A méltányosság gyökerét már a Szentírásban megtalálhatjuk, mint isteni tulajdonságot. A méltányosság az igazságosság társerénye, amely arra tesz képessé, hogy ítéletalkotásban a konkrét tárgy körét meghaladó erkölcsi szempontok, érdemek figyelembevételével járjunk el.
A joggal keveset foglalkozók számára is ismert a római jogi tétel - a jog az igazságosság és a méltányosság művészete. Az igazságosságról és a méltányosságról számtalan tudományos mű készült a jog fejlődése során. A jogtudomány mellett az etika, filozófia, teológia és más tudományok is mélyrehatóan foglalkoznak az igazságosság és a méltányosság fogalmával. Az európai gondolkodás történetében is az ember egyik megkülönböztető sajátossága az igazságra és az igazságosságra való törekvés.
A méltányosság fogalma történelmi koronként más-más tartalmat kapott, Arisztotelész óta a római jogon keresztül az angol common law és a mai jogrendszerekben alkalmazott méltányossági fogalomig. A tudományosság igénye nélkül, a gyakorló bíró alázatával csak a főbb nézetek jelzése a célom.
Arisztotelész több, főleg etikai művében foglalkozik a méltányossággal. Elemzései során nem szakadt el a valóságtól, a gyakorlati élet jelenségeit is figyelembe vette, ennek ismeretében alakította ki nézeteit. A Nikomakhoszi Etikában foglalkozik az igazság és a méltányosság kérdésével, megállapítja, hogy a gyakorlati kérdésekben az igazságot mégiscsak a tényekből és az életből kell megítélnünk, mert a lényeg ezekben van.1 A méltányosságot az igazságosság fölé helyezi, a méltányos dolog igazságos, de nem a törvény szerinti értelemben, hanem úgy, hogy mintegy kiigazítása a törvényszerű igazságos dolognak.2 A továbbiakban megállapítja, hogy az igazságosság és a méltányosság tehát azonos, csakhogy, bár mindkettő erkölcsös, mégis többet ér a méltányosság.3
A római jog aequitása, illetve a ius aequum elve többrétű fogalom, és csak bizonyos mértékig azonosítható a méltányosság modern fogalmával. Az aequitas legelőször a jogalkotás méltányosságaként jelentkezett, később mint a jogalkalmazás méltányossága jutott komoly szerephez. A római jog ezeken kívül ismerte még a tulajdonképpeni méltányosság fogalmát, vagyis azokat a kivételes eseteket, amikor a jogalkalmazó a nyilvánvaló méltányosság alapján eltekint a törvény általános szabályának alkalmazásától. Ha a jogalkalmazó ezen eljárásának nincs kifejezett törvényi alapja, akkor ez a méltányos elbírálás mintegy a jogalkotás és jogalkalmazás határán áll.4
A méltányosság (aequitas) az emberi cselekedet megítélésének egyik mércéje. Jogi jelentőséget a méltányosság az igazságossággal való szoros összefüggésben biztosít számára, s mint annak kiegészítője a jogviták eldöntésénél az enyhítő vagy mentő körülmények figyelembevételét teszi lehetővé. Az ókori Rómában a ius civile szigorú merevségének enyhítésére szolgált, az angol jognak pedig korunkig egyik fő forrása (equity).
A méltányosságnak két fő terrénuma van, a jogalkotás és a jogalkalmazás.
Szladits szerint méltányos az eszményileg igazságos jogszabály, vagyis az, amely az általa rendezett tényállás minden részét kellő tekintetben részesíti, amely jogszabály ezt nem teszi, azt szigorúnak mondjuk. Minden jog a méltányosság felé törekszik, és minden jog szükségképpen elmarad az eszmény mögött. Minthogy teljesen egyenlő két tényállás nincs a világon, hanem a szereplők egyénisége, az eset előzményei és a kísérő körülmények között mindegyik más-másképpen nyom az igazság mérlegében: eszményileg méltányos bármely jogszabály csak úgy lehetne, ha annyi volna a jogszabály, ahány az életben előforduló konkrét eset és minden szabály egyfelől a maga esetével, másfelől a többi esetek szabályozásával kellő arányban állana.
A jogszabály általánosítani kénytelen, azok az életviszonyok, amelyeket a jogszabály szabályoz, időközben változnak. Így a jogszabályoknak mindig csak egy része és csak részben lehet méltányos, bizonyos részük és bizonyos részben mindegyik szükségképpen szigorú. Peschka Vilmos szerint a jogszabályok nem objektumok, hanem csak nyersanyag, amelyből a jogot ki kell dolgozni.
A méltányosságot tehát nem tekinthetjük értékesebbnek vagy jobbnak az igazságosságnál, hanem benne olyan sajátos eszközt látunk, amelynek segítségével és formájában a jogi igazságosság tartalmának megváltoztatása meghatározott, konkrét egyedi esetekben lejátszódik. A méltányosság mindenkori konkrétsága az, hogy a méltányosság mindig egy konkrét egyedi esetre, vagy esetfajtára nézve érvényes és nem a jog egészére általánosan érvényesülő, nem a jogrendszer valamely intézményét, részét vagy szabályát általános érvénnyel, a maga egészében korrigáló elv.5
A méltányossági eszme kialakulásáról, fejlődéséről részletesen ír Ujlaki László a "Méltányosság a polgári jogban" című könyvében.6 Véleménye szerint a méltányosság "alapeszméjében az emberiség megóvására érdemes közkincs". A méltányosság történelmi kategória, fő értéke, hogy a jogot hajlékonnyá és nyitottá teszi. A méltányosság a magánjogban értéknormát kifejező elv, alapvető erkölcsi töltetű. A méltányosság - az ésszerűség és az igazságosság elveihez hasonlóan - a jogalkalmazásban adaptációs eszköz, vagyis az életviszonyok jelentős változása folytán "megmerevedett" jog hajlékonnyá tételét és alkalmazhatóságát segíti. E tekintetben a "summum ius summa iniuria" problémája kompromisszumos megoldásának az eszköze. A méltányosság azonban nemcsak jogalkalmazói, de egyúttal jogalkotói kategória is.7
A summum ius summa iniuria elvét a modern jogrendszerek akként oldják fel, hogy felhatalmazzák a jogalkalmazókat, hogy a jogszabályok bizonyos előírásaitól méltányosságból eltérhetnek. A méltányosság tehát a diszkrecionális jogalkalmazás egyik sajátos megnyilvánulása, amely fakultatív döntési lehetőséget biztosít a jogalkalmazónak az eseti igazságosságnak az általános jogszerűség sérelme nélkül történő érvényesítése céljából.
Szladits szerint minden tételes joggal velejáró méltánytalanság mérséklésére több mód kínálkozik. "Az általánosítással járó méltánytalanságon a jog segíthet azzal, hogy az általános jogszabály által rendezett tényállások bizonyos szűkebb körére vagy éppen egyes konkrét eseteire kivételeket (ius singulare, privilégium) teremt, vagy hogy a joghatás megszabását bizonyos méltányosan rendezendő esetekre merőben, vagy bizonyos határok között az érdekelt felekre, a bíróra vagy másvalakire bízza, akiről feltételezi, hogy konkrét eset igazát megtalálja."8
Lábady szerint a méltányosság a magánjogi törvényhozásnak és jogalkalmazásnak egyaránt egyik vezérmotívuma. Mint erkölcsi értékű kategória, kétségkívül a magánjog "szabadelvűsége" ellen hat, viszont a szociális magánjog eszméjének és megmerevedett magánjogi szabályok változásokhoz való igazításának egyik nélkülözhetetlen eszköze.9
Szászy Schwarz Gusztáv kifejti, hogy a közvetett jogrendezésnek egyik fő zsinórmértékéül a méltányosság szolgál. A méltányosság általában az érdek összeütközések kiegyenlítésének egyéniesítő módszere. A méltányosságot jellemzi: a szabály alkalmazásában a kísérő körülmények figyelembevétele és a szembenálló érdekek jóakaró, engedékeny, emberséges mérlegelése. A méltányos jog a lehetőleg egyediesítő jogszabály, amely bőven él a közvetett jogrendezés eszközeivel: kipuhatolni igyekszik a felek valódi akaratát, s ily módon simulékonyabb, de egyúttal bizonytalanabb is a szigorú jognál. A jogszabály az alája tartozó esetek számtalan változatát többnyire csak valamely általános, értelmezésre szoruló keretfogalommal tudja kifejezni. Ahol a törvény szava rést enged az értelmezésnek, mindig méltányosabb eredményhez kell húznia.10 A jogalkalmazó feladata, hogy midőn az általános jogszabályt a konkrét esetre alkalmazza, e kiegészítést a konkrét eset összes figyelemreméltó egyedi vonásainak tekintetbevételével azaz a méltányosság értelmében vigye végbe.11
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
