Dr. Juhász Edit: Határon átnyúló végrehajtás az Európai Unió tagállamaiban (KK, 2007/2., 6-8. o.)[1]

Az Európai Unió szerveinek jogalkotási hatásköre az Európai Közösség Alapító Szerződéséből ered; e hatáskör gyakorlásának célja többek között a közös piac működtetéséhez szükséges jogi eszközök biztosítása, vagyis annak a szabályrendszernek a létrehozása, amely az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlásához szükséges. Az igazságszolgáltatás területén is ez a közösségi jog elsődleges rendeltetése; az EK-Szerződés 65. cikke fel is sorolja azt, hogy a belső piac zavartalan működéséhez milyen intézkedések szükségesek a határon átnyúló hatású polgári ügyekben folytatott együttműködés keretében. Így - többek között - a polgári és kereskedelmi peres és nemperes ügyekben hozott határozatok elismerésének, végrehajtásának javítása és egyszerűsítése olyan jogalkotói cél, amelyre hivatkozással az Európai Unió szervei a tagállamokra kötelező szabályokat alkothatnak.

A határon átnyúló jogérvényesítésre vonatkozó uniós normarendszer alaptétele lényegében az, hogy az egyik tagállam bírósága által hozott, e tagállamban végrehajtható döntést a többi tagállamban is el kell ismerni és végre kell hajtani. A közösségi jog jelenleg főként a jogérvényesítés folyamatának erre a szakaszára terjed ki: vagyis arra, hogy miként kell eljárnia a jogosultnak annak érdekében, hogy az ügyében hozott ítélet egy másik tagállamban is végrehajtható legyen. Az erre vonatkozó, jelenleg alkalmazandó közösségi jogszabályok - közvetlenül - nem terjednek ki az igényérvényesítés ezt megelőző szakaszára (az ítélet meghozatalára irányuló eljárásra), továbbá a másik tagállamban lefolytatandó végrehajtási eljárásra (a végrehajtás foganatosítására) sem. Közvetett hatásaik ugyanakkor természetesen jóval szélesebb körben jelentkeznek. Mivel ugyanis eljárási szabályok betartásával összefüggő feltételeket szabnak a másik tagállamban történő elismeréshez és végrehajtáshoz, ezért a tagállamok bíróságainak olyan eljárásokat kell lefolytatniuk, amelyek során hozott határozatok a későbbiekben teljesíteni tudják e feltételeket. Másik oldalról a jogosult igényérvényesítési lehetőségeit a végrehajtás államának végrehajtási eljárási szabályai befolyásolják jelentős mértékben, hiszen olyan alapvető kérdéseket szabályoznak a nemzeti jogok - hasonlóan a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényhez (Vht.) -, mint a végrehajtás alá vonható vagyon terjedelme, a végrehajtás alóli mentesség, az adós felkutatására rendelkezésre álló eszközök, eljárások, vagy éppen a végrehajtás során befolyt összegek felosztásának rendje.

A határon átnyúló végrehajtás szabályait rögzítő normák között találhatunk rendelkezéseket az ún. elsődleges jogforrások szintjéről is; az EK-Szerződés például rögzíti azt, hogy a Tanács és a Bizottság természetes és jogi személyeket vagyoni kötelezettségeikben marasztaló határozatait a tagállamoknak a polgári eljárásjoguk rendelkezései szerint végre kell hajtani. Az alkalmazandó szabályok döntő hányada ugyanakkor az ún. másodlagos jogforrások körébe tartozik (főként rendeletek: az Európai Unió Tanácsának rendeletei, illetve az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament ún. együttdöntési eljárás keretében elfogadott rendeletei), továbbá természetesen e területen is jelentős szerepe van az Európai Bíróság jogalkalmazást formáló ítélkezési gyakorlatának, illetve a tagállamok által kötött nemzetközi szerződéseknek. A másodlagos jogforrások közül jelenleg három vonatkozik kifejezetten a polgári ügyekben hozott határozatok másik tagállamban történő végrehajtására. Ezek: a Tanács 44/2001/EK rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (a továbbiakban: 44/2001/EK rendelet), a Tanács 2201/2003/EK rendelete a házassági ügyekben és szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (a továbbiakban: 2201/2003/EK rendelet), továbbá az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról (a továbbiakban: 805/2004/EK rendelet).

Az uniós rendeletek alkalmazása komoly kihívást jelent a tagállamok jogszolgáltató hatóságai számára, hiszen a közösségi jog az elsődleges a nemzeti joggal szemben (a hatályos, a közösségi joggal ellentétes jogszabály nem alkalmazható), és a rendeletek közvetlenül hatályosuló, közvetlenül alkalmazható jogszabályok (nincs szükség arra, hogy belső jogszabállyal kihirdessék, enélkül nyernek alkalmazást a jogalanyok vonatkozásában). Ebből természetesen nem következik az, hogy a nemzeti jogalkotókra nem hárul semmiféle jogalkotási kényszer a rendeletek kiadásából: számos vonatkozásban szükségesek ugyanis a rendeletek problémamentes alkalmazásához kiegészítő jellegű nemzeti szabályok (pl. amelyek rögzítik a kérdéses ügyekben eljáró hatóságok hatáskörét és illetékességét, az eljárás rendjét stb.).

A legszélesebb körben alkalmazható és a tagállamok közötti együttműködés alapját meghatározó rendelet a 44/2001/EK rendelet, amely általában kiterjed a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott bírósági határozatok másik tagállamban történő végrehajthatóságának megállapítására. Ennek feltételeit és eljárását a rendelet a bírósági határozatokra nézve állapítja meg, majd ezt követően és ehhez képest rögzíti a perbeli egyezségek és a közokiratban foglalt kötelezettségek végrehajthatóságára irányadó eltérő szabályokat. A végrehajthatóság elsődleges feltétele a rendelet szerint az, hogy ami a származási (az ítéletet hozó, a közokiratot kiállító stb.) tagállamban végrehajtható, az hajtható végre egy másik tagállamban is. Ennek eldöntésére a végrehajtás helye szerinti tagállam illetékes hatósága hivatott (ez az ún. exequatur eljárás), eljárását megkönnyítendő ugyanakkor a rendelet olyan formanyomtatványt rendszeresített, melynek kitöltésével a származási tagállam illetékes hatósága deklarálja azt a jogosult kérelmére, hogy a rendelet hatálya alá tartozó ügyben hozták a határozatot és az ebben a tagállamban végrehajtható. A jogosultnak ezt követően a végrehajtás helye szerinti tagállam illetékes hatóságához a határozatot (kérelemre fordítását) és az említett nyomtatvány kitöltésével kiállított tanúsítványt kell bemutatnia a végrehajthatóság megállapításához. A végrehajtás akadályát képező körülmények a belföldi végrehajthatóságot kimondó határozat elleni jogorvoslati kérelemben hozhatók fel. A bírósági (klasszikus marasztaló) határozatok esetében négy ilyen okot nevesít a rendelet (összegezve: közrendbe ütközés, kézbesítési hiányosságok, egyes joghatósági szabályok megsértése, összeegyeztethetetlenség), a perbeli egyezségek és közokiratok esetében pedig egy okot: a közrendbe ütközést.

A közjegyzői okiratot ennél fogva már e rendelet is kiemeli a tagállamok polgári ügyekben eljáró jogszolgáltató hatóságainak aktusai közül, és az Európai Unió valamennyi tagállamában biztosítja számára azt a funkciót, amelyet a magyar jog is: a perlésnél egyszerűbb és gyorsabb igényérvényesítés lehetőségét. A végrehajthatóságot egyébiránt a közjegyzői okirat esetében is a végrehajtás helye szerinti tagállam illetékes hatósága állapítja meg (lásd a 44/2001/EK rendelet mellékleteit), az ennek eljárásában bemutatandó, a belföldi végrehajthatóságról szóló, már említett tanúsítványt pedig a Vht. 31/C. §-ának (1) bekezdése szerinti helyi bíróság állítja ki. A belföldi és másik tagállambéli végrehajthatóságot tehát nem a közjegyzői okiratnak kell deklarálnia; az okiratot készítő közjegyzőnek arra kell figyelemmel lennie, hogy az okirat a belföldi végrehajthatóság feltételeinek megfeleljen (Vht. 13. §, 21. §; a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 112. §), hiszen alapvetően ettől függ az is, hogy az okirat az Európai Unió másik tagállamában is kiváltja-e a kívánt joghatást, a közvetlen végrehajthatóságot. A közjegyző okiratkészítés körében előírt tájékoztatási kötelezettsége ugyanakkor bővül egy új elemmel: a jogügylet jogi következményeiről történő tájékoztatásnak már magában kell foglalnia azt is, hogy az az Európai Unió másik tagállamaiban milyen joghatást vált ki, illetve ennek realizálása milyen eljárás keretében történhet.

A 805/2004/EK rendelet több vonatkozásban is jelentős továbblépésként értékelhető a határon átnyúló igényérvényesítés közösségi szabályozásában. Míg a 44/2001/EK rendelet alapján a félnek a végrehajtás államában kell kérelmet előterjesztenie annak érdekében, hogy megállapíttassék az, hogy a határozat e másik tagállamban végrehajtható, addig e rendelet hatálya alá tartozó ügyekben a származási tagállamban kell az ehhez hasonló rendeltetésű eljárást lefolytatni. Ezen eljárás eredményeként továbbá az kerül megállapításra, hogy a határozat európai végrehajtható okirat, vagyis mindegyik másik tagállamban végrehajtható. A rendelet ugyanakkor csak az ügyek egy szűkebb körében alkalmazható: ezek az ún. nem vitatott pénzkövetelések ügyében hozott határozatok, illetve perbeli egyezségek, közokiratban elismert pénzkövetelések. A rendelet szintén elsőként a bírósági határozatok esetében határozza meg az európai végrehajtás feltételeit, és ehhez képest rögzíti azt, hogy a perbeli egyezségek és közokiratok milyen feltételek mellett hajthatók végre a többi tagállamban; ahhoz a származási tagállamban történő végrehajthatóság mellett a perbeli egyezségek és közokiratok esetében további feltételt nem kell teljesíteni. A félnek a 805/2004/EK rendelet alapján a határozatot (egyezséget, közjegyzői okiratot) és az európai végrehajtható okiratként történő hitelesítésről szóló tanúsítványt (szükség esetén fordítását) kell bemutatni a végrehajtás helye szerinti államban, a további eljárásra már a végrehajtás helye szerinti tagállam joga irányadó. Az említett tanúsítvány egyébként lényegében a közjegyzői okirat főbb tartalmi elemeit rögzíti: a felek és a követelés adatait, valamint annak a tényét, hogy a követelés abban a tagállamban végrehajtható, amelyben a közjegyzői okiratot kiállították.

Hazai viszonylatban - értve ez alatt az Európai Unió másik tagállamában kiállított közokirat magyarországi felhasználását - fontos kiemelni azt is, hogy a belföldi végrehajthatóság megállapításán túlmenően (történjen az akár a 44/2001/EK rendelet alapján Magyarországon, vagy a 805/2004/EK rendelet alapján a származási tagállamban) a Vht. szerinti végrehajtható okirat kiállítására is szükség van a végrehajtáshoz; tehát a félnek végrehajtási kérelmet - a Vht. szerinti tartalommal - mindkét esetben elő kell terjesztenie az illetékes bíróságnál.

A határon átnyúló igényérvényesítés közösségi szabályai folyamatosan formálódnak, másrészt egyre több területen jelennek meg a külföldi igényérvényesítést lehetővé tévő uniós jogforrások: így például a 44/2001/EK rendelet hatálya alá tartozó ügycsoportokban (ilyen a már említett nem vitatott pénzkövetelésekről szóló rendelet, vagy például az európai fizetési meghagyásról szóló tervezet), vagy azokban, amelyekre a rendelet hatálya nem terjed ki (pl. gazdálkodó szervezetek fizetésképtelensége esetén követendő eljárásról szóló rendelet). Emellett olyan tervezet is született már, amely a 44/2001/EK rendelet hatálya alól kivéve kíván új alapokon nyugvó szabályozást adni egy területen (tartási igények határon átnyúló érvényesítése). A szabályozás továbbfejlesztésének egyértelműen kijelölt iránya az exequatur eljárás minél szélesebb körben történő eltörlése, amely szükségszerűen azzal jár, hogy a polgári eljárási jog európai szintű egységesítésének igénye is fokozottabban fog jelentkezni. Abban a tekintetben is megújulni látszik a szabályozás, hogy egyre inkább előtérbe kerül a végrehajtás foganatosításának hatékonysága, mint a közösségi jog érvényre juttatásának lényeges feltétele; az újabb rendeletek, tervezetek e vonatkozásban is egyre több kérdést rendeznek közösségi szinten. Szintén új elem az igényérvényesítés előkészítésére irányuló tagállami együttműködés megteremtése (a tartási igények érvényesítéséről szóló rendelet-tervezetben ilyen a tájékoztatás a folyamatban lévő eljárásokról vagy éppen az adós lakóhelyének, tartózkodási helyének, vagyonának, jövedelmének felkutatása), amely olyan intézményeket is bevon majd az igazságügyi együttműködésbe, amelyeket eddig az közvetlenül nem érintett (pl. különböző nyilvántartó rendszerek). Más vonatkozásban is gördülékenyebb együttműködést céloznak meg a közösségi döntéshozók továbbá akkor, amikor a tagállami kényszerintézkedések alkalmazásának területi hatályát közvetlenül kívánják kiterjeszteni az Európai Unió másik tagállamának területére. Ezt valósítaná meg például a már említett tartási rendelet azon passzusa, amely a jövedelem határon átnyúló közvetlen letiltására, vagy a külföldi bankszámlák zárolására vonatkozik; az érintetteknek ebben az esetben nem a hazai bíróságok, végrehajtó hatóságok megkereséseit kellene teljesíteni, hanem közvetlenül a másik tagállam bíróságának határozata alapján kellene az adós vagyoni jogait korlátozni.

A polgári ügyekben hozott határozatok, a közokiratokban foglalt kötelezettségek másik tagállamban történő kikényszerítésének biztosítása a fentiek alapján már ma is fokozott felelősséget ró a hazai jogalkalmazókra; s ez a felelősség a jövőben, az újabb közösségi szabályok elfogadásával feltehetőleg egyre szélesebb körben fog érvényesülni. ■