A perbeli társasházi öröklakás ingatlan a felperes testvérének: az 1996. december 4-én leszármazó és végintézkedés hátrahagyása nélkül elhunyt T. G.-nek tulajdonát képezte.
A hagyatéki eljárásban a felperes ági öröklési igényt érvényesített. Az eljárt közjegyző a hagyatékot ideiglenes hatállyal az örökhagyó házastársa részére adta át és a felperest igénye per útján való érvényesítésére hívta fel. A felperes öröklési igényt az örökhagyó végrendeletére hivatkozással már korábban is érvényesített, amely eredményre nem vezetett.
A jelen perben a felperes ági öröklési igényt érvényesített az örökhagyó 1998. november 5-én elhunyt házastársa unokáival: S. L. F. végrendeleti örököseivel szemben.
A kereseti tényállítás szerint testvére a perbeli telek vételárát, valamint az építési költségeket családi vagyonból: nagyanyjától, nagynénjétől kapott pénzösszegből, a szülei lakása ellenértékéből, a szülők által törlesztett OTP építési kölcsönből és állami támogatásból fedezte. Házastársa a házasságkötést követően 1983-ban költözött a lakásba, de annak fenntartási költségeihez sem járult hozzá. Ezért a Ptk. 611. § (1) bekezdése és a PK 81. számú állásfoglalás alapján az ingatlan ági vagyoni jellegének megállapítását kérte és az alperesek kötelezését annak kiadására. Kérte továbbá a hagyatékátadó végzésnek a hatályon kívül helyezését és a közjegyző új hagyatéki eljárás folytatására utasítását is.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolásában, az ingatlannal kapcsolatban folyamatban volt perekben feltárt adatokra utalással az ági vagyoni jelleget nem látta bizonyítottnak. Nem volt ugyanis megállapítható, hogy a telek vételárát az örökhagyó a felmenőitől származó ingyenes juttatásból fedezte volna, mert nem nyert bizonyítást, hogy nagyanyja a pénzt kifejezetten erre a célra adta. A nagynénjétől származó juttatás célja és jogcíme sem volt pontosan megállapítható, nevezetesen, hogy azt a telek vételére, az építkezésre, vagy saját gondozása fejében adta. Az örökhagyó apja által indított per adatai szerint a lakásuk vételárát a szülők ingóságok vásárlására fordították, az örökhagyó anyja alacsony jövedelemmel rendelkezett, így a hozzájárulása kétséget kizáróan nem nyert bizonyítást. Az örökhagyó apja tulajdoni igénye kielégítéseként 50 000 forint részbeni megfizetését vállalta és e kiegyenlítésre figyelemmel az ingatlan ebben a részében szerzeményi vagyonnak minősül. Mindezek alapján nem volt megállapítható, hogy az ingatlan bármely része is ági öröklés alá esne, ezért az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az ítélet indokolásában arra utalt, hogy a felperes keresete az ági vagyon kiadására irányult, ezen túlmenő keresetet nem terjesztett elő, de a hagyatékátadó végzés jogszabálysértő jellegét nem is jelen perben, hanem a végzés elleni fellebbezésben sérelmezhette volna, azonban fellebbezési jogával nem élt.
Az érdemi döntés alapját képező tényállás megállapításával és az azon alapuló elsőfokú ítéleti döntéssel egyetértett. Az ítélet ténybeli és jogi okfejtését kiegészítette a Ptk. 611. § (1) és (3), 612. § (1) és PK 81. számú állásfoglalásban írtakkal. Kiemelte, hogy a következetes bírói gyakorlat szerint az ingyenes juttatás csak akkor minősül ági jellegűnek, ha a juttatás kifejezetten meghatározott vagyontárgy megvásárlása céljából történik. Az ági eredetű ingatlanon végzett építkezéshez nyújtott felmenői hozzájárulás a felépítmény tekintetében is ági vagyont eredményez, míg az ági és szerzeményi vagyon vegyülését abban az esetben lehet megállapítani, ha ági jellegű ingatlanra nem ági jellegű anyagból valósul meg az építkezés. Ezzel szemben szerzeményi vagyonná válik az ági vagyonnak nem minősül telken emelt felépítmény létrehozásának költségeihez nyújtott felmenői ingyenes juttatás. Mindezekből következően az ingatlan-nyilvántartás adatai az ingatlanszerzést követő házasságkötést igazoló anyakönyvi kivonat önmagában a vagyontárgy ági jellegét nem bizonyítja.
A másodfokú bíróság - álláspontját részletesen indokolva - az egyes bizonyítékokra utalással azt állapította meg, hogy a telek vételárát az örökhagyó részben saját megtakarításából, másrészt ajándékba kapott pénzösszegből vásárolta, azonban az ingyenes juttatásra nem kifejezetten a perbeli ingatlan megvásárlása érdekében került sor, a telek ági vagyonnak ezért nem minősül. A felépítmény ugyancsak szerzeményi vagyon volt, ezért a teljes ingatlan szerzeményi vagyoni jellegére figyelemmel a házastárs és annak végrendeleti örököseit illeti meg a tulajdonjog.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatásával keresetének való helytadást, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet eljárási és anyagi jogszabályt sért.
Mindenekelőtt hivatkozott arra, hogy az ideiglenes hagyatékátadó végzéssel kapcsolatban előterjesztett kereseti kérelmeit az eljárt bíróságok nem bírálták el.
A felülvizsgálati kérelem részletesen kifejtett indokai szerint a tényállás megállapítása kirívóan okszerűtlen, logikátlan, a Pp. 206. § (1) bekezdését sérti. Az eljárt bíróságok egyes bizonyítékokat kiragadtak a bizonyítékok rendszeréből és tévesen a felperes terhére értékelték. Álláspontja szerint iratellenes annak megállapítása, hogy az ingyenes juttatás nem kifejezetten a perbeli telek vásárlása érdekében történt. A felmenői ághoz tartozó juttatás, amelyet az örökhagyó az építkezéshez használt fel, ugyancsak ági vagyonnak minősül. A rendelkezésre álló adatokkal ellentétes az a megállapítás, hogy szülei lakásának ellenértéke az építkezésbe nem folyt be. Kifejtette azt is, hogy a telekvásárlásra történt felmenői juttatás és a felmenővel való együttlakás önmagában is valószínűsíti, hogy ági jellegű ingatlanon további ági eredetű juttatás útján történtek a beruházások.
Hivatkozott arra is, hogy a felperes által csatolt okiratok túlnyomó részt közokiratok, amelyeknek kötött bizonyító ereje van és ez a Pp. 206. § (1) bekezdésben írt szabad bírói mérlegelés korlátja, és a mellőzés kérdésében az eljárt bíróságok indokolási kötelezettségüket sem merítették ki.
A másodlagos kérelmével kapcsolatban annak megvizsgálását kérte, hogy az ági és szerzeményi vagyon esetleges vegyülése kérdésében szükséges-e további bizonyítás lefolytatása, továbbá elmaradt annak a vizsgálata is, hogy az örökhagyó házastársa - miután az örökhagyó végrendelete nála tűnt el - ez okból az öröklésből kiesett-e.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására és a felperes perköltségben marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra utal, hogy nem képezte - és nem is képezhette - a jelen per tárgyát a közjegyzői eljárás jogszerűségének vizsgálata, sem pedig az örökhagyótól származó végrendeletekkel kapcsolatos igény. A hagyatéki eljárásban hozott hagyatékátadó végzésnek anyagi jogereje nincs, az a bíróságot nem köti (CDT - Öröklési jog - 1932. sz. jogeset, BH 1992/7/464. sz. jogeset) annak jogszerűsége az ellene előterjesztett fellebbezés tárgyát képezheti, az öröklési jogvitát pedig érdemben a bíróság perben bírálja el.
Az örökhagyó végrendeleteivel kapcsolatos felperesi igényt a bíróság a korábban folyamatban volt perben már jogerősen elbírálta.
A jelen eljárás tárgyát a felperes ági öröklési igényének elbírálása képezte.
Az ági öröklés biztosítása azt a célt szolgálja, hogy az örökhagyó felmenőjéről hárult vagyon leszármazó és végintézkedés hiányában az ő családjában maradjon meg és ne idegen családra szálljon. Az ági öröklés a törvényes öröklés kivételes formája, amelyre az általánostól eltérő szabályok vonatkoznak. A vagyontárgy ági jellegét az határozza meg, hogy egyrészt meghatározott személyekről hárul az örökhagyóra (felmenők, illetőleg testvér vagy testvér leszármazóitól), másrészt meghatározza azt a tulajdonszerzés módja: öröklés vagy ingyenes juttatás útján szállt át az örökhagyóra [Ptk. 611. § (1) és (2) bek.] és az ági vagyontárgy ági jellegét annak kell bizonyítani, aki arra ezen a címen öröklési igényt támaszt [Ptk. 611. § (3) bek.].
A Ptk.-nak az ági öröklésre vonatkozó szabályai csak a hagyatékban természetben meglévő vagyontárgyra terjednek ki, nem terjednek ki arra az ági vagyontárgyra, amely az örökhagyó halálakor már nincs meg [Ptk. 613. § (1) bek. a) pont], sem az ági vagyontárgy helyébe lépett vagy ági vagyontárgy értékén vásárolt vagyontárgyakra [Ptk. 613. § (1) bek. b) pont]. A Ptk. 613. § (2) bekezdés kimondja azt is, hogy a hiányzó ági vagyontárgy pótlásának vagy értéke megtérítésének nincs helye.
Az ítélkezési gyakorlatban azonban az ági öröklés sajátos formájának tekinti azt az esetet is, amikor az örökhagyó vételárat kap meghatározott vagyontárgy vásárlására. A Legfelsőbb Bíróság PK 81. számú állásfoglalásnak a) pontja szerint ági jellegű az az ingó vagy ingatlan vagyontárgy, amelynek a vásárlásához a felmenőnek - a későbbi örökhagyónak - valamelyik felmenője adta a vételárat, mégpedig akkor is, ha a vételárat ténylegesen a felmenő fizette ki az eladónak és akkor is, ha a felmenő a lemenőnek azzal a meghagyással adta át a vételhez szükséges pénzt, hogy azon meghatározott vagyontárgyat vásároljon. Ebből szempontból nincs jelentősége annak, hogy az ingatlanvásárlás esetében a felmenő a szerződésben sem vevőként, sem ajándékozóként nem szerepel, és az ingatlan-nyilvántartásba vevő félként a lemenőt jegyzik be. Ilyen esetben az ajándék tárgya a vagyontárgy, a felmenő és a lemenő az ajándékozási szerződés lebonyolításának módját egyszerűsítette le.
Az ítélkezési gyakorlat alakította ki azt is, hogy az ági öröklés szabályainak érvényesülését nem zárja ki az, ha az ági eredetű földön az örökhagyó épületet emel (PK 80. sz. állásfoglalás). Ebben az esetben az idegen telekre való építés Ptk. 137. és 138. §-ai nem alkalmazhatók, mert az örökhagyó a saját ingatlanára épít, az ági eredetű ingatlan viszont természetben megvan. Ennélfogva a földre ági öröklésnek van helye, a szerzeményi épületre az öröklés általános szabályai az irányadók. Az épület és a föld Ptk. 97. §-ának (2) bekezdés szerinti szétválasztására viszont nincs lehetőség ilyen esetben, a Ptk. 614. §-a szerint természetbeni vagy pénzbeli kiegyenlítés mint kiadási mód jöhet szóba.
A felperes a perben állította, hogy az örökhagyó az ingatlan telkét olyan anyagi eszközök felhasználásával vásárolta, amely ági öröklését megalapozza. Az eljárt bíróságok a bizonyíték mérlegelése eredményeként a telek ági vagyoni jellegét bizonyítottnak nem találták. A felperes felülvizsgálati kérelmében e mérlegelés eredményét támadta. A Pp. 270. §-ának (2) és Pp. 275. §-ának (3) bekezdésében foglaltakból következően a tényállás megállapításának módjára vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárási szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállásnak a felülvizsgálati eljárásban történő felülmérlegelésére, a bizonyítékok újbóli értékelésére azonban nincs lehetőség. Az adott estben a bizonyítékok mérlegelése a Pp. 206. § (1) bekezdés elveiben foglaltaknak megfelelt, a megállapított tényállás nem iratellenes, nem okszerűtlen és logikai ellentmondást sem tartalmaz, ezért az ügy érdemi elbírálására lényegesen kiható eljárási szabálysértésre a felperes okkal nem hivatkozhat.
A jogerős ítélet kiemelte, hogy az örökhagyó saját megtakarítását, továbbá nagyanyjától lakás vásárlására kapott készpénz-ajándékot fordította a telek vásárlására. Miután utóbbit felmenője nem meghatározott vagyontárgy megvétele céljából juttatta, a felmenő által nyújtott anyagi támogatás nem eredményez ági vagyont, mert a PK 81. sz. állásfoglalás a) pontja szerinti feltételek nem állnak fenn. Az ági eredetű pénzösszeg helyébe lépett vagyontárgyra pedig az ági öröklés szabályai már nem terjednek ki.
Az ingatlanon megvalósított építkezésre felhasznált pénzösszegek - melyeket a jogerős ítélet 7. oldalán részletesen indokolt - még annak kétséget kizáró bizonyítottsága esetén sem eredményeznének ági vagyont, ha azokat a felmenők ingyenesen juttatták volna. Nem minősül ugyanis ági vagyonnak az örökhagyó szüleitől származó építkezéshez nyújtott anyagi hozzájárulás, ez csupán az örökhagyó különvagyona. Ilyen esetben az örökhagyó túlélő házastársával vagy az ő örököseivel szemben az örökhagyó szülője illetve leszármazója nem kérhetik az egész ingatlan értékéből az örökhagyó különvagyona értékének arányában ági öröklésre hivatkozással a tulajdonjog megállapítását (BH 1986/11/462. - PJD XI. 236. sz. jogeset). Döntő és jelentős különbség van az ági vagyon és a különvagyon között. A felperes által hivatkozott okiratok: anyakönyvi kivonat, hiteles tulajdoni lap másolat az örökhagyó különvagyonát, de nem az ingatlan ági vagyoni jellegét bizonyították. A Csjt. 28. § (1) bekezdés b) pontja értelmében az örökhagyó különvagyona a törvényes öröklés általános szabályai szerint száll át az örökösökre.
A kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv.II.21.735/2006. szám).
A felperes az 1998. július 24-én elhunyt T. B. (I. r. örökhagyó) törvényes öröklésre jogosult gyermeke. Az örökhagyó 1995-ben házasságot kötött R. R.-el (II. r. örökhagyó), aki 1998. augusztus 30-án ugyancsak elhunyt. Az ő végrendeleti örököse unokatestvére: az alperes.
Az I. r. örökhagyó 1998. február 24-én Budapesten kelt írásbeli magánvégrendeletet alkotott, melyben hagyatéka felére örökösévé a II. r. örökhagyót nevezte. A II. r. örökhagyó 1998. augusztus 3-án kelt írásbeli magánvégrendeletében nevezett örökös az alperes.
Az egyesített hagyatéki eljárásban eljárt közjegyző az I. r. örökhagyó hagyatékát ½ részben törvényes öröklés jogcímén a felperes részére, ½ részben - ideiglenes hatállyal - végintézkedésen alapuló öröklés jogcímén a II. r. örökhagyó által megszerzett hagyatékot végintézkedésen alapuló öröklés jogcímén az alperes részére adta át, és a felperest igénye per útján való érvényesítésére hívta fel.
A felperes keresetében az I. r. örökhagyó végrendelete érvénytelenségének megállapítását kérte - egyebek mellett - a Ptk. 624. § (3) bekezdése szerinti érvénytelenségi okra hivatkozással.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság megismételt eljárást követően hozott ítéletében megállapította, hogy a néhai T. B.-nek B.-n, 1998. február 24. napján kelt írásbeli magánvégrendelete a felek viszonyában érvénytelen.
A megállapított tényállás szerint az I. r. örökhagyó látásgyengesége évek óta ismert volt. 1996-ban a bal szemén műlencse beültetéssel végzett szürkehályog-műtétet követően súlyos belső szemgyulladás érte, aminek következtében ezen a szemen a látását csaknem teljesen elvesztette szürke hályog következtében, de a jobb szemén is rosszul látott. A lakásban megszokott környezetében tudott mozogni, szemüveget és nagyítót használt. Írásbeli magánvégrendeletét dr. B. É. készítette és gépelte, az okiraton az örökhagyó és tanúk aláírása szerepel.
Széles körű megismételt bizonyítási eljárás eredményeként az elsőfokú bíróság az igazságügyi szemészorvos szakértő szakvéleménye alapján azt állapította meg, hogy az örökhagyó a végrendelet megtételekor a végrendelet szövege elolvasására képtelen volt, mert az 1998 februári belgyógyászati osztályon végzett vizsgálat szerint a szemlencse a szürke hályog következtében annyira elszíneződött, hogy azon keresztül az örökhagyó kifelé nem láthatott, kizárt ezért, hogy az örökhagyó segédeszközökkel a végrendeletet el tudta volna olvasni. Az elsőfokú bíróság értékelte az írásszakértői véleményt, mely szerint a végrendeleten és az 1998. évi naptárban lévő bejegyzések az örökhagyótól származtak, és abból megállapíthatóan az örökhagyó nem volt vak. Az írásszakértői vélemény azonban - álláspontja szerint - nem ellentétes a szemészorvos szakvéleményével, mert az örökhagyó olvasásra képtelensége nem jelenti azt, hogy nevét ne tudta volna leírni, a naptári bejegyzések időpontja pedig pontosan nem volt megállapítható. Értékelte az örökhagyó kezelőorvosának tanúvallomását is akként, hogy az örökhagyó az 1997. évi orvosi adatok szerint akár olvashatott is, 1998 májusában pedig biztosan szöveget elolvasni nem tudott, a végrendelet keltezésekori állapotáról pedig teljes bizonyossággal vizsgálat hiányában kezelőorvosa nyilatkozni nem tudott. Utalt továbbá az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának a felülvéleményében foglaltakra is, mely szerint a hatályon kívül helyezést megelőző eljárásban a Bizottság egyetértett azzal a szakértői megállapítással, hogy az örökhagyó a végrendelet szövegének olvasására segédeszköz igénybevételével sem volt képes. Értékelte a tanúvallomásokat, melyből a tényállás megállapítása során dr. B. É., B. M. és K. I. tanúvallomását elfogultság okából figyelmen kívül hagyta. Mindezek alapján a felek egymás közti viszonyában a Ptk. 624. § (3) bekezdése alapján az örökhagyó olvasásra képtelen állapota alapján állapította meg a végrendelet érvénytelenségét.
Az alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság a megállapított tényállással egyetértve annak jogi indokait nem osztotta. Az ítélet indokolásában kifejtette és a bizonyítékokra utalással indokolta, hogy az örökhagyó a végrendelkezés időpontjában a felperesi állítással ellentétben nem volt vak, a felperes a keresetét kizárólag erre az érvénytelenségi okra alapította, az olvasásképtelenségre nem, ezért az igénye alaptalan.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet helybenhagyása, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra utasítása iránt a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Pp. 3. § (2), 213. § (1) és a Ptk. 624. § (3) bekezdését sérti. A felülvizsgálati kérelem részletesen kifejtett indokai szerint a másodfokú bíróság iratellenesen állapította meg azt, hogy keresetét kizárólag a vakságra, mint érvénytelenségi okra alapozta, mert a Ptk. 624. § (3) bekezdésére hivatkozott, amely a vakság mellett az olvasásra képtelen állapotra való hivatkozást is magába foglalta. Az ítélet indokolása szerint a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a kirendelt szemészorvos szakvéleményét, amely az örökhagyó olvasásra képtelen állapotát megállapította, ezért a jogerős ítélet jogszabálysértő.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok szerint találta alaposnak.
A felperes keresetében a végrendelet érvénytelenségét eredményező okként a Ptk. 624. § (3) bekezdésére hivatkozott. Téves ezért a jogerős ítélet abban, hogy a felperes kizárólag az örökhagyó vakságát állította volna.
A Ptk. 624. § (3) bekezdése szerint a vak, az írástudatlan, továbbá az, aki olvasásra vagy nevének aláírására képtelen állapotban van, írásbeli magánvégrendeletet nem tehet.
A Ptk. 624. § idézett rendelkezése a végrendeleti akarat kinyilvánításának módját korlátozza, bizonyos testi fogyatékosság fennállása esetén az írásbeli végakarat nyilvánításához garanciális szabályt rendel: ilyen személyek csak közvégrendeleti és - ha a törvényben meghatározott feltételek fennállnak - szóbeli végrendeleti formában végrendelkezhetnek.
A vakság testi fogyatékosság: a látásképesség állandósult hiánya, az azonban nem azonos a látáscsökkenéssel. A Ptk. 624. §-ának (3) bekezdése nemcsak a vakság, hanem a látáscsökkenés olyan mértéke esetében is kizárja az írásbeli magánvégrendelet alkotásának lehetőségét, amely miatt az örökhagyó olvasásra, vagy nevének aláírására képtelen állapotban van (Legf.Bír. Pfv.V.20.260/1998.). A két feltétel vagylagos, bármelyik fennállása kizárja az érvényes írásbeli magánvégrendelet tételének lehetőségét. Az olvasásra képtelenség megállapításához nem elegendő az, hogy a látásnak a megromlása miatt az idős személy csak segédeszközzel képes olvasni (Pfv. 21.342/1995.). Ilyen esetben az öröklési vita tárgya annak elbírálása, hogy az örökhagyó látáscsökkenése miatt írásbeli végrendelet tételére végintézkedési képességgel rendelkezett-e (P. törv.II.20.065/1998., BH 1989/10.401., PJD XI. 251. sz. jogesetek).
Az említett fogyatékosságok megállapítása általában orvosszakértői kérdés (Pfv.V.21.374/1995.) és olyan esetben, amikor a látáscsökkenés mértékére orvosi adatok állnak rendelkezésre, a tanúvallomássokkal szemben ezeket kell objektív adatoknak tekinteni. A látásképtelenség fokozatos csökkenése általában nem érinti a betegnek azt a képességét, hogy valamely okiraton a nevét alá tudja írni. Az a tény, hogy az örökhagyó a végrendeletét aláírta, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy az írógépen írt szöveget és saját aláírását el tudta olvasni (Pfv.V.20.260/1998.).
A peradatok alapján az örökhagyó vaksága kétséget kizáróan nem bizonyított, az érvénytelenséget eredményező másik - vagylagos - feltétel meglétét azonban a másodfokú bíróság a vizsgálat köréből tévesen zárta ki. A megismételt eljárás tárgyát a Ptk. 624. § (3) bekezdésén alapuló érvénytelenség elbírálása képezte, azonban pedig az ügyben eljárt elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást, és az anyagi jog szabályának, és a fent hivatkozott bírói gyakorlatnak is megfelelően döntött. A Ptk. 653. §-ának az anyagi jogi szabályára figyelemmel a felperes a perben bizonyította, hogy az örökhagyó a végrendelkezéskor látáscsökkenése miatt olvasásra képtelen állapotban volt. Ennek ténybeli megállapítása során az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat súlyúknak megfelelően és a Pp. 206. §-ában foglalt elvek megsértése nélkül értékelte.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta
(Legf. Bír. Pfv.II.22.151/2006.).
A felperes és az I. r. alperesek testvérek, a II. r. alperes az I. r. alperes házastársa.
1998. november 1-jén D.-n kelt "megállapodás" elnevezésű okiratban, melyet a testvérek és édesapjuk, id. M. L. írt alá a felperes és az I. r. alperes között várt öröklésről rendelkező szerződés jött létre, melyben az I. r. alperes arra vállalt kötelezettséget, hogy öröklési jogáról testvére javára lemond. Az I. r. alperes arra vonatkozóan is nyilatkozott, hogy a nevén lévő ¼ anyai örökségről is lemond a felperes javára. Rögzítették továbbá, hogy a megállapodás aláírásig az I. r. alperes kb. 3 100 000 forintot kapott id. M. L.-től, ezzel azt is vállalva, hogy apjának egy szobát biztosít lakásnak a pécsi ingatlanában és vállalja édesapja élete végéig tartó ápolását és gondozását.
A testvérek, valamint az örökhagyó és a felperes között a viszony ezt követően megromlott. 2001. november 30-án id. M. L. az I. és II. r. alperesekkel tartási szerződést kötött, melyben a tulajdonában álló ingatlanból az őt megillető ½ hányadot az I-II. r. alperesekre ruházta. A szerződésben rögzítést nyert, hogy azt a szerződő felek a ténylegesen már 1997 óta fennálló tartási viszonyra tekintettel kötötték. Id. M. L. 2003. február 13-án elhunyt. A közjegyző hagyatéki vagyon hiányában a hagyatéki eljárást megszüntette.
A felperes keresetében a 2001. november 30-án kelt tartási szerződés színleltségére hivatkozással szerződés semmisségének megállapítását, az 1998. november 1-jén kelt megállapodás alapján a perbeli ingatlanon kizárólagos tulajdonjoga megállapítását és az I. r. alperes öröklésből kiesésének: érdemtelenségének megállapítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes kereseti kérelmeit elutasította.
Az elsőfokú bíróság a kereset elutasítását azzal indokolta, hogy az örökhagyó és az I. r. alperes a később megkötött tartási szerződéssel az öröklésről lemondást tartalmazó szerződésüket - annak tartalmára is figyelemmel - módosították. Az ingatlan átruházása folytán az örökhagyó után hagyaték nem maradt, ezzel a várt öröklésről rendelkező szerződés a teljesítés lehetetlenné válása folytán megszűnt. A tartási szerződés színleltsége nem volt megállapítható, a szerződés id. M. L. érdekeinek, szándékának és szükségleteinek megfelelt és az erre vonatkozó szerződést kifejezetten meg kívánta kötni. Az I. r. alperes öröklésre való érdemtelenségét pedig a felperes a perben nem bizonyította.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokaira utalással - helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezése az elsőfokú ítélet megváltoztatásával keresetének való helytadás iránt. Álláspontja szerint a tartási szerződés érvénytelen, mert az 1998 novemberi és 2001 novemberi szerződések nem azonos felek között jöttek létre. A szerződés módosításához a Ptk. 205. §-ának (1) bekezdés rendelkezése szerint minden szerződő fél szerződési nyilatkozatára szükség lett volna. A tartási szerződés - álláspontja szerint - a Ptk. 200. § (1) bekezdése alapján semmis, a jóerkölcsbe ütközik azáltal, hogy úgy kötöttek az ingatlan ½ hányadára szerződést, hogy tudták, hogy ezzel őt apai örökségétől megfosztják és a tartást egy korábbi juttatás fejében az alperesek már vállalták.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra utal, hogy a Pp. 270. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. E jogszabályból következően olyan kérdésben, amelyben a bíróság nem tárgyalt és nem határozott, jogszabálysértést sem valósíthatott meg. A perben a felperes a tartási szerződés jóerkölcsbe ütközése folytán előállt semmisségére irányuló keresetet nem terjesztett elő, az eljárt bíróságok erre vonatkozóan nem is döntöttek, ezért a felülvizsgálati kérelemnek a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése megsértésére vonatkozó része érdemi vizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság mellőzte.
Helyes az eljárt bíróságok jogi álláspontja abban, hogy a felek között az örökségi váromány tárgyában létrejött szerződés a teljesítés lehetetlenné válása folytán a Ptk. 312. §-a alapján megszűnt. A várt öröklésre vonatkozó megállapodás tárgya annak elnevezéséből következően "várt" örökrészre vonatkozik. A szerződés szükségképpen tartalmaz bizonytalansági elemet mind a tényleges hagyaték körére, mind az öröklés valóságos bekövetkezésére. Annak hatályosulása tehát a hagyaték megnyílásáig egészben vagy részben meghiúsulhat. A Ptk. 660. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a leszármazók köthetnek szerződést várt örökségük tárgyában. Ez azonban az örökhagyónak a tulajdonát képező vagyonával való rendelkezési jogát nem korlátozza, ennélfogva abban gyarapodás, csökkenés egyaránt bekövetkezhet, de vagyonát felélheti vagy akár másra is hagyhatja.
Helyes az eljárt bíróságok álláspontja abban is, hogy a megállapodás a leszármazók közötti fenti tartalmú szerződéses megállapodás mellett tartalmazta az örökhagyó és az I. r. alperes között írásban létrejött öröklésről való lemondásra vonatkozó szerződéses megállapodást is. E jogviszonyban az örökhagyó és az I. r. alperes volt szerződő fél, így annak közös megegyezéssel történő módosítására, így tartási szerződés megkötésével az ingatlanra vonatkozó öröklés hatálytalanítására is jogi lehetőségük volt. E szerződés módosításához a felperes hozzájárulására, egyetértő szerződési nyilatkozatára nem volt szükség, mert a Ptk. 603. § (1) bekezdésen alapuló szerződésben a felperes szerződő fél nem volt. Ezért a jogerős ítélet a Ptk. 205. § (1) bekezdését sem sérti.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv.II.22.059/2006. szám). ■
Visszaugrás
