Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!
ElőfizetésAz új önkormányzati törvény egyik fő célja annak megakadályozása, hogy az önkormányzatok könnyelmű gazdálkodással csődhelyzetbe kerüljenek.
Sokszor leírták már, hogy a legtöbb település nehéz helyzetének oka nem a felelőtlen gazdálkodás, hanem a lehetőségek szűkülése. Csaknem húsz éve megfigyelhető, hogy az önkormányzatok újabb és újabb feladatokat kaptak az államtól úgy, hogy a szükséges forrást csak részben, néha egyáltalán nem biztosították. Persze voltak települések, akik csődjüket maguknak köszönhették, de a kisebbség miatt most minden önkormányzat nehéz helyzetbe kerülhet. Mire gondolok?
Az önkormányzat önként vállalt feladatot csak saját bevételei, esetleg erre a célra biztosított külön forrás terhére és csak a kötelező feladatok ellátásának veszélyeztetése nélkül végezhet (Mötv. 10. §). A törvény 13. §-a nem kevés kötelező feladatot állapít meg az önkormányzatok részére, továbbá szól az önkormányzatok feladatfinanszírozási rendszeréről is. A 117. § (1) bekezdése szerint a kötelező feladatok ellátása során felmerülő működési kiadások fedezetét az Országgyűlés feladatalapú támogatással biztosítja. Elsőre azt hihetnénk, hogy a teljes költséget fedezné az állam, de nem így van. Valószínűleg a jelenlegi gazdasági helyzetben ez nem is lehetséges. Tovább olvasva a kérdéses szakaszt kiderül, hogy az Országgyűlés ma még nem ismert külön jogszabályokban meghatározott közszolgáltatási szintnek megfelelő támogatást biztosít. A támogatás biztosításánál figyelembe veendő szempont a takarékos gazdálkodás, a helyi önkormányzat jogszabályokon alapuló elvárt bevétele és a tényleges saját bevétel. "A figyelembe veendő bevételek körét és mértékét külön törvény határozza meg."- ez a törvény ma még nem ismert -, továbbá "A feladatfinanszírozási rendszernek biztosítania kell az önkormányzatok bevételi érdekeltségének fenntartását."
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyes feladatok kiadási összegét központilag határozzák meg [lásd a jogszabályokban meghatározott közszolgáltatási szintről szóló szövegrészt és a 11. § (3) bekezdésében foglaltakat]. Ennek ellátásához az állam, ahogy eddig, a jövőben is eleve önkormányzati hozzájárulással számol, saját bevételeik terhére. De még azt sem döntheti el a képviselő-testület, hogy milyen módon biztosítja az "önrészt", mert külön törvény fogja meghatározni azokat a helyi adókat és egyéb saját bevételeket, amelyekből szintén e külön törvény által meghatározott hányadot kell a kötelező feladatok ellátására fordítani. A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. tv. 10. § (4) bekezdése szerint az önkormányzat működési célra csak likvid hitelt vehet fel. Ezen túlmutató hitelfelvételt még a Kormány sem engedélyezhet az önkormányzat számára.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás