Az 1980-as évek óta heves vita tárgya a nemzetközi magánjog tudományában, hogy az Európai Közösség/Európai Unió egyes tagállamaiban a jogi személyek honosságának meghatározására szolgáló székhely elv ellentétes-e az EK-Szerződéssel, nevezetesen annak a letelepedési szabadságra vonatkozó rendelkezéseivel. A vita nem szűnt meg az Európai Bíróság Daily Mail ügyben1 hozott döntésével sem, és újra fellángolt, a több mint tíz évvel későbbi Centros-ítélet2 kapcsán. Ez utóbbi az Európai Unión belül hatalmas nyilvánosságot kapott: számtalan szakmai publikáció mellett a Frankfurter Allgemeine Zeitung is három alkalommal számolt be az ítélet lehetséges következményeiről3. A magyar szakirodalomban idáig egyetlen tanulmány foglalkozott a Centros ügy tanulságaival4, ez a dolgozat azonban nem érintette az Európai Bíróság döntéséből kiolvasható nemzetközi magánjogi kérdéseket. Holott a magyar nemzetközi magánjog alapvető tankönyve, a Mádl Ferenc - Vékás Lajos szerzőpáros "Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga" című munkája is rámutat, hogy "a jogi személyek személyes jogának meghatározása legutóbb az Európai Bíróság gyakorlatában is érdekes törést szenvedett el. A Centros-ítéletben az Európai Bíróság az Európai Unió letelepedési szabadságának elvére hivatkozva elbizonytalanította a jogi személyekre vonatkozó, kontinentális jogokban hagyományos kapcsoló elvet, a székhely elvét"5.
A vita azonban véglegesen nem dőlt el a Centros-ítélettel sem. Az Európai Bíróság ugyanis szigorúan az előzetes határozatra benyújtott konkrét tényállásra vonatkozóan döntött, és tartózkodott az általános megállapításoktól. A témával kapcsolatos tanulmányok többsége szerint a Daily Mail és a Centros ítéletekben tükröződő jogértelmezés nem mutat koherens képet, szükség volna tehát arra, hogy az Európai Bíróság valóban foglaljon állást abban a kérdésben, hogy összeegyeztethető-e a székhely elv a közösségi joggal. Nyilván ez a szándék vezette a német szövetségi legfelsőbb bíróságot, a Bundesgerichtshofot, amikor előzetes határozatot kérve kifejezetten rákérdezett a székhely elv európajogi konformitására. A megkeresés kapcsán született az Európai Bíróság ún. Überseering ítélete6, amelynek alapján az értelmezést kérő Bundesgerichtshof 2003. március 13-án hozott határozatában - legalábbis a konkrét ügyben - szakított a székhely elvvel.
Az Überseering-ítélet azonban nem csak emiatt tarthat igényt elemzésre. Abban ugyanis az Európai Bíróság a Daily Mail és a Centros ítéletek téziseit összefüggő rendszerré formálta, és ezáltal lefektette a jogi személyek letelepedési szabadságának dogmatikai alapjait. Érdemesnek tűnik tehát a három határozatot, és a hozzájuk kapcsolódó jogirodalmi állásfoglalásokat egyszerre tárgyalni.
Ugyanakkor az Überseering-ítélet továbbra sem mondta ki expressis verbis, hogy a székhely elv általánosságban összeegyeztethetetlen a közösségi joggal. Mint az előző kettő, ez az ítélet is értelmezésre szorul, alkalmat adva az európai társasági jog egyik legtöbbet tárgyalt tudományos problémájának további vizsgálatához.
A jogi személyek honossága szerint kell megítélni mindazokat a jogviszonyokat, amelyek a jogi személyek mibenlétét juttatják kifejezésre: így a jogi személyek keletkezését, jogképességét, egyesülését, szétválását, megszűnését, személyiségi jogait és belső szervezeti-működési viszonyait. A jogi személyek honosságának meghatározására alapvetően két elv alakult ki7: a székhely elv és az ún. inkorporációs (bejegyzési) elv. A székhely elv szerint a jogi személy személyes jogát annak az államnak a joga adja, amelynek területén a jogi személy székhelye van; az inkorporációs elv szerint pedig annak az államnak a joga az irányadó, amelyben a jogi személyt bejegyezték (inkorporálták)8. A bejegyzési elvet követi Európában az Egyesült Királyság, Írország, Spanyolország, Hollandia és Dánia jogrendszere. A székhely elv érvényesül a kontinentális államok többségében: Belgiumban. Franciaországban, Luxemburgban, Ausztriában, Portugáliában, Olaszországban.
Németország is az utóbbi államok csoportjához tartozik, bár a nemzetközi magánjogot tartalmazó törvény, az EGBGB (Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuch) nem tartalmaz szabályozást a jogi személyek honosságának meghatározására. A bírói gyakorlat ennek ellenére egységesen évtizedek óta kizárólagos kapcsoló tényezőnek tekinti a társaság tényleges székhelyét, ezért szokásjogi úton Németországban is a székhely elv érvényesül9. Nem véletlen, hogy a Centros-ügy éppen a német jogirodalomban váltotta ki a legnagyobb felzúdulást: szinte minden gazdasági joggal foglalkozó szakmai folyóirat hosszabb vagy rövidebb formában beszámolt lehetséges hatásairól10.
Amennyiben egy másik tagállam joga szerint alapított társaság székhelyét áthelyezi Németországba, a székhely elv értelmében a német jog uralma alá kerül, azaz jogképességét is a német jog alapján kell megítélni. A német joggyakorlat álláspontja szerint azonban a társaságot az eredeti székhely államának joga ruházta fel jogképességgel, és nem a német jog. A német fórum ezért a német jog alapján hagyományosan nem ismerte el az ilyen társaság jogképességét11, csak akkor, ha azt az új székhely államának joga (tehát a német jog) szerint újra megalapítják.
Az EK-Szerződés 48. cikke az ott definiált társaságoknak ugyanolyan elbánást biztosít, mint a természetes személyeknek: a jogi személyekre is vonatkozik a 43. cikkben rögzített letelepedési szabadság. Az elsődleges joganyag expressis verbis kijelentése ellenére a jogi személyek ezen szabadsága egészen az Überseering-ítéletig korlátozott volt. A probléma megoldását igérő, 1968. februás 2-án a hat alapító tagállam által aláírt, a társaságok és jogi személyek kölcsönös elismerését biztosító egyezmény a holland ratifikáció elmaradása miatt soha nem lépett hatályba12.
Az általános - a Daily Mail-ítéletre támaszkodó - vélemény szerint a társaságok, mint a nemzeti jog által "teremtett" jogalanyok az adott tagállam jogrendjéhez tartoznak. A természetes személyek, mint külföldi állampolgárok "létezése" a letelepedés országában soha nem volt vita tárgya. A jogi személyek azonban a nemzeti jogrendszer mesterséges alkotásai. Ezért a korábbi felfogás nem ismete el, hogy a társaságok jogalanyiságuk megőrzése mellett egyik tagállamból a másikba helyezhetik át a székhelyüket. Ez utóbbihoz több tagállam joga (így a német jog is, lásd fent) megkívánta, hogy a korábbi tagállamban megszűnjön és az új tagállamban újra alakuljon a társaság, amelynek következtében az államhatáron elvesztette jogképességét13. Nyilvánvaló, hogy ez a letelepedési szabadságot korlátozó felfogás a székhely elven alapul: a székhely államának jogában található követelményeknek kell megfelelnie a máshol alapított társaságnak is ahhoz, hogy jog- és perképes legyen.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
