Régen nem látott jogirodalmi vita bontakozott ki a Ptk. harmadik és hatodik könyvében meglehetősen szétszórtan szabályozott kérdésről, nevezetesen a vezető tisztségviselők kártérítési felelősségéről. Ez a probléma a napi sajtóban is vitát gerjesztett, politikai és gazdasági visszhangja is volt (pl. lásd az utóbbira például a biztosítási társaságoknak a vezető tisztségviselőknek ajánlott új felelősségbiztosítási hirdetéseit, különböző akcióit). Napjainkra már megjelentek nagy jogi kiadók, a Complex, a HVG-ORAC és az Opten Ptk. (nagy) kommentárjai, amelyekben e kérdésben ugyancsak egymástól igen eltérő értelmezések találhatók.
A Ptk.-ban foglalt új szabályozás - amely részben még nem is érvényesül, hiszen a Ptké. értelmében a 2013. március 15-én már működő kft.-k és rt.-k körében, ha nem nyúlnak társasági szerződésükhöz, egészen 2016. március 15-ig mód van a 2006-os Gt. "régi" szabályai alkalmazására. A Ptk. vezető tisztségviselők kártérítési felelősségére vonatkozó új szabályait véleményem szerint a 2013. március 15-én bejegyzés alatt állt, illetve már működő társaságokra akkor kell alkalmazni, ha
a) a gazdasági társaság már áttért az új Ptk. rendelkezéseire, és
b) a vezető tisztségviselő a kárt az új Ptk.-ra való áttérés cégjegyzékbe való jogerős bejegyzése után okozza.
Megjegyzendő, hogy az irodalomban megjelent egy olyan álláspont is (Gál Judit) a Ptké. szerződési szabályai alapján, miszerint, ha a jogi személy és a vezető tisztségviselő szerződési jogviszonya nem kerül a Ptk. hatálya alá, akkor a Gt. felelősségi szabályait kell alkalmazni akkor is, ha a jogi személy átállt a Ptk.-ra és a károkozás is az átállás után történt. Magam részéről ezt a vélelmet nem osztom, mert a felelősségi szabály szerintem nem felelősségi szabály.
A vezető tisztségviselők kártérítési felelőségének megítélése két okból is meglehetősen bonyolult, mert
a) a kártérítés intézménye a Ptk.-ban általában megújult, elvált egymástól a kontraktuális és deliktuális kártérítés, átalakult a kárfogalom és az angol-amerikai jogból beépítésre került az ún. előreláthatósági klauzula,
b) a vezető tisztségviselői jogállás igen differenciált, és az általános szabályozás mellett igen sok a vezető tisztségviselőkre meghatározott esetekre vonatkozó speciális tényállás.
A Ptk. 3:112. § (1) bekezdése szerint a gazdasági társaság vezető tisztségviselője a jogi személlyel vagy megbízási, vagy munkaviszonyban állhat. A Ptk. vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségi szabályai azonban egyértelműen a megbízási jellegű jogviszonyra modellezettek és nem a munkaviszonyra. A vezető tisztségviselői jogviszony ugyanis általában faktikus szerződéssel jön létre (megválasztás és annak elfogadása), emellett ingyenes is lehet. A vezető tisztségviselő - az egyszemélyes társaság kivételes esetét leszámítva - nem utasítható, míg a munkaszerződés lényeges ismérve a munkáltatói utasítási jog. A Munka Törvénykönyve alapján több szerző szerint a munkaviszonyban álló vezető tisztségviselőkre a Ptk.-ban foglalt társasági jogi szabályok "mellett" (?) a Munka Törvénykönyvét is alkalmazni kell. Ez az álláspont azonban nem segít abban az esetben, ha a két szabályozás ütközik, márpedig a Ptk.-ban foglalt kontraktuális és deliktuális felelősségi szabályok eltérnek a vezetőkre vonatkozó munkajogi felelősségi szabályoktól.
Mivel a Ptk. 3:24. §-a ütközik az Mt. 209. §-ával, azt kell eldönteni, hogy mely törvényt alkalmazzuk. Szerintem a munkavállalóként tevékenykedő vezető tisztségviselők vonatkozásában a Ptk. rendelkezése lex specialist képeznek a vezető munkavállalókra vonatkozó munkajogi kárfelelősségi szabályokhoz képest. Miután pedig a jogszabály-értelmezésnél a lex specialis megelőzi a lex generalist, szerintem a munkaviszonyban álló vezető tisztségviselőknél a Ptk. kártérítési szabályait kell alkalmazni. [Ezt az álláspontot alátámasztja az, hogy a Ptk. kihirdetése után a 2013. évi CCLII. törvény újraszabályozta az Mt. 209. §-át és az (5) bekezdésben megismételte a már korábban is ismert szabályt, hogy a "vezető gondatlan károkozás esetén a teljes kárért felel".]
Ezzel szemben a gazdasági társaság cégvezetője a Ptk. 3:113. § (1) bekezdése szerint vezető munkavállaló, így rá nem a Ptk. vezető tisztségviselőkre vonatkozó kárfelelősségi szabályait, hanem az Mt. kártérítési rendelkezéseit kell alkalmazni, annak ellenére, hogy a Ptk. 3:113. § (2) bekezdése bizonyos vonatkozásokban a vezető tisztségviselőkre irányadó rendelkezéseket alkalmazni rendeli a cégvezetőkre is, de ezek a szabályok nem terjednek ki a kártérítési felelősségre. Kérdéses lehet, hogy ha a bírói gyakorlat a Ptk. 3:4. §-ra tekintettel lehetővé teszi, hogy a létesítő okirat alapján a cégvezető ne munkavállaló, hanem megbízott legyen, úgy milyen felelősségi szabályokat kell alkalmazni. Szerintem a Ptk. 6:542. §-t, azaz a megbízottakra vonatkozó általános rendelkezések irányadók az ilyen jogviszonyban álló cégvezetők felelősségére.
Ha azonban a vezető tisztségviselő más munkakört is betölt a jogi személynél - például az rt. igazgatósági tagja és egyben vezérigazgató-helyettes is - úgy ez utóbbi munkakörben történt károkozásra már a Munka Törvénykönyve az irányadó (Ez esetben - feltehetően - két egymástól különböző munkaszerződése van, és
- 3/4 -
munkabért kap mint vezető tisztségviselő, mint pedig vezérigazgató-helyettesként egyaránt.)
Az elmondottak szerintem azt is jelzik, hogy nem helyes az a jogi megoldás, mely szerint a vezető tisztségviselői jogállást munkaviszonyban is el lehet látni (1997-től a Gt. nem tette ezt lehetővé a részvénytársaságoknál, majd 2006-ban a kft.-knél sem, ezt a szabályozást azonban politikai és gazdasági okokból - szerintem helytelenül - utóbb megváltoztatták és visszaállították a Gt.-ben a munkaviszony lehetőségét a kft.-nél és az rt.-nél is.) A vezető tisztségviselő tudniillik - és ezt a német jog Selbsthaftungjából vette át a magyar első Gt. (és maradt ez a szabályozás azóta is, az új Ptk.-ban is) - önfelelősséggel vezeti a gazdasági társaság operatív működését. A helyes megoldás az lenne, hogy a vezető tisztségviselői jogviszonyra kizárólag a megbízási szerződés szabályait kellene alkalmazni, és az Mt. szabályait pedig csak akkor, ha a vezető tisztségviselő más munkakört is betölt emellett a társaságnál, azaz erre a munkakörre külön munkaszerződése is van (kettős fedelű jogviszony).
Megjegyzendő, hogy a vezető tisztségviselői tisztség munkavállalóként való ellátásának lehetőségét a Ptk. csak a gazdasági társaságok körében mondja ki, a többi jogi személynél nem. Ebből lehetne esetleg arra következtetésre jutni, hogy az egyesület elnökségi tagjai vagy az alapítványok kuratóriumi tagjai nem állhatnak munkaviszonyban. Ezt az értelmezést azonban az eddigi gyakorlat - kifejezett tiltó rendelkezés hiányában - nem támasztja alá.
A vezető tisztségviselő a jogi személy ügyvezetést ellátó szerve, az ügyvezetést azonban egyedül vagy ügyvezető társsal megosztva (kkt., bt., kft.), illetve testület tagjaként (rt. igazgatósága) is elláthatja. Ha a vezető tisztségviselő testületi tag, akkor mind a jogi személlyel szemben, mind kifelé a testületi jogellenes döntésért tartozik kártérítési felelősséggel, de csak akkor, ha a jogellenes döntést megszavazta. Bár ebben a kérdésben volt némi jogalkalmazási bizonytalanság, ma már általánosan elfogadott, hogy a tartózkodás nem minősül igen szavazatnak. A nemmel szavazók tehát - a 2006-os Gt. óta már feltétel nélkül (nem kell például nemleges szavazatukat a felügyelőbizottságnál bejelenteni) - nem felelnek a testület döntéséért, a döntést megszavazók viszont a Ptk. többek közös károkozására vonatkozó 6:524. §-a szerint egyetemlegesen kötelesek a kárt a társaságnak megtéríteni. Voltak ugyan olyan elméleti törekvések, hogy az rt. igazgatóságán belül tegyünk különbséget az információs tudás szempontjából különböző szinten álló "belsők" (akik ott dolgoznak) és a "külsők" között, ezeket a javaslatokat azonban a törvényhozás nem fogadta el. Felelősségi szempontból tehát elvileg a külső és a belső helyzete azonos, a külsők számára azonban megmaradt a bírói mérlegelés lehetősége, ugyanis a Ptk. 6:524. §-a alapján "különleges méltányosságot igénylő körülmények esetén" a bíró mellőzheti az egyetemlegességet és a részarányos felelősség mellett dönthet.
A kkt. vezető tisztségviselője változatlanul csak tag lehet - az ettől eltérő rendelkezés a Ptk. 3:144. §-a értelmében semmis. Ez a szabály a bt.-re is érvényes, azzal, hogy a Ptk. 3:150. § szerint kültag nem lehet a bt. vezető tisztségviselője. Mivel a 3:156. § ezen szabályánál a Ptk. nem tartalmaz tilalmat, a többségi bírósági álláspont szerint ettől a szabálytól a társulók a társasági szerződésben eltérhetnek. A kft. és az rt. vezető tisztségviselője tag, illetve harmadik személy egyaránt lehet.
A vezető tisztségviselőkre vonatkozó felelősségi szabályok kivételesen kiterjedhetnek az egyébként csak az ellenőrzési kötelezettségük megszegéséért felelős felügyelőbizottsági tagokra is (Ptk. 3:28. §), nevezetesen a gazdasági társaságok körében az ún. ügydöntő felügyelőbizottság esetében. A Ptk. 3:123. §-a szerint ugyanis az ügydöntő felügyelőbizottság tagjai az igazgatóság döntésének jóváhagyása tekintetében vezető tisztségviselőnek minősülnek, tehát az utóbbiakra vonatkozó felelősségi szabály reájuk is irányadó. A felügyelőbizottsági tagok megbízási jogviszonyban állnak a gazdasági társasággal (az ún. munkavállalói küldöttek is) az ellenőrzés megfelelő ellátása képezi a társasággal szembeni kötelezettségüket. Ha tehát e kötelezettségüket megsértik, a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályait kell reájuk alkalmazni, ha az ellenőrzés elmulasztása (is) okozta a társaság kárát (6:141. §). Kérdéses, hogy harmadik személyek fordulhatnak-e felügyelőbizottsági tagokkal szemben deliktuális alapon kártérítési igénnyel, azon a jogcímen, hogy ellenőrzési kötelezettségüknek nem tettek eleget és ezzel nekik kárt okoztak? Szerintem igen, de nem a vezető tisztségviselőkkel együtt egyetemlegesen. A vezető tisztségviselőkkel, illetve a felügyelőbizottsági tagokkal szembeni kártérítési igényeket tehát szerintem szét kell választani és az egyetemlegességet e két csoportnál elkülönítve kell megállapítani.
Eddig a vezető tisztségviselők kárfelelőssége lényegében azonos elveken alapult "befelé" és "kifelé". Most a Ptk. említett kárfelelősségi differenciáltságánál fogva ez gyökeresen megváltozott: a saját jogi személyével szemben a vezető tisztségviselő a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség általános szabályai szerint felel (Ptk. 3:24. §), viszont a külső vonatkozásokban, azaz a harmadik személyeknek okozott károk tekintetében (a jogi személy tagja is harmadik személynek minősül, hiszen elkülönül a társaságtól), a deliktuális felelősség szabályai szerint (ez utóbbinál azonban a Ptk. 6:541. § a vezető tisztségviselőkre nézve speciális szabályt tartalmaz).
A vezető tisztségviselőkre vonatkozó, korábban lényegében csak a társasági jogban létező joganyag az új Ptk.-ban jelentősen kiegészült. A Ptk. 3. könyve ugyanis a gazdasági társaságok szervezeti felépítését, nevezetesen legfőbb döntéshozó szerv ("taggyűlés") + ügyvezetés +
- 4/5 -
felügyelőbizottság + könyvvizsgáló struktúrát átvitte valamennyi jogi személy típusra, azaz a jogi személyek közös szabályai közé emelte. Ezáltal az üzleti világ vezető tisztségviselőinek fogalma, szabályozása átment a nonprofit világba is - az egyesületeknek, alapítványoknak is vezető tisztségviselői vannak. Amíg azonban a gazdasági társaságoknál az a tipikus, hogy a vezető tisztségviselők díjazás fejében látják el a jogi személy ügyvezetését, addig a nonprofit jogi személyeknél a helyzet fordított, tudniillik a tisztségvállalás általában ingyenes. Ez az eltérés viszont nehezíti a vezető tisztségviselők kártérítési felelősségének egységes megítélését.
Megjegyzendő egy másik bővülés is: míg eddig csak a kkt.-bt. körében volt lehetséges, hogy jogi személy vezető tisztségviselő legyen, addig ezt a lehetőséget a Ptk. általánosította, így a kft.-nél és az rt.-nél is mód van arra, hogy jogi személy legyen vezető tisztségviselő [3:22. § (2) bekezdés]. Természetesen ez esetben a vezető tisztségviselőkre vonatkozó törvényi követelményeket - pl. összeférhetetlenségi szabályok - az ügyvezetést ellátó jogi személyt képviselő természetes személyre kell alkalmazni, a felelősségi szabályok viszont a jogi személlyel szemben érvényesülnek.
A differenciáltságot és ezáltal a bonyolultságot tovább fokozza, hogy a Ptk. 3:4. § az egyébként korábban kizárólag a szerződések körében megjelenő szabályozási diszpozitivitást kiterjesztette valamennyi jogi személyre, amelyek viszont csak részlegesen szerződéses alapúak. A Ptk. hivatkozott rendelkezése nemcsak a jogi személy tagjai egymásközti, illetve a tagok jogi személlyel való belső viszonyaiban, hanem a "szervezeti és működési" rendelkezésekre is kiterjesztette azt a lehetőséget, hogy főszabályként a jogi személy létesítő okiratában el lehessen térni a Ptk. rendelkezéseitől. Az ügyvezetés, a vezető tisztségviselők jogállása pedig aligha vitathatóan szervezeti jellegű, tehát, ha ezt a törvény nem tiltja, illetve ha nem lehet megállapítani a Ptk. 3:4. § (3) bekezdésében foglalt négy kaucsukfogalom (hitelezők, munkavállalók, kisebbség "nyilvánvaló jogai"-nak sérelmét, illetve a jogi személy feletti felügyelet "akadályozása") fennálltát, úgy a létesítő okirat eltérítheti a vezető tisztségviselők státusát a Ptk.-beli alapszabályozástól. A cégbírónak pedig a jogi személy létrehozása során, azaz a cégbejegyzési eljárásban minden konkrét esetben egyenként kell megállapítania, hogy az eltérés jogszerű-e vagy sem. Ezáltal a jogalkalmazói gyakorlat jelentősen szóródhat, amelynek következtében a vezető tisztségviselői státus az egyes konkrét jogi személyeknél jelentős mértékben tovább differenciálódhat.
A szabályozás túlbonyolítását az is jelzi, hogy a következőkben ismertetendő differenciált belső és külső relációjú általános szabályozás mellett a Ptk. számos speciális felelősségi tényállást is tartalmaz. A legjelentősebbeket sorolnám fel.
Ha a gazdasági társaságot bejegyzik a cégjegyzékbe az előtársaság automatikusan átmegy "végleges" társasággá. (A nonprofit jogi személyeknél nincsen "elő-jogi személy".) Amennyiben azonban a cégbíróság elutasítja a bejegyzést, a jogi személy nem jön létre és az előtársaságot az előtársaság vezető tisztségviselőinek haladéktalanul meg kell szüntetniük. Amennyiben ezt nem teszik és ezzel jogellenesen kárt okoznak, a deliktuális kárfelelősség szabályai szerint felelnek. Az előtársasági létszakaszokban vállalt kötelezettségeket a tagok kötelesek teljesíteni, de ha ez nem történik meg, úgy a tagi helytállás hiányában a vezető tisztségviselők kötelesek ezekért helytállni a Ptk. 3:101. § (5) bekezdése szerint. Ez utóbbi rendelkezés azonban valójában nem felelősségi tényállás, hanem az elmaradt tagi helytállást pótló mögöttes objektív helytállási kötelezettség.
Ha a jogi személy jogutód nélkül megszűnik és tartozások maradnak fenn - ez a cégbírósági kényszertörlés néhány esetét leszámítva gyakorlatilag a felszámolással való megszűnést jelenti, hiszen tartozások esetén főszabályként a kényszertörlési eljárás is átfordul felszámolási eljárásba - beállhat a vezető tisztségviselők kártérítési felelőssége. Ezt az esetet a Ptk. - szerintem indokolatlanul - másként szabályozza a gazdasági társaságok, illetve az egyesületek körében.
A gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek alapkötelezettsége, hogy a társaságuk érdekeinek elsődlegessége alapján teljesítsék ügyvezetési feladataikat [Ptk. 3:112. § (3) bekezdés]. Ha azonban felmerül a fizetésképtelenség beálltának objektív veszélyhelyzete, úgy a Ptk. 3:118. §-a alapján a fizetőképtelenséggel fenyegető helyzet beállta után a vezető tisztségviselőknek ügyvezetői tevékenységükben a hitelezői érdekeket is figyelembe kell venniük. A Ptk. megfogalmazása - bár a megfogalmazás nyilván különböző értelmezési lehetőségeket rejt magában - szerintem jobb, mint a 2006-os Gt. 30. § (3) bekezdése, amely kifejezetten a hitelezői érdekek "elsődlegességéről" beszélt. A hitelezői érdekek társasági érdekek fölé helyezése ugyanis szerintem nem várható el a társaság vezető tisztségviselőitől, hiszen ütközik a főszabállyal, amely szerint a vezető tisztségviselőnek a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles tevékenykedni. A Gt. 30. § (3) bekezdése emellett a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségének kimondását külön törvényre bízta. Ezt a külön törvényi rendelkezést a Cstv. 33/A. §-a tartalmazta, amely táradásul nemcsak a hitelezők, hanem a felszámoló részére is módot adott a perindításra, mégpedig először csak egy megállapítási perre, és ezt követheti a kártérítési per, mégpedig a felszámolási eljárás befejezése előtt is, de csak azokkal a vezető tisztségviselőkkel szemben, akik a felszámolás kezdő időpontja előtti három évben töltötték be ezt a funk-
- 5/6 -
ciót. A Cstv. egyébként nem a vezető tisztségviselőről, hanem "vezetőről" beszél és vezetőnek minősíti azt is, aki a "gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt".
Kérdéses, hogy ez a vezető tisztségviselői felelősség hogyan viszonyul az esetleges tagi felelősséghez, illetve esetleges helytállási kötelezettséghez, ami a kkt., bt. és egyesülés esetében közvetlen, a kft., az rt. és a szövetkezet esetében pedig a Ptk. 3:2. §-ban foglalt általános felelősségátviteli szabály folytán állhat elő. Csak a tagi felelősség hiányában lehet-e a vezető tisztségviselőkkel szemben fellépni, avagy közvetlenül - esetlegesen a tagi felelősséggel párhuzamosan is - lehet azt érvényesíteni? A társasági felépítés logikájából az következne, hogy először a tagokkal szemben lehetne a hitelezői igényt érvényesíteni és csak ennek eredménytelensége esetén volna mód a vezető tisztségviselőkkel szemben fellépni. Ezt azonban a Ptk. nem mondja ki. Így a vezető tisztségviselőkkel szembeni perindításnak szerintem nincsen "sortartási" akadálya.
A vezető tisztségviselővel szembeni hitelezői fellépés nem objektív, hanem a szerződésen kívüli károkozásért való felelősség szabályai érvényesülnek. Ez a Ptk. általános szabályai szerint azt jelenti, hogy a hitelezőnek kell igazolni a jogellenesen okozott kárt, és így a Ptk. 6:521. §-a alapján a kár előreláthatóságát is, mert ennek hiányában az okozati összefüggés a vezető tisztségviselői jogellenes magatartás és a hitelezői igény kielégítetlensége, mint kár közti okozati összefüggés nem állapítható meg. Nyilván nem a teljes kielégítetlenül maradt hitelezői követelésekről van szó, hanem csak azokról, amelyek abból keletkeztek, hogy a fizetőképtelenség veszélyének beállta után a hitelezői érdekeket a vezető tisztségviselő nem vette megfelelően figyelembe. A vezető tisztségviselő pedig a Ptk. 6:519. § alapján azzal mentheti ki magát, hogy a hitelezői érdeket megfelelően, azaz az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsításával ügyvezető tevékenysége során figyelembe vette (magatartása nem volt tehát a Ptk. 1:4. § alapján felróható).
A Gt.-vel ellentétben tehát a Ptk. 3:118. § közvetlenül rendelkezik a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni kártérítési felelősségéről. Az ellentmondást az okozza, hogy az új Ptk. hatálybalépésével párhuzamosan nem módosították, illetve helyezték hatályon kívül a Cstv. 30/A. §-át. Mindezt egyes szerzők úgy értelmezik, hogy a Ptk. 3:118. §-a csak utaló rendelkezés és a továbbiakban is a Cstv. 30/A. § alapján kell eljárni. (Csőke Andrea álláspontja alapján ez az álláspontja Juhász Lászlónak a Gazdaság és Jog e számában szereplő tanulmányában). Ezzel szemben Dzsula Marianna a Cégközlönyben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Cstv. 118/B. §-át is figyelembe véve a Ptk. 3:118. § önálló jogcímet ad a hitelezők részére a vezető tisztségviselőkkel szembeni fellépéshez, azaz a Cstv. 30/A. §, illetve a Ptk. 3:118. §-a szerinti fellépés egymás mellett érvényesülhet.
Véleményem szerint a Cstv. 33/A. § elavult és ellentétes a Ptk.-val. Hatályon kívül kellene tehát helyezni és a hitelezők igényérvényesítését kizárólag a felszámolás jogerős befejezése után, mégpedig kizárólag a hitelezői kielégítetlen követelésekre és kizárólag a vezető tisztségviselőkre nézve fenntartani a Ptk. 3:118. § alapján, mégpedig egy kártérítési perben az általános elévülési időn, azaz öt éven belül. Tulajdonképp már most azt lehetne mondani, hogy a Ptk. 3:118. §-a lerontja a Cstv. 30/A. §-t, és ezért a lex posteriori derogat priori elv alapján csak a Ptk.-t kell alkalmazni. Ez azonban azért kétséges, mert egy Ptk.-val párhuzamos rendelkezés, a cégtörvény 118/A. § (3) és (4) bekezdése precízebb szövegezéssel lényegében megismétli a Cstv. 30/A. §-t.
Alapvetően eltér ettől a Ptk. 3:86. § (2) bekezdésének rendelkezése az egyesületek vezető tisztségviselői vonatkozásában. Azok a vezető tisztségviselők, akik az egyesület jogerős jogutód nélküli megszűnése előtti két évben az egyesület ügyvezetését ellátták, egyetemlegesen kötelesek helytállni az egyesület hitelezőivel szemben ezek kielégítetlenül maradt tartozásaiért. Ez a szabály - helytelenül - általában szigorúbb, mint a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinél. (Vannak enyhébb részletszabályok is, pl. a két évre való korlátozás.) Tudniillik a Ptk. 3:86. § nem deliktuális kártérítési felelősséget fogalmaz meg, mint a Ptk. 3:118. §-a, hanem objektív helytállási kötelezettséget ír elő. Nyilván az egyesület végelszámolására ez a szabály nem vonatkozik, csak a felszámolásra, illetve kényszertörlésre, viszont utóbbiaknak a civiltörvényben (2011. évi CLXXV. törvény) megfogalmazott szabályai nem tartalmaznak a Cstv. 33/A. §-hoz hasonló rendelkezést. A vagyoni hozzájárulást nem teljesítő egyesületi tagok Ptk. 9. § (2) bekezdése szerinti helytállási kötelezettsége viszont megelőzi a vezető tisztségviselők helytállását, de ezt a Ptk.-ba utólag beépített 3:65. § (4) bekezdés az általuk fizetett tagdíj mértékére korlátozta. (Ez sem átgondolt rendelkezés, hiszen a tagdíj az egyesület és a tag belső viszonyát érinti és nem a külső relációkat.)
Megjegyzendő, hogy a felszámolás (kényszertörlés) kapcsán a szövetkezeteknél a vezető tisztségviselők speciális felelősségére szabály nincs (Ptk. 3:347. §). Ugyancsak nincs ilyen szabály az alapítványoknál, illetve a költségvetési szerveknél sem. Az egyesülések vezető tisztségviselőire viszont a Ptk. 3:268. § (3) bekezdésénél fogva a Ptk. 3:118. §-t alkalmazni kell.
Az egyszemélyes társaságnál a vezető tisztségviselőt az egyedüli tag írásban utasíthatja, az utasítást a vezető tisztségviselő a Ptk. 3:112. § (3) bekezdése szerint "köteles végrehajtani". A Ptk. azonban - szerintem helytelenül - nem veszi át a Gt. 22. § (5) bekezdésének azon garanciális szabályát, hogy az utasítás végrehajtása főszabályként mentesíti a vezető tisztségviselőt törvényben meghatározott felelőssége alól. Természetesen meg kell tagadnia az utasítás teljesítését, ha az bűncselekményre vezetne, de az egyéb jogszabályoknak, illetve az alapító okiratnak (alapszabálynak) való megfelelést az eddigi joggyakorlat szerint nem kellett az egyszemélyes kft.-k, illetve rt.-k utasított vezető tisztségviselőinek vizsgálnia. A Ptk. új szabályozásából viszont az is következhet, hogy a vezető tisztségviselő általános jelleggel mérlegelni köteles az utasítás törvényességét, és ha az utasítás törvénysértő, úgy mégis meg kell tagadnia az utasítás teljesítését. Ha pedig ezt nem teszi, vezető
- 6/7 -
tisztségviselői felelőssége - legalábbis a harmadik személyekkel szemben a 6:541. § szerint - fennáll. (Belső viszonylatban, tehát a társasággal szemben nyilván nem, hiszen az egyedüli tag képviseli a vezető tisztségviselővel szemben e vonatkozásban a társaságot.)
Egyszemélyes kft.-nél, illetve rt.-nél előfordulhat, hogy az egyedüli tag saját magát jelöli ügyvezetőnek. Ez esetben szerintem törvényi rendelkezés hiányában a károsult választhat, hogy tagként vagy ügyvezetőként, esetleg mindkettőként perli a károsultat kártérítésért.
Az elismert vállalatcsoportnál az uralmi szerződésben meghatározott módon az egységes üzletpolitika keretében áll fenn függelmi viszony az uralkodó társaság, illetve az ellenőrzött társaságok között. Az uralkodó társaság ügyvezetése az uralmi szerződésben meghatározott keretek között a Ptk. 3:55. § (1) bekezdése szerint az ellenőrzött társaság ügyvezetését utasíthatja. Az (5) bekezdés szerint az ellenőrzött tag ügyvezető tevékenységét az uralkodó tag irányítása alatt nem az adott ellenőrzött társaság, hanem az egész vállalatcsoport üzletpolitikájának elsődlegessége alapján köteles ellátni. Mentesül az ellenőrzött társaság tagjaival szembeni felelősség alól, ha tevékenysége megfelel a jogszabályoknak és az uralmi szerződésnek. Ebből következik, hogy az uralmi szerződés alapján eljáró leányvállalati vezető tisztségviselővel szemben nem járhat eredménnyel sem az ellenőrzött társaságnak, sem a társaság tagjainak kártérítési igénye. Ha pedig az ellenőrzött társaságot felszámolják, az uralkodó társaság a ki nem elégített hitelezők követeléseiért objektív alapon helytállni tartozik, amely helytállási kötelezettsége alól mentesül, ha bizonyítja, hogy az ellenőrzött társaság fizetésképtelensége nem a vállalatcsoport egységes üzletpolitikája következtében állt be (Ptk. 3:59. §). A Ptk. ezen rendelkezése szerintem megelőzik a Cstv. 30/A. §-át, illetve a Ptk. 3:118. §-át, amely utóbbiak a vállalatcsoport körében nem alkalmazhatók.
A Ptk. a gazdasági társaságok körében (de csak ott, egyesületnél-alapítványnál ilyen intézmény nincs) kiszélesítette a 2006-os harmadik Gt.-ben a német jog hatására megjelent felmentvény intézményét. Ha a vezető tisztségviselő a Ptk. 3:117. §-a alapján ilyen felmentvénnyel rendelkezik, úgy a társaság a vezető tisztségviselővel szemben kötelezettségszegés (azaz a Ptk. 3:24. § szerinti szerződésszegés) címén csak akkor léphet fel kártérítési igénnyel, ha a felmentvény megadásának alapjául szolgáló tények vagy adatok valótlanok vagy hiányosak voltak. A felmentvény ugyanis azt jelenti, hogy az adott üzleti évben a vezető tisztségviselő által kifejtett ügyvezető tevékenység megfelelt a gazdasági társaság érdekeinek. A felmentvényt általában az éves rendes tag(köz)gyűlésen adják meg az eredmény beszámoló elfogadásával együtt. Hangsúlyozni kell, hogy a felmentvény - kivéve, ha a vezető tisztségviselői megbízás két tag(köz)gyűlés között szűnik meg - az adott üzleti évre vonatkozik, és a társaság, illetve a vezető tisztségviselő közti jogviszonyt érinti, azaz nem terjed ki hatása a vezető tisztségviselők harmadik személyekkel (ide értve a társaság tagjait is) szembeni kárfelelősségre.
Már volt szó róla, hogy az új Ptk. kártérítési jogunkat alaposan átépítette és ez szükségessé teszi a jogi személyek körében a vezető tisztségviselők reparatív polgári jogi felelősségi rendszerének átfogó megújítását is.
Bár a Ptk. 6:144. § alapján a deliktuális felelősség továbbra is mögöttes jogterülete számos vonatkozásban a kontraktuális felelősségének, a két felelősség megállapítása alapvetően más szempontok alapján történik. A szerződésszegések okozott károkért való felelősségnél a kimentésnél a károkozó helyzete nehezedett, mégpedig - mint látni fogjuk - részben a veszélyes üzemek felelősségéhez való közeledés, részben az előreláthatóság követelményének beépítése folytán, ugyanakkor a teljes kártérítés elvének áttörésével a kár mértékénél a károkozó helyzete enyhült. A Ptk. 3:24. § pedig a vezető tisztségviselők jogi személyekkel szemben fennálló kártérítési felelősségénél egy az egyben (tehát még a "megfelelő alkalmazást" sem mondta ki, amelyet Gál Judit több előadásában megalapozottan kifogásol) alkalmazni rendeli az általános szerződésszegési szabályokat. A Ptk. 6:145. § pedig a kétfajta kártérítést élesen elhatárolja egymástól és kimondja, hogy e kétfajta kártérítést együttesen nem lehet alkalmazni. Míg a Gt.-ben nem volt éles különbség a belső (jogi személlyel szembeni) és a külső (harmadik személyekkel szembeni) kártérítési felelősség között és a külső felelősség csak két lépcsőben érvényesülhetett a vezető tisztségviselővel szemben (a károsultak a jogi személlyel szemben kellett fellépnie, és a jogi személy fordulhatott vissza a vezető tisztségviselővel szemben az ő káráért), most a helyzet döntően megváltozott.
A Ptk. megszüntette a nem vagyoni kár fogalmát és helyette bevezette a személyiségi jogok megsértése esetén a deliktuális kártérítés mögöttes jogterületével rendelkező sérelemdíjat (Ptk. 2:52. §). Sérelemdíjat igényelhet személyiségi jogai megsértése miatt a vezető tisztségviselővel szemben a saját jogi személye (pl. üzleti tikok megsértése, goodwill lerontása stb.), de harmadik személy is, mégpedig deliktuális, illetve kontraktuális alapon.
A Ptk. újdonsága, hogy - helyesen - törekszik elválasztani a tagok, illetve a vezető tisztségviselők jogi személy tartozásaiért való objektív helytállási kötelezettségét a
- 7/8 -
tagok, illetve vezető tisztségviselők jogellenesen okozott károkért való kártérítési felelősségtől. A károkozás ugyanis - ha nincs jogellenességet kizáró körülmény, amely esetben jogszabály alapján csak kártalanítás jár (Ptk. 6:564. §) - önmagában jogellenes (Ptk. 6:518. §). A Ptk. emellett most már nem az alapelvek között, hanem az egyéb kötelemkeletkeztető tények körében helyezi el az ún. utaló magatartást, amely az üzleti világban főleg a szándéknyilatkozatokkal kapcsolatban merül fel. Ez sem felelősségi, tehát kártérítési, hanem "megtérítési" tényállás. Tudniillik a Ptk. 587. §-a kimondja, hogy ha valaki más jóhiszemű személyt szándékos magatartással arra indít, hogy alapos okkal olyan magatartást tanúsítson, amely alapján őt önhibáján kívül károsodás éri, a bíróság az utaló magatartást tanúsítottat a kár részben vagy egész való megtérítésére kötelezheti. Ez tehát csak egy lehetőség a bíróság számára: megteheti, de nem kell így tennie, emellett ha a kötelezés mellett dönt, úgy diszkrecionális döntést hozhat, tudniillik a teljes kárt megítélheti, de kötelezhet csak részleges megtérítésre is.
A szerződésszegéssel okozott kárfelelősséggel a vagyoni kár nemcsak a hagyományos elemek szerint osztódik (damnum emergens, lucrum cessans, költségek), hanem új kárfogalmak is beléptek a szabályozásba - tapadó kár, következménykár stb. (Ptk. 6:143. §). Ezeket az új kárfogalmakat a vezető tisztségviselők kártérítési felelősségénél is érvényesíteni kell.
A Ptk. 3:24. §-a kimondja, hogy a jogi személynek ügyvezetési tevékenysége során okozott károkért a vezető tisztségviselő a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel. A szabály elvi alapja helyes, hiszen a vezető tisztségviselő faktikus vagy írásbeli megbízási szerződés, illetve munkaszerződés alapján végzi a jogi személy ügyvezetését.
A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályait a Ptk. 6:142. §-a tartalmazza. E szerint, aki szerződésszegéssel (ez a jogellenes magatartás) a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni, kivéve, ha
a) a szerződésszegést "ellenőrzési körén kívül eső körülmény" okozta, (ez a veszélyes üzemek felelősségéből áthozott külső ok, amelynek azonban nem kell elháríthatatlannak lennie, de az átlagos vétkességi felelősségnél mindenképp több). Hogy mi egy adott társaságnál az adott vezető tisztségviselő ellenőrzési köre, ez milyen mélységű stb., ezt az eset összes körülményei alapján a bíróságnak kell eldöntenie,
és
b) ez a körülmény a másik féllel való szerződéskötéskor az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsítása esetén a károkozó által nem volt előrelátható (ez az alapvető újdonság),
c) és az sem volt az adott helyzetben általában elvárható, hogy a károkozó ezt a körülményt "elkerülje", illetve a kárt más módon elhárítsa (ez a harmadik eset emlékeztet a legjobban a korábbi vétkességi felelősségre).
A vezető tisztségviselők körében a b) pont értelmezése okozza az alapvető problémát. Tudniillik, amikor a vezető tisztségviselőnek a jogi személlyel való szerződéses jogviszonya létrejön, a vezető tisztségviselő (talán az előtársaság a viszonylagos kivétel) még nem lát el ügyvezető tevékenységet, tehát kárt sem tud okozni. Ebben az időpontban általában előre még nem látható semmilyen károkozó körülmény. Az előreláthatóságot ezért szerintem nem a szerződéskötéskor, hanem konkrét ügyvezetői döntések meghozatalakor kellene vizsgálni. A vezető tisztségviselők esetében tehát a Ptk. 6:142. §-hoz kiegészítést kellett volna a Ptk.-ban fűzni, és kimondani, hogy az előreláthatóságot az adott és a későbbiekben kárt okozó ügyvezetői döntések időpontjában kell vizsgálni.
A jelenlegi tételesjogi helyzetben talán megoldást jelenthet a Ptk. 6:145. §-a, amely szerint a szerződés teljesítése során okozott károkra a Ptk. 6:142. §-t megfelelően alkalmazni kell. A vezető tisztségviselő ugyanis úgy teljesíti vezető tisztségviselői szerződését, hogy ügyvezetési döntéseket hoz, ügyvezetési cselekményeket végez. Ha ezekkel a jogi személynek kárt okoz, akkor a Ptk. 6:142. § megfelelő alkalmazása (persze a Ptk. 6:145. §-t egészen más okokból iktatták a törvénybe) azt jelenti, hogy az előreláthatóságot nem az ügyvezetői szerződés megkötésének, hanem az adott ügyvezetői döntés időpontjára nézve kell vizsgálni.
A Ptk. 6:143. § a szerződésszegéssel okozott károknál eltér a teljes kártérítés elvétől és a kárfogalom körében bevezeti a szerződéses szolgáltatásban okozott ún. tapadó kár, illetve a károsult vagyonában ezen túl okozott ún. következménykár fogalmát. A tapadó kárt teljes mértékben meg kell téríteni, de a következménykárt csak szándékos károkozás esetén. Emellett a következménykár főszabályként nem foglalja magában az elmaradt hasznot (csak a tényleges kárt, illetve a költségeket). Az elmaradt hasznot csak akkor kell megtéríteni, ha a károsult (tehát nem a károkozó, azaz a bizonyítási teher átfordul) bizonyítja, hogy ez a kár a szerződés megkötésének időpontjában az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsítása esetén a károkozó által objektíven előrelátható volt.
A vezető tisztségviselő szolgáltatása a jogi személy részére az ügyvezetés. Az abban okozott (helyesebben: az ezáltal okozott) kár viszont nehezen meghatározható és még nehezebben különböztethető meg a jogi személy egyéb vagyonában okozott kártól, hiszen az ügyvezetés a jogi személy vagyonának kezelésére is kiterjed. A tapadó, illetve a következménykár tehát szerintem a vezető tisztségviselő esetében nem szétválasztható. Továbbá az elmaradt haszon megtérítésének kizárása, illetve a bizonyítási teher átfordítása a vezető tisztségviselőknél nem indokolt. Nehezen értelmezhető e körben a szándékosság fogalma is. Az ügyvezetői döntés nyilván szándékos, de az ezzel okozott kárt a vezető tisztségviselő főszabályként nem szándékolja. Alkalmazzuk-e a kártérítési jogban a büntetőjognak a praeter intencionális bűncselekményekre kialakított technikáját (azaz állapítsuk meg a károkozás
- 8/9 -
szándékosságát), avagy - és ez szerintem a polgári jog logikájának jobban megfelel - soroljuk be ezt az esetet a luxuria fogalomkörbe, azaz ne minősítsük ezt szándékosságnak?
A vezető tisztségviselők belső felelősségénél még hangsúlyozni kell néhány többletelemet.
a) Különösen figyelembe kell venni a károsult jogi személy önhibáját, amelynek alapvető esete a tag(köz)-gyűlés határozata, amelynek végrehajtása okozhatja a károkozást.
b) Önmagában a veszteség, a gazdasági hátrány nem alapozza meg a vezető tisztségviselői kártérítési felelősséget - pusztán objektív jogi felelősség nincs, szükséges a Ptk. 6:142. §-ban foglalt tényállás megvalósítása is. (A veszteség, a hátrányokozás esetlegesen a vezető tisztségviselő idő előtti visszahívására vezethet, de ez nem felelősségi tényállás.)
c) Figyelembe kell venni a Ptk. 6:534. §-nak azon új szabályát, amely lehetővé teszi a bíróság számára, hogy ne a károkozáskori, hanem az ítélethozatali értékviszonyok szerint állapítsa meg a kártérítés mértékét.
d) A vezető tisztségviselővel szemben a kártérítési igényt a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetében a megszűnés után, a megszűnéskor tagsági viszonyban állók érvényesíthetik a Ptk. 3:117. § (5) bekezdése alapján, mégpedig a nyilvántartásból való jogerős törlés napjától számított egyéves jogvesztő határidőn belül, mégpedig a tagnak a megszűnt társaság vagyonából jutott rész arányában.
e) A vezető tisztségviselő a társasággal kötött szerződésben a társasággal szembeni kártérítési felelősséget - a szándékos károkozás kivételével (a Ptk. 6:152. §-ban foglalt további eset, e körben nem játszik szerepet) - kizárhatja, illetve korlátozhatja. Kérdéses azonban, hogy a gazdasági társaság fog-e olyan vezető tisztségviselőt választani az ügyvezetés ellátására, aki kárfelelősségét eleve kizárja.
f) A Ptk. 6:152. § külön szabályt állapít meg az ingyenes szerződésekre, márpedig a gazdasági társaságoknál is előfordulhat, hogy a vezető tisztségviselő ingyenesen látja el az ügyvezetést, a nonprofit egyesületeknél és alapítványoknál pedig főszabály az ingyenes tisztségviselés.
Az általános felelősségi szabálytól való eltérés azonban az ingyenes vezető tisztségviselői jogviszonyoknál nem a kimentő körülményekre vonatkozik, azok - szerintem helytelenül - azonosak a visszterhes és az ingyenes szerződések körében. Az ingyenes szerződéseknél a Ptk. 6:147. §-a alapján a megtérítendő kár szűkül és a bizonyítási teher fordul: a tapadó kárt csak akkor kell megtéríteni, ha az ingyenesen szerző károsult (ez a vezető tisztségviselők esetében a jogi személy) bizonyítja, hogy a kárt a károkozó szándékosan okozta, a következménykárt pedig csak akkor, ha a károkozó nem tudja bizonyítani, hogy kárt okozó magatartása a Ptk. 1:4. §-a alapján nem volt felróható. Mivel a vezető tisztségviselőknél a következménykár az előzőekben kifejtettek szerint beolvad a szolgáltatáshoz tapadó kárba, gyakorlatilag az ingyenesen tevékenykedő vezető tisztségviselő az általa jogellenesen (szerződésszegéssel) okozott kárért csak akkor felel a jogi személlyel szemben, ha a jogi személy bizonyítja, hogy a kárt a vezető tisztségviselő szándékosan okozta.
A deliktuális felelősség körében a már említetteken túl egy lényeges változás történt. Maga a felelősségi alapszabály, bár három paragrafusból összerakva (Ptk. 6:518., 6:519., 1:4. §) lényegében megfelel a régi Ptk. 339. §-nak, azaz a felróhatóságon alapuló exculpációs (vétkességi) felelősség a deliktuális felelősség körében fennmaradt. Az előreláthatóságot azonban - és ez az újdonság - e körben is beépíti a kártérítés körében az új Ptk., mégpedig igen "csalafinta" módon. Kimondja ugyanis, hogy a jogellenes magatartás és a kár között nem állapítható meg az okozati összefüggés, ha a kárt a károkozó nem láthatta előre (persze objektíven, az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsításával). A bizonyítási teher azonban az okozati összefüggés tekintetében nem a károkozót, hanem a károsultat terheli, márpedig károsulti oldalról igen nehéz bizonyítani, hogy a károkozással kapcsolatban a károkozó mit láthatott előre és mit nem. Ez a szabály tehát szerintem igen vitatható, mert indokolatlanul csökkenti a károkozó reparációs kötelezettségét.
Ami nagy vihart kavart, az a vezető tisztségviselők felelősségével kapcsolatos teljesen új szabály. A Ptk. 6:541. § ugyanis kimondja, hogy ha a vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenységével "összefüggésben" harmadik személynek kárt okoz, úgy a jogi személlyel egyetemlegesen felel a károsulttal szemben. A Ptk. létrehozásának folyamatában állandóan arról volt szó, hogy emelni, fokozni kell a jogi személyek vezető tisztségviselőivel szemben a felelősségi követelményeket, ezért azután az első időszakban szinte mindenki úgy értelmezte ezt a rendelkezést, hogy ha a vezető tisztségviselő ügyvezetői tevékenysége során harmadik személyeknek (márpedig a tag is az) kárt okoz, ezért a jogi személy mellett (aki ezért eddig egyedül felelt) egyetemlegesen a vezető tisztségviselő is felel. Ez a szabály azt jelentené, hogy megszűnik az addigi kétlépcsős rend, a teljes kárt a jogi személy kihagyásával bármelyik vezető tisztségviselővel szemben érvényesíteni lehet.
Az irodalom - és ebbe beleértem a Ptk. kommentárokat is - azonban ma már teljesen megoszlik e kérdésben. Ebbe belejátszik a vezető menedzserek és egyes külső befektetői csoportok tiltakozása is. Kialakult egy olyan értelmezés - főleg a Ptk. ezen részének kidolgozói részéről -, hogy nem arról van szó, amikor a vezető tisztségviselő ügyvezetői tevékenységében, a jogi személy szerveként, képviselőjeként eljárva okoz kárt, hanem arról, hogy nem ekként, de ehhez valamilyen módon kapcsolódva kerül sor a károkozásra. Olyan példákat hoznak fel, hogy a vezető tisztségviselő igazgatósági ülésen gondatlanságból összetör egy igen értékes vázát, avagy "ellopja" (?) egy másik igazgatósági tag mobiltelefonját. Ez esetben azonban nem a vezető tisztségviselő, hanem a jogi személy felelőssége fokozódott, hiszen
- 9/10 -
eddig az ilyen károkért kizárólag a vezető tisztségviselő felelt "magánemberként".
A Ptk. 6:541. §-t a vezető tisztségviselő ügyvezetői döntéseire vonatkoztatja az irodalomban például Bodzási Balázs, Török Tamás, Nochta Tibor, Juhász László, Verebics János, Mohai Máté és jelen cikk írója. Nem a jogi személy ügyvezetése körében okozott károkra vonatkoztatja az irodalomban Vékás Lajos, Kisfaludi András, Lábady Tamás, Gárdos István és Gárdos Péter, (Csehi Zoltán egészen másként érvel, szerintük nem az ügyvezetői döntés, hanem annak végrehajtása okozza a kárt).
A Complex Kiadó Ptk. kommentárjában Lábady Tamás világosan leszögezi, hogy a Ptk. 6:541. § nem arra az esetre vonatkozik, amikor a vezető tisztségviselő ügyvezetői tevékenységgel okoz kárt, mert akkor kizárólag a jogi személy felel. Nem a vezető tisztségviselő felelősségfokozásáról van itt szó, hanem fordítva, a jogi személy felelősségének fokozásáról, tudniillik, ha a vezető tisztségviselő magánemberként okoz kárt, de az összefüggésbe hozható ügyvezetési megbízásával (lásd a váza- vagy a telefonpéldát), akkor a vezető tisztségviselő mellett - mégpedig egyetemlegesen -a jogi személy is felel. Ezt Lábady arra alapítja, hogy a jogi személy a vezető tisztségviselő kiválasztásánál miért nem járt el gondosabban. Ez az egyetemleges felelősség egyébként a hitelezők érdekeit is szolgálja. (Lábady ezt az álláspontját megerősíti a "Tanulmányok az új Ptk.-ról" című kötetben is.)
Az Opten kommentárban Orosz Árpád a Ptk. 6:541. §-t egyértelműen a vezető tisztségviselő ügyvezető tevékenységére értelmezi.
A HVG-ORAC Kiadó kommentárnak mind az első, mind a második kiadásában Török Gábor a Ptk. 6:541. §-t ugyancsak a vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenységére véli alkalmazhatónak. A HVG-ORAC Kiadó "Gazdasági társaságok - cégtörvény" című kiadványában is ez az álláspont található, most már e tanulmány szerzőjének tollából.
Véleményem szerint, ha a Ptk. jelenlegi szövegét elemezzük, úgy megalapozottabb az az értelmezés, mely szerint ez a rendelkezés a vezető tisztségviselő ügyvezetés keretében, ügyvezetőként hozott döntéseire, cselekményeire vonatkozik. A nyelvtani értelmezés valóban lehet kétféle, nevezetesen, hogy az "összefüggésben" szót szorosabb, vagy tágabb értelemben kívánjuk-e érteni. (Persze a paragrafus szórendje sem a tágabb értelmezést támasztja alá, nem véletlen, hogy Vékás Lajos és Csehi Zoltán is szórendi hibáról beszél.) A rendszerező, a joglogikai értelmezés azonban egyértelműen nem a jogi személy, hanem a vezető tisztségviselővel szembeni felelősségfokozás törvényhozási szándékát támasztja alá. Tudniillik:
a) a Ptk. nem vette át a Gt.-ből azt a szabályt [30. § (1) bekezdés], mely szerint a vezető tisztségviselő ügyvezetői tevékenységével okozott károkért a jogi személy (és nem a vezető tisztségviselő) felel;
b) a vezető tisztségviselő vagy megbízottként, vagy munkavállalóként jár el. A Ptk. 6:540. § is az "összefüggésben" szót használja a munkavállaló felelősségénél, az pedig egyértelmű, hogy ezt a rendelkezést a munkavállaló munkáltatónál végzett munkatevékenységére kell vonatkoztatni. Ugyanez a helyzet a Ptk. 6:542. §-nál a megbízott tevékenységre nézve;
c) az a bírói gyakorlat, amelyre a jogi személy felelősségének áttörésével kapcsolatban hivatkoznak, egyértelműen a vezető tisztségviselő ügyvezetői tevékenységével kapcsolatban merült fel (szándékosság, joggal való visszaélés).
Figyelemmel azonban a kialakult vitára és annak gazdasági jelentőségére, egyetértek Kemenes István azon álláspontjával, hogy ezt a problémát törvényi - ebben az esetben törvénymódosítási - úton kell rendezni.
A rendezés során alapvetően azt kell megvizsgálni, hogy
a) szükség van-e arra, hogy a jogi személy mellett maga a vezető tisztségviselő is feleljen egyetemlegesen azokért a károkért, amelyet a jogi személy ügyvezető tevékenysége során okoz?
b) szükség van-e arra, hogy ha a vezető tisztségviselő nem ügyvezetési tevékenysége során, de azzal szűkebb vagy tágabb kapcsolatban kárt okoz, azért a jogi személy is feleljen?
Válaszom mindkét kérdésre nemleges. Kezdjük a b) ponttal, mert ott a válasz egészen könnyű. Szélsőséges, gyakorlatilag alig előforduló esetekről van szó: vezető tisztségviselők általában nem szoktak igaztósági üléseken törni-zúzni vagy mobilokat lopkodni. No meg meddig terjed az összefüggés? Ha a vezető tisztségviselő cégautóval tárgyalásra menet karambolozik, a kárt a jogi személy viselje? Aligha lenne ez helyes. Nincs szükség szerintem ezeknél a károknál a jogi személyt mesterségesen a vezető tisztségviselővel egy sorba állítani. Ezekkel a kivételes esetekkel kapcsolatban az eddigi gyakorlatban semmilyen probléma nem merült fel. Mesterséges konstrukció lenne egy ilyen szabály.
De nincs szükség e szabályra a vezető tisztségviselő ügyvezető tevékenységével kapcsolatban okozott károk vonatkozásában sem. Ha a vezető tisztségviselő munkavállaló, akkor a Ptk. 6:540. §-sal, ha megbízott, úgy a Ptk. 6:542. §-sal kezelhető az az eset, amikor át kell törni a jogi személy egységes felelősségét, és felelősségátvitelt kell végrehajtani a vezető tisztségviselő irányában. Ez pedig - az eddigi bírói gyakorlat szerint is - a szándékos károkozás, avagy a joggal való visszaélés, amit egyébként a Ptk. 2008-as szakértői javaslata is tartalmazott a vezető tisztségviselőknél. Ha tehát a vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenységével harmadik személynek szándékosan vagy joggal való visszaéléssel kárt okoz, úgy a Ptk. 6:540. §, vagy Ptk. 6:542. §-okhoz kapcsolódva a jogi személlyel együtt egyetemlegesen feleljen a károsulttal szemben, minden más esetben a jogi személy felel egyedül a vezető tisztségviselők által e minőségükben okozott károkért.
A felmerült probléma tehát a Ptk. 6:541. § hatályon kívül helyezésével oldható meg és egy olyan új szabállyal, hogy a vezető tisztségviselő a jogi személlyel egyetemlegesen felel a harmadik személynek okozott károkért, ha a kárt szándékosan vagy joggal való visszaéléssel okozta. Ez megszüntetné a vezető tisztségviselők és a külföldi befektetők bizonytalanságát és nem lenne sérelmes a hitelezői érdekek szempontjából sem. Mivel pedig az
- 10/11 -
egyesületek - alapítványok körében a vezető tisztségviselői felelősség jelentős fokozása visszatart a nonprofit szervezetekben való tisztségviseléstől, a Ptk. 6:541. § törlése hozzájárulhatna a civil szféra erősítéséhez is.
Kérdéses, hogy kizárhatja-e a vezető tisztségviselő a harmadik személyekkel szembeni felelősségét, akár a vezetői tisztségviselési megállapodásában, akár később, esetleg a károkozás után. A régi Ptk. 314. § csak a károkozás előtt tette ezt lehetővé, most a Ptk. 6:526. § nem állít fel időbeli korlátot, ugyanakkor a súlyos gondatlanságot már nem hozza fel kizáró okként. Véleményem szerint nincs akadálya a jogi személy és a vezető tisztségviselő közt egy olyan megállapodásnak, amely - a szándékos károkozás kivételével - azt tartalmazza, hogy a harmadik személyekkel szemben a jogi személynek kell a kárt megtérítenie, és ha a károsult kérelme alapján a bíróság a vezető tisztségviselőt marasztalja, úgy a marasztalási összeget a jogi személy megtéríti a vezető tisztségviselőnek. ■
Visszaugrás
