A jelenlegi kiberkoordinációs rendszerbe nem kerültek bevonásra a helyi kormányzás szereplői, ami jelentős gátat szab - sok más egyéb mellett - annak, hogy az önkormányzatok kiberbiztonsági tudatossága nőjön, erőfeszítéseik eredményesek legyenek. Mindezek érdekében fontos beavatkozási pont az önkormányzatok intézményesített bekapcsolása a kormányzati kiberkoordinációba.
A koordináció fogalma kapcsán két különböző tudományos megközelítésről beszélhetünk: amikor a koordinációt mint a folyamatok összehangolását és a koordinációt mint végállapotot közelítjük meg. A folyamatok összehangolására akkor van szükség, ha az adott feladat elvégzéséhez sok szereplő összehangolt tevékenysége szükséges. A közszférában pedig a koordináció akkor elengedhetetlen, ha egy meghatározott cél érdekében több közpolitikai szereplő együttműködésben cselekszik. Figyelmet kell szentelni a koordinációs mechanizmusoknak, hogy létrejöjjenek olyan együttműködési formációk, amelyek képesek koordinációs hatást kifejteni. A végállapotként értelmezett koordináció célja egy olyan állapot létrehozása, ahol a rendszerben a felesleges átfedések minimálisan vannak jelen. A közigazgatásban ez a hatáskörök és illetékességi területek megfelelő meghatározásával érhető el. A közszféra koordinációjában a folyamatos változást is figyelembe véve a folyamatelvű megközelítés a mérvadó, de tekintettel kell lenni a végállapot-központú megközelítésre is. A közigazgatási koordináció akkor valósul meg, ha egy adott területen, a célok elérése érdekében több egymástól kölcsönösen függő szervezet erőfeszítése szükséges és ezen erőfeszítések hatására csökkennek a redundanciák és hatékonyabbá válik a feladatvégzés. A kereteket a kialakított koordinációs mechanizmus biztosítja és a különböző koordinációs eszközökkel kerül végrehajtásra.[1]
A koordináció szükségességét, a koordinációs mechanizmusok és eszközök hasznosságát a közszféra hatékonyságának javításában, illetve a különböző közigazgatási szintek közötti koordináció hiányának negatív hatását a különböző uniós szintű jelentések mind hangsúlyozzák. A közszféra innovációját vizsgáló elemzések[2] alapján kiemelt szerepe van a közszféra innovációjában a kommunikációs, együttműködést támogató innovációknak. A közszféra szervezetei számára - ha hatékonyságukat és ügyfeleik elégedettségét növelni szeretnék - nem megkerülhető az együttműködési képességeik fejlesztése, koordinációs mechanizmusok kialakítása és koordinációs eszközök használata.
A nemzetközi és a hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy azokban az esetekben, amikor mind horizontálisan, mind vertikálisan nagyszámú érintett van egy adott feladat végrehajtásában, akkor a sokszereplős együttműködés csatornái nem minden esetben kialakítottak és az információáramlás részleges, a koordinálás a különböző szintek és szervezetek között koordinációs mechanizmusok nélkül nehézkes. Az állam központi igazgatása és a helyi igazgatás szereplői között az eltérő nézőpont és érdek konfliktushoz vezethet, illetve az érintettek számossága információtorzulást és/vagy információ vesztést okozhat. A helyi közszolgáltatások elérhetősége és működésének színvonala egyszerre függ a központi kormányzati szakpolitikai irányítástól és a szolgáltatások helyi igényekhez, lehetőségekhez történő illeszkedésétől. A kereteket, standardokat és az ajánlásokat a kormányzati szintnek szükséges biztosítani, míg a helyi szinthez való illesztés elsősorban a helyi önkormányzatok feladata, amely eltérő felkészültségüktől is függ. A tapasztalatok igazolják, hogy a rendszerszintű problémákkal az önkormányzatok nem tudnak megbirkózni, a rendszerbeli hibák kiküszöbölése csak a kormányzati szervek szerepvállalásával vezethet eredményre.
Ha elfogadjuk azt a meghatározást, hogy a modern állam egy meghatározott területen élő népesség felett gyakorolt közhatalom[3], akkor a helyi önkormányzatot definiálhatjuk úgy, mint a közhatalom decentralizációját megtestesítő szervet, a helyi közhatalom-gyakorlás szervezeti keretét. A helyi önkormányzat felfogható az állam mint szuverén hatalmának vertikális megosztása és a horizontális hatalommegosztás három ága mellett - törvényhozó, végrehajtó, igazságszolgáltatási - egy további negyedik hatalmi ágként.
"A helyi önkormányzat tehát az ún. infraszuverén kormányzati szinten elhelyezkedő autonómia. (Az infraszuverén kormányzati szinten nemcsak önkormányzatok, hanem kormányzati - állami - szervek is működnek, működhetnek.) Az önkormányzatok sajátossága, és ez különbözteti meg őket a kormányzati szervek területi szerveitől (az államigazgatástól), hogy képviseleti jellegűek (választással jönnek létre) és komplexek, hiszen saját döntéseiket saját maguk hajtják végre. Az infraszuverén szint az államok többségében egyébként jellemzően nem egy, hanem két-három szintet is jelenthet. Ezt a területi tagoltságot hívjuk az állam területi beosztásának. Hazánkban ilyen szint a megye, a járás és a település szintje."[4]
A 2013-ban kiadott Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégia[5] az alábbi hazai meg-határozást adja a kibertérre és a kiberbiztonságra:
"A kibertér globálisan összekapcsolt, decentralizált, egyre növekvő elektronikus információs rendszerek, valamint ezen rendszereken keresztül adatok és információk formájában megjelenő társadalmi és gazdasági folyamatok együttesét jelenti." [5.3. pont]
"A kiberbiztonság a kibertérben létező kockázatok kezelésére alkalmazható politikai, jogi, gazdasági, oktatási és tudatosságnövelő, valamint technikai eszközök fo-
- 27/28 -
lyamatos és tervszerű alkalmazása, amelyek a kibertérben létező kockázatok elfogadható szintjét biztosítva a kiberteret megbízható környezetté alakítják a társadalmi és gazdasági folyamatok zavartalan működéséhez és működtetéséhez." [5.5. pont].
Eggers[1] megállapítása szerint a központi és helyi kormányzati szervezetek kiberfenyegetettségi kitettsége nagyon magas. Ennek oka, hogy a terület sok és érzékeny adatot kezel és halmoz fel és ugyanakkor az adattárolás sokszor elavult módon, és korszerűtlen eszközökön történik. A digitalizáció térnyerése (felhőalapú rendszerek használata, közösségi média megnyitása a kormányzati szféra előtt, mobil - okos eszközök rohamos terjedése) még sebezhetőbbé tették a kormányzati rendszereket. Elengedhetetlen lenne, hogy a kormányzat elegendő emberi és pénzügyi erőforrást fektessen a kiberbiztonság kiépítésébe, azonban a szektor erőforrás- és szakemberhiánnyal küzd, hiszen a kormányzati szektor nem tud versenyezni a magánszféra által kínált keresetekkel, így a kormányzati szervezetekből hiányzik a jól képzett IT szakember.[6]
Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013-as L. törvény rendelkezik a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács (továbbiakban: Tanács) létrehozásáról[7]. Az e-közigazgatásért felelős miniszter által vezetett Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács a Kormány javaslattevő, véleményező szerveként gondoskodik a jogszabályban meghatározott szervezetek kiberbiztonsági tevékenységeinek összehangolásáról. Tagjai az e-közigazgatásért felelős miniszter, az emberi erőforrások minisztere, a honvédelmi, az igazságügyi, a külgazdasági és külügyminiszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, a nemzetgazdasági miniszter, a földművelésügyi miniszter és a kiberkoordinátor.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
