A globalizációról, annak hatásairól, kihívásairól, veszélyeiről nagyon sok szó esik, a globális jogfejlődés tényezőiről, fő irányairól, tartalmáról és hatásairól azonban sokkal kevesebb. A globális piac, a globális pénzügyek és a globális gazdaság kialakulásával azonban egyidejűleg jött létre és alakul a globális jog, amely döntő befolyást gyakorol magára a technológiai és gazdasági fejlődés által kiváltott globalizáció folyamatára. A globális jog szerepét ebben a folyamatban mindazonáltal az teszi különlegesen fontossá, hogy a jog alakítása nem kis részben tőlünk függ, a mi értékeinktől, a mi elveinktől, a mi erkölcsi és jogi normáinktól és attól, hogy mindezeket az értékeket, elveket és normákat hogyan építjük be a globális jog rendszerébe. A globalizáció jövője szempontjából ezért meghatározó szerepe van és lesz a globális jog alakításának és az alapjában véve objektív, elkerülhetetlen és értéksemleges folyamat éppen a globális jog tartalmától, módszereitől és érvényesülésétől függően szolgálhatja valóban az emberiség javát, vagy lehet olyan új veszélyek és feszültségek forrása, amelyek most már valóban az egész emberiség jövőjét teszik kockára.
Amíg tehát maga a globalizáció objektív folyamat, a globális jognak értékeket kell hordoznia és célképeket kell követnie. Ez pedig nem mehet másként, mint a globális jogfejlődés fő elemeinek, sajátosságainak alapos feltárása és a hatásmechanizmusok gondos elemzése útján.
A globalizáció kifejezés tartalma etimológiailag sem teljes mértékben tisztázott. A francia a "globalisation" kifejezés helyett inkább a "mondialisation"-t használja, érzékeltetvén, hogy a globalisation szűkebb tartalmat, elsősorban térbeli, földrajzi terjedést jelöl, míg a "mondialisation" már valami közös tartalmat, minőséget is kifejez. Hosszú ideje használatos az univerzalizáció kifejezés is, amely viszont kétségkívül értéktartalmat is hordoz, hiszen azonnal adódik az univerzális értékekkel és az univerzális emberi jogokkal történő képzettársítás. Az univerzális szó puszta használata esetén rögtön felmerül a kérdés, hogy vannak-e univerzális, abszolút értékek, vagy pedig az eltérő kultúráknak, az ütköző civilizációknak (Huntington) eleve eltérőek és egymással ütközőek az értékeik. Ha az emberi jogoknak univerzális érvényesülést akarunk biztosítani, akkor minden kulturális és civilizációs eltérés elismerése mellett nem mondhatunk le az abszolút, univerzális értékek és jogok hangsúlyozásáról.
Az elmúlt évtizedekben széles körben használta a világ az "internacionalizáció" kifejezést is, bár ennek magyar megfelelője ("nemzetköziesedés") érthetően nem nyert polgárjogot. Ártatlanabbnak és simábbnak tűnt a "világgazdaságba történő beilleszkedés" jelszava, amely a rendszerváltozás előtti lassú oldódási időszak egyik kedvenc kifejezése volt. Önmagában ez jól mutatja, hogy az internacionalizáció korántsem azonos a globalizációval, sőt a két kifejezés nem pusztán rokon értelmeket, hanem bizonyos szempontból inkább ellentétpárt jelöl.
A "nemzetközi" kifejezés a nemzetgazdaságok és az államok egymás közötti, külső kapcsolataira utal, azaz nemcsak összekapcsol, hanem egyben el is választ. A nemzetközi, azaz államközi vagy kormányközi viszonyok egymástól elkülönült, önálló (szuverén) szereplőket feltételeznek, amelyek egymással kapcsolatokat teremtenek, s ennek során saját érdekeiket érvényesítik, illetve ezeket az érdekeket egymással egyeztetik. A kapcsolatrendszer tehát a szereplők szempontjából külső, amelyeket jelentős részben a saját, belső érdekek és megfontolások határoznak meg és alakítanak. E kapcsolatok intenzitása és súlya általában jól kvantifikálható, mennyiségileg pontosan mérhető, például az áruk és a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmére vonatkozó adatokkal. A nemzetgazdaság "internacionalizációja", a világgazdaságba történő beilleszkedése annál magasabb szintű, minél "külkereskedelem-intenzívebb" a gazdaság, azaz minél nagyobb hányada kerül be a bruttó nemzeti összterméknek a nemzetközi gazdasági kapcsolatok rendszerébe.
A világgazdaság mindig is nemzetközi jellegű volt és még az sem állítható, hogy ez a nemzetközi jelleg az elmúlt évszázadok vagy akár évezredek során folyamatosan erősödött. A gazdaság fejlődésének mindig egyik meghatározó tényezőjét jelentették a külső kapcsolatok, az elzárkózó gazdaságok - és civilizációk - megtorpantak a fejlődésben, sőt visszafejlődtek vagy eltűntek, míg az élénk külső kapcsolatrendszer, mind gazdaságilag, mind kulturálisan döntő tényezője volt a fejlődésnek.
A "ius commune" nem volt más, mint a pontos jogi megjelenése az adott korban kialakult különlegesen magas szintű kapcsolatrendszernek, amelyet persze egy birodalom politikai és jogi keretfeltételei tettek lehetővé. A kapcsolatrendszer azonban a birodalom eltűnése után is megmaradt (jóllehet, ma már tudjuk, hogy a birodalom azért teljes mértékben és minden területen nem tűnt el) és ez tette lehetővé, hogy a "lex mercato-ria" szabályrendszerében továbbra is éljen és fejlődjön az az egységes jog, amely egyben fontos tényezője volt a fragmentálódó politikai és jogi rendszerek viszonylagos nyitottságának, az egymás közti érintkezés és kapcsolatok továbbélésének. Amikor pedig a már kialakult önálló nemzeti jogrendszerrel rendelkező nemzetállamok egymás közti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak szintje ezt elkerülhetetlenül szükségessé tette, akkor megindult a nemzetközi jogegységesítés, először nyilván azokon a területeken, ahol a nemzetközi jogviszonyokra vonatkozó egységes normák megteremtése magának a nemzetközi tevékenységnek ez elengedhetetlen feltétele volt. Így jöttek létre egységes nemzetközi szabályok először a vasúti, később - részlegesen - a tengeri, majd a légi fuvarozás megjelenésével a légi, a közúti majd végül az úgynevezett multimodális (kombinált) fuvarozás területén. De meg kellett teremteni a jogegységesítés alapvető kereteit a szellemi alkotások védelme területén is, majd fokozatosan meg kellett indítani az akkor legfontosabb nemzetközi kötelem, a nemzetközi vétel jogának egységesítésére irányuló, hosszú-hosszú évtizedekig tartó munkálatokat is. Nem véletlen, hogy az univerzális jogegységesítés a nemzetközi gazdasági kapcsolatoknak a II. világháborút követő évtizedekben történő intenzívebbé válásával a nemzetközi kereskedelmi jog egységesítése különleges lendületet kapott és fokozatosan a nemzetközi kereskedelem egész területére, valamennyi nemzetközi kötelemre kiterjedt. A leglátványosabb eredményt nem kétséges, hogy az 1980-ban létrejött Bécsi Vételi Egyezmény jelenti, amelynek szerepe az univerzális jogfejlődés szempontjából is meghatározónak bizonyult.
A gazdaságok nemzetközi beilleszkedésének erősödése, a világgazdaság "internacionalizációja" tehát létrehozta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogát, amely alapvetően nemzetgazdaságok és államok, valamint az ezekhez az államokhoz valamilyen kritériummal kapcsolódó szereplők közötti kapcsolatokat szabályoz. Egyrészt visszatükrözi ezeknek a kapcsolatoknak a gyors fejlődését és rendkívül intenzívé válását, másrészt jelzi saját korlátait, azt ugyanis, hogy nem kíván beavatkozni az egyes államok és nemzetgazdaságok belső viszonyaiba, ezért főszabályként csak a jogviszonyonként eltérően meghatározott nemzetközi kötelmeket vonja szabályozási körébe (ld. Bécsi Vételi Egyezmény, nemzetközi fuvarozási egyezmények), a nemzetközi elemet nem tartalmazó tényállásokat pedig továbbra is az egyes államok "nemzeti" jogának a hatókörében hagyja. Feladatát tehát megkönnyíti, hogy nem magát a jogot kell egységesítenie, hanem csak a nemzetközi elemet tartalmazó jogviszonyokra irányadó normákat. Az egységes nemzetközi normák megteremtésében természetesen nagymértékben támaszkodik a jogösszehasonlítás módszereire, az ösz-szehasonlító jog tudományának egyre jelentősebb és látványosabb eredményeire. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának az "államközi", tehát nemzetközi közjogi része pedig eleve államok közötti kapcsolatokat vesz célba, igaz e kapcsolatok szabályozásán keresztül általános normákat és tételeket kíván érvényesíteni az egyes államok belső szabályozásában is. A nemzetközi kereskedelmi szabályozások, mindenekelőtt a GATT-ban és az ahhoz kapcsolódó különböző kódexekben megjelenő, eredetileg sokak által "soft"-nak tekintett, de kétségkívül egyre keményedő szabályok pedig 1947-től 1994-ig pontosan követték, visszatükrözték és egyben ösztönözték a világkereskedelem intenzívebbé és nyitottabbá válásának folyamatát. (A II. világháborút követő több mint fél évszázad alatt a világkereskedelem végig lényegesen gyorsabb ütemben növekedett, mint maga a világgazdaság, tehát az egyes államok bruttó nemzeti vagy hazai összterméke.) Az érdekek egyeztetésének szempontján túl ebben a folyamatban már a kezdet-kezdetén megjelentek bizonyos általános értékek, elvek és célok. Ezért is mondható, hogy a világkereskedelem szabályozása nemcsak az eredménye és következménye volt a nemzetközi gazdasági kapcsolatok erősödésének, hanem előrejelzője, majd beindítója egy minőségileg új folyamatnak, éspedig a globalizációnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
