Vannak hírek, amelyek elemi erővel robbannak be a legszélesebb nyilvánosságba, mások pedig csak úgy szép csendesen kerülnek napvilágra, s legfeljebb egy szűk szakmai közvéleményben számítanak kemény hírnek. Ez utóbbiak közé tartozott minden bizonnyal Magyarországon a Viasat3 televízió üzemeltetőjének azon bejelentése 2009 áprilisának végén, hogy kezdeményezte az Országos Rádió és Televízió Testületnél (a továbbiakban: ORTT) a csatorna törlését a nyilvántartásból 2009. május 1-jei hatállyal. A döntést végső soron a Viasat Hungária Műsorszolgáltató Zrt. meghatározó tulajdonosa, a Modern Times Group Broadcasting AB (MTG) hozta meg: a nevezett dátumtól az MTG egyik leányvállalata, az Egyesült Királyságban bejegyzett Viasat Broadcasting UK a Viasat3 csatorna műsorszolgáltatója, s így a brit szabályozó hatóság, az OFCOM felügyelete alá kerül.
"Az ígéretek szerint a változásból sem a nézők, sem pedig a kereskedelmi partnerek nem fognak semmit érzékelni, a Viasat3 csatorna továbbra is zavartalanul fogható marad az összes korábbi hálózaton. Talán annyi változás lesz, hogy - mivel az OFCOM alá tartozó csatornáknál nincs az a kényszer, hogy a korhatárt állandóan feltüntessék - eltűnhet a sárga karika a képernyő alsó sarkából. … Megjegyzendő továbbá, hogy a szintén a cégcsoporthoz tartozó TV6 csatorna több mint egy éve ugyancsak OFCOM-engedély alapján zavartalanul végzi Magyarországra irányuló műsorszolgáltatását."1, olvashattuk a hír magyarázatát, amely így valóban nem rázott meg senkit még a csatornát rendszeresen nézők körében sem.
Tanulmányunk a fenti hír szakmai kommentárjaként íródott, s benne azokat a vélhető szempontokat próbáltuk összegyűjteni, amelyek alapján körvonalazható a Viasat3 joghatóság váltásának háttere. A csatorna csaknem 9 éves magyar joghatóság alatti működése alatt komoly változások zajlottak le nemcsak a magyar, de az európai televíziós piacon is. Sajnálatos, hogy ezekre a változásokra a hazai jog nem volt képes megfelelően reagálni, a médiatörvény érdemi módosítása nem történt meg, amely jelentős versenyhátrányt eredményez a közös európai műsorszolgáltatási piacon.
Az európai televíziózásban az állami monopólium korszaka az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején zárult le a demokráciák többségében, a posztkommunista országokban pedig az 1990-es években történt meg ugyanez. Az ezredfordulóra gyakorlatilag a sokcsatornás televíziózás modellje vált Európában uralkodóvá, s a különböző platformokon nagyszámú csatorna érhető el az egyes országokban2. A terjesztési technológiák digitalizációja a csatornák számának gyarapodását méginkább felgyorsította, s jelenleg a nagyobb nemzeti piacokon a százas nagyságrendben van az elérhető csatornák száma az egymással versengő platformokon (természetesen nem mindegyiken, hisz az analóg kábel- és a digitális földfelszíni műsorszórás platformok kapacitása a tízes nagyságrendben marad). Ezzel a televíziózás a "tartalombőség, figyelem-szűkösség" korszakába lépett, végképp maga mögött tudva azt a szakaszt, amikor a frekvenciaszűkösség és az erre épülő szabályozás következtében csak néhány csatorna volt elérhető a nézők számára a piacon.
A földfelszíni műsorszórással terjesztett csatornáknak az összes televízió nézésben való nyomasztó túlsúlya a piacon mára jelentősen csökkent, ezzel párhuzamosan pedig a más módokon (kábel, műhold, IPTV) terjesztett csatornák piaci részesedése alaposan megnőtt a nézők piacán. Természetesen a földfelszíni műsorszórással terjesztett csatornák is főszabályként jelen vannak az előbb nevezett platformokon, de ez sem tudja meggátolni, hogy az összes televízió-nézésből való részesedésük folyamatosan csökkenjen.
További tendencia, hogy a televíziós ágazat, a műsorszolgáltatók egésze bevételi szerkezetében csökken a reklámbevételek súlya, s növekszik a közvetlenül a nézőktől, illetve a terjesztési platformok üzemeltetőitől származó bevételek aránya. Az ingyenes és a fizetős televíziózás közötti arányeltolódás természetesen összefügg azzal, hogy a kábel-, műhold- és IPTV platformok feltételes hozzáférésűek, azaz a nézők előfizetői díjat fizetnek a platformok üzemeltetőinek a csatornákhoz való hozzáférés fejében.
A televíziós piac szabályozását illetően kiemelendő, hogy 1989 óta létezik egy közös európai szabályozási keret, amelyekhez az Európa Tanács (ET), illetve az Európai Unió (EU) tagországainak igazodniuk kell. Ugyan az ET határokat átlépő televíziós egyezménye néhány hónappal megelőzte az akkori Európai Gazdasági Közösség (EGK) határokat átlépő televíziózás irányelvének (89/552/EGK, TWF irányelv) kiadását, tanulmányunkban csak az EGK - EU irányelvvel foglalkozunk.
A TWF irányelv célként határozta meg, hogy a minimális közösségi beavatkozással biztosítsa, illetve segítse elő
(i) a tagországok televíziós műsorainak határokon átívelő szabad áramlását, korlátozásmentes vételét a fogadó államban,
(ii) az európai kultúra védelme érdekében az európai televíziós alkotások arányának növelését a műsorokban (konkrétan az európai alkotások többségi részarányának előírása "ahol lehetséges és megfelelő eszközökkel biztosítható"), valamint a független gyártóktól beszerzett műsorszámok bemutatására szánt műsoridő és az ezekkel kapcsolatos produkciós költségek minimumának meghatározását,
(iii) a kiskorúak védelmét a szellemi és fizikai fejlődésüket veszélyeztető káros tartalmaktól,
(iv) a faji, nemi, vallási vagy nemzetiségi alapon való gyűlöletkeltés megakadályozását,
(v) a fogyasztó-, szerzői jogi és versenyvédelmi szempontok érvényesítését a reklámozás területén,
(vi) a származási ország elvének bevezetésével a többes tagállami joghatóság, és az ebből adódó jogi konfliktusok elkerülését.
A közös európai reklámszabályozás kialakítása a kereskedelmi televíziózás akkor még legfőbb bevételi forrását, a hirdetéseket érintette, így fontosságát az ágazat működése szempontjából aligha lehet túlbecsülni. A TWF ebben a tárgykörben meghatározta a bemutatható hirdetések minőségi és mennyiségi korlátait, itt jelent meg például először minőségi korlátként a dohányáruk, egyes alkoholos italok, a vényre kapható gyógyszerek reklámozásának tilalma. A közös, televíziókra vonatkozó szabályozás, amint az előbbiekből is kitűnik, számos célt szolgált, de magunk is osztjuk azt a vélekedést, hogy az elsődleges célnak az egységes európai médiapiac megteremtése és megerősítése tekinthető.3
A származási ország elve rögzítésének fő indoka a kettős/többes joghatósági problémák elkerülése volt. A szabályok értelmében a szolgáltatók feletti kontrollt annak a tagállamnak kell biztosítania, amelynek joghatósága alatt a szolgáltató működik. A hatályos szabályok alapján ez a szolgáltató székhelye, a szerkesztői döntések meghozatalának helye, illetve az alkalmazott munkaerő honossága alapján állapítható meg főszabály szerint. A többi tagállam köteles biztosítani a más tagállamban bejegyzett szolgáltatók műsorainak vételét. A továbbközvetítés csak az irányelvben rögzített feltételek esetén, és csak az irányelv szerinti kötött eljárásban tiltható meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
