2018. október 12-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Közigazgatási Jogi Tanszéke szervezésében tudományos tanácskozást és könyvbemutatót tartottak a közigazgatási eljárásjog aktuális kérdéseiről.
1. A bevezető előadást a német Szövetségi Közigazgatási Bíróság elnöke, Dr. Dr. h.c. Klaus Rennert tartotta, Administration, Administrative Jurisdiction and the Separation of Powers (A közigazgatás, a közigazgatási bíráskodás és a hatalmi ágak szétválasztása) címmel. Az előadás rövid történeti áttekintést nyújtott a hatalmi ágak szétválasztásának elvéről. Németországban a közigazgatás feletti bírói kontroll a XIX. századtól kezdve fokozatosan alakult ki. Először a közigazgatáson belül jött létre egy felülvizsgálati hatóság és csak 1863-tól működtek független közigazgatási bíróságok, melyek kontrollt gyakoroltak ezek felett a belső hatóságok felett, azonban kezdetben csak a döntések megsemmisítésének jogkörével rendelkeztek. Csak a második világháború után alakult ki a közigazgatási bíráskodás háromszintű struktúrája, amelyben a bíróság már nemcsak kasszációs jogkörrel rendelkezik, hanem kötelezheti a közigazgatás szerveit aktusok kibocsátására is.
Három alapvető indoka van annak, hogy bíróságok gyakoroljanak kontrollt a közigazgatás felett. Egyrészt a korrupció elleni harc eredményessége érdekében szükség van független külső kontrollmechanizmusra. Másodsorban garantálni kell a közigazgatás joghoz kötöttségét, hiszen a közigazgatás feladata a választott népképviseleti szerv, a parlament által alkotott jog végrehajtása. Harmadszor pedig a 20. században előtérbe kerültek a polgárok jogai, ezek védelme, melyek közül az egyik legfontosabb a törvény előtti egyenlőség.
Rennert professzor több példával is illusztrálta, hogy Németországban és más európai államokban sem konfliktusmentes az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom közötti viszony, hiszen nem meglepő, hogy a közigazgatás nem feltétlenül örül annak, ha ellenőrzik és még kevésbé annak, ha módosítják a döntéseit. Időnként a közigazgatási bíróságokat is felháborítják a végrehajtó hatalom tettei, például ha a közigazgatás nem hajtja végre az ítéleteiket. A német közigazgatási bíróságok fel vannak hatalmazva arra, hogy a közigazgatási szerveket döntéshozatalra kötelezzék, az esetek nagy részében a hatóságok az ilyen bírói döntéseket végrehajtják. Azok a ritkán előforduló esetek, amelyekben a közigazgatás ellenáll a bírói döntésnek, sokkal nagyobb figyelmet keltenek.
2. Három általános modell alakult ki a közigazgatási bíróságok döntéseinek érvényesítésére. A legrégebbi megoldás a bíróságoknak viszonylag gyenge pozíciót biztosít, hiszen a bíróság csak a jogszabályba ütköző közigazgatási aktusok hatályon kívül helyezésére rendelkezik hatáskörrel. Ebben az esetben a közigazgatásnak új eljárást kell lefolytatnia, és ha ez nem történik meg, vagy nem megfelelő módon, akkor új keresetet lehet benyújtani. Ez a megoldás nem felel meg a német alaptörvénynek, mivel az előírja, hogy a közigazgatási bíróságoknak hatékony jogorvoslatot kell biztosítaniuk. Ezért, ahogy számos más európai jogrendben, Németország is elismeri a közigazgatási bíróságok hatáskörét arra, hogy kötelezzék a hatóságokat meghatározott aktusok kibocsátására. Ha a közigazgatási hatóság ennek nem tesz eleget, az érintett állampolgár bírósági végrehajtást
- 41/42 -
kezdeményezhet. Ennek a modellnek az alapja a polgári perrendtartás. Hátránya a megoldásnak, hogy csak pénzbeli teljesítésre irányuló kérelmek esetén működőképes. Ha a közigazgatás aktus kibocsátására köteles, akkor a bíróság nem tudja azt helyette kibocsátani, csak a pénzbírság marad a kikényszerítés eszköze, ami viszont nem igazán motiváló, hiszen a közigazgatás bizonyos értelemben saját magának fizet. Az egyetlen tényező, amely hatást gyakorolhat a döntéshozókra, az a kedvezőtlen sajtóvisszhang, amelyet a politikusok nem szívesen vállalnak. Más országokban nem kockáztatnak ilyen válságos helyzeteket, hanem felhatalmazzák a bíróságokat arra, hogy maguk bocsássanak ki közigazgatási aktusokat a hatóságok helyett. Ez kétségtelenül hatékony megoldás, másfelől azonban, ha a bíróság megváltoztathatja a hatósági döntéseket, az a hatalmi ágak elválasztásának elvébe ütközik. A német szabályozás ezért középutas megoldást választott, így a bíróságoknak és a felpereseknek alapvetően bízniuk kell abban, hogy a közigazgatás önként végre fogja hajtani a bíróság döntéseit.
Bár a bíróság döntései általában csak a konkrét egyedi ügyre vonatkoznak, a bírói ítéleteknek nemritkán széles körű hatása van, mivel a közigazgatási hatóságoknak számos hasonló ügyet kell megoldania. Előfordul a közigazgatás olyan fajta ellenállása, amikor az egyedi ügyben végrehajtja a bírói döntést, de ellenáll a ratio decidendi további, hasonló ügyekben történő alkalmazásának.
A közigazgatás és a közigazgatási bíráskodás közötti kapcsolat olyan párbeszédként fogható fel, amely érvelésen alapszik. Ezért a harmadfokú eljárás legfontosabb indoka az, hogy a legfelsőbb bírói fórum a jogtudományt fejleszti, és ebben a közigazgatás a bíróságok legfontosabb partnere.
3. Rennert professzor kiemelte, hogy a szabályozás legfontosabb tanulsága, hogy a független bíróságnak nincs valódi hatalma a közigazgatás felett, mivel nem tudja kikényszeríteni a döntéseit. A polgári és a büntetőjogban a harmadik hatalmi ág végrehajtja az ítéleteket, a közigazgatási jogban csak a szavak és az érvek a bíróság fegyverei. Pontosan azért, mert a közigazgatási bíróság nem erővel, hanem intellektuális eszközökkel kényszeríti ki a törvényt, támogatják ebben azok, akiknek szintén intellektuális fegyvereik vannak: a sajtó és az újságírók. Ennek egyik fő feltétele a szabad társadalom a szólásszabadság biztosításával, továbbá az, hogy a közigazgatási bíróság megfelelő, jól megalapozott érvelést alkalmazzon. Ez egy további következtetéshez vezet: mivel a bíróságok hatásköre kizárólag a törvényből ered, amelyet alkalmaznak és kikényszerítenek, azonnal elveszítik ezt a hatalmukat, ha a törvény ellenében cselekszenek. A hatályos törvényeket kell alkalmazni, ha a törvény nem világos, akkor is úgy kell az érvelést megfogalmazni, hogy egyértelmű legyen, hogy a bíróság csak a törvényt alkalmazza. Ezért csak olyan emberekből válhat bíró, akik meg tudnak felelni ennek az elvárásnak. Ez nemcsak szakmai és ítélkezési kiválóságot követel, hanem belső függetlenséget és szuverenitást is. A bírák kiválasztási rendszerét úgy kell kialakítani, hogy az ilyen személyiségeket juttassa pozícióhoz, mert ez a bírák legitimációjának egyetlen forrása. Ebben a tekintetben a bírák politikai nézetei mellékesek, valamely párthoz való tartozásuk pedig még hátrányos is. A harmadik következtetés az állami közigazgatásra vonatkozik. Az az elvárásunk, hogy a közigazgatás tiszteletben tartsa és feltétel nélkül hajtsa végre a bírói döntéseket. Természetesen nem tetszik neki minden döntés és időnként helytelen döntések is születnek, ez azonban nem lehet szempont, hiszen az igazságszolgáltatás hatásköre a jogállami alapokon álló, a hatalmi ágak szétválasztását megvalósító állam alkotmányos rendjéből következik. Mivel a jogállami alapokon álló állam a bírák személyes és szakmai kiválóságán alapszik, a közigazgatásnak és a politikának gondoskodnia kell arról, hogy a bírák e kiválósága, intézményi, személyes és szakmai függetlensége biztosítva legyen, és ne alakulhasson ki az a gyanú, hogy a téves döntés az igazságszolgáltatás politikai befolyásolásának eredménye.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
