Keywords: Freedom of Speech and Expression, Republic of Turkey, Turkish Penal Code Article 301, Anti-terrorism Legislation, Accession of Turkey to the European Union
A szólásszabadság korlátozása olyan súlyos emberi jogi jogsértés, amelyet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. cikkelye[1] és az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikkelye[2] nemzetközi szinten elítélnek.
Amikor a Török Köztársaság 1923-ban létrejött, vezetői egy nyugati típusú demokráciát kívántak létrehozni. Bár az 1980-83-as katonai diktatúra óta a szólásszabadságot az 1982. évi alkotmány 26. cikkelye[3] és számos jogszabály formálisan garantálta, az első török büntető törvénykönyv[4] 159. cikkelye kimondta: azok, akik nyilvánosan sértik vagy rágalmazzák Törökország, a Köztársaság, a Nagy Nemzetgyűlés [török parlament], a kormány, a minisztériumok, a katonaság vagy az igazságszolgáltatás erkölcsi jellegét, egytől hat évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel sújthatók.[5]
A szabad véleménynyilvánítás korlátozása Törökországban azon a jogi érvelésen alapul, hogy az állam biztonságát és egységét - különösen az örmény, a görög és a kurd nacionalisták fenyegetettségétől - meg kell őrizni. Az örmények esetében ugyanis Törökország folyamatosan tagadja, hogy az oszmán kormány által 1915-1923 között végrehajtott 1,5 millió örmény deportálása és megölése tömeggyilkosságot jelentett, s teszi ezt annak ellenére, hogy a tényt a történettudósok széles körben elfogadják és a huszadik század első nagy népirtásaként tartják számon.[6] Emellett a kurd nemzetiség Kelet-Törökországban évtizedek óta küzd, hogy autonómiát élvezzen, és saját államot hozzon létre, amely szintén közvetlen veszélyt jelent a Török Köztársaság területi integritására.[7] A ciprusi török ellenőrzés alatt álló terület egy részének görögök részére történő visszaszolgáltatásáról pedig folyamatos az Unió nyomása. Így különösen e három kérdést illetően a törökök úgy gondolják, hogy a szólásszabadság kontrollálatlansága veszélyt jelent az ország biztonságára, így az egyének jogainak korlátozásával legálissá, sőt szükségessé tették a büntetőjog eszközeit is használható állami cenzúrát.
A török büntető törvénykönyv 159. cikkelye 2002-ben[8] egy jogharmonizációs csomag részeként került volna módosításra annak érdekében, hogy a török törvényeket összhangba hozzák az Európai Unió követelményeivel és cserébe az ország megkapja régóta áhított EU tagságát. Ugyan a csatlakozás reményében Törökország számos reformot hozott, a véleménynyilvánítás szabadságát mégsem biztosították teljes mértékben.
A módosításra 2005-ben került sor. A korábbi 159. cikkely 301. cikkelyként formálódott újjá 2005. június 1-jei hatállyal és ekkor nyerte el azt a "hírhedt" tartalmát, mely szerint bűncselekményt követ el az is, aki a korábbi 159. cikkely rendelkezései mellett nyíltan becsméreli a "Törökséget" is. A jogszabály a törökség fogalmat külön nem definiálja, a jogalkalmazóra bízza, hogy az a török nemzetiséget, vagy török kormányzati intézményeket jelenti-e.[9]
Bevezetése óta a 301. cikkelyt számos helyi és nemzetközi emberi jogi aktivista bírálta a szólásszabadság, mint alapvető emberi jog megsértése miatt. A jogszabályhelyre hivatkozással ugyanis több tudóst, újságírót és írót vádoltak meg a törökség megsértésének vádjával, akik emiatt letartóztatásba is kerültek. Bár sokakat felmentettek, nem mindenkinek volt szerencséje, elég csupán Hrat Dink török-örmény újságíró, szerkesztő halálesetére[10] gondolnunk. A kiemelkedő esetek Orhan Pamuk[11], Hrant Dink[12], Taner Akçam[13] és Ragip Zarakolu[14] világszerte tárták fel a szólásszabadságot érintő jogsértést[15], és kritikákat fogalmaztak meg, illetve felhívásokat indítottak a török büntető törvénykönyv módosítására. Az Európai Unió Hrant Dink meggyilkolása után 2008-ban arra kényszerítette a török kormányt, hogy módosítsa a 301. cikket.[16]
Bár a módosítás csökkentette a börtönbüntetés mértékét, és előírta, hogy a vádirat benyújtásához engedélyt kell kérni az Igazságügy Minisztériumtól, a reformok mégsem biztosították a szólás- és a sajtószabadságot. 2011-ben a prominens török tudósok letartóztatásának hulláma nemzetközi szinten felháborodást keltett, mely a török kormányra újra nyomást gyakorolt a büntető törvénykönyv módosítása kapcsán. Az új igaz-
- 12/13 -
ságügyi reformokat 2012 elején terjesztették elő, de a 301. cikket ez mégsem érintette.
Az Európai Bizottság 2016-ban a török büntető törvénykönyv egyes rendelkezéseivel összefüggésben arra hívta fel a török állam figyelmét, hogy a büntetőjog eszközeit nem használhatja a politikai beszéd és az általános érdekű kérdések területén folyó nyílt viták során és az ezzel kapcsolatos esetleges jogsértések kezelésére a börtönbüntetés kiszabása nem felel meg a demokratikus szükségesség követelményének.[17]
Tanulmányom első részében az 1982-es Alkotmány után hozott szólásszabadságot érintő jogszabályokat vizsgálom. A kérdésben legmeghatározóbb jogszabályok egyike a büntető törvénykönyv 159. cikkelye volt, amely végül 2005-ben a 301. cikkellyé vált és többször esett át módosításokon. Szükséges megérteni, hogy a 301. cikkely nem az egyetlen olyan büntetőjogi rendelkezés volt, amely korlátozta a szólásszabadságot. A török büntető törvénykönyv számos olyan cikkelyt tartalmaz, amely törvénybe ütközőként bírálja el az elnököt, a miniszterelnököt, a katonaságot és az igazságszolgáltatási rendszert bírálókat. Ezt követően a 301. cikkely politikai indítékait, a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó jogszabályok elfogadásának okait és annak társadalomra gyakorolt hatását elemző szakirodalmat ismertetem.
Tanulmányomban a kvalitatív módszert használtam a kutatás elvégzéséhez. A tanulmány elsődleges és másodlagos forrásokból, folyóiratokból, újságcikkekből és történeti elemzésekből áll. A nem kormányzati szervezetek, köztük a Human Rights Watch és az Amnesty International kiadványai hasznosak voltak ahhoz, hogy hozzáférjek a törökországi nagy horderejű ügyek feldolgozásához, amelyek a nemzetközi közösség figyelmét a kérdés kapcsán felkeltették.
Az 1923-as Lausanne-i Szerződéssel[18] a Török Köztársaság békemegállapodást írt alá Európával, melyben napjaink határait megalapították. Az okmány a török állampolgárok számára bizonyos korlátozások mellett biztosította az alapvető jogokat, így a szólásszabadságot is.
A zsidókat, az örményeket és a görögöket kisebbségként kezelték, és alapvető jogokat biztosítottak számukra. A kurdokat viszont nem fogadták el kisebbségként, így nemzetiségi szempontból nem rendelkeztek egyenlő jogokkal.
Az 1926. évi 765. számú (1926. március 1.) török büntető törvénykönyv 159. cikkét elsősorban arra használták fel, hogy a kisebbségi jogok gyakorlása kapcsán magánszemélyeket büntessenek.[19] A cikkelyt 1936-ban, 1938-ban, 1946-ban, 1961-ben, 2002-ben és 2003-ban kétszer módosították, majd 2005-ben 301. cikkellyé módosult. Azonban egyik törvénymódosítás sem váltott ki olyan változást, amely az Európai Unió elvárásainak megfelelt volna.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
