A közösségi nemzetek feletti növényoltalmi rendszer 1995 óta működik és évi 2-3000 bejelentést fogad, a közösségi növényfajta-oltalmi jogokról szóló, 1994. július 27-i 2100/94/EK Tanácsi rendelet (továbbiakban: 2100/94/EK rendelet) alapján.
A világszerte tapasztalható környezeti társadalmi és gazdasági folyamatok, mint például a klímaváltozás, az ivóvízkészletek rohamos apadása, az élelmiszerellátás, valamint a környezeti fenntarthatóság, a biológiai sokféleség biztosításának nehézségei, a globalizáció látványos tér nyerése, a demográfiai válság arra késztetik a nemzetgazdaságokat, hogy fokozzák az agrárgazdaság versenyképességét[1]. Az agrárgazdaság versenyképességében fontos szerepe van a növényoltalomnak.
A növényfajták szabadalmi oltalmát elsőként az Amerikai Egyesült Államokban vezették be 1930-ban, abból a célból, hogy megszüntessék a diszkriminációt a növénynemesítők és az ipari feltalálók között.[2] Az USA-ban csak az ivartalan úton szaporított növényfajtákra adtak szabadalmi oltalmat.
Ezt követően a növényoltalom bevezetésére Hollandiában 1941-ben,[3] majd Németországban[4] 1953-ban került sor.[5] A vezető európai államokban fokozatosan vezették be a növényfajták oltalmát, mégpedig oly módon, hogy a "sui generis" védelmet engedélyeztek és egyúttal kizárták a szabadalmi oltalomból e tárgyakat. (Nagy-Britannia, NSZK, Franciaország, Hollandia, Dánia, Svédország, Spanyolország, Belgium)[6] Magyarországon az új növényfajtákra vonatkozó oltalom az 1969. évi szabadalmi törvényben, annak III. fejezetében került szabályozásra.[7]
Az oltalom feltételei egységesítésében kiemelkedő szerepe volt az Új növényfajták oltalmáról szóló nemzetközi Egyezménynek az 1981 évi UPOV Egyezménynek, amely 1986-ban lépett hatályba[8]. A közösségi növényfajta-oltalom feltételei és terjedelme megegyezik az UPOV Egyezmény 1991. évi szövege szerinti feltételekkel. Az EU tagállamai Luxemburg és Görögország kivételével az UPOV-nak is tagjai.[9] Az UPOV Egyezmény szerepét még inkább nyomatékosította az, hogy 2005-ben a Közösség a saját jogán csatlakozott az Egyezményhez.[10]
Az 1993-as TRIPS Egyezmény[11] nem tartalmaz speciális rendelkezést a növényoltalom vonatkozásában, viszont lehetővé tette, hogy a növények "sui generis" védelemben vagy szabadalmi oltalomban,[12] vagy a kettő kombinációja szerint oltalomban részesüljenek. Ez viszont ellentétben állt az Európai szabadalmi egyezménnyel,[13] amely kifejezetten kizárta a növényfajtákat a szabadalmi oltalomból.
A növényfajta oltalom markánsan különbözik a szabadalmi oltalomtól. A legnagyobb különbség az, hogy a védett növényfajta élőlény, a szabadalom élettelen, a szabadalom hasznosítása használat, gyártás és forgalomba hozatal útján történik, a növényoltalommal védett élő szervezetek hasznosítása pedig szaporítással és a szaporított anyag újbóli elvetésével valósul meg.
A szabadalomnak újnak, feltalálói tevékenységen alapulónak és iparilag alkalmazhatónak kell lennie. A növényfajta-oltalom ismérvei a megkülönböztethetőség, egyneműség és állandóság[14] és az újdonság. A növényfajták újdonsága - szemben a szabadalmak világviszonylatban megkövetelt újdonságával, teljesen mást jelent. Kizárólag az adott növényfajtára és annak a korábbi eladására vonatkoztatható.[15] Ezen túlmenőleg az új növényfajtáknak fajtanévvel kell rendelkezniük.
A nemesítő az oltalmi idő teljes tartama alatt köteles a védett növényfajta fenntartására. Ilyen kötelezettség a szabadalmak vonatkozásában nem áll fenn.
A Nungesser kukorica ügyben a Bizottság 1978. évi határozatával és az Európai Bíróság 1982-ben hozott döntésével új növényfajtákra is alkalmazta az ipari és kereskedelmi tulajdon fogalmát. Az ítélet elvi jelentőségű az új növényfajtáknak a szellemi tulajdonjogok körébe emelése és a szellemi tulajdonjogok felhasználására kötött kizárólagos licencia szerződések közösségi joggal való összeegyeztethetőségének szempontjából is.[17]
A francia állami Mezőgazdasági Kutató Intézet (INRA) későbbi jogutódja (FRASEMA) Eisele németországi lakosra (akinek később jogutódja Nungesser) ru-
- 32/33 -
házta át egy hibridkukorica fajtán fennálló jogát, aki azt Németországra nézve is bejegyeztette magának. Az INRA és Eisele között létesült forgalmazási szerződésben Eisele kizárólagos jogot nyert a növényfajta vetőmagjának németországi forgalmazására. Az INRA vállalta azt is, hogy megakadályozza a kukoricafajta vetőmagjainak más forrásból történő németországi importját.
Az INRA ezt követően ruházta át a FRASEMA cégre a növényfajtákra vonatkozó jogait, és arra is feljogosította, hogy Németországba exportáljon.[18]
Az ügy védett növényfajtákra vonatkozó szabadalmi licencek ügyében indult. Az eljárás megindításának alapjául az szolgált, hogy a növényfajtákra vonatkozó oltalom jogosultja a kérdéses különleges kukorica magokra vonatkozó oltalomból eredő jogok gyakorlására kizárólagos használati jogot adott. Ezt a kizárólagos licenc megállapodást olyan megállapodásnak tartották, amely ütközik az Európai Közösségben az áruk szabad forgalmára és az import korlátozására vonatkozó szabályozással. Az eljárás során sérelmezték, hogy a licenc megállapodás az EK-Szerződés 30-40. szakaszaiban megjelölt tiltott importkorlátozást hoz létre.[19]
Az Európai Bíróságnak arra a kérdést kellett választ adnia, hogy vajon a kizárólagos szabadalmi és know-how licencek alkalmazása versenyjogi tilalomba ütközik-e, és arra adható-e egyéni vagy csoportmentesség.
A Bizottság megtagadta a kizárólagos forgalmazási szerződés mentesítését, azaz a Németországban bejegyzett kizárólagos joga alapján a felperes nem akadályozhatta meg a francia importot. E döntésben is kifejtésre kerül a jogkimerülés alapgondolata:
Az ipari tulajdonjogok létét elismerik, azonban e jogok a jogkimerülés miatt nem gyakorolhatók.[20]
A növényfajták sajátos problémákat vetnek fel az ipari tulajdonjogi szabályozás terén, továbbá az ipari tulajdonjogi szabályozás harmonizációja a növényfajták vonatkozásában közösségi szinten nem történt meg, és ezért azt továbbra is a tagállamok jogszabályai szabályozzák, amelyeknek a tartalma nem egységes.
Célszerűnek tartották olyan közösségi szabályozást létrehozni, amely - bár a nemzeti rendszerekkel párhuzamosan létezik - lehetővé teszi a Közösség egészére kiterjedő ipari tulajdonjogi oltalom biztosítását a növényfajták oltalma vonatkozásában.
A közösségi növényfajta-oltalom egységes oltalmat jelent az Európai Unió valamennyi tagállamában, azt csak egységesen lehet megadni, átruházni és megszüntetni. [21]
Célszerű olyan közösségi szabályozást létrehozni, amely - bár a nemzeti rendszerekkel párhuzamosan létezik - lehetővé teszi a Közösség egészére kiterjedő ipari tulajdonjogi oltalom biztosítását a növényfajták oltalma vonatkozásában.[22]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
