Az Európai Közösségek Bírósága (a továbbiakban: EuB) a C-168/08. sz. Hadadi ügyben 2009. július 16-án meghozott ítéletében a Tanács 2201/2003/EK rendeletének (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről - a továbbiakban: Rendelet - azt a speciális szabályát értelmezte, mely szerint az alperesi házastárs állampolgársága is megalapozhatja az adott EU tagállam joghatóságát a házassági perekben. Bármennyire is igyekeznek a tagállami alkotmányos szabályok elejét venni a kettős- vagy többes állampolgárságok elnyerésének, ma sem egyedülálló jelenség, ha az EU-n belül valaki nem csak egy állampolgársággal rendelkezik. Érdekes módon, ennek ellenére nem említi kifejezetten a Rendelet a joghatóság szabályozása során ezt a problematikát, mely hiányosság a következő jogértelmezési nehézséghez vezetett: több tagállam joghatóságát is megalapozza-e a kettős állampolgárság, s ha igen, ez párhuzamos joghatósági okot eredményez, vagy más kapcsolóelv alapján kell egyetlen tagállami bíróságnak eljárnia a konkrét jogvitában. Ezek voltak az alábbiakban vizsgált Hadadi ügy tényállásának eldöntendő kérdései is.
H. L. és M. Cs. - mindketten magyar állampolgárok - Magyarországon kötöttek házasságot 1979-ben. 1980-ban Franciaországba vándoroltak ki, és a mai napig ott tartózkodnak. 1985-ben a házastársak megszerezték a francia állampolgárságot, ezért mindketten rendelkeznek mind a magyar, mind a francia állampolgársággal. 2002. február 23-án H. L. a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kérelmezte a házasság felbontását. M. Cs. 2003. február 19-én kérelmezte a házasság felbontását a Tribunal de grande instance de Meaux (Franciaország) előtt házastársi kötelesség megsértése miatt. 2004. május 4-én, vagyis Magyarországnak az Európai Unióhoz való 2004. május 1-jén történt csatlakozását követően a Pesti Központi Kerületi Bíróság kimondta H. L. és M. Cs. házasságának felbontását, mely ítélet jogerőre emelkedett.
A Tribunal de grande instance de Meaux eljáró bírója 2005. november 8-ai végzésével M. Cs. házasság felbontása iránti keresetét elfogadhatatlannak nyilvánította. A M. Cs. fellebbezése folytán eljáró Cour d’appel Paris (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaroszág) úgy ítélte meg, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak a házasság felbontására vonatkozó ítélete nem elismerhető, és ennek következtében M. Cs. házasság felbontására irányuló kérelmét elfogadhatónak nyilvánította. A francia jog értelmében ugyanis a francia állampolgársággal is rendelkező több állampolgárságú személyeket úgy kell tekinteni, mintha csak francia állampolgársággal rendelkeznének, azt figyelmen kívül hagyva, hogy e személyek egy vagy több más állampolgársággal is rendelkeznek. A Cour d’appel Paris megítélése szerint ez alapján a magyar bíróságok a Rendelet 3. cikk (1) bekezdés b) pontja szerint nem rendelkeznek joghatósággal a H.-i házaspár házasságának felbontására, mivel ők - a francia bíróságok szemszögéből - franciák és nem magyarok
H. L. a Cour d’appel Paris ítéletével szemben jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Cour de Cassation-hoz (Semmítőszék, francia legfelsőbb bírói fórum) arra hivatkozva, hogy a fenti bíróság a 2201/2003 rendeletnek kizárólag a házastársak szokásos tartózkodási helyére vonatkozó 3. cikke (1) bekezdésére alapozva zárta ki a magyar bíróságok joghatóságát, anélkül, hogy megvizsgálta volna, hogy e joghatóság ugyanezen rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint a házastársak magyar állampolgárságából is eredhet-e. E körülmények között a Cour de Cassation felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette az EuB elé:
"1. Úgy kell-e értelmezni a Rendelet 3. cikk (1) bekezdésének b) pontját, hogy abban az esetben, ha a házastársak egyaránt rendelkeznek az eljárást folytató bíróság államának állampolgárságával és az Európai Unió egy másik tagállamának állampolgárságával, az eljáró bíróság helye szerinti állampolgárságot kell figyelembe venni?
2. Ha az első kérdésre adott válasz nemleges, akkor úgy kell-e értelmezni e rendelkezést, hogy abban az esetben, ha mindkét fél rendelkezik mindkét tagállam állampolgárságával, a legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárságot kell figyelembe venni?
3. Ha a második kérdésre adott válasz nemleges, úgy kell-e tekinteni, hogy a szóban forgó rendelkezés a házastársaknak pótlólagos lehetőséget biztosít, és így választhatnak azon két tagállam bíróságai között, amelyek állampolgárságával mindketten rendelkeznek?"
A Rendelet tárgyi hatálya a házassági perekkel érintett jogkérdések két, jól elkülöníthető részére terjed ki: a házasság felbontására (ide értve a házasság érvénytelenítését és a magyar jogban nem ismert különválást is), illetve a szülői felelősségre (megállapítása, gyakorlása, átruházása, korlátozása vagy megszüntetése). A szabályozás mindvégig külön kezeli ezt a két jogintézményt, és eltérő rendelkezéseket tartalmaz. Közös ugyanakkor bennük, hogy területi hatályuk az egész Európai Unióra kiterjed - Dánia kivételével. A házasság felbontása iránti perek joghatósági szabályait némileg rendhagyó módon illeszti össze a Rendelet, vegyítve a kizárólagos, az általános és a párhuzamos joghatósági okokat. A közösségi jogalkotó a 6. cikk alapján elsősorban azoknak a házastársaknak kíván nagyobb védelmet biztosítani, akik valamely tagállam területén szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznek, vagy valamely tagállam állampolgárai. Velük szemben házassági pert más tagállamban[1] kizárólag a 3. cikkben felsorolt általános joghatósági okok valamelyike (a felperes részéről történő szabad választása) alapján lehet indítani. A 3. cikk (1) bekezdésének b) pontjában szerepel az a szabály is, amit az EuB a Hadadi ügyben vizsgált: a házasság felbontásával kapcsolatos ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek mindkét házastárs állampolgára.
Ebből a rövid áttekintésből is kiderül, hogy a Rendelet nem tartalmaz konkrét előírást arra az esetre, ha az alperes (vagy mindkét fél, mint a Hadadi ügyben) két EU tagállam állampolgárságával is rendelkezik. Ilyen feltételek mellett felmerül az a kérdés, hogy a Rendelet 3. cikkének (1) bekezdését eltérően kell-e értelmezni akkor, ha a házastársak két azonos állampolgársággal is rendelkeznek, ahhoz az esethez viszonyítva, ha a házastársak csak egy közös állampolgársággal rendelkeznek.
A Rendeletnek a szakirodalomban kritizált "kollízós vaksága (négation des conflits de lois)"[2] ezért ténylegesen elősegítheti a házastársak tekintetében a bíróságok közötti versengést. Ahelyett, hogy nyugodtan átgondolnák a házasság felbontására irányuló eljárás megindítását, lehetséges, hogy a megegyezni nem tudó házastársak arra kapnak ösztönzést, hogy minél előbb eljárást indítsanak valamely joghatósággal rendelkező bíróság előtt annak érdekében, hogy az e joghatóság szerinti nemzetközi magánjog alapján a házasság felbontására alkalmazandó anyagi jog szerinti előnyöket kihasználhassák. A Rendelet 19. cikkében kimondott elsőbbségi szabálya alapján ugyanis az elsőként megkeresett bíróság rendelkezik joghatósággal.
Időközben a Bizottság is felismerte azt, hogy milyen negatív hatásai vannak annak a ténynek, hogy a Rendelet kizárólag a joghatóság szabályozására korlátozódik. Ezért már javaslatot tett az alkalmazandó jog meghatározására vonatkozó közös szabályok bevezetésére.[3]
Az EuB ítéletének indokolásakor abból indult ki, hogy az állandó ítélkezési gyakorlata szerint a közösségi jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó közösségi jogi rendelkezést az egész Közösségben önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját.[4] Ezzel kapcsolatban megjegyezte az EuB, hogy a Rendelet 3. cikkének (1) bekezdése nem tartalmaz semmiféle kifejezett utalást a tagállamok jogszabályaira az "állampolgárság" kritérium pontos kiterjedése meghatározásának tekintetében, és elviekben sem tesz különbséget azon különböző állampolgárságok között, amellyel valamely személy esetlegesen rendelkezhet. Az EuB álláspontja szerint tehát mindebből az következik, hogy amennyiben a házastársak ugyanazon kettős állampolgársággal rendelkeznek, az eljáró bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy az érintettek egy másik tagállam állampolgárságával is rendelkeznek, oly módon, hogy az olyan személyeket, akik két különböző tagállamnak ugyanúgy állampolgárai, úgy kezeli, mintha csupán az eljáró bíróság helye szerinti tagállam állampolgárságával rendelkeznének. Ez ugyanis azzal a következménnyel járna, hogy e személyek nem hivatkozhatnának a megkeresett tagállam bíróságai előtt a Rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjára egy másik tagállam bíróságainak joghatóságára, miközben ez utóbbi tagállam állampolgárai is.
Az EuB megítélése szerint amennyiben a házastársak rendelkeznek mind az eljáró bíróság helye szerinti tagállam állampolgárságával, mind egy másik tagállam állampolgárságával, az eljáró bíróságnak figyelembe kell vennie azt a tényt, hogy a másik tagállam bíróságai - abból a körülményből eredően, hogy az érintettek az utóbbi tagállamnak is állampolgárai - a Rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében ugyancsak joghatósággal rendelkeznek a házastársak közötti jogvitában való eljárásra.
Mindezek alapján az EuB az első kérdésre azt a konkrét választ adta, hogy a Rendelet 3. cikk (1) bekezdés b) pontjának rendelkezésével ellentétes, ha a megkeresett tagállam bírósága azon házastársakat, akik mind e tagállam állampolgárságával, mind az eredetileg eljáró tagállam állampolgárságával rendelkeznek, úgy tekinti, mintha e személyek csupán a megkeresett bíróság tagállamának állampolgárai lennének. Éppen ellenkezőleg, e bíróságnak figyelembe kell vennie azt a tényt, hogy a házastársak a másik tagállamnak is állampolgárai, és ennélfogva a másik tagállam bíróságai ugyancsak joghatósággal rendelkeznek a házastársak közötti jogvitában való eljárásra.
Az ügy tényállásából kiderül, hogy a peres felek házasságát a PKKB már jogerős ítéletével felbontotta, amikor az ugyanerre irányuló per a francia bíróságokon még folyamatban volt. A Rendelet arra az alapelvre épül, hogy a másik tagállamban hozott bírósági ítéleteket automatikusan el kell ismerni, a megtagadásra csak szűk körben van lehetőség. Mindebből az is következik, hogy az egyik tagállam bírósági ítéletének anyagi jogerejéhez fűződő hatályok a többi tagállamban is érvényesülnek, így többek között nem lehet ugyanazon felek között ugyanazon jog iránt másik tagállamban sem pert indítani.
A második és harmadik kérdésével az azokat előterjesztő francia bíróság lényegében azt kérdezte az EuB-tól, hogy a Rendelet 3 cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell-e értelmezni, hogy az ugyanazzal a kettős állampolgársággal rendelkező házastársak házasságának felbontására joghatósággal rendelkező bíróság meghatározásakor csupán azon tagállam állampolgárságát kell-e figyelembe venni, amellyel e személyek a legszorosabb kapcsolatban állnak - vagyis a "legszorosabb kapcsolatot tükröző" állampolgárságot - oly módon, hogy csupán e tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal az állampolgárság címén (második kérdés), vagy éppen ellenkezőleg, mindkét állampolgárságot figyelembe kell venni oly módon, hogy mindkét tagállam bíróságai rendelkezhetnek joghatósággal ezen a címen, mivel az érintettek saját maguk választhatják meg, melyik tagállam bíróságához fordulnak jogvitájuk eldöntése érdekében (harmadik kérdés).
Mint arra utaltunk, a Rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja több joghatósági okot is meghatároz, amelyek között nem állít fel rangsort, azok összes objektív feltétele vagylagos. Tekintettel a Rendelet azon célkitűzésére, hogy biztosítsa a jogbiztonságot, a jogszabály 6. cikke lényegében úgy rendelkezik, hogy az ugyanezen Rendelet 3., 4. és 5. cikke szerinti joghatóság kizárólagos jellegű. Következésképpen a Rendelet által létrehozott, a házassági kötelékek felbontásával kapcsolatos joghatóság felosztásának rendszere nem zárja ki a többes joghatóságot. Éppen ellenkezőleg, e jogszabály kifejezetten rendelkezik arról az esetről, amikor több bíróság rendelkezik joghatósággal, anélkül, hogy azok között bármiféle rangsort állítana fel. E tekintetben miközben a Rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában felsorolt kritériumok a házastársak szokásos tartózkodási helyének különböző eseteit tárgyalják, az ugyanebben a bekezdés b) pontjában meghatározott kritérium a "mindkét házastárs állampolgár[ság]a". Vagyis az utóbbi tagállamok esetén felül azon tagállamok bíróságai, amelyek tagállamoknak a házastársak állampolgárai, ugyancsak joghatósággal rendelkeznek házassági kötelékek felbontásával kapcsolatos eljárások lefolytatására.
Az EuB utalt arra, hogy a Rendelet 3. cikke (1) bekezdése b) pontjának szövegezése egyáltalán nem enged arra következtetni, hogy csupán a "szorosabb kapcsolatot tükröző" állampolgárságot lehet figyelembe venni e rendelkezés végrehajtásakor. Mivel ugyanis e rendelkezés az állampolgárságot határozza meg joghatósági okként, egy egyértelmű és könnyen alkalmazható kapcsolóelemet részesít előnyben. Nem ír elő semmiféle, az állampolgársághoz kapcsolódó többletkritériumot, mint például az állampolgárság szoros mivoltát. Egyébiránt azon értelmezés, miszerint kizárólag a "szorosabb kapcsolatot tükröző" állampolgárságot lehet figyelembe venni a Rendelet 3. cikke (1) bekezdésének alkalmazása tekintetében, e rendelkezés célkitűzései, illetve azon jogi környezet fényében, amelybe illeszkedik, nem megalapozott. Egyrészt ez az értelmezés a jogalanyok joghatósággal rendelkező bíróságok közötti választási lehetőségének korlátozásához vezetne, különösen a személyek szabad mozgásához való jogának gyakorlása esetén. Különösen - mivel a szokásos tartózkodási hely lényeges megfontolás a legszorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárság megítélése tekintetében - a Rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja gyakran fednék egymást. Ez ténylegesen azzal járna, hogy a több állampolgársággal rendelkező személyek esetén rangsort állítana fel a fenti 3. cikk (1) bekezdésének rendelkezései által kimondott joghatósági okok között, ám e rangsor nem következik a hivatkozott bekezdés szövegéből. Ezzel szemben egy olyan házaspár, amelynek tagjai csupán egy tagállam állampolgárai, továbbra is jogosultak e tagállam bíróságához fordulni, miközben szokásos tartózkodási helyük esetleg már évek óta nem ebben a tagállamban található, tovább e tagállammal már kevés kapcsolatuk áll fenn.
Az EuB arra is figyelmeztetett, hogy a "szorosabb kapcsolatot tükröző állampolgárság" fogalma nem túl pontos, ezért alkalmazása során számos ténybeli körülményt kellene figyelembe venni, amelyek nem mindig vezetnének világos megoldáshoz. Ebből következően a házastársak és az állampolgárságuk közötti kapcsolóelvek vizsgálatának szükségessége nehezítené a bírósági joghatóság vizsgálatát, ami éppen a Rendelet alkalmazása könnyítésére vonatkozó célkitűzésének mondana ellent. Igaz ugyan, hogy a Rendelet 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében több tagállam bíróságai is rendelkezhetnek joghatósággal, amennyiben az érintettek több tagállam állampolgárai, de ezt a joghatósági kollíziót a Rendelet 19. cikkének (1) bekezdésében meghatározott szabály egyértelműen rendezi.[5]
Az EuB indokolásában maga is elismeri, hogy a Rendelet alapján - mivel az csak a bírósági joghatóságot szabályozza, ám a jogszabályok kollízióját nem rendezi - úgy tűnik, hogy az arra ösztönözheti a házastársakat, hogy minél előbb eljárást indítsanak valamely joghatósággal rendelkező bíróság előtt annak érdekében, hogy az e joghatóság szerinti nemzetközi magánjog alapján a házasság felbontására alkalmazandó anyagi jog szerinti előnyöket kihasználhassák. Mindemellett ebből a körülményből nem következik, hogy a Rendelet 3. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmében joghatósággal rendelkező bíróság előtti eljárás visszaélésszerűnek tekinthető. Amint az az eddigi indokolásból is kitűnik, az azon tagállam bírósága előtti eljárás indítása, amelynek minkét házastárs állampolgára, még az ezen tagállammal való szoros kapcsolat hiányában sem ellentétes a hivatkozott rendelkezés célkitűzésével.
Mindezekre figyelemmel az EuB a második és harmadik kérdésre azt a választ adta, hogy amennyiben a házastársak mindkét tagállamnak állampolgárai, a Rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjával ellentétes az, hogy az egyik tagállam bíróságainak joghatóságát a másik tagállam bírósága kizárja azon az alapon, hogy a felperes esetében nem áll fenn egyéb kapcsolóelv ezzel a tagállammal. Éppen ellenkezőleg, azon tagállamok bíróságai, amely tagállamoknak a házastársak állampolgárai, e rendelkezés értelmében ugyancsak joghatósággal rendelkeznek, így a házastársak bármelyike jogosult tetszése szerint azon tagállami bíróság előtt eljárást indítani, amely a jogvitáról dönteni fog.
A Rendelet nem volt előzmények nélküli a közösségi jogrendben: szűkebb tárgyi hatállyal, de már 2001. március 1-jétől hatályban volt a Tanács 1347/2000/EK rendelete (2000. május 29.) a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. Ezt a jogforrást helyezte hatályon kívül, és váltotta fel új szabályozásával a Rendelet 2005. március 1-jével. Szükségszerűen rendezni kellett azoknak a házassági perekben hozott ítéleteknek a körét, amelyeket még az 1347/2000/EK rendelet joghatósági szabályai alapján eljárva hoztak meg a bíróságok, elismerésükre és végrehajtásukra ugyanakkor már a Rendelet szabályai alapján került sor. A Hadadi ügy tényállása ennek a kérdésnek az áttekintésére is lehetőséget nyújtott az EuB számára, mivel a PKKB 2004. május 4-én hozta meg az ítéletét, melyet a francia bíróságok először 2005 novemberében vizsgáltak, az esetleges ítélt dolog megállapítása érdekében.
A Rendelet az "Átmeneti rendelkezések" között, a 64. cikkének (4) bekezdésében ezt úgy szabályozza, hogy az 1347/2000/EK rendelet hatálybalépése előtt indított eljárások keretében a Rendelet alkalmazási időpontja előtt, ám az 1347/2000/EK rendelet hatálybalépése után hozott határozatokat a Rendelet III. fejezetének szabályaival összhangban kell elismerni és végrehajtani, feltéve, hogy azok házasság felbontására, különválásra, illetve házasság érvénytelenítésére vagy e házassági eljárások alkalmával a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségére vonatkoznak, és hogy a joghatóságot olyan szabályok alapján állapították meg, amelyek megegyeznek vagy a Rendelet II. fejezetében, vagy az 1347/2000/EK rendeletben, vagy az eredeti eljárás helye szerinti tagállam és a megkeresett tagállam között kötött és az eljárás megindulásakor hatályban levő egyezménnyel.
Az EuB ítéletében kiemelte, hogy az ügy irataiból ugyan nem derül ki, hogy a PKKB milyen rendelkezése alapján állapította meg saját joghatóságát, de eljárása összhangban van az 1347/2000/EK rendelet joghatósági szabályaival, ezért ítéletét a Rendelet 64. cikk (4) bekezdése alapján a francia bíróságoknak is el kell ismerni.
Ugyan nem tér ki rá az EuB, de a magyar jogászok számára még egy gyakorlati jelentőségű végkövetkeztetés levonható az ítéletből. A megállapított tényállásból csak az derül ki, hogy a PKKB 2004. május 4-én hozta meg az ítéletét, melyből megalapozottan lehet következtetni arra, hogy a keresetlevél biztosan 2004. május 1-je, azaz Magyarország EU csatlakozása előtt érkezett, és a perfüggőség is ezen időpont előtt állt be. Egyedül az első fokon meghozott - és fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett - ítélet született három nappal a csatlakozás után. Mivel az EuB ennek az ítéletnek az elismerésére alkalmazni rendelte az 1347/2000/EK rendeletet, megállapíthatjuk, hogy az olyan tényállású ügyekben, ahol a keresetlevél még az EU csatlakozás előtt érkezett a bírósághoz, de az ítélet már ezen időpont után született, ezek elismerése és végrehajtása tekintetében az 1347/2000/EK rendelet - majd 2005. március 1-jével a Rendelet - szabályai az irányadók. Amennyiben tehát pl. a szintén 2004. május 1-jén csatlakozott Szlovákiában hozott egy bíróság ítéletet a házassági kötelék kérdésében 2004. május 2-án, azt minden egyes tagállamban, így Magyarországon is el kell ismerni. Megfordítva is igaz ez a kijelentés: amennyiben magyar bíróság hozott 2004. május 1-jét követően ítéletet házassági bontóperben, a jogerős ítélet minden tagállamban res iudicatát eredményez, és (főszabály szerint) el kell ismerni és végre kell hajtani.
Az EuB a joggyakorlat számára fontos megállapításokat tett a Hadadi ügyben hozott ítéletében: bár a Rendelet külön nem nevesíti a kettős állampolgárságot, az ilyen felek számára ez semmilyen hátrányt nem jelent, éppen fordítva, több tagállam bírósága közül választhatnak házassági perek indítása esetén, mint azok, akik csak egy állampolgársággal rendelkeznek. Az így "kiválasztott" tagállami bíróság nem tagadhatja meg az eljárást arra hivatkozva, hogy - az állampolgárságon kívül - nincs más kapcsolat a felperes és a tagállam között.
A Rendelet szabályai - az EuB jogértelmezésében - megteremtik az átmenetet az 1347/2000/EK rendelet előírásaival: amennyiben ez utóbbi rendelet joghatósági szabályai alapján hozott tagállami bíróság ítéletet, azt a Rendelet alapján is el kell ismerni és végre kell hajtani. E két rendeletnek az elismerésre és végrehajtásra vonatkozó szabályai időbeli alkalmazhatóságának megállapítása szempontjából pedig nem a keresetlevél beérkezése, vagy a nemzeti perfüggőségi szabályok, hanem az ítélet meghozatalának napja az irányadó. ■
JEGYZETEK
[1] A Rendelet ezen megfogalmazásából az következik, hogy az alperesi házastárs szokásos tartózkodási helye, illetve állampolgársága szintén általános joghatósági okok.
[2] C. Kohler, Status als Ware: Bemerkungen zur europäischen Verordnung über das internationale Verfahrensrecht für Ehescheidungen. in: P. Mansel (szerk.), Vergemeinschaftung des europäischen Kollisionsrechts, 2001., 41., 42. o.
[3] 2201/2003/EK rendeletnek a joghatóság tekintetében történő módosításáról és a házassági ügyekben alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok bevezetéséről szóló tanácsi rendeletre vonatkozó, 2006. július 17-ei bizottsági javaslat (COM/2006/399 végleges). Lásd még a házasság felbontására vonatkozó ügyekben alkalmazandó jogról és joghatóságról szóló, 2005. március 14-ei Zöld Könyvet (COM/2005/0082 végleges). Mivel eddig még nem született megegyezés az ezen, úgynevezett III. Római Rendelettel kapcsolatos javaslatról, jelenleg annak a mérlegelése folyik, hogy a tagállamok a megerősített együttműködés keretében járjanak-e el (lásd a Bel- és Igazságügyi Tanács 2008. július 24-én és 25-én tartott 2887. üléséről szóló sajtóközleményt, letölthető a következő címen: http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=PRES/08/205&format=PDF&aged=0&language=DE&guiLanguage=en). Bővebben a javaslatról: C. Kohler: Zur Gestaltung des europäischen Kollisionsrechts für Ehesachen: Der steinige Weg zu einheitlichen Regeln über das anwendbare Recht für Scheidung und Trennung, Zeitschrift für das Gesamte Familienrecht, (FamRZ), 2008., 1673.
[4] lásd C-523/07. sz. "A"-ügyében 2009. április 2-án hozott ítélet, 34. pontját
[5] A Rendelet 19. cikke szabályozza a perfüggőség kérdését. Az (1) bekezdés értelmében amennyiben ugyanazon felek közötti házasságfelbontással, különválással vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos eljárást különböző tagállamok bíróságai előtt indítottak, a később megkeresett bíróság az elsőként megkeresett bíróság joghatóságának megállapításáig hivatalból felfüggeszti az eljárást. A (3) bekezdés ezt annyival egészíti ki, hogy amennyiben az elsőként megkeresett bíróság joghatóságát megállapítják, a később megkeresett bíróság az előbbi bíróság javára megállapítja saját joghatóságának hiányát. A 16. cikk (1) bekezdés a) pontja értelmében egy bíróság megkeresettnek tekintendő az eljárást megindító irat, illetve azzal egyenértékű irat bírósághoz történő benyújtásának időpontjában, amennyiben a kérelmező ezt követően nem mulasztja el az alperes részére történő kézbesítés érdekében számára előírt intézkedések megtételét.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Osztovits András berendelt bíró, Legfelsőbb Bíróság
Visszaugrás
