Az ügy körülményei. Philippe Fretté arra irányuló kérelmét, hogy előzetes örökbefogadási hozzájárulást (agrément préalable) kapjon, a hatóság elutasította, lényegében azzal az indokkal, hogy a kérelmező egyedülálló homoszexuális férfi, ezen életviteli választása folytán családjában és környezetében a nói jelenlét hiányzik, holott a gyermekeknek szükségük van mindkét nembeli környezetre. Nem mérhető fel, hogy egy örökbefogadandó gyermekre e körülmények érzelmi, lelki és szociális téren nem lesznek-e hátrányos hatással. Ezért összességében kérdéses, hogy a kérelmező alkalmas-e gyermek felnevelésére. (Érdemes megjegyezni, hogy a francia örökbefogadási rendszerben a hatóság előzetes hozzájárulása egyfajta elvi engedélynek tekinthető. Az engedélyezés során a hatóság még nem azt vizsgálja, hogy az örökbefogadás az erre kiszemelt gyermek érdekét szolgálná-e, mert e szakaszban még nem is kell megnevezni az örökbe fogadandó gyermeket. Konkrét örökbefogadási kérelem előterjesztésére csak az elvi engedély birtokában lehet lépéseket tenni.)
A közigazgatási bíróság megsemmisítette az elutasító határozatot. Álláspontja szerint az elutasító határozat kizárólag arra hivatkozva döntött, hogy a kérelmező homoszexuális, holott személyiségének e vonása önmagában nem, hanem csak akkor szolgálhat az előzetes örökbefogadási hozzájárulás elutasításának alapjául, ha a gyermek nevelése szempontjából káros, negatív magatartásbeli kísérőjelenségekkel párosul. A közigazgatási bíróság hangsúlyozta: a határozat meghozatalát megelőzően készített környezettanulmány megállapította: a pedagógus hivatású kérelmező magánélete és szakmai tevékenysége egyaránt jelentós nevelési készségeket és felkészültséget mutat; a hatóság által meghallgatott pszichiáter szerint az örökbefogadás ellen semmilyen érv nem szól; továbbá, bár a pszichológus ellenezte az örökbefogadást, szakvéleményében ennek nem adta indokát, ugyanakkor elismerte a kérelmező képességeit az oktatás és nevelés, valamint az örökbefogadás problematikájának magas fokú ismerete terén.
A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság (Conseil d'État) a közigazgatási bíróság ítéletét megsemmisítette, és indokainál fogva jóváhagyta az elutasító határozatot.
A kérelmező az EJEB-től annak megállapítását kérte, hogy a magán- és családi életével összefüggésben őt hátrányosan megkülönböztető döntés született, ezáltal sérültek az egyezmény 8. és 14. cikkében biztosított jogai. Egyéb panaszokat is előterjesztett, így eljárási jogainak megsértését az örökbefogadási eljárás során, de ezekre nem tér ki ez az ismertetés.
Az EJEB ítélete[2] abból a - strasbourgi szervek ítélkezési gyakorlatában régóta kialakított - megállapításból indult ki, hogy hátrányos megkülönböztetésről akkor lehet szó, ha azt nem törvényben meghatározott, ésszerű okból vagy cél érdekében alkalmazták, illetőleg ha a különbségtétel meghaladta a célja eléréséhez szükséges mértéket, más szóval aránytalan volt. Ennek vizsgálata kapcsán áttekintette a kérelmező és az alperes kormány érveit.
A kérelmező szerint a kormány arra vonatkozó érve, hogy az elvi engedély megtagadására a gyermek érdekében került sor, azért nem helytálló, mert nem egy konkrét örökbefogadás feltételeit vizsgálták, hanem egy olyan általános alapelvet mondtak ki, amely a jövőre nézve kizárja az örökbefogadás lehetőségét minden egyedülálló homoszexuális férfi számára a világon bárhol élő bármely gyermek örökbefogadása vonatkozásában. A határozatban megfogalmazott és megdönthetetlennek beállított vélekedés, hogy a homoszexuális örökbefogadó a gyermekek érdekeit illetően nem rendelkezik a szükséges garanciákkal, valójában azon a társadalmi előítéleten, illetőleg irracionális félelmen alapul, hogy így nagyobb a kockázata a gyermek homoszexuálissá válásának, illetőleg lelki problémák kialakulásának. Az előítéletes nézetek tagadják, hogy a homoszexuálisok gyermekeik iránt ugyanolyan intenzitású szeretetet és törődést volnának képesek sugározni, mint a heteroszexuálisok. A valóság ezzel szemben az, hogy még ha az így örökbefogadott gyermekeknek rövid távon esetleg meg is kell küzdeniük a megbélyegzettség kockázatával, a tapasztalatok szerint hosszabb távon megtanulják leküzdeni azt szüleik, családjuk, környezetük és pedagógusaik segítségével. Mások prekoncepciói nem igazolhatják, hogy az előítéletek vitorlájából a homoszexuálisok általi örökbefogadás tilalmazásával fogják ki
- 121/122 -
a szelet, mert az éppen az előítéletességet erősíti. Arra is rámutatott a kérelmező, hogy az Európa Tanács negyvenhárom tagállama közül csak kettőben, Franciaországban és Svédországban folytatják az örökbefogadás engedélyezésére jogosult szervek azt a gyakorlatot, hogy elutasítják az egyedülálló homoszexuálisok örökbefogadási kérelmeit, és hogy Svédországban egy kormánybizottság 2001-ben kezdeményezte e gyakorlat megváltoztatását.
Az alperes francia kormány azt hangsúlyozta, hogy az örökbefogadás elutasításának az indoka nem a kérelmező szexuális orientációja, a női jelenlét hiánya volt, hanem az, hogy a kérelmező a gyermek nevelését, testi, szellemi, lelki fejlődését éppen egyedülálló - és nem egyedülálló homoszexuális - mivoltára és ezzel összefüggésben állandó napi elfoglaltságaira tekintettel nem tudta volna biztosítani. A határozat tehát a gyermek érdekeit tartotta szem előtt. Utalt arra is, hogy a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság egy korábbi döntésében azért hagyta jóvá az örökbefogadás iránti elvi engedély elutasítását, mert az örökbefogó nő környezetében teljes mértékben hiányzott a férfi jelenlét, ami az örökbefogadott gyermekre nézve ugyancsak hátrányos. Rámutatott az alperes arra is, az Európa Tanács tagállamai közül egyedül Hollandiában született törvény a közelmúltban az azonos neműek házasságáról és arról, hogy együttesen örökbe fogadhatnak gyermeket. Egyébként az egyedülálló személyek általi örökbefogadás az Európai Unió országaiban vitatéma; ott is szigorú feltételek érvényesülnek, ahol erre a törvény lehetőséget ad.
Az EJEB ítélete szerint az alperes kormány érveitől eltérően az elvi engedély megtagadásának meghatározó indoka a kérelmező szexuális orientációja volt, tehát a kérelmezőt homoszexuális voltára tekintettel hátrányos megkülönböztetésben részesítették a hatóságok az örökbefogadás iránti elvi engedély megítélése során. A strasbourgi bíróság szerint a megkülönböztetésnek megvolt a törvényes és racionális alapja: az örökbefogadandó gyermekek egészségének és jogainak védelmére irányuló állami szándék. Ezért azt, hogy a kérelmező hátrányos megkülönböztetése az egyezmény által tiltott diszkriminációnak minősül-e, az dönti el, hogy az alkalmazott megkülönböztetés feltétlenül szükséges volt-e a gyermekek védelméhez.
Az EJEB, ezúttal is megismételve a diszkriminációt sérelmező számos korábbi ügyben hozott határozataiban kifejtett álláspontját, leszögezte: az államok annak megítélésében, hogy két, egyéb vonásaiban hasonló helyzet eltérő jogi minősítése mennyiben megengedhető, bizonyos fokú értékelési szabadságot élveznek. Ennek mértéke a konkrét körülményektől és az adott ügy összefüggéseitől függően alakulhat. Az értékelési szabadság kiterjedésére hatással lehet, hogy az adott kérdés tekintetében létezik-e az egyezményben részes államok jogrendszerében egyfajta közös nevező. Márpedig megállapítható, hogy az egyedülálló homoszexuális személyek általi örökbefogadás lehetővé tétele vagy tilalmazása terén a tagállamok körében nem található ilyen közös nevező. Még azokban a tagállamokban is hiába keresnénk e társadalmi viták tárgyát is képező összetett kérdésekben eligazítást adó egységes elveket, ahol a törvény sem általában az egyedülálló felnőttek általi örökbefogadást, sem pedig speciálisan az egyedülálló homoszexuális személyek általi örökbefogadást nem tiltja - mivel ilyen elvek még nem alakultak ki. Azt is számításba kell venni, hogy a tudósok, elsősorban a gyermekpszichiáterek és gyermekpszichológusok álláspontja ma még erősen megoszlik az egyedülálló homoszexuális személyek általi örökbefogadásnak a gyermekre gyakorolt hatásait illetően. Az EJEB úgy vélekedik, hogy az ilyen ügyekben döntő hazai hatóságok - minthogy ők rendelkeznek azoknak a társadalmi viszonyoknak az ismeretével, melyeket döntéseiknél figyelembe kell venni s melyekre e döntések visszahatnak - kedvezőbb helyzetben vannak, mint egy nemzetközi bíróság, hogy értékeljék a hazai viszonyok összefüggésében mutatkozó pro- és kontra érzékenységeket. Következésképpen a jelen ügyben eldöntendő kérdésben arra is tekintettel, hogy a tagállamok joga a jelek szerint ezen a téren átalakulási folyamaton megy keresztül, a hazai hatóságoknak viszonylag szélesebb értékelési sávval kell rendelkezniük - ami természetesen nem válhat a tagállamok hatóságai önkényének forrásává, hiszen döntéseik változatlanul az EJEB kontrollja alatt állnak.
Ezért az EJEB végkövetkeztetése az, hogy a francia Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság, amikor a kérelmező örökbefogadási elvi engedély iránti kérelme mellett és ellen felhozható valamennyi érvet mérlegre téve úgy döntött, hogy a kérelmet elutasítja, a tagállamokat megillető mérlegelési lehetőség határain belül maradt. Franciaország tehát nem sértette meg a kérelmezőnek azt a jogát, hogy szexuális orientációja miatt ne részesüljön hátrányos megkülönböztetésben a magán- és családi életére kiható döntés meghozatala során.
Az ügy körülményei. A kérelmező és felesége házassági bontóperükben egyezséget kötöttek arról, hogy négyéves leánygyermeküket az anyánál helyezik el. Mivel
- 122/123 -
az anya megállapodásuk ellenére éveken keresztül megtagadta az apa számára a láthatást, és a gyermeket nem is saját háztartásában nevelte, hanem szüleinél helyezte el, az apa pert indított a gyermek nála történő elhelyezése iránt. Keresetének az elsőfokú bíróság helyt adott, a fellebbezési bíróság ezt az ítéletet megváltoztatva a keresetet elutasította, lényegében azzal az indokkal, hogy az apa homoszexuális személy, házassága felbontása óta egy másik férfival él közös háztartásban. A bíróság ítélete egyébiránt nem vitatta, hogy e mozzanattól eltekintve az apa teljes mértékben alkalmas a gyermek nevelésére.
A kérelmező panasza az volt, hogy az ítélet megsértette családi élete tiszteletben tartásának jogát, és mivel a gyermek nevelésétől megfosztó ítélet egyedüli indoka szexuális orientációja volt, diszkrimináció áldozata is.
Az EJEB ítélete[4] szerint az nem vitatható, hogy a kérelmező ügyében hozott bírói döntés szexuális orientációjukra tekintettel részesítette eltérő bánásmódban a gyermek apját és anyját. Az egyezmény 14. cikke az eltérő bánásmódot csak akkor tekinti jogellenesnek, ha annak nincs törvényes alapja, illetőleg ha az nem áll arányban azzal a céllal, melynek megvalósítása érdekében alkalmazzák. A gyermek egészsége és jogainak védelme, amire a portugál bíróság ítélete hivatkozott, az eltérő bánásmód törvényes alapja volt.
Az arányosság követelményét illetően az EJEB ítélete a portugál fellebbviteli bíróság ítélete indokolásának következő passzusait emelte ki: "Tény, hogy a gyermek atyja homoszexuális személy, aki a jövőben is egy másik férfival kíván együtt élni. Ezt el kell fogadni; a társadalom mind türelmesebbé válik az ilyesmi iránt. Ugyanakkor azonban nem lehet érvekkel alátámasztani, hogy az ilyen környezet a legegészségesebb és a legjobban megfelelő egy gyermek pszichológiai, szociális és mentális fejlődése szempontjából, különös tekintettel a társadalmunkban érvényesülő domináns családmodellre. A gyermeknek a tradicionális portugál családban kell élnie, amely nem azonos azzal, melyben atyja a saját elhatározásának eredményeként él, hiszen ő úgy él együtt egy másik férfival, ahogy máskülönben a férfiak és nők szoktak együtt élni. Nem feladatunk arról dönteni, hogy a homoszexualitás betegség-e, vagy szexuális orientáció az azonos neműek irányában. Mindenképpen abnormális, és nem szabad, hogy a gyermek az abnormitás árnyékában nőjön fel."
Az EJEB ítéletében kifejtett álláspontja szerint a portugál bíróság akkor, amikor a gyermek elhelyezésénél számba jöhető összes fontos tényező közül kizárólag egyet vizsgált: az apa szexuális orientációját, és nem tette mérlegre az apa - és az anya - gyermeknevelésre való alkalmasságának egyéb összetevőit, szem elől tévesztette az arányosság követelményét, ezáltal megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmát.
Kommentár. A Fretté- és a Da Silva Mouta-ügyben hozott ítéletek tényei egyszerre mutatnak hasonló és eltérő vonásokat. Bár az ítéletek középpontjában annak értékelése áll, diszkriminatív-e a szexuális orientáción alapuló különbségtétel a gyermek felnevelésére vonatkozó alkalmasság terén, mindkettőben arról kellett dönteni, hogy homoszexuális férfiak, akiknek otthoni, családi életében nők nem vesznek részt, és akik alkalmilag vagy tartósan férfiakkal létesítenek élettársi közösséget, alkalmasak-e arra, hogy kiskorú gyermek felnevelését rájuk bízzák. A két ügy közötti különbség nem tűnik számottevőnek: az egyikben az érintett személy a gyermekkel a legszorosabb vérségi kapcsolatban állt - az apja -, a másikban csak az örökbefogadással létesült volna rokoni kapcsolat.
Az EJEB a két ügyben, legalábbis látszólag, ellentétes álláspontra helyezkedett. Nem tekintette a szexuális orientáción alapuló különbségtételt ésszerűtlennek és aránytalannak, amennyiben azt örökbefogadandó gyermeket felnevelni kívánó, egyedülálló homoszexuális férfi vonatkozásában alkalmazzák, diszkriminatívnak tartotta azonban, ha a gyermek elhelyezésére vonatkozó perben kizárólag azért döntenek a gyermeknek az anyánál történő elhelyezése mellett, mert az apa homoszexuális, s ez veszélyezteti gyermekének nevelését.
Aligha valószínű, hogy a két ítélet között eltelt időben alapvetően megváltozott volna az EJEB véleménye azt illetően, hogy az egyedülálló homoszexuális - vagy leszbikus - szülő mellett felcseperedő gyermeket szülője szexuális orientációja veszélyezteti-e, és ha igen, milyen mértékben. Inkább az valószínűsíthető, hogy - túl a két ügyben fellelhető egyéni jegyeken, tényállási elemeken, melyek hatásait a precedens-bíráskodásban nem szabad alábecsülni - erősödhetett a strasbourgi bíróságban az a hajlam, hogy célszerűbb az államoknak nagyobb mozgásteret hagyni a tudományos szempontból még kiforratlan, ráadásul társadalmilag erőteljesen vitatott olyan kérdésekben, mint amilyeneket e két ügy érint.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága által ugyanazon a napon, 2002. július 11-én hozott két ítélet együttes is-
- 123/124 -
mertetését az indokolja, hogy a két ügy tényei a lényeget tekintve azonosak.
Mindkét kérelmező születésekor férfi volt, úgy is anyakönyvezték őket, s életük során változtak - részben sebészeti beavatkozás segítségével - nővé. Nemi azonosságuk megváltozását követően azonban nem tudták kieszközölni azt, hogy a társadalom nőként kezelje őket. Az, hogy nemi hovatartozásuk megváltozását nem ismerték el, számos olyan sérelmet okozott számukra, melyek álláspontjuk szerint magán- és családi életükbe való illetéktelen, az egyezmény által tiltott beavatkozásnak minősül. A továbbiakban csak a Goodwin-ítéletet ismertetjük.
Az ügy tényei. Goodwin 1937-ben született. Gyermekkorától kezdve előszeretettel öltözött kislánynak, majd nőnek. 1965 körül diagnosztizálták transzszexuálisként. Bár megnősült és házasságából négy gyermek született, meggyőződése szerint szexuális énje nem egyezett testi mibenlétével. Munkahelyén mintegy húsz éven át férfiruhát viselt, szabadidejében azonban nőnek öltözött. 1985-től rendszeresen látogatott egy a nemi azonosság kérdéseivel foglalkozó klinikát, ahol pszichiáterek és pszichológusok vizsgálták, hormonkezeléseket is kapott. Női testápolást oktató kurzusokra is járt, és részt vett egy tanfolyamon, ahol a női beszéd jellegzetességeit és a női hanghordozást igyekezett elsajátítani. 1986-ban műtéti úton megrövidíttette hangszálait. 1987-ben felvették a nemi átalakítást célzó sebészeti beavatkozásra várók listájára, 1990-ben pedig elvégezték a beavatkozást a társadalombiztosítás költségére. Időközben feleségétől elvált, gyermekeivel jó kapcsolatban maradt.
A kérelmező panasza szerint azzal kapcsolatban, hogy nővé alakulását a jog, következésképpen a hatóságok nem ismerték el, a következő sérelmeket szenvedte el.
a) Magánéletének tiszteletben tartását illetően. Az 1990-es évek elején férfi munkatársai szexuálisan zaklatták. Ezt felpanaszolta az Industrial Tribunal előtt, de keresete azért nem volt sikeres, mert a jog szerint férfinak kellett tekinteni. Ezt követően munkáltatója egészségi okokra hivatkozva felmondott neki, állítása szerint a valóságos ok az volt, hogy transzszexuális. 1996-ban új munkahelyre lépett be, itt be kellett mutatnia társadalombiztosítási azonosító számát. Attól tartva, hogy ennek kapcsán kiderül korábbi férfi mivolta, új azonosító iránt folyamodott, azonban ezt megtagadták. Munkáltatója a korábbi társadalombiztosítási azonosító kapcsán kiderítette férfi múltját. Arra gyanakszik, emiatt keletkeztek jelenlegi nehézségei munkahelyén. Kollégái nem szólnak hozzá, a háta mögött gúnyolják.
A nyugdíjbiztosító arról tájékoztatta, hogy nem lesz jogosult nyugdíjra hatvanéves korában, mint a többi női munkavállaló, és tovább kell fizetni a nyugdíjjárulékot hatvanöt éves koráig ahhoz, hogy mint a többi munkavállaló, ebben az életkorban nyugdíjjogosultságot szerezzen. Hogy jövőbeli munkáltatói ne szerezhessenek tudomást transzszexuális mivoltáról, amikor munkabéréből levonják és a nyugdíjbiztosítónak átutalják nyugdíjjárulékait, külön megállapodást kellett kötnie a biztosítóval, hogy a járulékokat közvetlenül fizethesse. Bár kérésére a társadalombiztosítási igazgatóság "érzékeny" minősítéssel látta el személyi anyagát, így abba csak az igazgatóság vezető tisztségviselője tekinthetett bele, postáját változatlanul korábban használt férfinevére címezték.
Számos olyan szolgáltatásról kellett lemondania, melyek igénybevételéhez be kellett volna mutatnia születési anyakönyvi kivonatát (például kedvezményes bankkölcsön életbiztosítás kötésére, banki jelzálogkölcsön kedvezményes törlesztése, téli fűtési hozzájárulás a társadalombiztosítástól). Gépjárművének biztosítására a férfiakra megállapított magasabb díjat kell fizetnie.
b) Családi életének tiszteletben tartását illetően. Évek óta férj-feleség módjára él együtt férfi partnerével, akivel házasságot kívánnak kötni, ez azonban törvényi akadályba ütközik.
Az alkalmazandó lényegesebb jogszabályok a következők. a) Névhasználat. Az Egyesült Királyságban mindenki szabadon választhatja meg és változtathatja vezeték- és keresztnevét. A nemüket változtatóknak tehát nem okoz problémát nevük megváltoztatása. b) Házasságkötés. Az angol jog szerint férfi és nő köthet egymással házasságot. A bírói gyakorlat[6] a nemi hovatartozást kizárólag biológiai ismérvek alapján határozza meg, sebészeti beavatkozást nem szabad figyelembe venni. c) A születési anyakönyv. A születés idején fennálló tényeket rögzíti, az újszülött nemére vonatkozó bejegyzés csak akkor módosítható, ha nyilvánvaló tévedés történt. A személy nemében utólag beállott változások tehát nem vezethetők át az anyakönyvön. d) Társadalombiztosítás. Minden brit állampolgárt és az Egyesült Királyságban letelepedett személyt társadalombiztosítási azonosító számmal kell ellátni, ami nélkül nem veheti igénybe a társadalombiztosítás szolgáltatásait. Ezt a számot a születési anyakönyvi kivonat alapján adják meg, magából a számból nem lehet a személy nemére következtetni, de az a munkáltató, akinél a társadalombiztosítási szolgáltatást igénybe veszik, az azonosítót kiállító szervnél megtudhatja az ahhoz tartozó személy adatait, így születéskori nemét is. Azonosító számot mindenkinek csak egyszer adhatnak ki, a kivételek köre igen szűk (például a tanúvédelmi program keretében). e) Nyugdíj. A legalább 44 évig járulékot fizető 65 éves férfiak és a legalább 39 évig járulékot fizető
- 124/125 -
60 éves nők jogosultak nyugellátásra. A férfiból nővé lett transzszexuálisokra a férfiak nyugdíjára vonatkozó szabályok érvényesek. f) Munkaviszony. A lopást szabályozó törvény[7] szerint a csalárd úton kieszközölt vagyoni előny is a törvény hatálya alá tartozik és szabadságvesztéssel büntetendő. E törvény szerint vagyoni előny a munkaviszonyban szerzett keresmény is. Ha a munkaviszony létesítése előtt a leendő munkavállaló a munkáltató kérése ellenére nem közli vele összes korábbi nevét, az csalárdságnak, így bűncselekménynek minősülhet, s emellett a munkaszerződés felbontásával és kártérítéssel is járhat.
A luxemburgi bíróság egyik ítélete szerint[8] a transzszexuálisok hátrányos megkülönböztetése a nemen alapuló diszkrimináció, és mint ilyen, a férfiak és nők egyenlő elbírálásának követelményébe ütközik.[9] E direktívát az ítéletet követően mind az írott jog,[10] mind a bírói gyakorlat részévé tették az Egyesült Királyságban.[11]
g) Nemi erőszak. Korábban a nemi erőszak büntetőtörvény általi definíciójából következően férfiből nővé lett transzszexuális sérelmére nem lehetett a nemi erőszak bűntettének elkövetését megállapítani. A Criminal Justice and Public Order Act 1994 azonban olyan módosításokat vezetett be, melynek alapján a Reading Crown Court egy 1996. október 28-án hozott ítéletében már megállapította: a férfi hímvessző erőszakos behatolása nővé operált transzszexuális sebészeti beavatkozással (mesterségesen) kialakított hüvelyébe nemi erőszaknak tekintendő.[12] h) Börtönszabályok. A letartóztatott férfiakat és nőket a brit börtönszabályok szerint is egymástól elkülönítve kell elhelyezni. A letartóztatott testi motozását csak azonos nembeli végezheti, másik nembeli börtönszemélyzet nem lehet jelen. A transzszexuális személyek szabadságvesztés büntetése problémáinak tanulmányozására létrehozott munkacsoport ajánlása értelmében a transzszexuálisokat, ha csak lehet, az új nemüknek megfelelő intézetben kell elhelyezni.
Az EJEB azt is vizsgálta, milyen újabb fejlemények és tendenciák tapasztalhatók az Egyesült Királyságban a transzszexualizmus megítélésében.
a) A belügyminiszter 1999-ben az érdekelt tárcák képviselőiből álló bizottságot hozott létre a transzszexuálisok problémáinak, kiváltképpen a születési anyakönyvek módosíthatatlanságából adódó nehézségeknek a vizsgálatára. A vizsgálódás során figyelembe kell venni a tudományokban, valamint a közfelfogásban bekövetkezett fejlődést is, és tekintettel kell lenni a transzszexuálisok helyzetének rendezésére más országokban hozott intézkedésekre is. A bizottság 2000 áprilisában készült jelentésében foglalta össze megállapításait és javaslatait. A jelentést 2000 júliusában benyújtották a parlamentnek, egyúttal a széles közvélemény számára is hozzáférhetővé tették. A jelentés alapján eddig további konkrét lépések nem történtek.
b) A Bellinger kontra Bellinger-ítélet[13] meghozatalára Mrs. Bellinger keresete alapján került sor. Ő eredeti nemét sebészeti beavatkozással változtatta nővé, erről férje tudott, és e tény ismeretében kötött vele házasságot. Mrs. Bellinger azt kérte a bíróságtól: állapítsa meg, hogy házasságuk érvényes. A bíróság a keresetet elutasította, mert álláspontja szerint a törvénynek azt a követelményét, hogy házasságot csak különböző nemhez tartozók köthetnek, változatlanul kizárólag a Corbett kontra Corbett precedens-ítéletben alkalmazott biológiai teszt alapján kell megítélni. Az ítélethez fűzött különvéleményében Lord Justice Thorpe kifejtette, hogy a nemhez tartozás kérdését nem volna szabad kizárólag kromoszóma- és egyéb biológiai tényezők alapján megítélni, mert ez figyelmen kívül hagyja a szóban forgó személy magáról kialakított lelki önképét, minek folytán a száraz biológiai tények ellenére a másik nemhez tartozók közé sorolhatja magát. Ezért házasságkötéskor nem a házasulandó születéskori nemét kellene alapul venni, hanem figyelemmel kellene lenni nemének a házasságkötésig bekövetkezett megváltozására is.
c) 2002 januárjában a kormány egy dokumentumot nyújtott be a parlamentbe, mely Az anyakönyvezés: fontos változások (születési, házassági és halotti anyakönyvezés a 21. században) címet viseli.[14] A dokumentum szerint be kell vezetni a születési anyakönyvi adatok naprakészen tartásának rendszerét, ami azt jelenti, hogy a személy nevében, s ha szükséges, a nemében bekövetkezett változásokat keresztül lehessen vezetni az anyakönyvön.
Az ítélet. Az EJEB az 1990-es évek eleje óta több, a transzszexualitással összefüggő panaszügyben hozott ítéletet. Ezek az ítéletek jelentős részben az Egyesült Királyságban élő személyek által előterjesztett kérelmeket bíráltak el.[15] E korábbi ügyekben a panaszok alapjául szolgáló tények lényegében megegyeztek a Goodwin- és az I.-ügyek tényállásaival, és az Egyesült Királyságban akkor hatályban volt törvények, elsősorban az anyakönyvi jogszabályok lényege sem változott. Ezekben az ítéletekben az EJEB arra a megállapításra jutott, hogy a transzszexuális panaszosok magán- és családi élethez való jogát, valamint a házasságkötéshez való jogát (ezt az egyezmény 12. cikke biztosítja) nem érte sérelem. Ezek az ítéletek állást foglaltak abban is, hogy az egyezményből nem vezethető le a tagállamok olyan kötelezettsége, hogy a transzszexuális jogainak védelmében módosítsák anyakönyvi jogszabályaikat, lehetővé téve, hogy az nyomon kövesse a mindenkori személyi állapotot. Az,
- 125/126 -
hogy az EJEB az eddigi brit ügyekben nem állapított meg egyezménysértést, részben arra vezethető vissza, hogy a bíróság szerint a tagállamokat jelentős mozgásszabadság illeti meg abban, milyen intézkedéseket foganatosítsanak a transzszexuális személyek jogainak védelmében, részben pedig arra, hogy a brit jogszabályok azáltal, hogy a megváltozott nemű személyek számára kívánságukra új nemüknek megfelelő gépjárművezetői engedélyt, útlevelet és egyéb személyi iratot állítottak ki - annak ellenére, hogy az anyakönyv eredeti nemüket mutatta ki -, összességében elegendő védelemben részesítették e személyeket új minőségű személyállapotukat illetően.
A Goodwin- és az I.-ügyekben hozott ítéletében az EJEB kiindulásképpen leszögezte: habár a bíróságot formális értelemben nem kötik korábbi ítéletei, a jogbiztonság, az előreláthatóság és a törvény előtti egyenlőség érdekében kellő indok nélkül a korábbi ítéletek - a precedensek - kapcsán kimunkált elveket későbbi ítélkezése során is követnie kell. Ugyanakkor azonban figyelemmel kell lennie arra, hogy az egyezmény élő instrumentum, melynek alkalmazása során számításba kell venni a tagállamokban, valamint a tudományos ismeretekben bekövetkezett fejleményeket is, enélkül az egyezményben biztosított emberi jogok elméletiek és illuzórikusak maradnának. Az EJEB az alábbiakban foglalta össze a kérelemben való döntés alapjául szolgáló körülményeket.
A kérelmező fiúgyermekként született és férfivé serdült, de a benne végbement változások kapcsán és sebészeti beavatkozás eredményeként is nővé alakult, a társadalomban nőként él. Életének mindazon viszonylataiban azonban, ahol az adott nemhez tartozásnak jogi relevanciája van, férfinak kell tekinteni. Az abból adódó konfliktusok, bizonytalansági érzés és stressz, hogy a nővé alakult személy valóságos társadalmi helyzete - saját magán kívül családja, környezete, munkatársai is nőnek tekintik - és a jog által ráerőltetett személyállapot között diszkrepancia van, magánélete tiszteletben tartásának hiányát eredményezi.
A nemének megváltoztatásával kapcsolatos sebészeti beavatkozást - csakúgy, mint más transzszexuálisok esetében - az egyik országos egészségügyi intézményben végezték el a kérelmezőn. A műtét kifejezett célja az, hogy a pácienst fizikai értelemben a lehető legközelebb hozzák ahhoz a másik nemhez, amelyhez saját felfogása szerint tartozik. A műtétet a társadalombiztosítás finanszírozza, illetőleg ahhoz anyagilag hozzájárul. Az EJEB a jogi szabályozás koherenciájának hiányát és ennek a jogbiztonságra származó negatív hatását látja abban, hogy az állam által engedélyezett és anyagilag támogatott átalakulási folyamat konzekvenciáit nem vonja le a jogi szabályozás.
Az orvostudomány álláspontja nem tekinthető véglegesen kialakultnak a transzszexualizmus okainak és természetének megítélésében. A Bellinger kontra Bellinger-ügyben beszerzett szakvélemények szerint e jelenség még a születés előtt alakul ki az agyban, bár ez még nem bizonyított. A transzszexualizmust orvosi körökben széles körűen olyan egészségügyi állapotnak tekintik, melynél a tünetek enyhítésére javallt az orvoshoz fordulás és az orvosi kezelés.[16] Kétségtelen: a nemét megváltoztató személy nem képes megszerezni új nemének valamennyi meghatározó biológiai jellegzetességét, az EJEB mégsem tudott kizárólagos jelentőséget tulajdonítani a kromoszóma-tényezőnek, hiszen ismeretes, hogy kromoszómális anomália a transzszexuálisok esetcsoportján kívül is jelentkezhet. Megtörténik például, hogy az újszülött nem sorolható be egyértelműen az egyik nembe sem, ilyenkor az összes körülményre tekintettel hozott orvosi döntés határozza meg a nemet. Ezért nem fogadható el, hogy a kromoszóma-tényező a nemhez tartozásra vonatkozó jogi szabályozás kizárólagos meghatározója legyen.
Transzszexuális személyeknek az Egyesült Királyságból származó korábbi panaszügyei kapcsán (lásd a 11. jegyzetet) az EJEB megállapította: az Európa Tanács tagállamainak az e kérdésre vonatkozó jogszabályai alapvetően térnek el egymástól. A korábbiakban ezért nem lehetett azt állítani, hogy valamiféle közös európai megközelítés létezne, vagy hogy Európában a jogrendszerek azonos irányba fejlődnének. A bíróság a jelen ügy kapcsán azonban fontos változásokat észlelt. A sebészeti beavatkozással a másik nemhez tartozóvá változott személyek helyzetére vonatkozó szabályozás több fontos részterületén, elsősorban a házassági jogban megfordult a korábbi trend. A tagállamok 54%-ában: Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Észtországban, Finnországban, Görögországban, Hollandiában, Izlandon, Lettországban, Litvániában, Németországban, Norvégiában, Olaszországban, Spanyolországban, Svájcban, Svédországban, Törökországban és Ukrajnában lehetőség van a szerzett nemmel ellentétes nemhez tartozó személlyel történő házasságkötésre, szemben a tagállamok 14%-ával, ahol ezt tiltják. A fennmaradó tagállamok jogszabályai e tekintetben nem egyértelműek. Az EJEB döntésénél fontos adalékként ítélte meg azt, hogy a transzszexuális személyek társadalmi elfogadottságában és a rájuk vonatkozó jogi szabályozásban változás állt be korábbi ítéletei óta.
Az Egyesült Királyságban élő transzszexuális személyek panaszainak az elbírálása során az EJEB korábban nagy súllyal vette számításba a nem megvál-
- 126/127 -
toztatásának a születési anyakönyvi rendszerre gyakorolt hatásait. A bíróság korábbi ítéleteiben (melyek szerint a kérelmezők jogait nem sértették meg) figyelembe vette, hogy a születési anyakönyvek történelmileg kialakult rendszerét kellene átalakítani ahhoz, hogy az anyakönyvekben úgy tüntessék fel a születése óta nemet változtatott személy nemét, mintha már a másik nemhez tartozóként született volna meg. Bár az EJEB változatlanul tudatában van az anyakönyvezés megváltoztatásából eredő nehézségeknek, rámutatott, hogy a változások újabban már meg is kezdődtek: egy új jogszabály a házasságon kívül született gyermek törvényesítése, illetőleg gyermek örökbefogadása esetében lehetővé teszi a megváltozott nemet tükröző születési anyakönyvi kivonat kiállítását. Ilyen körülmények között nem jelentene leküzdhetetlen akadályt, ha - tekintetbe véve a transzszexuálisok alacsony, 2000 és 5000 közöttire tehető számát - további változtatásokat eszközölnének az anyakönyvezés rendszerében. Az ítélet utalt arra is, hogy (mint a fentiekből kitűnik) a kormány egyébként is reformokat határozott el. Ezek során nyilván megoldható volna, hogy az anyakönyvek követni tudják a személyállapotban bekövetkezett változásokat.
Az ítélet. A bíróság mérlegre téve egyfelől mindazokat a hátrányokat, melyeket a kérelmezőnek mint a nemét megváltoztatott transzszexuálisnak el kell szenvednie annak folytán, hogy mert új nemét a jog több tekintetben nem ismeri el, mintegy "köztes zónában" él a két nem között; másfelől mindazokat a kétségtelen nehézségeket, melyek együtt fognak járni a transzszexuálisok helyzetének kielégítő rendezése érdekében szükséges változásokkal a családjog, a házassági jog, a leszármazás joga, az öröklési jog, az adatvédelem vagy akár a büntetőjog terén, arra a következtetésre jutott, hogy a transzszexuális személyeknek személyes autonómiájuk tiszteletben tartásához, illetőleg az emberi méltósághoz való joga előbbre való e nehézségekhez képest.
Az EJEB megállapította, hogy az Egyesült Királyság megsértette Goodwin jogát magán- és családi élete tiszteletben tartásához és a házasságkötéshez. Ítéletének meghozatalakor azt is figyelembe vette, hogy a bíróság az első transzszexuális panaszügyben hozott ítélete, 1986 óta minden ilyen ügy kapcsán felhívta arra az Egyesült Királyság kormányának figyelmét, hogy a transzszexuálisokra vonatkozó joganyagot a tudományos ismeretekben és a társadalmi közfelfogásban bekövetkező változásokra tekintettel folyamatosan karban kell tartani, a kormány azonban mintegy tizenöt évig egyetlen lényeges intézkedést sem hozott.
Kommentár. Az ítélet ismeretében a magyar törvényhozónak nem lenne nehéz dolga, ha annak vizsgálatába kezdene, mennyiben tekinthetők összeegyeztethetőnek a magyar jogrendszernek a transzszexuálisok helyzetére vonatkozó rendelkezései az európai emberi jogi egyezménnyel. ■
JEGYZETEK
[1] 36515/97. számú kérelem.
[2] 2002. február 26-i ítélet.
[3] 33290/96. számú kérelem.
[4] 2000. március 21-i ítélet.
[5] A 28957/95. és a 25680/94. számú kérelem.
[6] Corbett versus Corbett (1971) Probate Reports 83.
[7] Theft Act 1968.
[8] P. versus S. and Cornwall County Council, 30 April 1996.
[9] Council Directive 76/207/EEC.
[10] Sexual Discrimination (Gender-reassignment) Regulations 1999.
[11] A bírói gyakorlatot illetően lásd például Chessington World of Adventures Ltd. versus Reed (1977) Industrial Tribunal Reports.
[12] R. versus Matthews (nincs közzétéve).
[13] EWCA Civ 1140 (2001), 3 FCR 1.
[14] Civil Registration: Vital Change (Birth, Marriage and Death Registration in the 21st Century).
[15] Például Cossey versus the United Kingdom, 1997. szeptember 27-i ítélet, A sorozat 184; Rees versus the United Kingdom, 1990 szeptember 27-i ítélet, A sorozat 184; X., Y. and Z versus the United Kingdom, 1997. április 22-i ítélet, Reports of Judgements and Decisions 1997-II; Sheffield and Horsham versus the United Kingdom, 1998. július 30-i ítélet, Reports 1998-V.
[16] Diagnostic and Statistical Manual, fourth edition.
Visszaugrás
