Stanley George Adams ügye az Európai Bizottsággal már több, mint négy évtizedes, a kártérítési pere pedig három évtizedre nyúlik vissza. A jogeset mögött ebben az esetben is ott az ember, az egyén tragédiája, talán sokkal jobban, mint bármelyik más Európai Uniós jogesetben. Vajon elég-e, ha az ember helyzetét méltányoljuk vagy kell-e hozzá jogalap is? Adams ügyében kettős értelmet nyer az erkölcs, az etika, különös értelmezést pedig a jog. Az Európai Bíróság előtt nehéz (volt) pert nyerni az európai közösségi, illetve Európai Uniós intézmény ellen. Adamsnek sikerült és még méltányolhatjuk is ezt, de megalapozott-e jogilag az Európai Bíróság ítélete?
1.1. Stanley George Adams máltai állampolgár 1964-től 1973. október 31-ig a bázeli székhelyű nagy gyógyszeripari konszern, a Hoffmann - La Roche & Co. alkalmazásában állt vezető beosztásban. Pozíciójánál fogva ismerte a cég versenyjogi gyakorlatát. Mivel elhatározta, hogy Olaszországban saját vállalkozást - sertéstenyésztést - alapít, ezért 1973 elején jelezte az Európai Közösségek Bizottságának, hogy munkáltatója az európai versenyjogi szabályokba ütköző tevékenységet folytat. Az ezzel kapcsolatos bizonyítékait - amelyekhez úgy jutott hozzá, hogy a cégnél vezető beosztásban volt - a Bizottság rendelkezésére bocsátotta. A bizonyítékok szerint a Hoffmann - La Roche & Co. kartellmegállapodásokat kötött, illetve csúszópénzek mozgatásában is szerepet játszott. Az információkért cserébe Adams anonimitást és diszkréciót kért a Bizottságtól, azt, hogy a személyét ne lehessen azonosítani az eljárás során.
A Hoffmann - La Roche & Co. cég piacvezető státuszát kihasználva kartellmegállapodásokat kötött, melyek szabályozták, hogy melyik vállalat melyik vitaminokat szállítja és melyik az a legalacsonyabb ár, amelyekért azokat értékesíteni lehet. A megrendelők kötelezettségeket vállaltak arra, hogy a vitaminokat csak a Hoffmann - La Roche & Co. cégtől veszik. Ennek ellenértékeként kedvezőbb áron kapták a vitaminokat. Így a kisebb kereskedőket kiszorították a piacról. Meghatározott megrendelésarány, illetve eladási arányok alapján a Hoffmann - La Roche & Co. további kedvezményeket biztosított a hűségszerződésekben a vele szerződést kötőknek.[1]
"Kérem Önöket, hogy a nevemet ne vonják bele az ügybe, ugyanakkor a továbbiakban is teljes mértékben rendelkezésükre állok, hogy az írásomban megnevezett pontokhoz további információkat vagy írásbeli bizonyítékokat szolgáltassak! Egyébként kész vagyok Önöknek vagy dolgozóiknak személyesen valamennyi pontot részletezni, megvitatni és ebből a célból Belgiumba vagy Rómába repülni. Ezenkívül a Roche cégtől való távozásomat követően, melyre 1973. július környékén kerül sor, kész vagyok bármilyen bíróság előtt megjelenni, hogy az általam elmondottak helyességét eskü alatt is megerősítsem. Remélem, hogy hamarosan közlik velem, hogy hogyan lehet még a segítségükre!"[2]
1.4. A Bizottság képviselőiként jelen lévő Carisi és Rihoux, valamint Adams részvételével sor került egy ilyen megbeszélésre Brüsszelben.
A találkozók folyományaként Adams Carisinek címezve a Hoffmann - La Roche & Co. cég belső dokumentumait postázta el, többek között 14 belső igazgatási körlevelet és a cég elnökének levelét, melyet az igazgatóknak küldött.
A munkavállaló által rendelkezésre bocsátott információk és bizonyítékok eredményeképpen a Bizottság eljárást indított a cég ellen.
A vizsgálatok során a Bizottság képviselői látogatást tettek a Hoffmann - La Roche & Co. cég leányvállalatánál Neuilly-ben és szembesítették a gazdasági társaságot azzal, hogy a közösségi versenyjog megsértése miatt eljárás van velük szemben folyamatban. A házkutatásuk eredményre nem vezetett, a cég képviselői tagadták a versenyjogba ütköző magatartások elkövetését, így a Bizottság képviselői bemutatták a cég képviselőjének az iratokat. A kérdésre, hogy honnan szerezték meg ezeket a dokumentumokat, a Bizottság képviselői a kérdést kikerülve azt válaszolták, hogy a Bizottság gyakran olyan információk birtokába került, amelyek
- 12/13 -
kiadására másokat nem köteleztek.[3] A Bizottság képviselői nem fedték fel a bejelentő kilétét.
Amikor a későbbiekben ismét a cégnél jártak a Bizottság képviselői, akkor magukkal vitték a bizonyítékok másolatát, ugyanakkor kitakarták azokat a részeket, amelyekből szerintük következtetést lehetett volna levonni a bejelentő személyére.
A Bizottság 1976. június 9-én a 76/642-es számú határozatával a közösségi versenyjog megsértése, erőfölénnyel visszaélés miatt az EGK-Szerződés 86. cikke szerint pénzbírsággal sújtotta a Hoffmann - La Roche & Co. céget, melyet az Európai Bíróság az 1979. február 13-án kelt, 85/76. számú határozatával érdemében helyben hagyott, mindössze a pénzbírság mértékét csökkentette 1/3-dal.[4]
Felmerül, hogy egy svájci cég miért esik az Európai Bizottság versenyjogi szabályai alá, amikor Svájc nem tagja az Európai Gazdasági Közösségnek, illetve az Európai Uniónak sem. 1972-ben Svájc ratifikálta a szabadkereskedelmi megállapodást, melynek következtében minden svájci cég, amely az Európai Gazdasági Közösséggel gazdasági kapcsolatban áll, köteles megfelelni a versenyjogi szabályoknak. Az EGK-Szerződés 86. cikke pedig megtiltja a piacvezető helyzettel történő visszaélést.[5] Ezenkívül a Hoffmann - La Roche & Co. cég az Európai Gazdasági Közösség területén folytatott tevékenységet, így ez a tényező is megalapozza a joghatóságot.
A Hoffmann - La Roche & Co. cég nem törődött bele abba, hogy a cég belső iratai, üzleti titkai napvilágra kerültek, ezért megbízták az ügyvédjüket, Aldert, hogy tudja meg az Európai Közösségek Bizottságától, hogy ki volt a bejelentő.
Hivatkoztak arra, hogy, ha nem kapják meg a kért információt, akkor feljelentést tesznek a svájci büntető törvénykönyv 273. cikkébe ütköző bűncselekmény elkövetése gyanúja miatt. Ellenkező esetben további iratokat bocsátanak a Bizottság rendelkezésére, nem tesznek feljelentést, hanem belső eljárást folytatnak le a dolgozók ellen és megtehessék a szükséges intézkedéseket a jövőbeni indiszkrét munkavállalói magatartások ellen.
A Bizottság kezdetben teljesen elutasítónak mutatkozott abban a kérdésben, hogy megnevezze a bejelentő személyét, majd gondolkodóba estek, hogy adott esetben annyit eláruljanak-e, hogy a cég dolgozójáról van-e szó, ám végül maradtak eredeti elhatározásuknál és nem árulták el a bejelentő nevét.
A Hoffmann - La Roche & Co. cég képviseletében eljáró ügyvéd 1974. december 18-án feljelentést tett a Berni Szövetségi Ügyészségen ismeretlen tettes ellen a svájci büntető törvénykönyv 273. cikke szerinti ipari kémkedés bűncselekménye miatt. A feljelentésben hivatkoztak arra is, hogy a Bizottsággal folytatott egyeztetésekből azt a következtetést vonták le, hogy a bejelentő valószínűleg már nem áll a cég alkalmazásában.
1.6. Stanley George Adams 1974. december 31-én Olaszországból Svájcba utazott volna, amikor a határátkelésnél a svájci hatóságok őrizetbe vették. Mivel a Hoffmann - La Roche & Co. cégről információkat továbbított az Európai Bizottság részére, ezért ellene a svájci büntető törvénykönyv 162. és 273. cikkei alapján ipari kémkedés és üzemi és üzleti titok megsértése miatt vádat emeltek. Őrizetbe vételekor elismerte, hogy információkat szolgáltatott a cégről az Európai Bizottságnak, azt azonban tagadta, hogy iratokat is átadott.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
