közvetlenül vagy közvetve állami forrásból származik, előnyhöz juttat bizonyos vállalkozást vagy ágazatot, és ezáltal torzítja a tagállamok közötti versenyt (vagy legalábbis ezzel fenyeget). Azok a támogatások, melyek kimerítik ezeket a fogalmi elemeket, főszabály szerint tilosak, mivel a belső piaccal ellentétesek.
Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) már egy 1973-as ítéletében egyértelműsítette, hogy a Bizottság hatásköre dönteni az állami támogatások belső piaccal való összeegyeztethetőségéről és adott esetben visszatéríttetéséről.[1] Ezt az EUMSz. 108. cikkének (2) bekezdése is rögzíti. A Bizottság 2012-ben megkezdte e terület modernizálását,[2] melynek eredményeként korábbi iránymutatásait ésszerűbbé és átláthatóbbá tette. 2019-ben közleményt adott ki a visszafizettetés uniós szabályairól, eljárásáról, a tagállamokkal való együttműködésről.[3]
Az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata kifejezetten kimondja, hogy a Bizottság mellett az állami támogatás fogalmának értelmezésére a tagállami bíróságok is jogosultak.[4] A közvetlen és közvetett támogatási formákat egyaránt vizsgálhatják (így például adóintézkedéseket is). Amennyiben nem biztosak az értelmezésben, a Bizottság véleményét is kikérhetik és a Bírósághoz is fordulhatnak előzetes döntéshozatal céljából.[5] A fogalmi elemek értelmezése nem azonos a belső piaccal való összeegyeztethetőség megítélésével. Utóbbira ugyanis a Bizottságnak van kizárólagos hatásköre.
Amennyiben a Bizottság megállapítja, hogy egy tagállam támogatási intézkedése sérti a belső piaci versenyt, a már kifizetett támogatásokat visszaköveteli. A Bizottság szerint a tagállamoknak kulcsszerepük van a visszatéríttetési politika hatékony megvalósításában is, hiszen a határozatok végrehajtása a nemzeti hatóságok révén valósul meg. Főszabály az azonnali és hatékony végrehajtás. A visszatéríttetési határozat akkor tekinthető végrehajtottnak, ha a tagállam a támogatás összegét és annak kamatait is visszafizettette a kedvezményezettel.[6] A Bíróság hangsúlyozza, hogy a végrehajtási határozatok kötelezőek valamennyi tagállami szervre, köztük a bíróságokra is.[7]
Arra, hogy pontosan hogyan is kell visszakövetelni a jogtalan kifizetéseket, nincs egységes szabály, a tagállamok maguk dönthetik el, hogy milyen eszközökkel biztosítják a bizottsági határozat végrehajtását. A magyar jogban sincs erre vonatkozóan konkrét eljárás, a támogatást nyújtó szerv határoz a visszafizettetés útjáról.
A visszatéríttetési határozat végrehajtása a nemzeti bíróság előtt jogvita alapja lehet. A Bizottság tapasztalatai szerint a közigazgatási bírósági eljárások gyorsabbak, mint a polgári bíróságok előtt indulók. A tagállami bíróságok elé leggyakrabban kéttípusú jogvita kerül. Az
- 5/6 -
egyiket a támogatást nyújtó indítja, hogy kikényszerítse a kedvezményezettől a visszafizetést, a másikat pedig a kedvezményezett, vitatva a visszatérítési felszólítást.[8] A hazai jogszabályok értelmében nálunk ezek a perek a közigazgatási bíróság hatáskörébe tartoznak. A közigazgatási perek ugyanis kikerültek a polgári perrendtartás hatálya alól, külön szabályozást kaptak, melyek az előbb említett esetekre is kiterjednek.
Staviczky többféle jogi technikát tart elképzelhetőnek a jogellenes támogatás visszatéríttetésére. Megoldás lehet a jogalkotás, vagy ha van támogatást odaítélő jogi aktus, annak módosítása megegyezéssel vagy akár egyoldalúan. A visszafizettetés történhet bírósági eljárás útján is.[9] Itt lényegében a támogatási szerződés bírósági módosításáról van szó, egy szerződéskötést követő körülményváltozás (a támogatás jogellenessége) miatt. A bírósági eljárással azonban az a legnagyobb probléma, hogy időigényes, gyakorlatilag lehetetlen a Bizottság által meghatározott végrehajtási határidőt betartani (ami általában néhány hónapot jelent). A végrehajtás elmulasztása pedig kötelezettségszegési eljárást hozhat az óvatlan tagállam nyakára.[10] Nem alaptalan ettől tartania a tagállamnak, hiszen a Bizottság rendszeresen fordul a Bírósághoz ilyen ügyekben.[11] Magyarországon még nem került sor ilyen eljárásra, így erre vonatkozóan hazai tapasztalatok, esetek még nincsenek.
Érdekes lehet továbbá az is, hogy vajon egy uniós jogba ütköző támogatás kedvezményezettje hivatkozhat-e jogos elvárásokra a Bizottság visszatéríttetési határozatával szemben. A Bíróság több alkalommal[12] is megerősítette, hogy nem. A Bíróság szerint ugyanis egy körültekintően eljáró gazdasági szereplő meg tudott volna győződni arról, hogy az általa kapott támogatást a Bizottságnak bejelentették-e vagy sem.[13]
A Bizottság visszatéríttetési határozatának végrehajtása tehát akkor teljesül, ha a kedvezményezett a támogatást és annak kamatait is visszafizette. Ennek érvényre juttatása a tagállami hatóságok és bíróságok uniós jogból fakadó kötelessége.
A Bíróság az Eesti Pagar ügyben több szempontból is foglalkozott a nemzeti bíróság visszafizettetésben betöltött szerepével, a jogbiztonság elvével és a kamatfizetési kötelezettség jogalapjával.
2009-ben az Eesti Pagar vállalat kenyérgyártó gépsorok beszerzésére és üzembe helyezésére 526 ezer euró összegben támogatásban részesült az észt vállalkozásfejlesztési alapítványtól. 2013-ban azonban az alapítvány tájékoztatta a társaságot, hogy a támogatási kérelmet megelőzően kötött (gépsor beszerzésről szóló) adásvételi szerződés nem felel meg az uniós jognak, ugyanis a támogatás ösztönző hatására vonatkozó feltétel nem teljesül. Erre tekintettel határozatában visszakövetelte a támogatás összegét és a határozathozatal napjáig számított kamatokat is. Az Eesti Pagar ezt nem fogadta el és bírósághoz fordult. A nemzeti bíróság első és másodfokon is elutasította keresetét, ám a felülvizsgálati kérelme alapján megismételt eljárásra került sor. Az észt legfelsőbb bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy az alsóbb fokú bíróságnak vizsgálnia kellett volna, hogy van-e tényleges ösztönző hatása a támogatásnak (akár abban az értelemben, hogy a kedvezményezett a támogatás megtagadása esetén túlzott nehézségek nélkül elállhatott volna-e a szerződéstől). A legfelsőbb bíróság szerint a kamatfizetési kötelezettségnek sem uniós, sem észt jogi jogalapja nincs. A megismételt eljárásban eljáró tagállami bíróság a kérdés tisztázása végett az Európai Unió Bíróságához fordult előzetes döntéshozatal iránti kérelmével.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
