A sporttevékenységek versenyjogi vonatkozásainak különös aktualitást ad a 2021 nyarán kirobbant Szuperliga-ügy, amely jelenleg előzetes döntéshozatalra vár az Európai Unió Bírósága előtt. Ez alkalmat kínál arra, hogy áttekintsük a sporttal kapcsolatos versenyjogi gyakorlatot, amely alapvetően két téma köré szerveződik. Az egyik a sportszervezetek szabályozási tevékenységével, a másik a sportközvetítési jogok értékesítésével kapcsolatos. A sportszervezetek szabályozási tevékenységei közül az elmúlt időszakban a gazdasági érdekek védelme került a fókuszba, amivel kapcsolatban egyelőre képlékeny joggyakorlatról lehet beszámolni, ezért a Szuperliga-ügyben születendő ítéletet érdemes lesz nyomon követni. A sportközvetítési jogokkal kapcsolatos versenyjogi gyakorlat pedig, úgy tűnik, kisugárzó hatással bírt a filmközvetítés és a webáruházi értékesítés földrajzi korlátainak európai felszámolására.
The competition law aspects of sporting activities are particularly topical in the context of the Superleague case, which erupted in the summer of 2021 and is currently awaiting a preliminary ruling before the European Court of Justice. This provides an opportunity to review the competition law practice in the field of sport, which is essentially organised around two themes. One concerns the regulatory activities of sports organisations and the other the sale of sports broadcasting rights. Among the regulatory activities of sporting organisations, the recent focus has been on the protection of economic interests, where the case law is still fragile, and the forthcoming judgment of the European Court of Justice in the Superleague case will be worth following. Competition law practice on sports broadcasting rights seems to have had a spill-over effect on the removal of geographical barriers to film distribution and online sales in Europe.
Die wettbewerbsrechtlichen Aspekte sportlicher Aktivitäten sind im Zusammenhang mit dem Superleague-Fall, der im Sommer 2021 ausgebrochen ist und derzeit vor dem Europäischen Gerichtshof zur Vorabentscheidung ansteht, besonders relevant. Dies bietet die Gelegenheit, die wettbewerbsrechtliche Praxis im Sport zu überprüfen, die sich um zwei Hauptthemen gliedert. Die eine betrifft die Regulierungstätigkeit von Sportorganisationen, die andere den Verkauf von Sportübertragungsrechten. Bei den Regulierungstätigkeiten von Sportorganisationen lag der Schwerpunkt in letzter Zeit auf dem Schutz wirtschaftlicher Interessen, wo die Rechtsprechung noch sehr lückenhaft ist; das bevorstehende Urteil des Europäischen Gerichtshofs in der Rechtssache Superleague sollte aufmerksam verfolgt werden. Die wettbewerbsrechtliche Praxis im Bereich der Sportübertragungsrechte scheint sich auch auf die Beseitigung geografischer Schranken für den Filmvertrieb und den Online-Verkauf in Europa auszuwirken.
A professzionális sport fejlődése és jelentős gazdasági ágazattá válása az elmúlt évtizedekben magával hozta a versenyügyek megjelenését is. Az európai versenyjogi gyakorlat két főbb működési területét érintette a sportágazatnak: egyrészt a sportszervezetek szabályozási tevékenységét, és ezen belül is elkülönítetten a verseny tisztességét biztosító szabályozási tevékenységét, valamint a sportszervezet saját gazdasági érdekének védelmére vonatkozó szabályozást, másrészt a sportközvetítési jogokat.
Tanulmányunkban a sporttal kapcsolatos európai versenyjogi gyakorlatot e két fő szempontból tekintjük át, kitérve a közelmúlt versenyjogi szempontból is meghatározó fejleményeire (az Ice Skating Union döntés[1] és a Superal Legaue előzetes döntéshozatal[2]).
Az Európai Unió Bíróságának (EUB) következetes gyakorlata szerint a sport a versenyjog hatálya alá tartozik, amennyiben az gazdasági tevékenységnek minősül.[3] Ez a helyzet a hivatásos vagy félhivatásos sportolók tevékenysége esetében, hiszen munkaviszonyban állnak, il-
- 1/2 -
letve díjazás ellenében nyújtanak szolgáltatásokat.[4] Az EUB azt is kimondta, hogy a versenyjogi tilalmak nem vonatkoznak az olyan, kizárólag sportkérdéseket érintő szabályokra (például a játék hossza, a játékosok száma),[5] amelyeknek eleve nincs közük a gazdasági tevékenységhez.[6] Ugyanakkor az EUB a Meca-Medina-ügyben határozottan rámutatott, hogy egy szabály tisztán sportjellegéből még nem következik, hogy az ezzel szabályozott tevékenységet gyakorló személy vagy a szabályt meghozó szervezet nem tartozik az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) hatálya alá.[7] Ez ugyanis annak függvénye, hogy az érintett vállalkozásnak minősül-e abban az értelemben, hogy piaci célzatú tevékenységet fejt ki.[8] Vállalkozások társulása esetén pedig ez a kérdés kifejezetten attól függ, hogy a társulás tagjai vállalkozásnak minősülnek-e ebben az értelemben.[9] A következő kérdés, hogy a sportszervezet szabályozói tevékenysége olyannak tekinthető-e, mint amely a versenyjog hatálya alá tartozik, vagy éppen ellenkezőleg, inkább állami szabályozóhatósági tevékenységnek tekinthető.[10] Az EUB gyakorlata szerint nem állapítható meg az állami szabályozói jelleg, ha a döntést elfogadó társulás döntéshozói kizárólag a vállalkozásnak minősülő tagjai képviselőiből áll, és e tevékenységük során nem kell törvény által elrendelt közérdeket követniük.[11]
Attól, hogy a fentiek szerinti értelemben a versenyjog hatálya alá tartozó vállalkozások társulásának döntése (egy sportszervezet szabályozása) nem gazdasági célt követ (hanem például a sportversenyek tisztességét hivatott biztosítani), hatásalapon még versenykorlátozónak minősülhet. A sportszervezeteknek a sportversenyek tisztességét biztosító szabályozási tevékenységébe tartozik az EUB szerint a doppingellenes küzdelem, a sportolók esélyegyenlőségének, egészségének, a verseny tisztaságának és elfogulatlanságának biztosítása, valamint az erkölcsi értékek érvényesítése a sportban.[12] Az eddigi európai versenyjogi gyakorlat esetében a lentebb részletesen is ismertetésre kerülő doppingszabályozáson túl ebbe a kategóriába esik:
- Az egyes sportesemények kiválasztási kritériumai:[13] a sportversenyeken részt vevő sportolók vagy csapatok számának korlátozása szükséges lehet a sportverseny megfelelő szervezéséhez.
- Az otthon és idegenben játszás szabályai:[14] ilyen szabályokat általánosan alkalmaznak klubversenyeken, például a futballban, annak érdekében, hogy biztosítsák az esélyegyenlőséget a klubok között.
- Átigazolási időszakok meghatározása:[15] az ilyen rendelkezések célja, hogy az átigazolások ne befolyásolják a folyamatban lévő bajnokságok kimenetelét, ezzel biztosítva a verseny egyensúlyát és a bajnokság hatékony működését.
- Nemzetiségi záradékok nemzeti csapatoknál:[16] a legtöbb sportágban a részvételi szabályok a nemzeti csapatokban való részvételt az adott csapat állampolgáraira korlátozzák.
- Több klub egyidejű tulajdonlását tiltó szabályok:[17] az ilyen szabályok előírják, hogy ugyanazon a versenyen részt vevő két vagy több klubot nem irányíthat ugyanaz a szervezet vagy személy.
Ugyanakkor nem tartozik automatikusan a 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá az olyan vállalkozások közötti összes megállapodás vagy vállalkozások társulásának valamennyi határozata, amely korlátozza a felek vagy az egyik fél cselekvési szabadságát.[18] Ehhez mindenekelőtt azt az általános közeget kell figyelembe venni, amelyben a vállalkozások szóban forgó társulása meghozta a határozatot vagy amelyben az kifejti a hatását, és különösen a célkitűzéseit kell megvizsgálni.[19] Azt is meg kell továbbá vizsgálni, hogy a határozatból eredő versenykorlátozó hatások elválaszthatatlanul kapcsolódnak-e az említett célkitűzések eléréséhez és arányosak-e azokkal.[20]
A Meca-Medina-ügyben két hosszútávúszó a NOB által elfogadott és a FINA által átültetett doppingszabályzat kapcsán kifogásolta, hogy a tűréshatárnak 2 ng/ml-ben történt meghatározása megalapozatlan, és az ártatlan vagy csak egyszerűen gondatlan sportolók eltiltásához vezethet. A fentiekből következően önmagában az a tény, hogy egy sportszervezet doppingszabályozást fogad el és megsértőinek szankcionálásával korlátozza tagjai cselekvési szabadságát, önmagában nem jelenti, hogy az ilyen döntés nem esik az uniós versenyjog hatálya alá, kivéve, ha azt valamilyen jogos célkitűzés igazolja. Az EUB gyakorlata szerint ugyanis egy legitim célhoz (a sportolók egészségének védelme, tisztességes versenyzés) arányosan és szükségképpen
- 2/3 -
kapcsolódó korlátozás elválaszthatatlanul hozzátartozik a sportversenyek szervezéséhez és szabályos lefolytatásához, és éppen a sportolók közötti egészséges versengés biztosítására irányul.[21] Tehát az EUB elismerte, hogy a doppingellenes szabályozás megtorló jellege és a megsértése esetén alkalmazandó szankciók jelentősége kedvezőtlen hatással lehet a versenyre, ha ezek a szankciók végső soron alaptalannak (aránytalannak) bizonyulnak. Ebből következően az ezzel a szabályozással megállapított korlátozások csak akkor nem esnek az 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá, ha arra a mértékre korlátozódnak, amely a sportversenyek szabályos lefolytatásához szükséges.
Mint ahogy a fentiekből látható, az európai joggyakorlat elismerte, hogy a sportszövetségek egyik legfontosabb feladata, a sportversenyek tisztességes megszervezése olyan legitim cél, amelynek érdekében bizonyos arányos korlátozások elfogadhatók. Ugyanakkor a sportági szövetségek nemcsak a versenyek megszervezésének tisztességes kereteit biztosítják, hanem versenyszervezőként piaci szereplők is, akiknek (bizonyos esetekben jelentős) bevétele származik a versenyekkel kapcsolatos jogok kiaknázásából. Ezzel együtt szabályzataikban feltételekhez kötik vagy korlátozhatják, hogy tagszervezeteik, illetve a sportolók részt vehetnek-e más, harmadik személyek által szervezett versenyeken. Könnyű belátni, hogy gazdasági érdekeik védelme érdekében felhasználhatják ezeket az engedélyezési szabályokat az ilyen harmadik felek által rendezett versenyek megakadályozása érdekében.
Az európai sportszervezetek szabályozási jogainak e versenyjogi vetületét illetően az elmúlt években merült fel az kérdés, hogy a szabályozási jogok terjedhetnek-e odáig, hogy egy adott sportági szakszövetségben részt vevő sportolók és csapatok részvételét más, újonnan szervezett bajnokságban megtiltsák, valamint hogy milyen szempontok alapján értékelendő, hogy az ilyen szabályok a 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom alá esnek-e.
A kérdés súlyát és aktualitását jól jelzi, hogy 2021 folyamán létrejött az Európai Szuperliga (a továbbiakban: Szuperliga), melynek célja az UEFA rendszerén kívüli európai labdarúgó-bajnokság létrehozása olyan európai klubok részvételével, melyek egyben az UEFA tagjai is. A Szuperliga létrehozása a FIFA és az UEFA élénk tiltakozását váltotta ki, nyilatkozatai szerint egy ilyen versenyt sem a FIFA, sem az UEFA nem fog elismerni, az azon esetlegesen részt vevő klubokat, illetve játékosokat kizárják az e szervezetek által rendezett versenyekből.[22]
Ezen a ponton az európai versenyjog jelentősége hamar nyilvánvalóvá vált, mert a Szuperligát szervező cég, a European Superleague Company[23] keresetet nyújtott be a madridi bírósághoz, melyben kérte a versenyjogi szabályok megsértésének megállapítását. A spanyol bíróság pedig előzetes döntéshozatali kérdéseket terjesztett az EUB elé a FIFA/UEFA alapszabályaiban foglalt egyes rendelkezéseknek az uniós versenyjoggal való összeegyeztethetősége tárgyában.[24] Az ebben az ügyben az EUB-nak feltett versenyjogi kérdések lényege az EUMSZ 101. és 102. cikkének értelmezése a FIFA és UEFA alapszabályának egyes rendelkezéseivel, illetve e szervezetek gyakorlatával összefüggésben, amelyek alapján e szervezetek előzetes engedélyére van szükség ahhoz, hogy egy további szervezet egy olyan új páneurópai versenyt szervezzen meg, mint a Szuperliga.
Egy sportszövetség előzetes engedélyezési rendszerének versenyjogi megfelelésével kapcsolatban a Európai Unió Bizottsága és Törvényszéke az International Skating Union (Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség, ISU)[25] ügyében már adott egyfajta választ, azonban annak felülvizsgálata folyamatban van az EUB előtt,[26] tehát korai lenne még megállapodott joggyakorlatról beszélni. Mindenesetre azt nem nehéz belátni, hogy az ISU-ügyben felvetett probléma és az EUB arra adott válasza következményei túlmutatnak egy sportágon, hiszen elvi jelentőségük miatt átrajzolhatják a nemzeti szövetségi alapon szerveződő európai sportágak (mint például a futball) versenyrendszerét.
A következőkben az ISU-döntést és az annak kapcsán felmerülő versenyjogi kérdéseket ismertetjük.
2014-ben az Icederby International Co. Ltd. koreai társaság olyan gyorskorcsolyaversenyt szervezését tervezte Dubajban, amely új formátumú versenyszámokat foglalt volna magában. Ennek érdekében megkereste azt ISU-t, azonban mivel az ISU nem engedélyezte ezt az eseményt, e szervező társaság nehézségekkel szembesült a hivatásos gyorskorcsolyázók részvételének biztosítása tekintetében, ezért lemondott e projektről. Az ISU tagjainak minősülő nemzeti szövetségekben tagsággal rendelkező korcsolyázókra ugyanis az ISU alapszabályai értelmében olyan előzetes engedélyezési rendszer vonatkozik, amely "részvételi szabályokat"
- 3/4 -
foglal magában. E szabályoknak az ebben az időszakban alkalmazandó változata értelmében azok a korcsolyázók, akik az ISU által nem engedélyezett versenyen vettek részt, olyan szankciónak tették ki magukat, amelynek nyomán egész életükre eltilthatták őket az ISU által szervezett minden versenytől.
Az Európai Bizottság - két holland hivatásos korcsolyázó ezzel kapcsolatban benyújtott panasza alapján eljárva - 2017 decemberében hozott határozatában megállapította, hogy az ISU ilyen részvételi szabályai cél szerint versenykorlátozók, és így összeegyeztethetetlenek az uniós versenyszabályokkal (EUMSZ 101. cikk), mert korlátozzák a hivatásos gyorskorcsolyázók azon lehetőségeit, hogy szabadon részt vehessenek harmadik személyek által szervezett nemzetközi versenyeken, ezáltal pedig megfosztják e harmadik személyeket a sportolók által nyújtott olyan szolgáltatásoktól, amelyek szükségesek az ilyen versenyek megszervezéséhez.[27] A Bizottság kötelezte az ISU-t az így megállapított jogsértés megszüntetésére, anélkül azonban, hogy bírságot szabott volna ki vele szemben.
Az ISU a Törvényszék előtt vitatta a megtámadott határozatot, mely 2020. december 16-án hozta meg ítéletét. A Törvényszék kifejtette, hogy érdekellentéthez vezet az ISU sportági szabályozó funkciója és versenyszervező tevékenysége. Egyrészt ugyanis hatáskörrel rendelkezik arra, hogy megállapítsa a tevékenységi körébe tartozó sportág szabályait, ezáltal pedig engedélyezzen harmadik személyek által szervezett versenyeket, miközben - másrészt - kereskedelmi tevékenysége keretében ő maga szervezi azokat a legfontosabb gyorskorcsolyaversenyeket, amelyeken a hivatásos korcsolyázóknak azért kell részt venniük, hogy biztosítsák megélhetésüket.
A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy egy ilyen helyzetben, ahol egy vállalkozás egyszerre az érintett piac gazdasági szereplője és szabályozója is, fennáll az esélye annak, hogy azokat a versenyeket részesíti előnyben, amelyeket ő szervez vagy amelyek szervezésében részt vesz, ezért a sportszövetség szabályozási funkciójának gyakorlása során meg kell felelnie annak a korábbi ítélkezési gyakorlatból fakadó követelménynek, hogy harmadik személyeket ne fosszon meg jogtalanul a piacra jutástól.[28]
Ezt követően a Törvényszék megvizsgálta az ISU részvételi szabályainak tartalmát és céljait. Elemzésének elején kiemelte, hogy az EUB állandó ítélkezési gyakorlata (mint a fentebb említett Wouters- és a Meca-Medina-ügyben hozott döntés) alapján nem értékelhető absztrakt módon, hogy egy szabályozás összeegyeztethető-e az Európai Unió versenyszabályaival, hanem az adott egyedi esetben figyelembe kell venni, hogy az ilyen szabályozás milyen kontextusban jött létre/érvényesül, majd ezt követően meg kell vizsgálni, hogy az abból fakadó versenykorlátozás legitim célkitűzést követ-e, elválaszthatatlanul kapcsolódik-e a célkitűzések eléréséhez és arányos-e azzal.[29]
A célkitűzés legitimitásával kapcsolatban a Törvényszék megállapította, hogy az EUMSZ 165. cikk (2) bekezdése alapján "az Unió fellépésének célja [...] a sport európai dimenzióinak fejlesztése a sportversenyek tisztaságának és nyitottságának, valamint a sport területén felelős szervezetek közötti együttműködésnek az előmozdítása, illetve a sportolók, köztük különösen a legfiatalabbak fizikai és szellemi épségének védelme révén. Ennélfogva a sport területén fennálló korlátozások esetleges igazolásainak elemzése keretében figyelembe kell venni általában a sport sajátos jellemzőit, valamint társadalmi és nevelési funkcióit."[30]
Az elemzés keretének ilyetén lefektetését követőn a Törvényszék megvizsgálta az ISU engedélyezési rendszerét, a szabályok tartalmát, célját és hátterét.
A más által szervezett versenyeken való részvételre vonatkozó engedélyezési szabályok tartalma. Ebben a körben a Törvényszék először is rögzítette, hogy a versenykorlátozó jelleg megállapíthatósága nem feltételezi azt, hogy az engedélyezési szabályok teljes mértékben megtiltsanak minden más versenyen való részvételt, hiszen ebben az esetben csak az olyan korlátozásról lehetne kimondani, hogy versenykorlátozó, amely teljes egészében ellehetetlenítene mindenféle versenyt.[31]
Másodszor az engedélyezési szabályok és a jogszerű célok kapcsolatát illetően kiemelte, hogy az ISU szabályzatai nem teszik lehetővé az általa követett célok jogszerű azonosítását.[32] Továbbá a vonatkozó szabályzatok az ISU számára széles mérlegelési jogkört biztosítottak arra, hogy megtagadja harmadik személyek által megrendezni kívánt versenyek engedélyezését. Így az engedélyezési rendszer és a jogszerű célok kapcsolódásának vizsgálata alapján azt állapította meg, hogy az ISU részvételi szabályai tartalmuknál fogva nem állnak közvetlen kapcsolatban az általa hivatkozott jogszerű célokkal, és nem mindegyiket lehet olyan engedélyezési szempontnak tekinteni, amely világosan meghatározott, átlátható, hátrányos megkülönböztetéstől mentes, ellenőrizhető, és önmagában alkalmas arra, hogy biztosítsa a versenyek szervezői számára a releváns piacra való tényleges belépést.
A szankciók súlyossága.[33] A Törvényszék szerint az előírt szankciók súlyossága különösen jelentős tényezőnek minősül annak vizsgálatakor, hogy a releváns piacon adott esetben milyen akadályok állnak a verseny megfelelő működésének útjában. A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a részvételi szabályokban előírt szankciók még a rendszer 2016-ban bekövetkezett enyhítését (öt-tíz éves eltiltás úgy, hogy egy korcsolyázó pályafutása átlagosan nyolc év) követően is aránytalannak bizonyulnak.
A szankcióknak az ISU versenyeihez való kapcsolódása.[34] A Törvényszék egyetértett az Európai Bizottsággal abban, hogy a részvételi szabályok hatálya eltúlzott. A szabályok ugyanis lehetővé tették az ISU számá-
- 4/5 -
ra, hogy engedély nélküli versenyeken való részvétel esetére a sportolókkal szemben kizárással járó szankciókat szabjon ki, még akkor is, ha a felperes versenynaptára ugyanabban az időpontban semmilyen versenyről nem rendelkezik, és még ha a szóban forgó sportolók valamilyen okból nem is vehettek részt az ISU által szervezett versenyeken.
Az engedélyezési szabályok célkitűzései.[35] A részvételi szabályok célkitűzésével kapcsolatban a Törvényszék emlékeztetett arra, hogy a sport tisztaságának védelme olyan jogszerű célt képez, amelyet az EUMSZ 165. cikke és a fenti 2.1. pontban ismertetett kikristályosodott bírósági joggyakorlat elismer. A Törvényszék ebben kifejezetten kimondta azt is, hogy a tény, hogy valamely társulás védeni kívánja a gazdasági érdekeit, önmagában nem versenyellenes.[36] Ugyanakkor az ISU-ügyben a szabályok tartalmának áttekintését és elemzését követően a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy az előzetes engedélyezésnek a jelen ügyben a felperes által kialakított rendszere meghaladta az e célok eléréséhez szükséges mértéket, más szóval a korlátozás aránytalan volt.
Cél általi versenykorlátozás. A Törvényszék következtetése a fentiek alapján, hogy a részvételi szabályok célja a verseny korlátozása, mivel tartalmukra és célkitűzéseikre, valamint a hátterükre tekintettel (az ISU szándékának erre vonatkozó vizsgálata nélkül is) a részvételi szabályok elegendő károssági fokot mutatnak ahhoz, hogy az EUMSZ 101. cikke értelmében vett cél általi versenykorlátozásnak minősüljenek, és nem szükséges a részvételi szabályok versenykorlátozó hatásának vizsgálata.[37]
Nyilvánvaló, hogy a sportszervezetek gazdasági érdekeit védő versenyszervezési szabályokkal kapcsolatos vita még nem jutott nyugvópontra, hiszen az ISU-ügyben az EUB előtti felülvizsgálat, illetve a Szuperliga által benyújtott, az UEFA-val kapcsolatos előzetes döntéshozatali kérelem még folyamatban van. Ugyanakkor az Európai Bizottság ISU-döntése és a törvényszéki ítélet elemzése kapcsán a jelen tanulmány az alábbiakra kíván rámutatni:
Az ISU-ügyben a sportszervezetek más szervezet rendezte versenyeken való részvételre vonatkozó szabályozására analógiaként a vállalkozások szövetségének önszabályozó tevékenységére kidolgozott Wouters- és OTOC-esetvonal[38] szolgál, a sport sajátosságait figyelembe véve, a verseny tisztaságára vonatkozó korlátozásokat illetően kimunkált joggyakorlatnak megfelelően (jogszerű cél elérésével arányos korlátozás lehetséges). Ennek értelmében a szövetségi önszabályozás nem foszthatja meg az egyéb piaci szereplőket az érintett piacra való belépés tényleges lehetőségétől.[39]
Zavarba ejtő ugyanakkor a Törvényszék elemzésében az, hogy nem követi a korábbi esetjogban felállított teszt lépéseit. Ezekben az ügyekben (Wouters, Meca-Medina, OTOC) ugyanis az első lépés annak vizsgálata volt, hogy a szóban forgó korlátozásnak lehet-e egyáltalán versenykorlátozó hatása. Ezt követően történt meg a korlátozás kontextusának figyelembevételével annak vizsgálata, hogy azt esetlegesen valamilyen legitim cél kiemeli-e a 101(1) cikk hatálya alól.[40] Ezzel szemben az ISU-ítéletben a Törvényszék a Bizottságnak a versenykorlátozást megállapító döntése felülvizsgálata részében, a korlátozás célkitűzései körében elemzi a jogszerű célokat (melyeket egyébként a bizottsági döntés elkülönülten tárgyalt). Ezzel a törvényszéki ítéletben a versenykorlátozás jellege megállapításának tesztje összecsúszik a legitim céllal arányos korlátozás tesztjével, és a Törvényszék lényegében abból következtet a versenykorlátozó célzatra, hogy az ISU intézkedéseit az egyébként legitimnek tartott célokhoz képest aránytalannak tartja.
A két teszt azonban eltér egymástól, hiszen a célzatos jogsértés megállapításának tesztje szerint a cél általi versenykorlátozás fogalmát megszorítóan kell értelmezni. A "cél általi" versenykorlátozás fogalma ugyanis a vállalkozások közötti egyeztetéseknek csak bizonyos típusaira alkalmazható, amelyek a verseny tekintetében elegendő károssági fokot mutatnak ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, a hatásaikat nem szükséges megvizsgálni. Abban az esetben, ha az érintett megállapodást nem lehet versenykorlátozó célúnak minősíteni, meg kell vizsgálni, hogy e megállapodás tiltottnak tekinthető-e a versenyfeltételek azon változásai folytán, amelyek annak hatásaként következnek be.[41] Az EUB-nak a Törvényszék által is hivatkozott Cartes Bancaires-ügyben hozott ítélete szerint annak értékelése érdekében, hogy egyes vállalkozások közötti egyeztetés jellegénél fogva káros-e a rendes verseny megfelelő működésére, figyelembe kell venni az összes olyan gazdasági vagy jogi háttérre vonatkozó releváns elemet, amelybe az említett összehangolás illeszkedik, különös tekintettel a szóban forgó szolgáltatások jellegére, valamint a piacok működésének és szerkezetének tényleges feltételeire.[42]
A Törvényszék ítéletében elfogadta: az a tény, hogy egy társulás védeni kívánja gazdasági érdekeit, önmagában nem versenyellenes.[43] Azonban ahelyett, hogy ennek a célkitűzésnek a fényében megvizsgálta volna, hogy az adott korlátozás (az előzetes engedélyezési
- 5/6 -
szabályok) a sportszervezeti, gazdasági-jogi kontextusra is tekintettel jellegénél fogva egyértelműen káros-e a versenyre, pusztán az arányossági tesztre (vagyis az célhoz képesti aránytalanságra) tekintettel elfogadta a cél szerinti jogsértés megállapítását.
E tanulmány szerzői szerint elképzelhető, hogy amennyiben (helyesen) az elismert gazdasági cél kontextusának vizsgálatára sor került volna, a cél szerinti versenykorlátozó jelleg nem lett volna megállapítható. Gazdasági tevékenységük keretében ugyanis a sportszervezetek és azok tagjai nem egymással és más piaci szereplőkkel versenyeznek elsősorban, hanem sokkal inkább egy közös gazdasági eredmény létrehozásában érdekeltek. Ebben a tekintetben pedig tevékenységük inkább analóg az olyan többszereplős gazdasági rendszerekével, amelyekben több fél együttműködésére van szükség ahhoz, hogy a gazdasági tevékenység életképes legyen. Az ilyen tevékenységek pedig általában tartalmaznak olyan korlátozásokat, amelyek célja a gazdasági működőképesség biztosítása, mely korlátozások hiányában a rendszer nem lenne életképes.
Ebben az összefüggésben felmerül, nem lenne-e helyesebb olyan versenyjogi analógia alkalmazása, amely ilyen értelemben jobban megragadja az ilyen típusú gazdasági együttműködés és korlátozások lényeges sajátosságait. Ilyen lehet például a franchise forgalmazási rendszere, melyben bizonyos versenytilalmi korlátozások elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy egy franchise rendszer működni tudjon.[44] A rendszer struktúrájának és működőképességének védelme pedig az EUB által a sport területén is elismert cél.[45]
Hasonlóképpen a Cartes Bancaires-ügyben az EUB arra mutatott rá, hogy lehetnek olyan megfontolások ("free riding", vagyis a tagok potyázása a rendszerben), amelyek jogszerű céljuk miatt indokolhatnak egy többszereplős kártyarendszeren belüli korlátozást.[46] Következésképpen ha az egyébként a Törvényszék által is hivatkozott esetjogban alkalmazott tesztek következetes alkalmazására került volna sor, a fentebb felvázolt elemzési keretet használva, akkor az ISU-ügyben a cél szerinti jogsértés megerősítése a Törvényszék érvei alapján álláspontunk szerint nem állja meg a helyét.
Jelen tanulmány egyetért azzal, hogy ha valamely sportszervezet védeni kívánja gazdasági érdekeit, az önmagában nem versenyellenes. Ebből pedig az következne, hogy a nyilvánvaló károssági fok hiányában ennek a vizsgálatnak a hatások vizsgálatával kellene megtörténnie, figyelembe véve azt is, miként alakulhatott volna a verseny a feltételezetten versenykorlátozó kikötés/magatartás hiányában. Ennek körében az is értékelendő, hogy az adott korlátozás nélkül az adott rendszer működőképes lenne-e egyáltalán (az nem versenyjogi értelemben vett járulékos korlátozás-e). Végül egy ilyen elemzés keretében, az európai versenyjog mai állása szerint, azt is kellene az EUB-nak vizsgálnia a hasonló ügyekben (például a Szuperliga kapcsán), hogy az adott kontextusban a versenyszervezés rendszere mennyiben indokolja egyéb legitim célok védelmét és arányos-e azzal. Azonban ha az Európai Bizottság és a Törvényszék által felvázolt keretben maradunk (és feltételezzük, hogy az EUB jóváhagyná a Törvényszék felülvizsgálata során), akkor is megjegyzendő, hogy a sportszervezetek engedélyezési szabályai nem feltétlenül versenyjogsértők, hiszen a Törvényszék kimondta: az, hogy valamely sportszervezet védeni kívánja gazdasági érdekeit, önmagában nem versenyellenes, amennyiben van olyan legitim cél, melynek elérése érdekében arányos korlátozásokat alkalmaznak. A korlátozások azonban nem foszthatnak meg egyéb piaci szereplőket az érintett piacra való belépés tényleges lehetőségétől.
Az ISU-ügyben a tények alapján a korlátozásokhoz a legitim célok nem voltak egyértelműen lefektetve, és a korlátozásokkal való kapcsolatuk nem volt bizonyított, illetve a szankciók túlzottan szigorúak voltak, lényegében lehetetlenné téve a harmadik felek által szervezett versenyeken való részvételt (ez azonban tényszerűen eltérő lehet más sportszervezetek esetén, amelyeknél a sportolói pályafutás nem feltétlenül kötődik szorosan egy sportszervezethez). A fentiek szerint nem kizárt azonban egy engedélyezési rendszer, ha az legitim célokra irányul, és az alkalmazott szankciók arányosak e cél elérésével, ez azonban nem jelenti azt, hogy a sportszervezeteknek bármilyen piaci szereplő által rendezendő bármilyen verseny szervezéséhez hozzá kellene járulniuk, hiszen ezzel a versenyek tisztaságát és saját gazdasági működőképességüket is veszélyeztethetnék (amire az ítélet szerint nem kötelesek).
A sportjogok közös értékesítésére vonatkozó megállapodások összehangolják a sportklubok árait, kiikathatják a köztük lévő versenyt, ugyanakkor számos olyan hatékonysági előnnyel rendelkezhetnek - így például az eladással kapcsolatos tranzakciós költségek csökkentése (one-stop-shop miatt a futballklubok és a médiaszolgáltatók szempontjából), márkázás[47] -, amelyekre tekintettel a 101. cikk (3) bekezdése alapján mentesíthetők lehetnek. A Bizottság az UEFA Champions League ügyben[48] a bajnokságban részt vevő valamennyi futballklub közvetetési jogainak közös értékesítésére vonatkozó megállapodást a 101. cikk (1) bekezdésébe ütközőnek minősítette. A Bizottság nyomására módosított közös értékesítési megállapodás többek között tartalmazza, hogy a jogok értékesítésére diszkriminációmentes módon, több csomagban, tender keretében kerül sor, a jogokat nem hosszabb mint két szerződéses periódusra, egyenként három évre lehet
- 6/7 -
elnyerni, és az UEFA megengedi, hogy a sportklubok nem kizárólagos alapon párhuzamosan is értékesítsék az el nem adott közvetítési jogokat. Később ezek a kötelezettségek kerültek alkalmazásra a Bundesliga-ügyben is.[49] Ugyanakkor ezek az előírások nem bizonyultak túl hatékonynak, mert például Franciaországban 2002-ben és 2004-ben valamennyi közvetítési csomagot a Canal Satellite szerezte meg, Angliában pedig 2003-ban a BSkyB. Ezt aztán a Bizottság is felismerte, és a Premier League-ügyben[50] a Ligának már kifejezetten vállalnia kellett, hogy 2007-től nem engedi, hogy valamennyi csomagot egyetlen pályázó szerezze meg.
Az Európai Bíróság 2011. október 4-én korszakalkotó ítéletet[51] hozott az európai sportközvetítési jogok engedélyezési rendszerét és üzleti modelljét érintően. Az ügyben az angol futball-ligák szervezete (Premier League) az élő közvetítésekre vonatkozó jogot területi alapon három évre engedélyezte. A területi kizárólagosság védelme érdekében valamennyi műsorszolgáltatónak vállalnia kellett a Premier League-gel kötött megállapodásában, hogy megakadályozza a számára engedélyezett területen kívüli műsorszolgáltatást. Ehhez először is mindegyik műsorszolgáltatónak kódoltatnia kell az engedélyezett műsorszolgáltatást, másodszor biztosítania, hogy a dekódoláshoz szükséges eszközöket a kizárólagossági területen kívül tudatosan nem teszi hozzáférhetővé. Görögországban a Premier League engedélyezett műsorszolgáltatója a műholdas NOVA platformon keresztül sugározta a meccseket. A jogesettel érintett időszakban Angliában az engedélyezett műsorszolgáltató a BskyB Ltd. volt, amelyhez képest a külföldi dekódoló eszközökkel vett Premier League-meccsek kedvezőbb árú alternatívát jelentettek. Így történhetett, hogy néhány angliai kocsma és étterem olyan külföldi dekódoló eszközökkel vette a Premier League-meccseket, amelyek más tagállamokban való felhasználásra voltak engedélyezve. A Premier League úgy vélte, hogy mindez az érdekeivel ellentétes, mert aláássa a területi kizárólagosságot és ezáltal a jogok értékét.
Az ügyben az Európai Bíróság a Coditel II. ügyre[52] hivatkozással hangsúlyozta: pusztán az a tény, hogy a jogtulajdonos egy meghatározott időszakra nézve egyetlen műsorszolgáltatóknak biztosított kizárólagos jogot a védett mű egy tagállamból történő közvetítésére, még nem elégséges annak megállapításához, hogy az ilyen megállapodás céljánál fogva versenykorlátozó. Az EUB azonban hozzátette, hogy az olyan megállapodások, amelyek a nemzeti piacok közti elkülönülés visszaállítására irányulnak, képesek a Szerződés azon céljának meghiúsítására, amely az egységes belső piac létrehozásán keresztül éppen az ilyen nemzeti piacok egységesítésére irányul.[53] Az EUB szerint ha a megállapodás megtiltja vagy korlátozza a határokon átnyúló műsorszolgáltatást, akkor céljánál fogva versenykorlátozónak kell tekinteni azáltal, hogy a jogtulajdonosok kötelezték a műsorszolgáltatókat, hogy a dekódoláshoz szükséges eszközöket a kizárólagossági területeiken kívül ne értékesítsék. Ezzel ugyanis lényegében megfosztották őket a határokon átnyúló szolgáltatás lehetőségétől, miáltal olyan abszolút területi kizárólagosságot élveznek, amely minden versenyt kizár a műsorszolgáltatók között az érintett szolgáltatás vonatkozásában.[54] Az EUB a felek felvetésére azt is értékelte, hogy a szolgáltatások szabad áramlásának indokolt korlátját képezheti-e az ún. kizárt időszak biztosítása, melynek lényege, hogy a nyilvánosság labdarúgó-stadionokban való jelenlétének ösztönzése érdekében az Egyesült Királyságban tilos szombat délután labdarúgó-mérkőzéseket sugározni. Az EUB szerint ugyanakkor a kizárt időszak minden esetben biztosítható lenne a jogosultak és a műsorsugárzó szervezetek közötti felhasználási szerződésekben foglalt esetleges korlátozások útján. Ennélfogva pedig a külföldi dekódoló eszközök használatának megtiltásából álló korlátozás - mint aránytalan - nem igazolható a nyilvánosság labdarúgó-stadionokban való jelenléte ösztönzésének céljával.[55]
A fenti ítélet nyomán a Premier League-nek át kellett alakítania a kizárólagos közvetítési jog értékesítési rendszerét. Egyrészről tekintettel arra, hogy a bírósági joggyakorlat a nyelvi változatok szerinti különbségtételt indokoltnak fogadja el,[56] az engedélyesek többé csak a Premier League-meccseket tudják továbbítani az adott ország nyelvén készült kommentárral.[57] Az angol nyelvű kommentár mostantól az egyesült királyságbeli és az ír engedélyesekre korlátozódik. Másrészről mivel az EUB elfogadta azt az angliai szabályt, amely tiltja szombat délután a meccsek élő közvetítését, csak az azzal arányos korlátozást hiányolta, ezért a nem egyesült királyságbeli engedélyesek sem közvetíthetnek élő Premier League-mérkőzést szombat délután.
A fenti ítélet ezen túl ráirányította a figyelmet az EU-n belüli határon átnyúló audiovizuális szolgáltatásokra. Ennek jegyében a Bizottság 2014-ben több filmstúdióval és forgalmazóval szemben is versenyjogi vizsgálatokat indított. A Bizottság azt kifogásolta, hogy más tagállami felhasználók nem érik el az Egyesült Királyságban kínált szolgáltatást, illetve hogy az egyesült
- 7/8 -
királyságbeli felhasználók az országukon kívüli szolgáltatóktól nem érnek el szolgáltatást.[58] A Bizottság szerint ezek a korlátozások teljes területi védelmet hoznak létre azáltal, hogy tiltják a passzív értékesítést (amikor a fogyasztó keresi fel a szolgáltatót), amivel az egységes belső piac feldarabolását idézik elő, ezért célzatos versenykorlátozásnak tekinthetők.[59] Ezen eljárások közül a Bizottság elsőként a Paramount filmstúdióval szemben indítottat szüntette meg 2016-ban kötelezettség vállalása mellett.[60] A Törvényszék a Bizottság e döntését 2018-ben fenntartotta.[61] Ezt követően a többi filmstúdió is vállalta 2019-ben, hogy megszünteti ezeket a korlátozásokat.[62] Az EUB azonban 2020 decemberében hatályon kívül helyezte a Bizottságnak a Paramount kötelezettségvállalását elfogadó döntését, mert az érintette a francia Canal+ jogait és kötelezettségeit, ennek ellenére az eljárás során ügyféli jogait nem tudta gyakorolni.[63] Az EUB azonban az ügy érdemét megerősítette azzal, hogy a filmstúdiók és a műsorszolgáltatók közötti szerződés versenyjogba ütköző abszolút területi védelmet hozott létre. Erre figyelemmel pedig az EU Bizottság inkább visszavonta korábbi döntéseit,[64] hiszen a versenyjogi elvárások világosan rögzültek.
Az Európai Bizottság 2017-ben tette közzé elektronikus kereskedelmi ágazati vizsgálata eredményeit.[65] Ebben a jelentésben a Bizottság foglalkozott az online digitális tartalomszolgáltatások terén tapasztalható versenykorlátozásokkal. Megjegyezte, hogy bár széles körben elterjedtek a kizárólagos jogok az online digitális tartalomszolgáltatások terén is, ezek önmagukban (összhangban az EUB gyakorlatával[66]) nem kifogásolhatók, mert biztosítják a jogok maximális értékének kiaknázását.[67] A jogosultak és a digitálistartalom-szolgáltatók közötti licenciamegállapodások versenykorlátozó jellegét a Bizottság abban látta egyfelől, hogy a digitális tartalmak online közvetítésének jogait más közvetítési technológiák jogaival együtt hasznosítják, és az a teljesítmény korlátozásához vezet azáltal, hogy a megszerzett online jogokat a hasznosító nem vagy csak részben hasznosítja.[68] Másfelől pedig a Bizottság ágazati vizsgálati jelentése szerint a digitálistartalom-szolgáltatók túlnyomó többsége (68%) korlátozza az online digitális tartalomszolgáltatásaik más tagállamokból való hozzáférését, és 59%-uk ezt a jogosultakkal kötött megállapodások szerződéses korlátozásai miatt teszi.[69] Míg ez utóbbi Premier League-ügyben hozott ítélet alapján versenyjogilag is megragadható, addig a Bizottság az elektronikus kereskedelmi ágazati vizsgálati jelentésében jelezte, hogy a területalapú korlátozások jelentős része nem szerződésen, hanem jellemzően nem erőfölényes platformok egyoldalú döntésén múlik, amire figyelemmel a versenyjogi rendelkezések (EUMSZ 101. és 102. cikk) alkalmazásával nem lehet a területalapú korlátozások rendszerét hatékonyan felszámolni az EU-ban. Éppen ezért uniós szinten két szabályozási lépés is történt. Egyfelől 2018 elején elfogadásra került az indokolatlan területalapú tartalomkorlátozások és megkülönböztetés tilalmáról szóló rendelet (Geoblocking rendelet).[70] Másfelől 2017-ben külön rendelet[71] született az online tartalomszolgáltatások EU-n belüli hordozhatóságának biztosításáról is. Meg kell jegyezni azonban, hogy az audiovizuális platformok határokon átnyúló igénybevételére a Geoblocking rendelet nem vonatkozik, és a fentiek alapján a versenyjog sem, ha a területi alapú korlátozás egyoldalú vállalkozói döntésen alapul, ahol az érintett vállalkozás erőfölénye sem állapítható meg.
A sporttal kapcsolatos versenyjogi gyakorlat kapcsán összefoglaló jelleggel elmondható, hogy önmagában a sportverseny tisztességét és az egészségvédelmet szabályozó sportszervezeti szabályok sem jelentenek automatikus mentességet a versenyszabályok alól, ehhez az szükséges, hogy a sportolók szabadságának korlátozása arányos legyen. Úgyszintén a sportszervezetek saját gazdasági érdekei védelme is csak aránytalanság esetén lesz versenykorlátozó. Ugyanakkor ez utóbbi tekintetében a vonatkozó joggyakorlat még nem jutott nyugvópontra, az EUB előtt folyamatban lévő ügyek felülvizsgálata még számos lényeges kérdésben formálhatja a kialakuló joggyakorlatot.
A sportközvetítési jogok értékesítése pedig nem ütközhet a passzív eladás tilalmába, tehát a jogtulajdonos szerződéssel nem akadályozhatja a másik tagállami kizárólagos közvetítés adott tagállamban való hozzáférhetőségét. Más nem diszkriminatív előírások természetesen harmadik tagállambeli kizárólagos jogosultakkal szemben is állíthatók (például nyelvi korlátok vagy a közvetítés államában alkalmazott közérdekű korlátozások tiszteletben tartása). ■
JEGYZETEK
[1] T-93/18 International Skating Union kontra Bizottság (ECLI:EU:T:2020:610).
[2] C-333/21 Request for a preliminary ruling from the Juzgado de lo Mercantil n.o 17 de Madrid (Spain) lodged on 27 May 2021 - European Super League Company, S.L. v Union of European Football Associations (UEFA) and Fédération Internationale de Football Association (FIFA).
[3] Lásd a 36/74. sz. Walrave-ügyben 1974. december 12-én hozott ítélet (EBHT 1974., 1405. o.) 4. pontját; a 13/76. sz. Doná-ügyben 1976. július 14-én hozott ítélet (EBHT 1976., 1333. o.) 12. pontját; a C-415/93. sz. Bosman-ügyben 1995. december 15-én hozott ítélet (EBHT 1995., I-4921. o.) 73. pontját; a C-51/96. és C-161/97. sz. Deliége egyesített ügyekben 2000. április 11-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-2549. o.) 41. pontját és a C-176/96. sz., Lehtonen és Castors Braine ügyben 2000. április 13-án hozott ítélet (EBHT 2000., I-2681. o.) 32. pontját.
[4] Lásd a 36/74. sz. Walrave és Koch ügyben hozott ítélet 5. pontját, a 13/76. sz. ügyben hozott Doná-ítélet 12. pontját és a C-415/93. sz. ügyben hozott Bosman-ítélet 73. pontját.
[5] Philip Kienapfel - Andreas Stein: The application of Articles 81 and 82 EC in the sport sector. Competition Policy Newsletter Number 3, 2007, 9.
[6] Lásd a 36/74. sz. Walrave és Koch ügyben hozott ítélet 8. pontját.
[7] C-519/04 P. David Meca-Medina (ECLI:EU:C:2006:492.) 27. pont.
[8] C-205/03 Federación Nacional de Empresas de Instrumentación Científica, Médica, Técnica y Dental (FENIN) v. Commission [2006] (ECR I-6295), 25.
[9] C-309/99. sz. Wouters és társai ügyben 2002. február 19-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-1577.) 45. pont.
[10] Lásd a C-309/99. sz. Wouters-ügyben hozott ítélet 56. pontját; mert az állami szabályozási tevékenység nem tekinthető piaci célzatúnak, így nem esik a versenyjog hatálya alá. Lásd továbbá e tekintetben C-343/95 Diego Cali oc Figli (1997., ECR I-1547) 22. és 23. pont.
[11] C-35/96 Commission v Italy [1998] ECR I-3851, CNSD, 42. és 43. pont.
[12] Lásd a C-519/04. P. sz. Meca-Medina-ügyben hozott ítélet 43. pontját.
[13] Joined Cases C-51/96 and C-191/97, Christelle Deliége v Ligue francophone de judo etc. (2000., ECR, I-2549).
[14] Commission decision of 9 December 1999, Case 36851, C.U. de Lille/UEFA (Mouscron), a döntést nem publikálták, ezért lásd Commission press release IP/99/965 of 9 December 1999.
[15] C-176/96, Lehtonen et al v. FRSB (2000., ECR, I-2681).
[16] Lásd a 36/74. sz. Walrave és Koch ügyben hozott ítéletet.
[17] Commission decision of 25 June 2002 Case 37806, ENIC/UEFA.
[18] C-519/04. P. sz. Meca-Medina-ügyben hozott ítélet 42. pont.
[19] C-519/04. P. sz. Meca-Medina-ügyben hozott ítélet 42. pont.
[20] C-309/99. sz. Wouters-ügyben hozott ítélet 97. pont.
[21] C-519/04. P. sz. Meca-Medina-ügyben hozott ítélet 45. pont.
[22] Lásd https://www.uefa.com/insideuefa/mediaservices/mediareleases/news/0268-12121411400e-7897186e699a-1000--joint-statement-on-super-league (2021. december 3.)
[23] A European Superleague Company, S. L. a spanyol jog alapján létrejött korlátolt felelősségű társaság, amelynek tagjai európai labdarúgóklubok.
[24] C-333/21 European Superleague Company előzetes döntéshozatali ügy.
[25] Az ISU a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elismert egyetlen olyan nemzetközi sportszövetség, amelynek az a feladata, hogy biztosítsa a műkorcsolyázás, valamint a gyorskorcsolyázás szabályozását és irányítását. Az ISU kereskedelmi tevékenységet is gyakorol, amely abból áll, hogy a legfontosabb nemzetközi versenyek - mint például az Európa- és világbajnokságok, valamint a téli olimpiai játékok - keretében különböző gyorskorcsolya-versenyszámokat rendez.
[26] C-124/21 P ügy.
[27] T/40208 A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség részvételi szabályai ügy, C (2017) 8230 final határozat.
[28] Lásd a T-93/18. sz. ISU ügyben hozott ítélet 69-76. pontját, melyben a Törvényszék elfogadta a korábbi MOTOE- és OTOC-ügyben hozott ítéletek analóg alkalmazását.
[29] Lásd a T-93/18. sz. ISU-ügyben hozott ítélet 78. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
[30] T-93/18. sz. ISU-ügyben hozott ítélet 79-80. pont.
[31] T-93/18. sz. ISU-ügyben hozott ítélet 81-83. pont.
[32] T-93/18. sz. ISU-ügyben hozott ítélet 84-89. pont.
[33] T-93/18. sz. ISU-ügyben hozott ítélet 90-95. pont.
[34] T-93/18. sz. ISU-ügyben hozott ítélet 96-97. pont.
[35] T-93/18. sz. ISU-ügyben hozott ítélet 105-114. pont.
[36] T-93/18. sz. ISU-ügyben hozott ítélet 108-109. pont.
[37] T-93/18. sz. ISU-ügyben hozott ítélet 120-123. pont.
[38] C-1/12 Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet (EU:C:2013:127).
[39] Lásd a T-93/18. sz. ISU-ügyben hozott ítélet 70., 88. és 119. pontját, lásd még pl. C-427/16 és C-428/16. sz. (ECLI:EU:C:2017:890) Chez Elektro ügyben hozott EUB ítéletet, mely ugyanezt a logikát követi.
[40] Lásd a C-309/99. sz. Wouters-ügyben hozott ítélet 97. pontját és a C/1/12. sz. OTOC-ügyben hozott ítélet 92. pontját.
[41] C-228/18. sz. Budapest Bank ítélet (ECLI:EU:C:2020:265) 54-55. pont.
[42] A Cartes Bancaires-ügyben a bíróság megállapította, hogy a cél szerinti jogsértés kivételesen állapítható meg, és a jogi és gazdasági környezet vizsgálata megkérdőjelezheti a cél szerinti jogsértést. A C-67/13 P. sz. CB kontra Bizottság ügyben 2014. szeptember 11-én hozott ítélet (EU:C:2014:2204), lásd különösen 77-78. pont.
[43] Lásd a T-93/18. sz. ISU-ügyben hozott ítélet 108-109. pontját.
[44]161/84. sz. Pronuptia-ügyben hozott ítélet 16. pontja. Lásd továbbá C-382/12 P MasterCard ügyben hozott ítélet 89-95. pont.
[45] C-176/96 FRBSB ügyben hozott ítélet (ECLI:EU:C:2000:201) 54. pont.
[46] C-67/13 P Groupement des cartes bancaires (CB) ügyben hozott ítélet (ECLI:EU:C:2014:2204).
[47] Mint ligatermék adható el olyan sporteseményekkel együtt, melyekre magukban nem lenne esetleg kereslet.
[48] 2003. július 23-i döntés, COMP/C.2-37.398, OJ (2003) L 291/25.
[49] 2005. január 19-i döntés, COMP/C.2-37.214 OJ (2005) L 134/46. A jogokat különböző csomagokban, transzparens és diszkriminációmentes alapon kell kínálni. A Bundesliga és Bundesliga 2. élő közvetítéseit a ligának két csomagban kell értékesítenie, mind a free-, mind a payT-k számára. A harmadik csomag a megszerzőt legalább két Bundesliga-meccs élő közvetítésére és az összefoglaló elsőkénti közlésére jogosítja a free-TV-n. A negyedik csomag lefedi a Bundesliga 2. élő meccseit és az összefoglalók elsőkénti közlését free-TV-n. A második és a harmadik felhasználási jog egy ötödik csomagban kerül értékesítésére. A harmadik és ötödik csomag különböző felhasználóknak értékesíthető. A klubok maguk értékesíthetik a nem értékesített jogokat, valamint a mérkőzések után az összefoglalót és a mérkőzés közvetítési jogát.
[50] COMP/38.173., 3.3.
[51] C-403/08 Football Assoctiation Premier League and Others (EU:C:2011:631).
[52] 262/81 Coditel and Others (1982., EBHT 3381. o.) 15. pont.
[53] C-403/08. sz. Premier League-ügyben hozott ítélet 139. pont.
[54] C-403/08. sz. Premier League-ügyben hozott ítélet 142. pont.
[55] C-403/08. sz. Premier League-ügyben hozott ítélet 124. pont.
[56] C-192/04. sz. Lagardére Active Broadcast ügyben hozott ítélet (EBHT 2005., I-7199. o.) 51. pont.
[58] http://europa.eu/rapid/press-release_IP-15-5432_en.htm (2019. május 1.)
[59] AT.40023 Cross-border access to pay-TV, 76. pont.
[60] Lásd az AT.40023. sz. Cross-border access to pay-TV ügyben hozott határozatot.
[61] T-873/16 Groupe Canal+ (ECLI:EU:T:2018:904).
[62] Lásd az AT.40023. sz. Cross-border access to pay-TV ügyben hozott határozatot.
[63] C-132/19 P Groupe Canal + v Commission (ECLI:EU:C:2020:1007).
[64] Charley Connor: EU abandons film studio geo-blocking commitments, 01 April 2021 https://globalcompetitionreview.com/european-commission/eu-abandons-film-studio-geo-blocking-commitments
[65] Végső jelentés az e-kereskedelmi ágazati vizsgálatról; Brüsszel, 2017.5.10. COM(2017) 229 final {SWD(2017) 154 final}.
[66] C-262/82 Coditel v. Cine-Vog Films II. (1982., ECR 3381).
[67] Végső jelentés az e-kereskedelmi ágazati vizsgálatról, 59. pont.
[68] Végső jelentés az e-kereskedelmi ágazati vizsgálatról, 64.
[69] Végső jelentés az e-kereskedelmi ágazati vizsgálatról, 66.
[70] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/302 rendelete a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről (Geoblocking rendelet), OJ L 60I, 2.3.2018, p. 1-15, 1. cikk (1) bekezdés.
[71] Regulation (EU) 2017/1128 of the European Parliament and of the Council of 14 June 2017 on cross-border portability of online content services in the internal market OJ L 168, 30.6.2017, p. 1-11.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző a Versenytanács tagja (Gazdasági Versenyhivatal).
[2] A szerző elnökhelyettes (Gazdasági Versenyhivatal), a Versenytanács elnöke; egyetemi docens (Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar).
Visszaugrás
