The primary aim of this study is to examine the sport and its regulation from a historical perspective. The focus is primarily on the ancient Greek model, as it provides a historically documented environment that is probably the most comparable and influential to modern sports and sports organizations. Subsequently, the games of the Roman Empire - which are indispensable from historical legal studies - are also scrutinized. The study also delves into international regulations, with special attention to the Olympics, historically a prominent competition in sports events and serving as a model for regulatory foundations. The Olympics, as one of the largest international sports events in contemporary times, requires collaboration among many countries and cultures. Examining this can help understand the development of global sports regulation. The main thread of this examination within sports law is primarily highlighting the role of the state, and further, emphasizing that the regulation of sports was predominantly of administrative legal nature. Private legal rules in the field of sports could only be discussed meaningfully after the differentiation of sports activities.
Jelen tanulmány célja elsősorban a sport és annak szabályozásának vizsgálata történeti aspektusban. Elsődlegesen az ókori görög minta kerül előtérbe, hiszen itt találhatunk történelmileg igazoltan a mai sportokkal és sportszervezéssel leginkább összevethető és hatással lévő környezetet, majd az ókori jogtörténeti vizsgálatokból kihagyhatatlan Római Birodalom játékai is górcső alá kerülnek.
A tanulmány kitér továbbá a nemzetközi szabályozásra, különös tekintettel az olimpiára, a mely történelmileg a sportesemények egyik kiemelkedő versenye és mintaként szolgál szabályozási alapokat tekintve. Az olimpia, mint a napjainkban az egyik legnagyobb nemzetközi sportesemény számos ország és kultúra együttműködését igényli, és ennek a vizsgálata segíthet megérteni a sport globális szabályozásának fejlődését.
A vizsgálat fő vonala a sportjogon belül elsősorban az állami szerepvállalás kiemelése, továbbá, annak bizonyítása, hogy a sport szabályozása szinte kizárólag közigazgatási jogi jellegű volt. Magánjogi szabályokról a sport területén elsősorban a sporttevékenységek differenciálódása után beszélhettünk érdemben először.
Kulcsszavak: sportjog, jogtörténet, olimpia, közjog, Éliszi Királyság
- 5/6 -
A sport szó angol eredetű, jelentése játék vagy szórakozás. A kifejezés eredetét leszámítva, mindig is globális jelenségről volt szó, amely alapvetően magában foglal minden olyan tevékenységet, amely fizikai vagy szellemi kihívásokat tartalmaz, és meghatározott szabályok szerint, versengésszerűen zajlik. A Magyar Értelmező Kéziszótár a "képességek fejlesztése" szókapcsolatot és a "versenyszerűen" szót használja a definiálásra.
A sport kifejezés használata csak az újkorban vált elterjedtté, a modern sportmozgalom kialakulásával, de a kifejezés által jelölt tevékenység már a sport szó kialakulása előtt is jelen volt az egyes társadalmakban.
A sport története lényegében egyidős az emberiség történetével. Különböző régészeti leletek és kutatások alapján láthatjuk, hogy az élet fenntartása érdekében folytatott küzdelemből - például vadászat, halászat - különböző mozgásformák születtek, mint az önvédelem, futás, hajítás stb. Ezek a tevékenységek idővel kifejlődtek egy sajátos társadalmi cselekvéssorozattá, ami a küzdelemre való felkészülést jelentette. A késői őskőkorszakban megjelentek olyan hajítófegyverek, mint a parittya és a dárda, és ezeket természetesen ki kellett próbálni egy-egy vad elejtése érdekében, illetve a horda tagjainak mozgását előzetesen össze kellett hangolni. Kisebb analógiát alkalmazva fogalmazhatunk úgy is, hogy a csapat "ráedzett", gyakorolt egy-egy vad elejtésére, azaz tudatosan felkészültek az ilyen típusú megmérettetésre.[2]
Ahhoz, hogy a téma kellő pontosággal való elemzése érdekében el kell végeznünk bizonyos fogalmi elhatárolásokat. Az ókori államok - bár ismerték a sportot és azt komolyan is űzték - meghatározással nem rendelkeztek ezekre a cselekményekre. Az ilyenfajta vizsgálatok során tehát a mai és a korábbi sporttudományok fogalmainak a "rávetítése" történik a korabeli mozgáskultúrákra.
A sport, mint tevékenység, ahogy az előbbiekben említettem, több száz éve jelen van, azonban pontos fogalommeghatározással jelenleg sem rendelkezünk. Ennek egyik oka talán a diverzitás, hiszen a sportnak számos eltérő formája létezik, amelyeket nehéz egy általános definíció alá vonni. A többség éppen ezért ún. nyitott fogalomként asszociál a sportra, megőrizve ezzel a flexibilitást az elmúlt és elsősorban a modern kor változásaira tekintettel. Ennek következtében megállapíthatjuk, hogy a sport, mint definíció koronként, kultúránkét, de még nemzetenként is nagymértékben változhat.
- 6/7 -
A hatályos magyar sporttörvény, vagyis a sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Sport tv.) meghatározása szerint "sporttevékenységnek minősül a meghatározott szabályok szerint, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül, vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, amely a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgálja".[3]
Ha megvizsgáljuk a többi nemzeti sportjogi szabályozást, akkor azt láthatjuk, hogy sok helyen törvényi definíció nélkül használják a sportot az egyes jogszabályokban.[4] A nemzetközi jogalkotás ennek a problémának a kiküszöbölésére az Európa Tanács segítségével megalkotta talán a jelenleg legpontosabb meghatározást. Az Európai Sport Charta (1997) 2. cikk szerint: "sport minden olyan fizikai tevékenység, amelynek célja esetenként vagy szervezett formában a fizikai és szellemi erőnlét kifejezése és fejlesztése, társadalmi kapcsolatok teremtése, vagy különböző szintű versenyeken eredmény elérése".[5]
Ez a meghatározás sem élvez azonban teljes konszenzust. Így például a magyar Sport tv. alapján a szellemi sportágakban kifejtett tevékenység is sportnak minősül, a Chartában azonban csak a fizikai tevékenység kerül kiemelésre.
Eltérő definíció tartozik a sportjoghoz (lex sportiva), amely a témához kapcsolódó szabályrendszert öleli fel. Ennek modern értelemben három része van: a sportra vonatkozó állami szabályok, a sport játékszabályai, valamint a szakszövetségek magatartási és szervezeti előírásai.[6] Az előbbi kettő meglátásom szerint egyértelműen fellelhető a két ókori kultúrában is, amely a vizsgálat tárgyát képezi.
Mit takarnak ugyanis ezek a meghatározások? Az elsőnél legfőképpen a sportolás kereteit biztosító normákról és garanciák lefektetéséről van szó, a másodiknál pedig a maguk a játékok, sportágak, versenyek konkrét szabályairól beszélhetünk, amelyet az ókorban egyfajta közigazgatási szabályként sorolhatunk be.
A sporttudomány által is számos definíció látott napvilágot a sportra vonatkozóan, azonban itt sem beszélhetünk általánosan elfogadott meghatározásról, de vannak bizonyos részletek, amelyek szinte minden esetben alapelemek. Ilyen például a mozgás, testi aktivitás, legyen az akár gyorsaság, erő vagy mozgáskoordináció használata. Itt említhető maga a verseny is, vagyis a teljesítmények összemérése, a lehető legjobb eredmény elérése, olyan mozgásforma, amely elkülönül a mindennapokban előforduló megerőltetésektől. Ide tartoznak továbbá a szervezeti keretek meghatározására vonatkozó szabályok, amelyek el-
- 7/8 -
engedhetetlenek az összehasonlítás szempontjából, másrészt állandóságot hoz a sportokra vonatkozóan.
Ezen alappillérek alapján láthatjuk, hogy kiesnek a sportnak egyes egyéb megjelenési formái, amelyek a közfelfogásban ma már mégis ide tartoznak, mint például a sakk vagy a technikai sportok, mint az autóversenyzés.
Ebből is levonható a következtetés, hogy nem szabad a sportot, mint fogalmat beszűkíteni, mivel a modern korban is folyamatosan bővülő területről van szó, amelynek napjainkban is van kézzel fogható mintája, például az e-sport formájában.
Az eddigiekben a modern kor fogalmi kérdéseivel foglalkoztunk, a továbbiakban azonban arra keressük a választ, hogy mikortól beszélhetünk sportról, vagy olyan cselekményről, ami a mai értelemben közelít a sport fogalmához, és mit értettek ez alatt a történelem során, illetve ennek következtében, hol jelent meg már korábban is a sport igazgatása, mikortól beszélhetünk kvázi állami megjelenésről, beavatkozásról ezen a területen.
Egyes jogtudósok állítják, hogy a sport mibenlétét olyan tényezők határozzák meg, amelyek csak a 19. században jelentek meg, mint például a klubok és a nemzeti bajnokságok intézményei. A futball példájával illusztrálva, a labdarúgás csak azóta minősül sportnak, mióta az angol Football Association által kialakított szabályok alapján a csapatok standardizált versenyeken mérhetik össze tudásukat, amelyeket írásba foglalt statútumok alapján működő klubok szerveztek. Ez egy érdekes és vitatott megközelítés a sport definíciójára, hiszen eszerint a sport mibenlétét a modern médiumok és intézmények határozzák meg, és a klubok és a nemzeti bajnokságok szerepét hangsúlyozza a sport kialakulásában és definíciójában. Ezt követi később a nemzeti (állami) szabályozás kialakítása.[7]
Ezen álláspont alapján a sportnak tehát egyfajta intézményi és szabályozott keretek közötti tevékenységnek kell lennie, ahol a versenyeket standardizált szabályok alapján szervezik meg. A klubok és a bajnokságok kialakításával a sport intézményi keretet kap, amely lehetővé teszi a szervezett és szabályozott versenyzést.
Ugyanakkor a közfelfogás a sportra másként is asszociál. Eszerint ugyanis a sportnak lehetnek másféle formái is és nem feltétlenül szükségesek az intézményi keretek vagy standardizált versenyek ahhoz, hogy egy tevékenység sportnak minősüljön, ugyanis az informális vagy helyi sportok, a szabadidős tevékenységek és egyéb formák is magukban foglalhatnak sportelemeket. Látható tehát, hogy a sport fejlődése és kialakulása összefonódik az intézményekkel és a médiumok-
- 8/9 -
kal a történelem során. Ha ez alapján minősítenénk a sportolást, akkor nagyon rövid és nem teljes jogtörténeti vizsgálatot tudnánk csak lefolytatni, ugyanis rengeteg forrás áll rendelkezésre a sporttevékenységekről, még ha ezeket nem is egyesületek tagjaként űzték az emberek.
Nem vitatható, hogy a sport ma használt fogalma sem az ókorban, sem a középkorban, sem pedig a korai újkorban nem volt ismert. Sok olyan fogalom létezik, amely viszonylag új és ennek megfelelően régebbi szövegekben nem található említés róluk. Természetesen bizonyos jelenségek, mint például a társadalom, politika és egészségügy, már korábban is léteztek, még mielőtt róluk beszélni kezdtek volna. Ez ugyanúgy igaz a sportra is. Egy olyan egyetemes társadalmi (emberi) jelenségről beszélhetünk, amely bár természetesen nem volt definiálva a mai értelemben, mégis sporttevékenységnek voltak betudhatók. A sport a közösségi és fizikai tevékenység egyfajta katalizátora, amely segítette az embereket összekapcsolódni az egyes közösségek fejlődésében, valamint az egyén egészségének és teljesítményének javításában. Nagy valószínűséggel hozzájárult az emberi kapcsolatok és kultúrák formálódásához is. A sport alapja ugyanis nem más, mint a játék, amely egy magasabb kulturális tevékenység.
Johan Huizinga, a holland történész és filozófus, "A játék fogalma a kultúrában" című könyvében fogalmazta meg a játék és a kultúra közötti kapcsolatokat. Huizinga szerint a játék olyan alapvető és meghatározó tényezője a kultúrának, hogy mondhatni a "kultúra agonista alapja", a sport pedig a játék versenyszerűvé válásával jön létre. A "kultúra agonista alapja" kifejezés tehát azt jelzi, hogy a versengés, a játék és a sport olyan fundamentális elemek, amelyek szorosan kapcsolódnak a kultúrához. Huizinga azt az álláspontot képviseli, hogy a játék és a versengés nem csupán szórakozás, hanem egy olyan tevékenység is, amely mélyen beágyazódik a társadalmi és kulturális rendszerbe. Ez az álláspont kiemeli a játék és a sport szerepét a kultúra létrehozásában és fenntartásában, valamint az egyének és közösségek közötti kapcsolatok formálásában.
A versenyszerű tevékenység, mint például a sport, egyfajta kulturális kifejeződés, és része a szélesebb társadalmi dinamikának. Amit még véleményem szerint fontos ezzel kapcsolatban kiemelni, az a teljesítmény-összehasonlítás igénye, melynek gyökerei szintén antropológiai kutatásokban keresendők.[8]
Sporttörténeti vonatkozásban a fogalmak közül talán a legelfogadottabb Claus Tiedemann meghatározása, amely behatárolja az elmúlt korokban mit érdemes sportként tekinteni. Ennek értelmében: "a sport egy olyan kulturális tevékenységi terület, melyben az emberek önként, tényleges vagy adott esetben csak elképzelt kapcsolatba kerülnek egymással, azzal a tudatos szándékkal, hogy képességeiket és készsé-
- 9/10 -
geiket különösen a mozgásművészet területén fejlesszék és ezen képességeiket és készségeiket más emberekéivel maguk választotta vagy átvett szabályok szerint összemérjék, anélkül, hogy ezáltal másokat vagy önmagukat károsítani akarnák".[9]
Néhány kulcsfontosságú elemet érdemes kiemelni ebből a definícióból:
- Önkéntesség: A sport résztvevői önként választják, hogy részt vegyenek benne. Ez azt sugallja, hogy a sport egy olyan tevékenység, amely örömöt és kielégülést nyújt a résztvevők számára, és nem kényszerű vagy kötelező.
- Fejlődés: A sport egy olyan terület, ahol az emberek szándékosan dolgoznak az egyes képességeik és készségeik fejlesztésén. Ez lehet fizikai, szellemi vagy más jellegű készségekben való javulás, például csapatmunka vagy -vezetés.
- Szabályok és Verseny: A sport szabályok szerint zajlik, és a résztvevők szándékosan kerülnek kapcsolatba egymással, hogy megmérkőzzenek. A verseny lehetőséget nyújt a képességek és készségek összemérésére, anélkül, hogy az egészséges versenyszellem keretén kívül másokat vagy önmagukat károsítanák. Ez az elem hiányzik a társadalmi közfelfogásban szabadidős sporttevékenységként élő mozgásokra, így, ha például valaki síel, de azt nem szervezett formában teszi, az nem tartozik jelen fogalom alá.
- Kulturális Dimenzió: A sportnak kulturális jelentősége van, mivel az emberek egy közösségbe vagy kulturális kontextusba illeszkednek, és a sporton keresztül kifejezik az identitásukat, értékeiket és hagyományaikat.
- Károsítás Nélkül: A sport a szabályok és etikai normák betartása mellett zajlik, és a résztvevőknek nem céljuk mások vagy önmaguk károsítása.
Claus Tiedemann ezt a definíciót 2021-ben publikálta, de 2002-ben már ehhez hasonló meghatározásokat is megjelentetett, tehát több mint tíz évet foglalkozott egy általa elfogadhatónak gondolt definícióval, hozzátette azonban, hogy ezt is elsősorban csak vitára bocsájtaná.[10]
Véleményem szerint a fenti definíció már csak amiatt sem pontos, mivel a károsítás eleme a megfogalmazásnak jóval árnyaltabbnak kell lennie, ugyanis minden küzdősportot kizár, pedig kulturális és társadalmi közfelfogás szempontjából ezek mindig is részei voltak a sportnak, a szabályos keretek között űzött formája.
- 10/11 -
Amikor az ókori kultúráról vagy sportról van szó, az elsők között kell, hogy eszünkbe jusson a hellén agonisztika. A történelmi források alapján elsősorban a görög városállamokban beszélhetünk olyan mozgáskultúráról, amely a mai értelemben is sporttevékenységnek minősíthető és ehhez kapcsolódó szabályozásról, amely bizonyos értelemben összehasonlítható a maival.
Az agonisztika az agón szóból eredeztethető, amely kezdetben csupán a férfiak gyűlését jelentette, ahol a férfiak összegyűlnek egy csoportban. Az agón eredeti értelme tehát egykor a szabad férfiak gyűlésére utalt, amelyet megbeszélések, vásárok és sportesemények is színesítettek, gyakran egy istenség védelme alatt. Az ezekhez kapcsolódó versenyek idővel egyre nagyobb jelentőséggel bírtak. Homérosz után az agón kifejezés, amely korábban felváltva használatos volt az athlosz szóval, már kizárólag sportversenyt vagy sportünnepélyt jelentett. Ezeket általában helyi vagy regionális szinten évente rendezték meg.
Egyes területeken azonban kialakult a sportünnepélyek hagyománya, amelyek az istenségek védelme alatt álltak, és pánhellén eseményekké váltak, áthidalva a régiók közötti határokat. Az ókori görög városállamokban számos módja alakult ki egymás képességeinek összeméréséhez. A görög társadalomban olyan erősen érvényesült ez a jelenség, hogy a történészek méltán nevezik agonista társadalomnak.
A másik jelentős fogalmuk a témával kapcsolatban a gimnasztika, amit mai értelmezésünk szerint edzésként definiálhatunk, de ide tartozott maguknak az edzőknek a tevékenysége is.
A versenyek indíttatása kezdetben leginkább kultikus, rituális szokásokra vezethetők vissza, így a megmérettetések általában valamely istennek a kedvében járására szerveződtek. Az egyik jelentős és történelmi hírű kultuszhely a Peloponnészoszon elhelyezkedő Olümpia szent ligete volt. Ezen a területen, az i. e. I. évezred első negyedében először alkalmi, majd rendszeres sportversenyek (futóversenyek) keretében ünnepelték meg Zeusz isten emlékét. Természetesen rengeteg hasonló verseny megszervezésére került sor a városállamok által, azonban a legtöbb fennmaradt dokumentáció az olimpiához köthető, ezért az kiemelt a sporttörténeti elemzésekben. A poliszok feladatai az általános jogi normákat és a versenyszabályokat illetően nem választhatók el egymástól élesen.
Az Olümpia példáját nézve láthatjuk, hogy az államra (éliszi királyság) hárult már akkor is a sportverseny lebonyolításához szükséges személyi és anyagi
- 11/12 -
feltételek megteremtése. Így például a biztonsági feltételek biztosítása, vagy a verseny és játékszabályok megalkotása. Utóbbiban természetesen a későbbiekben behatároltan volt beleszólása, de a legitimációs szerepe mindvégig megmaradt az állami szerveknek, amelyeket adott esetben konkrétan a versenyre hoztak létre, a versenybíróságokhoz hasonlóan. Mindezek alapján a jog, az állam és a sport már ebben az időben is több ponton összekapcsolódott, egyfajta szimbiózisban működtek. A sportszervezés, mint végrehajtási tevékenység már itt mondhatni közigazgatási intézményeken keresztül valósult meg.[11]
Az egyik legjellegzetesebb ide kapcsolható "sportigazgatási" szabályozás a versenyek idejére kihirdetett fegyverszünet. Ennek természetesen nem csupán a játékok zavartalan lefolyását biztosító célja volt, hanem a Peloponnészoszra jellemző háborús viszályok megszüntetése is. Később persze az összes résztvevő városállam elfogadta a megállapodást.
Véleményem szerint kiválóan látszik ebből a szabályból is, hogy a sportnak milyen társadalmi értékei vannak, hiszen tudjuk, hogy a béke megkötése egy ókori civilizációban egyáltalán nem volt elhanyagolható jelentőségű, még ha csak ideiglenesen is.
A mai sporteseményekhez hasonlóan már itt is kiemelt figyelmet kapott a versenyek alatt a közbiztonság. Az ókori Kr. e. III. századból származó példa a rendfenntartásra az éliszi versenyek előtti időszakban emelkedik ki. Ekkor az óriási nézőtömeg elhelyezése volt a fő feladat, és a város utcáinak járművekkel való használatát ekkor ideiglenesen betiltották a tömeges roham elkerülése érdekében.
A jog és a sport összeforrottsága a görög kultúrában tényleg elkerülhetetlen volt, hiszen, ahogy korábban említettem maguk a játékszabályok és a lebonyolításhoz szükséges közigazgatási jogi szabályok nehezen voltak elválaszthatók egymástól.
A játékok kezdeti szabályainak kialakulása nem tisztázott a történészek között, valószínűsítik, hogy korábban szokásokon alapultak, azonban a versenyek összetettségének és népszerűségének növekedésével, világossá vált, hogy ezeket erősebb legitimációs alapokra szükséges fektetni. Az ezekért a feladatokért felelős tisztségviselők kijelölésében nagy szerepet játszottak az éliszi oligarchák. Így tehát az éliszi kormány alakította bizonyos esetekben közvetlenül a játékszabályokat, illetve új játék bevezetése esetén ki kellett kérni az előzetes hozzájárulását is a bevezetéshez. A következtetés, ami ebből levonható, hogy a sportigazgatás szabályai a városállamok felett álltak, ugyanis minden állam alárendelte magát ezeknek a részvétel érdekében, mai értelemben olyan feladatokat is "nemzeti"
- 12/13 -
szinten szabályoztak, ami napjainkban már kifejezetten a nemzetközi szervek privilégiuma (pl. futballnál a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség).
A lebonyolításban szerepet kapó tisztségviselőket a monarchia idején a király, majd annak megszűntével a kormány jelölte ki elsősorban a nemesség közül. Ezeket hellanodikoknak kezdték nevezni. Számuk gyakran változott, kezdetben ketten, majd kilencen, de később már tízen voltak. Hivatali feladatuk rendkívül sokrétű volt, bíráskodási, sportigazgatási, de mondhatjuk, hogy akár sportszakmai kérdésekben is feladatokat láttak el. Felhatalmazásuk volt a versenyszabályok által előírt követelmények ellenőrzése (pl. melyik városállamban él, fennáll-e valamilyen kizáró ok vele szemben, megfelelő edzettségi állapotban van-e), de olyan szervezési feladatokat is elláttak, mint a gyakorlómérkőzések lebonyolítása a fő versenyt megelőzően. Szintén kvázi állami feladatuk volt a közbiztonság őrzése, ugyanis pénzbírságot szabhattak ki a játékokra érkező idegeneket bántalmazókra. Azt láthatjuk, hogy gyakorlatilag Élisz városállama által meghozott jogszabályok érvényesítéséért voltak felelősek, melynek a többi városállam alárendelte magát a részvétel érdekében.
Szintén fontos említést tenni az Olimpiai Tanácsról, amelynek funkciói és összetétele nem tisztázott. Vita van azzal kapcsolatban, hogy az éliszi kormánnyal volt-e azonos, de a népszerűbb álláspont szerint egy államtól elkülönült szervről beszélhettünk, amely kvázi bíróságként egy fellebbezési fórum volt a hellenodikokkal szemben. Elmarasztaló döntésre azonban a fennálló források szerint nagyon kevés esetben került sor. A mai napig rendkívül kényes kérdés a játékvezetők és a bírókkal szemben eltűrt hibahatár és elsősorban a szakszövetségeknél lehet a panaszt benyújtani több-kevesebb sikerrel.
A békés versenyzés érdekében a hellanodikokat további személyzet segítette. A mai sportesemények lebonyolításához hasonlóan itt is elengedhetetlen volt a "rendőri" jelenlét. Ez a tisztség természetesen a közbiztonságra fordította a legtöbb figyelmet, továbbá az esetleges kiszabott szankciókat hajtották végre, akár a sportolókon is a játékok alatt.
Az Éliszi Királyság olimpia rendezéssel kapcsolatos szabályai, ahogy korábban is említettem, a városállamok felett álltak, hiszen a verseny biztonságához és egyenlőségéhez elengedhetetlen volt ezeknek a betartása, betartatása. Mivel minden olimpiával kapcsolatos feladatot kiharcolt magának, világos, hogy a mai Nemzetközi Olimpiai Bizottság (a továbbiakban: NOB) és a nemzeti olimpiai bizottságok feladatait is magáénak tudhatta.
- 13/14 -
A NOB napjainkban civil szervezetként működik, szintén az államokon túlmutató általános értékeket és szabályokat fogalmaz meg mindenkire vonatkozóan, aki az olimpiai életben kíván szerepet vállalni. Átveszi az akkori éliszi állam bizonyos igazgatási feladatait az Olimpiai Mozgalom (a továbbiakban: Mozgalom) kialakításával, ugyanis az Olimpiai Charta (a továbbiakban: Charta) alapján a Mozgalomba tartozik az Olimpiai Játékok Szervezőbizottsága a Nemzeti Sportszövetségek, egyesületek és személyek, ahová elsősorban szervezői feladatokat delegál és közreműködik ennek támogatásában.
Mivel az ókorban ez a feladat még kormányzati teendő volt, kijelenthető, hogy egyfajta sportigazgatási tevékenységről beszélhetünk, amelyet napjainkban, a NOB, mint különleges civil szervezet lát el. Az ellátandó feladatokon túl szintén közös pontnak mondható az egykori városállammal, magának az olimpiának és az azzal kapcsolatos jogoknak a birtoklása, ugyanis a Charta szó szerint így fogalmaz: "[a]z Olimpiai Játékok kizárólagos tulajdonjoga a NOB szervezetét illeti, amely szervezet rendelkezik minden az Olimpiai Játékokkal kapcsolatos joggal és adattal, különös tekintettel és korlátozás nélkül minden, bármely formában megjelenő, illetve bármely eszközzel történő, akár létező vagy a jövőben kifejlesztendő szervezésre, felhasználásra, közvetítésre, felvételkészítésre, képviseletre, sokszorosításra, hozzáférhetőségre és terjesztésre vonatkozó jogra".[12]
Egy ekkora sportesemény megvalósításához rengeteg lokális ismeretre és szervezésre van szükség, amellyel a NOB - mivel nem ugyanazon a helyszínen rendezik a versenyt - nem rendelkezik. Az egykor Éliszhez tartozó helyi sportigazgatási feladatok átvételére ezért létre kellett hozni a nemzeti olimpiai bizottságokat, amelyek a NOB-al kölcsönösen segítik egymást a rendezéshez szükséges feltételek kialakításában. A rendezési jog odaítélését követően, részletes beszámolási kötelezettség keletkezik a nemzeti bizottság részéről. Ezek a fél állami szervezetek az olimpiai sportigazgatás sarokkövei, tevékenységük magában foglal hatósági és képviseleti feladatokat egyaránt.
Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy az egykori állami feladatokat jelenleg miért is egy nemzetközi civil szervezet végzi elsősorban. A válasz pedig meglátásom szerint egyértelműen a politika semlegességben keresendő, mivel a sport mindenkié, így kár azt a korábbi hibát elkövetni a szervezéssel kapcsolatban, hogy bizonyos nemzeteket kizárnak a versenyekből.[13] Márpedig egy-egy nemzetközi konfliktus kialakulásával ez sokkal könnyebben megtörténne. Fontos kiemelni azonban, hogy a játékok lebonyolítási fázisában már erősen be vannak vonva a rendezőország szervezetei is, hiszen ahogy említettem, lo-
- 14/15 -
kális ismeretek nélkül egy nemzetközi szervezet önmagában nem lenne képes a szervezés véghezvitelére.
A sportolók anyagi támogatása mindig is részben állami, ezáltal pedig sportigazgatási feladatnak volt mondható. Gondolhatunk például a ma is hatályos olimpiai járadékra, vagy a különböző sportösztöndíjakra. Az ókori Görögországban a sportversenyeken való győzelem elsődleges motivációja a dicsőség hírnév és megbecsülés, ennek a tárgyi jelképe a győzteseknek készített babérkoszorú volt. A győzelem természetesen a sportolók városállamainak is növelte a nimbuszát, így győztesekre pénzbeli és egyéb jutalmak is vártak hazájukban, amelyeknek mértéke rendkívül magasan került meghatározásra. A történészek azt a jogszabályt, ami talán az egyik legígéretesebb anyagi juttatást biztosította Szolón arkhónhoz kötik, ő ugyanis a jutalom összegét ötszáz drachmában határozta meg, amiből 100 ökröt lehetett akkor venni. A támogatások funkcióját tekintve kezdetben abszolút eltér napjainkétól, ugyanis a játékokon részt vevő sportolók, szinte kizárólag arisztokrata családból származtak, így a hátrányosabb néprétegek kitörési lehetősége ezzel nem lehetett cél.[14]
Később természetesen az akkori állami vezetők is felismerték, hogy rengeteg polgár kiváló sportteljesítményre lenne képes, de nem tudja megfizetni a játékokkal járó költségeket, így ekkor elkezdtek az alacsonyabb társadalmi réteg számára közpénzeket juttatni. A támogatás nemcsak közvetlenül pénzzel, hanem létesítmények létrehozásával is megvalósult. Megjelentek a palaisztrák, ahova a gyermekeket hétéves koruk után járatták testgyakorlás céljából (elsősorban küzdősportok végzésére szolgált). Hasonlóképpen hozzájárult a sport elérhetőségéhez a gümnaszion, amely a futópályákat biztosította.[15]
Láthatjuk tehát, hogy már az ókorban érvényesült az a jelenség, hogy a társadalmi szintű sportolási lehetőségek megteremtéséhez állami szerepvállalás volt szükséges, hiszen bár komoly jutalmakra lehetett szert tenni, de ahogy még ma sem, akkoriban sem volt teljesen biztos megélhetési forma. A sport professzionalizálódás lépcsőfokai voltak a sportversenyek sűrűbben való rendezése, amely természetesen, szinte minden esetben tartalmazott pénzjutalmat, de hozzájárult ehhez a polisz plusztámogatása, mint extra pénzjutalom, utazási költségek viselése, de az is előfordult, hogy egyfajta ösztöndíjjal segítette hozzá
- 15/16 -
a polgárt az atlétaléthez. Ilyen fajta segítségről először Kr. e. 300 körüli időkből találtak feljegyzést. Megfigyelhető volt a megélhetési sportolás felerősödésével, hogy az olimpián kívül más szent versenyek nem tudták fenntartani azt, hogy a győztesek számára nem juttatnak anyagi szolgáltatást. Ennek oka természetesen az Olümpiai játékok grandiózus jellege volt, de meglátásom szerint az sem elhanyagolható szempont, hogy ezt a versenyzők hazájának jogszabályi rendszere a juttatások behozatalával bőven helyettesítette.
Fejlett társadalomként a göröghöz hasonlóan itt is kiemelkedő jelentőségű volt a mozgáskultúra több formája és rengeteg sporthoz kapcsolható tevékenységet folytattak. A hedonizmus és a szórakozás előtérbe kerülésével a hellén játékok teljesítményorientációs nézetei hátrébb szorultak és elsősorban a látvány mozgatta ezeket az eseményeket. Ennek a következménye volt, hogy míg a görögöknél bárki részt vehetett az eseményeken itt elsősorban a profi atléták mérkőztek egymással és ez vonzotta a nézőtömegeket. A látvány előtérbe helyezésére utal talán a rómaiak spectaculum (látványosság) kifejezése is. A görög városállamok a II. századra már erősen római befolyás alá kerültek, azonban az új hódítók nem csupán megtartották a hellén játékokat, de gyarapították is azokat új játékok alapításával.[16]
A görögöktől átvett agonisztikus mozgáskultúrán túl az állam és népélet kulcsfontosságú részeiként említhetjük a római Circus és Amphiteatrum látványosságait, de arról, hogy ezek közül mely elemek nevezhetők sportnak, a mai napig vita zajlik a történészek között. A játékaik hasonlóan a görögökéhez, melyek kezdetben vallási jellegűek voltak és egy-egy istentisztelethez voltak köthetők. Azonban a világias szemlélet hamar felülkerekedett ezen és viszonylag hamar kikopott a vallás jelentősége, ahogy azt a görög sportkultúrában is fokozatosan megfigyelhettük. Továbbra is elmondható volt azonban, hogy a sportrendezvények valamely ünnephez voltak kötve, például a császárok jubileumi uralkodási idejekor, vagy akár egy megnyert csata alkalmával is gyakran sor került rájuk.
Kiemelendő eseményük volt a ludi Circenses, vagyis a cirkuszi játékok, ahol elsősorban fogathajtásról beszélhetünk, de előfurdaltak atlétikai viadalok is ezeken a rendezvényeken, például futás vagy ökölvívás. A császárkorban továbbá
- 16/17 -
igen kedvelt sportág volt még a pankráció is, amely a szabadfogású birkózásnak volt megfeleltethető.
Az előbb felsoroltakon kívül rendkívül elterjedt volt a mai értelemben szabadidős sporttevékenység, ugyanis a római polgárok gyakran úsztak is és különféle labdajátékokat is űztek, például fürdőkben. Ezek azonban nem szervezett formában történtek, hanem a szabadidő eltöltéseként.[17]
Összefoglalva tehát igen színes sportkultúrával találkozhatunk itt is, amelynek működtetése összetett elemeket kívánt meg.
A sportesemények rendezése természetesen itt is jórészt állami feladat volt, pontosan meg volt határozva, hogy az adott rendezvényt mely tisztségviselők voltak kötelesek megszervezni. Így például a köztársaság korában ez a kötelezettség az állam vezető magistratusait, vagyis a consulokat terhelte, de később már szinte kizárólag az aedilis curulisra, vagy az aedilis plebsre hárult. Előfordultak továbbá olyan kivételes események is, mint a ludi Apollinares, amelyek rendezését a törvény a praetorokra bízta.[18]
Kivételt képeztek azonban az állami rendezés alól a köztársaság idején tartott gladiátorviadalok. Ekkor ezeket még jórészt magánszemélyek szervezésében valósították meg, a császárkor beköszöntésével azonban ez is állami szervezés alá került, melynek oka részben a populista eszközként való használata.
Külön tanulmányok születtek azzal kapcsolatban, hogy sporttevékenységek közé sorolhatók-e a gladiátorviadalok. Véleményem szerint mindkét nézet mellett szólnak érvek és ellenérvek. Claus Tiedemann és azok, akik szerint ez nem nevezhető sportnak, azzal érvelnek, hogy ez inkább nevezhető háborúnak, mivel hiányzik a résztvevőknél az önkéntesség és az élet kioltására irányul. A másik oldal szempontja pedig, hogy a császárkorban már többségben volt az önkéntesség, megjelentek az auctoratusok, akik komoly pénzügyi ellenszolgáltatást kaptak. Továbbá a forrásokból az is kiderül, hogy a végső döntést életről vagy halálról nem a küzdők, hanem az editorok és a nézők hozták. Christian Wallner pedig azzal érvvel, hogy az akkori kultúrát nem logikus a ma élő etikai szabályokkal összevetni.
Véleményem szerint mindkét nézet mellett szólnak érvek és ellenérvek, a mai értelemben aligha tekinthetnénk sportnak, de az akkori kultúra és közfelfogás meglátásom szerint annak tekintette, amennyiben a részvételt önkéntesen vállalták.
- 17/18 -
Ahogy tehát a görög államokban, az ókori Rómában is kiemelt szerepe volt az államnak a sportélet fellendítésében. Feladatai rövid felsorolásban így foglalhatjuk össze:
Pénzügyi támogatás: Az állam jelentős pénzügyi forrásokat csoportosított a sportesemények szervezésére. Például a gladiátori játékok és a kocsiversenyek költségeit az állam fizette. Az államnak voltak saját kincstárai, amelyekből finanszírozhatta az ilyen eseményeket, és ezáltal a politikai vezetők befolyását és népszerűségét is növelte.
Szabályozás és jogalkotás: Az államnak jogalkotó és szabályozó szerepe volt a sportok terén. Meghatározta a különböző sportágak szabályait és részleteit, beleértve a gladiátorküzdelmek szabályait, a kocsiversenyek lebonyolítását, és egyéb sportokra vonatkozó előírásokat. Az ilyen jogszabályokkal az állam biztosította az események rendjét és biztonságát.
Amfiteátrumok és egyéb sportlétesítmények építése: Az állam hozzájárult az amfiteátrumok és egyéb sportlétesítmények építéséhez. Az ilyen létesítmények az események számára megfelelő helyszíneket biztosítottak, és az állam ezzel hozzájárult a sportok népszerűsítéséhez és az állampolgárok szórakoztatásához. Kiemelkedő ezek közül a Circus Maximus és a Colosseum.
Versenyzők és személyzet ellenőrzése: Az állam ellenőrizte a versenyzők részvételét és a sportesemények személyzetének kijelölését. A gladiátorokat például szigorúan ellenőrizték és az államnak volt szerepe a bírák, tisztségviselők kinevezésében is. Ez biztosította az események tisztességét és a résztvevők megfelelő minőségét.
Közbiztonság fenntartása: Az államnak fontos szerepe volt a sportesemények közbiztonságának fenntartásában is. A nagy tömegek ellenőrzése, a rendfenntartás biztosítása és a potenciális zavargások megakadályozása érdekében állami intézkedéseket hoztak, amelyek a sportesemények biztonságát szolgálták.
Az állami szerepvállalás a sportot illetően mindig is több oknál fogva valósult meg. Mára a politikai szempont háttérbe került és elsősorban az a felismerés a háttere ezeknek a folyamatoknak, hogy egy alkotmányos értékről van szó. Korábban azonban a sportra, mint nem elhanyagolható politikai eszközre is tekintettek. Ünnepségek és ceremóniák szervezésével kapcsolatban a sportesemények köré a politikusok olyan eseményeket teremtettek, amelyek a hatalom, a birodalom erejének, vagy egy adott császár hatalmának a szimbólumává váltak. Az ilyen rendezvények szervezése révén a politikusok politikai álláspontjukat erősítették és a birodalom egységét ünneplő eseményekkel hozzájárultak a pozíciójuk megerősítéséhez.
Ezen túlmenően, az állami vezetők a gladiátori játékokat és más brutalitást tartalmazó eseményeket használták a társadalmi kontroll és megfélemlítés eszközeként. Ezek a rendezvények lehetővé tették a politikusok számára, hogy
- 18/19 -
megmutassák az állam hatalmát és erődemonstrációkat végezzenek, ezzel fenntartva az ellenállást és a társadalmi kontrollt. Így a sportesemények egyaránt szolgáltak politikai propaganda, népszerűségkampányok, közhangulat-javítás, és politikai befolyás gyakorlásának eszközeiként az ókori Rómában.
Meglátásom szerint azonban nyilvánvaló, hogy a sport és a különböző játékok politikai előnyein túl, sok esetben az állami vezetők is örömüket lelték a rendezvények, sportesemények látogatásában, és ezért is fordították a birodalom forrásait erre. A legjobban alátámasztja ezt az állítást Augustus császár, akinek nevéhez több sportünnep is köthető. A kiemelkedőbbek ezek közül nicopolisi actiumi játékok, amelyet Kr. e. 27-ben alapított győzelme után Antonius felett, illetve a már Itáliában Kr. u. 2-ben megrendezésre kerülő sebasta elnevezésű sportünnep, amelyet a mai Nápoly területén tartottak.
Az első Rómában rendezett sport témájú ünnepre csak Kr. u. 86-ban került sor, amelyek Domitianus császárhoz köthetők. Ezek voltak az úgy nevezett capitoliumi játékok. Később már Róma legkülönbözőbb területein tartottak ilyen eseményeket, Nero császár a magáról elnevezett neronia verseny megtartásához saját küzdőteret is építtetett, de hasonlóképpen Domitianus császár az előbb említett eseményekhez létrehozta a Stadium Domitianit.
Ezek a játékok nyilvánosak voltak, mivel bárki kilátogathatott rájuk, illetve azért is, mert ahogy korábban említettem a köztársaság, majd a birodalom tisztségviselői szervezték. A rendezést az állam közfeladatként fogta fel és közpénzből valósították meg, ebből következően a nézők részvétele is ingyenes volt.[19]
Láthatjuk tehát, hogy a sportélet gyakorlatilag itt már sok szempontból a maihoz volt hasonlítható, vizsgálva akár azok gyakoriságát, vagy az egész sportolói és szurkolói közeget. Véleményem szerint levonható a következtetés, hogy a modern sport alapjai már ebben az időben lefektetésre kerültek, a 19. században csak ezek újjáélesztése történt sok szempontból.
A kutatás alapján megállapítható, hogy a sportjog történetének vizsgálata során a közjogi jelleg dominál, különösen az ókori időkben. Az ókori sportesemények és játékok szabályait, lebonyolítását és az ezekhez kapcsolódó adminisztrációs tevékenységeket az állam által alkotott szabályok és intézkedések határozták meg. Az államnak közvetlen irányítása volt a sport terén, az állami szervek, tisztviselők részt vettek a játékok, kialakításában, szervezésében és lebonyolításában.
- 19/20 -
Az ókori sporteseményeket nem csupán szórakoztatási célokra rendezték, hanem az állam politikai és társadalmi célok elérése érdekében is, például béke elérése, lojalitás megőrzése, közösség egységének erősítése, polgárok identitásának formálása, de a katonai célok eléréséhez is elengedhetetlen volt, különösen a görög testnevelést tekintve.
Az alapok megteremtésén túl az állam beavatkozott a sporthoz kapcsolódó területekre is azáltal, hogy nemcsak a versenyeket és játékokat szabályozta, de az ehhez elengedhetetlen járulékos tevékenységeket is, így a közbiztonság fenntartásáról, a béke biztosításáról, a versenyzők adatainak ellenőrzéséről és a tisztségviselők, bírák kijelöléséről is ő gondoskodott. Ezek az adminisztratív intézkedések is mind a közvetlen részvételét és ellenőrzését tükrözik a sportesemények felett. A sport tehát nemcsak egy egyszerű szórakoztató tevékenység volt az ókori időkben, hanem szorosan kapcsolódott az állami igazgatáshoz és a társadalmi rend fenntartásához. Az ókori sportjog terén a közjogi jelleg és a fentről történő szervezés érvényesült, az alá-fölé rendeltségi viszony volt meghatározóbban jelen a területen.
E gondolatok alapján levonható a következtetés, hogy az ókori sport olyan tevékenységnek minősült, amely erősen beépült az állam általános igazgatási szerepébe és feladatába, továbbá a mai sportigazgatási rendszerekkel ellentétben szakmai, tartalmi kérdések is elsősorban az állam által - normatív vagy egyedi módon - voltak szabályozottak.
Claus Tiedeman: "Sport" - Vorschlag einer Definition.- Hamburg, 2021. 1-15. http://www.sportwissenschaft.uni-hamburg.de/tiedemann/documents/sportdefinition.html
Gedeon Magdolna: Gondolatok a sport fogalmáról, kitekintéssel az ókori római "sporttevékenységekre". Miskolci Jogi Szemle, 2022/1. szám, 64-77.
Pukánszky Béla - Németh András: Neveléstörténet. Budapest, 1996. 44-51.
Rixer Ádám - Téglási András: A sport igazgatása. In: Lapsánszky András (szerk.): Közigazgatási jog Szakigazgatásaink elmélete és működése. Budapest, Wolters Kluwer, 2020. 932-954.
Szabó Béla: Sportjogtörténet. Debrecen, Campus Kiadó, 2015.
Tóth Nikolett Ágnes: A sportrendezvények biztosítása az antik Róma sportjogában a hatályos hazai szabályrendszer figyelembevételével. Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica, Tomus XXIX, 2011/1. szám, 153-166.
Wolfgang Behringer: A sport kultúrtörténete. Budapest, Corvina Kiadó Kft., 2014. ■
JEGYZETEK
[1] PhD-hallgató, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
[2] Rixer Ádám - Téglási András: A sport igazgatása. In: Lapsánszky András (szerk.): Közigazgatási jog Szakigazgatásaink elmélete és működése. Budapest, Wolters Kluwer, 2020. 932-954.
[3] Sport tv. 1. § (2) bekezdés
[4] Például az olasz jogszabályokban nem találhatunk konkrét definíciót, pusztán az értelmező szótárban van rá meghatározás.
[5] European Sport Charta, 2021. 2. cikk 1) pont
[6] Rixer-Téglási (2020), 932-954.
[7] Szabó Béla: Sportjogtörténet. Debrecen, Campus Kiadó, 2015. 14-15. https://www.academia.edu/36189869/Sportjogt%C3%B6rt%C3%A9net
[8] Szabó (2015), 17-18.
[9] Szabó (2015), 18.
[10] Claus Tiedemann: "Sport" - Vorschlag einer Definition, Hamburg, 2021. 1-15. http://www.sportwissenschaft.uni-hamburg.de/tiedemann/documents/sportdefinition.html
[11] Szabó (2015), 31-58.
[12] Olympic Charter, 2023. 7. cikk 2) pont
[13] A "barbárok", akik nem voltak a görög polisz polgárai nem vehettek részt a játékokon.
[14] Szabó (2015), 55-59.
[15] Pukánszky Béla - Németh András: Neveléstörténet. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 1996. 44-51.
[16] Wolfgang Behringer: A sport kultúrtörténete. Budapest, Corvina Kiadó Kft., 2014. 50-63.
[17] Gedeon Magdolna: Gondolatok a sport fogalmáról, kitekintéssel az ókori római "sporttevékenységekre". Miskolci Jogi Szemle, 2022/1. szám, 64-77.
[18] Tóth Nikolett Ágnes: A sportrendezvények biztosítása az antik Róma sportjogában a hatályos hazai szabályrendszer figyelembevételével. Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica, 2011/1. szám, 153-166.
[19] Behringer (2014), 50-53.
Visszaugrás
