A közelmúltban jelent meg az első magyar nyelvű tanulmány az Európai Unió egyik alapító atyjaként tisztelt Jean Monnet életéről1. Az integrációs szervezet másik megálmodója az a Robert Schuman volt, akinek részletes életrajza magyarul még nem került publikálásra. Jelen cikk ezt a hiátust szeretné kitölteni.
Robert Schuman nemcsak máig ható politikai szerepvállalása és új távlatokat nyitó célkitűzései miatt tarthat igényt méltatásra, hanem azért is, mert kivívta mind kortársai, mind az utána következő politikus-generációk őszinte tiszteletét és csodálatát. Francois Mitterand, későbbi francia elnök a következőképpen jellemezte őt: "Luxemburgban született, német katona volt, majd francia állampolgár lett. Két világháborút élt meg azok minden következményével. Olykor egészen biztosan úgy érezte, mintha kettészakították volna. Ezért törekedett egész életében arra, hogy az ellentéteket a megbékélés eszközével oldja fel. Szent ember volt, bár ő ebben kételkedne." "Ez a szerény, tartózkodó és jóságos ember, akit az Istenbe vetett mélységes hite inspirált, amikor arra volt szükség, rendíthetetlen szilárdságról tett tanúbizonyságot. Közéleti emberként élete belső ritmusának engedelmeskedett, amely mentes volt a cselekvés izgalmaitól. Kabinetje tagjaként olyannak láttam őt, amilyen valójában volt: aki reggel korán kelt, az íróasztalán egyetlen papírlap nélkül, mindennapos hosszú meditációk után végezte munkáját, amelyet senki nem merészelt volna megzavarni."2
Robert Schuman mérhetetlenül gazdag és komplex munkásságát nehéz tematikus részekre osztani. Ha mégis teszünk erre egy kísérletet, akkor jogi, vallási és politikai területen kifejtett erőfeszítéseit kell feltétlenül megemlítenünk.
Schuman Európa kellős közepén, a luxemburgi Clausen-ben született 1886. június 29-én. Katolikus vallású szülei, lotharingiai származású apja és luxemburgi anyja révén gyermekkorától kezdve két nyelven is beszélt, a francia és a német kulturális-vallási háttér egyaránt erősen befolyásolta. Gimnáziumi tanulmányai végén a luxemburgi Athenäum-ban érettségizett, majd annak érdekében, hogy német egyetemen tudjon továbbtanulni, érettségi vizsgát tett a metzi humán-gimnáziumban is. Valószínűleg ekkor szembesült először azzal, hogy az államhatárok milyen nagy mértékben akadályozzák az egyes embereket életcéljaik elérésében.
1904 és 1910 között jogtudományi tanulmányokat folytatott a bonni, a müncheni a berlini és a strassburgi egyetemeken, miután a sorkatonai szolgálat alól egészségügyi okok miatt felmentették. Bonnban belépett két hallgatói egyesületbe is, amelyeknek egészen haláláig tagja maradt. Münchenben a jogtudományon kívül Lujo von Brentano gazdaságtudományi előadásait is hallgatta, Berlinben pedig nemzet- és világgazdasági, illetve pénzügy-tudományi stúdiumokat folytatott. Summa cum laude doktori címét Strassburgban szerezte meg. Még az egyetem elvégzése után is foglalkoztatta a gondolat, hogy a papi hivatást válassza, de a család egyik régi barátja tanácsára megmaradt a jogi pályán, és 1912-ben Metz-ben nyitott ügyvédi irodát. A gyakorlati jogi munka mellett jelentős elméleti tevékenységet is végzett: számos szakmai publikációja jelent meg német és francia nyelven polgári jogi3, polgári eljárásjogi4, alkotmányjogi és közigazgatási jogi5 témákban.
Annak ellenére, hogy nem a papi hivatást választotta, meggyőződéses katolicizmusa egész életében végigkísérte. 1913-ban a 60. Német Katolikus Nap fő szervezőjeként szerepelt, és még ebben az évben a metzi katolikus ifjúsági egylet elnökének nevezték ki. Folyamatosan jelentetett meg tanulmányokat francia katolikus folyóiratokban és írt vallási, illetve egyházi témákban6. Konrad Adenauer, német kancellár, és Romano Guardini, pap és filozófus Európa egységének és a béke megőrzésének érdekében kifejtette elkötelezett munkája miatt szent emberhez hasonlította, akárcsak a már idézett Francois Mitterand. Huszonöt évvel halála után, 1988-ban a "Szent Benedek Egyesület Európáért" nevű szervezet a metzi püspöknél kezdeményezte Robert Schuman boldoggá avatását, három évvel később pedig a kérelmet az erre alakult német előkészítő-bizottság jóváhagyta.
Robert Schuman politikai pályája az első világháborút követően kezdődött. Azután, hogy 1914-től civilként a német hadseregben teljesített szolgálatot, ahol az elkobzott - zömmel francia tulajdonban álló - javak igazgatása volt a feladata. Elzász-Lotharingia Franciaországhoz csatolása után 1918-tól francia állampolgárságot nyert, és így egy évvel később már a moseli körzet képviselője lehetett a francia Nemzetgyűlésben. Számos bizottság munkájában vett részt, 1929-ig a polgári jogi és a büntetőjogi kodifikációs bizottság tagja volt, ezt követően 1936-ig az Elzász-Lotharingia Bizottság elnökeként a terület vallási és nyelvi önállósága mellett szállt síkra. Mindezeken kívül a második világháború kitöréséig a Nemzetgyűlés Pénzügyi Bizottságának elnöki tisztségét is betöltötte. Kezdetben az Entente Républicaine Démocratique nevű politikai párt színeiben dolgozott, 1932-től pedig a Parti Démocratique Populaire-ben folytatta politikai pályafutását.
Előre tekintő politikusként már ebben az időszakban figyelemmel kísérte Don Luigi Sturzo - az 1919-ben kereszténydemokrata pártot alapító és Mussolini által menekülésre kényszerített olasz politikus - Európa új berendezkedését körvonalazó tervét, amely európai intézményekkel és európai pártokkal működő "Mercato commune"-t (Közös Piacot) vázolt fel. A terv megvitatására Németországban és Franciaországban több kongresszust is összehívtak, amelyek eredményeit Schuman a második világháború után, a montánunió megalakításakor hasznosította. A kereszténydemokrata pártok utolsó, Európa új rendjét tárgyaló kongresszusa 1932-ben Kölnben került megrendezésre; a város főpolgármestere ekkor a későbbi német kancellár, Konrad Adenauer volt. Barátságuk kezdete erre az időszakra tehető.
Schumant 1940 márciusában a Reynaud-kormány menekültügyekért felelős helyettes államtitkárává választották, majd ugyanezen évben a német bevonulás után Petain marsall miniszteri posztot ajánlott fel neki, amelyet azonban elutasított és visszatért az otthonának tekintett Metzbe. Ott a Gestapo letartóztatta és 1942-ig Neustadtban őrizetben tartotta. Ekkor sikerült Franciaországba, Ligugé St. Martin bencés kolostorába menekülnie és elrejtőznie, miközben kapcsolatokat épített a francia ellenállási mozgalommal.
Politikai pályájának legsikeresebb időszaka a második világháború utáni másfél évtizedre tehető. 1945-ben ismét a Nemzetgyűlés tagjává választották az újraalakított republikánus népmozgalom, a "Mouvement Républicaine Populaire" képviselőjeként, majd 1946-47-ben a Bidault- és a Ramadier-kormányok pénzügyminiszterének, 1947 novemberétől 1948 júliusáig pedig Franciaország miniszterelnökének tisztségét töltötte be. Ezt követően 1953-ig a Marie-, a Bidault-, a Pleven-, a Pinay- és a Faure-kormányok külügyminisztereként írta alá a New York-i népirtás elleni konvenciót, illetve az Észak-atlanti Szövetség Szerződését. Részt vett továbbá 1949. május 5-én a strassburgi székhelyű Európa Tanács alapításában, amelynek jelentőségéről a következőket írta: "Az Európa Tanács kizárólag tanácskozó jellegű. (...) A gondolatok olyan laboratóriuma, ahol a legkülönfélébb emberek és a legkülönbözőbb törekvések kerülhetnek egymással kapcsolatba. Döntéshozói hatalom híján maga az intézmény tekintélye élvez elismertséget. A nemzeti parlamentek is bőségesen merítenek belőle, a kormányok kipuhatolják nemzetközi téren az álláspontokat. Az Európa Tanács nem erőműve, s nem hajtóereje az Európa egységére irányuló törekvéseknek. Ennek megállapításá- ban nincs sem szemrehányás, sem igazságtalanság. Strassburg tényleges szolgálatokat nyújtott és nyújt továbbra a maga intézményesen megszabott lehetőségei között: fényszóró, amely bevilágítja az Európa utat"7.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
