A nyolcvanas évek vége felé Antonio La Pergola elgondolása egy alkotmányjogi szakértőkből álló, a demokrácia és a jogállamiság fejlődésének világszerte ható szempontjait szem előtt tartó nemzetközi fórum - "Joggal a Demokráciáért" - felállításáról intellektuálisan vonzónak, politikailag azonban gyanúsnak tűnt, amire a Velencei Bizottság tényleges létrehozása körüli nehézségek is rámutattak[1].
Mindez természetesen nem volt meglepetés: az alkotmányjogot úgy tekintették - és máig úgy tekintik par excellence -, mint egy állam által kizárólagosan birtokolt terrénum, így a nemzeti perspektívából mindenképp veszélyesnek tűnhetett egy szakértői csoportnak adni azt a feladatot, sőt hatáskört, hogy kritika alá vonja, ezáltal eshetőlegesen befolyásolja a hazai alkotmányos döntési lehetőségeket.
Másrészt nemzetközi szempontból is kockázatosnak tűnt, hogy ha egy ilyen szervezet a politikai semlegességének megőrzése érdekében tartózkodik a hazai alkotmányos vitákba avatkozástól, akkor csupán egy lesz a sok szakértői csoport közül, melyek az érintett országok hatóságai által túlnyomórészt figyelmen kívül hagyott absztrakt értékeléseket gyártanak.
A berlini fal leomlása ugyanakkor elsöprően jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy a Bizottság működése minden kételkedés és fenntartás ellenére beindulhasson, sőt a kelet-európai új demokráciáknak egyértelműen sürgős alkotmányos segítségre volt szükségük, így szívesen várták az ez irányú támogatást - a Velencei Bizottság velük kezdhetett.
A Bizottság tehát egy vitathatatlan és széles körben elfogadott kezdeti szereppel bírt, ugyanakkor a hosszabb távú túlélése[2] attól függött, hogy képes-e megfelelni egy nagy kihívásnak: valóban függetlennek, pártatlannak és "hasznosnak" bizonyul-e. Más szavakkal, a Bizottság szakmai munkájának egyfelől elég közel kell mennie az alkotmányos és politikai viták szívéhez ahhoz, hogy megértse a helyzetet, és hasznos, építő tanácsokat nyújtson. Másfelől elég távol is kell maradnia az ilyen vitáktól, hogy legjobb lehetőségeket felvázoló objektív és semleges megállapításokat tehessen. A Velencei Bizottság bevonásának valós hozzáadott értéket kell jelentenie azon országok számára, melyek javaslatot kérnek tőle.
A Velencei Bizottság "túlélt", és ennél jóval többet is tett. Létezésének 25 éve alatt hosszú utat tett meg. Az intézményi változások kísérleti laboratóriumából - Antonio La Pergola, az alapító szavaival élve: "a nagy változásokat előrevetítő szerepből"[3] indulva - egy olyan szükséges referenciaponttá vált, mely az alkotmányozáshoz nyújtott független és szakértői tanácsadást jelent Európában és azon túl. A Bizottság szemtanúja és résztvevője volt csaknem az összes alkotmányos reformfolyamatnak, melyre az 1990-es évek óta került sor Európában.[4] Hatvan tagállamot tömörítő szervezetté növekedett[5] négy kontinensen.
A Bizottság tehát teljesítette az eredeti kihívásokat, melyek előtte álltak. Sőt mi több, egy különleges és egyedi "filozófiát" dolgozott ki, mely kulcs lett a sikeréhez. Amint azonban új demokratikus kihívások merültek fel Európában és körülötte, egyesek megkérdőjelezték, hogy a Bizottság nem lépett-e már túl a határain. Vajon a Bizottság módszere lehetővé teszi, hogy a jövőben is a siker hullámait lovagolja meg?
- 76/77 -
A Velencei Bizottság független testület. Bár a tagállamok nevezik ki tagjait és póttagjait, de azok nem a tagállamokat képviselik.[6] A Bizottság - sikeres kombinációként - vegyesen, alkotmánybírákból és rendes bírákból, jogi és politikatudományi professzorokból, ügyészekből, ombudsmanokból, parlamenti képviselőkből, és néhány esetben a végrehajtó hatalomban jártas személyekből áll. Mindannyian független szakértőkként járnak el. A tagok nem járnak el tagként saját országukkal összefüggésben, és tartózkodnak az illetéktelen befolyásolástól. A rapportőrök csoportjában nem lehet tag szomszédos állam vagy olyan állam képviselője, amely a jelentésekben vizsgált országgal bizonyos feszültségben vagy konfliktusban áll.
A Bizottság tagjai, amilyen változatos összetételben álltak össze, olyan jól tudnak együtt dolgozni. Kiegészítik egymást, és tisztelik egymást. Emiatt a rapportőri csoportokon belüli és a Velencében folyó viták lehetnek bár túlfűtöttek vagy szenvedélyesek, de soha sem ellenségesek. A Bizottság véleménye inkább tükröz konszenzust, mintsem kompromisszumot. Ez az egyik oka annak, hogy a Bizottság véleményét általában jól fogadják a tagállamok, annak ellenére, hogy nem kötelező rájuk: a Bizottság elemzéseit és ajánlásait valamennyi bizottsági tag átvizsgálja, és megbirkóznak mindazokkal a problémákkal, amelyek a megannyi különböző alapokon álló jogrendszer változatosságából erednek. Egy adott megoldással szembeni kritikákat különös gonddal vizsgálják meg azok, akik olyan jogi környezetből jönnek, ahol ugyanez a megoldás a helyén van és jól működik: a kritika csak akkor tartható fenn (amellett természetesen, hogy ha a megoldás eltér az alapvetően alkalmazandó standardoktól), ha a hazai kontextushoz kötődő különleges körülmények a Bizottság megítélése szerint létezhetnek és indokolhatnak eltérő következtetéseket. Ez a konszenzuson alapuló eljárás hasznos eszköznek bizonyult az úgynevezett "közös alkotmányos örökség" azonosításában, amelyet a közös elvek és az Európa Tanács tagállamainak alkotmányos kérdésekben kialakított tapasztalatainak elemzése alkot.
A függetlenség nem elegendő. A Bizottságnak pártatlannak és semlegesnek is kell lennie. Egyik oldal mellett sem foglal állást, nem támogatja a szembenálló politikai erők egyikét sem, mint ahogy az is kritikus kérdés a Bizottság számára, hogy minden alkotmányozási és törvényes lehetőség, amit javaslataiban felvázol, egy érvényes párbeszédben elfogadható legyen a nemzeti hatóságok számára valamennyi tagállamban.[7] A pártatlanság fenntartása érdekében a Bizottság főszabály szerint tartózkodik vélemény kibocsátásától a választási kampányok hevében, hogy azokat ne tudja egyik politikai oldal se a saját javára felhasználni.
Semlegességre azért is különösen szükség van, mert a Bizottság nem csak a kemény jogi standardoknak való megfelelést értékeli. Azok természetesen teljes egészében kötelezőek és viszonylag egyértelműek és közvetlenek. Ez különösen igaz az Európai Emberi Jogi Egyezményből eredő emberi jogi standardokra. A Velencei Bizottság számos olyan emberi jogokkal kapcsolatos kérdéskört áttekintett, amely meglehetősen egyértelmű gyakorlatot mutat: az egyezményi garanciák lényege világos, különösen az Európai Emberi Jogi Bíróság ítélkezési gyakorlatának köszönhetően. [8] Ugyanakkor néhány kérdés jóval vitatottabb, például ha az alkotmányok emberi jogi katalógusaiban bizonyos szociális jogok is megjelennek, melyek pusztán államcél jellegűek (például az egészséges környezethez való jog), vagy azon esetek, amikor a diszkrimináció-tilalom katalógusában megjelenik a szexuális orientációra történő hivatkozás is. A Velencei Bizottság e tekintetben azt javasolja, hogy inkább államcélként kerüljenek ezek megfogalmazásra.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
