A tanulmány az általános kártérítés kártérítési jogban betöltött szerepének elemzésére fókuszál, különös figyelmet fordítva a jogintézményt formáló bírói gyakorlatra.
A cikk első részében a szerzők a bírói gyakorlatot elemezve kíséreltek meg választ adni arra a kérdésre, hogy a kárkötelem melyik elemében jelentkező, milyen mértékű bizonytalanságot, bizonyíthatatlanságot vár el a jogalkotó annak érdekében, hogy a kár az általános kártérítés szabályai szerint térülhessen meg.
A tanulmány második része az új eljárásjogi törvényt alapul véve taglalja, hogy az általános kártérítés szabályainak alkalmazása milyen speciális eljárásjogi kérdéseket vet fel. Ebben a részben a szerzők azt vizsgálták, hogy a felek a per egyes szakaiban miként hivatkozhatnak az általános kártérítés szabályaira, és ezen normák felhívása milyen hatással lehet a bizonyítási eljárásra, valamint a döntés meghozatalára. Utóbbi kapcsán a szerzők különös figyelmet szenteltek annak kifejtésére, hogy miként viszonyul a bizonyítás eredményének Pp. 279. § (3) bekezdése szerinti mérlegelése az általános kártérítés Ptk. 6:531. §-ában rögzített szabályaihoz.
A polgári jogi felelősség, ezen belül a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség Ptk-beli[2] általános szabálya szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. A kárkötelem tehát feltételezi egy olyan jogellenes magatartás kifejtését, amelynek következménye, hogy más személynek kárt okoz. A károkozás az egyik leggyakrabban előforduló kötelemkeletkeztető tény, kártérítésre okot adó magatartással gyakran találkozunk, hiszen a mindennapokban akarva-akaratlan számos olyan cselekmény történik, amely a vagyoni viszonyokat hátrányosan érinti, károsodást idéz elő. Abból eredően, hogy létrejötte jogellenes magatartást feltételez, és persze gyakori előfordulásából adódóan is, a kárkötelem számos jogvitát generál, így szabályainak alkalmazása folyamatosan fejlődik a bírói joggyakorlatban.
A kártérítési felelősség megállapításának egyik elengedhetetlen, a károsult által bizonyítandó tényállási eleme a kár bekövetkezte. A vagyoni kár számtalan formában jelentkezhet, lehet egy dolog értékének a csökkenése, állhat azonban valamely alappal várt haszon elmaradásából, vagy a károkozó magatartás miatt szükségessé vált kiadásból. A különböző típusú károknak azonban mindig a mértékük jelenti a legfontosabb jellemzőjét, hiszen ez határozza meg a kártérítés összegét, melyre a károsult igényt tarthat. A kár bekövetkezte és mértékének igazolása nélkül a károsult nem tarthat igényt alappal kártérítésre, hiszen ezek ismerete nélkül - fő szabály szerint - nem határozható meg a kompenzáció, melynek teljesítésére köteles a károkozó, azaz a kártérítés mértéke. A kárkötelmek jelentős részében a kár mértékének meghatározása nem is okoz jelentékeny problémát a feleknek, hiszen azt számos közvetett, vagy közvetlen bizonyíték támasztja alá. Előfordul azonban, hogy a kár jellemzői, vagy akár a bizonyítékok hiánya miatt a kárkötelem résztvevői nincsenek olyan helyzetben, hogy igazolják, vagy akár meghatározzák káruk összegét. A jogalkotó ezen helyzeteket mérlegelve belátta, hogy a kártérítési jog prevenciós és reparációs funkciója sérülne akkor, ha ezekben az esetekben a károsult kényszerülne bizonytalan összegű kárának a viselésére. Ezen nemkívánatos helyzetet oldja fel az általános kártérítés intézménye, mely a kártérítési jog közös szabályait áttörve lehetővé teszi a károsult kompenzációját abban az esetben is, ha a kár mértéke nem állapítható meg.
A tanulmány célja, hogy a vonatkozó jogirodalom és joggyakorlat elemzésével az általános kártérítés esetén alkalmazandó anyagi és eljárásjogi szabályokat körüljárva bemutassa az általános kártérítés érvényesítésének alapvető kérdéseit, sajátosságait, kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy mely jogszabályi feltételek teljesülése esetén alkalmazható az általános kártérítés, és mik azok a körülmények, melyek fennállásuk esetén kizárják a kártérítés ilyen formában történő megítélését.
A tanulmány első szakaszában az általános kártérítést érintő azon anyagi jogi relevanciájú kérdéseket elemezzük, melyek - álláspontunk szerint - mai napig bizonytalanságot okozhatnak a jogkereső közönségnek. Ezek részletezése során kiemelt figyelmet fordítunk annak bemutatására, hogy melyek azok a kár körében felmerülő bizonytalanságok, melyek fennállta esetében lehetőség nyílik az általános kártérítés szabályainak alkalmazására. Ennek során bemutatjuk, hogy lehetséges-e általános kártérítés megítélése, ha maga a kár bekövetkezte bizonytalan, illetve a bírói gyakorlat alapján milyen mértékű bizonyíthatatlanság szükséges az általános kártérítés szabályainak alkalmazhatóságához.
Az anyagi jogi szabályok elemzését követően a tanulmány az általános kártérítéssel érintett perek különböző szakaiban, így a perindítás, perfelvétel és a bizonyítás során felmerülő speciális eljárásjogi kérdésekre keresi a választ. Ebben a részben mutatjuk be, hogy miként hívhatók fel az általános kártérítés szabályai és mi a következménye annak, ha a felek nem hivatkoznak ezen szabályokra. A tanulmány ezen részében kísérletet teszünk arra, hogy a Ptk. 6:531. §-a és a Pp.[3] 279. § (3) bekezdése
- 277/278 -
közötti, évek óta sokat vitatott viszonyt újraértelmezzük, és amellett foglalunk állást, hogy a két jogszabályhely külön-külön nem, kizárólag együttesen teremt lehetőséget az általános kártérítés szabályain alapuló igények bíróság előtti eredményes érvényesítésére. A fejezet zárásaként a perújítás megengedhetőségével kapcsolatos kérdésekben foglalunk állást.
A jogintézmény funkciója kapcsán abból a gyakorlati felismerésből kell kiindulnunk, hogy pusztán a kárfelelősség általános szabályai alapján a károsultak a kárigényük tényleges érvényesítése során igen nehéz helyzetben találnák magukat, ugyanis a Pp. 265. §-ára is figyelemmel ők viselnék a kárra, illetve annak mértékére vonatkozó bizonyítás elmaradásának vagy sikertelenségének a következményeit. Ezen bizonyítási érdekre figyelemmel tartalmaz a Ptk. a károsultak számára egy kisegítő szabályt, mégpedig az általános kártérítésre vonatokozó 6:531. §-t, miszerint ha a kár mértéke nem állapítható meg, a károkozásért felelős személy olyan összegű kártérítés megfizetésére köteles, amely a károsult kárának a kiegyenlítésére alkalmas.
A jogintézmény célja és szerepe tehát az, hogy a károsultnak vagyoni elégtételt biztosítson, a bíróság ugyanis a károkozásért felelős személyt akkor is a károsult teljes kárának a kiegyenlítésére alkalmas kártérítés megfizetésére kell, hogy kötelezze, ha a kár mértéke akárcsak részben nem számítható ki. Önmagában azért, mert a kár összegét pontosan nem lehet meghatározni, a károsult nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy jóvátétel nélkül maradjon, valamint a károkozó sem kerülhet emiatt előnyösebb helyzetbe.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
