Jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy a jogalkotó milyen megoldást adott a nemzetiségek országgyűlési képviseletének hiányával összefüggő bírálatokra, illetve bemutatja a létrehozott szószólói intézmény első két évét.
A törvényhozó előre számolt azzal a lehetőséggel, hogy a kedvezményes kvóta ellenére sem sikerül képviselethez jutni a nemzetiségeknek: "[a] nemzetiségi listát állító, de azon mandátumot nem szerző nemzetiséget nemzetiségi szószóló képviseli az Országgyűlésben". Ez a megfogalmazás azonban téves értelmezésre adhat alapot, azért, mert úgy tűnik, mintha a szószóló képviselő lenne. Az egyébként mentelmi joggal rendelkező nemzetiségi szószóló nem rendelkezik "rendes" képviselői státusszal: nem gyakorolhatja a legfőbb képviselői jogosultságot, azaz nem rendelkezik szavazati joggal az Országgyűlés ülésein. Ugyanakkor fontos jogosultságként említhetjük meg, hogy a szószólók törvényjavaslat benyújtására jogosultak az erre a célra kialakított nemzetiségi bizottságon keresztül, melynek munkájában részt vesznek és azon belül szavazati joggal rendelkeznek. A kedvezményes képviselői mandátum, azaz a politikai képviselet megadásával egy ennyire lecsökkentett parlamentben a nemzetiségekkel kapcsolatos ellenérzések kockázatos módon növekedhetnek. A szerző álláspontja szerint egy modern második országgyűlési kamara több érdekképviseleti problémát is megoldana, közöttük a nemzetiségek parlamenti képviseletét is. A tanulmány végső konklúziója, hogy jelenleg több bizalmat és türelmet lehetne "szavazni" a szószólóknak, akik a parlamenti nyilvánosságot kihasználva hallathatják hangjukat, ami mindenképpen előrelépést jelent a korábbi szabályozáshoz viszonyítva.
This paper, in addition to presenting the first two years of the operation of the new institution of nationality spokespeople, examines the answers of the legislator given to the criticism related to the lack of parliamentary representation of national minorities. The legislator originally considered the possibility that national minorities should not gain representation despite the preferential quota. National minorities that have a nationality list but did not earn a mandate may represent themselves in the parliament through a nationality spokesperson. The term may lead to misunderstandings, because the spokesperson may seem to be an MP. The nationality spokesperson, who bears immunity does not have an "ordinary" MP status: they are not allowed to exercise the main right of MPs, which means they do not have the right to vote at the sessions of the parliament. Important rights of spokespeople include that they are allowed to submit legislative proposals through the relevant national minority committee, they participate in the work of the committee and have the right to vote. In a small parliament, such as the current one in Hungary, the establishment of a preferential mandate may lead to the increase of aversion related to national minorities, and the issue of parliamentary groups is also problematic. The author believes that a modern second chamber of the parliament would solve many problems like, among others, the one concerning the parliamentary representation of national minorities. The final conclusion of the paper is that more trust and time should be vested in spokespeople who can make their voice heard by using the public nature of the parliament, which would be a step forward compared to the previous regulation.
Key words: Constitutional Court, components of the state, parliamentary representation, second chamber of parliament, nationality spokesperson
A nemzetiségek országgyűlési képviselete és a szószólói intézmény szabályozásával kapcsolatban több kérdés is megfogalmazódott a szakirodalomban. Jelen tanulmány első része ezen kérdéseket járja körbe, firtatja - a nemzetiségek parlamenti képviselete vonatkozásában nemzetközi összehasonlításban is -, illetve az összefüggéseket, érveket, ellenérveket úgy tárja fel, hogy a konkrét válaszok megadását több ízben is az Olvasóra bízza.
- 30/31 -
A tanulmány második része bemutatja, hogy a nemzetiségi szószólók (a továbbiakban szószólók) milyen kiemelt célt tűztek ki maguk elé, milyen tevékenységet folytattak a nemzetiségi bizottságon keresztül, valamint működésük első két évében hányszor és milyen időtartamban szólaltak fel a parlamentben.
Nagy számuk, terjedelmük és szerteágazó tematikájuk miatt a tanulmány nem foglalkozik a nemzetiségi bizottság indítványainak és a szószólók parlamenti felszólalásainak tartalmi szempontú vizsgálatával. Az indítványok, illetve a felszólalások szövege és hanganyaga szabadon hozzáférhető az Országgyűlés honlapján.
Hangsúlyozzuk továbbá, hogy a tanulmány nem kívánja elvégezni a nemzetiségi bizottság és a szószólók tevékenységének közvetlen értékelését; elsősorban az ehhez szükséges tények felvázolására, esetleges csoportosítására vállalkozik.[1]
A nemzetiségek parlamenti képviseletének biztosítása jelenleg nem tartozik az európai standardba, amennyiben a törvényhozó mégis emellett dönt, úgy azt alkotmányos, illetve törvényhozási úton egyaránt megteheti. Térségünkben a nemzetiségek garantált parlamenti képviseletét Románia, Szlovénia és Montenegró alkotmányában is rögzíti, míg Horvátország alkotmányerejű törvényben vállalja.[2]
Az mindannyiunk számára ismert, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek (a továbbiakban: nemzetiségek[3]) 1993-tól Magyarországon oktatási, kulturális és nyelvi jogokat érvényesíthetnek, és hogy ez a katalógus az elmúlt két évtizedben folyamatosan bővült. Azonban ez sem tudta maradéktalanul ellensúlyozni, hogy a nemzetiségek országgyűlési képviseletének a hiányával összefüggésben folyamatosan bírálatok érték a nemzetiségi politikát.[4]
A nemzetiségek képviseletének sarokköveként említhetjük az 1989. évi XXXI. törvénnyel Alkotmányba emelt megfogalmazást, miszerint "[a] Magyar
- 31/32 -
Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők".[5]
Az Alkotmányhoz készített részletes kommentár abból indul ki, hogy az államalkotó tényezői minőség az elismert nemzetiségeknek azt a közjogi jogállását jelenti, amely - a nemzetközi kötelezettségekkel együtt - "kijelöli a kisebbségvédelem kereteit és a kisebbségeket helyzetbe hozó intézkedések végső határait".[6]
A 35/1992. (VI. 10.) AB határozatában az Alkotmánybíróság az "államalkotó tényező" fogalmának értelmezésével kapcsolatban a következő magyarázatot adta: "[a]z Alkotmánynak az a megállapítása, mely a nemzeti és etnikai kisebbségeket államalkotó tényezőknek ismeri el, a kisebbségek jogainak törvényi szabályozását kiemelkedő fontosságúvá teszi. E jogok körében, illetve ezek mellett, az Alkotmány a nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletét külön is megnevezi. A képviselet szükséges előfeltétele annak, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek államalkotó tényezői szerepüket betölthessék".[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
