Az okozati összefüggés egyike a kártérítési jog - ha nem a polgári jog - legtöbbet vitatott kérdéseinek. Ennek ellenére lényegében ma sem mondhatunk mást, mint Kauser Lipót 1939-ben: "A kártevés okozatossága problematikájának külföldi irodalma, különösképpen a német: szinte ijesztően nagy. Ezzel szemben a mi e tárggyal foglalkozó irodalmunk: meglepően kicsi."[1] A Polgári Törvénykönyv egyik kommentárja például az okozati összefüggéssel való részletes foglalkozás mellőzését a következőképpen indokolja: "Érdekesség, hogy a polgári jogban gyakorlatilag az okozatosság megítélése viszonylag kevés problémát jelent."[2] Az elméleti tisztázatlanság viszont oda vezet, hogy végeredményben ma nem lehet megállapítani, a bírói gyakorlat mit ért okozati összefüggés alatt.[3] Ezért is lehet különösen indokolt az ok-okozati összefüggéssel, mint a kártérítési felelősség egyik előfeltételével részletesebben foglalkozni. Az okozati összefüggésről azonban nehéz jó könyvet írni: egyrészt az irodalom áttekinthetetlen mérete keseríti meg a szerző munkáját, másrészt, mint ahogy azt Eörsi Gyula oly találóan megállapítja: az okozati összefüggés a kártérítési jogban mindenhol jelen van, ám sehol sem önállóan.[4] Ez utóbbi probléma mind egy ilyen mű szerkezeti tagolását, mind terjedelmének ésszerű keretek közt tartását szinte lehetetlenné teszi. Szalma József monográfiájában[5] arra a nem könnyű feladatra vállalkozott, hogy az okozatosságot - annak elméletét és gyakorlatát egyaránt - jogösszehasonlító módszerrel mutassa be. Mivel Magyarországon a teljesség igényével íródott könyv a témában legutóbb majd 70 évvel ezelőtt született Kauser tollából, és az ezt követő irodalom sem fordított különösebb figyelmet a
- 178/179 -
kérdéskörnek, a könyvet ezért túlzás nélkül lehet hiánypótlónak nevezni. Az alábbiakban az okozatossággal kapcsolatos főbb problémákat mutatjuk be Szalma műve alapján.
A mű első és második fejezete is részletesen foglalkozik az okozatosság fogalmával. Hagyományosnak tekinthető az a felfogás, miszerint az okozati összefüggés jogon kívüli fogalom, amelyet a jognak változatlan formában kell befogadnia.[6] Ez a jogon kívüli - sokszor természettudományosnak vagy logikainak nevezett - kauzalitás-fogalom nem más, mint a szükséges és elégséges feltételek tana (conditio sine qua non): minden olyan előzmény, amely nélkül az adott következmény (kár) nem következett volna be, annak okának tekintendő.[7] Viszonylag kevés olyan szerző van, aki a filozófia számos egyéb ok-fogalmával számot vetne,[8] és a kártérítési jog számára hasznosítani törekedne ezeket,[9] ezért megemlítésüket csak a teljesség igénye miatt hiányolhatjuk Szalma munkájából. Bár kétségtelenül igaz Zweigert és Kötz figyelmeztetése, hogy a jogösszehasonlító vizsgálódás során a kutató tanúsítson önmérsékletet az összehasonlítandó jogrendszerek kiválasztásakor,[10] mégis számottevően színesítette volna a képet annak a - például a common law-ra[11] vagy a spanyol jogra[12] jellemző -megközelítésnek a bemutatása, amely az okság hétköznapi fogalmát tekinti irányadónak. A köznapi szóhasználatban egy esemény okának azt a feltételt szokás tekinteni, amely a többi közül valamilyen okból (rendkívülisége, szokatlansága folytán) kitűnik, vagyis amely a hétköznapi felfogás szerint az eredményre ésszerű magyarázatként szolgál. Különösen azért lehet jelentősége ennek az ok-fogalomnak, mert "az élet rendes felfogása" és "a rendes élettapasztalat" tekintélyes hazai szerzők okozatossági elméleteiben is jelentős szerepet játszik,[13] másrészt mivel az okozati összefüggést
- 179/180 -
legtöbbször az "okoz" szó használata nélkül fejezzük ki, ezért bírósági ítéletekben is megjelenhet észrevétlenül. Végül megemlíthető a nézetünk szerint leginkább helytálló magyarázat, amely az okozati összefüggést funkcionálisan határozza meg. Eszerint a 'conditio sine qua non' nem filozófiai igazsága miatt helyes ok-fogalom, hanem azért, mert a kártérítés célja, funkciója szempontjából megfelelő: csak az tehető értelmesen felelőssé a kárért, akinek módjában állt volna megakadályozni azt.[14] Szalma találó megfogalmazása szerint az okozati összefüggés "szinte rámutat" a felelős személyre. Megjegyzendő ezzel kapcsolatban, hogy "[nem] tudománytalan jelenség az, hogy a funkcionális (rendeltetésszerű) okozatosság kutatási eredményei egymástól eltérőek, hiszen a maga nemében alkalmazott módszer a partikuláris, funkcionálisigazságtól nem tér el, ha interszubjektíve és logikailag ellenőrizhető."
A 'conditio sine qua non'-nal azonosított okozatosság közismerten 'túl tág', mivel teljességgel előreláthatatlan, atipikus károkat is a felelősség körébe von. Tankönyvi példa szerint a gyilkos anyja is "okozta" az áldozat hozzátartozóinak kárát, mert ha nem szüli meg fiát, ezek a károk sem következnek be. Szalma is helyesen utal arra, hogy ezért valamiféle jogi értékelésre (pontosításra) feltétlenül szükség van. A mű több helyen, változó terjedelemben és változatos elnevezésekkel tárgyalja az elmélet különböző válaszait a praktikus common law által egyszerűen "túl távoli károk"-nak (too remote damages) nevezett kérdéskörre. Az okkiválasztó elméleteket hagyományosan két csoportra szokás osztani.[15] Az individualizáló elméletek egy adott kárnak azt az előfeltételét tekintik oknak, amely a konkrét esetben valamiképpen kitűnik a többi közül: a döntő, elhatározó, a dolgok rendes folyását megváltoztató feltétel minősülhet oknak. A generalizáló elméletek ezzel szemben "az általános tapasztalatból indulnak ki és azt vizsgálják, hogy általában minő okoknak minő következményei szoktak lenni."[16] Legelterjedtebb, és sok helyütt ma is elfogadott[17] ilyen elméletnek az adekvát kauzalitás tana tekinthető, amely klasszikussá vált - ám korántsem vitathatatlan - megfogalmazását Ludwig von Traegernek köszönheti: Az okozati összefüggés akkor adekvát, "ha a károkozó körülmény a bekövetkezett eredményfajta objektív lehetőségét általánosságban nem csekély mértékben növeli."[18] Számos eltérő szövegezés is ismeretes, ám ezeket Szalma - valószínűleg terjedelmi okokból -nem ismerteti. A magyar elméleteket is számba veszi a mű, azonban teljesebbé tehette volna képet Kauser Lipót, Dezső Gyula, Meszlény Artur, Eörsi Gyula vagy a
- 180/181 -
legújabb irodalomból Petrik Ferenc felfogásának ismertetése. Általánosságban kritizálja Szalma az okkiválasztó elméleteket, mivel "vitathatatlan hozzájárulásuk ellenére nehézségekbe ütköztek, mert gyakorlati alkalmazásuk során az általánosság hézagainál fogva nem tudták lefedni a sajátos egyedi esetek összes felmerülő problémáit.". Ez annak ellenére igaz lehet, hogy ezt a kritikát Szalma definíciója ("az ok csak az az esemény, amelynek az okozat megfelel") sem kerülheti el.
Az okozatossági elméletekkel - különösen a funkcionális jogösszehasonlítás elvére figyelemmel[19] - összefüggésbe hozható számos más dogmatikai eleme a kártérítési jognak. Mindazok a módszerek összehasonlíthatónak tűnnek, amelyek azonos célt: a kártérítés mértékének ésszerű keretek közt tartását szolgálják.[20] Ennek megfelelően a mű több helyen is tárgyal az okkiválasztó elméletektől elérő felelősségkorlátozási módokat: a vétkesség, a normacél-elmélet, vagy éppen az objektív eredménybeszámítás tana tartozhat ide. Különleges figyelmet érdemelne e körben az előreláthatóság fogalma, amelyet már a második világháború előtti magyar magánjog is ismert, és amely a jelen kori polgári jogi kodifikáció során is kiemelkedő szerephez jutott.[21] Felmerült ugyanis az igény, hogy a felelősség mérséklését a mainál kiszámíthatóbb alapokra kell helyezni.[22] Megválaszolásra vár tehát az a kérdés, hogy megfelelő-e - különösen a deliktuális felelősség körében - a kártérítés mértékét egyetlen külsődleges szabály alkalmazásával szabni? Tekintélyes szerzők kételkednek ebben és a problémát törvényi rendelkezés helyett a bíró mérlegelésére bíznák,[23] sőt olyan felfogás is ismeretes, amely a dogmatikai elemek (jogellenesség, felróhatóság, kár, okozati összefüggés) közötti merev elválasztás lehetőségét általában tagadja, és a jogi értékelő mozzanatot helyezi a középpontba.[24] A későbbi "okozatossági" kutatásoknak tehát a jogösszehasonlítás eredményeit felvonultatva arra kell koncentrálnia, hogy melyik korlátozási mód a legésszerűbb, és a törvény eltérő értelmezési lehetőségei közül a bírónak milyen jogpolitikai ismérvek alapján kell döntését meghoznia.[25]
- 181/182 -
A könyv egyik legnagyobb érdeme talán az, hogy kísérletet tesz az okozati összefüggés bírói gyakorlatának teljes körű feldolgozására és értékelésére. Nincs könnyű helyzetben, aki erre vállalkozik, mert - Harmathy időtálló megállapítása szerint - bár "a kártérítés korlátozását el lehet érni az okozatosság vonalán is, de az ítélkezési gyakorlatban megfigyelhető, hogy az okozatosság kérdésével elkülönítetten, önálló szereppel nagyon keveset foglalkoznak."[26] Ezért nem kifogásolhatjuk, hogy nem sikerül olyan bírósági ítéletet "felmutatni", amely valamely kauzalitáselméletre hivatkozva az okok közül válogatott volna. Nehezebben védhető ezzel szemben olyan esetek ismertetése, amelyek - bár bizonyos kártérítési jogi kérdések szempontjából igen érdekesek - okozatossági problémákat nem vetnek fel (egy esetnél Szalma is megjegyzi, hogy "nehéz lenne az ügyet doktrinális, továbbá jogi okozatossági szemszögből elemezni"). Azon kevés esetek közül, amelyekben a bíróság túllépett a feltételek egyenértékűségének tanán, kiemelt figyelmet szentel a mű a "fóliás virágkertészeti eset"-ként elhíresült ügynek (BH 1993.6.355). Röviden arról volt szó, hogy az alperes által okozott balesetben megsérült felperes kórházba került, és ezért nem tudta fóliás virágtermesztési tevékenységét folytatni. Miközben a kórházban tartózkodott, egy éjszakai lehűlés és a fűtőberendezésnek a károsult önhibájából eredő meghibásodása következtében elfagytak a növényei. A Legfelsőbb Bíróság - az elsőfokú ítélettel ellentétben - tagadta a baleset és a fagykár közti okozati összefüggést, és a kárt a felperes kizárólagos önhibájára vezette vissza. Szalma úgy értékeli az esetet, hogy "a közvetett jogilag releváns okozatosság fennforgásának megítélése szempontjából [...] döntő az a körülmény, hogy amennyiben a baleset nem áll be, a tulajdonos, kissé késve ugyan, de azért a fagykár beállta előtt elháríthatta volna-e a fűtőberendezés hiányosságait. Erre pedig akkor is lett volna mód, miután balesetet szenvedett." Ez az eset is példa lehet arra a bírói gyakorlatban felfedezhető tendenciára, amely az okozati összefüggést és a felróhatóságot nem választja el élesen, és e két elem együttes vizsgálatakor is nagyobb szerepet juttat felróhatóságnak.[27] Szalma konklúziója szerint a magyar praxis az okozatosságot elsősorban tényállási jellegű kérdésként kezeli, amelyet jogi minősítés útján - különösen felelősség-meghatározási funkciója tekintetében - jogi kérdéssé is alakít.
A mű tárgyalja többek között a mulasztás okozatosságának problémáját, a pszichikai okozás esetkörét, a szakértő károkozó felelősségét valamint az okozatosságról szóló közbenső ítéletet. Talán az okozati összefüggésnek a már említett természetéből - hogy
- 182/183 -
tudniillik a kártérítési jogban mindenhol jelen van - fakad, hogy olyan kérdések elemzésére is sort kerít Szalma, amelyek nem hozhatók közvetlen kapcsolatba a szoros értelemben vett okozatossággal. Ilyenként említhető példának okáért a biztosítási jogi rész, a kontraktuális és deliktuális felelősség elhatárolása, vagy éppen a személyiségi jogokról szóló negyedik fejezet tekintélyes része. Más, tradicionálisan az okozatosság fogalmával kapcsolatban tárgyalt problémának ezzel szemben viszonylag kevés figyelmet szentel a mű: szűk terjedelemben tér ki például a halmozódó okozás egyes olyan speciális kérdéseire, mint az alternatív, a kumulatív, a hipotetikus és a minimális kauzalitás. Ezek részletes tárgyalását már csak azért is hiányolhatja az olvasó, mert ahol érinti őket Szalma, ott rendkívül érdekes gondolatokat vet fel. Számottevő lépést tesz például a hipotetikus okozás (vagyis amikor a károkozó arra hivatkozik, hogy a kár később egyébként is bekövetkezett volna) "gordiuszi csomójának" elvágására: felfogása szerint ugyanis ez egy tekintet alá esik a közös okozással akkor, ha csak közel egyidejű cselekményekből következik be a kár. Az általánosan elfogadott megoldással ellentétes felfogást képvisel viszont többek közös károkozásánál: kármegosztást irányoz elő a magyar szakirodalom és a joggyakorlat által alkalmazott egyetemleges felelősség szabálya helyett.[28] Hasonlóan új gondolat a hazai jogi gondolkodásban a kontraktuális felelősség körében bevezetni javasolt okozatossági vélelem. Mindezek bővebb kifejtése feltétlenül számot tarthatna a magyar civilisztika széles körű érdeklődésére. A monográfia "Az európai deliktuális felelősségi jog okozatosság-elméletéről" szóló - némileg rövidre sikerült - fejezettel zárul, amely kitűnő forrásra (Christian von Bar monumentális jogösszehasonlító munkájára) támaszkodva mutatja be a témát. Csak remélni tudjuk, hogy Szalma művének folytatásaként egyszer megszületik a magyar jognak egy olyan feldolgozása, amely von Bar összehasonlító jogi tablójára a többi európai jogrendszer megoldásai mellé emeli a magyar jog hozzájárulását az okozatosság ott elemzett nehéz kérdéseihez.
Összegzésként elmondható, hogy Szalma József "elmélyedt tanulmányozást igénylő, szép magyar nyelven írt"[29] munkája hiánypótló mű a magyar kártérítési jogi irodalomban, és felétlenül alapul szolgálhat a polgári jogi kodifikációban közvetlenül hasznosítható további kutatások számára.■
JEGYZETEK
[1] Kauser Lipót: A kártevés okozatosságáról. Budapest: Magyar Jogász Egylet, 1939.
[2] Kemenes Béla - Besenyei Lajos: A kártérítés általános szabályai. in Gellért György (szerk.): A Polgári törvénykönyv magyarázata, Budapest: KJK-Kerszöv, 2001[4], 1113.
[3] Harmathy Attila: A kártérítés általános szabályai. in Petrik Ferenc (szerk.): Polgári jog - Kommentár a gyakorlat számára. Budapest: HVG Orac, 2004[2], 571.
[4] Eörsi Gyula: A jogi felelősség alapproblémái, a polgári jogi felelősség. Budapest: Akadémiai Kiadó, 447.
[5] Szalma József: Okozatosság és polgári jogi felelősség. Miskolc: Novotni, 2000. Első ismeretetése: Herpai Annamária: Szalma József: Okozatosság és polgári jogi felelősség. Jogtudományi Közlöny, 2001. 391-394.
[6] A magyar irodalomban Marton Géza: A polgári jogi felelősség. Budapest: Triorg (én.). 122., valamint Vékás Lajos: Előreláthatósági klauzula szerződésszegésből eredő igényekből. Magyar Jog, 2002/9. 514. képviselik ezt a felfogást. Szerzőnk sok helyen egyetérteni látszik Martonnal (26. és 35.), ám a mű összegzésében az okozatosság jogi minősítése mellett kötelezi el magát (188.).
[7] Ennek megállapítására az ún. gondolati elhagyásos módszer (Wegdenkmethode, but for test) szolgál.
[8] Maga Kauser (i. m. 35-67.) is hosszasan foglalkozik a filozófia berkeiben folyt vitákkal, ám termékenynek aligha minősíthetők ezek az elméleti tépelődések. A kauzalitás különböző filozófiai felfogásaira lásd különösen Horanszki Ferenc: Modern metafizika, Budapest: Osiris, 2001. 85-121.
[9] Pl. Martin Binns: Inus-Bedingung und strafrechtlicher Kausalbegriff. J. L. Mackies Kausalanalyse und ihre Übertragung auf das Strafrecht. Baden-Baden: Nomos, 2001., Bertram Schulin: Der natürliche - vorrechtliche - Kausalitätsbegriff im zivilen Schadenersatzrecht. Berlin: Schweizer, 1976.
[10] Konrad Zweigert - Hein Kötz: Einführung in die Rechtsvergleichung auf dem Gebiete des Privatrechts. Tübingen: Mohr, 1996[3]. 40.
[11] H. L. A. Hart - A. M. Honoré: Causation in the Law. Oxford: Clarendon, 1967. 8.
[12] Christian von Bar: Gemeineuropäisches Deliktsrecht. Zweiter Band. München: C. H. Beck, 1999. 435.
[13] Pl. Benedek Ferenc: Római magánjog (Dologi és kötelmi jog). Pécs, 1995[2], 127.: "Jogi szempontból csak a releváns okozati összefüggést lehet a károkozónak beszámítani, vagyis azt, melynél az általános élettapasztalat szerint a kár bekövetkezte egy adott kár-okkal elegendő módon meg van magyarázva." Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. Budapest: Grill, 1933. 68.: "A bírónak a rendes élettapasztalat szerint kell eldöntenie azt, hogy valamely tényt okozatosnak tekint-e vagy sem."
[14] Franz Bydlinski: Probleme der Schadensverursachung nach deutschem und österreichischem Recht. Stuttgart: Ferdinand Enke Verlag, 1964. 10., valamint Theo Mayer-Maly: Zivilistische Kausalitätstheorie in Bewegung, Juristische Blätter 87 (1965). 442.
[15] E két fő irányzatot részletesen ismerteti Hart - Honoré i. m. 386-441.
[16] Nizsalovszky Endre: Kötelmi jog I. Általános tanok. Budapest: Mefesz Jogász Kör, 1949. 243.
[17] Elsősorban Németországban, Ausztriában és Portugáliában, ld. Bar i. m. 439., Vékás i. m. 515. a magyar bírói gyakorlattal kapcsolatban állapítja meg, hogy "a mérséklés módszeréül ma is - természetesen nem kimondva - az adekvát kauzalitás elve szolgálhat alapul."
[18] Ludwig von Traeger: Der Kausalbegriff im Straf- und Zivilrecht. Marburg: Elwert, 1904. 159.
[19] A funkcionális jogösszehasonlítás abból indul ki, hogy a jog bizonyos funkciókat eltérő fogalmi-jogtechnikai megoldásokkal, mégis alapvetően hasonlóan lát el; a jogösszehasonlító vizsgálódás középpontjában pedig a funkciónak (esetünkben a kártérítés korlátozásának) kell állnia, nem pedig a dogmatika "felszínének" (tehát az okozati összefüggés fogalmának). Zweigert - Kötz i. m. 33-45.
[20] E módszerek felsorolását lásd pl. Reinhard Zimmermann: The Law of Obligations. Cape Town: Juta, 1990. 989-990., a magyar irodalomból pedig Harmathy Attila: Felelősség a közreműködőért. Budapest: KJK, 1974. 243-251.
[21] Az új Polgári törvénykönyv koncepciója és tematikája. Magyar Közlöny különszám, 2003. 120. az előreláthatósági korlátot az elmaradt haszonként jelentkező károk körében tervezei bevezetni.
[22] Vékás i. m. 515.
[23] Marton i. m. 164-165. az előreláthatósági klauzulát keményen kritizálja, és a bíró szabad mérlegelését hangsúlyozza a kártérítés ésszerű mértékének meghatározásakor (uo. 298-300.).
[24] Bar i. m. 466. Érdekesség, hogy Eörsi i. m. 466-467. is úgy véli, határesetekben nem tárgyalható elkülönítve kötelezettségszegés, felróhatóság és kár, azonban szerinte "[a] határesetekből sohasem lehet rendszeralkotó következtetéseket levonni."
[25] Ezekre a jogpolitikai szempontokra ld. mindenekelőtt Bar i. m. 472-504. (Zurechnungskriterien der Kausalität). Sajnos, ilyen részletességgel a magyar szakirodalom még nem foglalkozott a témával.
[26] Harmathy (1974) i. m. 250., vö. Kemenes - Besenyi i. m. 1140.
[27] Harmathy (2004) i. m. 571., 576., Petrik Ferenc: Kártérítési jog. Az élet, testi épség, egészség megsértésével szerződésen kívül okozott károk megtérítése. Budapest: HVG Orac, 2002. 82.
[28] Nem új gondolata a magyar civilisztikának az egyetemleges felelősséggel szembeni fenntartás, ld. pl. Kemenes Béla: A többek károkozásának vitás kérdései a Ptk. tervezet tükrében. Magyar Jog, 1958/2. 50-55.
[29] Bíró György előszavából (Szalma i. m. 9.).
Visszaugrás
