Egy vidéki családi ház, gyermeksírástól hangos, odabent egy házaspár játszik gyermekével. Történetük szól egy lehetőségről, egy házaspár gyermek iránti vágyának kiteljesedéséről, a magyar örökbefogadási rendszerről, az átélt tapasztalatokról, nehézségekről. Az örökbefogadás legfontosabb célja a kiskorú gyermek családban való nevelkedésének biztosítása, rokoni kapcsolat létrehozása. A rokoni kapcsolat egyben az örökbefogadás eszköze is, hiszen a gyermek harmonikus családi közösségben való nevelkedését biztosítja.[1]
Hazánkban a 2000. évben 949, a 2005. évben 773, a 2010. évben 735, míg a 2014. évben 784 örökbefogadás történt. A felbontott örökbefogadások száma ugyanezen években stagnál: a 2000. évben 12, a 2005. évben 19, a 2010. évben 22, a 2014. évben pedig 9. A 2005. évtől, minden tárgyév december 31. napjáig nyilvántartott, örökbe fogadható gyermekek száma meghaladta a kétezer főt, míg az örökbefogadásra alkalmas személyek száma 1400 és1900 fő között mozgott.[2]
Hanna és Martin 2006-ban házasodtak össze, nem sokkal később már családalapítást terveztek. Több sikertelen lombikprogram,[3] inszemináció[4] után 2012-ben elhatározták, hogy szeretnének egy gyermeket örökbe fogadni. Hatévnyi küzdelmet, várakozást követően az örökbefogadás utolsó reményként lebegett szemük előtt.
Minden örökbefogadási folyamatot két fő szakaszra bonthatunk. Az első szakasz az örökbefogadásra való alkalmasság megállapítására irányuló eljárás, a második pedig az örökbefogadás engedélyezésére irányuló eljárás. Az első szakasz az örökbe fogadni szándékozó személy(ek) kérelmére a lakóhely szerint illetékes területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál (a továbbiakban: Szakszolgálat) indul meg. Hanna és Martin 2012. szeptember 9. napján jelezték szándékukat, ekkor kerültek fel a megyei nyilvántartásba és egyidejűleg kérték a felvételüket az Országos Örökbefogadási Nyilvántartásba is. A házaspár nem ragaszkodott az újszülött gyermekhez, nemtől, bőrszíntől függetlenül vállalták volna akár testvérek örökbefogadását is, csupán egy kérésük volt, mégpedig az, hogy leendő gyermekük ne legyen több mint három éves.
A legtöbben három év alatti, egészséges, fehér bőrű gyermeket kívánnak örökbe fogadni, mondván: "minél nagyobb a gyermek, annál nagyobb a puttonya."[5] Elenyésző azon örökbefogadók létszáma, akik sérült, fogyatékkal élő vagy idősebb (10 év feletti) gyermeket kívánnak felnevelni. A statisztikai adatok szerint a 2007. évben 2003 örökbe fogadhatóvá nyilvánított gyermekből 649 fő fogyatékos, és 113 fő három éven aluli, a 2010. évben 2065 örökbe fogadhatóvá nyilvánított gyermekből 702 fő él fogyatékkal, 135 fő pedig három éven aluli, míg 2013-ban 2291 örökbe fogadhatóvá nyilvánított gyermekből 714 fő sérült, 172 fő pedig nem töltötte be a harmadik életévét.[6]
Az örökbefogadás egyértelmű célkitűzése az, hogy a gyermeknek keresnek örökbefogadó családot és nem fordítva, ugyanakkor nem elhanyagolható szempont, hogy minél elfogadóbbak az örökbefogadó szülők, annál rövidebb a várakozási idő.[7] Hanna és Martin véleménye szerint az örökbefogadás folyamatának nem feltétlenül kell gyorsnak lennie, sokkal inkább a gyermek érdekének, igényeinek megfelelőnek.
A házaspár 2012 októberének végén - november elején vett részt a Szakszolgálat által szervezett négy napos, önköltséges tanfolyamon, melynek során a Szakszolgálat munkatársai, pszichológusai előadások keretében ismertették meg velük az örökbefogadás jogi és pszichológiai hátterét. A felkészítés során filmet vetítettek egy örökbefogadás történetéről, személyesen pedig egy nevelőszülő házaspár mesélt életéről, illetve az örökbefogadás másik oldalán, egy örökbefogadott, tinédzser lány is elmesélte örökbefogadása során megélt tapasztalatait.
A házaspár rendkívül hasznosnak vélte az örökbefogadási tanfolyamot. Elmondásuk szerint csupán egy dolgot bántak meg, mégpedig azt, hogy nem előbb vágtak bele az örökbefogadásba. Elmesélték, hogy a tanfolyam kiemelt figyelmet fordított az örökbefogadás egyik legfontosabb dilemmájára, arra, hogy a gyermek mikor és milyen formában szerezzen tudomást örökbefogadása történetéről. A témával foglalkozó szakirodalom egyetért abban, hogy az örökbe fogadott gyermeknek tudomást kell szereznie örökbefogadásáról[8], azonban a szakirodalom vitatkozik abban a kérdésben, hogy ezt a tényt mikor kell a gyermeknek elmondani. A többségi vélemény szerint az a legjobb a gyermeknek, ha az örökbefogadásának ténye természetesen épül be az identitásába, cseperedése során fokozatosan töltődik fel tartalommal.
- 323/324 -
Hanna és Martin Tamást három éves korától tudatosan, örökbe fogadott gyermekként nevelik. Ebben segítik őket egy pécsi örökbefogadó anyuka tollából született mesék, melynek olvasásakor elmesélik gyermeküknek, hogy két anyukája van: az egyik, aki most itt van mellette, a másik anyukája pedig világra hozta. A mesélés mellett Tamás kiskori fényképeivel, és a nevelőszülők által precízen vezetett babanapló segítségével tudatosítják gyermekükben azt az időszakot, amit születésétől örökbe fogadásáig a nevelőszüleinél töltött, "a nevelőanyuka és a nevelőapuka vigyáztak rád, amíg nem jött érted anya és apa." Mint minden leendő örökbefogadó szülő, így Hanna és Martin is részt vett egy kötelező orvosi, és egy pszichológiai alkalmassági vizsgálaton, illetve lakóhelyükről, a család otthonáról környezettanulmány készült.
A gyámhivatal az örökbefogadásra való alkalmasság megállapítására irányuló eljárásban a Szakszolgálat által megküldött anyagok, a jövedelmi viszony(ok)ra vonatkozó igazolás, az örökbe fogadni szándékozó személy(ek) meghallgatása, illetve szükség szerint egyéb dokumentumok alapján dönt.[9]
A Szakszolgálat munkatársa 2014. február elején telefonon kereste Hannát és arról értesítette, hogy férjével együtt megismerkedhetnek egy tizenöt hónapos kisfiúval. Hanna boldogan hívta fel férjét és osztotta meg vele az örömhírt.
A házaspárnak két napja volt arra, hogy eldöntsék, átalakítják-e életüket, megbirkóznak-e minden feladattal, amit egy örökbefogadás magában hordoz: "mondhatunk-e egyáltalán nemet egy felajánlott gyermekre, ha igen, mikor? Mikor mondjuk meg neki, hogy örökbe fogadtuk? Családunk elfogadja-e őt? Hogyan viszonyulnak majd hozzá az óvodában, iskolában? Na, most mi lesz?" - kérdezték egymástól. Tudták, hogy döntésük, felelősségvállalásuk egy életre szól. Kétségük azonban hamar elillant, ugyanis elhatározták, hogy családjuk Tamással lesz teljes.
Beleegyezésüket követően pár nappal papír alapon ismerték meg leendő örökbefogadott gyermeküket, elolvasták Tamás vérszerinti szüleinek, valamint nevelőszüleinek jellemzését. Tamás 2012-ben született, születésekor elválasztották az édesanyjától, majd a kórházból nevelőszülők vették magukhoz, akik négy saját gyermekük mellett nevelték őt egy másik nevelt gyermekkel együtt.
Az első látogatás alkalmával a házaspár a Szakszolgálat tanácsadónőjével és pszichológusával együtt látogatta meg Tamást a nevelőszülők otthonában. Tamás kezdettől fogva közvetlen volt, Martin ölébe ült pár perc után. Aznap, pár órán át tartott az ismerkedés a család otthonában, délután Hanna és Martin elbúcsúzott Tamástól. Az ismerkedés folyamán a leendő örökbefogadó szülők látták és tapasztalták, hogy a nevelőszülők milyen kiválóan nevelik gyermekeiket.
A második látogatás két napig tartott, többnyire a Szakszolgálat munkatársának jelenlétében. Ez a két nap a házaspár számára főként a megfigyelésről szólt, a család otthonában ismerkedtek a kisfiú napirendjével, fürdetésig együtt játszottak.
A barátkozási, ismerkedési fázis során a harmadik és egyben az utolsó látogatás szombattól péntekig, egy hétig tartott. A házaspár ekkor már a napi teendőket gyakorolta: etették, pelenkázták, fürdették Tamást a már kialakult napirendjének megfelelően. Közben érdeklődtek a családtól: mit szeret enni? milyen időközönként eszik? milyen babaápolási szereket használnak? stb. Nem indult jól a vasárnap, Tamás egész nap nyűgös volt, folyton nevelőanyját kereste, nem akart egy percre sem Hannával és Martinnal lenni. A házaspár félt attól, hogy a kezdeti kötődések gyengülnek, féltek a gyermek elutasításától. Pszichológus segítségével azonban bíztak abban, hogy Tamás kötődése feléjük időről időre erősödni fog, mindehhez pedig tudatos munkára és időre van szükségük. Kedden délután babakocsival sétáltak a városban, majd a nap végére a Szakszolgálat engedélyezte, hogy a házaspár elvigye Tamást szálláshelyükre. Szerda délután a házaspár önállóan, a szálláshelyükön gondoskodott a gyermekről, aki jelenlétükben jól érezte magát, aznap este pedig visszavitték nevelőszüleihez.
2014. március 21. - a látogatás utolsó napja. Hanna és Martin: "Tamással együtt nem jobbra kanyarodtunk a szállásunk irányába, hanem balra, immár közös úton az otthonuk felé."
2014. március 21. napján megkezdődött az egy hónapos gondozási idő a házaspár otthonában.[10] Tamás saját szobájában első éjszaka, egy órakor felébredt, nem tudott visszaaludni, így hajnalig játszott a család a nappaliban. "Tamás hangosan üvöltött mikor először magunkhoz öleltük őt az otthonukban" - a házaspár párás szemmel idézi vissza az emlékeket. "Azóta is bújós kisfiú."
Boldogan, de nehézségekkel tele élték meg ezt az időszakot. Úgy vélik, kezdetben túlzottan engedékenyek voltak vele, bizonytalanságukban több alkalommal kértek segítséget a Szakszolgálat pszichológusától, aki mindig készségesen rendelkezésükre állt és segítette őket a gyermek-szülő kapcsolat felépítésében.
Hanna és Martin véleménye szerint az örökbefogadott gyermek életkorától függ, hogy a törvény által meghatározott, az örökbefogadó szülő ottho-
- 324/325 -
nában történő minimum egy hónapos gondozási idő kevésnek bizonyul-e. Tamást másfél éves korában vették magukhoz, úgy vélik, az ő esetükben az egy hónapos gondozási idő ideálisnak mondható.
A gondozási idő elteltével a házaspár arról nyilatkozott, hogy fenntartják örökbefogadási szándékukat. Ezt követően Tamás lakóhelye szerint illetékes gyámhivatal nyilatkozott a környezettanulmányról, ismertették a Gyermekjóléti Szolgálat, illetve a leendő örökbefogadó szülők lakóhelye szerint illetékes Szakszolgálat véleményét is. Amennyiben az örökbefogadásnak semmilyen akadálya sem merül fel, a gyámhivatal nyilatkoztatja az örökbefogadó szülőket gyermekük család- és keresztnevéről.[11]
Hanna és Martin a Szakszolgálat munkatársai javaslatára - a gyermek keresztnevéhez való kötődése miatt - fenntartotta Tamás születési keresztnevét második keresztnévként, és választott mellé egy első keresztnevet. Fontosnak tartották, hogy gyermekük a házassági nevüket viselje, így kérték ennek elfogadását is.
Tamást az örökbefogadási határozat jogerőre emelkedését követően (2014. június) újból anyakönyvezték, születési anyakönyvi kivonatában születési és származása helye is feltüntetésre került, azonban kivonatán nem szerepelnek sem a vérszerinti szülők adatai, sem örökbefogadásának ténye. Ugyanis az örökbefogadó szülők maguk dönthetnek arról, hogy a gyermek születési anyakönyvi kivonatán kívánják-e saját adataik vérszerinti szülőként történő anyakönyvezését és az örökbefogadás tényének feltüntetését vagy a vér szerinti szülők adatainak érintetlenül hagyásával csupán az örökbefogadás tényének feltüntetését.[12] Hanna és Martin azon az állásponton volt, hogy gyermekükre kívánják bízni, kivel osztja meg örökbefogadásának tényét.
Tamás esetében titkos örökbefogadás történt, ami azt jelenti, hogy a vér szerinti szülő oly módon járul hozzá gyermeke örökbefogadásához, hogy az örökbefogadó személyét és személyi adatait nem ismeri, vagy ha a szülő hozzájárulására e törvény szerint nincs szükség.[13]
Hanna és Martin családja kezdettől fogva tudta és elfogadta Tamás örökbefogadását, támogatták őket. Martin mamája a család kérése ellenére is a házban várta unokáját az első találkozáskor, palacsintát sütött nekik. A rokonok a támogatás mellett rengeteg ruhával, játékkal halmozták el őket.
A házaspár szerint jelenlegi családi életük össze sem hasonlítható korábbi életükkel. Kisfiúk érkezésével az életük alapjaiban változott meg, többek között lecserélődtek a bútorok, a nappalinak használt szobából alakították ki a gyermekszobát, "bababiztossá" tették az otthonukat. Kezdettől fogva arra törekedtek, hogy gyermeküknek legyen saját szobája, saját ágya, saját játéka és a szobában minden olyan dolog megtalálható legyen, amire egy gyermeknek szüksége lehet, amit a sajátjának mondhat, tudhat. Végső elhatározásuk előtt olyan kérdésekkel találták szembe magukat, mint például "másfél éves és 15 kg, akkor mekkora babakocsit vegyünk? Mekkora méretű ruhára van szüksége?"
Gyermekük általában a saját szobájában alszik, de kezdetben többször előfordult, hogy Hanna átment Tamás szobájába őt elringatni, megetetni, majd ott is aludt egy külön ágyon. Később Tamásnak ez a megoldás nem tetszett, kizárólag közös ágyban volt hajlandó elaludni, így olykor előfordult, hogy éjszaka átment örökbefogadó szüleihez.
Az örökbefogadást követően, pár hónap eltelte után javasolják a szakemberek, hogy a gyermek közösségbe menjen, így Tamás először az otthonukban ismerkedett a mamával, majd a távolabbi rokonsággal. 2014. április 21. napján, húsvéthétfőn találkozott először a rokonokkal idegen környezetben. Locsolás napja volt, a családban több, kisebb gyermek gyűlt össze. Egyszer, a nap folyamán Tamás veszekedni kezdett az egyik gyermekkel, majd odafutott Martinhoz. Martin akkor érezte először, hogy Tamás számít rá, biztonságban érzi magát mellette egy hónappal azután, hogy családjukban nevelik őt. Az első szava is "apa, apus" volt, és a "nem". Martin meg is jegyezte: "mindenki nehezményezte a családban, hogy apa az első."
Hanna és Martin a felkészítő tanfolyam óta több örökbefogadó családdal tartja a kapcsolatot, jó alkalom erre a minden évben megrendezésre kerülő örökbefogadó szülők találkozója is, ahova tavaly már fiúkkal együtt látogattak el. Emellett jó kapcsolatot ápolnak Tamás volt nevelőszüleivel is, akiket legutóbb, tavaly nyáron látogattak meg, nyaralásuk alkalmával beköszöntek hozzájuk. Tamás másfél év elteltével nem ismerte meg nevelőszüleit, ugyanúgy viszonyult hozzájuk, mint az idegen emberekhez, azonban az otthonára emlékezett: "mikor azt mondták neki, hogy mossanak kezet, Tamás egyedül elindult a fürdőszobába..."
Tamás ma már óvodába jár, ahol az óvodapedagógusok is tudják, hogy örökbefogadott gyermek.
2014. március 15. napjától hazánkban is bevezetésre került az utánkövetés intézménye.[14] Belföldi örökbefogadást követően a gyermek helyzetét, életkörülményeinek alakulását az utánkövetésre engedéllyel rendelkező civil szervezet vagy a Szakszolgálat az örökbefogadást engedélyező határozat jogerőre emelkedésétől számított legfeljebb öt évig figyelemmel kíséri is segíti. Az intézmény célja az örökbefogadott gyermek családba történő beilleszkedésének, stabil identitástudata kialakulásának segítése. Az utánkövetés nem a szülők vizsgáztatását, vagy a szülői alkalmasság felülvizsgálatát jelen-
- 325/326 -
ti, sokkal inkább egy segítő szándékú, támogató jellegű tanácsadás. A szakemberek tájékozódnak a gyermek nevelésével és beilleszkedésével kapcsolatos tapasztalataikról, beszélgetnek a családtagokkal, egyben lehetőséget adnak arra is, hogy a szülők feltehessék a nevelés kapcsán felmerülő kérdéseiket, illetve megoszthassák az örökbefogadással kapcsolatos érzéseiket, gondolataikat. A pszichológus a gyermek korának megfelelő játékos módszerek segítségével a gyermekkel is megismerkedik.[15]
Tamás esetében, az örökbefogadást engedélyező határozat jogerőre emelkedését követő egy év elteltével, 2014-ben került sor az első utánkövetésre. Az örökbefogadási tanácsadó időpont egyeztetést követően, pszichológussal együtt látogatta meg a családot, otthonukban. Érkezésükkor Tamás visszahúzódóan viselkedett, majd pár perc után feloldódott, szétdobálta a szobáját, minden játékát megmutatta. Kedvenc játéka a kombájn és a traktor, amiből véget nem érő gyűjteménye van. A 2015. évben került sor a második utánkövetésre.
Az Országos Örökbefogadási Nyilvántartás adatai alapján az örökbefogadást engedélyező határozat jogerőre emelkedéséig eltelt várakozási idő átlagosan meghaladja a három évet.[16] Hanna és Martin szerencsés örökbefogadó szülőnek mondhatja magát, hiszen esetükben kevesebb, mint két év várakozás után, saját otthonukban nevelhették Tamást. Hálásak a Szakszolgálat munkatársainak, pszichológusának az általuk nyújtott segítségért.
A házaspár újabb családbővítést tervez, tavaly ismét kérték felvételüket a megyei és az országos nyilvántartásba, ugyanazon feltételekkel, mint három évvel ezelőtt. Az örökbefogadás számukra a családot jelenti: "természetesen gyermek nélkül is család, a család, de a mi életünk így vált teljessé a firkált falakkal, a korai ébresztésekkel, a gyermeksírással, Vele..." ■
JEGYZETEK
[1] Boros Zsuzsa - Katonáné Pehr Erika - Kőrös András - Makai Katalin - Szeibert Orsolya: Polgári jog. Családjog. HVG-Orac Kiadó, Budapest 2013. 193. o.
[2] Szociális statisztikai évkönyv, KSH, Budapest 2014
[3] In vitro fertilizáció, mesterséges megtermékenyítést jelent, amelynek során a petesejteket laboratóriumi körülmények között egy edényben termékenyítik meg a hímivarsejttel.
[4] A mesterséges megtermékenyítésnek olyan típusa, amikor a nő peteérését követően a férfitól korábban nyert ondóból eszköz segítségével juttatnak a nő méhébe hímivarsejtet.
[5] www.orokbe.hu/ 20 tévhit az örökbefogadásról, 2015. június 4.
[6] Szociális statisztikai évkönyv, KSH, Budapest, 2014.
[7] www.orokbe.hu/ 20 tévhit az örökbefogadásról, 2015. június 4.
[8] vérségi származás megismeréséhez való jog; a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:135. §
[9] www.tegyesz.hu
[10] A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:128. § (1) bek.
[11] A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:134. §
[12] Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény 69/C. § (1) bek. d) pont
[13] A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:126. § (1) bek.
[14] A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:131. § (2) bek.
[15] www.tegyesz.hu
[16] Boros - Katonáné Pehr - Kőrös - Makai - Szeibert: i.m. 205. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató, PTE ÁJK Doktori Iskola.
Visszaugrás
