"- No, kitaláltad-e már, mi a különbség a holló meg az íróasztal közt? - vallatta Alice-t a Kalapos.
- Nem. Tessék megmondani - kérlelte.
- Nekem halvány sejtelmem sincs róla - felelte a Kalapos.
- Nekem se - mondotta Április Bolondja."
Alice Csodaországban
Az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kilépésének folyamata több jogi kérdést is felvet. Ezek közé tartozik egy tagállam kilépésére vonatkozó részletes szabályrendszer kialakítása az uniós jogban, a kilépésnek az Egyesült Királyság jogrendszerére vonatkozó hatásai, a kilépési megállapodás és az átmeneti időszak szabályozásának jogi kérdései, a jövőbeli kapcsolatrendszerre vonatkozó problémák, valamint újabban a rendezetlen kilépéssel kapcsolatos szabályozás mikéntje és a kilépés elhalasztásával kapcsolatban felmerülő ellentétek. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy egyes témák kevésbé kerültek eddig előtérbe a Brexit folyamata során. Ilyen a beruházásvédelem kérdése többek között, amely ráadásul az Európai Unió jogában önmagában is problémákat vet fel. Ezen írás célja, hogy bemutassa, hogy az Egyesült Királysággal kötött kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények kérdésköre (a továbbiakban: BIT-ek) hogyan jelenik meg az Európai Unió jogában, és az adott forgatókönyvek bekövetkezése esetén milyen uniós jogi szabályok lesznek irányadóak.
Az Egyesült Királyság 1973-ban vált az európai integráció tagjává, ugyanakkor ettől kezdődően mind politikai, mind jogi dimenzióban különutas politikát folytatott az Európai Unión belül.[1] Ez a különutasság megjelent David Cameron korábbi brit miniszterelnök politikájában, akinek egyik fő célja volt, hogy az Egyesült Királyság és az EU viszonyrendszerét újratárgyalja. Erre vonatkozóan négy területet jelölt meg: a versenyképességet, a gazdasági kormányzást, a szuverenitást és a bevándorlást.[2] Erre vonatkozóan később az Európai Tanács nyilatkozatot is adott ki, amely akkor jelentős engedményeket tartalmazott a britek számára.[3] 2016. június 23-án azonban az Egyesült Királyság népszavazást tartott az uniós tagságáról, amely során a szavazók 52%-a döntött a tagállam uniós kilépéséről.[4] Magát a folyamatot azonban csak 2017. március 29-én indította meg a tagállam kormánya az Európai Unióról szóló Szerződés 50. cikkének megfelelően.[5] Ezen cikk (3) bekezdése rendelkezik arról, hogy a bejelentéstől számított két év elteltével valósul meg a kilépés, kivéve, ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben egyhangúlag határoz a meghosszabbításról.[6]
Ugyanezen cikk (2) bekezdése szerint "[a] kilépést elhatározó tagállam ezt a szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak", amely szerv iránymutatásai alapján az Unió tárgyalásokat folytat, majd megállapodást köt a szóban forgó állammal. A megállapodásban a felek megállapítják a kilépésre vonatkozó részletes szabályokat a jövőbeli kapcsolatokra tekintettel. A megállapodást végül uniós részről a Tanács köti meg, az Európai Parlament egyetértését követően.[7]
Mostanra aláírásra vár a kilépési megállapodás kitárgyalt szövege (amely így rendezett kilépést jelent), valamint az ahhoz csatolt, a két fél közötti jövőbeli kapcsolatokra vonatkozó
- 48/49 -
politikai nyilatkozat (a továbbiakban: politikai nyilatkozat).[8] Elmondható ugyanakkor, hogy reális forgatókönyvként jelenik meg, hogy a brit parlament még a kilépés időpontjának esetleges elhalasztása ellenére se fogadja el ezek szövegét, amely miatt fennáll a veszélye a rendezetlen kilépés (ún. no-deal) bekövetkezésének. Ez utóbbira vonatkozóan az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) mostanra több területre vonatkozóan is vészhelyzeti s zabályozást dolgozott ki.[9] Mivel a kilépés az élet számos területét érinti, egyértelmű, hogy a Brexit az uniós jog valamennyi részterületére hatással lesz, így többek között a beruházásvédelemmel kapcsolatba hozható szabályokra is.
Az Egyesült Királyság első kétoldalú beruházásvédelmi egyezményeit 1975-ben kötötte Egyiptommal és Szingapúrral.[10] Mostanra az ilyen egyezményeinek száma jelentősen megnőtt, így a szigetországnak jelenleg az uniós tagállamok közül Bulgáriával, Horvátországgal, Csehországgal, Észtországgal, Magyarországgal, Lettországgal, Litvániával, Máltával, Lengyelországgal, Romániával, Szlovákiával és Szlovéniával van hatályban levő BIT-e.[11] A magyar egyezmény 1987. március 9-én került aláírásra és 1987. augusztus 28-án lépett hatályba,[12] amelyet magyar részről a Magyar Népköztársaság Kormánya és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló 5/1998. (II. 12.) MT rendelet hirdetett ki.
Az egyezményekről többé-kevésbé elmondható, hogy felépítésük megfeleltethető egy BIT felépítésének.[13] Az egyezmények elsőként meghatározzák, hogy milyen tulajdont értenek beruházás alatt, majd megjelölik, hogy ki jogosult külföldi beruházóként védelemre. Erre vonatkozóan egyértelműen megjelenik az a törekvés, hogy a beruházás fogalmát minél szélesebb körben értelmezzék. A fogalom nem csak az ingó és ingatlan tulajdont és egyéb tulajdonjogot foglalja magában, de megjelenik a részvény, a kötvény, a szellemi tulajdonjog és good-will is.[14] Ezt követi a 2. cikkekben a BIT céljainak megfogalmazása: egymás beruházóinak kölcsönös ösztönzése, hogy a másik területén tőkét fektessenek be, valamint a másik fél beruházóira vonatkozó teljes védelem biztosítása.[15]
Az egyezmények ezen túl tartalmaznak a beruházásvédelemre jellemző sajátos szabályozásokat is: a nemzeti elbánás és legnagyobb kedvezményes elbánás alapelvét, a jövedelmek hazatelepítését, a kisajátítás elleni védelmet, valamint a választottbíróság megjelölését is.[16] A nemzeti elbánás elve alapján a külföldi befektetőt a befektetés szerint nem részesítheti hátrányosabb elbánásban, mint a saját beruházóját, míg a legnagyobb kedvezményes elbánás főleg a külföldi beruházók között levő megkülönböztetésre vonatkozik, amely szerint a szerződő államok beruházói kölcsönösen jogosultak azokra a kedvezményekre, amelyet egy nemzeti, vagy harmadik állam beruházója részesít.[17] Ezeken túl a jövedelmek hazatelepítése annyit jelent, hogy a felek garantálják a másik fél beruházói számára, hogy a létesített beruházásokból származó jövedelmet szabadon átutalhatják.[18]
Ezen túl a szóban forgó BIT-ek rögzítik a kisajátításra vonatkozóan, hogy a szerződő felek (tehát a két állam) a beruházó beruházásait nem államosíthatják, sajátíthatják ki, vagy vethetik alá államosítással vagy kisajátítással azonos következményekkel járó intézkedések alá.[19] A nemzetközi beruházásvédelmi jogi rezsim, így ezek az egyezmények is megengedik azonban a kisajátítást, ha az közérdekből, megfelelő törvényes eljárás keretében történik, megkülönböztetés nélküli, és a tulajdonkorlátozást azonnali, megfelelő és tényleges kártalanítás követi.[20] Mindezek mellett az egyezmények rendelkeznek az állam és a beruházók között felmerülő vitarendezési mechanizmusról is, amely tekintetében megjelölik, hogy a felek mely bírói fórum előtt rendezhetik jogvitájukat. Ez ilyen esetekben jellemzően választottbíróság lehet.[21] Megjegyzendő ugyanakkor, hogy amikor ezek az államok tagjai l ettek az Európai Uniónak, az egyezmények ún. intra-EU BIT-ekké, tehát uniós tagállamok között hatályban levő kétoldalú beruházásvédelmi egyezményekké váltak, amely egyezménycsoportnak kérdéskörét és az uniós joggal való kérdéses összeegyeztethetőségét a Bizottság folyamatosan napirenden tartotta.
Az 1980-as évek második felében, majd a rendszerváltás időszakában az akkor a szovjet érdekszférához tartozó keletközép-európai államok több nyugat-európai állammal kötöttek BIT-eket. Ehhez külpolitikájuk részbeni átalakításába kezdtek annak érdekében, hogy a külföldi beruházók számára kedvező gazdasági környezetet alakítsanak ki.[22] A kelet-közép-európai államoknak az Európai Unióhoz való csatlakozásával azonban
- 49/50 -
ezen egyezményeknek mindkét szerződő fele uniós tagállam lett.[23] A Bizottság már a 2004-es csatlakozási tárgyalások során is azt az álláspontot képviselte, hogy ezeket az egyezményeket meg kell szüntetni.[24]
Mivel nem történtek lépések ezen egyezmények megszüntetésére vonatkozóan, a Bizottság folyamatosan napirenden tartotta a kérdést. Álláspontja szerint a probléma jelentősége abban áll, hogy a megállapodások, illetve az azokból következő választottbírósági döntések az uniós joggal összeegyeztethetetlenek.[25] A Bizottság szerint az ilyen egyezmények léte többek között megkérdőjelezi az uniós jog elsőbbségét, valamint ezek az egyezmények alkalmat adnak a forum shopping-ra is.[26] Szembenállása ezen túl abból is fakad, hogy a későbbiekben egy egységes beruházásvédelmi keretrendszert kíván kidolgozni a beruházók számára az Európai Unión belül.[27] Ebből következően az EU tagállamainak az ilyen egyezményekből fakadó beruházásvédelmi jogvitái esetén a választottbíróságok előtt amicus curiaeként kérdőjelezte meg az eljáró fórumok joghatóságát (kifogásait ismertetve),[28] valamint 2015-ben kötelezettségszegési eljárásokat indított több uniós tagállam ellen.[29]
Az irányadó döntés egészen 2018. március 6. napjáig váratott magára, amikor is az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: a Bíróság) döntést hozott a C-284/16. számú, Szlovák Köztársaság kontra Achmea BV ügyében. Az ügy előzménye az volt, hogy az Achmea (a választottbírósági eljárás megindításakor Eureko) nevű holland társaság Szlovákiában befektetett az egészségbiztosítási szektorba. 2006-ban azonban a szlovák kormány a befektető hátrányára változtatta meg a 2004-ben elfogadott, a szektor liberalizálására vonatkozó szabályozást. Az Eureko ebből következően a hatályban levő BIT alapján választottbírósági eljárást kezdeményezett a Szlovák Köztársaság ellen. A választottbíróság székhelye Frankfurtban volt, és az eljárás az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (United Nations Commission on International Trade Law, a továbbiakban: UNCITRAL) szabályzata alapján folyt.[30]
Az ügy a Bundesgerichtshofnak (Német Legfelsőbb Bíróság) köszönhetően került a Bíróság elé, mivel a választottbírósági ügyben Szlovákia nem ismerte el a bíróság döntését és a döntés semmisségének megállapításához folyamodott, amelyet a német bíróságok előtt tehetett meg.[31] A Bíróság ebben az ügyben választ adott arra, hogy mennyiben egyeztethető össze egy intra-EU BIT részét képező választottbírósági klauzula az uniós jog rendelkezéseivel. A Bíróság döntésében[32] több megállapítást tett:
1. Az uniós jog valamennyi tagállamban a hatályos jog részének, másrészt a tagállamok közötti nemzetközi megállapodásból származó jognak minősül. Mivel az uniós jognak egy sajátos jelleget ad ez, ebből egyenesen következik az uniós jog autonómiája is. Erre vonatkozóan jelenik meg a tagállamok közötti kölcsönös bizalom, amelyből következően a tagállamok kötelesek biztosítani az uniós jog érvényesítését a szerződésekben foglalt lojális együttműködés kötelezettsége alapján. Az egyik legfontosabb rendelkezés, ami ezt biztosítja, az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 267. cikke, amely lehetővé teszi a tagállami bíróságoknak, hogy előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzenek a Bíróság felé, és amely biztosítja a Bíróságnak az uniós jogra vonatkozó végső jogértelmezési monopóliumát. Emellett a szóban forgó cikk szolgál alapjául az uniós igazságszolgáltatási rendszernek is, amelyet a Bíróság és a tagállami bíróságok alkotnak. Ezekből következően a választottbíróságnak adott esetben az uniós jogot is értelmeznie vagy alkalmaznia kell, akár mint tagállami szabályt, akár mint nemzetközi jogi szabályt.[33]
2. A választottbíróság nem minősülhet "tagállami bíróságnak" az előzetes döntéshozatali eljárás alapjául szolgáló EUMSZ 267. cikke alkalmazásában.[34]
3. A nemzeti bíróság felülvizsgálati jogköre a választottbírósági döntés felett korlátozott, nem terjed ki az uniós jog érvényesülésének tartalmi vizsgálatára. A bírósági felülvizsgálat jelen esetben csak esetleges, másrészt a felülvizsgálat terjedelmét a nemzeti jog határozza meg.[35]
Ebből következően a Bíróság úgy döntött, hogy az EUMSZ 344. és 267. cikkével ellentétes a Hollandia és a Szlovák Köztársaság között fennálló kétoldalú beruházásvédelmi egyezményben szereplő választottbírósági klauzulához hasonló olyan rendelkezés, amelynek értelmében a tagállamok egyikének beruházója a másik tagállamban létesített beruházásokra vonatkozó vita esetén ezen utóbbi tagállammal szemben választottbíróság előtt indíthat eljárást, és amely bíróság hatáskörét e tagállam köteles elfogadni. Az Achmea-döntés következményeként a Bizottság az EU-n belüli beruházások védelméről közleményt adott ki, amelyben felhívta a figyelmet az Achmea-ügyben
- 50/51 -
hozott döntésre, valamint kiemelte, hogy ezt követően élénkítette a párbeszédet az összes tagállammal, és felhívta őket ezen egyezmények megszüntetésére.[36]
A fentebbiekkel kapcsolatosan két megjegyzést tartok fontosnak. Elsőként, maga az Achmea-döntés szűkszavú az intra-EU BIT-ek jogszerűségével kapcsolatban. Megállapítható, hogy kizárólagosan az adott egyezmény választottbírósági klauzulájának az uniós joggal való összeegyeztethetetlenségét állapította meg, azonban a Bíróság arról nem tett említést, hogy maga az egyezmény teljes egészében jogszerűtlen lenne.
Fontosnak tartom azt is megemlíteni, hogy az ilyen típusú egyezmények megszüntetése felveti a megszüntetési záradékok (sunset clause) sorsának kérdését is. Nem véletlen, hogy Ausztria, Finnország, Franciaország, Németország és Hollandia által már 2016-ban kiadott non-paper esetén lényegesnek tekintik a dokumentumot aláíró tagállamok, hogy a szóban forgó egyezménytípust az uniós tagállamoknak közösen kell megszüntetni, amely folyamat során a tagállamok a megszüntetési záradékokra tekintet nélkül kell, hogy eljárjanak.[37] Megjegyzendő ugyanakkor az is, hogy ezt csak úgy tartják megvalósíthatónak, ha a BIT-ek helyébe egy, valamennyi tagállam által elfogadott közös megállapodás lép, amely szabályozza az azok közti beruházásvédelmi viszonyokat.[38] Az intra-EU BIT-ek megszüntetésére irányuló folyamat tagállami szinten is megjelent már. Az Európai Unió egyes tagállamainak kormányai közötti beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló kétoldalú megállapodások felmondásáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról szóló 148/2018. (XII. 17.) ME határozat első pontja alapján a miniszterelnök egyetért az ilyen egyezmények felmondásáról szóló megállapodás létrehozásával kapcsolatban. Emellett a határozat felhatalmazza a külgazdasági és külügyminisztert egy ilyen megállapodás aláírására.[39] Ezekből következően látható, hogy az intra-EU BIT-ek kérdésköre továbbra is napirenden van az Európai Unión belül. Ez a kérdéskör azonban a Brexittel is kapcsolatba kerül.
A fentebbiek alapján több forgatókönyv is elkülöníthető attól függően, hogy mikor kívánja egy uniós tagállam az Egyesült Királysággal megszüntetni a BIT-jét, és milyen módon teszi azt meg. Ebből következően jelenleg több alternatíva kínálkozik.
Ilyen esetben az uniós tagállam és az Egyesült Királyság közötti intra-EU BIT akkor szűnik meg, amikor utóbbi még az Unió tagja, és az uniós tagállam a közös rendezés nélkül kívánja azt megszüntetni. Talán a legnagyobb nehézség abban keresendő, hogy a kilépésig viszonylag kevés idő áll rendelkezésre, kivéve, ha az EUSZ 50. cikk alapján a folyamat meghosszabbításra kerül. Alapvetően, habár nem kizárt egy ilyen lehetőség, ugyanakkor jelen helyzetben valószínűtlen, amelynek oka abban keresendő, hogy a Brexit folyamata során a tagállamok egységes álláspontot képviseltek az Egyesült Királyság felé a kilépési folyamat során végig szinte minden kérdésben. Emellett az is lényeges, hogy az EU a politikai nyilatkozatban foglaltak alapján egy kiterjedt szabadkereskedelmi megállapodást kíván kötni az Egyesült Királysággal mint harmadik állammal, amely a jelenlegi forgatókönyvvel teljesen ellentétes megközelítést jelent.[40] Felhozható az is kellő visszatartó erőként, hogy a 3.2. pontban ismertetett megszüntetési záradékok miatt a BIT-ek rendelkezései továbbra is érvényben maradnak tekintet nélkül arra, hogy döntés születik az egyezmény megszűntéről.
Ebben az esetben az Egyesült Királyság és az uniós tagállam között hatályos egyezmény egy közös rendezés eredményeként szűnik meg akkor, amikor az Egyesült Királyság még uniós tagállam. Ez jogilag és az uniós politikai irány tekintetében is talán biztonságosabb forgatókönyvnek tekinthető, mivel összhangban van az Európai Bizottságnak az Achmea-döntésből következő irányával. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy még a közös rendezés valódi tartalma jelenleg bizonytalan, így az is, hogy az a későbbiekben milyen következményekkel jár. Hangsúlyozandó ezen túl, hogy a brit kilépés jelenleg kitölti az Unió politikai napirendjét, a 4.1. pontban megjelenített időbeli probléma így itt is megjelenik. Kétséges ebből következően, hogy a Brexit céldátumáig ilyen közös rendezésre sor kerülne. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Bizottság által közzétett, az intra-EU BIT-ek közös rendezésére vonatkozó egyik nyilatkozatot az Egyesült Királyság is aláírta, amely a folyamat kuszaságát csak fokozza.[41]
Abban az esetben, ha az Egyesült Királyság kilépésekor a szóban forgó egyezmények nem kerültek megszüntetésre, a BIT-ek már nem tekinthetőek intra-EU BIT-nek, abból uniós tagállam és harmadik állam között hatályos BIT-ek,
- 51/52 -
ún. extra-EU BIT-ek lesznek.[42] Ez az 1. pontban foglaltak alapján rendezett és rendezetlen kilépésre bontható. Rendezett kilépés esetén a kilépési megállapodás egy 2020. december 31-ig fennálló átmeneti időszakot vezet be, amely alatt az uniós jog jelentős része alkalmazandó az Egyesült Királyságra, amely fogalomba a Bíróságnak a kilépést megelőző esetjoga is értendő.[43] Álláspontom szerint azonban hiába irányadó az esetjog, így az Achmea-ügy is az Egyesült Királyság vonatkozásában, mivel ebben az esetben az Egyesült Királyság már nem lesz tagállam, így az Achmea-ügyben levont következtetés (mivel az a tagállamok közötti specifikus egyezményekkel foglalkozik) nem lesz releváns az Egyesült Királyság BIT-jei tekintetében.[44] Ez azt is jelenti, hogy egy lehetséges, a jövőben a tagállamok által tett közös nyilatkozat szabályai sem lesznek alkalmazandóak, helyette a BIT rendelkezései, valamint a nemzetközi jogi szabályok lesznek elsődlegesek. Rendezetlen kilépés esetén ráadásul még csak átmeneti időszak sem jelenik meg: a no-deal Brexit bekövetkezésével az uniós jog nem köti majd az Egyesült Királyságot, az uniós esetjog sem lesz irányadó a BIT-ek vonatkozásában. Természetesen ebből az is következik, hogy a BIT megszüntetésére irányuló törekvés is értelmetlenné válik.
Megjegyzendő ugyanakkor, hogy uniós tagállam és harmadik állam közötti BIT esetleges módosítására vonatkozóan az uniós jog állapít meg kötelező erejű szabályokat. Erre vonatkozóan az extra-EU BIT-ek módosítását a tagállamok és harmadik országok közötti kétoldalú beruházási megállapodások tekintetében átmeneti rendelkezések megállapításáról szóló, 2012. december 12-i 1219/2012/EU rendelet (a továbbiakban: rendelet) rendelkezései szabályozzák,[45] amely lehetőségre vonatkozó részletszabályok, mivel az új egyezmény megkötésével azonosak, az 5. pontban kerülnek kifejtésre.
Érdemes szót ejteni arról az esetről is, amikor egy tagállam újabb egyezményt kíván kötni az Egyesült Királysággal. Ahogy az fentebb is rögzítésre került, erre az esetre vonatkozóan az uniós jogon belül az 1219/2012/EU rendelet rendelkezései az irányadóak.
Ennek oka, hogy a külföldi közvetlen befektetések már a közös kereskedelempolitika részét képezik. Az EUMSZ 3. cikke sorolja fel azokat a területeket, amelyeken az Unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik, és amelynek e) pontja felsorolja a közös kereskedelempolitikát.[46] Emellett a 3. cikk (2) bekezdése az Unió azon kizárólagos hatáskörét is megállapítja a nemzetközi megállapodások megkötésére vonatkozóan olyan esetekben, amikor annak megkötését "valamely uniós jogalkotási aktus írja elő, vagy ha az hatásköreinek belső gyakorlásához szükséges, illetve annyiban, amennyiben az a közös szabályokat érintheti, vagy azok alkalmazási körét megváltoztathatja".[47] A közös kereskedelempolitika körét és fogalmát a 207. cikk (1) bekezdése határozza meg. Az EUMSZ jelenlegi megközelítése alapján a közös kereskedelempolitika egységes elveken alapul, és magában foglalja többek között a külföldi közvetlen tőkebefektetéseket is.[48] Megjegyzendő, hogy ezek köre nem szerepelt a közös kereskedelempolitika részeként eredetileg: az Alkotmányszerződés tervezete által vált először részévé a szóban forgó szakpolitikának, amelyet átvett a Lisszaboni Szerződés is (III-315. cikk).[49] Ennek ellenére még mindig vannak hatályban extra-EU BIT-ek, amely sajátos helyzetre alkottak egy ilyen átmeneti időszakra vonatkozó uniós szabályozást.
Ennek megfelelően a rendelet (5) és azt követő preambulumbekezdései kifejezetten rögzítik, hogy az Unió célja, hogy újabb ilyen tárgyú megállapodásokat kössön, és a tagállamok régi azonos tárgyú megállapodásait fokozatosan új egyezményekkel váltsa fel, de az átmeneti időszakra vonatkozóan mégis egy megfelelően szabályozott területet biztosítson.[50] Másrészről a rendelet (4) preambulumbekezdése rögzíti, hogy "[a] Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének idején számos kétoldalú beruházási megállapodás volt érvényben, amelyet a tagállamok harmadik országokkal kötöttek",[51] amelyekről az EUMSZ rendelkezései nem tesznek említést.
A rendelet 8. cikke szerint amennyiben egy tagállam új BIT megkötéséről tárgyalásokat kíván folytatni egy harmadik állammal, erről a szándékáról írásban kell értesíteni a Bizottságot, amelyhez csatolnia kell a megfelelő dokumentációt, a tárgyalások során megvitatandó rendelkezések megjelölését, a tárgyalások célkitűzéseit és minden más lényeges információt.[52] A 9. cikk rendelkezései alapján a Bizottság felhatalmazást ad a tárgyalások megkezdésére, kivéve, ha az uniós joggal hatáskörmegosztásból eredő összeegyeztethetetlenségeket tartalmaz, feleslegesnek ítéli azt meg, összeegyeztethetetlen a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggel kapcsolatos EUMSZ rendelkezésekkel, valamint,
- 52/53 -
ha komoly akadályt állítana az Unió elé, hogy BIT-ekről folytasson tárgyalást, vagy ilyen megállapodást kössön.[53]
A Bizottság erről a határozatát az értesítés kézhezvételétől számított 90 napon belül hozza meg, amelyről megfelelően tájékoztatja az Európai Parlamentet és a Tanácsot. A 10. cikk alapján a tárgyalások állásáról a különböző szakaszokban tájékoztatni kell a Bizottságot, aki kérelmezheti, hogy részt vehessen a tárgyalásokon. A 11. cikk rendelkezik arról, hogy a megállapodás aláírása előtt az érintett tagállam értesíti a Bizottságot a tárgyalások kimeneteléről, és továbbítja a Bizottságnak a megállapodás szövegét, amelyre vonatkozóan beleegyezését adhatja. Ilyen esetben a tagállam értesíti a Bizottságot a megállapodás megkötéséről és hatálybalépéséről, valamint az azt érintő valamennyi változásról.[54]
Az Európai Tanács által elfogadott politikai nyilatkozat második része tér ki a két fél közötti, jövőben kiépítendő gazdasági partnerségre. A 17. pont szerint a felek egyetértenek abban, hogy egy ambiciózus, széles körű és kiegyensúlyozott gazdasági partnerséget tartsanak fenn, amely magában foglalná a beruházások kérdéskörét is, és amely kifejtésre kerül a 29-36. pontokban.[55] Egy ilyen egyezmény megkötése ugyanakkor rendezetlen kilépés bekövetkezése esetén is lehetséges, mivel mindkét esetben irányadóak rá a nemzetközi szerződés megkötésére vonatkozó szabályok, amelyeket az EUMSZ 218. cikke foglal magában, azokat pedig, a tárgykörre tekintettel, a 207. cikkel összhangban kell értelmezni.[56]
Az eljárás során a Bizottság ajánlásokat terjeszt a Tanács elé, amely felhatalmazza a szükséges tárgyalások megkezdésére, határozat formájában.[57] A Tanács ezen túl elfogadja a tárgyalási irányelveket, felhatalmazást ad az aláírásra is.[58] A Bizottság ezeket a tárgyalásokat a Tanács által kijelölt különbizottsággal konzultálva, a Tanács által számára kibocsátható irányelvek keretei között folytatja le. A Bizottság a tárgyalások előrehaladásáról rendszeresen jelentést tesz a különbizottságnak és az Európai Parlamentnek.[59] Ezt követően kerülhet sor arra, hogy a Tanács megkösse a megállapodást. Ezzel a Tanács kifejezi azt a beleegyezést, hogy az EU-t a nemzetközi szerződésben foglalt kötelezettségek kötelezzék.[60] Ez általában minősített többséggel történik, ugyanakkor egyes esetekben, így a közvetlen külföldi befektetések tekintetében is egyhangúság szükséges.[61] A Tanács a főtárgyaló javaslata alapján ezt követően a megállapodás megkötéséről határozatot fogad el, amelyhez szükséges az Európai Parlament egyetértése is.[62]
Elmondható, hogy az Unió nemzetközi megállapodást abban az esetben köthet, ha vagy kizárólagos, vagy a tagállamokkal megosztott hatáskörrel rendelkezik. A kizárólagos hatáskörébe tartozó területeken az EU egyedül jogosult tárgyalni, megállapodást kötni, míg a megosztott hatáskörök esetében a megállapodást az Unió és a tagállamok egyidejűleg kötik meg, ezeket vegyes megállapodásoknak nevezzük.[63] Jelenleg nagy a valószínűsége annak, hogyha ilyen szabályozás létrejön a kilépést követően, akkor ez vegyes megállapodás formájában történik meg. Megjegyzendő, hogy az utóbbi években megjelenő vegyes megállapodásokkal kapcsolatos uniós jogi fejlemények összekapcsolhatók a beruházásvédelem kérdésével is. Jelenleg két ilyen fejleményt érdemes említeni: a Bíróság véleményét az EU és a Szingapúr közötti szabadkereskedelmi megállapodásról, valamint az EU és Kanada közötti megállapodás megkötésével kapcsolatban felmerülő problémakört.
A Bíróság a 2/15. számú véleményében azt vizsgálta, hogy az EU és a Szingapúr által parafált szabadkereskedelmi megállapodásra vonatkozóan az Unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik-e a tervezett megállapodás egyedül történő aláírására és megkötésére. A Bíróság az ügyben listázta azokat a területeket, amelyekre vonatkozóan az EU kizárólagos hatáskörrel rendelkezik, és amelyek közé a külföldi közvetlen befektetések védelmére vonatkozó rendelkezések is tartoznak. A Bíróság ezen túl kiemelte, hogy az EU megállapodásra vonatkozóan nem rendelkezik hatáskörrel a közvetlen befektetéseken kívüli befektetések területére (portfólióbefektetések), valamint a befektetők és az államok közötti jogviták rendezésére vonatkozózó szabályozásra, itt az Unió a tagállamokkal megosztva gyakorolja ezeket a hatásköröket. A testület ezen túl azt is kiemelte a vitarendezési eljárásra vonatkozóan, hogy az olyan szabályozást, amely kivonja a jogvitákat a tagállamok bíróságainak joghatósága alól, nem lehet a tagállamok jóváhagyása nélkül bevezetni.[64]
Érdemes megemlíteni a Comperehensive Economic and Trade Agreementtel (Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás, a továbbiakban: CETA) kapcsolatos fejleményeket is. 2017. szeptember 21-től ideiglenesen alkalmazandóak a CETA-nak azon részei, amelyek kizárólag az EU hatáskörébe tartozó rendelkezéseket tartalmaznak.[65] Hangsúlyozandó,
- 53/54 -
hogy mivel vegyes megállapodásról van szó, csak akkor lép hatályba, ha az összes uniós tagállam ratifikálta azt.[66] Tárgyi hatálya átfogó, tartalmaz rendelkezéseket többek között a beruházások előtti piacnyitásra és a befektetések védelmére is.[67] Megjegyzendő, hogy Belgium 2017. szeptember 7-én fordult a Bírósághoz az EUMSZ 218. cikkének (11) bekezdése alapján, amely szerint egy tagállam kérheti a Bíróság véleményét a tervezett megállapodásnak a Szerződésekkel való összeegyeztethetőségéről. A kérelem az új beruházási vitarendezési mechanizmus (Investment Court System, a továbbiakban: ICS) kérdésére koncentrál.[68] Az ICS egy állandó beruházási bíróságot állít fel, amely egy első fokon eljáró bíróságból (Tribunal) és fellebbviteli fórumból (Apellate Tribunal) áll.[69] Ezek a szabályok az EU tagállamok egyöntetű igénye alapján kizárásra kerültek az ideiglenes alkalmazás hatálya alól, így csak a tagállami ratifikációs folyamatok lezárása után lesznek alkalmazandóak. Belgium több szempontból kérte az ICS uniós joggal való vizsgálatát, így többek között annak a Bíróság uniós jogra vonatkozó jogértelmezési monopóliumával, a diszkriminációmentességgel, a bírósághoz való fordulás jogával és a független és pártatlan bíráskodáshoz való joggal való viszonyát. Erre vonatkozóan a főtanácsnok 2019. január 29-én bocsátotta ki indítványát.[70]
A főtanácsnok nem osztotta Belgium aggodalmát a felsorolt kérdéskörökre vonatkozóan. Úgy vélte, hogy az ICS nem veszélyezteti az uniós jog autonómiáját és a Bíróságnak az uniós jogra vonatkozó értelmezési monopóliumát.[71] Álláspontja szerint ez főleg azért van, mert annak joghatósága csupán az egyezményben megadott beruházási kérdésekre terjed ki, nem vizsgálhatja az alkalmazott uniós jognak vagy a belső jognak a jogszerűségét. Emellett a szóban forgó bírói fórum csupán tényként veheti figyelembe az uniós jogot, ráadásul a Bíróság által adott uniós jogi jogértelmezéshez is kötve lenne eljárása során, amely kellő biztosítékul szolgálhat. Abban az esetben, ha mégis uniós jogot értelmezne, amely értelmezést a Bíróság nem osztja, az értelmezés a Bíróságot nem kötné. Az ilyen típusú hibák lehetőségét a fellebbviteli fórum felülvizsgálata is csökkenti.[72] Ezen túl a főtanácsnok hangsúlyozta az ICS funkcióját is, miszerint az Unió szemszögéből akár feleslegesnek is tűnhet egy ilyen tárgyú, beruházókat védő szabályozás előírása, amely akár átfedésben is lehet az uniós jog előírásaival, ugyanakkor nem következik belőle, hogy más harmadik államok jogában levő védelem szintje az uniós jog által biztosított védelmi szinttel azonos mértékű lenne.[73]
A fentebbiek mellett nem értett egyet Belgium arra vonatkozó érvelésével sem, hogy az ICS szabályai sértenék az egyenlő bánásmód elvét. A főtanácsnok álláspontja szerint annak a beruházónak a helyzete, aki Kanadában fektet be csupán azon kanadai beruházónak a helyzetével hasonlítható össze, aki az EU területén fektet be, míg az olyan uniós beruházó helyzetével nem, aki az Unió területén fektet be.[74] Megjegyzendő, hogy a diszkrimináció kérdéskörének alapos körbejárása a Bíróság által azért is lehet lényeges, mert az a már fentebb említett Achmea-ügyben is előtérbe került. Ezen túl a főtanácsnok a mechanizmust a független és pártatlan bíráskodáshoz való joggal is összeegyeztethetőnek tartotta.[75] Kérdés ugyanakkor, hogy a Bíróság mennyiben ért majd egyet a főtanácsnok indítványával, mivel a legutóbbi beruházásvédelemhez kapcsolódó ügyben (tehát az Achmea-ügyben), az indítvánnyal teljesen ellentétes álláspontot képviselt az uniós intézmény.
Látható, hogy az uniós tagállamoknak az Egyesült Királysággal kötött BIT-jeinek sorsa bizonytalan, amelyet nemcsak a Brexit alakulása, hanem a beruházásvédelmi egyezmények uniós jogi helyzete is kérdésessé tesz. Valójában azt sem tudjuk, hogy képesek-e a tagállamok az Unióval együtt egységesen fellépni egy ilyen érzékeny területen, és arra vonatkozóan egy kiterjedt szabályozást tető alá hozni, vagy csupán tagállami szintű egyezmények maradnak hatályban vagy köttetnek meg. Jelenleg a területen nincsenek egyértelmű válaszok, csupán arra van lehetőség, hogy a rendelkezésre álló alternatívákat az uniós jog tükrében feltérképezzük. ■
JEGYZETEK
[1] Losoncz Miklós: Az Egyesült Királyság kilépése az EU-ból és az európai integráció, Bp., BGE, (2017). 53.
[2] David Cameron levele Donald Tusk számára, A new settlement for the United Kingdom in a Reformed European Union, 2015. november 10., https://bit.ly/2lCyrOA, letöltve: [2019. 01. 26. 16:44].
[3] European Council meeting (18 and 19 February 2016) - Conclusions, https://bit.ly/2N4balq, letöltve: [2019. 01. 26. 16:44].
[4] Thomas Sampson: Brexit: The Economics of International Disintegration (2017) https://bit.ly/2TQf583, letöltve: [2019. 01. 10. 22:23] 2.
[5] BBC News: As it happened: May triggers Brexit, https://bbc.in/2Eanmys letöltve: [2019. 01. 10. 22:34].
[6] Az Európai Unióról szóló Szerződés, Official Journal C 326, 26/10/2012 P.0001 - 0390, 50. cikk (3) bekezdés.
[7] EUSZ 50. cikk (2) bekezdés.
[8] Ezek dokumentumai itt találhatóak meg: https://bit.ly/2rCaf4o, letöltve: [2019. 01. 10. 22:45].
[9] Lásd Legislative initiatives and other legal acts: https://bit.ly/2UIzITz letöltve: [2019. 01. 26. 17:04].
[10] Markus Burgstaller - Agnieszka Zarowna: Possible Ramifications of the UK's EU Referendum on Intra- and Extra-EU BITs, Journal of International Arbitration 33, Special Issue (2016) 565.
[11] Az Egyesült Királyság hatályban levő egyezményei esetén lásd https://bit.ly/2SyDBxL letöltve: [2019. 01. 02. 21:51].
[12] Lásd https://bit.ly/2SWS8Db letöltve: [2019. 01. 02. 21:51].
[13] M. Sornarajah: The International Law on Foreign Investment, Third Edition, Cambridge, Cambridge University Press, (2017). 187.
[14] Mahnaz Malik: Definition of Investment in International Investment Agreements, Best Practice Series, International Institute for Sustainable Development (2009) 11.; A felsorolt tagállamokkal kötött BIT-ek 1. cikkei.
[15] A felsorolt tagállamokkal kötött BIT-ek 2. cikkei.
[16] Lásd a felsorolt BIT-ek megfelelő rendelkezéseit.
[17] Sornarajah i. m. 201-205.
[18] A magyar egyezmény esetén a megállapodás 7. cikke.
[19] A magyar egyezmény esetén a megállapodás 6. cikke.
[20] Sornarajah i. m. p. 406.
[21] A magyar egyezmény esetén a megállapodás 8. cikke.
[22] Carrie Anderer: Bilateral Investment Treaties and the EU Legal Order: Implications of the Lisbon Treaty, Brooklyn Journal of International Law, Vol. 35. (2010) 853.
[23] Anderer, i. m. 864.
[24] Eastern Sugar v. Czech Republic, Partial Award, UNCITRAL, SCC No. 088/2004 2007, para 119.
[25] Koós Gábor: Az Unión belüli kétoldalú beruházási megállapodások megítélése az uniós jogban, In: Európai jog, Vol. XVII. Issue 6. (2017) 6.
[26] Wenhua Shan - Sheng Zhang: The Treaty of Lisbon: Half Way toward a Common Investment Policy, The European Journal of International Law, Vol. 21. No. 4. (2011) 1055.
[27] Annual Growth Survey 2016, Communication from the Commission to the European Parliament, the Council, the European Central Bank, the European Economic and Social Council, the Committee of the Regions and the European Investment Bank of 26 November 2015, COM (2015) 690 final, 13.
[28] Többek között: Eureko v. Slovakia, Award on Jurisdiction, Arbitrability and Suspension PCA Case No. 2008-13. 2010; European American Investment Bank v. Slovak Republic, Decision on Jurisdiction PCA Case No. 2010-17. 2012; Jan Oostergetel v. Slovak Republic, Decision on Jurisdiction, UNCITRAL ad hoc arbitration 2010.
[29] Joel Dahlquist - Hannes Lenk - Love Rönnelid: The infringement proceedings over intra-EU investment treaties - an analysis of the case against Sweden, European Policy Analysis, Issue 4. (2016) 2.
[30] Dr. Katona János - Dr. Kende Tamás: Több kérdés, mint válasz: számvetés az Európai Bíróság Achmea döntése után, In: Európai jog, 2018. No. 4. 4.; Eureko BV. Slovakia, Award on Jurisdiction, Arbitrability and Suspension, paras. 51-53.
[31] Oberlandesgericht Frankfurt am Main Beschluss 26 SchH 11/10, paras 29-33.; Bundesgerichtshof Beschluss vom 3. März 2016 in dem Verfahren auf Aufhebung eines inländischen Schiedsspruchs, I ZB 2/15, para. 8.
[32] C-284/16. sz. Szlovák Köztársaság v. Achmea ECLI:EU:C:2018:158.
[33] C-284/16. sz. Szlovák Köztársaság v. Achmea, ECLI:EU:C:2018:158 paras 32-49., Katona-Kende i. m. 30.
[34] C-284/16. sz. Szlovák Köztársaság. Achmea, ECLI:EU:C:2018:158 paras 50-53.
[35] C-284/16. sz. Szlovák Köztársaság v. Achmea, ECLI:EU:C:2018:158 paras 54-58.; Katona-Kende i. m. 30.
[36] Katona-Kende i. m. 3.
[37] Non-paper from Austria, Finland, France, Germany and the Netherlands, paras 3-4. https://bit.ly/2ULkIVf, letöltve: [2016. 10. 31. 15:42].
[38] Ua. 2. bekezdés.
[39] Az Európai Unió egyes tagállamainak kormányai közötti beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló kétoldalú megállapodások felmondásáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról szóló 148/2018. (XII. 17.) ME határozat 1-4. pontjai.
[40] Lásd a tanulmány 6. pontját.
[41] Lásd Declaration of the Member States of 15 January 2019 on the legal consequences of the Achmea judgment and on investment protection.
[42] Burgstaller-Zarowna i. m. 568.
[43] Draft Agreement on the withdrawal of the United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland from the European Union and the European Atomic Energy Community, as agreed at negotiators' level on 14 November 2018 TF50 (2018) 55. 2. cikk a) pontja, 126-127. cikkek.
[44] Gáspár-Szilágyi Szilárd: Brexit. Maybe not such bad news for intra-EU investment awards after Achmea? (2018), https://bit.ly/2IfrL75 letöltve: [2019. 02. 13. 22:21].
[45] A tagállamok és harmadik országok közötti kétoldalú beruházási megállapodások tekintetében átmeneti rendelkezések megállapításáról szóló, 2012. december 12-i 1219/2012/EU rendelet (OJ L 351, 20. 12. 2012, 40-46).
[46] Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 3. cikk (1) bekezdés.
[47] EUMSZ 3. cikk (2) bekezdés.
[48] EUMSZ 207. cikk (1) bekezdés.
[49] Jörg Philipp Terhechte: Art. 351 TFEU, the Principle of Loyalty and the Future Role of the Member States' Bilateral Investment Treaties, Marc Burgenberg - Jörn Griebel - Steffen Hindelang: International Investment Law and EU Law, Springer-Verlag Berlin Heidelberg (2011) 83.
[50] A tagállamok és harmadik országok közötti kétoldalú beruházási megállapodások tekintetében átmeneti rendelkezések megállapításáról szóló, 2012. december 12-i 1219/2012/EU rendelet, (5) és azt követő preambulumbekezdések.
[51] A tagállamok és harmadik országok közötti kétoldalú beruházási megállapodások tekintetében átmeneti rendelkezések megállapításáról szóló, 2012. december 12-i 1219/2012/EU rendelet, (4) preambulumbekezdés.
[52] A tagállamok és harmadik országok közötti kétoldalú beruházási megállapodások tekintetében átmeneti rendelkezések megállapításáról szóló, 2012. december 12-i 1219/2012/EU rendelet 8. cikk.
[53] A tagállamok és harmadik országok közötti kétoldalú beruházási megállapodások tekintetében átmeneti rendelkezések megállapításáról szóló, 2012. december 12-i 1219/2012/EU rendelet 9. cikk.
[54] A tagállamok és harmadik országok közötti kétoldalú beruházási megállapodások tekintetében átmeneti rendelkezések megállapításáról szóló, 2012. december 12-i 1219/2012/EU rendelet 10-11. cikkek.
[55] Draft Political Declaration setting out the Framework for the Future Relationship between the EU and the UK 17. pont és 29-36. pontok.
[56] Angelos Dimopuolos: EU Foreign Investment Law, Oxford University Press, Oxford (2012) 128.
[57] EUMSZ 207. cikk (3) bekezdés második albekezdése, EUMSZ 218. cikk (3) bekezdés.
[58] EUMSZ 218. cikk (2) bekezdés.
[59] EUMSZ 207. cikk (3) bekezdés harmadik albekezdése.
[60] Eeckhout P: External relations of the European Union: legal and constitutional foundations, Oxford University Press, Oxford (2004) 175-176.
[61] EUMSZ 207. cikk (2) bekezdés második albekezdése.
[62] EUMSZ 218. cikk (6) bekezdés.
[63] Molnár Anna: Az Európai Unió külkapcsolatai rendszere és eszközei, Bp., Dialóg Campus Kiadó, (2018). 65.
[64] Elsa Sardinha: The New EU-Led Approach to Investor-State Arbitration: The Investment Tribunal System in the Comprehensive Economic Trade Agreement (CETA) and the EU-Vietnam Free Trade Agreement. ICSID Review - Foreign Investment Law Journal, Vo. 32, Issue 3, (2017) 627.; A Bíróság2/15. számú véleménye, ECLI:EU:C:2017:376, 2017, para. 292.
[65] Andrei Suse - Jan Wouters: The provisional application of the EU's mixed trade and investment agreements (2018) https://bit.ly/2SqqE8D letöltve: [2019. 02. 04. 23:13], 12.
[66] Guillaume Van Der Loo - Ramses A. Wessel: The Non-Ratification of Mixed Agremeents: Legal Consequences and Solutions In: Common Market Law Review, Vol. 54. Issue 3. 2017, 736.
[67] Lásd a megállapodás teljes szövegét.
[68] Yves Bot főtanácsnok indítványa az 1/17. sz. véleményről, paras. 4-9.
[69] A megállapodás 8. fejezet F szakasza.
[70] Court of Justice of the European Union PRESS RELEASE No 6/19.
[71] Yves Bot főtanácsnok indítványa az 1/17. sz. véleményről, para. 59.
[72] Yves Bot főtanácsnok indítványa az 1/17. sz. véleményről, paras. 120-164.
[73] Guillaume Croisant [2019]: CJEU Opinion 1/17 - AG Bot Concludes that CETA's Investment Court System is Compatible with EU Law, https://bit.ly/2Df5zEk letöltve: [2019. 02. 04. 23:48].
[74] Yves Bot főtanácsnok indítványa az 1/17. sz. véleményről, paras 197-213.
[75] Yves Bot főtanácsnok indítványa az 1/17. sz. véleményről, paras 220-271.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogi szakreferens, Igazságügyi Minisztérium, Európai Uniós Jogi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, Európai Uniós Jogi Főosztály.
Visszaugrás
