"A kelet-timori tapasztalatok azt mutatják, hogy feszült helyzetben, kiélezett körülmények között nem elég, ha csupán az ENSZ, illetve egyéb intézmények megfigyelői vannak a helyszínen, hanem szükség lehet a békés körülményeket biztosító nemzetközi fegyveres erőkre is."
A huszadik század története - a végéről visszatekintve ez még inkább jól látható - nem érthető az önrendelkezési jog és az azért folytatott küzdelem figyelembevétele nélkül. Az első világháborút követően az orosz, azt osztrák-magyar és a török birodalom, a második világháború után a brit, a francia és a többi gyarmatbirodalom, a hidegháború lezárulása következtében a szovjet birodalom bomlott fel ennek a politikai doktrínának, illetve nemzetközi jogi alapelvnek a jegyében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az önrendelkezés a nagy birodalmi formációk megszűnésével lekerült volna a napirendről, hiszen legalább azokban az esetekben, amelyekben a nemzetközi közösség egyértelműen kifejezte, hogy elismeri annak gyakorlását (a palesztin kérdés, Kelet-Timor, Nyugat-Szahara), a megoldás alapjául szolgál.
A nyugat-szaharai kérdés lényege nemzetközi jogi szempontból az, hogy a gyarmatok önálló állammá alakulásának folyamata nem volt minden esetben a függő státusz megszűnésének kizárólagos formája. Az is elfogadott megoldás volt, legalábbis a kis területek esetében, amelyeken kevés számú lakos élt, hogy ezek az úgynevezett gyarmati enklávék a mellettük elterülő államok részévé váltak, anélkül, hogy sorsukról népszavazást rendeztek volna. Az ENSZ közgyűlése azonban túl nagynak találta Nyugat-Szaharát, az egykori spanyol gyarmatot ahhoz, hogy ilyen módon rendeződjék a sorsa, azaz nem fogadta el, hogy a szomszédos Marokkó és Mauritánia megosztozzon fölötte, és területét magához csatolja. Nyilvánvalóan ebben az is szerepet játszott, hogy létrejött a POLISARIO Front, amely harcot indított a terület önállóságáért.
Nyugat-Szahara ügye egyébként tanácsadó véleménykérés formájában az ENSZ Nemzetközi Bírósága előtt is szerepelt. A kérelmet az ENSZ közgyűlése terjesztette elő, hogy a Nemzetközi Bíróság tisztázza, Nyugat-Szahara esetében alkalmazható-e az önrendelkezés alapelve. A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményében, követve a Namíbia ügyében kialakított álláspontját, arra a következtetésre jutott, hogy az ENSZ közgyűlés gyarmati nyilatkozata, illetve az államok közötti baráti kapcsolatokat irányító alapelvek tartalmát feltáró 1514. számú közgyűlési nyilatkozat alapján az önrendelkezés alapelvének alkalmazását nem zárják ki a tizenkilencedik század nyolcvanas éveiben, azaz a spanyol gyarmatosítást közvetlenül megelőző időszakban Nyugat-Szahara, illetve Marokkó és Mauritánia között fennálló kapcsolatok.
Az ENSZ állásfoglalása oda vezetett, hogy Mauritánia és Marokkó megváltoztatta jogi álláspontját, a továbbiakban már nem gyarmati enklávéként hivatkozott Nyugat-Szaharára, hanem elismerte, hogy az ott élőknek joga van az önrendelkezésre, de egyúttal azt is állította, hogy a nyugat-szaharai nép egyetértett a területnek a két államhoz történt csatolásával. Így a továbbiakban a vita az ENSZ közgyűlésében már nem az önrendelkezési jog meglétéről, illetve alanyáról folyt, hanem arról, hogy azt mennyiben tartották tiszteletben, illetve sértették meg.
Az eredetileg 1992-re tervezett népszavazást Nyugat-Szahara jövőjéről mind a mai napig nem tartották meg. Ennek legfőbb oka a POLISARIO és a marokkói hatóságok között fennálló vita a szavazásra jogosult személyek listájának összeállításáról.
Az önrendelkezési jog megvalósulásaként alkalmazott népszavazás kétségtelenül a nemzetközi jog demokratikus intézménye, hiszen lehetőséget biztosít arra, hogy a vitatott területen élő személyek maguk döntsenek a saját sorsukról. A népszavazás azonban csak akkor töltheti be ezt a feladatát, ha valóban demokratikus körülmények, illetve az azt garantáló nemzetközi ellenőrzés mellett kerül rá sor. A kelet-timori tapasztalatok azt mutatják, hogy feszült helyzetben, kiélezett körülmények között nem elég, ha csupán az ENSZ, illetve egyéb intézmények megfigyelői vannak a helyszínen, hanem szükség lehet a békés körülményeket biztosító nemzetközi fegyveres erőkre is. A kelet-timori esetből tanulva, preventív jelleggel szükségesnek látszik békefenntartó erők telepítése Nyugat-Szaharába, az erőszakos események megelőzése céljából.
Ha jövőre sikerül a népszavazás megtartása, újabb helyi konfliktus zárulhat le a nemzetközi jog szabályainak megfelelően, és ez jelentős hozzájárulás lehet a joguralom további erősödéséhez az államközi viszonyokban. ■
Visszaugrás