2014 tavaszán jelent meg Sándor István egyetemi docens könyve, amely az angolszász trust történeti elemzését és az ahhoz hasonló funkciókat betöltő civiljogi intézmények összehasonlító jogi szempontú áttekintését dolgozza fel. A magyar jogirodalomban egyedülálló munka, amely ifj. Szladits Károly 1939-ben megjelent monográfiájához képest sokkal szélesebb spektrumban[1], és nemzetközi kontextusban is elemzi a trust intézményét.
A bizalmi vagyonkezelés történeti megközelítése során kiemelendő, hogy a szakirodalomban egyes szerzők szerint kifejezetten az angol jogi gondolkodás és gyakorlat sajátos, egyedülálló intézményéről van szó, míg egyes nézetek szerint a use előzményének tekinthető az iszlám wakf, a longobárd Salmann vagy éppen egyes római jogi intézmények, úgymint a fiduciárius mancipatio és a fideicommissum. Francis Bacon az 1626-ban megjelent Reading on the Statute of Uses című munkájában az angol use civiljogi eredetét tényként kezeli, míg Sir William Blackstone a fideicommissumot jelöli meg a trust eredetének.[2] Hasonló véleményen volt Sir Geoffrey Gilbert és William Cruise is[3], majd O. W. Holmes munkája eredményezett áttörést ezen az általános véleményen, aki alapvetően Georg Beseler kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a trust germán eredetű intézmény.[4] Holmes véleménye idővel communis opinio lett és ezáltal Bacon álláspontja feledésbe merült. Az angol jogtörténet meghatározó professzora, Holdsworth is ezt az álláspontot képviselte.[5] Megjegyzendő, hogy az angol jogtörténetírás másik klasszikusa Maitland ugyan elismerte, hogy az angol jog és a kontinentális európai ius commune között lehetett kapcsolat, azonban szerinte ez olyan távoli, hogy tényleges hatásról nem beszélhetünk. Az ő megítélése szerint a fideicommissum és a use között valójában nagyon kevés közös vonás fedezhető fel.[6] Maitland álláspontja szerint a use-nak ugyan volt germán előzménye, azonban kifejezetten Angliában fejlődött ki ebben a formájában.
- 229/230 -
A német jogirodalomban szintén jelentős figyelmet kapott ez a kérdéskör.[7] A német szerzők által képviselt nézetek szerint a Salmann, illetve a Treuhand nem teljesen egyezik meg a trust intézményének szabályaival, azonban hasonló funkciót töltöttek be.[8] Az ő véleményük szerint az angol use-nak nem volt konkrét azonos párja a kontinentális jogban. Ehhez képest Rhee véleménye szerint a ius commune valószínűleg közrejátszott a trust kialakulásában, amit azzal próbál bizonyítani, hogy hogy mind Bracton a De legibus et consuetudinibus Angliae (ca. 1250), mind pedig Blackstone a Commentaries on the Laws of England (1765-69) című művében római jogi kategóriákat használt az angol jog rendszerezése során. Közismert, hogy a római jogban az usus már a XII táblás törvényben (Kr e. 450.) ismert volt, majd a klasszikus római jogban in rem védelemben részesülő jognak tekintették. Erre alapozza Rhee a hasonlóságot az angol jogban ismert use intézményéhez, ami kánonjogi közvetítéssel válhatott ismertté.[9] Itt kell felhívunk a figyelmet arra, hogy nagy valószínűséggel a római jogi fiducia nem lehetett hatással a trust kialakulására, mert Gaius Institúcióit csak a 19. század elején találták meg. Másrészről viszont a római jogban kialakult fideicommissum számos párhuzamosságot tartalmaz a trust koncepciójához mérve és a 17. századi angol kutatók, pl. Francis Bacon, Lord Nottingham is erre alapítják a lehetséges kapcsolódást.
Kétségtelen tény, hogy az előzőekben említett jogi konstrukciók bizonyos párhuzamba vonhatók a középkori use jogi szerkezetével, azonban a common law szerinti (legal) tulajdonjog és az equity alapján a kedvezményezettet a tulajdonjoghoz hasonló, bár annak terjedelmét el nem érő jogcím (equitable title) kettőssége a római jogi hagyományokon nyugvó magánjogi jogrendszerek esetében nehezen értelmezhető. A római jogászok szilárd és következetes dogmatikai alapokra helyezkedő gondolkodása alapján az ugyanazon dolgon fennálló két tulajdonjog elismerése nem volt lehetséges. A bonitár (praetori) tulajdonjoggal való hasonlóságok figyelemre méltóak, azonban a két jogintézmény eltérő funkciója, szabályrendszere folytán egymással érdemi kapcsolatba nem hozhatók.
A use, majd később trust néven ismertté vált jogi konstrukció sajátossága a vagyonkezelő (feoffe, trustee) tulajdonosi jogállásában keresendő, amely funkcióját tekintve más érdekeinek szolgálatában álló, vagyis fiduciárius jogkört biztosít számára. A kedvezményezett (cestui que trust, beneficiary) a kancelláriai bíróság által az equity alapján biztosított kereshetőségi jog adta lehetőséggel élve támaszthat követelést a vagyonkezelővel és akár a trustvagyonból rosszhiszeműen vagy ellenérték nélkül szerzőkkel szemben, ami a civiljogi gondolkodásban in rem igénynek minősül. A szerző a trust-jogviszony részletes bemutatása és sarkalatos kérdéseinek elemzésével azt a gondolatmenetet vetíti elő, hogy e jogintézmény
- 230/231 -
adaptálása ugyan kétségeket vet fel, azonban hasonló funkciójú jogi konstrukciók nem elképzelhetetlenek a civiljogban sem.
A trust átvételével kapcsolatos szakirodalmi nézetek jelentősen megosztottak. Empirikus vizsgálódások alapján az tényként kezelhető, hogy az angolszász jogrendszerű országokban a trust - bizonyos eltérő részletszabályok mellett - azonos koncepción alapulnak. Az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Malajzia, Hongkong, India, Ghána, Nigéria stb. esetében valójában azonos jogelvek mentén kialakított szabályrendszerrel találkozunk, amit megerősít az esetjog országhatárokon átnyúló alkalmazása is. A vegyes jogrendszerű országok esetében, így pl. Dél-Afrikában, Skóciában, Louisianában, Québec tartományban a trust adaptálása már jelentős eltérésekhez vezetett. Kifejezetten a trust konstrukciójának átalakításával járt azokban az országokban a civiljogi környezetbe jelentősebb történeti előzmények nélküli bevezetése, amelyek az equity-t semmilyen módon nem alkalmazták. A közép- és dél amerikai államok a pénzügyi szférában tették lehetővé fidecomiso elnevezéssel más vagyonának kezelését, így Kolumbiában 1923-ban, Panamában és Chilében 1925-ben, Mexikóban 1926-ban, Bolíviában 1928-ban, Peruban 1931-ben, Costa Ricán 1936-ban, Venezuelában és Nicaraguában 1940-ben, Guatemalában 1946-ban, Ecuadorban 1948-ban, Hondurasban 1950-ben. Ezekben az országokban a vagyonkezelést a hitbizomány intézményének élők közötti alkalmazása tette lehetővé. Európában Liechtenstein úttörő szerepet töltött be, amikor 1926-ban törvényi szinten szabályozták a trustot. Később számos európai ország jogalkotói alakítottak ki a trusthoz hasonló vagyonkezelésre lehetőséget biztosító jogintézményt az ezredforduló körül, így pl. Oroszország, Ukrajna, Litvánia, Grúzia, San Marino, a Cseh Köztársaság, Románia és Magyarország is. Ázsiában Japán 1922-ben szabályozta először a trustot, majd Dél-Koreában 1961-ben, Tajvanban 1996-ban, a Kínai Népköztársaságban 2001-ben alkottak külön törvényeket ebben a tárgykörben.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
