A XXI. század talán soha nem látott mértékben ad teret a mobilitásnak, valamint a globalizációs folyamatoknak. Mindennek, valamint a modern társadalmat egyébként is jellemző individualizációs folyamatoknak[1] hatására azok az eltérő szokás és hiedelemvilággal rendelkező kultúrák, melyek a digitalizáció, az Internet vagy épp a gyors helyváltoztatást biztosító technikák hiányában nem, vagy csak nagyon lassan találkoztak, napjainkban rövid idő alatt széles felületem érintkeznek, illetve ütköznek egymással. Mindez a kulturális eltérésből eredő konfliktushelyzetek sokaságát generálja és erőteljesebb nyitottságra, a saját kultúrától eltérő szokások, viselkedések, hiedelmek irányába való nagyobb rugalmasságra és az összeütközések megelőzését illetőleg kezelését biztosító technikák és módszerek előtérbe kerülésére ösztönzi a döntéshozókat, illetve az egyéneket. Meggyőződésünk, hogy a kultúrák eltérésén alapuló konfliktushelyzetek területén az olyan technikáknak, mint a facilitáció vagy a mediáció a kör, illetve konferencia modellek kiemelkedő szerep juthat.
A kultúra fogalma a szakirodalomban számos megközelítésben van jelen. Maga a kifejezés a latin eredetű megmunkálni, művelni szóból ered, melyet kezdetben mezőgazdasági tevékenység körében használtak és csak később töltődött fel azzal az áttételes jelentéssel, mely az emberek kiművelésére, tudásuk, készségeik,
- 85/86 -
képességeik vagy jellemük fejlesztésére vonatkozó tevékenységet fedi le. Ebből adódóan a kifejezés tartalma évszázadok óta ismert, azonban konkrét jelentése nagymértékben függ nemcsak az adott történelmi és földrajzi környezettől, hanem attól is, hogy milyen aspektusból történik ennek megközelítése. Így például a kultúra jelentheti egy adott környezeten belül meghatározott személyi kör közös tudati állapotát, míg más felfogás szerint nem az egyének környezetét fejezi ki, hanem sokkal inkább azok tipikus és jellemző magatartásmintázatát, életmódját. Ha a legtágabb értelemben próbáljuk megragadni a fogalmat, akkor különbséget tudunk tenni, anyagi és jelképi kultúra között. Míg az előbbi az adott közösség tevékenységével összefüggésben keletkező olyan anyagi javakat és létezőket öleli föl, mint például a műemlékek, bútorok, vagy épületek, addig az utóbbi döntően az ún. jelképi természetű létezőket foglalja magába. Ez olyan egyéni tudatok összessége, amelyek az adott közösség valamennyi személyi vonatkozásában tudatuk elemeit képezik, ebből következően az érintettek úgy vélik, ez a közösség többi tagja vonatkozásában is fennáll és ezen alapulva egy közös szimbólumrendszer kapcsolódik hozzá, mely a személyek közötti interakció érthetőségét és egyértelműségét garantálja.[2]
A kultúra fontos összetevői közé tartoznak tehát a szimbólumok mellett, a közös kulturális értékek, szabályok, hiedelmek vagy ismeretek, beleértve a hétköznapi és a tudományos ismereteket is. Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy a kultúra fogalmát nagymértékben befolyásolja az a tény is, hogy mely tudományterület oldaláról és azon belül is mely szemléletmód mentén kívánjuk megközelíteni. Jó példa erre a szociológiai megközelítés, mely keretében normativista-kreativista, strukturalista szemléletmód ugyanúgy megjelenhet, mint kreativista vagy racionalista. Ezek tartalmukat tekintve markáns eltéréseket jelentenek. Mint például a normativista felfogás szerint egy társadalmon belül az egyén valamennyi cselekvősége a társadalom tagjai által közösen életre hívott és elfogadott értékekhez, szabályokhoz és szerepekhez kapcsolódik. Ebből az következik, hogy a társadalmi jelenségeket valójában áttételesen maga a társadalom közös kultúrája határozza meg befolyásolva annak kereteit, irányait, súlypontjait. Ezzel szemben a strukturalista szemléletmód szerint a kultúra elsősorban úgy befolyásolja a társadalmi jelenségeket, hogy az adott társadalom viszonyait, illetve struktúra meghatározó hatását közvetíti. Lényeges megközelítésbeli különbséget jelent ezekkel szemben például a kreativista szemléletmód kultúra felfogása, mely sokkal nagyobb szerepet szán a cselekvések és kölcsönhatások súlyának és mely szerint nincs egy eleve létező kultúra, az mindig egy konkrét szituációban alakul ki és csak erre érvényes.
A szociológiain kívül a kultúra antropológiai, pszichológiai és kommunikációs oldalról is megközelíthető. Ennek megfelelően a fogalom tartalma változik. Attól függően is eltérő kultúra fogalommal találkozhatunk, hogy az elsősorban a közösség szintjén és a meghatározni kívánt jelenség oldaláról közelíti-e meg a terminológiai kérdést vagy elsősorban az annak hatása alatt álló és azt részben alakító konkrét személyre fókuszál. Előbbi értelmében "a kultúra az emberiség által
- 86/87 -
létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége, a művelődésnek valamely területe, illetve valamely népnél valamely korszakban való megnyilvánulása".[3] Utóbbi megközelítés szerint "a kultúra mindazon ismeretek, értékek, reflexek, viselkedési modellek és sémák, szokások és hiedelmek összesség, melyeket az egyén az őt felnevelő közegben a szocializáció során részint megfigyelhet, részint észrevétlen módon elsajátít".[4] Hidasi Judit megközelítése szerint a kultúra "egy adott közösség által birtokolt, használt, alakított és közvetített szellemi és tárgyi világ, amelyet a közösség tagjai azonos módon értelmeznek".[5]
A kultúra jelentőségét szemléletesen fogalmazza meg Hidasi Judit könyvében, amikor azt írja, hogy "valóságérzékelésünket és a valósághoz való viszonyunkat a kultúránk, ezen belül is az adott kultúra nyelve határozza meg, és ennek szűrőjén keresztül értelmezzük és értjük meg a hozzánk érkező információkat."[6]
Az egyes kultúrák találkozási formái és az ebből eredő esetleges összeütközések súlya és jelentősége az emberi társadalmak kialakulásától kezdve különbözőképpen alakult. Huntington híres munkájában[7] e találkozási formákat három nagy csoportba sorolta.
A kezdeti időszakban az egyes civilizációk egymástól jelenőségen elkülönülve, elszigetelődve léteztek. E kultúrák egymásra hatásáról nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben beszélhetünk, hiszen néha időben, de térben minden esetben egymástól elkülönülve léteztek, s az emberiség technikai fejlettségének foka nem tette lehetővé sem az információáramlás, sem pedig a kultúra nagyobb létszámú tagjainak gyors helyváltoztatását. Így, ha sor is került eltérő kultúrák találkozására, az érintett személyi kör létszámából adódóan jelentős traumaként nem jelent meg az adott közösség életében. E folyamtok lassú mederben folytak, ahogy ezt jól példázza, hogy több évszázadra volt szükség ahhoz, hogy egy-egy találmány vagy felfedezés az emberiség szélesebb körében ismertté váljon.
A XVI. századig ugyan már előfordultak erőszakos találkozások az egyes kultúrák között (pl. a keresztény-zsidó kultúra és az iszlám között többek között a keresztes-háborúk formájában), de a jelenség világméretűvé válására az XV-XVI. század után került sor. Az ezt megelőző évektől kezdve egyre jelentősebbé váló hódítások a gyarmatbirodalmak kialakítása a civilizációk közötti összeütközéseket addig soha nem látott mértékűvé és mélységűvé tette. A keresztény-zsidó kultúrkör néhány országa ugyanis a leigázandó kultúrával szemben rendkívül szervezetten és alapvetően erőszakosan lépett fel. Ez döntően meghatározta évszázadokra az egyes kultúrák közötti kapcsolatot és sok esetben a nyugati kultúra teljes
- 87/88 -
térhódításához, az őshonos civilizáció pusztulásához, asszimilációjához vagy erőteljes torzulását eredményezte. A gyarmatbirodalmak felbomlása a kiválási, leválási kísérletek, függetlenedési folyamatok, amelyek többnyire a nemzeti érzelmek erősödésének eredményeként jelentek meg nemcsak a korábbi birodalmi rendszerek felbomlását, hanem egy multicivilizációs nemzetközi színtér kialakulását idézték elő. E téren azonban fontos megemlíteni, hogy az így önálló entitáshoz jutó államok saját kulturális közegükben többnyire magukban hordozzák a korábbi uralkodó kultúra egyes elemeit. A XX.-XXI. század kulturális világképét elsősorban tehát a korábban igen erőteljes túlsúllyal megjelenő "nyugati civilizáció" háttérbe szorulása jellemezte. Ezzel párhuzamosan megfigyelhető az is, hogy az eddig elsősorban ideológiai alapú összetűzések immár számos esetben inkább vallási jellegű konfliktusként jelennek meg.
Természetesen örök kérdés az, hogy ezen folyamatokkal összefüggésben is beszélhetünk-e egyetemes emberi civilizációról, illetve olyan kulturális magról, amely minden eltérés és különbség mellett is valamennyi ember által alkotott kultúrában fellelhető. Az álláspontok ezzel kapcsolatosan megoszlanak, és számos tudós úgy véli, hogy az egyetemes civilizáció eszméje valójában a "nyugati civilizáció" terméke. "A nem Nyugatiak ugyanis nyugatinak látják azt, amit a Nyugatiak egyetemesnek hisznek".[8]
A kultúrák egymásnak feszülése számos konfliktus forrása, tehát mely konfliktusok nem megfelelő kezelése erőszakos válaszokhoz vezethet. Ebből a szempontból a közösség vagy a társadalom szintjén, illetve nemzetközi vonatkozásokban fegyveres összecsapások, háborúk sem ritkán követték ezeket a kulturális alapú összeütközéseket.
A kultúrák eltérő jellege azonban az egyén, illetve a kisebb közösség szintjén, sőt az uralkodó kultúra és a szubkultúrák vonatkozásában is különös jelentőséget kaphat, többek között a kriminológiai szakirodalomban.[9]
A normasértő magatartások kialakulásában a szakemberek egy része épp az egyén, illetve szűkebb környezete és a társadalom eltérő szokásrendjét, norma és értékvilágát nevezte meg felelősként. Az egyik legnagyobb hatásgyakorló elmélet szerint egy-egy jelentős külső hatás eredményeként az adott közösség korábbi állandónak tűnő értékrendje, kulturális "cölöpei", belső szerkezete felbomolhat. Ezen dezorganizálódás hatására olyan új normarendszerek léphetnek életbe, amelyek akár a kriminális viselkedés elfogadását vagy támogatását is magukban hordozzák. A közösségi tudat elvesztése, a szervezeti széthullás következtében felaprózódó személyi kör kis csoportjai számos ponton ütköznek egymással, melyek akár etnikai, akár státuszbeli vagy éppen generációs törésvonalak mentén kumulálódnak. Hasonlóan kiemelt szerephez jutott az a tétel is, hogy a kulturális
- 88/89 -
hagyományok "legyen szó a kultúra bármely tartalmú fogalmáról" átörökítődnek, azaz a fiatalabb generációk ezen norma és értékrendszert szerepeket, szerepkészleteket, vagy épp attitűdöket fogadják el irányadóként. A kulturális összeütközések más aspektusú formáit emeli ki például a szubkultúra elmélet. Ezen irányzati csoport képviselői többek között arra vezetik vissza a kriminális magatartás elkövetésének okát, hogy a társadalom meghatározó csoportjai számára a mertoni eszköz és célok keretrendszerén belül nem adott azok a legális eszközök, melyekkel az adott társadalom által célként állított eredmények elérhetőek lennének. Így például a társadalomból leszakadók, a hátrányos helyzetűek, egyes etnikai csoporthoz tartozók, vagy épp a bevándorlók sok esetben szembesülnek azzal, hogy e legális eszközök hiányában kudarcra ítéltetnek, és így egy alternatív kultúrát hívnak életre, amely olyan értékeket, célokat és eredményeket állít a középpontba, melyek a saját szűkös eszközrendszerükkel is elérhetők. A problémát alapvetően az adja, hogy ezen elérési módok számos esetben sértik vagy egyenesen szembehelyezkednek mindazzal a norma és értékrenddel, melyet a többségi társadalom kulturális attitűdjét megtestesítő szabályok képviselnek.
E rövid kitekintés is jól mutatja, hogy a kultúrák összeütközése rendkívül komplex és sok aspektusú kérdéskört feltételez. Egyben azonban azt is jelzi, milyen jelentősége van mindazoknak a megoldásoknak és technikáknak "legyen szó az egyén vagy a közösség, különféle etnikai csoportok, egyes nemzetek, egyes vallások, vagy ideológiák konfliktusáról", amelyek e helyzetek megelőzését feloldását, kezelését vagy feloldását célozzák. E tekintetben számos jó gyakorlattal találkozhatunk, mind hazai, mind nemzetközi szinten.
E módszerek és technikák köréből kiemelhető az alternatív konfliktuskezelés és vitarendezés egyik már jól bevált eszköze, a közvetítés. A mediáció ugyanis jellemzői okán nemcsak arra alkalmas, hogy eredménnyel közvetítsen a mégoly komoly ellentéteket tartalmazó, az eszkalálódás útjára lépő konfliktushelyzetekben, de módszertanából adódóan arra is alkalmas, hogy nagyobb létszámú érintetti kör esetén is eredménnyel támogassa a helyzet megoldásában aktív szerepet vállalni kész személyeket. Magyarországon több program is választotta ezt a technikát eszközéül annak, hogy a kulturális különbségekből adódó vitás helyzeteket akár egy-egy település, vagy egyéb lokalitás szintjén segítse feloldani. Hazai vonatkozásokban különösen éles konfliktushelyzetek alakulhatnak ki az etnokulturális alapú különbözőségből adódóan. Ugyanakkor pozitív folyamatként értékelendő, hogy az etekintetben sokszor érzelmi szempontból túlfűtött kisközösségi ellentétek feloldásában is egyre szélesebb körben alkalmazzák már ezt a technikát.
- 89/90 -
6.1. ROMED - Roma interkulturális programról.[10] A számos sikeres programot megvalósító állami és civil szervezetek közül e téren az egyik legnagyobb tapasztalattal és múlttal rendelkező intézmény a Partners Hungary Alapítvány. Hitvallásuk szerint egyik fontos célkitűzésük az interkulturális mediáció elterjesztése, és rendszerszintű bevezetése, a hatékony kormányzati szerepvállalás növelése.[11]
Szakmai álláspontjuk az, hogy az interkulturális mediáció egyfajta "híd szereppel" bír. Az interkulturális mediátorok legfontosabb feladata tehát éppen a roma közösség és a többségi társadalom, valamint annak intézményi, szolgáltatási palettájához való hozzájutás biztosítása a szereplők közötti kommunikáció elősegítésével. A ROMED program tehát épp a konfliktusok kialakítását kívánja megelőzni az által, hogy javítja a rászorultak, elsősorban a roma kisebbséghez tartozó hozzáférési esélyeit a legkülönbözőbb területeken, az oktatástól kezdve az egészségügyön át a munkaerőpiacra kilépést biztosító programokig. Mindez a helyi erőforrásokra alapítottan, az adott közösség sajátosságait figyelembe véve zajlik és épp ebből adódóan alkalmas az integráció támogatására, s ezáltal a lehetséges konfliktushelyzetek minimalizálására. A közszolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése áttételesen az érintettek életminőségének javításához vezet, de ez a módszer az állampolgár és az "állam" közötti kommunikáció javításával, önmagában is preventív hatással bír. Fontos kiemelni, hogy ez a módszer a helyi erőforrásokra alapoz, azonban ezek erősegítésével, felismerésével, az érintett személyek képessé tételével nemcsak aktuálisan, de hosszú távon is meghatározó és pozitív változásokat idézhet elő, mind lokális, mind társadalmi szinten. Továbbá segítséget nyújthat az érintettek hosszú távú együttműködéséhez és a felmerülő feladatok közös megoldásához.
6.2. Nemzetközi modellprogram a kultúraérzékeny konfliktusok feloldására. Az interkulturális alapú konfliktushelyzetek nemcsak hazánk vonatkozásában jelennek meg. Számos olyan európai ország van, mely komoly figyelmet fordít az etnikai alapú - így többek között a roma és nem roma közösség közötti - ellentétekből adódó problémák kezelésére. Mindez azonban nemcsak a módszer választása szempontjából jelentős kérdés, de a résztvevő szakemberek tekintetében is megfelelő kompetenciákat igényel.
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara "a romák és nem romák közötti konfliktusfeloldáshoz szükséges kompetenciák közvetítése"[12] címmel futó projektjében[13] németországi[14], csehországi[15] szervezetek, valamint romániai intézmények[16] támogatásával arra vállalkozott, hogy egy, a nemzetközi színtéren is jól adaptálható tréningkoncepció alapjait dolgozza ki a konfliktusban érintett
- 90/91 -
személyek bevonásával.[17]
Egy, eltérő adottságokkal rendelkező partnerországok számára is hasznosítható megoldás kimunkálása szükségessé tette az érintett intézményeken történő intenzív információáramlást. A tapasztalatcsere szakmai alapját adta, hogy e képviselőkön keresztül az adott országban megvalósított, nagy gyakorlati múltra visszatekintő, kultúra érzékenységet megteremteni hivatott, romákkal kapcsolatos mediációs és alternatív vitarendezési projektek kerülhettek szélesebb közönség számára is elérhetővé. A problémakör sokszínűségét, és így az állami, társadalmi reakciók "interkulturális" jellegét jól szimbolizálta az is, hogy az egyes országok mennyiben eltérő munkamódszerekkel és metódusokkal próbálják kezelni a problémát.
Az etnikai alapú törésvonalak mentén eszkalálódó konfliktushelyzet nemzetközi aspektusainak vizsgálatakor alaptétel annak figyelembe vétele, hogy az érintett etnikai csoportok - bár adott esetben egy közös családba - tartoznak, szociális, gazdasági, kulturális, identitásbeli vagy épp kulturantropológiai jegyeit tekintve mégis milyen sokszínűséget mutatnak. A szinti és a roma lakosság lokális helyzetének feltárása a közös kapcsolódási pontok meghatározását követően feltárásra kellett kerüljenek az adott országban alkalmazott mediációs és konfliktuskezelési technikák, módszerek és megoldások.
A modellprogram során valódi problémákra hatékony és használható megoldásokat kerestek a résztvevők, ezért elengedhetetlen volt empirikus tapasztalatok és információk gyűjtése, gazdag módszertan felhasználásával (kérdőívek, irányított beszélgetés, mélyinterjú stb.) az érintett célcsoportok vonatkozásában. Ez egyben arra is lehetőséget teremtett, hogy a roma közösségek képviselőinek segítségével megismerhessük a roma közösségek tradicionális, sajátos belső konfliktuskezelési technikáit és mindazokat az eljárásokat (pl. RomaniKris[18]), mely a többségi társadalom számára - beleértve az állami intézmények és szakemberek körét is - a közösségek zártságával összefüggésben többnyire ismeretlen marad.
A modell kidolgozásánál figyelembe vételre kerültek azok a tapasztalatok is, amelyeket a cseh partnerek, mint a roma mentor program[19] évek óta tartó sikeres működtetése során összegyűjtöttek, valamint a roma bíróságok eddigi tapasztalatait Romániából.[20]
- 91/92 -
A modellprogram külön figyelemmel fordult mindazon készségek és kompetenciák felé, amelyek megléte, illetve további fejlesztése elősegíti a konfliktusokkal terhelt interkulturális környezetben is a közösségek konfliktuskezelési képességének kialakulását, illetve alkalmazását. Ehhez ugyanúgy hozzátartozik az is, hogy a konfliktusban érintett közösségek és intézmények ismerjék a másik felet és kellő nyitottsággal legyenek képesek megnyilvánulni az irányukba. Minthogy a projekt alapozó szakaszában egyértelművé vált, hogy a roma közösségek konfliktusainak egy markáns része nem a többi állampolgárral, hanem az állami intézményekkel, illetve képviselőikkel alakul ki, ezért a tréning program tervezésekor fontos szerep jutott azoknak a megoldásoknak, amelyekkel a közintézmények, az állami szolgáltatást nyújtó szervezetek stb. is bevonhatóak legyenek a közös megoldásba.
A konfliktus közvetítésére mediációs módszerek és technikák szolgáltak. A kultúra érzékeny területen különösen fontos szerepet kap a co-mediáció. A koncepció további összetevői a sztereotípiákés előítéletek megfelelő kezelésére felkészítés, valamint az interkulturális kontextusban történő kommunikáció és az érzékelés elősegítése voltak.
A modellként kidolgozott képzési tematika egyes moduljainak tesztelésére is sor került a Miskolci Jogi Karon, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, az oktatás területén dolgozók, a mediátorok és a NGO-k, valamint magyarországi roma szervezek képviselőinek bevonásával. A pilot képzés sikeressége és a képzési program interdiszciplináris módszertana és interkulturális aspektusú elméleti alapjai nemcsak azt teszik lehetővé, hogy országhatároktól függetlenül adoptálható legyen, hanem egyben arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a közösségi együttélés egyéb tipikus konfliktushelyzeteiben, például szomszédsági vagy iskolai összeütközések, viták esetén is, hatékonyan kerülhessen alkalmazásra. Ugyanakkor arra is lehetőséget biztosít ez a megoldás, hogy a közös modulelemeken túl figyelembe vételre kerülhessenek az egyes országok eltérő sajátosságai, valamint a lokális problémákra kidolgozott sikeres választechnikák és a helyi közösségek szempontjából meghatározott fókuszpontok.
Az interkulturális alapú konfliktushelyzetek a XXI. század Európájában inkluzív és befogadó társadalommá válás folyamata ellenére is gyakran keletkeznek. Súlyuk, jelentőségük és hatásuk nemcsak a közvetlenül érintett személyi kör esetén lehet rendkívül negatív, de áttételesen komoly károkat okoz az adott társadalom "szövetén" is. Az elérhető számos jó gyakorlat olyan eszközpalettát kínál, amelyre alappal hagyatkozhatunk, és amelyből válogatva, illetőleg a helyi sajátosságokhoz igazítva azokat sikeressel járhatunk a konfliktusok megelőzése, illetve kezelése terén.
Bármely jó szándék mellett is okozható azonban "sérülés" az adott konfliktusban érintett közösség megbélyegzése vagy az információ hiányból nem megfelelő módszertanból stb. adódóan másodlagos negatív hatások előidézése. Ezért minden
- 92/93 -
technikai, konfliktuskezelési ismeret és tudás mellett is kiemelkedően fontos előfeltétel a valódi megoldások és fair eljárások életre hívásakor, hogy azt mindig megelőzze a helyi speciális igények felmérése,az az érintett közösségekkel való intenzív együttműködés, csakúgy, mint a korábbi jó tapasztalatok és sikeres megoldások beépítése. A mediáció konkrét formájának kiválasztásakor eredményesnek bizonyul a co-mediáció. Az alapelvek, melyek mind a konkrét mediációs ülés szellemiségét, mind az interkulturális konfliktuskezelés teljes folyamatát át kell hassák, olyan alaptételeket ölelnek fel, mint például a fair eljárás, a partnerség, előítélet-mentesség, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlősége (beleértve a kommunikáció konkrét formáját és az eljárás nyelvezetét, érthetőségét).
Az interkulturális konfliktusok jellegüknél adódóan sokszor nagyon mélyen gyökerező sztereotípiákon, beidegződéseket, a közösség által hosszú ideje alkalmazott viselkedési módokon, illetve berögzült reakciókon alapulnak. Ezek feloldása - ahogy kialakulásuk is - időigényes folyamat. Hisszük ugyanakkor, hogy mégha kis változásokkal, apró sikerekkel is, de a sok-sok feloldott konfliktus eredményeként sikerül a nagyobb létszámú közösségeket, esetleg a társadalom egészét érintő békétlenségek számát csökkenteni.
Ennek egyik legeredményesebb útja az, ha a felnövekvő generáció kellő érzékenységgel képesek társaik felé fordulni, s a szocializációs folyamat során megismerik és természetesen alkalmazandó megoldásként rögzítik az alternatív konfliktuskezelési technikákat. Erre kitűnő helyszín lehet az iskola, amely a társadalom egyik "kulcs-integratív" rendszeréhez tartozó intézmény, hiszen egy olyan szervezet, amely a társadalom minden tagjához elér, képes széleskörű erőforrásokat mozgósítani és ezáltal hatékony szocializációs tér is lehet az e tekintetben ép legérzékenyebb korban lévő állampolgárok felé biztosítva a folyamatok meghatározó kulcs szereplőjét is.
Mind országhatáron belül, mind országhatáron kívül több jó gyakorlattal találkozhatunk, e módszerek iskolai közegbe történő sikeres integrálása vonatkozásában. Ezek közül is külön említhetők azok az iskolai mediációs programok, amelyek lehetőséget teremtenek az e közegben gyakran előforduló konfliktusok - legyen szó tanár-diák, tanár-szülő, szülő-gyerek, gyerek-gyerek közötti nézeteltérésről. E problémás helyzetek közül azért is kiemelendő a gyermek-gyermek közötti vita megfelelő kezelési módjának megtalálása, mert ez a leggyakoribb közvetlenül a kiskorút érintő problémás helyzet, ugyanakkor ez az, ami arányaiban leginkább rejtve vagy kezeletlen marad az iskola lokális felnőtt társadalmától. A pszichológiai, kriminológiai kutatások sokasága igazolja azonban - például Solt Ágnes, Kulcsár Gabriella vagy Csemáné Váradi Erika munkái -, hogy ezek súlyos, a gyerek egész felnőtt létére is kiható negatív folyamatokat képesek elindítani, s elősegítik a kevéssé kívánatos konfliktuskezelési technikát (például erőszakos megoldások, elkerülés) rögzülését. ■
JEGYZETEK
[1] Csemáné Váradi Erika: A társadalmi konfliktusok új megjelenési formái. In: Csemáné Váradi Erika - Jacsó Judit (szerk.): Kultúraérzékeny konfliktusok és kezelésük - technikák és jó gyakorlatok, Miskolci Egyetem, Miskolc, 2013, 10-21. o.; Csemáné Váradi Erika: Kultúrák és konfliktusok. In. Róth E. (szerk.): Tanulmányok Dr. Dr. h. c. Horváth Tibor professzor emeritus 85. születésnapja tiszteletére, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2012, 199-211.
[2] Lásd bővebben erről: Farkas Zoltán: A kultúra, a szabályok és az intézmények. Társadalomelmélet 3. Miskolci Egyetem, Miskolc, 2005.
[3] Korpics Márta: Az interkulturális kommunikáció, Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 2011. http://janus.ttk.pte.hu/tamop/tananyagok/interkult_komm/2_a_kultra_fogalma_modellek_s_elmletek_a_kultrrl.html (Letöltés dátuma: 2017.12.12.)
[4] Józsa Péter: Kód-kultúra-kommunikáció, Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1976, 143. o.
[5] Hidasi Judit: Interkulturális kommunikáció, Scolar Kiadó, 2004, Budapest, 14. o.
[6] Hidasi Judit: Interkulturális kommunikáció, Scolar Kiadó, 2004, Budapest, 28. o.
[7] Huntington, Samuel P.: The Clash of Civilizations?, ForeignAffairs 1993/3 (Vol. 72.), 22-49. o.
[8] Huntington, Samuel P.: The Clash of Civilizations?, ForeignAffairs 1993/3 (Vol. 72.), 40-41. o.
[9] Borbíró Andrea - Győry Csaba: Kultúra és társas interakciók. In: Borbíró Andrea - Gönczöl Katalin - Kerezsi Klára - Lévay Miklós (szerk.): Kriminológiai, WoltersKluver, Budapest, 2016, 129-166. o.
[10] ROMED - Roma interkulturális programról bővebb lásd: http://partnershungary.hu/romed-interkiulturalis-mediacio.html (letöltés dátuma: 2018. március 10.)
[11] http://www.mediacioscentrum.hu/interkulturalis-mediacio/ (letöltés dátuma: 2017.09.11.)
[12] "Vermittlung von Kompetenzenzur Konfliktlösung Roma und Nicht-Roma"
[13] Leonardo da Vinci Partnetschaftsprojekt HU-2011_Leo_PA-6026
[14] Steinbeis Beratungszentrumwirtschaftsmediation, Lipcse; culture.communication, Hannover
[15] RUBIKON Centrum, korábbi neve SPJ, Prága
[16] Soziologisches Institut der Rumänischen Akademie und Mediatorenkolleg, Bukarest
[17] Lásd a projektről: Csemáné Váradi Erika - Jacsó Judit (szerk.): Kultúraérzékeny konfliktusok és kezelésük - technikák és jó gyakorlatok, Miskolci Egyetem, Miskolc, 2013.
[18] Loss Sándor - Lőrincz Veronika: Romanikris a dél-békési oláhcigányoknál, Beszélő 2002/9, (http://beszelo.c3.hu/02/0910/17loss.htm) (2017.12.12.); Loss Sándor: A cigány közösségi jog, PhD Dolgozat, Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Miskolc, 1999; Csemáné Váradi Erika - Jacsó Judit: A Romanikristől a cigánybíróig. In: Csemáné Váradi E. - Jacsó J. (szerk./lektor): Kultúraérzékeny konfliktusok és kezelésük - technikák és jó gyakorlatok, Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2013, 51-56.o.
[19] Demner, Marek: A Roma mentor program (fordította: Udvarhelyi Bence). In: Csemáné Váradi E. -Jacsó J. (szerk./lektor): Kultúraérzékeny konfliktusok és kezelésük - technikák és jó gyakorlatok, Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2013, 134-140. o.
[20] Pohubi Máté: Roma bíróság - egy jó példa Romániából. In: Csemáné Váradi E. - Jacsó J. (szerk./lektor): Kultúraérzékeny konfliktusok és kezelésük - technikák és jó gyakorlatok, Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2013, 114-117. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens; Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék.
[2] A szerző egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék.
Visszaugrás
