Dr. Kajó Cecília: Zárókőből alapkő - az ultima ratio elv elporladása az állatkínzás bűncselekményeknél[1] (Jegyző, 2020/6., 15-16. o.)

Tóth Mihály professzor úr írja az Örök kérdések és bizonytalan válaszok az ezredforduló évtizedeinek büntetőjogi világából című könyvében,[2] hogy Bócz Endre sűrűn meglepte olvasóit azzal, hogy folyamatosan a dolgok mögé nézésre ösztönzött, felébresztette a jóhiszemű gyanakvást aziránt, miszerint elképzelhető, hogy csak tekintélytiszteletből, megszokásból, kényelemből, felületességből fogadunk el, állítunk, sőt akár tanítunk évtizedeken keresztül változatlan formában mára már tradicionálissá vált jogi fogalmakat anélkül, hogy valódi tartalmukon elgondolkodnánk.

Az ultima ratio fogalmáról az egyetemen fejünkbe vert mondat juthat eszünkbe: a büntetőjog ultima ratio jellege azt jelenti, hogy ez a végső zárókő a jogrendszerben, az elkerülhetetlen és legsúlyosabb szankció kiszabásának lehetősége. Szerepéből, funkciójából, helyzetéből adódóan nem szabad "elprédálni" enyhébb szabályszegéseknél, szabálysértéseknél vagy más gyengébb súlyú cselekményeknél, azt meg kell hagyni a végső, legsúlyosabb lehetőségnek.

Próbáltam szakirodalmat kutatni a fogalom elemzésére, kevés sikerrel. Ezután fordultam az AB-döntésekhez, ahol először Szabó András párhuzamos véleményében említi a szankciós zárkő büntetőjogot, ami aztán később összefonódik az ultima ratio elvvel.[3] Erre az 1992-es döntésre a későbbiekben az Alkotmánybíróság rendszeresen hivatkozik, amikor az ultima ratio fogalom részleteit munkálja ki. 1995-ben már egyenrangú alapelvként említi például a visszaesőkre vonatkozó büntetőjogi szabályok alkotmányossági vizsgálatakor, amikor kimondja, hogy a büntetéssel történő jogkorlátozásnak meg kell felelnie az arányosságnak, a szükségességnek és az ultima ratio elvnek is.[4] Szintén több későbbi döntés hivatkozik a 18/2000. (VI. 6.) AB határozatra is, amely a rémhírterjesztés büntetendőségének alkotmányossága kapcsán mondta ki, hogy "a büntetőjognak nem feladata az alkotmányos értékek átfogó védelme, hanem csupán az, hogy ezen értékeket a különösen súlyos sérelmekkel szemben védje. A büntetőjogi eszközrendszer ultima ratio szerepe kétségtelenül azt jelenti, hogy akkor alkalmazandó, ha más jogági eszközök már nem elegendőek. Ugyanakkor ennek megítélésénél az Alkotmánybíróság nem a jogrendszer adott állapotát tekinti irányadónak, hanem figyelemmel van fejlesztésének lehetőségeire is."

Karsai Krisztina írja Az ultima ratio elvről másképpen c. írásában, hogy "az ultima ratio nem a jogtárgyak vagy a jogsértések körében ad összehasonlítást (viszonyítást), hanem a jogsértésekre adott válaszokat érintően. A végső eszköz érve tehát a jogi reakciók között differenciál".[5]

Amikor egy-egy súlyosabb állatkínzás bejárja a sajtót (és sajnos mára gyakorlatilag minden hétre jut egy) és tömegek követelik az állatvédelmi törvény szigorítását, illetve ezzel egyidejűleg a letöltendő börtönbüntetések kiszabásának növelését (holott a kettő között egyértelműen nincsen közvetlen összefüggés, hiszen az állatvédelmi törvényt a közigazgatási hatóságok alkalmazzák, háttérjogszabálya esetleg lehet - de keretjogszabálya sosem! - a Btk. állatkínzás tényállásának, közvetlen alkalmazása során sohasem fognak letöltendő börtönbüntetést kiszabni érthető módon), mindig felmerül az a kérdés is, hogy miért csak ennyi vagy annyi pénzbüntetést kapott az elkövető, miért csak feltételes szabadságvesztésben részesült, és jogászok részéről felmerül az is, hogy ismerve ugyan a büntetéskiszabás elveinek szabályait, egy-egy minősített esetnél (pl. élve elégetett sün, autó után húzott kutya, felnyársalt macska stb.) miért is ne lehetne rögtön letöltendő szabadságvesztést kiszabni akkor, amikor egyre több kimagasló összegű állatvédelmi bírság kiszabása járja be a sajtót? Hol van vagy hova tűnt az egyensúly, és hol van vagy hova tűnt a büntetőjog ultima ratio jellege? Hol van vagy hova tűnik a büntetőjog jellege akkor, amikor egy élőlényt különös kegyetlenséggel pusztít el valaki, és pár százezer forintos pénzbüntetéssel és felfüggesztett szabadságvesztéssel távozik a bíróságról? Ezzel szembe tudunk állítani enyhébb állatvédelmi-állattartási hiányosságokat súlyos milliókért?

Egy korábbi írásomban 78 esetet elemeztem[6] többek között annak alapján, hogy milyen szankciókat szabott ki a bíróság állatkínzás bűncselekmények miatt, ott 78 esetből a legmagasabb pénzbüntetés 300 000 forint volt.

Barátaim, kollégáim jóvoltából egy hasonló nagyságú közigazgatási döntéstárat próbáltam összegyűjteni I. fokú állatvédelmi hatósági eljárásokból, végül 50 döntést kaptam kézhez, melyet ezúton is köszönök nekik. Kérésem kifejezetten az volt, hogy a kiemelkedően magas pénzösszegű - általam lélektani határként 1 millió forintos minimumösszeget megjelölve - szankciókból küldjenek részemre anonimizált határozatokat.

Az 50 döntésből 12 járási hivatali, 38 pedig jegyzői döntés, az állatvédelmi bírságok pedig 1,6 millió és 26 millió forint között mozognak. A "legkevesebb" 1,6 millió forintos állatvédelmi bírságot egy városi jegyző szabta ki azért, mert az állattartó kutyája rendszeresen az utcán kóborolt önsétáltató módon, érvényes veszettség elleni oltá-

- 15/16 -

sa és chipje nem volt, egy alkalommal pedig sétája közben közlekedési balesetet is okozott (melyből egy büntetőeljárás is elindult). A 26 millió forintos bírságot egy járási hivatal szabta ki több alkalommal előírt és határidőre nem teljesített kötelezettségek elmulasztása miatt egy haszonállattartó telepre.

Értjük és érezzük tehát, hogy itt valami nagyon nagy eltolódás lépett fel a közigazgatási jog irányába azzal, hogy ha valaki nem biztosít rendszeres felügyeletet, takarmányozást, itatást és almozást egy haszonállattartó telepen (a hiányosságok következtében elpusztult tetemeket pedig nemes egyszerűséggel kihúzza hátra a telep mögé és a természet kezeire bízza), akkor 26 millió forinttal "honorálják azt". Míg ha egy vadász az erdőben sétáltatott kutyát lövi ki gazdája mellől, az 300 ezer forintot "ér", vagy ha a nemkívánatos szaporulatot a nőstény macska alól valaki egy szatyorba fullasztja és bedobja a szelektív hulladékgyűjtőbe az 280 ezer forintot "ér" a bíróság szerint.