Tanulmányom célja a devizahitelekkel kapcsolatos 2014-es törvényi szabályokkal összefüggő néhány alkotmányossági probléma áttekintése az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) devizahitelekkel kapcsolatos döntései alapján. A devizahitelekkel kapcsolatos társadalmi problémák kezelésére az Országgyűlés több lépést is tett és tesz jelenleg is.[2] Ezek közül írásom kizárólag azt a törvényi szabályozást és az azzal kapcsolatos egyes alkotmányossági kérdéseket vizsgálja, amely a szerződések tisztességtelenségének törvényi vélelmezésével törekedett a helyzet kezelésére (azaz a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény - a továbbiakban Deviza-törvény vagy Törvény - vonatkozásában vizsgálódom). Ebből következően nem képezi az írás tárgyát a 2. lábjegyzetben említett fair bankokról szóló törvény, valamint az elszámolási törvény szabályozásának áttekintése (csakis annyiban, amennyiben esetlegesen a Deviza-törvényhez szorosan kapcsolódik).
Az AB a Deviza-törvényről 2014. november 11-én meghozta a kérdéskörben eddig született egyik legfontosabb döntését[3]. A 34/2014. (XI. 14.) AB határozat (továbbiakban: Deviza-határozat, Deviza-döntés) a 2014. évi XXXVIII. törvény egésze, valamint egyes részei alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket elutasította. Jelzem, hogy a Deviza-határozatot követően az AB több döntést is hozott a témakörben, többek között a jelentős hatású 2/2015. (II. 2.) AB határozatot (ebben bírálta el az ítélőtábláról érkezett bírói indítványokat), valamint a 7/2015. (III. 19.) AB határozatot, a 3057/2015. (III. 31.) AB határozatot, a 11/2015. (V. 14.) AB határozatot, a 3087/2015. (V. 19.) AB végzést , valamint három nem érdemi döntést (visszautasító végzések). Ez utóbbiak azonban a Deviza-határozathoz képest (a törvény alkotmányossága vonatkozásában) jelentős új érvet nem tartalmaznak, így írásomban csak ott és annyiban hivatkozom rájuk, amennyiben a teljesség igénye ezt indokolja - azaz tanulmányom fő vonala a 34/2014. (XI. 14.) AB határozat érvelésrendszerére és a bírói indítványokkal összefüggő saját gondolataimra épül[4].
a) Az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül bírálja el; a XV. cikk (1) bekezdése a törvény előtti egyenlőség elvét deklarálja. "A jog mindenkit egyaránt kötelez, mindenkire egyaránt alkalmazandó."[5] Jelentéstartalma; kiterjesztő értelmezésben "felöleli mind a jogalkalmazással, mind a jogalkotással szembeni egalitárius (egyenlőségi) követelményeket. A törvény előtti egyenlőség bizonyos eljárási garanciákat követel meg (például a felek perbeli pozíciója legyen egyenlő), másfelől a részrehajlás nélküli jogalkalmazás követelménye tartozik ezen elv fogalomkörébe."[6]
Az elemzésem kiindulópontja az indítványok által megfogalmazott álláspontok ismertetése, majd értékelése.
Az indítványi elemek egy része
1. az eljárásra előírt - az indítványozó megítélése szerint rendkívül rövid - törvényi határidőkben látta a hatékony jogvédelem sérelmét, továbbá
- 593/594 -
2. a fegyveregyenlőség elvének sérelmét állítja,
3. másfelől egyes speciális eljárási szabályok miatt (a kézbesítési vélelem megdöntésének kizártsága, az illetéknek az általánosnál magasabb összege) támadja a Törvény egyes rendelkezéseit,
4. végül a folyamatban levő perek felfüggesztése álláspontja szerint a törvényes bírótól vonja el az ügy eldöntésének a lehetőségét.
Ad 1. Az indítványok egy része szerint a Törvény túlzottan szoros határidőket szab, ami sérti a hatékony jogvédelmet, nehezíti a bíró érdemi döntéshozatalát.[7] A törvény által szabályozott eljárásban
a) a tárgyalást legkésőbb a keresetlevélnek a bírósághoz érkezésétől számított nyolcadik napra kell kitűzni, amely
b) egy alkalommal hét napra halasztható el,
c) míg az elsőfokú bíróságnak a keresetet harminc napon belül kell elbírálnia [Törvény 9. § (3) bekezdés, 10. § (2) és (4) bekezdései ].
Az indítványozók véleménye szerint "ezekből a határidőkből egyértelműen megállapítható, hogy a bizonyítási eljárás lefolytatása kizárólag okiratok szolgáltatására szorítkozhat, mert a Pp. 166. § (1) bekezdésében felsorolt további bizonyítási eszközökre vonatkozó bizonyítás elrendelése a bíróság részére előírt határidők betartását veszélyezteti, de többnyire lehetetlenné teszi."[8] Az előbb elmondottak alapján a bíró további következtetése, hogy a jogalkotó az eljárási határidők szabályozásával nem a bizonyítási eszközök bizonyító erejét korlátozta, hanem a Törvényben pontosan meghatározott bizonyítandó tény alátámasztására alkalmas bizonyítási eszközök szolgáltatásának lehetőségét zárta ki a polgári peres eljárásból.
Az AB válasza erre az érvre voltaképp annyi, hogy a vizsgált speciális tárgykörben alkalmazott különösen rövid határidők egyik lényeges indoka a jogbiztonság, illetve az e szabályok hiányában hosszú ideig fennálló, a fogyasztókat terhelő jogérvényesítési nehézségek kiküszöbölése. Érvelése alátámasztására a testület a választási eljárásokban irányadó határidők közti párhuzammal élve azt állapította meg, hogy az eljárás lefolytatására szűk, de elegendő idő[9] állt rendelkezésre, ezért a Törvény speciális törvényi határidőkre vonatkozó rendelkezései nem ütköznek az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésébe. Ezzel ellentétben Juhász Imre párhuzamos indokolásának [224] bekezdésében arra hívja fel a figyelmet, hogy szükségesnek tartotta volna az indokolás [165]-[166] bekezdéseiben a választási eljárások vonatkozó szabályaira történő hivatkozás teljes elhagyását. A választási eljárásokkal kapcsolatos speciális polgári nemperes eljárások - nem csak a tárgyukat képező életviszonyok, és az azokból származó jogviszonyok eltérő jellege miatt, hanem az eljárási forma különbözősége miatt sem szolgálhatnak - álláspontja szerint - hivatkozási alapul egy polgári peres eljárás szabályainak alkotmányossági vizsgálata tekintetében.
Az álláspont elgondolkodtató, ugyanis ha elhagyjuk a választási eljárásra vonatkozó érvelést, akkor az AB elutasító döntése mögött nem áll részletes indokolás.[10] Az ellenpólushoz kapcsolódva Lévay Miklós különvéleményében - az indítványozó véleményével egyetértvén - azt a nézetet képviseli, hogy az AB által vizsgált Törvény az egyes ügyekben eljáró bírák számára nem biztosítja - és a bíró rendkívül szűk időkeretek között kénytelen felkészülni, dönteni - a függetlenségük kiteljesítéséhez szükséges eszköztárat, amely ebben a megközelítésben a tisztességes eljárás követelményének sérelmét okozza. Ezen túlmenően különösen sérti az eljárás tisztességes voltát az, ha a jogalkotó úgy telepít bizonyítási kötelezettséget a felekre, hogy az eljárás módjára vonatkozó további szabályok elzárják őket a hatékony bizonyítási eszközök igénybevételének lehetőségétől [19/2009. (II. 25.) AB határozat, ABH 2009, 146, 157].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
