https://doi.org/10.59851/jk.81.06.3
A kereset jogi megalapozottsága a polgári per alapvető kérdése. Az új Pp. által alkalmazott háromtagú pertárgyfogalom alapján a korábbi perjogi kódexektől eltérően a peres feleknek külön, a tényektől elkülönült jogállítást kell tenniük. A jogállítás, különösen a jogalap meghatározása, megjelölése, az azzal összefüggő jogdogmatikai kérdések több kérdést is felvetnek, és ezek a bírósági gyakorlatban jogalkalmazási problémákat jelentenek. Ezért a jogalap megjelölésének kérdése tisztázásra szorul. Kiemelt jelentősége van a jogalap törvényi definíciója értelmezésének, azaz annak, hogy mi lehet a polgári perben jogalap.
Tárgyszavak: jogállítás, jogalap feltüntetése, jogalap perjogi tartalma, normatív jogi aktusok, bírósági határozatok
The legal basis of a claim is a fundamental issue in civil litigation. Based on the three-part concept of the subject matter of the law- suit applied by the new Code of Civil Procedure of Hungary, which differs from those of previous codes, the parties to the litigation must make a separate legal allegation distinct from the facts. The legal basis and the right sought to be awarded must also be indicated in the legal allegation. The legal allegation, in particular the determination and designation of the legal basis, raises a number of questions related to legal doctrine, which pose problems for the application of the law in court practice. Therefore, the question of the legal basis needs to be clarified. The interpretation of the legal definition of legal basis, i.e., what can constitute a legal basis in civil proceedings, is of particular importance.
Keywords: legal allegation, indication of legal basis, legal content of legal basis, normative legal acts, court decisions
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szakított a korábbi jogi megoldásokkal, és a jogállítást azoktól eltérő módon szabályozza. A háromtagú pertárgyfogalom bevezetésével a keresetlevélben a határozott kereseti kérelem (petitum) és a tényelőadás mellett a jogszabályi rendelkezéssel megjelölt érvényesíteni kívánt jog külön állítása is szükséges [170. § (2) bekezdés b) pont]. A jogállítás során feltüntetendő jogalap dogmatikai és gyakorlati szempontból is számos kérdést vet fel. A tanulmány a jogalapra és annak megjelölésére koncentrál.
1. Az új Pp. hatályba lépését megelőzően a magyar perjog történetében a kéttagú pertárgyfogalom érvényesült. Eszerint a felperesnek csak a határozott kereseti kérelmet kellett megadnia, és tényelőadást kellett tennie. A kereset jogszabályi alapját nem volt szükséges megjelölni, azt a bíróság a tényelőadás alapján maga állapította meg.
Már a hazai polgári perjogi kódexeket megelőzően is az érvényesült, hogy a felperesnek a kérelmét kellett előadnia, és azt tényelőadással indokolnia, azonban "törvényhelyeket felidézni" nem volt szükséges.[1]
A polgári törvénykezési rendtartás tárgyában hozott 1868. évi LIV. törvénycikk alapján (64. §) a rendes eljárásban meg kellett adni a jogalapot és a tényeket, a sommás eljárásban, majd a sommás eljárásról szóló 1893. évi XVIII. törvénycikk alapján elegendő volt az ügyet azon tények előadásával megjelölni, melyekből a felperes a perbeli követelését származtatta. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a jogalapot jogszabály útján kellett volna megjelölni. A jogviszonyt azonban a felperes a tények- ből a jogra levont következtetéssel is megjelölhette.[2] Magyary Géza hangsúlyozta, hogy "jelenlegi jogunk szerint a rendes perben mind a kettőnek megjelölése szükséges, [...] sommás perben elegendő a tényalap megjelölése is", ugyanakkor tények nélkül kizárólag a jogalap megjelölése nem volt elegendő.[3]
2. A polgári perrendtarásról szóló 1911. évi I. törvénycikk szintén úgy rendelkezett, hogy a 129. § 1. bekezdés értelmében a felperesnek a keresetlevélben meg kellett tennie a jog előadását, amelyet a felperes érvényesíteni akart, valamint a határozott kérelmet. A törvényszöveg szerint viszont "a jog alakszerű megnevezése nem szükséges, hanem a jogállítást a keresetnek egész tartalmából kell megállapítani."
Az 1911. évi perrendtartásra vonatkozóan Plósz Sándor is azt állapította meg, hogy a kereset lényeges tartalmi eleme a jog és a kérelem előadása volt. Plósz, mint az absztrakt keresetjog képviselője felfogásában az állam számára a kereset jogcíme közömbös volt. A bíróságnak a perbe vitt jogcímet kellett megállapítania. Amikor azonban a bíróság a per tárgyában döntött, már vizsgálnia kellett azt, hogy az állított jog létezik-e.[4] A jogot a felperesnek egyértelműen meg kellett határoznia, az állított jogot individualizálnia kellett. A jog individualizálása során a tényeket úgy kellett előadni, hogy azokból a jog meghatározható legyen.[5]
- 263/264 -
Magyary Géza arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1911. évi perrendtartás 129. § alapján úgy tűnhetne, mintha a felperesnek kötelezettsége lett volna a jog megnevezése, és a keresetet kitevő tények előadása nem lett volna a kereset alkotóeleme. Magyary ezt Plósz felfogására vezette vissza, mely szerint a jogállítás, és nem a tény jelentette a kereset lényegét. Magyary szerint viszont jogot állítani tények megjelölése nélkül nem lehetséges, sőt, már önmagában a jog műnevének használata utalt tényekre. Ezért a perben szükség volt tényelőadásra.[6] Magyary Géza is azon az állásponton volt, hogy a keresetet individualizálni kellett, azaz a keresetből annyit kellett előadni, hogy az érvényesített jog más jogtól megkülönböztethető legyen.[7]
A jogállítás ezen módját más szerzők is hasonlóan határozták meg.[8] Sárffy Andor szerint ugyanakkor, ha a felperes a jogállítást meg tudta jelölni tényállítás nélkül is, akkor nem is kellett tényelőadást tennie.[9] Sárffy is azt vallotta, hogy az 1911. évi Pp. az individualizálási elméletet fogadta el, hozzátette azonban, hogy ha a perben a felperes által állított jog vitássá vált, részletesebb tényelőadás lehetett szükséges.[10]
3. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) szintén nem követelte meg a kereset alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezés feltüntetését. A bíróság a felperes által előadott tények és bizonyítékok alapján maga állapíthatta meg a kereset jogcímét és következtethette ki az alkalmazandó jogszabályhelyet. A bíróság így a keresetnek helyt adhatott akkor is, ha a felperes által előadott tények a kérelmet nem a keresetlevélben jogszabályhely feltüntetésével vagy szövegesen megjelölt, hanem más jogcímen alapozták meg.[11] Ezek a tények jogilag releváns tények lehettek. Egy, még a szocializmus éveiben kifejtett álláspont kiemelte ugyanakkor, hogy a rendelkezési elven alapuló perjogokban a tények individualizálása érvényesült, ezzel szemben az objektív igazság feltárására irányuló szocialista polgári eljárásjogban a tények szubsztanciálását követelték meg.[12] Kengyel Miklós azonban azt a megkülönböztetést, mely az individualizálási vagy a szubsztanciálási elv alkalmazását ideológiai különbözőségre vezette vissza, félrevezetőnek találta, szerinte ez a különbség inkább a szabályozási technikákból eredt.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
