A követelés lefoglalása sajátos jogintézménynek tekinthető az adó- és a bírósági végrehajtás rendszerében egyaránt. Mivel az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 144. §-a alapján az Art. eltérő rendelkezésének hiányában a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) rendelkezéseit kell alkalmazni - illetve az adóvégrehajtót a végrehajtás eredményes lefolytatása érdekében mindazon jogosultságok illetik, amit a Vht. a bírósági végrehajtónak biztosít -, a követelés lefoglalására az adóvégrehajtásban is van lehetőség. Cikkemben ezen végrehajtói intézkedés szabályait szeretném áttekinteni, különös figyelemmel annak gyakorlati alkalmazhatóságára.
A Vht. 110. § (1) bekezdése alapján, ha az adósnak harmadik személlyel szemben követelése van, illetőleg az adós harmadik személlyel olyan szerződést kötött, amelyből később követelése keletkezik, a végrehajtó a követelést lefoglalja, egyúttal a harmadik személyt nyilatkozatra hívja fel, figyelmeztetve őt a Vht. 112-113. §-ai szerinti jogkövetkezményekre. A törvény 111. §-a értelmében a harmadik személy a felhívás kézbesítésétől számított 8 napon belül nyilatkozatban köteles a végrehajtóval közölni, hogy a) elismeri-e a követelést, illetőleg a később keletkező követelésről szóló szerződést, b) a követelés mikor esedékes, c) tart-e valaki igényt a követelésre és milyen jogcímen.
Elsődlegesen rögzíteni szükséges, hogy a végrehajtási eljárásban a foglalás nem jogszerzés - a lefoglalt vagyoni elemek felett ugyanis sem a végrehajtást kérő, sem a végrehajtó nem szerez tulajdonjogot -, hanem olyan eljárási cselekmény, amely azt biztosítja, hogy a végrehajtást kérő követelése az adós vagyonából térüljön meg, annak utóbb történő értékesítése eredményeként (Fővárosi Bíróság Pf.639.100/2008.). A bírósági gyakorlat által is megerősítetten a jogintézmény egy speciális - törvény erejénél fogva beálló - engedményezést jelent, mely alapján a követelés tényleges érvényesítésének lehetősége az engedményesre száll át. Ennek feltétele a követelés kötelezettjének felhívása a követelés elismerésére, esedékességének megjelölésére, illetőleg arra, hogy a követelést terheli-e igény; amennyiben igen, milyen jogcímen. A követelés fennállásának elismerése megerősíti annak jogcímét, egyúttal polgári jogi értelemben a tartozás elismerését is jelenti, vagyis megfordítja a bizonyítási terhet (Jogcímet ellenben nem változtat, nem hoz létre egy, a korábbi jogalaptól független új kötelezettség vállalást. A tartozást nem annak elismerése, hanem az azt megelőzően kötött jogi ügylet keletkezteti. Kúria Kfv.I.35.237/2012/10.; Miskolci Törvényszék 24.K.21.627/2011/15.; Legfelsőbb Bíróság - Kúria - Pfv.I.21.814/2010.).
- 20/21 -
A követelés lefoglalásának, valamint a harmadik személynél történő ingófoglalásnak (Vht. 107-109. §-ai) a szabályai lényegében azonosak; releváns különbség azonban, hogy az adósnak a harmadik személlyel szemben fennálló követelését a végrehajtó nem az adóshoz, hanem a harmadik személyhez küldött felhívásban foglalja le. A foglalást követően az adósnak a követelés feletti rendelkezési joga megszűnik, a jövőbeli fizetési kötelezettséget a foglalás ellenben nem tesz lejárttá (vagyis a kényszercselekmény a harmadik személynek nem jelent automatikusan teljesítési kötelezettséget a végrehajtó felé). A követelés lefoglalásának hatálya a kötelezetthez intézett foglalás közlésével - a gyakorlatban postai, tértivevényes iratban történő megküldésével - hatályosul. Konkrét ügyben a kötelezett vitatta azon tényt, hogy a lefoglalás hatálya beállt, tekintettel arra, hogy az Art. 5. § (1) bekezdése szerint - törvény eltérő rendelkezése hiányában - az adóügyekben "mögöttes joganyagként" a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) rendelkezéseit kell alkalmazni; a Ket. 40. § (7) bekezdése értelmében pedig az iratokat az ügyfél, ha törvényes képviselője van, az ő részére kell kézbesíteni. Az üggyel érintett időszakban hatályos gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 29. § (1) bekezdése alapján a cég törvényes képviselője a vezető tisztségviselő, ezért az adóhatóságnak nem az ügyfél gazdasági társaságnak, hanem a törvényes képviselőnek kellett volna kézbesítenie a követelés lefoglalását tartalmazó iratot. A bíróság ellenben azon a véleményen volt, hogy a tény, miszerint a hatóság a cég bejelentett címére a cégnyilvántartásban szereplő képviseletre jogosult nevének feltüntetése nélkül küldi meg a felhívást, nem olyan súlyú jogszabálysértés, amely az ügy érdemére kihat. A tisztségviselő nevének a hivatalos küldeményen való feltüntetése esetén sem feltételezhető kellő alappal, hogy a felhívás olyan időpontban érkezik hozzá, hogy korábban tudna intézkedni, mintha a kérdéses irat a társaság "központi rendszerébe" jutna. A cég belső szabályozása körében kell arról rendelkezni, hogy a postabontás időben történjen, és az iratok az intézkedésre jogosulthoz haladéktalanul jussanak el (Veszprém Megyei Bíróság 6.K.20.960/2007/4.). Fontos szempont a végrehajtási eljárás gyors lebonyolítása, az ügyfél telefonon történő értesítésére és az iratok telefax útján való megküldésére azonban akkor van mód, ha a végrehajtásra vonatkozó rendelkezések nem írnak elő "kézbesítést". A végrehajtói (postai) kézbesítéskor az átadásról készült jegyzőkönyv (a postai tértivevény) igazolja hitelt érdemlően az átadás tényét, időpontját, az átvevő személyét, vagyis ezen dokumentumok szolgáltatnak adatokat a küldemény átadását megelőző eseményekről, a kézbesítés folyamatáról, a kézbesítés esetleges meghiúsulásának okáról (Ha a végrehajtó vagy a postai kézbesítő az átvételre jogosultnak szabályszerűen átadta a küldeményt, az kézbesítettnek minősül; a címzett kockázata, hogy mikor bontja fel, annak tartalmát mikor ismeri meg. Kúria Pfv.I.21.696/2010/6. A kézbesítéshez fűződő joghatások ellenben kizárólag akkor állnak be, ha a kézbesítés jogszabályszerűsége is megállapítható; vagyis a hivatalos irat kézbesítése az annak átvételére jogosultnak történik. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 1.Pf.20.542/2010/2.).
Jóllehet erre vonatkozóan az Art. és a Vht. szabályai nem tartalmaznak külön rendelkezést, a végrehajtás ezen módjáról az adóst a kötelezett részére megküldött felhívás másolati példányával értesíteni kell. Ennek garanciális jelentősége van, mivel az Art. 150. § (1) bekezdése értelmében a végrehajtási eljárás a végrehajtási cselekmény foganatosításával indul. A rendelkezés csupán lehetőséget biztosít az adóhatóság számára, hogy a végrehajtás megindítása előtt fizetési felhívást bocsásson ki az adós felé; ellenben ha ténylegesen él is ezzel, akkor a kényszercselekményre addig nem kerülhet sor, míg a felhívásban megjelölt teljesítési határidő eredménytelenül le nem telt (Más megfogalmazásban előfordulhat, hogy az adós csak a végrehajtási cselekményből szerez tudomást a behajtási eljárás megindításáról, mely - a közhiedelemmel ellentétben - nem ütközik jogszabályba. A követelés lefoglalása specifikus abból a szempontból is, hogy az eredmény nem közvetlenül az adósnál realizálódik, arról szükségképpen - egy esetleges értesítés hiányában - nem is feltétlenül szerezne tudomást, mely nyilvánvalóan ellentétes a jogalkotói szándékkal.).
Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy az Art. - és a mögöttes jogszabályként alkalmazandó Ket. - szerinti rendeltetésszerű joggyakorlás és együttműködési kötelezettség ügyfél általi betartásával kerülhet az adóhatóság abba a helyzetbe, hogy rendelkezhessen mindazon adatokkal, amelyek az adótartozás behajtása érdekében szükségesek. Ezek értelemszerűen az adós vagyoni helyzetével, gazdálkodásával állnak szoros összefüggésben. Az informálódás elősegítését szolgálja a Vht. 43. § (1) bekezdésének c) pontjában rögzített végrehajtói jogosultság is, miszerint a végrehajtás során a végrehajtó megtekintheti és átvizsgálhatja az adós gazdasági tevékenységével kapcsolatos iratait. E körbe tartoznak a mérleg és eredmény-kimutatás, a könyvelés, a bankszámlakivonatok, az üzleti partnerekkel kötött megállapodások, az általános forgalmi adó analitika, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben meghatározott egyes nyilvántartások [Természetesen ezen iratok egy adóellenőrzésnek is releváns dokumentumait képezik, hiszen az Art. 95. § (1) bekezdése alapján az ellenőrzést az adóhatóság az adó, a költségvetési támogatás alapjának, összegének megállapításához szükséges iratok, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások - ideértve az elektronikus úton tárolt adatokat is -, számítások és egyéb tények, adatok, körülmények megvizsgálásával folytatja le. Az adóbevallás alapjául szolgáló iratok olyan okirati bizonyítékok, melyeket az adóhatóságnak az Art. 97. § (4) és (6) bekezdései értelmében a tényállás tisztázás során vizsgálnia kell; a revízió célja ugyanis az adótörvényekben és más jogszabályokban előírt kötelezettségek teljesítésének, vagy megsértésének megállapítása. Art. 86. § (1) bekezdése. Kúria Kfv.I.35.797/2012/5., Kfv.V.35.012/2012.].
Az Art. és a Vht. rendelkezései nem írnak elő a követelés lefoglalás tartalmára nézve kógens követelményt, azonban értelemszerűen szükségesek hozzá mindazon adatok, melyek alapján a harmadik személy a követelést be tudja azonosítani. Éppen ezért a követelés lefoglalását kimondó iratból nem mellőzhető a felek közötti megálla-
- 21/22 -
podás és jogcím nevesítése; amennyiben ismert, a követelés pontos összegének és lejáratának megjelölése; ha a követelésnek adott számlára történő konkretizálása is lehetséges, akkor a kérdéses bizonylat sorszámának megjelölése (A követelés számlasorszám nélküli közlése ugyanakkor nem minősül súlyos jogszabálysértésnek, különös tekintettel arra az esetre, ha a kötelezett be tudja azonosítani a követelést, azt elismeri, kifogást nem emel, az átutalás érdekében érdemi intézkedést is foganatosít. Legfelsőbb Bíróság - Kúria - Kfv.I.35.079/2008/6.). A követelés elismerésének - fennállásának - a visszaigazolására, illetőleg annak vitatására az adóhatóság által küldött iratmellékleten van lehetőség. Ha a válasz nemleges - vagyis a harmadik személy az adott követelést nem ismeri el -, azt indokolni és bizonylatokkal alátámasztani szükséges. Elismerő nyilatkozat esetén meg kell jelölni a követelés esedékességét is (A teljesítési határidő téves időpontban történő megjelölése ellenben önmagában még nem eredményezi a lefoglalt követelés fennállásának vitatását. Kúria Kfv.I.35.237/2012/10.). Ha pedig a harmadik személy olyan tartalmú nyilatkozatot tesz, hogy a követelésre más is igényt tart, az adóvégrehajtó a megnevezett személyt is értesíti arról, hogy a követelést végrehajtás alá vonta.
A Vht. 112. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a harmadik személy a felhívás kézbesítése után a követelést sem az adós, sem más javára nem teljesítheti, hanem köteles legkésőbb az esedékesség napján a követelés összegét befizetni a végrehajtói letéti számlára, illetőleg köteles a követelés tárgyát bírósági letétbe helyezni. Ezen szakasz (2) bekezdése szerint ha a harmadik személy a követelést bárkinek a javára teljesítette, a követelés összegéig (értékéig) felelős a végrehajtást kérőnek. A rendelkezés biztosítékot jelent az adóhatóságnak a követelés tényleges megtérülésére.
A Vht. 113. §-a kimondja, hogy ha a harmadik személy a követelést, illetőleg a róla szóló szerződést nem ismerte el, vagy a 111. § szerinti nyilatkozatot, illetőleg a 112. § szerinti befizetést (letétbe helyezést) elmulasztotta, a végrehajtást kérő a harmadik személy ellen pert indíthat a követelés behajtása iránt.
A követelés lefoglalása tehát egy több szakaszból álló cselekmény. Az első rész a követelés lefoglalás kibocsátásától a kötelezett nyilatkozatának az adóhatósághoz történő érkezéséig tart; a második szakasz már arról szól, hogy az adóhatóság mérlegeli, hogy a követelés ténylegesen végrehajtható-e (jogalap és összegszerűség elismerése, vagy annak hiánya). Az tehát, hogy az eljárás további menete hogy alakul, elsődlegesen a harmadik személy nyilatkozatának tartalmától függ (A nyilatkozatról - illetve annak elmaradásáról -, a kérdéses követelés adóhatóság felé történő teljesítéséről, az el nem ismert követeléssel kapcsolatos per megindításról vagy a perindítás mellőzéséről hivatkozott eljárásjogi garanciák végett az adóst - jóllehet az adóhatóság részére ilyen irányú kötelezettséget jogszabály nem ír elő - ugyancsak tájékoztatni kell.).
- Ha a követelést a harmadik személy elismeri, köteles a tartozást a felhívásban szereplő határidőn belül megfizetni. A foglalás időpontjától az adósnak a kérdéses követelés feletti rendelkezési joga megszűnik, ezért ha ezen időpont után a felek a megállapodásuk feltételeit módosítják, az a végrehajtást kérővel - az adóhatósággal - szemben hatálytalan. Az adóhatóságnak az a jogi érdeke, hogy a foglaláskori tényállapot a hozzájárulása nélkül a hátrányára ne változhasson meg (Legfelsőbb Bíróság - Kúria - Pf.III.24.633/1999/3.).
- Az Art. 153. §-a értelmében ha az adóhatóság az adóst megillető járandóságot (kifizetést), a hitelintézetnél kezelt összeget, illetőleg követelést vonja végrehajtás alá, és a munkáltató, kifizető, hitelintézet, valamint más személy az adóhatóság felhívása ellenére a követelés fennállásról nem nyilatkozik, illetve a levonást, átutalást, megfizetést elmulasztja, vagy nem a jogszabályban előírtaknak megfelelően teljesíti, az adóhatóság határozattal kötelezi a követelés, illetve a levonni, átutalni, megfizetni elmulasztott összeg erejéig az adótartozás megfizetésére. A határozatban foglalt teljesítési határidő elteltével az adóhatóság az adóvégrehajtási szabályok szerint intézkedik a tartozás behajtása (végrehajtása) iránt.
- Ha a követelést - illetve az azt megalapozó szerződést - a harmadik személy nem ismeri el, csak részben ismeri el, vagy a nyilatkozattételt elmulasztja, a végrehajtást kérő a harmadik személlyel szemben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 385. §-a alapján behajtási pert indíthat. A perindítás az adóhatóság mérlegelési jogkörébe tartozik, ellenben nem kötelezheti a harmadik személyt az el nem ismert tartozás megfizetésére. A per felperese a végrehajtást kérő adóhatóság, alperese a harmadik személy lesz, ugyanakkor maga az adós nem áll perben. A követelés behajtása iránti per tehát egy speciális peres eljárás, hiszen olyan személy részére teszi lehetővé az igény érvényesítését, aki érdemben az alperessel konkrét jogviszonyban nem is áll. A követelés lefoglalásával nem a követelés száll rá a végrehajtást kérő jogosultra, hanem a perbeli legitimáció (Fővárosi Törvényszék P.23.663/2013/13.).
Amennyiben a harmadik személy a követelést jogalapjában és/vagy összegszerűségében vitatja, az adóhatóság e körben - tudniillik az valóban fennáll-e, illetve milyen összegben - nem foglalhat állást, annak érdemi vizsgálatára a fentiek szerint kizárólag a peres eljárás keretében kerülhet sor. Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a követelés az adósi vagyonhoz tartozik, a végrehajtó ebből kielégítheti a saját követelését. A lefoglalt követelés jogosultja dogmatikailag változatlanul az adós marad, a Vht. rendelkezése felhatalmazza a végrehajtást kérőt arra, hogy a követelést érvényesítse, megakadályozva ezzel az adós és a kötelezett esetleges "összejátszását" (Legfelsőbb Bíróság - Kúria - Gf.I.30.272/2002.). A perben viszontkeresetnek helye nincs; ellenben ha a harmadik személy a végrehajtó felhívása ellenére az adós követelésére vonatkozó nyilatkozatot vagy a köve-
- 22/23 -
telés összegének befizetését, illetőleg a követelés tárgyának letétbe helyezését elmulasztotta, a perköltséget a per eredményére tekintet nélkül viselni köteles [Pp. 385. § a)-b) pontjai].
A adóvégrehajtás során az adóhatóság által hozott végzések, illetve az adóvégrehajtó (ideértve az adóhatóság megbízásából eljáró bírósági végrehajtót is) törvénysértő intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása ellen az adós, a behajtást kérő, illetve az, akinek a végrehajtás jogát vagy jogos érdekét sérti - a sérelmezett intézkedés vagy annak elmaradásának tudomására jutásától számított 8 napon belül - a végrehajtást foganatosító elsőfokú adóhatóságnál végrehajtási kifogást terjeszthet elő. A sérelmezett intézkedés vagy annak elmaradásától számított 6 hónap elteltével végrehajtási kifogás nem nyújtható be, a határidő jogvesztő, annak elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének helye nincs. Az elkésett vagy nem a jogosulttól származó végrehajtási kifogást az elsőfokú adóhatóság érdemi vizsgálat nélkül utasítja el [Art. 159. § (1) bekezdése]. A bírósági végrehajtásban előterjeszthető végrehajtási kifogással összehasonlítva az adóvégrehajtásban előterjeszthető végrehajtási kifogást a két jogintézmény közötti különbség tehát abban rejlik, hogy a Vht. 217. § (1) bekezdése szerint a végrehajtónak a végrehajtási eljárás szabályait és a végrehajtási kifogást előterjesztő jogát vagy jogos érdekét lényegesen sértő intézkedése, illetőleg intézkedésének elmulasztása ellen terjeszthető elő a jogorvoslat; a végrehajtási szabályok lényeges megsértésének ugyanakkor olyan jogszabálysértés minősül, amelynek a végrehajtási eljárás lefolytatására érdemi kihatása volt (A törvényalkotói koncepció tehát a bírósági végrehajtási kifogás eredményes benyújtásának lehetőségét leszűkíti, az eljárás gyorsabb lefolytatását, illetve azt célozza, hogy az érdekelt fél a jogorvoslati eszközzel a rendeltetésszerű joggyakorlásnak megfelelően, jóhiszeműen éljen, az ne vezethessen az eljárás indokolatlan elhúzásához. Ezt támasztja alá, hogy az Art. szerinti 6 hónappal szemben a Vht. rendelkezéseiben rögzített jogorvoslat előterjesztésének objektív határideje 3 hónap. Célszerű volna a jogalkotó részéről a jogintézményre vonatkozó eljárási határidők "összehangolása", a különbségtételt - tekintettel az Art. és a Vht. szerinti végrehajtási kifogás lényegi azonosságára - álláspontom szerint semmi nem indokolja.).
Az adóvégrehajtásban az egyes végrehajtási cselekmények alkalmazása során az Art. szerint nincs kötelező sorrendiség, a törvény csak az értékesítés tekintetében [Art. 155. § (2) bekezdése], illetve ingóság és ingatlan egyidejű végrehajtása esetére [Art. 156. § (1) bekezdése] rendelkezik korlátozó szabályokról. Emellett a Vht. kifejezetten a pénzforgalmi végrehajtást [Vht. 7. § (1)-(2) bekezdései] preferálja, mely szerint a pénzkövetelést elsősorban a pénzügyi intézménynél kezelt, az adós rendelkezése alatt álló összegből, illetőleg adós munkabéréből - a törvényhelyben felsorolt ilyen járandóságából - kell behajtani. Ha előre látható, hogy a követelést a munkabérre, illetőleg a pénzügyi intézménynél kezelt összegre vezetett végrehajtással nem lehet viszonylag rövidebb időn belül behajtani, az adós bármilyen lefoglalható vagyontárgya végrehajtás alá vonható. A lefoglalt ingatlant azonban csak akkor lehet értékesíteni, ha a követelés az adós egyéb vagyontárgyaiból nincs teljesen fedezve, vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elégíthető ki. Mindezekre tekintettel a követelés lefoglalása a végrehajtási eljárás költséghatékonyságával és gyorsaságával szemben támasztott követelményeknek maradéktalanul megfelel, az kizárólag adminisztrációs munkát igényel, a foganatosítása egyszerű, ezeken túlmenően - figyelemmel a lefoglalt követeléssel kapcsolatos adatoknak az adóhatóság általi ismeretére - a pénzügyi térülés összege és esedékessége az egyéb végrehajtói intézkedésekhez képest relatíve pontosan számszerűsíthető. Nem elhanyagolható ellenben az sem, hogy az adósnak is kisebb terhet jelent: nem ténylegesen nála lévő vagyonelem elvonására kerül sor, következésképp - a vele szemben folyamatban lévő végrehajtás ellenére - a gazdálkodás keretei viszonylagosan tágak maradnak. Teljes mértékben osztom azon álláspontot, miszerint "...A jogállami keretek között működő végrehajtási jog célja nem az adós ellehetetlenítése, hanem az, hogy lehetőséget nyújtson arra, hogy a kötelező erejű hatósági határozatban foglaltaknak a legegyszerűbb, leggyorsabb és leghatékonyabb módon érvényt lehessen szerezni. Ennek megfelelően a végrehajtási jognak kellő egyensúlyokat és garanciákat szükséges tartalmaznia ahhoz, hogy mind az adós, mind a végrehajtást kezdeményező érdeke megfelelően érvényesülhessen, illetve a téves vagy törvénysértő végrehajtási cselekmények megelőzhetőek, kiküszöbölhetők és hatékonyan orvosolhatóak legyenek." [Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 152. § (1) bekezdése "a végrehajtható okirat csatolása nélkül" szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány elutasításáról szóló 22/2013. (VII. 19.) AB határozat.] A követelés lefoglalása nem "mostohagyermeke" a végrehajtási eljárásnak, ellenkezőleg; olyan jogi eszköz, amelynek megfelelő alkalmazása hatékonyan járulhat hozzá a tartozás megtérüléséhez. ■
Visszaugrás
