A magánjog és a közjog egymástól eltérő gondolkodásmódot és dogmatikai megfontoltságot igényel mind az elméleti, mind a gyakorlati jogásztól. A versenyjog egy olyan jogterület, amely a modern gazdaság működését meghatározó piaci versenyhez kapcsolódik, és alapvető szabályozási módszere a korlátozás. A polgári jog ezzel szemben a privátautonómia jogi kereteit kívánja kiterjeszteni.[1]
A versenyjogi kártérítés egyediségét adja, hogy két egymástól merőben eltérő jogterület dogmatikáját és több évtizedes gyakorlatát kell összeolvasni és értelmezni akként, hogy az a gyakorlati jogász számára is érthető és követhető legyen.
Ezt a kihívást volt hivatott teljesíteni az Európai Parlament és a Tanács 2014/104/EU irányelve (a továbbiakban: Irányelv), mely Irányelv implementálásra került a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) hatodik részébe.
A jogszabályi környezet megalkotása ellenére a versenyjogi kártérítési perek nem jelentek meg tömegével a bíróságon.
Az értekezés álláspontja, hogy a gyakorlati alkalmazhatóság gátját a versenyjogi kár számszerűsítésének akadályai idézték elő, melyből következően elnehezült perbeli bizonyítással kell szembenézniük a felpereseknek. Mindez alacsony perlési hajlandóságot indukál.
Az értekezés célja azoknak a dogmatikai nehézségeknek az azonosítása, amelyek a versenyjogi jogsértéssel okozott kár számszerűsítésének akadályát képezhetik, egyben javaslattétel arra, hogy ezek az akadályok milyen jogalkalmazói attitűd mentén enyhíthetőek.
Az értekezés a kartelljogi jogsértéseket helyezi a vizsgálódása fókuszába. Figyelemmel arra, hogy az értekezés elsősorban a kártérítési jogra helyezi a hangsúlyt, a kár fogalma és a kárszámítási módok kiemelt jelentőséggel bíró témakörként értelmezendőek.
A kártérítési joggal foglalkozó jogalkalmazó első kihívása magának a károkozó magatartásnak az azonosítása: a kartell fogalmának tisztázása, a kartelljogi jogsértés versenyjogi fogalmának az ismerete.
A klasszikus antitröszt jog legfontosabb területe a versenykorlátozás tilalma, amely a fogyasztói jólétre legkárosabb kartelleket, és az egyéb független piaci szereplők között kötött versenykorlátozó megállapodásokat hivatott megakadályozni.
A versenykorlátozó megállapodások a versenyjogi jogsértések közül azok a cselekmények, amelyeknek fogalmilag legalább két, egymástól független vállalkozás a részese. A versenykorlátozó megállapodásban való részvételt a Tpvt. 11. § (1) bekezdése és az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSz.) 101. cikke tiltja.[2]
A versenykorlátozó megállapodásokat a szakirodalom két nagy csoportra tagolja: a horizontális és a vertikális versenykorlátozó megállapodásokra. Az értekezés a horizontális versenykorlátozó megállapodásokra fókuszál, amelyeket a termelési és értékesítési lánc azonos szintjén tevékenykedő, versenytárs vállalkozások kötnek, és amelyek a legsúlyosabb versenyjogi jogsértéseknek minősülnek.
A kartell olyan horizontális versenykorlátozó megállapodásnak minősül, amelyek célja önmagában a verseny korlátozása. A kartell fogalmát a Tpvt. 13. § (3) bekezdése is meghatározza. A kartelleken belül is különlegesen súlyosnak minősülnek az ún. kőkemény kartellek. Kőkemény kartellnek minősül az árrögzítő kartell és a piacfelosztó kartell.
Az árrögzítő kartell esetén a megállapodásban részes versenytársak abban állapodnak meg, hogy közösen emelnek árat, közös árszintet tartanak, vagy egységesen mennek egy minimális árszint alá a termékek árazása során.
A piacfelosztó kartell lényege, hogy a versenytársak megállapodnak, hogy melyik résztvevő melyik vevőt szolgálja ki, milyen földrajzi területen értékesíti kizárólagosan az érintett terméket, esetleg melyik közbeszerzési eljárást melyik versenytárs nyeri meg.[3]
Az értekezés fenti magatartások kártérítési vonatkozásait teszi a vizsgálata tárgyává.
A Tpvt. 88/C. § (1) bekezdése kimondja, hogy a versenyjogi jogsértésből eredő kárért való felelősségre a Ptk. rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell megfelelően alkalmazni. A Tpvt. 88./D. § (1) bekezdése rögzíti, hogy aki másnak versenyjogi jogsértéssel kárt okoz, a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályai szerint köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mindezek alapján a kiindulópontot a Ptk. 6:519. §-a jelenti, amely szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni.[4] Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.
- 182/183 -
Az általános felelősségi norma tényálláselemei: jogellenesség; a károkozó magatartás (kár); okozati összefüggés a kár és a károkozó magatartás között és a felróhatóság.
Az értekezés a kár fogalmát elemzi versenyjogi és kártérítési jogi szempontból.
A kárfogalom tipizálása valamennyi jogrendszerben kiemelt jelentőségű. A rendszerzésre törekvésnek nem csak dogmatikai alapjai vannak, mivel amennyiben a kárfogalmat elemekre bontjuk, úgy az egyes altípusokhoz eltérő jogkövetkezményt kapcsolhatunk, eltérően kezelhetjük az érdeksérelmek kompenzálását, továbbá egyes érdeksérelmek kompenzálása - a jogalkotó által - elutasítást is nyerhet.[5]
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) nem tartalmaz törvényi kárfogalmat, azonban rögzíti a kár elemeit.
A Ptk. 6:522. § (1) bekezdése szerint - alapelvi szintű követelmény[6] - a károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni. A 6:522. § (2) bekezdése alapján a teljes kártérítés körében a károkozó köteles megtéríteni a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést, az elmaradt vagyoni előnyt és a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségeket.
A jogirodalom a károsult vagyonában beállott értékcsökkenés (demnum emergens) alatt a károsult vagyonába tartozó valamely vagyontárgy kiesését vagy értékbeli megfogyatkozását jelenti, ami manifesztálódhat a vagyontárgy megsemmisülésében, eltulajdonításában, elvesztésében, javíthatatlan megsérülésében, illetve annak megrongálódásában. Az elmaradt vagyoni előny (lucrum cessans) alatt azt kell érteni, hogy a károkozás miatt a károsult vagyonába bizonyos vagyonelemek nem kerülnek be, valamint a már vagyonba tartozó vagyonelemek reálisan várható értéknövekedése nem következik be. Fuglinszky már utal arra, hogy az elmaradt vagyoni előny tekintetében alapvető probléma, hogy sosem derül ki az, hogy mi történt volna, ha a károkozás nem következik be, milyen vagyoni előnyöket, milyen mértékben realizált volna a károsult, ha a károkozás nem következik be. A kár harmadik eleme pedig a hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek köre.[7]
A polgári jogi (kártérítési jogi) dogmatikában a kár egyes elemeinek fogalma a több évtizedes bírói gyakorlat eredményeképpen kiforrottnak tekinthető.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
