Egyetlen per sincs ingyen, és nem mindenki engedheti meg magának. Ugyanakkor a bírósághoz való fordulás alapjog. Magyarország Alaptörvényének XXVIII. cikk (1) bekezdése alapján: "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el."
A bírósághoz való fordulás jogának számtalan aspektusa van, és ennek egyik eleme, hogy bárki, jövedelmi-, vagyoni helyzettől függetlenül fordulhasson a bírósághoz, amennyiben jogsérelme van. A törvényhozó feladata biztosítani, hogy senki se legyen anyagi eszközök hiányában elzárva jogai bíróság előtti érvényesítésétől vagy védelmétől. A költségkedvezményekre vonatkozó szabályok segítik a jog érvényesíthetőségét, a bírósághoz fordulás alapjogát biztosító támogatási rendszert[1].
Ennek két eleme van: egyrészt, hogy a költségekkel járó pert bárki anyagilag megengedhesse magának, illetve, hogy anyagi helyzetétől függően érdemi szakmai segítséget kapjon a perindításhoz.
Az Alkotmánybíróság több esetben is foglalkozott a költségmentességi szabályok alkotmányosságával, és megállapította, hogy az Alaptörvény fenti rendelkezéseiből a bírósághoz fordulás, azaz a jogérvényesítés ingyenessége önmagában nem vezethető le. Abból, hogy a bírósághoz fordulás joga alapjog, nem következik automatikusan az, hogy a költségmentesség is alapjog. Az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége, és az államnak ez a kötelezettsége magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről[2]. Szükséges, hogy az állam a bírósághoz fordulást valóságosan lehetővé tegye, melyhez hozzátartozik, hogy az igazságszolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a perrel kapcsolatos kiadásokra is kiterjedő támogatási rendszert kell kiépítenie. Ez azonban nem foglalja magában az igazságszolgáltatással kapcsolatos működtetési költségeknek és a felek oldalán felmerülő kiadásoknak a felekre
- 126/127 -
való áthárítása tilalmát. Az államnak nem kell a perlekedéssel kapcsolatos költségviselési kockázatot teljes mértékben kiküszöbölnie[3].
Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy a perköltség viselési kötelezettség nem jelent fenyegetettséget a félre általában. Csak annak a félnek hátrányos, aki pervesztes lesz: akivel szemben jogosan érvényesítettek igényt vagy aki alaptalan igényt érvényesített[4] (kívánt érvényesíteni). A bírói úthoz való jog nem azonosítható a perlekedéssel kapcsolatos költségviselési kockázat teljes mérvű kiküszöbölésével.
Fenti döntések alapja, hogy a költségkedvezmények a polgári peres és nemperes eljárásokban voltaképpen a pozitív diszkrimináció eszközei. Az eljárási költségeket fedezni nem tudó fél helyett azokat az állam előlegezi, bizonyos esetekben viseli, így biztosítva a bírósághoz fordulás alkotmányos alapjogának érvényesülését[5].
A jelenlegi szabályozás kétirányú: az eljárásjogi kódexek (büntető, polgári, közigazgatási) rendezik a perköltséggel összefüggő költségkedvezményekkel kapcsolatos kérdéseket, illetve külön jogszabályok és a bíróságoktól független intézmény rendelkezik a pártfogó ügyvéd biztosításáról.
Jelen tanulmányban kifejezetten csak a költségkedvezményekkel kapcsolatos szabályozás - kiemelten pedig a természetes személyekre vonatkozó személyes költségmentesség - elemzésére kerül sor. A jogi segítségnyújtás rendszerét e tanulmány nem érinti.
A perköltség a félnél - a perben vagy azt megelőzően - a jog perbeli érvényesítésével okozati összefüggésben és szükségképpen felmerült minden költség. A perköltség része az illeték, a szakértő, a tolmács, a tanú díja, az ügyvédi perköltség összege, az ügygondnoki díj, a kézbesítési költségek. Hozzátartozik a perrel kapcsolatos költségekhez a tárgyaláson való megjelenés költsége, a bíróság előtt történő megjelenéssel szükségképpen felmerült keresetkiesés is, vagy az okiratok beszerzésének, másolásának és postára adásának költsége.
A perköltség viselés fő szabálya az, hogy a pernyertes fél perköltségét a pervesztes fél téríti meg[6]. Amennyiben tehát a fél a pert elveszíti, főszabály szerint valamennyi perben felmerült költséget neki kell rendeznie - a másik félét is.
Ebből az következik, hogy amikor a fél pert indít, számolnia kell a lehetséges nála és az ellenfélnél felmerült költségelemekkel, és ennek tükrében, ezt a költségtételt kockáztatva kell döntenie arról, hogy érdemes-e pert indítania az igaza védelmében. Ez a mérlegelési tevékenység kettős. Egyrészt össze kell vetni a várható perbeli nyereséget (legyen az vagyoni, vagy nem vagyoni tétel) annak költségvonzatával, abból a szempontból, hogy a pert a fél indítsa-e meg. Ugyanakkor arra is figyelemmel kell lennie a perbe bocsátkozónak, hogy ki tudja-e fizetni a per költségét esetleges perveszteség esetén.
A perköltség szabályozása a 2025. évben változott, mértéke több szem-
- 127/128 -
pontból nőtt. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 2025. január 28-tól módosult, és változott az elsőfokú polgári peres eljárás illetékének mértéke. A módosítás előtt az illeték mértéke egységesen a pertárgyérték 6%-a volt, de legalább 15.000 forint és legfeljebb 1.500.000 forint. A módosítást követően 300.000 forintos pertárgyértékig egységesen 18.000 forint illetéket kell fizetni. 300.000 forint felett az illeték mértéke a pertárgyértéktől függő 8 sávban, eltérően van meghatározva, de 10.000.000,-Ft felett már 7%[7]. A módosítás lényegi eleme volt, hogy eltörlésre került az illeték felső határa[8]. A most induló nagy értékű perek illetéke tehát már nem kalkulálható a maximum 1.500.000,-Ft értékben.
2025. február 8. naptól hatályos továbbá a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet, mely most már kizárólag kérelemre, és meghatározott szempontok szerint teszi lehetővé a bíróságok számára, hogy letérjenek az ügyvédi/kamarai jogtanácsosok által felszámított megbízási díj összegétől, ha annak mértékét a bíróság aránytalannak tartja. Ez a jogszabályi módosítás azt eredményezte, hogy először az ügyvédek, de erre válaszul a kamarai jogtanácsosok is megemelték a költségjegyzékekben a munkadíjak összegét. Példaként hivatkozom arra, hogy közigazgatási ügyszakban a társadalombiztosítási ügyekben addig általános 60-70.000,-Ft-os ügyvédi megbízási díjak 200.000,-Ft-ra emelkedtek, és erre válaszul a Baranya Vármegyei Kormányhivatal jogtanácsosai, mint alperesi képviselők is megemelték a védiratra vonatkozó munkadíj összegét 70.000,-Ft-ra.
Csak e két jogszabálymódosítás - az infláció mértékétől függetlenül - nagymértékben növelte a perek költségvonzatát. Az egyre nehezebb terhek azonban a jogérvényesítést ellehetetleníthetik az anyagilag rászorultabbak számára.
A Pp. a költségek megfizetése kapcsán két alapvető fogalmat különböztet meg: az előlegezést és a viselést. Az előlegezés a költségeknek a per folyamán történő átmeneti kifizetését jelenti, míg a viselés azt mutatja meg, hogy a költségek a per kimenetelétől függően végül kit terhelnek[9].
A felet - ideértve a beavatkozót is - a perben a jogai érvényesítésének az elősegítése érdekében az alábbi költségkedvezmények illethetik meg:
- tárgyi és személyes költségmentesség,
- tárgyi és személyes költségfeljegyzési jog,
- tárgyi és személyes illetékmentesség,
- tárgyi illetékfeljegyzési jog,
- mérsékelt illeték, és
- a pártfogó ügyvédi díj előlegezése vagy megfizetése alóli mentesség[10].
Kérelemre személyes költségmentesség, tárgyi és személyes költségfeljegyzési jog, hivatalból személyes illetékmentesség és mérsékelt illeték jár a
- 128/129 -
félnek. Tárgyi kedvezmény az eljárás tárgyánál fogva, személyes kedvezmény a személyre, illetve jövedelmi- és vagyoni viszonyai alapján állapítható meg.
A költségmentességben részesülő természetes személy fél, vagy beavatkozó nem köteles az illetéket és olyan költségeket előlegezni vagy viselni, illetve perköltségbiztosítékot adni, amelyeket egyébként köteles volna[11]. A költségmentesség az ügyvédi költségekre nem vonatkozik.
A költségfeljegyzés esetében a jogszabályban meghatározott perekben a fél helyett az állam előlegezi meg az illetéket és az eljárás során felmerülő egyéb költségeket, de a feljegyzett illetéket és a megelőlegezett költséget végül a pervesztes fél köteles megfizetni az államnak. A költségfeljegyzési jog ezért csak az előlegezés alól ad felmentést. A költségfeljegyzési jog lehet teljes vagy részleges[12].
Hasonlóan a fenti különbségtétellel az illetékmentesség az illeték előlegezése és viselése alól mentesít, az illetékfeljegyzési jog, pedig csak az előlegezés alól.
Mérsékelt illeték kedvezménye esetén a fél mentes az illeték egy részének a megfizetése alól, ugyanakkor ezen intézkedések jellemzően a per alakulásához köthetőek (az eljárás megszűnésének esetei), nem a perben részt vevő személy anyagi helyzetére.
A pártfogó ügyvédre vonatkozó kedvezmény akkor jár, ha azt a jogi segítségnyújtó szolgálat eljárásában engedélyezi.
A költségkedvezmények közül a klasszikus szegényjogba álláspontom szerint legszűkebb értelemben a személyes költségmentesség tartozik, hiszen ezen kérelmezett kedvezmény esetében mentesül véglegesen a fizetés alól a rászoruló fél. Ugyanakkor a költségfeljegyzési jog, amely a költség előlegezése alól ad felmentést, már csak tágabb értelemben tekinthető szegényjogi intézkedésként, hiszen az előlegezés csak a megfizetés időpontja alól mentesít, pervesztesség esetében maga a költségviselés alól nem, tehát a per anyagi kockázatát nem semlegesíti.
Jelen tanulmányomban ezért kifejezetten csak a személyes költségmentességet értékelem.
A személyes költségmentesség végleges fizetési mentességet jelent, amelynek célja a jogvédelem biztosítása kizárólag azoknak a személyeknek, akik a jövedelmi és vagyoni viszonyaik miatt nem képesek a perrel járó költségek viselésére.
Az alanyi feltételek fennállása esetén megdönthetetlen vélelem szól amellett, hogy a fél létfenntartása veszélyeztetett, ezért ezen feltételek teljesítése esetében minden esetben jár a költségmentesség.
Személyes költségmentességben kell részesíteni azt a felet[13], akinek: - rendelkezésre álló havi nettó jövedelme (munkabére, nyugdíja,
- 129/130 -
egyéb rendszeres pénzbeli juttatása) nem haladja meg a szociális vetítési alap összegét és vagyona nincs,
- aktív korúak ellátására jogosult, vagy aktív korúak ellátására jogosult - a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti - közeli hozzátartozójával él közös háztartásban,
- közgyógyellátásban részesül vagy egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságát állapították meg,
- átmeneti szállást igénybe vevő hajléktalan személy,
- menekült, menedékes, menekültkénti vagy menedékeskénti, illetve hontalankénti elismerését kérő, továbbá az ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesítését kérő személy, és a jövedelmi és vagyoni helyzetéről tett nyilatkozata alapján a számára jogszabályban biztosított ellátásra és támogatásra jogosult, vagy
- a családjában olyan gyermeket gondoz, akinek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapították.
A törvény jövedelem alatt az adóktól és járulékoktól megtisztított rendszeres pénzbeli juttatást érti[14].
A fél létfenntartása - megdönthetetlen vélelem szerint - veszélyeztetett tehát az első kitétel szerint, ha a jövedelme nem haladja meg a törvényi szintet és nincs vagyona.
A szociális vetítési alap[15] 2025. évben 28.500,-Ft. Ez az összeg változatlan 2008 óta (!). Ez a jövedelemhatár rendkívül alacsony. Csak összehasonlításképpen a 2,8%-os tej ára a 2008. évi 219,-Ft/l árról 2024. évre 456,-Ft/l árra változott[16].
A 16 éve változatlan, az alanyi jogosultság megállapításához szükséges jövedelemhatár változatlan hagyása, és eleve igen alacsony határban való meghatározása rendkívül szűk körben teszi lehetővé a jogérvényesítést. A jelenlegi ár és értékviszonyok mellett a fenti jövedelemszint messze a megélhetési küszöb alatt van. Emiatt a kötelezően engedélyezendő esetek köre szinte nem is létezik. Ezen törvényi feltétel kiüresítése azt jelenti, hogy az esetek nagy részében a döntés a költségmentesség engedélyezéséről a bíró mérlegelési jogkörébe került át[17].
Habár józan paraszti ész szerint ezen törvényi feltétel már csak a jövedelemhatár megléte miatt sem létezik, amennyiben a jövedelemhatár olyan alacsony, hogy köztudomású tényként kezelhető, hogy az nem éri el a megélhetési minimumot, gyakorlatilag abból lehetetlen megélni, úgy kérdésként merül fel, hogy miért tekintse úgy a bíróság, hogy a fél valós adatot adott meg a kérelmében.
Találhatóak olyan bírói döntések, amelyek az életszerűtlenül megadott jövedelemadatok alapján a költségmentességi kérelmet elutasította. Ha a fél arra hivatkozik, hogy egyáltalán nincs jövedelme, a bíróság által elrendelt hiánypótlás irányulhat arra, hogy a kérelmező igazolja, hogy miből fedezi a kiadásait[18]. A bizonyítottság körében
- 130/131 -
nem vonható le olyan következtetés, hogy a bíróság nem veheti figyelembe a kérelem elbírálásánál az igazolások és a nyilatkozatok, okiratok, számlakivonatok hiányosságait, azok tartalma közötti ellentmondásokat[19].
Az első, és kizárólag csak az első pont értelmében továbbá elvárás, hogy a félnek vagyona ne legyen. Érdekes kérdés ugyanakkor, hogy amennyiben a bíróság valósnak fogadja el, hogy valaki havi 28.500,-Ft jövedelemszint alatt él, miért kell vagyontalannak is lenni a jogalkotó szerint. Egy vagyontárgy fenntartása ugyanis kiadásokkal jár, amely tovább csökkenti a fél létfenntartására fordítható összeget. Ha pedig a fél jövedelmet szerez az ingatlanából, akkor megdől a jövedelemhatárra vonatkozó kitétel.
A vagyonnélküliséget a 2017. december 31. napig hatályos a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban-ról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet továbbiakban: Kmr.) még akként tette elvárássá, hogy széles körben mérlegelést hagyott a bíró számára. A korábbi szabályozás[20] szerint az volt a feltétel, hogy a kérelmezőnek vagyona - a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon felül - ne legyen. Így a bíróságok sok esetben nem vették vagyontárgyként figyelembe a lakhatást biztosító ingatlant, illetve akár a fél gépjárművét is, ha az a munkájához szükséges volt. Főszabályként a bírói gyakorlat szerint nem tartozott a "szokásos" körbe a lakhatás célját szolgáló ingatlanon túl a további ingatlanvagyon, a gazdasági társaságbeli részesedés, vagy az értékkel bíró festmény, ékszer, nagy értékű ingóság tulajdonlása.
A jelenlegi szabályozás - a korábbi, bírósági gyakorlatot figyelembe véve - rendezte azt a kérdést, hogy mi nem számít vagyonnak. A jelenleg hatályos jogszabály külön meghatározza azt, hogy mely vagyontárgyakat nem kell a vagyon körébe tartozónak tekinteni.
A jogszabály szerint nem lehet a vagyon körébe tartozónak tekinteni a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakat, a fél olyan ingatlanát, amely saját és az általa eltartottak lakhatását szolgálja, a mozgáskorlátozott személy gépjárművét és azt a gépjárművet, amely nélkül a fél foglalkozásának gyakorlása lehetetlenné válik, valamint azokat a vagyontárgyakat, amelyek az 5. és 6. §-ban meghatározott mértékű jövedelem megszerzéséhez szükségesek[21].
Ugyanakkor továbbra sem rendelkezik a jogszabály arról, hogy mi a helyzet abban az esetben, ha a félnek van a lakhatásán kívül fennálló ingatlana, de például azon másnak haszonélvezeti joga áll fenn. Nem rendezi azt sem, hogy hogyan vehetőek figyelembe azok a vagyontárgyak, amelyek talán éppen a per tárgyát képezik, azért, mert azokat a kérelmezőtől jogellenesen elvonták.
A törvény ezen felül akkor is rászorultnak tekinti a felet, ha meghatározott szociális ellátások, szolgáltatások igénybevételére a különböző, más jogszabályok jogosítják őt fel, vagy a fél helyzetéből (pl. hajléktalan) egyébként is egyértelműen következik a létfenntartásának a veszélyeztetettsége.
- 131/132 -
E körbe tartozó személyek esetében a törvény nem követeli meg külön feltételként a vagyon hiányát, mivel az egyes jogszabályok az ellátásra és a szolgáltatásra való jogosultság feltételei között ezt egyébként is rögzítik. A törvény a feltételeket - a törvény tárgyi hatálya szempontjából nem releváns feltételek mellőzése mellett - döntően a jogi segítségnyújtásra való jogosultsággal egyező módon határozza meg[22].
Az alanyi jogosultságot megalapozó ellátások számszakilag meghatározva az alábbi összegszerűséget jelentik:
Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Két típusa van: az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás. A foglalkoztatást helyettesítő támogatás havi összege 22.800,-Ft. Az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás havi összege a családi jövedelemhatár összegének és a jogosult családja havi összjövedelmének különbözete egyedülálló jogosult esetén 27.075,-Ft, a legmagasabb összeg, családos jogosult esetén 59.850,-Ft, illetve a legmagasabb összeg, ha a házastárs/élettárs foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult, akkor 37.050,-Ft[23].
Kérdés, hogy ennél - és kizárólag ennél - a kitételnél, miért hagyható figyelmen kívül a kérelmező fél jövedelmi, vagyoni helyzete, amennyiben aktív korúak ellátására jogosult - a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti - közeli hozzátartozójával él közös háztartásban. Hiszen ebben az esetben a jogszabályi megfogalmazás esetében a közeli hozzátartozó juttatása keletkezteti a jogosultsági feltételt.
Az aktív korúak ellátása azonban csak annak jár, ahol a családnak az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 90%-át (25.650,-Ft), és vagyona nincs. Tehát e feltétel visszautal magának a kérelmezőnek vagyoni helyzetére.
A közgyógyellátására való jogosultság alanyi és normatív jogcímen adható. Az alanyi jogosultak köre az átmeneti gondozásban részesülő, és a nevelésbe vett kiskorú; az aktív korúak ellátására jogosult egészségkárosodott személy; a pénzellátásban részesülő hadigondozott és a nemzeti gondozott; a rokkantsági járadékos; a rokkantsági ellátásban, vagy rokkantsági ellátást kapó öregségi nyugdíjban részesülő személy, aki, vagy aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül. Normatív jogcímen az jogosult közgyógyellátásra, akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el 29.950,-Ft-ot, egyedül élő esetén a 44.175,-Ft-ot. Az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele szempontjából a jövedelemhatár családos esetében 34.200,-Ft, egyedálló esetében 42.750,-Ft.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági határa egyedülálló szülő, tartós beteg gyermek esetében 69.825,-Ft, illetve meghatározott vagyoni helyzet esetében 64.125,-Ft[24].
A fentiek tehát azok az esetek, amikor nem mérlegel a bíróság: a feltételek fennálltának igazolása esetén köteles engedélyezni a költségmentességet.
- 132/133 -
Jól láthatóan valamennyi ellátási jogosultságot meghatározó jövedelemszint messze alatta van a megélhetési küszöbnek. Rögzíthető tehát, hogy a jogalkotó kizárólag csak a legszegényebb réteg egy szűk körének ad mentességet alanyi jogon.
Habár rendszertanilag nem tartozik ide, muszáj kiemelni, hogy a munkavállalói költségmentesség, mely tartalmában a személyes költségmentességgel azonos kedvezményt ad, a fenti jövedelemszintekhez képest jelentősen eltérő jövedelemszintet határoz meg[25]: Erre a kedvezményre a fél akkor jogosult, ha a per által érintett munkaviszonyból származó bruttó havi átlagkeresete nem haladja meg a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett két évvel korábbi nemzetgazdasági bruttó havi átlagkeresetének kétszeresét. Ez az összeg számszakilag 2025. évben 1.311.200,-Ft.
Álláspontom szerint ellentmondásos, hogy míg munkaügyi perekben a jövedelemhatár 1.311.200,-Ft összegnél engedélyez költségmentességet, addig más tárgyú pereknél, szinte értékelhetetlen jövedelemszintet vár el.
A személyes költségmentesség engedélyezésének másik esetkörében a fél rászorultságát a bíróság kizárólagos mérlegelés keretében állapíthatja meg. Biztosítja tehát a jogszabály a bíróság számára azt a lehetőséget, hogy méltányosságból engedélyezze a költségmentességet abban az esetben, ha a kötelező engedélyezés esetei nem állnak fenn, de a fél egyéb körülményeiből megállapítható, hogy létfenntartása veszélyeztetett[26].
Ennél a pontnál már vizsgálható az, hogy a kérelmező által szerzett jövedelemből mennyi marad ténylegesen a kérelmezőnél (pl. letiltás, végrehajtás, hitel, után), illetve, hogy a vagyon hasznosítható-e (pl. haszonélvezeti joggal terhelt). Az igazolt kiadásokat a bíróságok jellemzően figyelembe ve-szik[27].
Bár abban, hogy mit tekint kiadásnak a bíróság, nem egységes a gyakorlat.
Vannak olyan döntések, amelyek szerint a végrehajtási eljárással való terheltség nem önhibán kívüli körülmény[28]. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanakkor egy ügyben a személyes költségmentességet engedélyezte, mivel a csatolt bankszámlakivonatok szerint a kérelmező jövedelmét több végrehajtási eljárás keretében is levonások terhelték és így a felperesek ezt követően megmaradó egy főre jutó jövedelme pedig alig haladta meg azt a törvényi szintet, amely alatt a létfenntartás veszélyeztetettsége mellett törvényi vélelem szól[29].
A bírói gyakorlat lehetőséget lát az engedélyezést kizáró körülményként értékelni a kérelem benyújtásakor vagy ahhoz közeli időpontban pl. a kérelmező által folytatott nagyobb értékű építkezést, kölcsön vagy egyéb célra jelentős összegű készpénz nyújtását[30].
Ezen gyakorlat és az, hogy a végrehajtással való leterheltséget nem veszi
- 133/134 -
figyelembe, ugyanakkor voltaképpen a felróhatóságot vizsgálja.
Ez utóbbi megközelítés álláspontom szerint rendkívül szigorú, és nem fér bele a jogszabályi feltételek vizsgálatába. A költségkedvezményről való döntés meghozatalánál nem azt kell vizsgálni, hogy van-e önhiba abban, hogy a kérelmező miért van veszélyeztetett helyzetben. A jogszabály szerint csak az vizsgálható, hogy a fél veszélyeztetett helyzetben van-e. A végrehajtási eljárásnál a kérelmezővel szemben egy általa nem választott, vele szemben kikényszerített cselekmény áll, mely a jövedelmét elvonja. Nem minden végrehajtási eljárás vezethető vissza a kérelmező felróhatóságára. Ugyanígy a pert megelőző költekező magatartás vizsgálata is kétséges gyakorlat, már csak a szempontból is, hogy vajon tudott-e a per megindításának szükségességéről a kérelmező a nagy összegű kiadások felmerülésekor. A felróhatóság kérdésének vizsgálata meghaladja a költségmentességi kérdés törvényi feltételeinek a tartalmát, és a bíróság kompetenciáját.
A gyakorlatban vitatott a mobiltelefon előfizetés és az internet költségeinek kiadásként való figyelembevétele is. A Veszprémi Törvényszék határozata[31] szerint ez nem szükséges kiadás, a Pápai Járásbíróság határozata[32] azonban más álláspontot foglalt el.
Álláspontom szerint mivel a rezsiköltségek értelemszerűen figyelembe vehetőek, tekintettel arra, hogy az internet és a telefon a munkavégzéshez, általános ügyintézéshez és például a digitális állampolgárság bevezetésével az állammal szembeni eljárásokhoz is szükségessé vált, már nem tekinthető másként, mint a rezsi része.
Ugyanakkor az általános rezsinél is kérdéses, hogy egy nagyobb alapterületű ingatlan kiemelkedően magas rezsiköltségét kell-e értékelni a fél javára, ha abban például a fél egyedül él. Álláspontom szerint, mivel a lakhatást biztosító ingatlan vagyonként nem vehető figyelembe, ennek fenntartási költségei - függetlenül a lakás méretétől - kiadásként figyelembe vehetők.
Összefoglalóan az általános bírósági gyakorlat szerint a személyi kiadások, a luxuskiadásokat kivéve figyelembe vehetők. Habár megemlítendő, hogy volt olyan jogeset, ahol a mikrohullámú- sütő vásárlását a bíróság nem minősítette a szokásos életszükségleti tárgy beszerzésének[33].
A létfenntartás veszélyeztetettségének megállapítása a bíróság szubjektív mérlegelésén alapul, konkrét definíciója nincs.
Nincs meghatározva, hogy a létfenntartás veszélyeztettségének önmagában kell fennállnia, vagy a perköltséggel összefüggésben, azaz a perköltség összegére tekintettel kell-e a létfenntartásnak veszélyeztetettnek lennie.
A létfenntartás veszélyeztetettségét például a kérelem benyújtásának időpontjára nézve kell vizsgálni, tehát e feltételből az következne, hogy azt kellene vizsgálnia a bíróságnak, hogy önmagában veszélyeztett-e a kérelmező létfenntartása. Erre utal az is, hogy az alanyi jogosultságnál ismertetett bizonyos jövedelemhatár alatt és bizonyos
- 134/135 -
ellátásokra való jogosultságot alapvetően veszélyeztetett minőségnek minősít, egyéb körülmények vizsgálata nélkül.
Ugyanakkor sok esetben a fél létfenntartását pontosan az veszélyeztetné, ha a félnek pl. a nagy összegű illetéket, vagy szakértői díjat előzetesen le kellene rónia, vagy viselnie kellene. Az engedélyezésnek tehát valójában ebben az esetben nem a létfenntartás veszélyeztetettségének a fennállása a feltétele, hanem az a tény, hogy bár a fél jövedelme meghaladja az alanyi jogosultsági feltételeket, illetve vagyona is van, mégis indokolt számára a költségmentesség engedélyezése, mert ennek hiánya, egyéb körülményei folytán korlátozná a bírósághoz fordulás jogát. Eszerint azt kell a bíróságnak vizsgálnia, hogy a fél pervesztessége esetén utólagosan milyen mértékben lenne képes a perrel felmerült költségek viselésére és ennek visszatartó ereje korlátozná-e a bírósághoz fordulásban[34].
Álláspontom szerint nagy segítséget jelentene a gyakorlatban, ha az alanyi költségmentességet biztosító jövedelemszint értékelhető összegben - mondjuk a minimálbérnek megfelelő értékben - lenne meghatározva, és nem 28.500,-Ft-ban. Ez esetben a bírói mérlegelésnél a bíró a perköltség összegéhez viszonyíthatna.
E kérdésben sincs egyértelmű állásfoglalás. Van olyan nézet, amely szerint az a vagyontárgy, amelyre vonatkozóan a per folyik, a fél vagyonaként nem vehető figyelembe csak akkor, ha abból a fél által előadott jövedelmi és vagyoni viszonyoknál kedvezőbb viszonyokra lehet következtetni. Ekkor a bíróság értékelheti a per tárgyát is, mert abból következtetni lehet a fél jövedelmi és vagyoni viszonyaira. A Kúria helybenhagyta azt a másodfokú döntést, amely a per tárgyára való tekintettel megvonta költségkedvezményt attól a féltől, aki azért perelte barátait, mert nem adták vissza a nekik nyújtott 30.000.000,-Ft-ot kölcsönt[35]. A bíróság vizsgálja a kérelem és a rendelkezésre álló adatok közötti ellentmondásokat is. Például elutasító döntést hoz a bíróság[36], ha a fél nagy összegű fizetést teljesített, de annak forrását nem jelölte meg, vagy a bíróság szerint nem kapott volna a perben megjelölt összegű hiteleket, ha azok fedezete nem állt volna rendelkezésére[37].
A másik megközelítés szerint ugyanakkor, ha a fél azért vagyontalan a kérelem benyújtásakor, mert a tőle elvett vagyont perli éppen vissza, a költségmentesség járhat neki, hiszen a kérelem benyújtásakor éppen a per tárgya miatt van kiszolgáltatott anyagi helyzetben. E logika alapján egy per alatt álló, nem a fél lakhatását szolgáló ingatlan sem vehető figyelembe a fél szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon felüli vagyonaként. E szempontrendszer szerint a fél terhére csak olyan vagyontárgy értékelhető, amelyekkel szabadon rendelkezhet, amely alkalmas lehet arra, hogy a peres eljárás költségeinek fedezetéül szolgáljon[38]. E logika alapján a kére-
- 135/136 -
lem benyújtásakor hiába van valamilyen vagyontárgy a fél tulajdonában, ha annak birtokából kiesett, jogosult lehet a költségkedvezményre.
2014. évig a létminimum összegére vonatkozó adatokat a Központi Statisztikai Hivatali (KSH) közzétette. A létminimum a KSH fogalmi rendszerében olyan értékösszeg volt, amely biztosította a folyamatos életvitellel kapcsolatos igen szerény - konvencionálisan alapvetőnek minősülő - szükségletek kielégítését.[39] Az élelmiszereket a normatívához hasonló értékben fogyasztó háztartások fogyasztási adataiból kiinduló létminimum egy fogyasztási egységre számított átlagos értéke például 2014-ben havonta 87.351,-Ft volt[40]. Érdemes kiemelni, hogy az alanyi jogosultságot biztosító 2025. évi ellátások összegszerűségben mind alatta vannak a 2014. (!) évi létminimum adatoknak.
A Miskolci Törvényszék területén a bíróságok jellemzően teljes személyes költségmentességet adtak 2014.év elött annak a félnek, akinek jövedelme a létminimumot nem haladta meg.
A létminimum összeg alkalmazásának mindig is voltak ellenzői.
Állításuk szerint e küszöbérték olyan összeg volt a KSH meghatározása szerint, amely biztosította a magánemberek számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény, de a társadalom adott fejlettségi szintjén konvencionálisan megfelelőnek minősülő szükségletek kielégítését. Az így kimutatott létminimum érték tehát nem szegénységi küszöb volt, hanem egy koncenvionálisan elfogadott szerény, de nem szegény általános érték[41].
Fenti vita azonban megoldódott: Magyarországon hivatalos KSH adatok a létminimummal[42] kapcsolatosan 2014 óta nem állnak rendelkezésre. A létminimumra tehát manapság a bíróságok már nem tudnak hivatkozni.
Jelenleg ezért két fordulat visszatérő a bírósági döntésekben: az egyik a bírósághoz fordulás jogára, a másik a perköltség megtérülésének eredménytelenségére utal.
Az első indoklás szerint a bíróságnak esetenként kell állást foglalnia arról, hogy a személyes költségmentesség megtagadása együtt jár-e azzal, hogy a fél a perköltséget fedezni nem tudja, lehetetlenné teszi-e a bírósághoz fordulását, jogai perbeli érvényesítését. Ha ellehetetlenítené, hogy pert indítson a fél, úgy a költségmentességet számára engedélyezni kell. Megjegyzem, hogy ennél a szemléletnél nem is értelmezhető az a kérdés, hogy a félnek felróható-e a kialakult jövedelmi, vagyoni helyzet.
A másik szemlélet azonban arra összpontosít, hogy a perköltségre való kötelezésnek van-e értelme, meg tudja-e fizetni a perköltséget az arra kötelezett fél. Ez a szemlélet indokolttá tehetné azt, hogy a felróhatóságra utaljon a bíróság, ugyanakkor mivel a felróhatóság nem jelenik meg a jogszabály szövegében, ezért az arra való utalást továbbra is indokolatlannak tartom.
- 136/137 -
A Fővárosi Ítélőtábla döntésében[43] helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely az alperes költségmentességi kérelmét elutasította, és állást foglalt abban a kérdésben, hogy hogyan kell értékelni az iratok ellentmondásosságát, a személyi hitelt, az üzletrészeket, a rokoni támogatást és a NAV igazolását.
Az alperes az elsőfokú ítélet elleni fellebbezés benyújtásával egyidejűleg teljes személyes költségmentesség engedélyezése iránt terjesztett elő kérelmet.
Az elsőfokú bíróság az alperes költségmentesség engedélyezése iránti kérelmét elutasította.
Megállapította, hogy az alperes élettársával és egy kiskorú gyermekével él együtt az élettársa tulajdonát képező ingatlanban. Az alperes munkáltatótól kapott jövedelemmel nem rendelkezik, nagykorú gyermeke azonban havonta 300.000,-Ft összegű anyagi támogatásban részesíti. Az alperes élettársa, mint egyéni vállalkozó nyilatkozata szerint havi 14.500,-Ft összegű nettó jövedelemmel rendelkezik, és 12.200,-Ft családi pótlékban részesül. Az alperes tulajdonában áll a perbeli ingatlan, melynek értékét az alperes 51.000.000,-Ft-ban jelölte meg. Az alperes és élettársa 5050% részesedéssel rendelkezik az O. Kft.-ben, továbbá 10% üzletrésszel az O. C. Kft.-ben; a társaságoknak nem volt nyeresége a 2021. évben. Megállapította, hogy az alperes nem nyilatkozott arról, hogy a korábban felvett személyi hitel összegéből mennyi áll még a rendelkezésére, és azt nem igazolta. Rögzítette az alperes fizetési számlájának nyitó és záró egyenlegeit, az egyes jóváírásokat és terheléseket. A számla adatai alapján arra következtetett, hogy az alperes számláján az előadott és igazolt jövedelem többszörösének megfelelő összeg lett havonta jóváírva. Bár az alperes élettársának átlagjövedelme a nyilatkozat szerint 14.500,-Ft, az alperes a fizetési számlájáról minden hónapban 425.000,-Ft-ot utal az élettársának munkabér megjelöléssel. Mindezek alapján arra következtetett, hogy az alperes nem tárta fel teljeskörűen a jövedelmi viszonyait. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy az alperes létfenntartása nem veszélyeztetett.
A végzés ellen az alperes fellebbezést terjesztett elő, amelyben a végzés megváltoztatását, és a részére költségmentesség engedélyezését kérte. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság elmulasztotta az alperes tényállításainak, a bizonyítékoknak és az egyéb peradatoknak az összevetését, ezért tévesen következtetett arra, hogy az alperes esetében nem állnak fenn a költségmentesség engedélyezésének feltételei. Álláspontja szerint nincs jelentősége, hogy a felvett személyi hitelből milyen összeg áll még a rendelkezésére, mivel azt visszafizetési kötelezettség terheli. Érvelése szerint az adóhatóság igazolása alapján egyértelmű, hogy nem
- 137/138 -
rendelkezik és nem is rendelkezett jövedelemmel, így az elsőfokú bíróság helytelenül állapította meg, hogy a rendelkezésére álló jövedelem sokszorosan meghaladja az öregségi nyugdíjminimum legkisebb összegét. Ha ez így lenne, akkor is akadályozná őt a jogérvényesítésben a fizetendő illeték jelentős mértéke. Előadta azt is, hogy a létfenntartását veszélyeztetné az illeték és a perköltségek megfizetése, és hangsúlyozta, hogy sem vagyonnal, sem jövedelemmel nem rendelkezik, így teljes költségmentesség illeti meg.
A Fővárosi Ítélőtábla szerint az alperes által felvett, ingatlanfedezettel biztosított 25.000.000,-Ft személyi kölcsönből meglévő pénzösszeg nem minősül a személyes költségmentesség elbírálásakor figyelembe vehető vagyon köréből kivont vagyonnak. A kölcsönszerződést a bank a rendelkezésre álló adatok szerint nem mondta fel, így egyösszegű visszafizetési kötelezettség nem terhelte az alperest a költségmentesség iránti kérelem elbírálásakor. Minden olyan vagyonelemet figyelembe lehet venni, amit a fél képes lehet felhasználni annak érdekében, hogy a perben felmerülő és őt terhelő költségeket fedezze. Az alperes ennélfogva megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy ennek az összegnek a visszafizetési kötelezettségére tekintettel nem volt jelentősége.
Az ítélőtábla utalt arra, hogy vagyonnak minősül az üzletrész, így az alperes nyilatkozatában megjelölt gazdasági társaságokban fennálló részesedései is, melyeknek becsült forgalmi értékét az alperes nem határozta meg. A fellebbezésben foglaltakkal szemben a nyilatkozatok és az igazolások alapján ennélfogva nem lehetett megállapítani, hogy az alperesnek nincs vagyona.
A bíróság figyelembe veheti a kérelem elbírálásánál az igazolások és a nyilatkozatok, okiratok, számlakivonatok hiányosságait, azok tartalma közötti ellentmondásokat.
Az adóhatóság továbbá csak az alperes személyijövedelemadó-fizetési kötelezettségének hiányáról adott ki igazolást. Az elsőfokú bíróság okszerűen értékelte az ellentmondást a számlakivonaton szereplő munkabérutalás és az alperes élettársának jövedelmére vonatkozó nyilatkozata között. A jövedelem számításánál továbbá az egy háztartásban élő élettárs jövedelmét is figyelembe kell venni. Az élettársnak kifizetett havi 425.000,-Ft munkabér számításba vételével az egy főre jutó jövedelem jelentősen meghaladta az öregségi teljes nyugdíj mindenkori legkisebb összegét.
Nem közömbös a felvett kölcsönből meglévő pénzösszeg és a nagykorú gyermek által nyújtott rendszeres támogatás nagysága sem. Az a körülmény, hogy az alperes és az élettársa vállalkozásai veszteségesek, továbbá, hogy az alperes a megélhetését átmenetileg nagykorú gyermeke havi támogatásából és a felvett, nagy összegű kölcsönből biztosítja, önmagában nem elegendő a létfenntartás veszélyeztetettségének megállapításához.
Az ítélőtábla tekintettel volt az ügy tárgyára is: e körben utalt arra, hogy a felperes a keresetében adásvételi szerződés létrehozását kérte a per tárgyát képező, nem az alperes lakóhelyeként megjelölt ingatlanra, a marasztaló íté-
- 138/139 -
let szerint a fennmaradó 51.000.000,-Ft vételárat az alperes részére egy összegben, készpénzben köteles a felperes megfizetni.
Fenti ítélet tehát egyaránt hivatkozott a kérelem bizonyítottságának feltételeire, és a költségmentesség tekintetében a per tárgyára. Továbbá rögzítette, hogy egy személyi hitel - függetlenül a visszafizetési kötelezettségre - és az üzletrész figyelembe vehető vagyontárgynak minősül, úgyszintén a rokoni kölcsön. Továbbá hiába van olyan igazolása a félnek, hogy nincs személyi jövedelemadóköteles jövedelme, ha folyószámlaadataiból más következik.
A Fővárosi Ítélőtábla ugyanakkor a személyes költségmentességet engedélyezte a nettó jövedelem tekintetébenccc az alábbi ügyben[44].
Az elsőfokú bíróság a fellebbezett végzésével a felperesek személyes költségmentesség engedélyezése iránti kérelmét elutasította, és a részükre csak teljes költségfeljegyzési jogot engedélyezett. Végzésének indoklása szerint a felperesek jövedelmi és vagyoni körülményei alapján a személyes költségmentesség engedélyezésének egyik kötelező esete sem áll fenn, és a felperesek nem adtak elő a létfenntartásuk veszélyeztetettségére utaló körülményt sem.
A végzés ellen annak megváltoztatása és teljes személyes költségmentesség engedélyezése iránt a felperesek terjesztettek elő fellebbezést. Kiemelték, hogy az I. rendű felperes havi jövedelme 48.250,-Ft, a II. rendű felperesé 30.255,-Ft, a tulajdonukban lévő egyetlen ingatlant pedig nagy összegű tartozás terheli, amely tények alapján a létfenntartásuk veszélyeztetettsége megállapítható. Emellett az eljárási költségek is magasak a jövedelmükhöz képest.
A Fővárosi Ítélőtábla szerint a felperesek fellebbezése megalapozott volt.
Kiemelte, hogy a jogalkotó a személyes költségmentességet azon személyek számára kívánta elérhetővé tenni, akik még bírósági végrehajtás keretében sem képesek a peres illeték és költségek megfizetésére.
A csatolt bankszámlakivonatok szerint a II. rendű felperes jövedelmét több végrehajtási eljárás keretében is levonások terhelik, a felperesek ezt követően megmaradó egy főre jutó jövedelme pedig alig haladja meg azt a törvényi szintet, amely alatt a létfenntartás veszélyeztetettsége mellett törvényi vélelem szól, a létminimum szintjét pedig nem éri el. Mindezen körülményeket figyelembe véve megállapítható a felperesek létfenntartásának veszélyeztetettsége. Rámutatott az ítélőtábla arra is, hogy a felpereseket az érvényesíteni kívánt igényhez kapcsolódó pertárgyérték alapján a maximális, 1.500.000,-Ft kereseti illeték megfizetése terhelné esetleges pervesztesség esetén, amelynek megfizetésére a jövedelmi és vagyoni viszonyaik alapján képtelenek. Mindezek alapján a felperesek azoknak a személyeknek a körébe tartoznak, akik számára a jogalkotó a személyes költségmentesség kedvezményét elérhetővé kívánta tenni.
A döntésében tehát a másodfokú bíróság nem vizsgálta a felróhatóságot -
- 139/140 -
vagyis, hogy milyen jogcímen, milyen okból történnek levonások a felperesek jövedelméből - egyszerűen a csökkentett összeget vette figyelembe.
A megtakarítások elvonásával kapcsolatosan döntött a Fővárosi Ítélőtábla úgy[45], hogy a meglévő megtakarítások perköltség előlegezése céljából történő felhasználása nem tekinthető a fél jövedelmi és vagyoni viszonyaival arányban nem álló tehernek.
Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott végzésével az I. rendű alperes teljes költségmentesség és teljes vagy részleges költségfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelmét elutasította. Végzésének indokolásában rögzítette: a felperes által indított házastársi közös vagyon megosztása iránti perben viszontkeresetet előterjesztő I. rendű alperes havi nettó jövedelme 1.113.014 forint, lakossági bankszámlájának egyenlege 5.683.955 forint és 1.084.356 forint, megtakarítási számlájának egyenlege 4.195.269 forint és 487 forint között ingadozott. Tulajdonát képezi egy gépjármű 2.400.000 forint, egy második gépkocsi 2.200.000 forint és egy harmadik gépkocsi 6.600.000 forint értékben. A lakhatását szolgáló és a per tárgyát képező 90.100.000 forint forgalmi értékű ingatlan ½ részének a tulajdonosa. Az I. rendű alperes viszontkeresetének pertárgyértéke 105.953.321 forint. A fizetendő illeték összege 1.500.000,-Ft volt.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen bejelentett fellebbezésében az I. rendű alperes kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság helytelenül értékelte a jövedelmi és vagyoni viszonyaira vonatkozó adatokat, és tévesen állapította meg a viszontkereseti illeték összegét is. Előadta: bevételeinek ¾ részét rendszeres havi kiadásokra költi, egyetlen ingatlanvagyona a per tárgyát képező ingatlan. Kérelmének elutasítása azzal a következménnyel járna, hogy a megtakarítása lenullázódna. A viszontkereset előterjesztésére azért volt szükség, hogy a vagyonleltárból kimaradt elemeket be tudja állítani abba. Az illeték és az esetleges szakértői költség várható összegének előzetes megfizetése vagyoni viszonyaival arányban nem álló megterhelést jelentene.
A másodfokú bíróság szerint az I. rendű alperes fellebbezése megalapozatlan volt. Az I. rendű alperes saját - a becsatolt okiratokkal igazolt -nyilatkozata szerint jelentős összegű megtakarítással, összességében tízmilliós értéket képviselő gépjárműparkkal rendelkezik, rendszeres havi jövedelme lényegesen meghaladja a létfenntartáshoz szükséges mértéket. Mindezekre figyelemmel a viszontkereseti illeték vagy az esetleges szakértői költség megfizetése nem jelenthet számára aránytalan megterhelést. Ezt megerősíti az a fellebbezési nyilatkozata, miszerint a kérelem elutasításának az lenne a következménye, hogy lenullázódnának a megtakarításai. A megtakarítások perköltség előlegezése céljából történő felhasználása nem tekinthető a fél jövedelmi és vagyoni viszonyaival arányban nem álló megterhelésnek.
- 140/141 -
A tanulmány elején már kifejtettem, hogy habár a bírósághoz fordulás jogát mindenki számára biztosítani kell, az Alkotmánybíróság szerint ebbe nem tartozik bele az, hogy a költségmentesség jogszabályi feltételeinek a meghatározásakor az állam nem alkalmazhat általa meghatározott korlátokat.
Ugyanakkor a jelenlegi rendszerben az, hogy az állam az alanyi jogosultság meghatározásánál szereplő - évek óta változatlan összegű, az inflációhoz nem igazított - jövedelmi és ellátási összegekhez köti a jogosultságot, voltaképpen ezt az alanyai kört rendkívül leszűkíti.
Ezt ugyan kompenzálhatná a bíróság mérlegeléssel, de nincs definiálva sem a létfenntartás fogalma, sem az, hogy mi veszélyezteti a létfenntartást. A bírósági gyakorlat tehát szubjektív, nem kiszámítható, mely alapján a per megindításakor a fél nem tudhatja, hogy milyen költséggel jár számára majd összességében a per.
Ez álláspontom szerint tartalmilag érinti, adott esetben ellehetetleníti, kiüresíti a bírósághoz fordulás alapjogát. Ahhoz, hogy a bírósághoz fordulás joga tartalmilag megvalósuljon, a jogi szabályozás megváltoztatására, az alanyi jogosultságban foglalt jövedelemhatárok újragondolására lenne szükség. ■
JEGYZETEK
[1] Jenei Szabó Andrea: Költségmentesség és költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásokban 2018-tól, Jogi Fórum és publikáció, www.jogiforum.hu lekérdezés: 2025. 08.04.
[2] 539/B/1997. AB határozat, 64/1991. (XII.17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 302.
[3] 1074/B/1994. AB határozat, ABH 1994, 452, 453.
[4] 1074/B/1994. AB határozat, ABH 1991, 508, 510.
[5] A költségkedvezményekkel kapcsolatos bírói gyakorlatot vizsgáló joggyakorlatelemző csoport összefoglaló jelentése, https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/joggyakorlat_elemzes_vegleges.pdf 15. o. lekérdezés: 2025.07.30.
[7] A fizetendő illeték egy fix összeg plusz az adott illetéksáv alsó értékhatárát meghaladó összeg meghatározott százaléka.
[8] Az Itv. 42. § (1) bekezdése szerint a 39-41. §-ban meghatározott illetékalap után - ha e törvény másként nem rendelkezik - az illeték mértéke:
a) peres eljárásban
aa) 300.000 forintig 18.000 forint;
ab) 300.001-3.000.000 forintig 18.000 forint és a 300.000 forint feletti rész 4,5%-a;
ac) 3.000.001-10.000.000 forintig 139.500 forint és a 3.000.000 forint feletti rész 5%-a;
ad) 10.000.001-30.000.000 forintig 489.500 forint és a 10.000.000 forint feletti rész 7%-a;
ae) 30.000.001-50.000.000 forintig 1.889.500 forint és a 30.000.000 forint feletti rész 4,5%-a;
af) 50.000.001-100.000.000 forintig 2.789.500 forint és az 50.000.000 forint feletti rész 2,5%-a;
ag) 100.000.001-250.000.000 forintig 4.039.500 forint és a 100.000.000 forint feletti rész 2%-a;
ah) 250.000.001-500.000.000 forintig 7.039.500 forint és a 250.000.000 forint feletti rész 0,5%-a;
ai) 500.000.001 forint felett 8.289.500 forint és az 500.000.000 forint feletti rész 0,5%-a;
b) bírósági meghagyás elleni ellentmondás esetén 3%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 750 000 forint;
c) egyezségi kísérletre idézés iránti kérelem esetén 1%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 15 000 forint;
d) a végrehajtási eljárásban 1%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 350 000 forint;
e) a határozat jogerőre emelkedése után a részletekben való teljesítés vagy ennek módosítása, vagy részletfizetés engedélyezése iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 15 000 forint;
f) a kiszabott pénzbírság megfizetésére halasztás vagy részletfizetés engedélyezése iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 18 000 forint;
g) egyéb nemperes eljárásokban - a közigazgatási nemperes eljárás kivételével - az eljárás tárgya értékének 3%-a, de legalább 5000 forint, legfeljebb 250 000 forint.
[9] Aszódi László In: Wopera Zsuzsa (szerk.): Nagykommentár a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényhez, 2024. szeptember 1. időállapotú 2025. évi Jogtár-formátumú kiadás ISBN 978-963-594-436-1
- 141/142 -
[11] Nem vonatkozik a költségmentesség az ügygondnoki díjra, a szükségtelen perbeli cselekmény meg nem fizetett illetékének és állam által előlegezett költségének a megfizetése alól, a végrehajtási eljárás során meg nem fizetett illeték és az előlegezésre kötelezett szerv által előlegezett költség megfizetése alól. Pp. 95. § (1), (4)-(6) bekezdése
[12] Pp. 95. § (2)-(3) bekezdése
[13] Kmtv. 5. § (1)
[15] Korábban, 2022. december 31. napig öregségi nyugdíj legkisebb összege
[16] https://www.ksh.hu/stadat_files/ara/hu/ara0004.html lekérdezés: 2025. 07.30.
[17] A költségkedvezményekkel kapcsolatos bírói gyakorlatot vizsgáló joggyakorlatelemző csoport összefoglaló jelentése, https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/joggyakorlat_elemzes_vegleges.pdf 17. o. lekérdezés: 2025.07.30.
[18] Pécsi Törvényszék P.20.164/2014., Nyíregyházi Törvényszék Gpkf.15-14-050050/4.
[19] Fővárosi Ítélőtábla a 6.Pkf.25.819/2022/2. (BDT2023.4628.)
[21] Ktv. 9. §
[23] https://kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok/budapest/megye/aktiv-koruak-ellatasa lekérdezés: 2025. 07.30.
[24] Gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 19. § (2) bekezdése
[25] Pp.525. §, a munkavállalói költségkedvezmény megállapításáról és érvényesítésének szabályairól szóló 73/2009. (XII. 22.) IRM rendelet
[27] Győri Járásbíróság 22.195/2013., Győri Törvényszék 20.414/2013.
[28] A költségkedvezményekkel kapcsolatos bírói gyakorlatot vizsgáló joggyakorlatelemző csoport összefoglaló jelentése, https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/joggyakorlat_elemzes_vegleges.pdf 2. o. lekérdezés: 2025.07.30.; Szegedi Törvényszék 7.P.21.985/2012/69., Győri Ítélőtábla Pkf.V.25.052/2015/2.
[29] 6.Pkf.25.104/2020/2. számú döntésében (BDT2020. 4214.)
[30] A költségkedvezményekkel kapcsolatos bírói gyakorlatot vizsgáló joggyakorlatelemző csoport összefoglaló jelentése, https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/joggyakorlat_elemzes_vegleges.pdf 23. o. lekérdezés: 2025.07.30.
[31] 2.Pkf.21.338/2013/3.
[32] 1.P.20.495/2013/11.
[33] A költségkedvezményekkel kapcsolatos bírói gyakorlatot vizsgáló joggyakorlatelemző csoport összefoglaló jelentése, https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/joggyakorlat_elemzes_vegleges.pdf 2. o. lekérdezés: 2025.07.30.
[34] A költségkedvezményekkel kapcsolatos bírói gyakorlatot vizsgáló joggyakorlatelemző csoport összefoglaló jelentése, https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/joggyakorlat_elemzes_vegleges.pdf 21. o. lekérdezés: 2025.07.30.
[35] Pf.VI.24.956/2012.
[36] Szegedi Ítélőtábla Pkf.I.20.874/2014/2., Kaposvári Törvényszék 12.P.21.232/2013/8.
[37] A költségkedvezményekkel kapcsolatos bírói gyakorlatot vizsgáló joggyakorlatelemző csoport összefoglaló jelentése, https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/joggyakorlat_elemzes_vegleges.pdf 18. o. lekérdezés: 2025.07.30.
[38] Ilyen tartalmú döntést hozott pl a Pécsi Ítélőtábla Pkf.VI.20.214/2014/3. szám alatt, illetve a Debreceni Ítélőtábla a 20.728/2013/2. számú határozatában. A per tárgyát értékelte a Fővárosi Ítélőtábla a később ismertetett, 6.Pkf.25.819/2022/2. (BDT2023.4628.) számú döntésében is.
[39] Központi Statisztikai Hivatal Létminimum, 2002 Budapest, 2003 5. o., https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/letmin/letmin02.pdf lekérdezés: 2025. 08.01.
[40] Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai tükör 2015/46. 2. o. https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/letmin/letmin14.pdf lekérdezés: 2025. 08.06.
[41] http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/letmin/letmin13.pdf lekérdezés: 2025. 07.30.
[42] Élelmiszereket a normatívához hasonló értékben fogyasztó háztartások fogyasztási adataiból kiinduló összeg.
[43] 6.Pkf.25.819/2022/2., BDT2023.4628.
[44] 6.Pkf.25.104/2020/2., BDT2020. 4214.
[45] 7.Pkf.25.996/2024/3.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró, Pécsi Törvényszék doktorandusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék.
Visszaugrás
