2010-ben jelent meg Nótári Tamásnak, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi és Római Jogi Tanszéke habilitált egyetemi docensének a magyar szerzői jog fejlődésével foglalkozó áttekintő munkája.1 A szerző, aki az MTA Jogtudományi Intézetének is munkatársa, már több éve foglalkozik szerzői jogi kérdésekkel, így ennek az összefoglaló jellegű kötetnek a megjelenését is több rész-publikáció előzte meg.2 Kutatási eredményeinek az összefoglalása ez az új kötet, amely ennek megfelelően a kezdetektől egészen a hatályos szerzői jogi törvényünkig kíséri végig a magyar szerzői jog fejlődését. A szerző azonban - a kötet címével ellentétben - nemcsak a magyar jogfejlődést mutatja be, hanem számos esetben részletesen is utal a magyar jogra ezen a területen is kiemelkedő hatást gyakorló német és osztrák jogra, és persze az ezen a területen igen jelentősnek mondható nemzetközi jogegységesítés eredményeire is.3
A 19. századi korai előzmények közül a szerző Toldy Ferenc és Szemere Bertalan szerepét és munkásságát emeli ki és részletesen szól az 1844-es szerzői jogi törvényjavaslatról. Külön fejezetben mutatja be a szerzői jogi törvénynek a Magyar Jogászegylet keretében 1906-ban lezajlott nyilvános vitáját, majd egy újabb fejezetben Balás P. Elemér reformjavaslatait is. A kötet utolsó fejezete - amely egyben az egész mű gerincének is tekinthető - szerzői jogi törvényeinket az egyes szabályozandó jogintézmények mentén elemzi, hasonlítja össze. Ennek során részletesen szól a szerzőt megillető személyhez fűződő, illetve vagyoni jogokról, a szerzői jog korlátairól, a felhasználási szerződésről, az egyes műfajokra vonatkozó speciális rendelkezésekről, a szerzői joghoz kapcsolódó jogokról (ezen belül a szomszédos jogok és az adatbázisok előállítóinak védelméről), végül pedig a szerzői jog megsértésének következményeiről is.
Jelen recenzió keretei között csupán egyetlen jogintézményre, a szerzőt megillető vagyoni jogok egyes aspektusaira tudunk részletesebben kitérni.
Nótári a vagyoni jogok tárgyalását azzal az alapvető kérdéssel kezdi, hogy a szerző hitelezője hogyan tarthat igényt kielégítésre a szerző vagyonának részét képező műből? Kényszerítheti-e a szerzőt hitelezője bírósági végrehajtás útján a művéhez kapcsolódó anyagi hasznok kiadására?
A kérdés megválaszolása során az Arany László kezdeményezése, valamint Apáthy István előterjesztése alapján született első magyar szerzői jogi törvény,4 vagyis az 1884. évi XVI. törvénycikk vonatkozó rendelkezéseiből indul ki. Ezek alapján kizárólag a szerző joga volt, hogy a közzétételről döntsön, ha azonban ez megtörtént, az ebből eredő vagyoni haszon már lefoglalható volt. Ez azt jelentette, hogy a szerzőnek más személyek irányában fennálló követelései, illetve a kiadótól követelhető írói jutalma, honoráriuma lefoglalható volt, és ezeket a szerző hitelezői saját követeléseik teljesítésére fordíthatták. A szerzői jog emellett lefoglalható volt abban az esetben is, ha a szerző vagy örökösei azt már másra átruházták, sőt egyes esetekben a kiadó akarata ellenére a végrehajtó által második kiadás is megvalósítható volt. Hasonló szabályok érvényesültek a csődeljárás során is.5 A végrehajthatóságnak azonban voltak lényeges korlátai is.6
Nótári nagyon jó érzékkel tapintott rá a szerzői vagyoni jogok modern gazdasági viszonyok között megjelenő legfontosabb tulajdonságára, vagyis a forgalomképesség, a megterhelhetőség és a végrehajthatóság kérdésére.7 Ebből a szempontból a jogtörténeti áttekintés azért is rendkívül hasznos, mert a fejlett piacgazdaságokban ezek a vagyoni jogok már nagyon komoly hitelbiztosítéki értékkel bírnak, és így a gazdasági forgalom, valamint a hitelélet szerves részét képezik.8 Jó példa erre a magyar jogfejlődésre mindig is nagy hatást gyakorló német jog.9 Biztosítéki szempontból a nemzetközi üzleti kapcsolatokban különösen egy szerzői jogi mű, mégpedig a software bír egyre növekvő gazdasági jelentőséggel.10 Feltételezhető tehát, hogy néhány éven belül a magyar gyakorlat is találkozni fog olyan esetekkel, amelyekben egyes szerzői vagyoni jogok megterheléséhez, elzálogosításához és végrehajtás alá vonásához kapcsolódva merülnek majd fel megoldandó jogi kérdések. Mindez kiegészíthető még az apportálás kérdéskörével is.11 Ebből a szempontból pedig egy alapos jogtörténeti áttekintés nagy segítségül szolgálhat.
A vagyoni jogokhoz kapcsolódó felhasználási módok meghatározása azért nehéz feladat, mert a technikai és gazdasági fejlődés következtében számuk folyamatosan bővül. Emiatt hatályos szerzői jogunk azt a megoldást követi, hogy egyrészt egy generálklauzulában kizáró-
-510/511-
lagos rendelkezési (engedélyezési) jogot biztosít a szerzőnek, másrészt pedig példálózóan felsorolja azokat a konkrét felhasználási módokat, amelyek esetén a szerzőt díjazás, ellenszolgáltatás illeti meg. A jogirodalom egybehangzó álláspontja szerint a generálklauzula és a példálózó felsorolás együtt kielégíti a modern szerzői jogi törvényekkel szemben támasztott követelményeket.12
Nótári ezzel kapcsolatban azt emeli ki, hogy a példálózó felsorolással kiegészített generálklauzulára ugyan továbbra is szükség van, de a korábban hatályos jogunk megoldása szükségképpen felülvizsgálatra szorult. A legnagyobb problémát a generálklauzulának a nyilvánosságra történő utalása jelentette, hiszen a felhasználás fogalmának a magáncélú műhasználatra is ki kell terjednie. A szerző arra is utal, hogy magát a felhasználás kifejezést is célszerű lett volna más kifejezéssel felváltani (pl. a mű hasznosításáról szólni, követve az iparjogvédelmi terminológiát).13
A szerzői vagyoni jogok közül kiemelkedik a többszörözési és a terjesztési jog, mivel a kiadók üzleti tevékenysége ezek gyakorlására épül. A zenemű, a hangfelvétel, a könyv kiadója a szerzőtől e két felhasználási mód (ún. anyagi formában való felhasználás) tekintetében kap felhasználási engedélyt. A terjesztési joggal kapcsolatban azt emeli ki a jogirodalom, hogy a műpéldány tulajdonjogának átruházása nem jelenti a szerzői jogosultságok átruházását. A fizikai dologra és a benne megtestesült műre vonatkozó rendelkezési jogok tehát rendszerint elválnak egymástól.14 Nótári ehhez kapcsolódóan arra utal, hogy a korábban hatályos szabályozás csak helyenként rendelkezett kifejezetten a terjesztésről és a terjesztés engedélyezéséről.15 Az 1969-es szerzői jogi törvény például a mű (műpéldányok) forgalomba hozataláról rendelkezett, a korábbi szabályozás tehát ezt a két fogalmat szinonimaként kezelte, amely azonban értelmezési zavarokat okozott.16
A terjesztési jog egyik részjogosítványához, a műpéldány vagy másolat tulajdonjogának átruházásához szorosan kapcsolódik a szerzői jogi jogkimerülés intézménye. Ennek gazdasági indoka, hogy a szerzői kizárólagos jog ne akadályozza a művek jogszerű kereskedelmét. A jogkimerülés lényege, hogy ha a jogosult engedélye alapján a tulajdonátruházással a forgalomba hozatal megtörtént, akkor a forgalomba hozott példány (másolat) tekintetében a szerzői vagyoni engedélyezési jog a további tulajdonátruházások során már nem gyakorolható. Az első tulajdonátruházással tehát a jog kimerül, "elhasználódik".17 A jogkimerülés feltétele, hogy az csak az Európai Unió területén, az első tulajdonátruházással megvalósult forgalomba hozatallal kapcsolatban, csak jogszerűen forgalomba hozott példányok tekintetében érvényesül. A jogkimerüléssel kapcsolatban Nótári kifejezetten felhívja a figyelmet a korábbi szabályozás jogharmonizációs szempontból szükségessé vált módosítására. Emellett azt is hangsúlyozza, hogy a jogkimerülés a műpéldány adásvétellel vagy a tulajdonjog más módon történő átruházásával történő forgalomba hozatalához kapcsolódik, a bérbeadáshoz és a haszonkölcsönbe adáshoz azonban nem.18
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
