A 2007/2008-as nemzetközi pénzügyi válság hatására a bankok hitelezési hajlandósága drámai mértékben csökkenni kezdett[1], ami negatívan hatott a kockázati tőkebefektetések piacára is. A befektetők kevesebb ügyletbe kevesebb tőkét fektettek, hiszen a hitelezés szűkössége miatt megnehezült a kockázati tőke melletti kiegészítő hitelfinanszírozás megszerzése és jelentősen nehezebbé vált az exit, azaz a portfóliócégekből való kiszállás.[2]
Mivel a külső finanszírozás hiánya az egyes országok gazdasági visszaeséséhez vezet, ezért Európában mind tagállami, mind uniós szinten kísérletek történtek a hitelezés élénkítésére és ezzel párhuzamosan a kockázati tőkefinanszírozás arányának növelésére. Ennek a szükségessége nem vitatható, hiszen Európában a kockázati tőke típusú finanszírozás már a válság előtt sem közelítette meg az egyesült államokbeli szinteket.[3] Az állami szektorból érkező pénzek érezhetően megváltoztatták az arányokat az európai kockázati tőke-iparban. A 2007 és 2012 közötti időszakban - folyamatos növekedés mellett - 14%-ról 40%-ra növekedett a kormányzati ügynökségektől származó pénzek részaránya.[4]
Magyarországon a kockázati tőkefinanszírozás a 2000-es évek közepéig elenyésző volt, azonban az Európai Unió JEREMIE programjának (Joint European Resources for Micro and Medium Enterprises) keretében meghirdetett Új Magyarország Kockázati Tőkeprogramokkal Magyarország is megkezdte az állami (uniós) pénzek becsatornázását a kockázati tőkeszektorba. A JEREMIE I. programot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2008 végén hirdette meg[5], melynek eredményeképpen a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. 2009 decemberében összesen nyolc kockázatitőkealap-kezelővel írt alá ún. közvetítői szerződést (hetet Közös Alap, illetve egyet Co-investment konstrukcióban), amely alapok végül 2010 nyarán kezdték meg a tényleges gazdálkodást.
A JEREMIE I. programot, melynek alapjai 2013 végéig jogosultak befektetési döntéseiket meghozni, már 2012 júniusában követte a JEREMIE II. program[6], ahol két alprogram (magvető és növekedési) keretében (összesen három kategóriában) összesen 28,5 milliárd forint állami (uniós) pénz jutott tíz tőkealapnak az innovatív vállalkozásokba való befektetésre.
Ennél lényegesen kevesebbet kellett várni a JEREMIE III.[7] és IV.[8] programjaira, hiszen míg előbbit 2013 áprilisában, utóbbit 2013 júniusában írta ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.[9]
A kockázati tőkebefektetések növekvő számával párhuzamosan megjelentek Magyarországon olyan jogi megoldások, melyek az ilyen típusú konstrukcióknál bevett gyakorlatnak számítanak azokban az országokban, melyekben ez a típusú finanszírozás több évtizedes gyakorlatra tekint vissza. Hiszen hasonlóan a banki hitelezési konstrukciókhoz, a kockázati tőke típusú finanszírozás is kifejlesztette a saját megoldásait a finanszírozó fél pozíciójának javítására, lévén a kockázati tőkebefektetés során is cél az egyes negatív események kockázatának, ezáltal a tőkés veszteségeinek minimalizálása. Míg azonban a banki finanszírozás tipikusan passzívan figyeli a finanszírozott vállalat működését, és
- 278/279 -
a visszafizetés elmaradása esetén elsősorban a kihelyezett vagyon pótlására helyezi a hangsúlyt a dologi (pl. zálogjog, óvadék) és személyi biztosítékok (pl. kezesség) által, addig a kockázati tőke portfóliócégeinek ilyen típusú biztosítékul szolgáló vagyon nem áll a rendelkezésére, így a kockázati tőkebefektetők olyan jogokra tudnak csak támaszkodni, melyekkel szükség esetén aktívan bele tudnak avatkozni a portfóliótársaság működésébe, mégpedig lehetőleg a többi tag és a vezető tisztségviselők akaratának ellenére is.
A kockázati tőkebefektetés lényege, hogy a befektető (általában tőkeemelés formájában) tőkét juttat egy korai stádiumú, ám nagy növekedési potenciállal rendelkező (innovatív) vállalkozás részére, azzal a szándékkal, hogy a néhány éves befektetési időtartam (jellemzően 3-5 év) elteltével az így szerzett részesedését a banki kamatokat jóval meghaladó hozammal értékesíteni tudja egy másik befektető részére.
Mivel a portfólióvállalat értéknövekedése elsősorban a menedzsment teljesítményén múlik, ezért a befektető érdeke, hogy a menedzsment kellően motivált legyen a vállalat sikerében. Önmagában egy éves bevételhez kapcsolódó bónuszrendszer nem alkalmas arra, hogy a menedzsmentet a vállalat belső értéke növekedésében gazdaságilag is érdekeltté tegye. Ezzel szemben azonban a menedzsmentnek a társaságban való tagi részesedése (részvény vagy üzletrész) már érdekeltté teszi a menedzsereket a sikeres exitben, hiszen a saját részesedése eladásakor közvetlenül részesedik majd a vállalat értékéből.
A befektető számára fontos továbbá az is, hogy a menedzsment nélkülözhetetlen tagjai, az ún. key employee-k, azaz azok a "kulcsemberek", akiknek a tudására épül a vállalkozás, kötve maradjanak a társasághoz. A befektető ugyanis abban bízva fekteti a tőkéjét a társaságba, hogy annak kulcsemberei egészen az exitig támogatják a vállalkozás előremenetelét mind szaktudásukkal, mind folyamatos munkájukkal.
Mivel az alapítók esetenként a tudományos életből jött "feltalálók", és nem rendelkeznek közgazdasági (vezetői, marketing stb.) ismeretekkel, ezért a tőkebefektetéskor gyakran közösen létrehoznak egy ún. menedzsment opciós poolt, melynek célja, hogy további kulcsemberek felvétele esetén azokat is részeltetni lehessen a vállalatból, ezáltal az ő motivációjukat is tulajdonosivá tenni.[10] Így a társaság menedzsmentje a társaság operatív működésében részt vevő alapító tagokból, valamint a tőkebefektetést követő rövid időszakban a vállalat vezetésére felvett személyekből áll.
Fontos megjegyezni, hogy a befektető számára a menedzsment tulajdonszerzése csak motivációs eszköz, abban önmagában nem érdekelt, hogy egy tulajdonos-menedzser a munkájával felhagyjon és csupán tulajdonosként vegyen részt a társaságban. A menedzserek ugyanis - legyen szó akár alapítóról, akár később felvett key employee-ról - általában magasabb részesedést kapnak a betett tőkéhez viszonyítva, mint a kockázati tőkebefektető: ők gyakran névértéken szerzik részesedésüket, míg a tőkebefektető jelentős ázsióval juttat tőkét a társaságba.
A vállalkozás egésze szempontjából ez szintén igaz: a vállalkozás érdeke is az, hogy a menedzsment tagjai elsődlegesen a menedzseri munkájukkal, nem pedig tőkebefektetőként vegyenek részt a társaság működésében, hiszen az általuk betett tőke általában elhanyagolható mértékű.
Mindazonáltal, amennyiben egy tulajdonos-menedzser úgy dönt, hogy megszünteti a társasággal fennálló munkaviszonyát (vagy megbízási viszonyát), ez értelemszerűen önmagában nem vezet a tulajdonosi viszonya megszűnéséhez, azaz azt követően is számíthat egy sikeres exitből származó részesedésre, ha ahhoz munkájával már nem járul hozzá.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
