Bizonyára nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy az állam jelensége, a közhatalom különféle mechanizmusokon keresztül történő megszervezését értve ez alatt, végigkíséri az emberi történelmet. Már a történelem legkorábbi időszakaiban is szükségessé vált az együttélés kereteinek megteremtése, azaz a társas viszonyok egyfajta kiszámíthatóságának biztosítása, mint ezt az ókori Mezopotámia területén, a Kr. e. 3. évezredben kialakult városállamok működése is bizonyíthatja.[1] Éppen ezért nem meglepő az sem, hogy az állam témája - évezredeket átívelően - valamilyen formában a legtöbb olyan szerző munkájában megtalálható, akik az emberi közösségekről és működésükről gondolkodtak. Az állam milyensége, működése és megszervezése tehát az emberi közgondolkodás egyik szinte univerzális kérdése, és így az is természetes, hogy számos magyarázat alakult ki mibenlétének tisztására.
- 543/544 -
E magyarázatok sokszínűsége és különbözősége mögött az eltérő filozófiai alapállások mellett egy másik okot is találhatunk. Az állam - e legtágabb értelemben felfogva, az emberi együttélés és a közhatalom gyakorlásának kereteként tekintve rá - a történelem során a legváltozatosabb formákban jelent meg, melyek tipizálására a tudományos gondolkodás már számos kísérletet tett.[2] Nyilvánvaló, hogy a görög városállamok, a keleti despotikus birodalmak, a középkori királyságok, a modern európai államok, vagy napjaink szupranacionális entitásai számos ponton (pl. a hatalomgyakorlás legitimációja, a hatalomgyakorlók és az alávettek viszonya, a hatalomgyakorlás közjogi keretei, a hatalom korlátairól vallott elképzelések stb.) alapvetően különböznek egymástól. Ezeket is összeköti azonban, hogy végső céljuk a közhatalom gyakorlásának megszervezése, és a közösségi együttélés kereteinek megteremtése.
Az állam vizsgálata tehát az emberi gondolkodás egyik egyetemes témája, de a konkrét művek problémahorizontját és eredményeit mindig meghatározzák az adott történelmi korszak általános keretei, illetve az adott korban uralkodó állami berendezkedés(ek) jellemzői.
Az államelméleti gondolkodás tudományelméleti "helyzet-meghatározása" két alapvető irányból lehetséges. Egyrészről - tágabb értelemben - olyan gondolkodási irányként tekinthetünk rá, mely egy adott, politikai-filozófiai keret által kínált elméleti általánosítások segítségével törekszik az állam jelenségének és a hozzá kapcsolódó kérdések elemzésére. Ilyen értelemben az állam elméleti kérdéseivel való foglalkozás átszövi a politikai gondolkodás történetét, a politikai filozófiai minden nagy hagyományában találkozhatunk vele valamilyen módon. Az államelmélet alapkérdéseire Arisztotelész és Platón a klasszikus görög politikaifilozófiai ha-
- 544/545 -
gyomány szemszögéből;[3] Szent Ágoston és Szent Tamás a keresztény gondolkodás kereteiben;[4] Machiavelli egy formálódó, szekularizált politikai pragmatizmus jegyében;[5] Hobbes és Locke az újkori, az egyént a középpontba helyező szerződéselméleti gondolkodás irányából;[6] míg Kant a liberális-idealista felfogás alapján[7] kérdezett rá - csak példálózó jelleggel megemlítve a communis opinio doctorum által legjelentősebbnek tartott szerzőket.
A fenti elméletek sajátossága, hogy céljuk sosem kizárólag a leíró kutatás volt, hanem az egyes kérdéskörök bemutatásával szervesen összekapcsolódott az állam helyes működésével kapcsolatos elvárások megfogalmazása is. Azaz, szerzőik nem csak arra a kérdésre kívántak felelni, hogy mi az állam és melyek a fő jellemzői, hanem azt is részletesen tárgyalták, hogy felfogásuk szerint milyennek kellene lennie, hogy az adott filozófiai alapállás által támasztott elvárásoknak a lehető legjobban megfeleljen.
Az előbbiek mellett létezik azonban egy másik államelméleti hagyomány is, mely a 17. századtól kezdve fokozatosan alakult ki, és céljának az állam leíró, alapvetően pozitivista tanulmányozását tekintette. E szaktudomány kialakulásában német tudósok játszották a főszerepet és belső fejlődése szervesen összekapcsolódott a társadalomtudományi pozitiviz-
- 545/546 -
mus 19. századi térhódításával.[8] Az általános államelmélet (allgemeine Staatslehre) első, mindmáig paradigmateremtő irányzata a 19. század második felében Carl Friedrich von Gerber munkásságának köszönhetően alakult ki, és az állam működését a jog irányából igyekezett vizsgálni, mivel úgy vélte, hogy az államélet jogi megnyilvánulásai alkalmasak leginkább az átfogó kutatásra.[9] Ezt követően egyes szerzők a társadalmi és filozófiai kérdésfelvetések szélesebb körű beemelését javasolták az állam általános tudományába (például Max Weber, Georg Jellinek, Herman Heller, Carl Schmitt), míg mások a jogi megközelítés kizárólagossága mellett érveltek (Paul Laband, Hans Kelsen). A második világháborút követően is több jelentős képviselője volt e megközelítésnek, erre jó példa lehet Friedrich Koja, Roman Herzog, Ernst-Wolfgang Böckenförde, és Thomas Fleiner-Gerster kortárs munkássága.
Az általános államelméleti hagyomány vonzásában dolgozó szerzők számos olyan tudományos megállapítással gazdagították tudásunkat az államról, melyek napjainkra már az államelméleti gondolkodás keretein kívül is széles körben elterjedtek. Csak példálózó jelleggel meg lehet említeni Max Weber definícióját, mely szerint az állam nem más, mint a legitim kényszeralkalmazás monopóliumával rendelkező szervezet,[10] vagy Jellinek klasszikus meghatározását, mely szerint az állam valójában az adott területen élő népesség felett gyakorolt főhatalom, és mint ilyen három konstitutív elemből áll, a területből, a népességből és a szuverenitásból.[11]
Tovább bonyolítja az állam tudományos igényű kutatását, hogy az előbbi két államelméleti hagyomány - a politikai filozófiai és az általános államelméleti - léte, természetesen, nem jelenti azt, hogy az állam jelenségét kizárólag csak ezekből a perspektívákból lehetne kutatni. Mivel az
- 546/547 -
állam az emberi élet számos területére hatást gyakorol, ezért természetes, hogy az ezekkel a területekkel foglalkozó szaktudományok is nagyon gyakran fogalmaznak meg az államhoz kapcsolódó következtetéseket. Értelemszerűen e ponton - csak a leglényegesebbeket figyelembe véve - a közgazdaságtudomány, a politikai szociológia, a jogelmélet vagy éppen az általános szociológia eredményeire gondolhatunk.
A magyar államelméleti gondolkodás, a modern magyar kulturális orientáció sajátosságaival összhangban, a német-osztrák tudományosság hatása alatt fejlődött ki. Hasonlóan a német nyelvterületen lezajló folyamatokhoz, a 19. század második felében hazánkban is fokozatosan levált az államigazgatás kérdéseit alapvetően a gyakorlat irányából megközelítő kameralisztika tudományáról az államot általánosabb szemszögből tárgyalni kívánó felfogás. Ennek első, szimbolikus lépése Karvasy Ágoston 1843-ben megjelent A politicai tudományok című könyve volt.[12] Karvasy műve három kötetből állt, melyek az alkotmányi politikát, az igazságszolgáltatási politikát, és az ún. "polícziatudományt" tárgyalták. Érdekesség, hogy e munka nem csak az állami jelenségek leírására koncentrált, hanem kísérletet tett annak kifejtésére is, hogy milyen a jó alkotmány és a jó igazgatás. Karvasy munkásságát az elkövetkezendő évszázadban számos szerző folytatta, a "politikai tudományok" elméleti tárgyalásának és egyetemi oktatásának jelentős hagyománya alakult ki az első világháborút megelőző és a két világháború közötti időszakban.[13] A korszakban az államelmélet kérdéseivel foglalkozó szerzők közül mindenképpen ki kell emelni Eötvös Józsefet, akinek A 19. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című műve külföldön is ismertté és elismertté vált,[14] és Concha Győzőt, aki több mint öt évtizedet töltött a kolozsvári, majd a
- 547/548 -
pesti egyetem katedráján és Politika című kétkötetes műve évtizedek államelméleti gondolkodását határozta meg.[15]
A 19. század második felétől a második világháborút követő kommunista hatalomátvételig tartó időszak államelméleti gondolkodásában természetesen több irányzat is működött egymással párhuzamosan, és ezért semmiképpen sem beszélhetünk a magyar államelmélet monolitikus hagyományáról. A közgazdaságtannal is foglalkozó Kautz Gyula például az állami intézmények gazdasági jellegű vizsgálatát állította a kutatások előterébe, továbbá a haladás és a konzervativizmus közötti középút megtalálását tartotta fő feladatának.[16] Ezt a felfogást fejlesztette tovább Kautz kortársa Pisztóry Mór, aki az állami jelenségek szigorúan természettudományos jellegű kutatása mellett tört lándzsát, és az indukció módszerének mind szélesebb körben történő bevezetését javasolta a bölcseleti módszer háttérbeszorításával párhuzamosan.[17] E természettudományos-pozitivista vonallal egyidőben természetesen markánsan megjelent a filozófiai megközelítés is, mely a nemzetállam eszméjét középpontba helyezve kívánta megalapozni az állam tudományos kutatását. Ennek jegyében Kuncz Ignác az állam etikai, erkölcsi és szellemi dimenzióinak feltárást javasolta, Concha pedig a hegeli filozófia rendszerét alapul véve, történelemfilozófiai távlatokból kiindulva úgy vélte, hogy az államot mint a nemzeti létnek alapvető kereteket biztosító jelenséget kell vizsgálni.
Hazánkban a modern államelméleti gondolkodás hagyományai tehát a 19. század második felére nyúlnak vissza és egészen a második világháborúig szerves fejlődésnek lehetünk szemtanúi. Természetesen e hagyományon belül is léteztek különféle, gyakran egymással versengő felfogások, azonban ezeket is összekapcsolta, a kutatásról vallott eltérő felfogásaik ellenére is, hogy fő céljuknak az állam vizsgálatát és az elméleti kérdéseinek tisztázását tekintették.
- 548/549 -
1949 után azonban az előbbi szerves fejlődés a társadalmi-politikai körülmények drasztikus megváltozása miatt megszakadt. A politikai élet szférájában lezajlott teljeskörű kommunista hatalomátvételt követően a tudomány területén is hasonló folyamatok indultak el. A marxista-leninista tudósok minden területen kizárólagosságuk elismertetésére törekedtek és különösen igaz volt ez egy olyan területre, mint az államelmélet, mely kulcsszerepet kaphatott a marxista társadalomtudományokban. E fejleményeknek köszönhetően az államelmélet egy évszázadig önálló státusza megszűnt, és az állam kutatása beolvadt az átfogó marxista-leninista jog- és államelméletbe, egyes részkérdések kutatása pedig az alkotmányelmélet körébe került át.[18] Az ötvenes évektől kezdve kevés önálló, kifejezetten az államelmélet kérdéseivel foglalkozó monográfia jelent meg, az állam általános, elméleti kérdéseit leginkább a különféle állam- és jogelméleti tankönyvekben tárgyalták.
A marxista-leninista állam- és jogelmélet, az államelmélet szempontjából legfontosabb törekvéseit a következőképpen foglalhatjuk össze:
(i.) Első fontos feladatként az államelmélet fogalomrendszerének és a marxizmus-leninizmus alaptételeinek összehangolását említhetjük. A marxizmus például kidolgozta a különféle termelési módok történeti típusait (ázsiai, antik, feudális és modern), és ez megfelelő alapot kínált a felépítmény részeként létező állam történeti típusainak megalkotásához.[19]
(ii.) További lényeges feladat volt a burzsoá fogalmi rendszer átfogó és következetes kritikája. A marxista-leninista állam- és jogelmélet legitimációjának egyik fontos pillére volt, hogy e terület képviselői következetes ideológiai harcot folytatnak a polgári jog- és államtudománnyal. A szocialista elméleti gondolkodók ennek jegyében leplezték le, például a jog-
- 549/550 -
államiság és a hatalommegosztás elmélete mögött megbúvó osztályérdekeket és bizonyították e koncepciók elnyomó jellegét.[20]
(iii.) Utolsó törekvésként mindenképpen meg kell említeni, hogy a marxista-leninista állam- és jogelmélet a kritika mellett jelentős szellemi energiákat fordított a szocialista állami berendezkedés elméleti alapjainak megteremtésére és így a népi-demokrácia magasabbrendűségének igazolására.[21]
Mint az előbbiekből látható, a hazai, önállóságát elveszítő államelméleti gondolkodás több ponton is szakított a korábbi hagyománnyal. Ennek egyik fontos jele volt, hogy kilépett a tudományos gondolkodás hagyományos kereti közül, mivel céljai között a tudományos megismerés mellett, gyakran azt jelentősen háttérbe is szorítva, az ideológiai harc és az ideológia-teremtés is helyet kapott. Továbbá eltűnt belső pluralitása is, mivel kizárólagosan a korszakban hivatalosnak tekintett marxizmus-leninizmus elméleti alapjaira építette fel fogalomrendszerét. Az államelmélet lényegében a jogelmélet egyik részterületévé vált, és leginkább az egyetemi oktatásban - ahol kiválóan érvényesülhetett ideológiai funkciója - kapott szerepet.
A rendszerváltást követő időszakban az államelméleti gondolkodás is - mint sok más tudományterület - egyfajta átalakulási fázisba jutott. A legfontosabb változásnak az államelmélet szempontjából a marxizmus hivatalos monopóliumának és kizárólagosságának megszűnése tekinthető. Éppen ezért, a korábban erőteljesen átideologizált elméleti tárgyak teret veszítettek és némiképp légüres térbe kerültek az egyetemi oktatásban, mivel létüket már nem igazolta egy kizárólagos ideológia és ehhez kap-
- 550/551 -
csolódó ideológiai funkció, hanem kizárólag tartalmuk és mondanivalójuk legitimálhatta őket. Ennek hatására az oktatásban hamarosan megjelentek a korábban ellenfélnek tekintett nyugati szerzők munkái és tételei, illetve a tananyagok átfogó átdolgozása, ideológia-mentesítése kezdődött meg.
Maga az államelmélet, mint az államról való gondolkodás egyik lehetséges útja három formában van jelen napjaink tudományos közéletében. Egyrészről intenzív munka zajlott a klasszikus hagyomány revitalizálása érdekében, mely leginkább az egyetemi tananyagok teljes megújítását jelentette. E körben egy átfogó és egy, a jogállamiság gondolata köré felépülő szöveggyűjtemény[22] és számos tankönyv[23] jelent meg. Másrészről olyan jelentős kezdeményezések is történtek, az egyetemi oktatáshoz kapcsolódva, de nem kizárólagosan annak a keretei között, melyek az állam elméleti tanulmányozását a politikai filozófia irányából képzelték el. E megközelítési mód a kortárs angolszász liberális politikai filozófia alapján dolgozta ki tételeit, és államelmélete középpontjába a mérsékelt állam eszméjét állította.[24] Harmadikként azt is meg kell említeni, hogy alkotmányjog elméleti megalapozása is sokat merített az államelmélet örökségéből, az alkotmányjog elméleti kérdéseivel foglalkozó munkák
- 551/552 -
eredményei között számos olyan meglátást találhatunk, melyeket egyértelműen a klasszikus, vagy a kortárs államelmélet inspirált.
Napjaink hazai tudományos közéletében az államelmélet tehát részben az egyetemi oktatáshoz kapcsolódva létezik, továbbá az alkotmányjog elméleti kérdéseinek tárgyalásánál is találkozhatunk jellegzetes, államelméleti természetű gondolatmenetekkel.
Az előbbiek rövid áttekintése után megalapozottan tehetjük fel a kérdést, hogy vajon milyen további lehetőségek állhatnak az államelmélet előtt. Lehet-e jövője a 21. században egy alapvetően a második világháború előtt kialakult fogalomkészlettel és módszertannal dolgozó tudománynak? Különösen úgy, hogy az állam elméleti kutatása a szocialista időszakban egyértelműen ideológiai töltetet kapott és így jelentősen eltávolodott a tudomány eszméjétől.
Személyesen úgy gondolom, hogy mindezek ellenére - a teljesség igénye nélkül, természetesen - négy nagy jövőbeni kutatási terület pontosan kijelölhető. Ezek közös jellemzője, hogy noha más tudományterületekhez - mint például: alkotmányjog, nemzetközi közjog, és politikai filozófia - is kapcsolódnak, mégis összeköti őket, hogy tárgyuk mindig valamilyen állami jelenség, és ezért a kutatás igényli az elmúlt évszázadban kidolgozott államelméleti fogalomkészlet napjaink igényeihez alakított, továbbfejlesztett alkalmazását. Egy divatos, de éppen ezért meglehetősen elkoptatott kifejezéssel élve: ezek olyan interdiszciplináris kutatási programok, melyek középpontja az állam valamilyen fontos vetülete.
(i.) Az első fontos vizsgálandó probléma a hatalommegosztás kérdésköre. Nem vitatható, hogy a hatalmi ágak elválasztását a modern alkotmányjog számára kidolgozó Montesquieu elméletét egy teljesen eltérő jellemzőkkel rendelkező korszakban fogalmazta meg. Napjaink politikai és gazdasági tendenciái - többek között: a gazdasági hatalom globális koncentrációja és ezzel párhuzamosan az állami gazdasági hatáskörök jelentős beszűkülése, a modern államok világára "ráépülő", nemzetközi szervezetekből és egyéb szereplőkből álló, önálló döntéshozatali mechanizmusokkal rendelkező "globális kormányzás" működése, az integráció
- 552/553 -
eszméjének széleskörű térhódítása és így a hagyomány állami kompetenciák szupranacionális szintre áramlása - mind-mind szükségessé teszik a hatalommegosztás kérdéseinek újragondolását. A hatalommegosztás kérdése ugyanis már nem csak állam alkotmányos berendezkedésén belül, hanem különféle szupranacionális szerveződések, nemzetközi szervezetek és akár gazdasági erőcsoportok vonatkozásában is felvethetőek.
(ii.) Az államelmélet másik hagyományos kérdése a szuverenitás fogalma. A szuverenitás fogalma végigkíséri a modern állam történetét, hiszen annak központosítási igényeit és centralizált működését fejezi ki az elmélet nyelvén. Megalkotója, Jean Bodin, a modernitás hajnalán egyértelműen a szuverenitás kizárólagossága és szükségessége mellett foglalt állást, azonban a 20. században már számos jelentős gondolkodó, mint például Hans Kelsen[25] vagy Jacques Maritain[26] vitatta valódi hasznosságát és az általa megteremtett hatalomkoncentráció diktatúra felé mutató vonásait emelte ki. Úgy tűnik, hogy napjaink liberális államelméletében ez a szemlélet él tovább, amennyiben egyes szerzők már az államiság és a hierarchikus viszonyok eltűnéséről írnak, mivel úgy vélik, hogy a modern államok szükségszerűen fel fognak oldódni az "egymásmellettiség" elvén alapuló "globális kormányzás" rendszerében.[27] Ami igazán érdekes, hogy az előbbiekkel párhuzamosan olyan vélemények is megjelentek a nemzetközi tudományos közéletben, hogy igazából a szuverenitás hiánya jelenti korunk legjelentősebb problémáját, mivel a szuverenitáson alapuló modern államok szétesésével - lásd például Szomália példáját - párhuzamosan a nemzetközi jog legalapvetőbb rendelkezéseit - alapvető emberi jogok érvényesítése, a kalózkodás tilalma - sem lehet egy adott földrajzi területen betartatni.[28]
- 553/554 -
Mint látható, a szuverenitás körül zajló polémiák napjainkban sem csitulnak, és ezért szükséges e problémakör államelméleti áttekintése. Különösen, mivel a gazdasági globalizáció komoly csapást mért az államok "gazdasági szuverenitására", továbbá a különféle államcsoportokat felölelő államközi és szupranacionális integrációs folyamatok szintén komolyan érintik a szuverenitás magját alkotó állami hatásköröket.
(iii.) A második világháborút követően Európa politikai és gazdasági értelemben teljesen - a 20. század elejéről előretekintve: elképzelhetetlenül - átalakult. A korábban egymást éles szemmel figyelő és érdekeiket mindenek előtt középpontba helyező nyugat-európai nemzetállamok egymásmellettisége fokozatosan átadta a helyét egy korábban csak az idealizmus szintjén létező, egyre mélyülő "európai egységnek". Az európai integráció minden téren jelentős hatást gyakorolt az integrációban résztvevő államok államiságára. A korábbi, kétszintű - állami és nemzetközi - berendezkedéssel szemben létrejött egy többszintű és igen összetett, a szereplők együttműködésére és versengésére egyaránt építő politikai berendezkedés. Itt egyszerre kell egy szupranacionális (maga az EU és intézményrendszere), egy tagállami (a tagállamok szintje), és egy szubnacionális (a régiók és egyéb autonóm egységek a tagállamokon belül) szintről beszélnünk, melyek "szinoptikus" vizsgálata nem könnyű feladat. Azonban az államelmélet hagyományos kérdéseit ezen újszerű - akár posztmodernnek is nevezhető - politikai-állami berendezkedés kapcsán is fel lehet, sőt fel kell tenni. Hogyan működik, működik-e egyáltalán a hatalommegosztás e sokszintű és igen összetett döntéshozatali mechanizmusok által uralt berendezkedésben? Érvényesülnek-e a demokratikus követelmények a döntéshozatal különböző szintjein?[29] Egyáltalán, hogyan alakul át a tagállamok szerepe, milyen hatásköröket őrizhetnek meg, melyeket veszítenek el szükségszerűen, az integráció jellegéből fakadóan?
(iv.) Az előbbi alapvetően az államiság elméleti kérdéseire, illetve működési mechanizmusaira koncentráló felvetések után érdemes a politikai filozófia egyes dimenziói felé fordulni. Erre mindenképpen szükség van, mivel a politikai filozófiai megközelítés, és egy adott irányzat elfogadásával járó szükségszerű állásfoglalás biztosíthatja azt, hogy az államelmélet
- 554/555 -
ne rekedjen meg egyes, pusztán technikai jellegű kérdések vizsgálatánál és ez által "ne száradjon ki". A politikai filozófiai megközelítés beépítése az államelméletbe segíti a kutatót abban, hogy végiggondoljon bizonyos alapkérdéseket, melyek gyakran már nem válaszolhatók meg a tudományosság értéksemleges szintjén, azonban melyek felvetése nélkül az államról és az államiságról mégsem lehet átfogóan gondolkodni.
Véleményem szerint a legfontosabb kérdés politikai filozófiai szempontból, hogy vajon az elmúlt évszázadok államról való gondolkodást alapvetően meghatározó liberális politikai filozófiát milyen irányból és hogyan lehet korrigálni. Az elmúlt évtizedben nyilvánvalóvá vált, hogy a liberális politikai filozófia nem képes az összes államisággal kapcsolatos alapkérdést megválaszolni, mivel nem tud olyan problémákat megnyugtatóan kezelni, mint például az egyén szituáltsága egy adott kulturális és történelmi helyzetben;[30] a politikai intézmények működtetéséhez nélkülözhetetlen tekintély korunkban tapasztalható meggyengülése és dezintegrációja egyes esetekben;[31] a demokrácia legitimitásának valódi megteremtése, mivel a pusztán eljárási irányú habermasi felfogás elégtelennek tűnik.[32]
Ezek természetesen rendkívül bonyolult és egy ember által meg sem válaszolható problémák. Személy szerint azonban azt gondolom, hogy ha az államelméletben újra jelentős hangsúly kapna az arisztotelészi és cicerói görög-római klasszikus hagyomány - egyfajta 21. századi republikanizmus jegyében - akkor az államról való gondolkodás a tudomány-technicista alapokon túlmutató megalapozást kaphatna. E hagyomány irányából ugyanis újra feltehetőek lennének olyan kérdések napjaink kontextusában, mint például pontosan milyennek is kell lennie egy jó polgárnak, kellenek-e a politikai részvételen túlmutató - például érzelmi - azonosulási pontok egy államban, szükség van e politikában és az állam működtetésében erényekre? Természetesen e felvetések önmagukban nem
- 555/556 -
tudják, és nem is kell megoldaniuk a liberális államelméleti gondolkodást érő kihívások által felvetett kérdéseket, de talán hozzájárulhatnak egy termékeny párbeszédhez.
Napjaink államelmélete tehát számos érdekes és egyben életbevágó kihívást tartogathat a vele foglalkozni kész kutatóknak. Éppen ezért lenne fontos, hogy ezt a területet valamilyen formában továbbra is műveljék hazánkban, mivel az elméleti reflexió számos olyan lehetőségét kínálja, melyekre más tudományterületeken kevesebb lehetőség van. Az államról való gondolkodás és az államiság kutatása pedig mindannyiunk, az egész politikai közösség eminens érdeke, amennyiben nem akarjuk, hogy ezt a rendkívül hatékony gépezetet, melyet a modernitás során évszázadokon keresztül végső soron saját érdekünkben teremtettünk, egyszer csak ellenünk fordítsák, és a közös szabadság biztosítójából a szolgaság fenntartójává tegyék. (Mint ennek már több példáját is láthattunk a 20. században.) ■
- 557 -
JEGYZETEK
* Elhangzott a Posztmodern mérlegen. Két felemás évtized (1990-2010) című konferencián. Budapest, 2010. december 7.
[1] Vö. HERZOG, R.: Ősi államok. A hatalomgyakorlás eredete és formái. Corvina, Budapest, é. n.
[2] Vö. JELLINEK, G.: L'État moderne et son droit. Premier partie. Théorie général de l'État. Ed. Panthéon-Assas, Paris, 2005. 442-501. Jellinek fő típusokként (i.) az ősi keleti államot, (ii.) a görög államot, (iii.) a római államot, (iv.) a középkori államot, (v.) és a modern államot különbözteti meg.
[3] Lásd részl: TAKÁCS P.-KÖNCZÖL M.: Eszmény és valóság a politikában. Az ókori görög állambölcselet vázlata. In: Államelmélet I. (szerk. Takács P.). Szent István Társulat, Budapest, 2007. 14-41.; LUKÁCSI T.: Hermész szobra a fában. Arisztotelész és álmaink állama. Gondolat kiadó, Budapest, 2010.
[4] Lásd részl.: TAKÁCS P.: Közjó, hit, értelem: Aquinói Szent Tamás jog- és állambölcselete. In: HÖRCHER F.-PÉTERI Z.-TAKÁCS P.: Állam- és jogbölcselet. Kezdetektől a felvilágosodásig. Szent István Társulat, Budapest, 1998. 59-81.
[5] Lásd részl.: PACZOLAY P.: Államelmélet I. Machiavelli és az államfogalom születése. Korona Kiadó, Budapest, 1998.; TAKÁCS P.: Állam, politika, erkölcs. Niccolò Machiavelli az államról és politikáról. In: HÖRCHER F.-PÉTERI Z.-TAKÁCS P.: Állam- és jogbölcselet. i. m. 85-93.
[6] Lásd részl.: HEGYI Sz.: A szerződéselméletek közös vonásai. In: Államelmélet. A mérsékelt állam eszméje és elemei. I. Elmélettörténet (szerk. Bódig M.-Győrfi T.). Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 139-157.; TAKÁCS P.: Állam, megállapodás, jogszerűség. A társadalmi szerződés elméletei. In: Államelmélet I. i. m. 164-191.
[7] Lásd részl: BRAGYOVA A.: Kant és az alkotmánybíráskodás. A neokonstitucionalista alkotmány kanti elvei. In: Prudentia Iuris Gentium Potestate. Ünnepi tanulmányok Lamm Vanda tiszteletére (szerk. Nótári T.-Török G.). MTA-JTI, Budapest, 2010. 43-60.
[8] Vö. PÉTERI Z.: Az Allgemeine Staatslehre. In: PÉTERI Z.: Természetjog - államtudomány. Eszmetörténeti, rendszer- és módszertani alapok. Szent István Társulat, Budapest, 2000. 30-31.
[9] Lásd részl.: JOUANJAN, O.: Carl Friedrich Gerber et la constitution d'une science du droit public allemand. In: La science juridique française et la science juridique allemand de 1870 à 1918. Presses Universitaires de Strasbourg, Strasbourg, 1997. 11-63.
[10] Vö.: WEBER, M.: A racionális állam. Államszociológiai töredék. In: Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből. Szent István Társulat, Budapest, 2003. 48.
[11] Vö.: JELLINEK, G.: L'État moderne et son droit. Deuxième partie. Théorie juridique de l'État. Ed. Panthéon-Assas, Paris, 2005. 17-71.
[12] KARVASY Á.: A politicai tudományok. Győr, 1843.
[13] Áttekintésként lásd: ARCZT I.: A "Politika tudományok" oktatása a Budapesti Egyetem (ELTE) Jogi Karán és elődintézményeiben. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2004. 61-158.
[14] EÖTVÖS J.: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra. Magyar Helikon, Budapest, 1981.
[15] CONCHA Gy.: Politika I. Alkotmánytan. Grill, Budapest, 1907.
[16] Vö.: FEKETE B.: Az önálló államtudomány kialakulása és fejlődése Magyarországon (1843-947). In: Államelmélet II. (szerk. H. Szilágyi I.). Szent István Társulat, Budapest, 2008. 36-37.
[17] Uo. 37-38.
[18] A jogelmélet marxista átalakulásáról lásd. SZABADFALVI J.: Viszony az elődökhöz. A marxista jogelmélet reflexiói a két világháború közötti magyar jogbölcseleti gondolkodásról. Világosság, 2004/4. 5-10.
[19] Vö. SAMU M.: Az államok rendszerezése. In: ANTALFFY Gy.-SAMU M.-SZABÓ I.-SZOTÁCZKY M.: Állam- és jogelmélet. Tankönyvkiadó, Budapest, 1973. 226-236.
[20] Lásd pl.: "A történelmi materializmus alapján a szocialista államelmélet elutasítja az etatisztikus felfogásokat az állam elsődlegességéről [...], és emellett tagadja az újkantiánus irányzat fölfogását, amely szerint a jog meghatározza az államot." SAMU M.: Társadalom és állam. In: uo. 180. Továbbá: "A kormányformákban kifejezésre jut az államhatalom egysége, minden szocialista államban az adott állam alkotmányának megfelelő [...] formák között létrejött, a legfőbb szuverenitást hordozó szervek kizárólagossága." (kiemelés az eredetiben). ANTALFFY Gy.: A szocialista államtípus mechanizmusa és államformái. In: uo. 299.
[21] Vö. ANTALFFY Gy.: A szocialista állam. In: uo. 243-332.
[22] Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből (szerk. Takács P.). Szent István Társulat, Budapest, 2003.; Joguralom és jogállam. Antológia a Rule of Law és a Rechtsstaat irodalmának köréből (szerk. Takács P.). Budapest, 1995.
[23] A Takács Péter szerkesztésben és több szerző közreműködésével a 90-es évek elején indult Államelmélet tankönyvek számos kiadást - többféle cím alatt - éltek meg napjainkig. Vö. Államelmélet (szerk. Takács P.). Miskolc, ME-ÁJK, 1993. Továbbá lásd a szerző önálló államtan kötetét is. TAKÁCS P.: Államtan. Fejezetek az állam általános elmélete köréből. Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest, 2010. Ezek mellett lásd még a PPKE-JÁK államelméleti tanszéke ill. "munkacsoportja" által megjelentetett önálló egyetemi jegyzeteket és azok különféle kiadásait. Pl. TAKÁCS P.: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. században. Államelméleti előadások. PPKE-JÁK, Budapest, 1997.; HÖRCHER F.-PÉTERI Z.-TAKÁCS P.: Állam- és jogbölcselet. Kezdetektől a felvilágosodásig. Szent István Társulat, Budapest, 1998.; PÉTERI Z.: Természetjog - államtudomány. Eszmetörténeti, rendszer- és módszertani alapok. Szent István Társulat, Budapest, 2000.; FEKETE B.-GYŐRFI T.-H. SZILÁGYI I.-PAKSY M.-PÉTERI Z.: Államelmélet II. Kiegészítő előadásvázlatok. Szent István Társulat, Budapest, 2006.
[24] Államelmélet. A mérsékelt állam eszméje és elemei. I. Elmélettörténet (szerk. Bódig M.-Győrfi T.). Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. és Államelmélet. A mérsékelt állam eszméje és elemei. II. Alapelvek és alapintézmények (szerk. Bódig M.-Győrfi T.). Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002.
[25] Lásd KELSEN, H.: A szuverenitás fogalmának változása. In: Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből (szerk. Takács P.). Szent István Társulat, Budapest, 2003. 603-614.
[26] Lásd MARITAIN, J.: A szuverenitás fogalma. In: uo. 615-633.
[27] Ezt a problémát mutatják be e kötet tanulmányai: Global Law without a State (ed. by. Teubner, G.). Dartmouth, Aldershot-Brookfield USA-Singapore-Sydney, 1997. kül. TEUBNER, G.: Global Bukowina: Legal Pluralism in the World Society. In: uo. 3-28.
[28] Vö. Sir JENNINGS, R.: Sovereignty and International Law. In: State, Sovereignty and International Governance (ed. by Kreijen, G.). Oxford University Press, Oxford, 2002. 27-44.
[29] Vö. LENAERTS, K.-NUFFEL, P. van: Constitutional Law of the European Union (ed. by. Bray, R.). Thomson, Sweetand Maxwell, London, 2006. 653-658.
[30] Vö. GYŐRFI T.: A kommunitarizmus. In: Államelmélet I. (szerk. Takács P.). Szent István Társulat, Budapest, 2007. 358-364.
[31] Vö. RENAUD, J.: Molnár Tamás, avagy a szellem reakciója. In: MOLNÁR T.: A modern-kór. Tünetek és ellenszerek. Öt beszélgetés Jean Renaud-val. Kairosz kiadó, Budapest, 2008. 21-24; 29-31.
[32] Vö. HABERMAS, J.-RATZINGER, J.: Ami megelőzi a politikát. A szabadelvű társadalom erkölcsi alapjairól (ford. Himfy J.). Mérleg, 2004/1. 71-90.
Lábjegyzetek:
[1] Fekete Balázs, tudományos munkatárs, MTA TK Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014 Országház u. 30.; egyetemi adjunktus, PPKE-JÁK
Visszaugrás
