Az 1789-es francia Deklaráció XVII. cikkelye szerint az, hisz "Tulajdonától - lévén a tulajdonjog szent és sérthetetlen, senki meg nem fosztható, legfeljebb csakis olyan esetekben, amikor ezt a közösség érdekéből fakadó nyilvánvaló és törvényes úton megállapított szükségesség követeli meg - ám ekkor is csak igazságos és előzetes kártalanítás fejében". Minden embernek természetes és elidegeníthetetlen joga van az élethez, tulajdonához - olvashatjuk az ehhez hasonló megfogalmazásokat számos alkotmányban. Mégis, kétszáz éves utóélete során kevés olyan elméleti munka született, amely megfelelően megalapozta volna a tulajdon intézményét emberi jogi alapokon. Mint látni fogjuk, elméleti igénnyel leginkább a John Lockehoz (1632-1704) köthető hagyomány alapján lehet kérdésünket igenlően megválaszolni, bár az atyamesternél is ellentmondásos megoldások vannak. Interpretátorai éppúgy joggal tekinthetik őt a tőkés termelési mód legitimációja kora újkori előkészítőjének, mint az állami beavatkozás igazolójának, amelynek célja, hogy a gazdaság kiegyenlítetlen mozgása következtében senki se legyen megfosztva egy tisztességes életszínvonaltól. Ez pedig a locke-i a fennmaradáshoz való természetes jog alapján nagyon is tartható, s a társadalmi és politikai eszmék vagy a természetjog történetében vissza-visszatérően előkerülő álláspont. Gondoljunk csak a kisparaszti természetjogokra, melyeknél mindenkit megillet munkájának azon hozadéka, amelyből magát és családja létfenntartását biztosítani tudja (jog a létminimumhoz).
Így már el is jutottunk az egyik elméletileg megválaszolandó alapkérdéshez: a természetes jogok és az emberi jogok vajon egy tőről fakadnak-e? Jacques Maritain híres válasza szerint igen (1947), az emberi jogok státusza azo-
- 399/400 -
nos a természetes jogokéval, csupán másképp szoktak érvelni mellettük. Ez a kérdés persze felveti az emberi jogok természetének megválaszolását. Van-e olyan emberi jogi gondolati alap, amelyből a tulajdonjog emberi jogként következik? Ugyanez pedig fordított oldalról úgy fogalmazható, hogy létezik-e olyan tulajdon magyarázat - a tulajdon intézményének vagy a tulajdonjognak - amelyiknek emberi jogi magyarázó ereje van? Első esetben a természetes jogok és az emberi jogok oldaláról indulunk el gondolatilag, második esetben pedig a tulajdonjog oldaláról közelítünk az emberi jogokhoz. Mivel egyik feladat sem könnyű, ezért volt érdekes jogelméleti feladat előadástémánk elvállalása, s néhány alapprobléma vázlatos áttekintése.
* * *
Gondolatmenetünk 3 reláció vizsgálatát fogja tartalmazni. Bocsássuk előre ezeket:
I. természetes jogok - emberi jog: genetikus-történeti különbségek ellenére fogalmi közösség, azonosság található közöttük. (Itt Max Weber Jogszociológiáját és Lockeot elemezzük, de J. Maritaint is joggal említettük.) Ebben a fogalmi közösségben található - tulajdonjog emberi jogi megalapozása. Azért és annyiban, mert itt a természetesség legitimál, az az helyes jogi magasabb mércét ad a tételes jog megítéléséhez, elbírálásához. Locke Második értekezés, V. fejezetét ezen gondolati tartalom miatt vizsgáljuk.
II. emberi jogok - alkotmányos jogok relációban az az érdekes, hogy az első kategória természetjogias jellegű, míg a második kiemelten, alkotmányos szinten szabályoz ugyan törvényes jogokat, ennyiben erősebbek, mint az ,egyszerű' törvényes jogok, mégis átváltozik az alkotmányba foglalástól természetjogias jellegük: pozitivizálódnak így az emberi jogok, s ezzel aurájuk egy részét elveszítik, miközben alkotmányos írásba foglalásukkal felerősödik a jogászi érvelésben játszott szerepük. Új mezőt nyitnak a jogvédelemben az írásba foglalással. A szakjog fölött alapjogi státusra, alkotmányjogi többlettartalomra tesz szert a tulajdonjog.
Abban az egyesek szerint fontos kérdésben, hogy a tulajdonjogot első vagy második generációs emberi jognak tekintsék-e első megközelítésben nem kívánunk állást foglalni. Azért nem, mert ez elesik. A tulajdonjogot - mivel mint bemutatjuk, feltételezi a törvényhozót - nem lehet igazán emberi jogként megalapozni (bár e törekvésnek is van racionális magva a saját munka elismeréseként). Továbbá nincs is igazán szüksége minden
- 400/401 -
alanyi jogvédelem ősképének, klasszikus formájának arra, hogy emberi jogi státuszra tegyen szert, hiszen e nélkül is kitűnően megoldott jogvédelme, s ezért - nemzetközi szintű védelmének kivételével - jogilag némiképpen funkciótlan is felemelése. Inkább csak legitimációs törekvése egy adott berendezkedésnek, de ettől még nem hordoz olyan univerzálisabb tartalmat, ami indokolná a tulajdonjog emberi jogi státuszát.
III. alkotmányos jogok - alkotmányos alapjogok összefüggésében a magyar nemzeti jogrendszer jogdogmatikai megoldását fogjuk elsősorban elemezni.
Végül kitérünk egy igazán modern problémára: az informatikai forradalom szülte közösségi tudásvagyon jellemzésére.
Nézzük a nagyszerű Webert, aki a "Jogszociológia"-ban közel hozza egymáshoz a természetjogi maximákat, posztulátumokat (amelyeknek az a funkciója, hogy legitimmé tegyék a pozitív jogot) és a minden embert megillető, XVII. és XVIII. századi eredetű racionalista felvilágosodás által kiművelt emberi jogokat. (Több mint harminc évvel az 1948-as ENSZ Deklaráció előtt valóban még közelebb volt a kettő egymáshoz, mint ma). Valóban, itt természetes jogok, a természetjog és az emberi jogok között - szerintünk is - megvan a funkcionális kapcsolat, nevezetesen az, hogy "A "természetjog" azoknak a minden pozitív jogtól függetlenül és - szemben a pozitív joggal - eleve érvényes normáknak a foglalata, amelyek méltóságukat nem a tételes lefektetés önkényes aktusától kapják, hanem fordítva, a tételes jog kötelező erejét is csak ők legitimálják. Olyan normák tehát, amelyek nem annak köszönhetik legitimitásukat, hogy egy legitim törvényhozótól erednek, hanem immanens tulajdonságaik folytán legitimek: ez a jellemző és az egyedül következetes formája egy olyan jog legitimitásának, amely akkor is képes fennmaradni, amikor már nem támasztják alá vallási kinyilatkoztatások, s amikor már a szent tradíció és annak művelői is elveszítették tekintélyüket".[1] A természetes jogoknak és az emberi jogoknak - ha genetikusan nem is esnek egybe - funkciójuk szerint egymás egyenértékesei: mindketten a tételes jog fölötti helyes jogi mércét adják, amely alapján igazolható vagy éppen kritikai mércéje szerint elvethető egy jog-
- 401/402 -
intézmény, szabály vagy éppen egy egész jogrendszer. Tehát legitimál, delegitimál és programot ad (egyben cselekvésre motivál), a természetjog funkciói szerint. 1948 óta pedig az euro-atlanti régióban (kulturális körben) az emberi jogokat, mint a jogok önálló csoportját alkotó sajátos jogokat (alapjogi státuszban lévő jogok és bizonyos alkotmányos értékek) tekintik helyes jogi értékmérőnek. Ez a felfogás nem teremt kapcsolatot a természetes jogokkal, de sokan képviselik. Igaz, eltérő katalógusokkal és eltérő hagyományok alapján, de széles körben elfogadottan. Itt lép be egy további szempont: az emberi jogi megközelítések univerzalizmusra törekednek, de aligha lesznek valaha is univerzálisan elfogadottak. Lehetnek-e egyetemesek azok az emberi jogok, amelyek történelmi út és kultúra függőek? Azok, akik az emberi jogok megalapozását egy harmadik módon, ti. egyetemes erkölcsi jelleggel képzelik el,[2] persze kevéssé zavarja e jogok társadalom-történeti aspektusa. Ne siessünk kérdésünk megválaszolásával. Vajon ezek az emberi jogi megalapozások involválják-e a tulajdonjogot? Mi is a tulajdon és mi is a tulajdonjog?
Kiindulópontja az, hogy nem általában és elvontan a természeti állapot kényelmetlenségeinek leküzdése vezet a társadalmi szerződés megkötéséhez, hanem a tulajdon védelme: "...(holott a kormányzatnak nincs más célja, mint a tulajdon megvédése)..."[3]
"Bár a föld és az összes alacsonyabb rendű teremtmény közösen minden emberé, mégis mindenkinek tulajdona a saját személye. Ehhez senkinek sincs joga, csak magának. Azt mondhatjuk, hogy testének munkája és kezének műve a szó szoros értelmében az övé. Amit tehát kiemel abból az állapotból, amelyben a természet hagyta, azt összevegyíti munkájával, hozzátett valamit, ami az övé, és ezzel tulajdonává teszi. Mivel ő emelte ki abból a közös állapotból, amelyben a természet létrehozta, munkájával hozzácsatolt valamit, ami kizárja más emberek közös jogát. Minthogy ugyanis ez a munka vitathatatlan tulajdona a munkásnak, ahhoz, amivel ez a munka egyesült, nem lehet joga senkinek, csak neki, legalábbis ott,
- 402/403 -
ahol elegendő és ugyanolyan jó minőségű az, ami közösen megmaradt a többieknek".[4] Amit valaki kiemel abból az állapotból, amelyben az a természetben található, és hozzáteszi a saját munkáját, ezzel az összevegyítéssel a maga tulajdonává teszi. Ez ti. az eredeti foglalás vagy elsődleges eloszlása a bőségben létező javaknak (nevezzük Locke 1. előfeltevésének).
Ezzel a feltevéssel szemben azt a kifogást lehet felhozni - figyelmeztet Locke -, hogy ha a saját munka jogot ad nekünk a dolgokra vonatkozóan, akkor mindenki korlátlanul halmozhat fel mindent. A természeti törvény azonban korlátozza ezt a tulajdont: mindenki csak annyit foglalhat le munkájával tulajdonként, amennyit fel tud használni úgy, hogy az életnek javára váljék, és ne ártson vele (saját szükséglet a természetes korlát. Nevezzük ezt a pazarlási tilalom korlátjának).
Kezdetben tehát a munka adott tulajdonjogot mindenütt, ahol csak hajlandó volt valaki munkát fektetni abba, ami közös volt. Idővel a világ bizonyos részein a különböző közösségek rögzítették saját területük határát, és törvények segítségével szabályozták a tulajdont, amit így szerződés és megállapodás útján rögzítettek - azonban még mindig találhatók nagy, parlagon heverő földterületek.
Amikor az emberek megállapodtak a föld aránytalan és egyenlőtlen birtoklásában azzal, hogy hallgatólagos és önkényes megegyezés révén módot találtak arra, miként birtokolhat valaki becsületesen több földet annál, mint amennyinek a termékeit fel tudja használni. Az emberek azzal tették lehetővé a dolgoknak egyenlőtlen magánbirtokokra való felosztását, hogy értéket tulajdonítottak az aranynak és ezüstnek, és megállapodtak a pénz használatában. (Tehát a természetes mértéken túli kisajátítás előfeltétele a pénz, mint a felhalmozás eszköze, a nemesfémek, mint a kincsképzés eszközei.)
Kövessük ezen a ponton Rigó[5] tömör elemzését, aki háromféle Locke interperetációs alaptípust (A, B, C) ismertet:
A) Az egyik radikális értelmezés (Macpherson szerint: a tőkés termelési mód legitimációja), mert így a kisajátítás korlátlan a pénz bevezetése óta, a pazarlási korlátozást tartalmazó természetjog már nem érvényesülhet, a pénz hallgatólagos elfogadása érvénytelenítette a korábbi természetjogi korlátozásokat. Locke mindvégig feltételezte a bérmunkát, azt, hogy bérért cserébe a bérmunkás eladja saját munkáját. A munka az ember tulajdona, amit szabadon elidegeníthet. Az így eladott munka a vevő tulajdonává válik, aki így megszerzi a munkavégzés eredményének tulajdonjogát is. Ezzel az igazolással az egyéni korlátlan
- 403/404 -
kisajátítás megszabadult az eredendő bűn stigmájától. Innentől a teljes mértékben racionális viselkedés többé már nem a munkavégzés, hanem a felhalmozás. Ez pedig önző, egoista lényt tételez, aki többé nem altruista. Ezzel voltaképpen az ,ésszerű önzés' homo oeconomicusa lép elénk.
B) "A fennmaradáshoz, létfenntartáshoz való jog mindenkit megillet" - értelmezés. A tisztességes életszínvonalhoz való jog abból ered, hogy Isten az embereknek közösen adta a világot, s az a feltételezés, hogy később emberi megállapodások csorbították volna ezt a jogot, alapvetően szemben áll Locke tulajdonelmléletével. Minden egyénnek jogos igénye van ugyanis a fennmaradásra, és ez korlátozhatja mások számára a vagyonukkal való szabad gazdálkodást egy társadalomban ("Das Eigentum Verpflichtät" - mondhatnánk). Ramon H. Lemos: a gazdasági folyamatokba törvényhozási úton történő kormányzati beavatkozásnak legitim célja, hogy a gazdaság kiegyenlítetlen mozgása következtében senki se essen el egy tisztességes életszínvonaltól. Ezzel az interpretációval jóléti állami kompenzációs mechanizmusok messzemenően igazolhatóak.
C) Az emberi munka az ember örömére átalakította a világot. A pénzre történő átváltás, emberi találmány elősegítette ezt, ám sok szempontból alaposan összekuszálta a tulajdon erkölcsi átláthatóságát. A szabadság eszménye összefonódott a törvényes renddel és a társadalmi stabilitással, és mindez a tulajdon alapjaira épült, a tulajdon és a szabadság mintegy egymás garanciái voltak.
A locke-i gondolatok ellentmondásossága abban rejlik, hogy egyaránt megtalálható benne a tőkés termelési rend igazolása és elvetése. Miért? Mert a munkaérték-elmélet előképe alapján dolgozott.
Miért korai, miért csak előképe a munkaérték elméletnek?
Azért, mert a prekapitalista viszonyokhoz képest haladó, és elvontan látja a kapitalizmus belső ellentmondását, a legitim saját munka (egyszerű árutermelés) és a nehezen igazolható egyenlőtlenségekhez vezető bérmunka (tőkés árutermelés) kettőssége formájában (megélhetéshez való létminimum kora-kapitalizmusbeli hiánya).
Viszont az árutermelő munka kettős jellegét Locke nem látja - azt, ti, hogy a az absztrakt munkavégző képesség és a konkrét használati értéket képző tevékenység az egyszerű árutermelő saját munkájában is benne van, Á-P-Á forgalmi folyamat, ami nem feltétlenül szükségletkielégítő (cserére termel, s ebben benne a válság csírája, ha nem tud eladni), bár saját munkán alapul, mégsem naturálgazdaság, hanem árutermelő saját munkáról van szó.
- 404/405 -
"Qu' est ce que la propriété?" ("Mi a tulajdon?") - kérdezte könyve (1840) címében a 19. század közgazdász kispolgári szocialista gondolkodója, Pierre-Joseph Proudhon (1809-1865), s azt a választ adta, hogy "La propriété, c'est le vol" ("A tulajdon az nem más, mint lopás."). Szellemes, de vulgáris válaszát a munkaérték elmélet alapjáról K. Marx többek között azért bírálta "A filozófia nyomorúságában",[6] mert nem tudta megválaszolni a tulajdon tárgyának, az érték forrásának problémáját. A tulajdon tárgya ugyanis mindig valaminő olyan vagyon, vagyontárgy, amely ökonómiailag, szociológiailag - legalábbis a munkával szabadon reprodukálható javak körében - a természeti tárgyakat átalakító emberi tevékenység eredménye. Az eredeti, s nem a származékos szerzésmód értelmében. Ezért a magántulajdon nem vagy legalábbis nem feltétlenül lopás, mert munka eredménye a munka tárgyának megmunkálása, kiemelése természeti közegéből, s ez lehet saját munka eredménye. Reál aktus Marxnál, amit a kontraktualisták úgy alakítanak át és egyben jogiasítanak, hogy egy vélelemmel élnek: ahhoz, hogy valaki a természetben található objektumot saját munkájával elsajátíthassa, magáévá tehesse, fel kell tételeznünk a többiek (mások) beleegyezését, hallgatólagos hozzájárulását ahhoz. Ha nem tiltakozik senki, az azt jelenti, hogy lemondott annak javára, aki kezd valamit a természetben uratlan dologgal. (Elvonatkoztatva attól, hogy amiről nem tudunk, arról ritkán formálunk véleményt). Ilyen módon akarati aktussá válik a tulajdon potenciális tárgya, s egyben a hallgatólagos megegyezéssel belépő mozzanattal jogiasodik és kontraktualizálódik. A tényleges tárgy azonban inkább gazdasági természetű, amire rárakodik a jogi elismertség, a tulajdon tárgyának tulajdonjogkénti elismerése. A tulajdon meghatározott társadalmi viszony, abban az értelemben, hogy ki, milyen gazdaságban - földművelő, ipari, posztindusztriális vagy éppen információsban - és hogyan állíthatja elő a jószágot, dolgot. A tulajdonjog intézménye ezt védi-oltalmazza és látja el formális és materiális szerzésmódokkal, ügyleti jogcímekkel. Úgy, hogy a jog elvonatkoztat a tárgy keletkezésmódjától, tulajdonságaitól, hogy saját homogén fogalmi rendjébe írja át a tulajdont tulajdonjoggá. Elhagyja vagy redukálja az ökonómiai, szociológiai és történeti szempontot, amely a vagyon, vagyontárgy keletkezésére vonatkozik, hogy előtérbe állítsa az ilyen vagyonok, vagyon-
- 405/406 -
tárgyak jogi védelmét, forgalmát, hasznosítását. Ilyen módon a tulajdonjog olyan abszolút szerkezetű jogviszony, ahol a tulajdonos jogalany - természetes személy, jogi személy vagy egy közösség, vagy egy állam mint jogi személy - rendelkezik a vagyonnal, vagyontárgya felett, függetlenül attól, hogy ez materiális vagy éppen immateriális jószág-e (például váromány, jogosultság vagy éppen digitális jószág), és függetlenül attól is, hogyan keletkezett. A tulajdonos alany rendelkezése mindenki mást kizár ebből az abszolút szerkezetű, negatív jogviszonyból, ahol az ember - tárgy viszony emberek között, dolog által közvetített társadalmi viszonnyá válik. A tulajdonos cselekvéshez való joga személyes, szubjektív, nem más érdekből fakad, ezért rendelkezhet és senki más nem rendelkezhet a dolog felett. A pozitív oldalon - épp azért mert viszony-meghatározottságról van szó - in concreto mégsem korlátlanul szabad a rendelkezés. Ugyanis minden saját tulajdon feletti szabad rendelkezés - dolog feletti hatalom - korlátja más saját tulajdonával szembeni szabad rendelkezésnek. A szabad rendelkezés addig terjed, amíg nem ütközik mások szabad rendelkezésének korlátjába. A tulajdonjog immanens ellentmondása a Neminem laedit qui suo iure utitur (Senkinek sem árt, aki a saját jogán él) és a Neminem laedere (Senkinek se ártsunk) követelménye, s ennek feloldása feltételezi a törvényhozót: azt a közhatalmat, amelyik érvényesen, tehát normatíve definiálja, hogy milyen feltételek mellett és meddig terjed egy jogalany tulajdonos rendelkezése saját hatalma alatt álló vagyontárgyán.[7] Egy jogrendben a tulajdon tárgyának, a materiális vagy immateriális jószágnak, vagyonnak nincs olyan immanenes tulajdonsága, amelyet emberi jogként vagy alapjogként kellene elismerni. Nem ember-dolog közötti viszony, amely a dolog természete felől determinálódna tulajdonjogként, hanem dolog által közvetített, jogalanyok közötti társadalmi viszony. Azért abszolút szerkezetű jogviszony, mert mindenki mást kizár a tulajdonos jogalanyon kívül a rendelkezésből, miközben a tulajdonos rendelkező erejét, jogosítványképletét, minden tulajdoni forma mellett törvény szabja meg. Ezért nincs tulajdonjog törvényhozó nélkül, s tulajdonjog, mint alanyi jog egyenlő a cselekvés törvény által megengedett mértékével. Ennek a tételnek több következménye lesz.
- 406/407 -
A jogirodalomban Sonnevend Pál[8] a tulajdonvédelem paradoxonaként fogja fel a tulajdonjog napjainkban adott helyzetét, nevezetesen azt, hogy a problémának a szakjogi szint fölött elhelyezkedő alkotmányjogi jogrétege is van, amitől az sajátos természetűvé vált. Hosszabban idézzük álláspontját, annak érdekében, hogy aztán fel tudjuk mutatni tőle eltérő megoldásunkat. Igaz, mindkét álláspont jól képviselhető. A paradoxon, tehát látszólagos ellentmondás azonban csak akkor keletkezik, ha nem elégszünk meg a tulajdonjog (legerősebb) alanyi jogkénti felfogásával, hanem alkotmányos alapjogi státuszt is igyekszünk kreálni annak. Ekkor a magánjog alkotmányos alapjainak megteremtése érdekében bevezetjük az autonóm alkotmányjogi tulajdonfogalmat, némiképp megkettőzve a tulajdonjog fogalmát. Kicsit általánosabban persze hasonló a helyzet a magánjog alkotmányosságának szélesebb problémamezőjében.[9]
"Mai felfogásunk szerint a tulajdon nem természet adta, magától értetődő dolog. Tulajdonról jogi értelemben csak akkor beszélhetünk, ha sajátos szabályok együttese a különböző javakat meghatározott tartalommal az egyénekhez rendeli. Ilyen szabályok léte nélkül elképzelhetőek a tulajdonhoz hasonló szociológiai jelenségek, ezek azonban az alkotmányjog számára önmagukban kezelhetetlenek.
Ebből az következik, hogy a tulajdonhoz való jog nem képzelhető el olyan természetes szabadságként, amelyet az egyének minden további jogszabályi konkretizálás nélkül élvezhetnének. Amíg például a véleménynyilvánítás szabadsága vagy a vallásszabadság a normaalkotó rendelkezése nélkül is gyakorolható, addig a tulajdonhoz való jog gyakorlása feltételezi, hogy az egyénnek a jog által meghatározott tartalommal elismert vagyoni joga van.
Ez a körülmény sajátos paradoxont eredményez. A tulajdonhoz való alapjognak ugyanis a törvényhozó indokolatlan beavatkozásától is meg kell védenie az egyén jogosítványait. Ugyanakkor e jogosítványok csak akkor és olyan terjedelemben léteznek, amikor és amilyen tartalommal azokat a törvényhozó kialakította. Tehát úgy kell egy jogot a törvényalkotóval szemben megvédeni, hogy az adott jog tartalmát maga a törvényalkotó jogosult meghatározni. Ez a paradoxon akár azt a következtetést is eredményezhetné, hogy nem lehet a törvényhozó tulajdon jogintézményét
- 407/408 -
kialakító és ezért legitim aktusait azoktól az aktusoktól megkülönböztetni, amelyekkel jogalkotói minőségében korlátozza vagy akár megsérti a tulajdonhoz való jogot. Ez nem jelentene mást, mint hogy a tulajdonhoz való jog a törvényhozó aktusaival szemben nem, csupán a jogalkalmazás ellen nyújt védelmet".[10]
Ha tehát a tulajdonjog norma által meghatározott, akkor aki adta, a törvényhozó, akár el is veheti vagy korlátozhatja. Hogy lehet elkerülni a tulajdonjog megadásának (tartalmi meghatározásának) és megvonásának egyidejű helyzetét? Be kell vezetni a jogalkotás két szintjét, egyfelől az alkotmányos szinten definiált tulajdonjogot, amit a törvényhozó sem vonhat el, vagy csak különleges garanciális feltételek mellett (ti. az alkotmányt csak az alkotmányozó hatalom és annak eljárása változtathatja meg), és másfelől a törvényhozói szinten definiált és változtatható tartalmi összetevőket. Akkor lesz a tulajdonjognak alapjogi státusa, ha az alkotmány akként rögzíti bizonyos aspektusait, így kisajátításának konjunktív feltételeit. Ekkor áll elő az alkotmányjogi tulajdonvédelem lehetősége. Előnyeivel, s azokkal a hátrányokkal is, hogy ezzel az emberi jogias, alapjogi jogvédelmi réteggel némiképp túlterheltté válik a jogvédelem. Amit alanyi jogként alapjogi státusztól függetlenül jól lehet védeni - tengernyi jogrendszer évezredes tapasztalata szerint - az túldifferenciálódik, talán feleslegesen is elbonyolódik. Ennek megértéséhez mutassunk rá arra, hogy a Magyar Alkotmányban sem a XII. alapjogi fejezetben szerepel a tulajdonjog, hanem az I. fejezet Általános rendelkezései között. Ebből a rendszertani elhelyezkedésből azonban senkit, semmiféle jogvédelmi hátrány nem ért.
Ha pedig alapjogi (emberi jogi) státuszba emeljük a tulajdonjog bizonyos összetevőit, akkor ennek két következménye mindenképpen lesz. Egyrészt a tulajdonhoz való jog indoklása felveti, hogy első vagy második generációs (emberi) jognak tekintsük-e? Mi nem láttuk igazán emberi jogilag megalapozhatónak a tulajdonhoz való jogot, ennyiben a kérdés is elesik. Teljesen persze mégsem tagadható, s valóban locke-i eredetű gondolat, hogy a tulajdon a szabadság (öröm, gazdagság stb.) biztosítéka, s a kontraktualisták szerint a társadalmi szerződéssel létrehozott állam pedig a tulajdon védelmére létrejött intézmény (mint ezt C. interpretációs típusnál leírtuk). Nagyon absztraktan ez is tartható, elgondolható. Hanem amikor ezt a gondolatot rendszerapológiára használják fel, akkor nagyon messze kerülnek a konkrét összefüggések konkrét igazságától. Attól, hogy milyen tulajdon - antik, feudális, modern polgári, államszocialista stb. -
- 408/409 -
kinek, milyen társadalmi csoportok szabadságát biztosítja. Akik a jogirodalomban belemennek a generációs kérdés vizsgálatába, többnyire kétféle álláspontot képviselnek. Sári[11] a tulajdonhoz való jogot és vele együtt a vállalkozás szabadságát rendszertanilag 2. generációs emberi jogként kezeli. Ezzel ellentétben a Halmai Gábor-Tóth Gábor Attila szerzőpár sem keletkezéstörténete, sem pedig tartalma alapján nem tekintik gazdasági jognak a tulajdonhoz való jogot. Más kérdés, hogy a valóban második generációs szociális jogok olyan pozitív, állami jogalkotási és jogalkalmazási intézkedéseket követelhetnek meg, amelyek a tulajdonjog korlátozásával vagy éppen annak szociális kötöttségei érvényesítésével járnak. Gazdasági természetű állami intervencióval, de ez a szociális jogok felől indukálódik, nem pedig a tulajdonhoz való jogot teszi második generációs szabadságjoggá.
Másrészt elismerve az alapjogvédelmi szintű tulajdonvédelmet, azt érthetően kiterjesztjük a nemzetközi egyezményekben vállaltakra is. Ez pedig a nemzeti jogrendekkel szemben, azok fölött érvényesíthető autonómiát jelent. Természetesen lehet ettől éppen a jogvédelem hatékony eszköze is - éppen az Emberi jogok európai egyezménye alapján - csakhogy ekkor a szakjogi és az alkotmányos alapjogvédelem körén túlmenő harmadik jogvédelmi szint, mező keletkezett. Ez pedig némiképp felveti az intézményi komplexitás túldifferenciálódását és belső ellentmondásosságát.[12] Jeney Petra az Európai bíróság joggyakorlatát elemezve arról ír, hogy a tulajdonhoz való jog közösségi védelme "számos olyan kérdést vet fel, amelyek a közösségi jog, a nemzeti alkotmányos alapjogok és a tagállamok magánjogi felfogásának metszéspontjában találhatóak".[13] E metszéspont bizonytalanságai éppen a tulajdonfelfogás és a védett vagyoni jogok körének meghatározásában markánsak - mutatja meg egy gazdasági ágazatban (a tejkvóták természetének Európai bíróság általi jogi minősítése kapcsán).
- 409/410 -
Elhagyva az elmélettörténet[14] és az elmélet kérdéseit, a II. és III. reláció nemzeti jogrendszer függ (systembezogen) összefüggésekhez vezet át.
Emberi jog versus alkotmányos jog versus alkotmányos alapjog: szinonimái egymásnak (ekkor csak lényegtelen differenciák adódnak: például, azt mondjuk, hogy normatívabbak az alapjogok mint az általában vett emberi jogok, igaz, de attól függ, melyik jogra gondolunk a kijelentés kapcsán), átfedések, és esszenciális különbségek vannak közöttük.
Például: jogegyenlőség alkotmányos jog, vannak akik szerint csak elv, de ha azonosítom a diszkrimináció tilalmával, akkor éppen már alapjogi státusza is lesz.
Például: választójog, részvételi (népszavazáshoz és népi kezdeményezéshez való) jogok Magyarországon előbb csak alkotmányos jogok, aztán AB, majd nyomában az alkotmányozó hatalom is feltolta a politikai alapjog státuszába: holott strict értelemben itt a törvényhozó is korlátozhat, és nem ütközik alapjog-alapjoggal, amikor kizár bizonyos feltételek megléte esetén valakit a választójog gyakorlásából (szabadságvesztő büntetését tölti, bírói ítélet kizárja mellékbüntetésként e részvételi jog gyakorlásából).
A különböző nemzeti jogrendszerek jogvédelmi rendszerében nem érvényesek azok a fogalmi elhatárolások és átfedések, melyeket a magyar jogdogmatika közegében megállnak. Azért nem, mert az igen szubtilis, kifinomult emberi jogi jogvédelem egységesedést, konvergenciát mutató nemzetközi tendenciája mellett is megőrzi a nemzeti jogok fogalmi készletét, jogtechnikáit, intézményes megoldásait, és főleg: rendszertani összefüggéseit. A nyelv, a jogcsoporthoz tartozás és a nemzeti hagyományok mellett az fejlettségi fok és a joggyakorlatban kialakuló jogászi lelemény, megoldások gyakran egyedi arculatúak.
Példának erejével szólva: A jogelmélet horizontjáról nézve nincs túlzott jelentősége annak, hogy Franciaországban a libertées fondamantales (droits et libertés publiques) a használatos, elterjedt terminus, s nem az alapjogok (droits fondamentaux), pedig egykor Robespierre 1793-as híres Konvent-beli felszólalásában vagy Conseil d' État határozatokban ez (is) szerepelt.
Történetileg a libertés fondamantales és a libertés publiques a III. Köztársaság alatt a törvények által védett ,alapjogokat' jelentették, amit a joggyakorlatban dolgoztak ki, míg előbbi terminus a XX. század második
- 410/411 -
felében az alkotmánybírósági vagy nemzetközi jogi védelmet igénylő jog volt. Sokak szerint 1981 után Louis Favoreu hatására jelenik meg újra az alapjogok kifejezés, amit a német terminológia használatból vett át. Ez alatt viszont minden alkotmányosan védett jogot és szabadságot értett. [Más magyarázat szerint a nemzetközi egyezmények angol terminusa (fundamental rights) került átvételre]. Így a nemzetközi jogi- vagy az alkotmányos védelemben részesülő jogok egy tekintetbe esnek. Az USA és Franciaország között viszont manifeszt a különbség abban, hogy az USA-ban a libertés fondamantales csak első generációs szabadságjogot jelent ma is, míg Franciaországban a gazdasági és szociális jogok is ehhez a fogalomhoz tartoznak.[15]
Nemzeti jogrendszerünkben egy alkotmányos jog annyiban több és más egy törvényes jognál, hogy csak az alkotmánymódosítására vonatkozó, a képviselők összlétszámának kétharmados ("nagykétharmados") parlamenti többségét feltételező minősített többséggel változtatható, (szemben tehát egy feles törvény egyszerű többségével vagy egy ún. "kiskétharmados" törvénymódosítással). Minden alapjog alkotmányos jog is egyben, de az alapjognak az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében rögzített jogdogmatikai specifikuma van: "A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja". Tehát a lényeges tartalmat a törvényhozó sem korlátozhatja. Kérdés, hogy akkor senki sem korlátozhat alapjogot? Nos, valóban, a lényeges tartalmat törvényhozó hatalom sem korlátozhatja, de az alkotmánymódosítás (és az alkotmányozó hatalom) igen. Továbbá az alapjogkorlátozás másik esete éppen az, amikor alapjog-alapjoggal ütközik, s ezért szükséges összemérésük és az ütköző igények minőségének és terjedelmének meghatározása.
Az alapjogok jogelméleti jelentősége, funkciója éppen az, hogy a pozitív jogi érvényesség feletti joghelyességi mércén méri meg a jogi normákat, s ezzel egy magasabb önreflexiós fokra emeli a jogrendet, mégpedig egy új öntisztító mechanizmus kiépítésével az alkotmányozó hatalom által alkotott alapjogok a törvényhozó hatalmat korlátozzák [nálunk ezért az említett 8. § (2) bek.]. Ennek csak akkor van értelme - mint ezt Kelsen 1928-as ‘La
- 411/412 -
garantie jurisdictionelle de la Constitution (La justice constitutionelle)'-je kimutatta - ha az alkotmányos alapjogok a rendes törvények fölött állnak és az alkotmányellenes aktusok megsemmisítését egy független szervre bízzák.[16]
Az alapjogi korlátozás feltételét a magyar Alkotmánybíróság 30/1992 (V. 26.) számú határozatában fektette le: mégpedig, a szükségességi és arányossági tesztet. Alapvető jog lényeges tartalmát csak egy másik alapvető jog érvényesülése érdekében, elkerülhetetlen estben, csak a feltétlenül szükséges mértékben és az elérni kívánt alkotmányos céllal arányosan lehet - tehát csak az alapvető jog lényeges tartalmának maximális tiszteletben tartásával. Kérdés most már csak az, hogy a tulajdonjog korlátozásánál valóban alapjog-alapjoggal való ütközéséről van-e szó, (továbbá, hogy a korlátozás megfelel-e a felállított teszt követelményeinek)? Nos, jogirodalmunk kimutatja, hogy ez közel sincs mindig így. Nincsenek a dogmatikai követelménynek tisztán megfelelő helyzetek a tulajdonjog korlátozásában. Másik alapjoggal való ütközés nélkül, egyéb megfontolásokból is bőven korlátoznak jogszabályok (alapjogvédelmi szintű?!) tulajdonjogi összetevőt.[17]
A tulajdonhoz való jognak alkotmányos alapjogkénti felfogása - szerintünk - mégis járt fogalmi hozadékokkal jogrendszerünkben. Az Alkotmány 13. §-a ugyan nem definiálta a tulajdonhoz való jogot, de a 64/1993 (XII. 22.) AB határozat a tulajdon alkotmányos funkcióját kijelölte, amikor egyfelől ‘az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját' kantiánus ihletettségű alapjogi védelemben részesítette, másfelől eloldotta és kiszélesítette a polgári jogi tulajdonfogalomhoz képest: "Az alkotmányi tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat. ... a tulajdonvédelem köre tehát nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével, azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával". Ennek jelentőségét azonban túlbecsülnünk sem szabad. Sajó András szerint "Bár az alkotmánybírósági határozatok kezdettől befolyásolták a hazai magánjog-felfogást, az alkotmányos szempontok a magánjogi intézmények kereteit határozták meg, anélkül,
- 412/413 -
hogy a magánjogi intézmények működésével kapcsolatban radikális újragondolást követeltek volna. A tulajdon alkotmányjogi fogalma például nem igényelte a hagyományos tulajdonjog újragondolását" - írja.[18]
A dogmatikailag és/vagy rendszertanilag közel sem ellentmondásmentes helyzetek feloldására vonatkozó gyakorlatias és megengedő konklúziónk: "Nem az a fontos, hogy milyen színű a macska, hanem az, hogy megfogja az egeret", tehát érvényesítse egy nemzeti jogrendszer alanyi jogként vagy alapjogként a tulajdonvédelmet, vagy ha nem, akkor emberi jogként érvényt lehessen szerezni annak a nemzetközi jogi intézményekben, az Unióban, vagy a strasbourgi EJEB-nél.
Miért mondottuk, hogy a tulajdonjog emberi jogként való megalapozásának van némi racionális magva? Azért, mert a saját munkán alapuló tulajdonjog jelentőségét a mai posztindusztriális társadalom viszonyai között is érzékelhetjük. Egyik világos megvalósulása ennek az Open Source jelensége. Arról van szó, hogy a kollektív alkotásként létrejött softwer ötletek, intuíciók ne lehessenek egyetlen ember (jogalany) magántulajdonában. Az a szellemi tulajdon, amely hasonlóan kollektív tudást, tapasztalatot, leleményt, modifikációs gazdagodást képvisel, mint a nyelv, a népdalok vagy a népköltészet, ne lehessen szabadalmaztatható a magántulajdon mintájára. Itt a tulajdonjog tárgya, a tulajdon, kód, információ (szellemi termék), amely kollektív karakterrel rendelkezik, s ez hat a szabályozás módszerére, a szabad továbbfelhasználás követelményére. Az a számítástechnikai eszközhasználat, amely szabad felhasználású kódból jött létre, annak ilyennek is kell maradnia. Az ilyen szoftverek/megoldások nem kopnak el, hanem gazdagodnak, többfunkcióssá válnak a felhasználás során. Az ingyenesség korlátozatlan hozzájutást nem feltétlenül jelent azonban, mert a ‘free' nem az árra, hanem a zárt (tulajdonosi) felhasználással szemben a ‘free software' a felhasználók felhasználási és ugyanilyen közösségi célú továbbfejlesztési szabadságára utal. Arra, hogy jogosultak futtatni, másolni, közzétenni, megváltoztatni, tökéletesíteni a szoftvert, de kötelesek az általuk létrehozott kódokat ugyan ilyen szabadon közzétenni a közösség számára.
- 413/414 -
Az 1998-as Netscape ügy nyomán az ‘Open Source Initiative' mozgalom követeli és csiszolgatja a létrejött közösségi eszköz védelmét. Közel sem sikertelenül. "Kevéssé köztudott az a tény, hogy az internet működésének és felhasználásának alapjait biztosító legtöbb program nyílt fejlesztői modell segítségével valósult meg. A legismertebb a töretlenül sikeres GNU/Linux".[19]
Fentebb hivatkozott szerzőnk a nyílt forráskódú, nyílt fejlesztői modell lényegét abban látja, hogy "az ilyen programok mindenki számára elérhetőek, aki internetkapcsolattal rendelkezik. Bárki letöltheti, tesztelheti és fejlesztheti a programokat, vagy erre irányuló javaslatokat küldhet be. A közösség tagjai segítik egymást, és megosztják tapasztalataikat, ami tanulási folyamatot és tudástermelést indít el az egész közösségen belül. A fejlesztés eredményét az egész közösség élvezi, nem csak azok, akik közvetlenül részt vettek a munkában, s így közösségi tudásvagyon jön létre."[20] A vagyont persze kezelni kell; csak azok a kódok kerülhetnek be a nagyobb alkotásokba (például Linux kernel), amelyek szakmai színvonalát a közösségi tagok - szavazás útján - megfelelőnek találnak.
A digitális közjavak megítélésében azonban nincs tiszta helyzet. A kérdés továbbra is az: mi váljon ezekből a magánjavakból közjószággá? Elegendő-e ehhez a digitális javak "korlátlansága", vagy az egyéni érdekek és a szerzői jogok védelme lesz a jellemző? Erős törekvések vannak a digitális javak kisajátítására, s két egymással ellentétes szemléletet konstatál az információs társadalom szakértő. Az egyiknél e javak szabályozása a magánjószág-jellegből indul ki. "A szellemi tulajdon védelmére építve, a törvény erejével teszi kirekesztővé az információs terméket. A mindinkább anakronisztikussá váló ‘copyright' szabályozásnak az immateriális jószágokra történő kiterjesztése eredményezi többek között azt a furcsaságot, hogy egyedi sorszámmal azonosított digitális jószágok jelennek meg, mintha valóban értelmezhető volna a példány vagy a példányszám fogalma. A szellemi (magán)tulajdon által kirekesztő, a copyright-szabályozás hatásaként versenyt folytató digitális javak nagyon is alkalmasak a piaci áru szerepre, ugyanakkor teljességgel nélkülözik a közjavak jellegzetességeit.
A másik irányzat - amelyet a Creativ e Commons (CC), illetve a copyleftnek becézett Általános Közreadási Feltételek (General Public License,
- 414/415 -
GPL) fémjeleznek - éppen ellentétes hatású. A két szabályozás közös pontja a szerzői jog feltétlen védelme. A szerző(k)nek mindkét jogvédelmi rendszerben vitathatatlan joguk van saját szellemi termékükhöz és ahhoz, hogy egy adott szellemi termékre vonatkozóan ezt mindenkivel tudathassák. Egyik változat sem teszi azonban erre hivatkozva kirekesztővé a digitális javakat, azokat a jószágokat, amelyek az adott szellemi termékből ‘készülnek'. Nem véletlen, hogy mindkét szabályozás neve tartalmaz egy-egy ebből a szempontból fontos kulcsszót: az egyikben a public, a másikban a commons szerepel. Az egyik nyilvános vagy szabad hozzáférésre, a másik a közös jószág jellegre utal. A szerzői jog mellett - amelyet tehát a jog ezekben a rendszerekben is véd - van egy másik fontos fogalom: a használat joga. A szabad használat szabad vagy - másként kifejezve - nyílt hozzáférést (Open Acces) jelent. A nyílt hozzáférés pedig kirekesztésmentességet eredményez, vagyis a javak közjószág-jellegének egyik alapvető feltételét garantálja".[21]
Itt tehát Locke újra érvényes. Azt mondhatnánk, hogy kivételként a bérmunkára épülő társadalom fő szabályaihoz képest. A közösség saját tudásán-munkán alapuló kollektív tulajdonát-használatát kell védeni a tulajdonjognak. Miközben 400 éve a bérmunka társadalmában élünk, s ezen ma nem lehet áttörni, aközben a reprodukció mai komplexitási fokán is újratermelődnek - ha csak szigetként is - a saját erőfeszítés eredményét elismerő természetes (emberi) jogok bizonyos jelenségei.
* * *
by Péter Szigeti
The aim of this paper is to discuss traditional theoretical questions concerning the right to property taking into consideration the new challenges posed by the information society. First of all, related to the debate on human rights as natural rights: acknowledging the genetic-historical differences between human rights and
- 415/416 -
natural rights we can however find conceptual community, what is more, identity in them. Analysing the Lawsociety of Max Weber and Lock (mentioning also J. Maritain), one can state that explaining property rights in the context of human rights is acceptable within certain conceptual perceptions. As a natural right it legitimates and provides for a higher standard to judge written law.
Concerning the discussion on what happens when human rights become constitutional rights, it is worth to underline certain issues. When human rights become positive law they loose part of their Aura, while their role in legal argument strengthens. As they are enacted at a constitutional level, they play a better role in rights protection. This pattern applies to the right to property. It gains a constitutional added-value and as such rules other fields of law.
However, the right to property is special in certain regards. It assumes the contribution of the legislative power because it cannot be reasoned solely as a natural human right (if not through the acknowledgement of the result of each own work, effort). Moreover the right to property does not need to be based on the human rights as natural rights theory, the classic reasoning for subjective legal protection. The legal protection is perfectly provided also without the above mentioned foundation, therefore-except for the international law protection-it is unnecessary to give human right status to the right to property: it does not have a universal content, it functions only to legitimate the democratic society.
Finally, the paper discuss the difference between constitutional rights and constitutional basic rights under the Hungarian theoretical conception. In this context the paper highlights a very modern problem: the characterization of the common knowledge, a product of the information technology revolution.■
- 416 -
JEGYZETEK
[1] WEBER, M.: Gazdaság és társadalom 2. Jogszociológia. KJK, Budapest, 1995. 173-174).
[2] E lehetséges megalapozások hármas felosztását és elemzését lásd Takács Péternél. In: SZIGETI P.-TAKÁCS P.: A jogállamiság jogelmélete. Második, bővített, javított kiadás. Napvilág, Budapest, 2004. 271-273., illetve 283-300.
[3] LOCKE, J.: Értekezés a polgári kormányzat igazi eredetéről, hatásköréről és céljairól (ford.: Endreffy Zoltán). Gondolat kiadó, Budapest, 1986. V. fejezet: A tulajdonról. 104.
[4] LOCKE: uo. 60.
[5] RIGÓ, A.: John Locke tulajdonelméletéről (Kézirat), 2006.
[6] MARX K.: A filozófia nyomorúsága. In: MEM. 4. k. Kossuth, Budapest, 1959. 59-174.
[7] Nem beszélve most a tulajdonost terhelő közterhekről és kárviselésről, amely további kötelezettségi elemekkel terheli meg a vagyonával szabadon rendelkező tulajdonost.
[8] SONNEVEND P.: A tulajdonhoz való jog. In: Emberi jogok (szerk.: Halmai G.-Tóth G. A.). Osiris, Budapest, 2003. 640-641.; illetőleg 114-116.) SONNEVEND P.-SALÁT O.: A tulajdonhoz való jog. Századvég, 2007. 4/109-149.
[9] Ld.: Alkotmányosság a magánjogban (szerk.: Sajó A.). Complex Kiadó, Budapest, 2006.
[10] SONNEVEND: A tulajdonhoz való jog. i. m. 640-641.
[11] SÁRI, J.: Alapjogok (Alkotmánytan II.) Osiris, Budapest, 2000. 37.
[12] Ami például az emberi jogok védelmével kapcsolatban Strasbourg (EJEB) és a luxemburgi EU bíróság gyakorlata között némelyek szerint elő is állt.
[13] JENEY, P.: A tulajdonhoz való jog az Európai bíróság gyakorlatában. In: Alkotmányosság a magánjogban. i. m. 73.
[14] WEBER: i. m.; LOCKE: i. m.
[15] FAVOREU, L. et...: Droit constitutionnel (10e édition). Dalloz, Paris, 2007.
[16] Nem egy parlament által választott elnökre, vagy pláne egy Führerprinzip-pel működő jogrendszerre, ahol, a vezér akaratnyilvánítása jogértelmezési forrás értékű. Ott pedig, ahol nincs intézményes megoldása az alkotmányosság problémájának, a megoldásokat sokkal több esetlegesség, és önkény veszélye fenyegeti, mintha institucionalizálnák.
[17] Lásd: SONNEVEND-SALÁT: i. m. 109-149.; NÉMETH, A.: A tulajdonjog korlátozásának új szempontjai? Fundamentum, 2007/4. 79-85.
[18] Alkotmányosság a magánjogban (szerk.: Sajó A.). i. m. 9.
[19] LÁSZLÓ, G.: Nyílt forráskódú szoftverek és demokratizálódási potenciál. Eszmélet, 2007. 7/60-61.
[20] Uo. 62.
[21] FERGE, S.: Digitális közjavak. Eszmélet, 2007. 40-41. 75/37-42.
Lábjegyzetek:
[1] Szigeti Péter, Tanszékvezető egyetemi tanár, Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, Jogelméleti Tanszék, 9026 Győr, Egyetem tér 1., E-mail: szigp@t-online.hu
Visszaugrás
