Az Európai Parlament és Tanács 2020. november 25-én új bizonyításfelvételi[1] és iratkézbesítési[2] rendeleteket fogadott el. Az átdolgozás célja az volt, hogy a korábbi két rendeletet[3] hozzáigazítsa a műszaki fejlődéshez, kiaknázza a digitalizáció előnyeit, ezáltal növelje a jogbiztonságot, egyszerűsítse és észszerűsítse az együttműködési mechanizmusokat a határokon átnyúló ügyekben.
2018-ban mintegy 3,4 millió Európai Unión belüli polgári és kereskedelmi bírósági eljárás rendelkezett határon átnyúló elemekkel,[4] és az Európai Bizottság becslései szerint ez a szám 2030-ra eléri a 4,16 millió eljárást. A legtöbb ilyen ügyben - nevezetesen azokban, ahol legalább az egyik fél más tagállamban lakik, mint az eljárás helye szerinti tagállam - a bíróságok gyakran többször is alkalmazzák az iratkézbesítésről szóló rendeletet, vagy ha a másik tagállamból származó bizonyítékot is be kell szerezni, akkor a bizonyításfelvételi rendeletet. Az esetek 55%-ában még mindig postai úton továbbították a dokumentumokat a tagállamok között, és e kézbesítések közül minden negyediket meg kellett ismételni valamilyen postai hiányosság miatt.
E tanulmány keretében a 2020/1783/EU számú bizonyításfelvételi rendelet főbb módosításait fogom bemutatni, kiemelve azokat az elemeket, amelyek leginkább hozzájárulnak a hatékonyság és a gyorsaság növeléséhez a tagállami bíróságok közötti kapcsolattartásban.
A polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködésről szóló 1206/2001/EK rendelet az európai igazságügyi együttműködés fontos eszköze volt: lehetőséget adott más tagállamban a közvetett és közvetlen bizonyításfelvételre egyaránt. Határokon átlépő jogviták tekintetében nagy jelentősége van annak, hogy a bíróság milyen módon jusson hozzá a sokszor perdöntő bizonyítékhoz, amennyiben például a tanú külföldön lakik, a helyszín, amit a szemle során meg kell tekinteni egy másik államban van vagy esetleg az okiratot őrzik a perbíróság államának területén kívül.[5] A régi rendelet hatálybalépése óta azonban eltelt csaknem húsz év, így ideje volt egy alaposabb "ráncfelvarrás" keretében a jelenkor technológiai eszközeivel gyorsabbá és hatékonyabbá tenni a határon átnyúló bizonyításfelvételt. Emlékeztetni kell arra, hogy a régi rendelet több pontján is célul tűzte ki az egyszerű, gyors és hatékony bizonyításfelvételt.[6] Az Európai Unió Bírósága is kimondta, hogy valamely tagállami bíróság által a másik tagállamban található bizonyítékok megszerzése nem eredményezheti a nemzeti eljárás elhúzódását. Ezért az említett rendelet olyan rendszert vezetett be, amely a részes tagállamokat arra kötelezi, hogy az e téren esetleg felmerülő akadályokat leküzdjék.[7]
A régi rendelet által létrehozott uniós szintű rendszer főbb jellemzői változatlanok maradtak, azonban a tagállamok közötti kapcsolattartás esetén elsődleges lett az elektronikus adatátvitel használata az elektronikus kommunikáció és dokumentumcsere alapértelmezett csatornájaként. Főbb újításai között szerepel még a modern bizonyításfelvételi eszközök - például videokonferencia - használatának előmozdítása, az elektronikus, digitális bizonyítékok elfogadása előtt álló jogi akadályok felszámolása, valamint a "bíróság" fogalma eltérő értelmezésének megszüntetése.
A módosítások egyik közös eleme a digitalizáció, ami az Európai Unióban a 2019-2023-as időszakra szóló európai e-igazságügyi stratégia és cselekvési tervből[8] fakadóan prioritást élvez valamennyi területen. Az e-igazságügy célja az információkhoz való hozzáférés javítása és egyszerűsítése az igazságügy területén, valamint a határokon átnyúló bírósági és bíróságon kívüli eljárások digitalizálásának támogatása. E cselekvési terv három fő célkitűzést tartalmaz: biztosítani és fejleszteni az információkhoz való hozzáférést, az igazságügyi területén folytatott e-kommunikációt és a kölcsönös átjárhatóságot. Az új rendelet szabályai mindhárom célkitűzéshez igazodnak és szoros kapcsolatban állnak az igazságügyi együttműködés fejlesztésének több elemével is, így kiemelten a kézbesítési rendelettel és a határokon átnyúló kommunikációra szolgáló számítógépes rendszer - az e-CODEX rendszer - létrehozására előterjesztett javaslattal[9] is.
A régi rendeletben a "bíróság" fogalma nincs meghatározva, és ez az Európai Bizottság előterjesztése szerint eltérő értelmezésekhez vezetett a tagállamokban. Egyesek csak a hagyományos törvényszékeket értik alatta, míg mások más igazságügyi hatóságoktól - például közjegyzőktől - érkező megkereséseket is végrehajtanak, amennyiben nemzeti joguk szerint ezek bizonyításfelvételi feladatok ellátására jogosultak.
Ennek megfelelően az új rendelet egy tág bírósági fogalmat határoz meg. Ebbe beletartoznak a tagállamok bíróságai mellett a Európai Bizottságnak bejelentett olyan egyéb hatóságai, amelyek igazságszolgáltatási feladatokat látnak el, amelyek egy igazságügyi hatóság felhatalmazása alapján járnak el, vagy amelyek egy igazságügyi hatóság ellenőrzése alatt járnak el, és amelyek a nemzeti jog alapján hatáskörrel rendelkeznek a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott bírósági
- 14/15 -
eljárások céljából történő bizonyításfelvételre.[10] Ez a meghatározás - a tagállami szabályozástól függően - a köztisztviselőket, például a közjegyzőket is magában foglalhatja, kizárja azonban - ahogy arra az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság is rámutatott véleményében - a magánjellegű választottbírósági szerveket, vonatkozzanak akár a befektetési, kereskedelmi, fogyasztóvédelmi választottbíráskodás területére, vagy egyéb vitás ügy rendezésével foglalkozó bármely egyéb választottbírósági szervre.[11]
A fogalommeghatározások között a bíróság mellett még a "decentralizált informatikai rendszert" definiálja a rendelet a 2. cikk 2. pontjában, ami lényegében központi eleme az átdolgozásnak. A fogalom három fő elemből áll: (1) olyan nemzeti informatikai rendszerekből és interoperábilis hozzáférési pontokból álló hálózat, (2) amely lehetővé teszi a nemzeti informatikai rendszerek közötti biztonságos és megbízható, határokon átnyúló információcserét, valamint (3) tagállamok felelőssége mellett és irányítása alatt működik.
Az interoperabilitás ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy a tagállamok informatikai eszközeinek képesnek kell lenniük az együttműködésre. Technikailag ez abban merül ki, hogy a rendszerek között fizikailag lehetséges az adatcsere, és az információt a felhasználó értelmezni tudja. Erre példaként a rendelet az uniós országokat érintő e-CODEX-et említi, ami az internetes adatcserén alapuló e-igazságügyi kommunikáció rövidítése.[12] Az e-CODEX a 2009-2013-as időszakra szóló többéves e-igazságügyi cselekvési terv keretében indult, elsősorban a határokon átnyúló bírósági eljárások digitalizálásának előmozdítása és a tagállamok igazságügyi hatóságai közötti kommunikáció megkönnyítése érdekében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
