Szerződéses konszern (Vertragskonzern) alatt a német részvényjogi irodalom az 1965-ös részvénytörvényben (továbbiakban: AktG) szabályozott alárendeltségi konszernnek (Unterordnungskonzern) azt a fajtáját érti, amikor egy vállalat, mint uralkodó vállalat és egy részvénytársaság (továbbiakban: Rt.), mint függő vállalat között egy uralmi szerződés (Beherrschungsvertrag) megkötésére kerül sor [AktG 18. § (1) bekezdés második mondat és 291. § (1) bekezdés első mondat első tagmondat].[1] Az uralmi szerződéssel keletkező szerződéses konszern részvényjogi léte egy kényszerkodifikációnak a terméke, ami - társasági adójogi nyomásra - a jogirodalom és a joggyakorlat több évtizedes esetlegességeinek következtében alakult ki. A német törvényhozó azzal a céllal tett - kényszerűen - eleget a társasági adójogi gyakorlati igényeknek és vette fel az uralmi szerződést a vállalati szerződések (Unternehmensverträge) jogába, hogy az AktG hatályba lépése után "gyakorlatilag minden"[2] konszernszerű vállalati (össze-)kapcsolódás uralmi szerződés megkötésében fejeződjön ki a faktikus konszernek egyidejű visszaszorulása mellett.
Az AktG-nek a szerződéses konszernre vonatkozó szabályait a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (továbbiakban: Gt.) felülvizsgálatát végző kodifikációs bizottság recipiálni kívánja a magyar társasági konszernjogba,[3] s ezzel egy "kétszintű modell"[4] kialakítására törekszik. Eközben hazai jogirodalmunkban nemcsak az nem tisztázott még, hogy a vállalati szerződések közül melyik minősül - szerződéses konszernt fakasztó - uralmi szerződésnek, de az 1965-ös német kodifikáció eredménye sem került eddig még értékelésre. Így nem tudjuk, hogy a német törvényhozó ezen lépése sikeresnek vagy sikertelennek minősült-e, s a konszernszerű vállalati (összekapcsolódások a német praxisban valóban túlnyomó többségben - a törvényhozó céljának megfelelően - uralmi szerződésben realizálódnak-e, vagy sem? Erre a kérdésre azért kell választ adni, mert ha megállapítást nyer, hogy a német törvényhozó célja nem valósult meg, ha az 1965-ös kodifikáció sikertelennek bizonyult, akkor a szerződéses konszern nem jelenthet egy átvételre érdemes mintát hazai konszernjogunk számára, mivel egy a német gyakorlatban be nem vált jogintéz-
- 59/60 -
mény recipiálása nem hatna termékenyen - egyébiránt még vitán felül izmosodást igénylő - társasági konszernjogunkra, következésképpen a kodifikációs bizottságnak a továbbfejlesztés irányát nem a szerződéses konszernben kellene kijelölnie.
Ennek érdekében tanulmányunkban először bemutatjuk a szerződéses konszernt fakasztó vállalati (uralmi) szerződést annak jogkövetkezményeivel együtt, s eközben szembeállítjuk a hazai jogirodalomnak az uralmi szerződéssel kapcsolatos értelmezését az AktG vonatkozó rendelkezéseivel. Majd elhatároljuk az uralmi szerződéstől a szerződéses konszernt nem fakasztó vállalati szerződéseket. Végül pedig összevetjük az uralmi szerződésnek a német gyakorlatban való funkcionálását a törvényhozó céljával.
Hazai jogirodalmunkban az - AktG vállalati szerződések jogában szabályozott - uralmi szerződéséről a következő értelmezést olvashatjuk: "..Az említett szerződések még - szervezeti kihatásokkal járó-"normál" polgári jogi szerződések. Más a helyzet az uralmi, a vállalatvezetési szerződésekkel, amelyek tisztán szervezési (Organschaftsverträge) szerződések. Fő fajtájuk a Betriebsführungsvertrag, amelyet a német 1965-ös részvénytörvény 291. § (1) bekezdése úgy definiál, hogy olyan szerződés, amelynél fogva a részvénytársaság egy másik vállalatnak alárendeli magát, vagy arra kötelezi magát, hogy a nyereséget részben, vagy egészben más vállalathoz átcsoportosítja (Gewinnabführungsvertrag). Emellett más uralmi szerződések is ismeretesek, pl. az üzembérlet, a társasági vagyon vagyonkezelésbe adása stb."[5] Az idézettek szerint vállalatvezetési, uralmi szerződésnek minősül az AktG vállalati szerződések (Unternehmensverträge) jogában:
a) az Rt. vezetése fölötti uralom megszerzésének következményével járó szerződés,
b) az Rt. nyereségét részben vagy egészben elvonó szerződés,
c) az Rt. üzemét haszonbérletbe adó szerződés és
d) még az olyan szerződés is, amely az Rt. üzemének egyéb módon történő hasznosításáról rendelkezik.
A kérdés az, hogy az AktG vállalati szerződések jogában az imént felsorolt szerződések bármelyikének megkötésével szerződéses konszern keletkezik-e? A válaszhoz lássuk az AktG vállalati szerződések jogában elhelyezkedő uralmi szerződés szabályait.
Az AktG (össze-)kapcsolt vállalatokról (verbundene Unternehmen) szóló Harmadik Könyve (291-328. §§, 337. §) a vállalati szerződések (Unternehmensverträge) részletes szabályozásával kezdődik (291-307. §§). Ezen előírások "csúcsán" foglalnak helyet a 291-292. §§-ok, melyekből kiderül, hogy az AktG egyáltalán mely szerződéseket tekint "vállalatinak". A "vállalati szerződés" közös fogalom használatának célja - mindössze - abban áll, hogy ily módon az összes - az AktG Harmadik Könyvében szabályozott - szerződés megkötésére, módosítására és megszüntetésére (293-298. §§) azonos részvényjogi szabályok megalkotása vált lehetővé.[6] Egy vállalati szerződés (ebben a pontban továbbiakban: szerződés) megkötése az Rt. igazgatóságának hatáskörébe tartozik. Ha az igazgatóság a szerződést az Rt. közgyűlésének előzetes felhatalmazása nélkül köti meg, akkor a szerződés mindaddig érvénytelen, amíg azt a közgyűlés határozatban[7] legalább 3/4-es többséggel jóvá nem hagyja [293. § (1) bekezdés].[8] A szerződés érvényesen csak írásban jöhet létre [293. § (3) bekezdés], hatályosulásának kezdő időpontja pedig az a nap, amikor az Rt. székhelye szerint illetékes bíróság a cégjegyzékbe (Handelsregister) bejegyzi [294. § (2) bekezdés]. A bejegyzés tehát kon-
- 60/61 -
stítutív hatállyal bír.[9] A szerződés megkötésére vonatkozó szabályok a módosítás érvényességére és hatályba lépésére is irányadók és értelemszerűen alkalmazandók [295. § (1) bekezdés]. A szerződés legkorábban az üzleti év végére szüntethető meg az Rt. és a vállalat erre vonatkozó megegyezésével [296. § (1) bekezdés]. Bármelyik fél jogosult azonban valamely fontos okból (wichtiger Grund) a szerződést azonnali hatállyal felmondani, így például akkor, ha a másik fél előreláthatólag nem lesz abban a helyzetben, hogy a szerződésből eredő kötelezettségeinek eleget tegyen [297. § (1) bekezdés].[10] Az Rt. igazgatósága a szerződés megszűnését - megjelölve annak okát és időpontját - haladéktalanul köteles a bíróságnak bejegyzés céljából bejelenteni (298. §). A szerződés megszűnésének bejegyzése azonban "csak" deklaratív hatályú.[11]
A szerződéses konszernt fakasztó uralmi szerződés (Beherrschungsvertrag) meghatározását a 291. § (1) bekezdés első mondat első tagmondatában találjuk. Eszerint uralmi szerződés egy olyan vállalati szerződés, amelyben egy Rt. társasága vezetését (Leitung der Gesellschaft) egy másik vállalatnak rendeli alá.[12] Az Rt. vezetésének egy másik vállalat alá rendelése, mely egyben az uralmi szerződés immanens tényállási ismérve,[13] az Rt. igazgatóságának - a 76. § (1) bekezdéséből eredő - feladatkörére vonatkozik.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
