1. 2016-ban, a Patrocinium (Károli Gáspár Református Egyetem) gondozásában jelent meg Hamza Gábor akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem római jogász professzora tollából egy angol nyelvű, a római jog és továbbélése körében írott tanulmányokat tartalmazó kiadvány.
A már külső megjelenésében is igen tetszetős, imponálóan sokrétű tematikával büszkélkedő könyv Hamza Gábor művei mellett két írást tartalmaz Boóc Ádám, a Károli Gáspár Református Egyetem docense tollából is.
A mű angol nyelvű címe véleményünk szerint nagyon helyesen utal arra - a common law típusú jogrendszerekben működő jogászok számára is egyértelművé téve a könyv témaválasztását -, hogy az opus a római magánjog (Roman [civil] law) továbbélését vizsgálja. A common law jogcsaládhoz tartozó jogrendszerekben ugyanis, mint ismert, a magánjog és a közjog elhatárolásának nincsen tételes jogi és fundamentális elméleti jelentősége[1], és a civil law kifejezés elsősorban a mai napig is a római jogot magát jelöli. A teljes egyértelműség kedvéért a mű címében szereplő Roman (civil) law kifejezés egyértelműen magára a római magánjogra utal.
A könyv ennek megfelelően a római magánjog hatástörténetére kíván fókuszálni számos különálló, azonban egymáshoz általában mégis szorosan kapcsolódó és egymással többé-kevésbé organikus egységet alkotó tanulmány útján.
A tanulmánykötet előzményei gyanánt elsősorban Hamza Gábor korábbi, a római jog továbbélése, ill. az európai magánjog fejlődése körében írott terjedelmes könyveire[2] utalhatunk. A mű közvetlen előzményét pedig a 2007-ben megjelent, elsősorban az ELTE-n az Erasmus-program keretében tanuló külföldi hallgatók jogi tanulmányainak megkönnyítését szolgáló könyv[3] képezi; a jelen recenzió tárgyát képező tanulmánykötet tkp. ennek a 2007-ben megjelent könyvnek a második kiadása.
- 53/54 -
2. Az alábbiakban szeretnénk röviden szólni a könyvben közzétett egyes tanulmányokról.
Az Előszót (11-12) követően az első írás - a szerző korábbi, hasonló tárgykörben írott könyveihez hasonlóan - az antik római jog fejlődését lezáró iustinianusi kodifikációt és annak hatástörténetét vizsgálja (13-22). Az európai magánjog kezdetei, mint ismert, részben az ún. barbár jogokra, részben pedig a iustinianusi római jogra vezethetők vissza. Hamza ezúttal csupán a iustinianusi kodifikáció folyamatát tekinti át. Idézi Leibniz híres nézetét, aki úgy vélte, hogy a iustinianusi törvénymű sokkal inkább tekinthető kompilációnak, mintsem kodifikációnak; ez a kérdés szakirodalmi viták tárgyát képezi mind a mai napig.[4] A szerző csupán összefoglaló jelleggel foglalkozik a iustinianusi kodifikációval, nem tárgyalva a iustinianusi kodifikációval kapcsolatos elméleteket, így pl. a Bluhme német filológus nevéhez köthető, Honoré és Rodger angol tudósok által tovább finomított Massentheorie-t, valamint a Peters nevéhez köthető, számos olasz kutató által követett Praedigesta-elméletet.[5] A iustinianusi kodifikáció kérdéskörével kapcsolatos fejtegetések lezárásaként rövid portré olvasható Theodor Mommsenről, a nagy ókortörténészről és római jogászról, akinek pl. a Digesta és a Codex Theodosianus máig legjobb szövegkritikai kiadását, illetve a Corpus Inscriptionum Latinarum összeállítását köszönhetjük, és akitől a római történelem, a római közjog és büntetőjog témakörében írott monumentális, máig alapvető jelentőségű, klasszikus művek származnak.
Hamza Gábor ezt követően azt a kérdést teszi elemzése tárgyává, hogy vajon létezett-e nemzetközi magánjog a Római Birodalomban (23-30).[6] A premisszák tisztázását és a releváns szakirodalom részletekbe menő áttekintését követően a szerző arra a konklúzióra jut, miszerint a Római Birodalomban, annak heterogén közjogi struktúrájára tekintettel, egy "interprovinciális" magánjog (private "interprovincial" law) alapvonalai fejlődtek ki.
A következő tanulmány a jog-összehasonlítás kérdéseit vizsgálja a görög-római antikvitásban (31-55). E kérdésekkel Hamza Gábor már hosszú évtizedek óta foglalkozik[7]; az itt közzétett tanulmány a szerző tárgybeli kutatásainak mintegy esszenciáját tárja az olvasó elé. (A tanulmány címében a "legal comparison" kifejezés szerepel, amely bizonyos mértékig inverz terminológiát jelent az angolszász terminológiához képest annyiban, hogy abban, mint ismert, a "jog-összehasonlítást" a "comparative law" terminussal adják vissza [vö. fr. droit comparé, ol. diritto comparato, sp. derecho comparado, port. direito comparado]. Az angolszász típusú jogrendszerekben működő jogászok számára minden bizonnyal szokatlan terminológia azonban álláspontunk szerint a comparative law-hoz képest adekvátabban fejezi ki a fogalom lényegét, a jog-összehasonlítás [a német Rechtsvergleichung[8] tükörfordítása] ugyanis módszer, és nem a jogtudomány egyik ágáról, különösen pedig nem jogágról van szó.) Az idevonatkozó fejtegetések részletesebb ismertetésére nincs módunk; csak röviden utalunk arra, hogy a szerző e helyütt elemzi pl. a szerződésfogalom meglehetősen vitatott ókori görög jogi kérdéseit, s e vonatkozásban hivatkozik a symbolaion tekintetében Theophrasztosz "Peri symbolaión" c. művére, ahol a symbolaion szó kifejezetten magánszemélyek közötti szerződést jelent; a terminológiai sokféleség jele ugyanakkor, hogy a symbola államközi megállapodást is jelent Arisztotelésznél (Arist. Pol. 1275a).[9] Elemzést nyer továbbá az a híres forrásszöveg is (D. 1, 3, 2), amelyben a neves klasszikus kori római jogtudós, Marcianus a jog fogalmára vonatkozó Démoszthenész- és Chrysippos-féle, a jogra vonatkozó definíciókat idézi;[10] e forráshely tanúsága szerint Démoszthenész a törvényt (nomos) egyenesen isten ajándékának nevezi, míg Chrysippos meghatározása szerint a nomos "minden isteni és emberi dolgok királya". Hamza tárgybeli tanulmányát a gazdag jegyzetapparátuson túl részletes, további kutatásokra is inspiráló bibliográfia egészíti ki.
Hamza Gábor következő tanulmánya (56-74) a szerzőtől megszokott módon hatalmas információmennyiséget és számos szakirodalmi tételt tartalmazó apparátusra támaszkodva vizsgálja a magánjogi kodifikáció kérdéseit az Európai Unió országaiban, különös tekintettel a jogegységesítésre. Ebben a részben fejti ki a szerző - sok egyéb fontos probléma mellett - azt is, hogy az jogügylet (actus iuridicus) fogalmát első ízben Christian Wolff tanítványa, Daniel Nettelbladt használta "Systema elementare iurisprudentiae positivae Germanorum communis" c., 1749-ben írott művében.[11] A római jogi tradíció messzemenő jelentőségét
- 54/55 -
hangsúlyozó, többek között az angol jogfejlődés, ill. jogfelfogás sajátosságaira is kitérő elemzésben a szerző megfogalmazza azt a mintegy egész magánjogtörténeti témájú munkásságának egyik vezérmotívumául is szolgáló alaptételét, miszerint az európai országok magánjoga az egymástól eltérő történeti tradíciókra tekintettel különböző mértékben, de kétségtelenül a római joghoz kapcsolódik. A római jog ekként biztos alapot szolgáltat az európai jogközelítés hosszú s korántsem egyszerű, ill. problémamentes folyamatához is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
